"Millét,
vagyis, ami marad belőle, Simen és két pajtása találta meg, akik kincs
után kutattak az erdőben. Fel sem fogták, mire bukkantak... Két évvel
ezelőtt mindenki, kicsi és nagy egyaránt, Millét kereste."
A
három srác, Simen, Ole Kristian és Gunnar barátságuk zálogaként elástak
egy kannát, amibe mindegyikük beletette a maga áldozatát, pénzt, egy
drága ékszert és egy autogramos füzetet. De a későbbiekben ez már nem
tűnt annyira jó ötletnek, és ki akarták ásni a kincsüket, de a gödörben
egy másféle áldozat volt, a két éve eltűnt 19 éves Mille, aki a nyári
szünetben Alma és Liv gyerekfelügyelője volt. Azt hihetnénk, hogy akkor
most kezdetét veszi majd egy jó kis nyomozás, már gombolyítjuk is a
szálakat gondolatban, de nem. Linn Ullmanntól ez nem várhatjuk. Ő
kiteríti az összes szereplőt, mint a nyúzott marha bőrét. Ott fekszenek
az emberek, a maguk szánalmas önösségükben, kapcsolataik silányságában,
és szinte már beteges rögeszméikben. S ennek a térkép szövevénynek a
közepében áll Mille, a maga látható tragédiájában, s körülötte a
környezete a láthatatlan tragédiáikkal.
Mailundban,
a svéd kisvárosban él Jenny nagyi, akinek 75 születésnapján tűnik el a
bébiszitter, Mille. A lánya Siri szervezi ezt a partit, aki rögeszmésen
ragaszkodik a nagy kerti ünnephez, annak ellenére, hogy édesanyja ezt
nem akarja, sőt, inkább leissza magát, elmenekül a rendezvényről, a köd
is mindent beborít, az eső is esni kezd. Szinte már a végtelenségig
nyúzza Siri az idegeinket, olyan értetlen. Mi kell ennek a nőnek, hogy
végre kinyissa a szemét? Persze megvan az ő saját feldolgozatlan bűne,
ami sokkal inkább büntetés, mint bűn. Hat éves korában, amikor az
öccsére kellett vigyáznia, a négyéves kisfiú belefullad a vízbe.
Teljesen homályban marad, mit is tett, vagy nem tett a kislány, már csak
a teherként rajta ragadt tragédiát viszi magával egy életen át. Ennek a
feldolgozhatatlanságát az anyjából, Jennyből áradó ki nem mondott, de
jól felépített, lerombolhatatlan vád-vár adja. Ez a nő volt számomra a
legelviselhetetlenebb az egész könyvben. Szívtelen és önző. Siri, akinek
jól menő éttermei vannak, látszólag jól boldogul az életben, de
valójában egy roskatag házasságban tengődik. Férje Jon az író, aki egy
trilógia harmadik kötetén dolgozik, immáron 5. éve, lassan visszahúzódik
a család életéből. Eltűnik a hálószobából, mondván dolgozik, kivonul a
gyereknevelésből, ezért is kell alkalmazni Millét, mivel ő ír, s lassan
az egész történeten eluralkodik Jon írói válsága. A család egy teljesen
fejre ejtett életet él, ahol az apa nem dolgozik, de nem is vigyáz a
gyerekekre, nem tarja össze a családot, félre lépeget, és minden
gondolatát az köti le, hogyan tüntesse el bűnei nyomát.
Siri
és Jon gyerekei a tizenhárom éves Alma, aki épp most kezdi
kamaszkorát, és a talán ötéves, teljesen jellegtelen Liv, Mille
felügyeletére vannak bízva ezen a nyáron. Alma
talán szereti Millét a kezdetekben, de később féltékeny lesz Mille és
az apjának kapcsolatára. Ugyanígy érez Siri is, kezdetben jó ötletnek
tűnik Mille, de aztán állandóan féltékeny a lányra, többet gondol Jon és
Mille kapcsolatába. Ami valljuk be is nehéz, hiszen Jon és Siri
gyakorlatilag külön élnek. Jon a padlásszobában "alkot" míg a család a
földszinten éli az életét. (Érdekes ez a térbeli tagozódás is.)
Az
események leírását egy nagyon laza kapcsolódás jellemzi. Leginkább a
szereplők múltba révedő tekintete adja a történet töltelékét. Érdekes
volt számomra a különböző személyek nézőpontjának egymásra vetítése.
Több jelenetet többször is végig nézhetünk, más-más szereplő oldaláról.
Itt-ott találkoznak az események, és szinte felülről nézhetjük
bolyongásukat, ahogy súrolják egymást.
Komor
témája ellenére, nagyon tetszett a könyv. Szerintem a legjobb Linn
Ullmann mű, bár "Az áldott gyermek" is legalább ekkora hatással volt
rám. Ebben a könyvben jobban érzem az írónő alaposságát, és a háttér, a
múlt kidolgozását. Stílusában ismét a skandináv jellegzetességek
nyertek meg, azok a megfoghatatlan kis apróságok, amiktől olyan egyediek
ezek a könyvek. Talán egyfajta nyersség, leplezetlenség keveredve a
brutalitással.
Az
elmúlt éveben több Ingmar Bergman könyvet is olvastam, elkezdtem újra
nézni filmjeit, s ennek tükrében azt mondhatom, hogy most tapasztaltam
meg talán leginkább Linn Ullmann munkájában az apai örökség visszfényét.
Nagyon érdekes ezeket az apró kis szikrákat megtapasztalni.
Hozott pontszám: 5
Kedvenc karakter: ? Talán a vidék?
és egy érdekes cikk a könyvvel kapcsolatban
Scolar Kiadó. 2012
Eredeti cím: Det dyrebare
Fordította: Petrikovics Edit
Ár: 3250,- Ft
