2017. november 30., csütörtök

Gerlóczy Márton- Mikecs ​Anna: Altató

Ez a könyv Mikecs Anna könyve, írója Gerlóczy Márton, aki teljen tapintatával hátrahúzódott, csendben és a lehető legpontosabban elmesélte egy család történetét. Egy családét, amelynek soraiba simult Áprily-Jékely Lajos, Mikecs Anna, s Gerlóczy Márton is. A monumentális tárlat remekül érzékelteti a  történelembe való beágyazottságunkat és fogaskerék létünket. A kerekek között van egy törött fog, ő Mikecs Anna, a kicsi lány, a kicsi virág, akihez a nagyapa Áprily Lajos címezte hosszú, balladaszerű versét az Annának hívták költeményt. Számomra ez a könyv ennek a versnek a kibontakoztatása.


Hat generáció története ez, akiknek életében végigsöpört ugyan egy-két apróság, világháborúk, rendszerváltások, elcsatolások többek közt, de a családregény tragédiája mégsem ebben tombolja ki magát, hanem a női sorsok, a női jellemek hánykolódásában. Mivel terjedelmes időtartamot ismerhetünk meg, ami  nemzeti tragédiákban, családokat sújtó szörnyűségekben bővelkedik, és mindemellett egy művészcsalád működését ábrázolja, elkerülhetetlen, hogy mindenkit más-más dolog fog megérinteni ebből a burjánzó gazdagságból. Ezt azért is tartom fontosnak jelezni, mert bár éreztem én is azt az írói szándékot, mely a Jékely család női alakjaira fókuszál, mégis nekem elsősorban egy másként működő családdinamikát mutatott be. 

A regény középpontjában Jékely Márta áll, aki egy óriási tragédia után próbál talpra állni, megismerkedik, majd férjhez megy Mészáros Dezső szobrászhoz, aki mellett életét lemondásként éli meg. Egy árnyék lesz, egy eltűnt tehetség. De nem ő az egyedüli, aki hasonló sorsra kényszerült. Az ő édesanyja, Schéfer Ida, Áprily-Jékely Lajos felesége szintén ilyen utat járt be. Mártától indul és bontakozik ki a családtörténet mind a múlt, mind a jövő irányában. Gerlóczy Márton, akinek tulajdonképpen anyai nagyanyja Márta, történetének alapját pontosan a nagymama  memoárjából meríti. Ehhez veszi hozzá Márta édesanyjának, Idának a naplóját, és úgy tűnik ez már elég volt ahhoz, hogy Gerlóczy belefogjon egy kutatásba, amely a családi levelezések, naplók, helyszín feltárásokon keresztül teszi lehetővé az Altató megszületését. Bizonyára sokkal könnyebb lett volna csak úgy megírni a regényt, minden háttéranyag nélkül, mint ládaszám olvasni a leveleket, gyűjteni az információkat, felcsipegetni a morzsákat. Nagy szerencse, hogy a család női tagjai naplót vezettek évtizedeken keresztül, hogy megőrizték az írásos hagyatékokat is, és hogy a történelem vihara sem tépte ki kezükből ezeket az értékeket. 

A könyv nem lineáris, időben, térben rengeteget ugrál, stafétabotként adja át a mesélő hölgyeknek a vezérfonalat. Rengeteg apró mozzanat támogatja meg ezt a történetet. Az oldalágak jelentőségét sem kisebbíteni akaró írói szándék viszont eredményez egy kis káoszt, amelynek leküzdésében segít a belső borítón felvázolt családfa skicc. Aki le merészeli tenni a könyvet, akár egy-két napra is, hirtelen nem is tudja majd hol van, amikor ismét kézbe veheti, az amúgy erős kötődést kiváltó irományt. 

Érzékeny történet ez, érzékeny szereplőkkel, mely különösen sérülékeny időben játszódott. Összességében nagy megtiszteltetést jelent, hogy Gerlóczy Márton (és családja) közkinccsé tette a felmenőik életét, és minden szépítgetés, köntörfalazás nélkül örökítette ezt tovább. 

Hozott pontszám: 5

 Áprily Lajos-Schéfer Ida


A regénybeli család. Balról jobbra fentről: Jékely Zoltán, Jékely Márta, Jékely Endre. Alsó sorban: Schéfer Ida, Ziegler Berta (Áprily Lajos édesanyja) és Áprily Lajos. A kép a kolozsvári Hója-erdőben készült (Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronika.ro/kultura/a-kicsi-arnyek-es-a-nok-csaladregenye-gerlozy-marton-iro-aprily-lajos-dedunokaja-ujonnan-megjelent-konyverol)
A regénybeli család. Balról jobbra fentről: Jékely Zoltán, Jékely Márta, Jékely Endre. Alsó sorban: Schéfer Ida, Ziegler Berta (Áprily Lajos édesanyja) és Áprily Lajos. A kép a kolozsvári Hója-erdőben készült (Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronika.ro/kultura/a-kicsi-arnyek-es-a-nok-csaladregenye-gerlozy-marton-iro-aprily-lajos-dedunokaja-ujonnan-megjelent-konyverol)
A regénybeli család. Fent, balról jobbra: Jékely Zoltán, Jékely Márta, Jékely Endre.
Alsó sorban: Schéfer Ida, Ziegler Berta (Áprily Lajos édesanyja), Áprily Lajos.  A kép a kolozsvári Hója-erdőben készült.
A regénybeli család. Balról jobbra fentről: Jékely Zoltán, Jékely Márta, Jékely Endre. Alsó sorban: Schéfer Ida, Ziegler Berta (Áprily Lajos édesanyja) és Áprily Lajos. A kép a kolozsvári Hója-erdőben készült(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronika.ro/kultura/a-kicsi-arnyek-es-a-nok-csaladregenye-gerlozy-marton-iro-aprily-lajos-dedunokaja-ujonnan-megjelent-konyverol)
A regénybeli család. Balról jobbra fentről: Jékely Zoltán, Jékely Márta, Jékely Endre. Alsó sorban: Schéfer Ida, Ziegler Berta (Áprily Lajos édesanyja) és Áprily Lajos. A kép a kolozsvári Hója-erdőben készült (Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronika.ro/kultura/a-kicsi-arnyek-es-a-nok-csaladregenye-gerlozy-marton-iro-aprily-lajos-dedunokaja-ujonnan-megjelent-konyverol)

Jékely Márta-Mikecs László és Mikecs Anna

Áprily Lajos unokájával, Mészáros Zsófival (Gerlóczy Márton édesanyja) 1963

Mészáros Zsófia és Gerlóczy Márton


 


2017. november 22., szerda

Szécsi Noémi -Egyformák vagytok

Nagyon nehéz jónak értékelni egy ennyire negatív könyvet. Pedig előre bocsátom, hogy bár kiakasztó, meg felbosszantó és trágár is, a főhősei utálatosak,  mégis  szükség van a Szécsi Noémi által bemutatott jelenség megismerésére. Biztos, hogy sokat kell még ülepednie az olvasottaknak bennem, mert ez most nem egy olyan könyv, amit elolvasol, homlokodra csapsz, megvilágosodsz és "Jó napot"! 

Nyughatatlanok, és a Gondolatolvasó című kötetekhez kapcsolódva, egy trilógia harmadik darabja ez a kiadvány, mely annyira lazán kötődik az előzőekhez, hogy akár azok nélkül is olvasható. A Nyughatatlanokban az 1848-as forradalom után emigrálni kényszerülő magyarok egy csoportjának életét követhetjük nyomon, és ezen  ősök után kutat Em, az Egyformák vagytok történésznője. Barátnője, s egyben rokona Elza, a történet másik figurája.
Egy lakásétteremben találkozunk velük először, ahol egy film forgatásával kapcsolatban gyűlt össze a  társaság. Ez lesz az a hely, ahová felállította a szerző  trambulinját, melyről a szereplők ugrálnak a múlt különböző állomásaira. Aki olvasta esetleg a két korábbi részt, az se gondolja, hogy könnyen tudja majd követni ezeket a mutatványokat, mert szédületes a tempó. Ráadásul itt is érvényben van az a szerkesztési mód, amivel már találkozhattunk Szécsi Noéminél, hogy az elsőre érthetetlennek tűnő dolgok a végén helyükre kerülnek.
Em és Elza a mindennapjaikról beszélnek, leginkább úgy, ahogy a barátnők szoktak. Gondolom. Mert, hogy az a közeg, ahová engem beletett a szerző, az egy ismeretlen világ számomra. A külsőségeken, a látszaton alapuló megítélések világa ez, ahol a nők testük révén jutnak el bárhová, leginkább előre. A  küllem, az esztétika, a divat vakolatával beborított értékek hona, ahol mindennek kifutása a másik testének bitorlásában vagy levadászásában teljesedik be. Egy ilyen játszmában a nők úgy jelennek meg, mint áldozatok, akik nem irányíthatják sorsukat. Boldogulásuk a férfiaktól függ, s ebből következően abból, hogy kellenek-e nekik? Elza, a kiadói jogásznő, és Em, a történésznő azt gondolnánk, hogy megállnának a saját lábukon, mégis ők lesznek ennek az "elnyomásnak" a megjelenítői. 

Tehát van ez a jelenség, amire én nem tudom ráhúzni a nők alsóbbrendűségének gondolatát, mert egészen egyszerűen én az ilyet butának és üresnek nevezem. Nem őket pakolják be, hanem ők magukat skatulyázzák be ebbe a szerepbe. Annyira távol áll tőlem ez a két női alak, és annyira bosszant az, amit megjelenítenek, hogy még most írás közben is felhúzom magam ezen. A női mivoltunk  másik legfontosabb terepe, az anyaság kérdése szintén hangsúlyos a könyvben. A két nő a negyvenes éveinek legelején jár, Elza nem is akar gyereket, Em már anya, de  újra teherbe akar esni. A nő itt csak addig nő, amíg ágyba lehet hurcolni, s amíg abból gyerek lehet. Életét ovulációtól, ovulációig éli meg, miközben képtelen szeretni, és áldozatot hozni nagylánya érdekében.  Soha nem boldogok.

Az egyformák vagytok kifejezést pedig Em, és az általa kutatott Bárdy család egyik leszármazottja, Mädy kapja, jelezve, hogy hiába múlnak az évek, változik a történelmi háttér, vannak dolgok, amik mintha nem változnának. 

Vagy kik az egyformák?


Szécsi Noémi

Nem engedett közel magához ez a könyv. 
Olvasni sem volt egyszerű, nagyon lassan haladtam vele. Voltak mondatok, amiknek többször neki kellett mennem. A mondanivalójával sem tudok egyetérteni, mégis kitűnően ábrázol egy létező jelenséget, és erre tényleg nem lehet már mit mondani. 
Az egyetlen félelmem, hogy így csak nagyon vékony réteget szólít meg. Jó szívvel nem is tudom egyetlen ismerősömnek sem ajánlani. 

Hozott pontszám:  -

Szabó Magda -Mézescsók Cerberusnak

Ha most értékelést írnék a könyvről, nagyon unnátok, mert az nem lenne más, mint a szokásos végtelen tisztelettel és ámulattal elegyedő eufória hangja.
Kivételesen egy eddig még nem olvasott könyvvel találkoztam a Szabó Magda hagyatékban, s egyben ajánlom figyelmetekbe a Digitális Irodalmi Akadémia oldalát, ahol mindenki számára hozzáférhetőek munkái. A majd húsz írás családi emlékek, meg nem született teremtmények teljesen kidolgozott, novellába zárt preparátumai, szellemi kalandozások gyűjteménye. Mind más, és mind garantáltan tökéletes. 


Tavaly decemberben ismét átéltem  „ A pillanat-ot”, és ez az élmény fogva tartva arra ösztökélt, hogy észrevétlenül ebben az évben is mindvégig, Szabó Magda mellettem álljon. Talán az évforduló kapcsán, vagy a molyon található  kihívása miatt is, és nem utolsó sorban a Jaffa Kiadó új sorozata révén, de nagy volt a nyüzsgés az írónő körül. Sokszor találkoztam vele ismerőseim 2017-es olvasmányai között.
Idén én is újraolvastam a Mondják meg Zsófikának című könyvét, a Freskót, a Katalin utcát. Megismerkedtem egy mesekönyvével, a Kakasszó hangoskönyvvel, és most kaptam egy Mézescsókot is. Terítéken van a Szüret a maga kifogyhatatlan bőségével, és lesz még egy Disznótor is. 


Olyan sokat lehet Szabó Magdától kapni, vegyetek belőle!


„A halottakban nem azt a legsúlyosabb elviselni, hogy meghaltak, hanem hogy nem haltak meg, a legváratlanabb pillanatban cselekedetre kényszerítenek, vagy futtunkban térdre buktatnak, s bokáink láthatatlan bilincszárja csak csontujjukkal nyitható.”

(Teréz esztendeje- Mézescsók Cerberusnak)

2017. november 19., vasárnap

Szabó Magda -Kinek már álma sincs





Rólad, terólad. Míg erőm tart,
s a lopott pillanat
szabadsága szavakra bomlik,
megnyitja torkomat.
Ó, hadd kiáltsam messzire,
mi vagy nekem e súlyos ég alatt!


Talán utólszor. Mert a nappal
kiszopja csontjaimat,
mert ébren várom, a hegyen
hogy gázol át a virradat.
Kinek már álma sincs, meddig tart élete?
E test meddig lesz még erős?
Itt lassan-lassan minden ismeretlen,
csak a halál meg te vagy ismerős.


Hogy írjon verset, aki fél?
Hogy írjon verset, aki fáradt,
hogy írjon, aki nem remél,
ki úgy tölti az éjszakákat,
hogy mire új reggelre kél,
várja, valaki nekitámad?


Lásd, rólad írnék, s szüntelen
másról beszélek én,
világunk iszonyú vizében
gázol e költemény.
Ó, mennyire szeretlek, hogy miattad
sorsunk keserű kortyait nyelem,

rémült testem meg tud pihenni
békítő testeden,
s az éjjel szörnyei között
lehelleted a védelem.


Milyen sötét van mindenütt!
Csak az ablakunk fénylik.
Csak dadogok. Szeretlek, annyira,
hogy még kivánok élni.
Vezess! Támaszd meg homlokom
szelíd homlokodon,
ha mint a részeg, dülöngőzve járok,
s kiáltozom.


Átláthatatlan, téli reggelek:
alig virrad, hogy munkába megyek;
csiszolja ifjú érdességemet
a város. Egyszer oly kerek leszek,
oly síma, mint a többi odalenn.


Őrizd lelkem épségét, szerelem!


In memoriam Szabó Magda (1917-2007 november 19.)

Szabó Magda
"Borzasztó, hogy folyton várlak. Borzasztó, hogy vagy én haltam meg, és Te élsz, vagy Te haltál meg és én élek, de folyton kergetjük egymás árnyékát."


"Te egyedüli, aki sose bántott,
te temess el,
ha a gyilkos idő
megbír e testtel.
Te mondd el helyettem,
mekkorát tévedtem,
mekkorát vétettem,
mikor ember lettem,
nem vérivó farkas
sovány rengetegben.
Te mondd el helyettem,
egyszer nem tévedtem,
egyszer nem vétettem,
amikor ágyamat
szíveden vetettem."

(Részlet a Liber Mortis című könyvből)

 Szobotka Tibor- Szabó Magda

"Van a szomorúságnak egy olyan foka, mikor az élőhalott, aki átéli, vállat von, fütyül. Most már mindegy. Most már minden odalett."


 E.Lakatos Aranka szobra az írónőről  Debrecenben (2017)

2017. november 18., szombat

Garai Gábor - Kilépni végre





A lehető legegyszerűbben
csak azt kellene mondanom:
elpártolt tőlem a reménység,
és földhöz vert a fájdalom.
Aztán megkönnyebbülni, mintha
nem történt volna semmi sem,
és föllebbenni, mint a hinta,
forrni, mint tajték a vizen.
És nem törődni holnapommal,
élni – ameddig tart – a mát;
szembenézni a borzalommal,
ha végképp nem bírom tovább.
S kilépni végre önmagamból,
másokért élni, míg lehet;
míg önfeledtségem lerombol,
s újjáteremti lelkemet.

2017. november 17., péntek

Lator László - A rád zuhant idő alatt


A rád zuhant idő alatt
agyamban elsüllyedtél.
A sejtjeimbe zártalak,
világom része lettél.
Van úgy, hogy rád se gondolok,
de nem feledlek mégse,
s váratlanul felszínre dob
bensőm hullámverése.
S akár a kés, a gyötrelem
a rostjaimba mélyed,
hogy nemcsak bennem – kívülem
külön formádat éled.
A kútnál egyszer néztelek,
ívvé hajolt a hátad,
s éreztem, most is ellenem
emelsz magadban gátat.
Míg magát minden pillanat
a homlokodba ássa,
te máris készíted magad
az újabb változásra.
S hogy ott álltunk az elhagyott
paradicsomban társak,
szerettem volna szólni, hogy
nincs hozzád joga másnak.
De hallgattam. Vad kényszerek
szétágazó húzása tép.
Rossz nélküled. De meglehet,
ha volnál, nem volnál elég.


Lator László





2017. november 16., csütörtök

Novellás November

A tavalyi évben részt vettem egy kihíváson a molyon, melynek célkitűzése volt, hogy minden nap olvassunk el egy novellát. Nem tűnik nehéznek, de elárul, hogy az. Nagyon nehéz következetesnek maradni, rossz, hogy néha csak annyi ideje van az embernek, hogy egy kis szösszenetet olvasson, és a saját olvasmányok nem haladnak. Így idén, habár a játék újraindult, nem vettem részt benne. (Bár belevágtam egy mese kihívásba, ami ugyanez csak mesékkel, mítoszokkal.) Ennek ellenére több novellát is olvastam a 2017-es évben, és elhatároztam, hogy rendezek magamnak egy 
"Novellás Novembert" .
 Nagyon jól alakul:


Fotó: Koi Zoltán


Szabó Magda- Mézescsók Cerberusnak című kötetéből szemezgettem főként.

11.01. Szabó Magda-Ezüstgolyó 5
De jó újra itt kalandozni Szabó Magda családi emlékei között.
A keresztanyja vitrinjének hátsó polcán állt ez a furcsa ezüstgolyó, amiről kiderül, hogy egy régi hagyomány kapcsolódik hozzá. Egy papírszeletre felírták a vágyukat, a nagyon titkosat, s körbetekerték egy darab sztaniollal. Évek alatt, amíg nem teljesült a vágy, mindig rákerült újabb réteg papír a csokoládékról….


11.02.Szabó Magda-Özseni 5
Nagyon régóta keresem ezt a novellát, egyszer olvastam, hallottam, és nem emlékeztem miben szerepelt. A Szabók tizennégyen voltak testvérek, s hogy a kis Magdus meg tudja őket nevezni, az apja írt a nevekből egy disztichont. Csak később derült ki, hogy egy név kimaradt a sorból.

Ki, s miért? Özseni.

11.03. Az özvegyek ebédje 5
Most sírjak vagy nevessek? A legmegkapóbb nekem ismét a családi hagyományok, -itt az özvegyek gondozása. Nagyon kedves és őszinte vallomás ez az írónőnek, aki betöltötte a nyolcvanadik évét, amikor ezt megosztotta velünk. Köszönjük!


11.04.-11-05. Szabó Magda-A nyár tanúi 5
Ismét egy gyerekkori emlék, ismét egy halál. Egy nyár, Magda, Tigris és Cincu meséje.


11.06.Szabó Magda-Isten homlokán
Gyermekkori emlék.

11.07.Szabó Magda-A muranói hattyú 5
Minden tárgyhoz egy egész legenda kapcsolódik. Így a kis üveghattyúhoz is.


( Koronásat nem találtam. Különleges lehetett ez a családi emléktárgy.)

11.08. Parti pénteken 4
Hogy ez most valóban Jablonczay Lenke válasza volt-e Szabó Magda kérdéseire, vagy az írónő önmagához intézett kérdéseinek betűbe vetülése? Nem tudom.


11.09. Egy doboz fű Melindának 5
Annak igazolása ez a történet, hogy az életben gyakran csak később kapjuk meg a válaszokat.
Emlékezetes lesz.


11.10. Dragomán György: Orvosság 4

11.11. Mészöly Miklós- Varjak 4

11.12. Szabó Magda- Apám táncot jár 5

 11.13. Garaczi László: Wellness Tarzan 5
 Innen elolvasható.

11.14. Szabó Magda-Apokrif 5*
Ha még mindig részt vennék @cseri novellás kihívásán, ezt az írást biztos betenném a 12 legjobb közé. Képtelen vagyok túltenni magam Szabó Magda tehetségén. Olvasás közben újrafogalmazok mindent, amit ő jelent.


11.15. Szabó Magda- Az a szép, fényes éjszaka
Akár párja, vagy folytatása is lehetne az Apokrifnek, pedig nem is egymás mellett állnak a kötetben. A jászolban, a világra ébredő jelenlévők gondolatainak örvényében sétálunk.


11.16. Szabó Magda- A vízibornyú 5
Nagyon kedves írás.





Folytatás 1:

11.17. Szabó Magda- Névjegyek 
Kullogh Kamilla története, aki majdnem Szabó Elek felesége lett.



11.18. Szabó Magda-Sziluett 5
„Felkönyököltem, a szívem a fülemben dobolt. Ekkora keserűség, ekkora gyönyörűség, sós vízbe vetett az aznapi élet…”
Egy világdráma nyolc oldal alatt.
Bárány Tamás- Félszárnyú Pegazus kötetéből vannak a következő írások:

11.19. Fehér Klára- Kultúrest szombaton 5
Habkönnyű kis bohózat abból az időből, amikor a gyár kultúrális életének letéteményese a dolgozó volt.
11.20.Földeák János- Rövidzárlat 5
Egy fegyelmi tárgyalás előtti fél órában érdekes dolgok történnek az igazgatói irodában. Azaz, nincs is szükség arra a tárgyalásra.
11.21 Bárány Tamás- Szakítás 4
"A nők mindig zsarolnak- gondolta kedvetlenül. – A szívükkel, a lelkükkel, a testükkel, mindegy…
De mindig zsarolnak!"
11.21. Mesterházi Lajos A Kronidész-rejtély 5
Jó, még ezt az egyet elolvastam, kicsit előre, holnapra, de nem bírtam megállni.
A szépséges Europé találkozását ismerhettem meg Aklikertosszal, a gulyással. Termékeny találkozás volt, az már igaz.

11.22. Szabó Magda-Teréz esztendeje 5

11.23. Szabó Magda- Vendég almával 5

11.24.Szabó Magda-Parainesis 5

11.25.Raymond Jean-Xuan szavai R. de B. első elbeszélése  5

11.26. Raymond  Jean- Mese az ezredesről meg az obarrahról 5

11.27. Raymond Jean- A kormányozható kormányzó

11.28.Raymond Jean- Az üvegszem 5

11.29.Raymond Jean- A tekintet 5*

11.30.Raymond Jean- Az Illatok Folyója 5
Lírai, nagyon szép.



2017. november 7., kedd

Cain,Susan - Csend

A könyv alcíme, A hallgatás ereje egy harsány világban.

Az olvasmányaim nem teljes mértékben szépirodalmi alkotások, hanem egy szűk metszetét az önsegítő könyvek alkotják. Törekszem is rá, meg érdekel is. Így találkoztam Susan Cain Csend című könyvével, aminek mind a címe, mind az alcíme megnyerte a tetszésemet. Az amerikai írónő nem kíván kevesebbet, mint megcáfolni azt a téves nézetet, hogy a társadalom jelentős részét alkotó befelé forduló, introvertált emberek kevesebbet érnek, és nem olyan hatékony részei társadalmunknak, mint az extrovertált emberek.

Aki önmagát introvertált személyiségnek tartja, az biztos, hogy gyógyírnak tekinti ezt a könyvet, már, ha eddig nem élte meg személyiségének értékeit. Egy régebbi történet jut az eszembe, amikor pszichológiából vizsgáztam. Páros vizsgáztatás folyt, egy másik fiatalemberrel együtt ültünk a szóbelin. A téma pont a személyiségtípusok voltak, amikor is a tanár feltette a kérdést, hogy mi vajon melyik csoportba soroljuk magunkat, és miért? Szerencsére a vizsgázó társam gyorsan rávágta, hogy ő introvertált, és hosszas fejtegetésbe kezdett. Én annyira introvertált voltam akkoriban, hogy azt is szégyelltem bevallani, hogy ebbe a csoportba tartozom, pláne részletezni. Tehát tényleg létezik egy ilyen fajta kisebbségi komplexus, de nem gondolom, hogy ezért bárhol is meg kellene rekednie a személyiségfejlődésünknek.
Visszatérve Susan Cain könyvére, el kell mondanom, hogy a hölgy alaposan körbejárja azt a témát, ahogyan az introvertált emberek megjelennek a hétköznapokban, s főként a társadalmi életben. Hangsúlyozza, hogy mennyire elképzelhetetlen és szegény lenne az életünk ezen személyek nélkül. Ezer oldalról bemutatja, hogy milyen értékeket hordoznak, miben rejlik az erejük. Azzal a kérdéssel indít, hogy miként válhatott az extroverzió eszményképpé? Miért kapcsolódott össze a karizmatikus vezető személye az extrovertált személyekkel, holott a zsidó népet rabságából kivezető Mózes, maga is "nehéz szavú" ember volt? A csoportmunka hatékonyságát mennyire szabad és kell összevetni a magányos munka erejével?  Nagyon izgalmas  kérdések. Ezek után felveti a személyiségjegyek genetikai öröklődésének kérdését, amit pontosan abból a gondolatból indít el,  hogy amíg a világ keleti felén az introvertált személyiségek hordozta sajátságok értéknek minősülnek, addig Amerikában, sokkal inkább az extrovertáltaké a dicsőség.  Vajon létezik-e genetikai átörökítés ebben? Meg tudták volna hódítani az Újvilágot a befelé forduló emberek, vagy a pionírok miféle erényekkel kell, hogy felvértezzék magukat? Susan Cain megadja azt a százalékot, amit szerinte az öröklődés és a nevelés fog jelenteni személyiségünk alakulásában. 
Aztán számos kisebb lélegzetvételű gondolat következik, a különböző típusok együttéléséről, arról, hogy mekkora színészek az introvertáltak, a kultúrák keveredésének nehézségéről az amerikai egyetemeken, (kifejezetten e tekintetben!) hogyan neveljük gyermekeinket, és sajnos csak nagyon érintve van szó a finomhangolásról.

Ez a könyv egy monumentális alkotás ebben a témában, vagyis inkább az lenne, ha valahogy ki tudott volna billenni egyoldalúságából. Elképesztő az a gyűjtőmunka, amit a szerző végzett, hiszen példát példára halmozva sorol, és rendkívül gazdagon illusztrálja mondanivalóját. Miért érezte azt, hogy minél hosszabban mond valamit, az annál több? Így viszont ellentmondásossá válik, hiszen az extrovertáltak eszközével akarja az olvasót meggyőzni az introvertáltak erényeiről.

Nagyon hiányoltam az extrovertált személyiségek méltatását, illetve keveselltem. Akárcsak az árnyalásokat, hiszen amire maga Susan Cain is utal, a Myers-Briggs típuselmélet is csoportosít az alaptípusokon belül. Így aztán rettentő fárasztóvá és bosszantóvá vált a könyv körülbelül  200 oldal után. Lehet, hogy megerősítést ad bizonyos tekintetben, de aki nem érezte át eddig, hogy a bölcsesség, az elmélyülés micsoda erő lehet, az nem biztos, hogy ettől majd rájön. Persze az esély megvan. 

Ha szeretnétek elvégezni a fenti tesztet, itt megtehetitek. A kiértékelés nagyon érdekes.

 Susan Cain


TED TALK-ban megismerkedhettek a témával. 

Hozott pontszám: 3/4