A harminckét fős legénység az Új-Fundlandhoz közeli Csüllő-talapzatra tart, ami egyheti hajózást jelent normál esetben is. Abba a szerencsés helyzetbe kerülnek, hogy a kivetett háló hamar megtelik zsákmánnyal, de aztán beakad a fenékbe, megtekeredik s mikor felhúzzák, cafatokban lóg. Az elszakadt eszközöket javítgatják, közben újabb hálót vetnek ki, és folytatódik a reményteli halászat tovább. És ezek a férfiak, akik az odautazás során szinte ki sem józanodtak, most mechanikai pontossággal csomózzák újra a hálót. Az eseményeket egy fiatal matróz, Lárus szemén keresztül láthatjuk, aki egyszerre tanul bele a férfi- és a hajóséletbe. Éberen figyeli a hajótestből származó megmagyarázhatatlan zajokat, a legénység szokásait, de hegyezi a fülét a tengeri legendák mesélése közben is. Emberpróbáló élet ez akkor is, ha nincs baj; az összezártság, a különbözőség, a nehéz fizikai munka, az otthon hiánya.
Ez az út is majdnem kútba esett a negyedik napon, amikor elromlott a rádiójuk. Vészjósló jelből pedig nem volt hiány, a megjavult rádión egy dán süllyedő hajóról kaptak hírt, aztán viharjelzés érkezett, márpedig egy téli vihar ezen a környéken halálos is lehet.
"Más jelek is arra utaltak, hogy valami készül: például senki sem látta a csüllők szokásos reggeli repülését a terület fölött, noha az szinte sosem maradt el."
Aztán hatalmas hullámokkal, széllel megérkezik a vihar, mellyel a legtapasztaltabbak sem találkoztak eddig. Hamarosan rá kell ébredniük, hogy már nem a zsákmány vagy a hajó, hanem az életük a tét. Einar Kárason rögtön belevág a közepébe, így indítja regényét:
"Első látásra lehetetlen feladatnak tűnhet lecsákányozni a jeget a hajóról: a jég nemcsak úgy néz ki, mint az üveg, hanem olyan kemény is, amikor pedig annyi rakódik fel belőle, mint a mi hajónkon, egyáltalán nem hasonlít a vékony üvegréteghez, amelyet egy gyerek is szét tud morzsolni egy kődarabbal, hanem inkább hatalmas kristályszoborra emlékeztet, amely mindenféle alakzatot felvéve formálódik-púposodik, mintha egy művészi tehetségű mesterember gyúrta volna meg saját ízlése szerint, ám valójában a hajó, illetve elsősorban a hajótesthez rögzített tárgyak alakját veszi fel; a kormányállás előtti csörlők órási, domború formákat hoznak létre, amelyek talán kisebb hegyre vagy sípályára emlékeztetnek, a fedélzetből kiálló, a halasrekeszeket tartó vasoszlopok az amerikai felhőkarcolókat idézhetik az ember emlékezetébe,a mellvéd korlátja sáncfallá vált, a sodronyok és merevítőkötelek pedig, amelyek rendesen nem vastagabbak egy markos matróz ujjánál, most lefolyócső átmérőjűek, a hálókötő állványok a hajó mindkét oldalán jégtömbbé változtak, ahogy a felépítmények és a csónakfedélzet minden egyéb tartozéka, köztük a megmentésükre szolgáló eszközök, a mentőcsónakok is."
Innen, a tengeri háború közepéből térünk vissza a korábbi napok vagy hetek eseményeibe. A legnagyobb káoszba érkezünk, egy elképzelhetetlen erejű, tépázó viharba, ahol a legnagyobb fejetlenség közepette is mindenki tudja a helyét, végzi a dolgát, férfiasan, hősiesen küzd a végsőkig. Az életben maradás reménye egyre csekélyebb, a súlyos haltömeggel terhelt hajótest nehezebb, mint a környéken portyázó bármely halászhajó. Hiába vannak egymáshoz közel, a vízár tetején hánykolódó hajók nem tudnak egymáson segíteni, ők maguk is küzdenek. A legénység napi két órát tud csak aludni, a végkimerülés szélén vannak, az étkezés is nehézkes, a szakács munkája kárba vész, a háborgó tengeren főzni sem könnyű.
Erejük utolsó morzsáit gyűjtik össze, az otthonra gondolnak, a család távoli képe szítja fel bennük újra- és újra a még pislákoló erőt. Férfias, minden tiszteletet megérdemlő, fel nem fogható munka ez. A szerző egy valós esemény használt fel történetének megírásához, bár a szereplők kizárólag képzeletének szüleményei, mégis úgy érzem, sokan magukra ismerhetnek a regényben.
Olvasás közben Jón Kalman Stefásson Menny és pokol sorozata jutott eszembe, annak is az eleje, ahol szintén egy tengeri vihar tragédiájának lehetünk tanúi. De első hasonló élményem is beugrott, melyet Ajmatov A tengerparton futó kutya -jának köszönhetek. Ez a történet nem jobb vagy rosszabb az említetteknél, hozzáadja a maga nézőpontját, távoli tájakon való kalandozásra invitálja olvasóit. A megjelenítés nem egyszerű az írók számára, hiszen legtöbbünk nem volt még hasonló helyzetben, a halászattal kapcsolatos csörlők, oszlopok, láncok és technikák elképzeltetése nem egyszerű feladat. De az se igen nagy baj, ha nem látjuk át pontosan a halászat menetét, hiszen egyébként is mindent beborít a szélben finoman porlasztott vízcseppek, arcot maró jeges szilánkja.
Egyetlen csalódásom a könyvvel kapcsolatban pici, filigrán volta, valami nagyobbra számítottam. Ez Stefánssonnál egy fejezet (se). Egyetlen délután alatt elolvasható, így élményszinten sem tud olyan erővel hatni. Természetesen szép történet, Patat Bence csodálatos fordításának köszönhetően a hazai olvasótábor még inkább örvendhet, de én olvastam volna még, akár jobban, mélyebben kibontva az egészet.
Hozott pontszám: 4/5
Magvető ajánlója, hátha meghozza az olvasáshoz a kedvet!
Kedvem támadt elolvasni ! Köszönöm !
VálaszTörlés