Járainé Komlódi Magda - Legendés növények

 Neked mi jut eszedbe, ha azt mondom legendás növények?

...

 

Aki találkozott Harry Potter világával, olvasott vagy nézett is egyetlen részt a sorozatból, annak számára a legendás növények kapcsán a bájital órák növényei vagy egyéb izgalmas furcsaságok jutnak eszébe, például  a mandragóra, a sisakvirág, a kopoltyúfű, a fúriafűz vagy az ördög hálója. Aki utánaolvas ezeknek a varázslatos élőlényeknek, az hamar rájön, hogy nem is mind léteznek, vagy más hatásúak. Viszont a valódi növényvilág számos hihetetlen képességű és tulajdonságú egyeddel bír, amiről érdemes tudni. Járainé Komlódi Magda könyve 40 évvel ezelőtt íródott, de az általa reflektorfénybe állított növények érdeme nem halványult el az idővel.

 

Mindenképp figyelembe kell venni, hogy ez az alig 130 oldalas könyv  egy szubjektív válogatás, hiszen ennél sokkal több olyan növény létezik, ami említést érdemelne. Viszont, aki bejutott a csapatba, az garantáltan mind érdekes. Tematikájában a szerző először olyan ritkaságokat mutat be, melyek valaha akár a pénz helyettesítői is voltak. Így olvashatunk a kakaóbabról, a borsról, olívaolajról. Ha nem is pénz, de fizetőeszköz volt a tulipánhagyma vagy néhány rózsakülönlegesség is. Aztán megismerkedhetünk a legkisebbekkel és legnagyobbakkal. Egészen elképesztő adatokkal találkozhatunk ebben a fejezetben, melyek nem csak a nagyságra, hanem az életkorra is vonatkoznak, -számomra legalábbis felfoghatatlan, hogy van olyan fa, ami több, mint 3000 éves. A legeket folytatva, jönnek a növényvilág fakírjai, akik az extra hideget vagy épp meleget is elviselik, vagy épp a legkevesebb vízzel is képesek a túlélésre. Itt is döbbenetes számadatokat olvashatunk. 

 

"Arra is volt példa, hogy kiszáradt, lepréselt, herbáriumban tartott moha (Racomitrium sudeticum) félévi tárolás után, még életképes volt." 

 

A második fejezetben a nagy múltú növények válogatásával találkozhatunk, melyek segítették az emberek életét. A papírféleségek, vagyis azon  növények széles spektrumát ismerhetjük meg, melyekre az idők során írtunk. Megtudjuk, hogy mi is valójában az a rizspapír vagy, hogy minden földrésznek megvolt a maga "papírfája." De a növények balzsamok és gyógyszereink is voltak évezredeken keresztül. A könyvben találhatunk néhány kiemelést ebből a gazdag palettából. Kötetek íródtak a témában, tényleg nehéz bármit is kiragadni ebből. A legfontosabb talán az, hogy gyakran a mérgező növények azok, melyek kis dózisban kardinális szerepet töltenek be gyógyítás tekintetében. S ha már mérgek, jöjjenek azok a növények, melyeket valóban mérgező hatásuk miatt kell megemlíteni, ugyanakkor segítettek az embereknek is. A "nyílmérgek és halbódítók" fejezetben szép számmal szerepelnek. 

 

Utána következnek a legendákból és mítoszokból ismert növények. Szó van a bibliai manna mibenlétéről, az aszfodéloszról, gyászvirágokról, mirtuszról és néhány érdekességről, köztük, az azóta szuper élelmiszerként is ismert amarántról. Hol lehetett volna kapni negyven éve amarántot a boltokban? 

 

Az utolsó fejezetben azokat a növényeket szedte csokorba Komlódi Magda, amiről jó, ha tudunk -szerinte. Itt kaptak helyet a népek címereiben szereplő növényekről szóló érdekességek, az ünnepek növényei és azok a környezetünkben is előforduló, úgy nevezett háztáji növények, melyek mérgezőek. Vigyázzunk a dieffenbachiákkal, a krotonokkal, primulákkal, korallcseresznyével, leanderekkel (eddig azt hittem, csak a fehér mérgező), ricinussal, tiszafa bogyójával, boróka hajtással, nadragulyákkal, beléndekkel, anyarozzsal, konkollyal és főleg a foltos bürökkel. Ez utóbbi meglátásom szerint a legveszélyesebb, hiszen kinézetre könnyen összetéveszthető a zamatos turbolyával, amit viszont gyűjteni szoktunk. A szerző sajnos itt pont nem tér ki a turbolyával való hasonlóságára, csak az ánizzsal és petrezselyemmel hozza kapcsolatba. 

 

A könyvnek egy huszárvágással van vége, hiányzik a zárszó vagy bármilyen lezárás. A kötet a Gondolat Zsebkönyvek sorozatában jelent meg 1987-ben. Ezek a könyvek 1974-1990 között megjelent, könnyen hozzáférhető, olcsó kiadványok voltak. A sorozat célja pedig, hogy  közérthető ismeretterjesztést adjon bizonyos témákban, úgy mint technika, csillagászat, biológia, kultúra, történelem, űrhajózás stb. Ennek tükrében kell kezelni ezt a könyvet is. Ma már sokkal könnyebben hozzáférünk ezekhez az ismeretekhez. Elég, ha csak az ismeretterjesztő tévécsatornákra gondolunk. A különleges növényekről pedig százával állnak rendelkezésre színes fotók is manapság. Sajnos a könyvben sok helyen nem is a legizgalmasabb növényekről van kép, meg nem is a legjobban felismerhető formájukban. Nem alapos egyetlen témában sem, inkább ízelítőt akar adni ebből is, abból is. De ettől még nem rossz, csak már nagyon más ütemben kapjuk az információt. Sajnáltam, hogy több ismeretlen növényről ír a szerző, amiről kép sincs, de még csak magyar neve sem volt. Ezeket viszont már hiba volt beválogatni a kötetben, ha már úgyis a bőség zavarával küzdünk.

 

Sajnos ez a könyv is szétesett a végére a kezem között, a ragasztás elöregedett. Ha elképzelem, hogy kisiskolásként, soha nem hallott növényekről vagy ismert növények titkairól olvashattam volna, egészen másként hatottak volna rám az itt olvasottak. Így is érdekes volt, találtam benne újdonságokat és emellett azt is izgalmasnak találtam, hogy milyen köztudottá vált sok dolog mára, ami akkoriban még nem volt közismert. Összességében tehát megéri átlapozni ezt a könyvet, ha ott lapul még valaki polcán.

 

Hozott pontszám: 4.5 (4/5) 

Wulf, Andrea - A természet feltalálója

 Alexander von Humboldt kalandos élete

 

Alexander von Humboldt  (1769-1859) német természettudós, felfedező, utazó, geográfus, meteorológus, csillagász, botanikus, esszé író, szóval polihisztor nevét nem lehet sem elfelejteni, sem elkerülni, hiszen a világon róla nevezték el a legtöbb dolgot,  többek közt; pingvint, delfint,  tintahalat, borzot,  kosbort, liliomot, tölgyfa félét, fűzfafélét, almafa fajtát, gólyaorr félét, egyetemet, könyvtárat, várost, utcát, áramlatot, földrajzi helyeket, sőt két kis bolygó is viseli nevét. Maga Nádas Péter is volt ösztöndíjas a Humboldt Egyetemen.

 

Andrea Wulf kötetében ugyanazzal a lelkesedéssel és szellemi gazdagsággal mutatja be  Humboldt életét, mint amilyen szenvedély áthatotta magát a tudóst is. A 90 évet élt polihisztor életének egyetlen pillanata sem nélkülözte a kalandot, a kutatást. Az ő életéről könyvet írni szinte a lehetetlennel vetekszik. Gyermekkorát meghatározta anyja szigorú nevelési módja, így szó sem lehetett arról, hogy hivatását kedve szerint botanikusként, felfedező utazóként gyakorolja. Bányászati-kohászati ügyekkel foglalkozott egészen addig, amíg édesanyja 1797-ben meg nem halt. Az anyai örökség lehetővé tette, hogy immáron beutazza a világot, de a napóleoni háborúk okozta felfordulásban erre nem volt mód, egészen 1799-ig. Akkor IV.Károly, spanyol király engedélyezte, hogy a latin-amerikai spanyol gyarmatokon tanulmányozza a dél-amerikai flórát és faunát. A következő 5 év minden pillanata olyan dolgok felfedezését jelentette, ami meghatározóvá vált a jövő természettudósai számára. Nem csak földtani vizsgálatai voltak példaértékűek, hanem a földmágnességre vonatkozó kutatásai is. A fauna felfedezése napról napra közelebb hozta  őt olyan felismerésekhez, melyeket manapság mi már általános iskolában is tanulunk. A feltételezése, hogy a földrészek valamikor összefüggő egységet alkottak, mára beigazolódott. De ő volt az első  a magassági szintek sajátos élővilágának meghatározásában is. A Chimborazo vulkán hegyét tartották akkor a világ legmagasabb hegyének (6267m) (Innen a magyar csimborasszó kifejezés is.) Humboldt nemcsak hogy majdnem bevette teljes egészében a hegyet, hanem folyamatosan mérte a föld hőmérsékletét, kőzet- és növénymintákat gyűjtött. Ennek a kivételes útnak az emlékét őrzi Humboldt híres munkája a Naturgemälde - természetfestészetnek lehet fordítani. 

 

 

 

Útja 5 évig tartott, melyben Aimé Bonpland francia botanikus volt mindvégig kísérője. Bejárták az Amazonas és az Orinoco vidékét, eljutottak Mexikóba és Kubába, sőt a visszaúton Washingtonban is töltöttek egy hónapot, ahol a tudós megismerkedett Thomas Jefferson amerikai elnökkel is. 1804-ben tértek vissza Európába, ahol Párizsban telepedett le. Az elkövetkező évtizedek főként a tudományos munkái megírásával teltek, bár Humboldt mindvégig készült második, soha be nem következett indiai útjára. Előadásokat tartott mindenhol, ismeretlen kutatókat pártfogolt. De hiába próbált a lehető legtöbb ideig Párizsban maradni -mivel  itt találkozhatott a korszak legnagyobb tudású embereivel-, idővel vissza kellett térnie a porosz udvarba, hogy III. Frigyes Vilmos királyt szórakoztassa, aki mellesleg kinevezte Humboldtot kamarásává. Mivel nem volt állandó jövedelme, az örökségét már rég felhasználta utazásának fedezésére, így kénytelen volt elvállalni ezt a posztot. Közben szakadatlanul írt, 30 kötetben adta ki dél-amerikai úti beszámolóját.

 

1829-ben kap, majdnem 60 évesen egy visszautasíthatatlan ajánlatot az orosz cártól, hogy gyémántlelő helyeket keressen az Urálban. Humboldt elvállalja a feladatot, tele van ötlettel, de utazásának útvonala sajnos eléggé kötött, úgy tűnik, hogy nem lesz lehetősége igazi tudományos munkára.  Amikor elérkezik utazásának végállomásához, a szibériai Tobolszkba, gondol egy nagyot és azt gondolván, hogy a cár keze úgysem ér el idáig, továbbmegy, s immáron a vadregényes, érintetlen vidéket  rója. Egy hurkot leírva belső Ázsiában utazgat, majd Barnaul érintésével a kínai határig megy. Innen fordul vissza, majd egy újabb kitérőt tesz a Kaszpi -tengerhez, amit kifejezetten tilos volt érintenie, majd  8 hónap múlva visszaérkezik Moszkvába az új gyémántlelőhelyek adataival. A könyv sajnos erről az útról eléggé röviden számol be, de ebből is kiderül, hogy Humboldt összehasonlításokat végez a két utazás, a két földrész adatai között. 

 

Az elkövetkező közel harminc év munkáinak rendezgetésével, újabb kísérletekkel, tudományos munkájának kiterjesztésével telik, előadások végtelen sorát adja és természetesen új könyvek is születnek. Legkiemelkedőbb ezek közül a Kosmos, melynek utolsó részét életének alkonyán adja közre. Ez a négykötetes munka a világegyetem rendszereit dolgozza fel. Bár Humboldt igen termékeny író volt, nem csak levelezése, hanem könyveinek száma is óriási, magyarul összesen két munkája érhető el, köztük az említett Kosmos. Minden vagyonát utazásaira, felfedezéseire, később pedig fiatal tudósok patronálására használta fel. Volt olyan általa írt könyv, amiből neki sem volt példánya. Soha sem házasodott meg, nem volt társa sem, számára csak a tudomány létezett. 

 

A könyv további fejezeteiben Andrea Wulf  azt a néhány legkiemelkedőbb személyiséget mutatja be, akikre óriási hatással volt Humboldt. Így a Darwinnal való kapcsolatáról és a tudományos munkáira gyakorolt hatásáról is olvashatunk, majd  Henry David Thoreau, George Perkins Marsh, Ernst Haeckel és John Muir személyeket emelte ki a szerző. 

  

Arról még nem írtam, de kihagyhatatlan, hogy már a dél-amerikai út során észrevette Humboldt az emberi tevékenység környezetpusztító hatását. Látta, hogyan hat a földre az őshonos növények kiirtása, hogy helyükre Európába exportálható indigót ültethessenek például, hogy az érte kapott pénzből ételt vegyenek, amit eddig megtermeltek a saját földjeiken.  Már a beavatkozások első évtizedeiben látható volt, hogy ennek katasztrófa lesz a vége. Pedig akkoriban hol volt még az erdőirtás igazi mértéke. 

 

A kötet utolsó közel 50 oldalát egy olyan gazdag epilógus teszi ki, mely a tárgy és névmutatón felül megjelöli a forrásokat, bibliográfiát és jegyzeteket Humboldt műveihez. Mind a kivételes német kutató, az ő munkássága, gondolkodása, mind pedig ez a könyv  maga teljesen elkápráztatott, élvezettel és lelkesedéssel olvastam minden sorát. Rendkívül jól sikerült  áthozni a huszonegyedik század olvasóinak azt a szellemi miliőt, melyben az akkori kor tudósai éltek. Önfeláldozásuk, végtelen kitartásuk, elhivatottságuk és érzékenységük valami új felé, varázslatosan hatott rám. A felvilágosodásnak azt az időszakát terítették elém, amikor a tudományok nem váltak még szét, amikor a költészet és a filozófia ugyanolyan szerves része volt a botanikának, mint a földrajznak, földtannak. 

 

Egyetlen bánatom, hogy Andrea Wulf kötete csak néhány könyvtár polcain érhető el -ezért is iratkoztam be a Kőbányai Szabó Ervin Könyvtárba-, pedig 2017-ben adták ki. Bizony néha nehéz jól felmérni, hogy hány példányban kellene valamit kiadni. 

Mi jöhetne ezután, ha nem Kehlmann és A világ fölmérése. 

 

Hozott pontszám: 5 * kedvenc lett 

 

 Alexander von Humboldt 

 

 Humboldt első útjának útvonala - 1799-1804

 

Humboldt második útvonala - 1829 

 

Goodall, Jane - Abrams, Douglas - A remény könyve

 "Annyi példája van a tántoríthatatlan emberi lélek állhatatosságának, konokságának, és olyan sokról nem esik szó..."

 

Ebben a kötetben azonban megismerhetünk ama tántoríthatatlan emberekből egyet, akinek személyisége és munkássága reménycsillagként tündököl még a vészterhes időszakokban is. A 89 éves Jane Goodall neve szinte mindenkinek ismerősen csenghet. Mára alakja összeforrt a környezetvédelemmel, és az a nő, aki valaha feje tetejére állított a zoológia világát, gondolkodásával és tetteivel megmutatja, van remény a klímakatasztrófába menetelő emberiség számára. 

Douglas Abrams-ot, a kötet megálmodóját a 2016-ban megszületett Az öröm könyve inspirálta arra, hogy egy ahhoz hasonló beszélgetős interjúkötetet bocsásson útjára. Őszentsége a Dalai Láma és Desmond Tutu érsek közti eszmecserék alapja az a létöröm, mely a megélt viszontagságok ellenére mindkettőjüket áthatotta. Douglas Abrams szerepe ott a találkozások lebonyolítása és moderálása, illetve rögzítése volt. A Remény könyvében azonban ő maga lesz beszélgetőpartnere Jane Goodallnak. 

Ahogy a cím is jelzi, a reményről lesz szó az első oldaltól az utolsóig.

S rögtön az elején magáról a "remény" szóról kezdenek beszélgetni. Vajon mit takarhat ez a kifejezés, habitusfüggő, vagy tudatos dolog, normális az, aki a veszélyeztetett bolygó jelen állapotában reményt mer említeni? Jane Goodall egész életét hozza példának, minden mozzanatát arra használja fel, hogy rávilágítson az esélytelen szituációk pozitív kimenetelére. Abrams vezeti a három alkalmas interjút, de Goodall spontán módon néha letér erről a nyomvonalról.  Abrams újból és újból ámuldozva visszatér az alapkérdéséhez, "de hát hogyan működhet a remény azokban a szélsőségesen esélytelen helyzetekben, amiről Jane mesél?" A rácsodálkozó gyerek naivitásának hangját hallottam ki ebből, aki csak nagy sokára érzi át beszélgetőpartnere mondandójának velejét. Olyan emberi reakció volt ez a részéről, ami érthető is, hiszen magát a találkozót is azért kellett hónapokra megszakítani, mert Abrams-nak vissza kell utaznia New Yorkba, édesapja súlyos betegsége okán. Négy hónap múlva Hollandiában folytatják a megkezdett interjút, majd a tervezett Bournemouth-i színtér helyett a Covid járvány miatt online fejezik be a közös munkát. Feladhatták volna bármikor, hiszen Abrams minden bizonnyal nem volt a legjobb állapotban az édesapja miatt, aztán nem tudott elmenni Jane gyerekkori otthonába, csak a kamerán keresztül próbálhatott átérezni valamit a hely szelleméből. De Goodall pontosan erről a kitartó, elkötelezett munkával szegélyezett reményről beszél, ez lehet csak alapja a valós reménynek. 

Négy szegletköve van a Goodall-féle reménynek, s a beszélgetések tulajdonképpen ezeket fejtik ki. Az első ok, a bámulatos emberi értelem, ami töretlen fejlődésnek van kitéve. Ezt mutatja be a kutatónő saját meglátása szerint. Itt is számos példát hoz életéből. A második ok a természet szívóssága, amely hajmeresztő dolgokat produkál. Ennek okán mutatja be a 2001-es ikertornyok összeomlásakor romok alá temetett díszkörtefát, melyet egy takarítómunkás egy hónappal a történtek után ásott ki. A pusztulásra ítélt fa azonban sebzetten, megégve és félig elpusztulva, de továbbélt, és húsz évvel a történtek után visszakerülve eredeti helyére, virágba borulva nem engedi, hogy elfelejtsük az élet szívósságát. Akárcsak a Nagaszakit ért atomtámadás két 500 éves kámforfája, melyek Dante poklát is legyőzték és ma is eredeti helyükön állnak. Így fogalmaz Goodall: "Az élet csodálatos kárpit, ahol minden egyes apró öltést a körülötte lévők tartanak a helyén." A remény harmadik oka a fiatalság ereje, hirdeti a szerző. Az idős asszony tisztelettel és csodálattal beszél a következő generációkban rejlő lehetősekről. Ennek kapcsán mutatja be a "Rügyek és gyökerek" programot, melyet 1991-ben Tanzániában hívott életre, hogy a fiatalok csoportokat alkotva aktívan tegyenek környezetük védelmének érdekében. Erről sokat olvashatunk a kötetben; és valóban, egészen hihetetlen, hogy tudott ez gyökeret ereszteni Afrikában, s a mai napig 11 országban, 10 000 csoporttal működni. Bámulatos. S végezetül a remény negyedik szegletköve a tántoríthatatlan emberi lélek, mely minden nap igazolja végtelen erejét. 

 

Ez a sokat megélt asszony -aki egészen elképesztő dolgokat tudott megvalósítani, aki úgy indult el a Tanganyika-tó keleti partjára egy csapat csimpánzt megfigyelni, hogy csak egy titkárnőképzőt végzett-, élettörténetével maga a két lábon járó bizonyosság arra, hogy semmi sem történik értelmetlenül, mindennek megvan a maga oka. Elbeszéléseiben fel-feltűnnek azok aki nem hagyható lépések is, melyeket meg kellene tenni annak érdekében, hogy elkerüljük a Föld élhetetlenné válását. Ezek nagyjából megegyeznek a David Attenborough által is hirdetett feladatokkal. (A Life on Our Planet)

 

Jane Goodall élete és munkássága, valamint az élet fennmaradásába vetett hite tiszteletet ébresztett bennem, nagyon örülök, hogy olvashattam róla. Abrams szerkesztése és stílusa azért hagyott bennem némi ellenérzést, de elfogadom, hogy valószínűleg egy sokkal gazdagabb anyagból kellett neki egy kerek egészet varázsolni, ami nagy kihívás lehetett. Sokan írják, hogy elolvasva a kötetet megszületett bennük a tenni akarás a bolygónkért, mit is mondhatnék, ha nem azt, hogy olvassátok el minél többen a Remény könyvét!

 

Hozott pontszám: 4,5

 

Jane Godall és Douglas Abrams

Svensson, Patrik - Tenger a tengerben / A Sargasso-titok

Egy olyan gazdagon összetett könyvről kellene most írnom, ami úgy érzem, hogy szinte lehetetlen feladat számomra. Tenger a tengerben, élet az életben, regény a regényben. 

Egy különleges élőlényről, az angolnáról szól a történet. Azt gondolnánk, hogy a huszonegyedik században, a wikipédia és a google világában nincs titok az ember előtt, ha bármi kérdésem akad csak bepötyögöm a keresőbe, és minden választ megkapok. Ezt az öntelt állítást vétózza meg a szerző háromszáz oldal alatt, miközben feltárja az évezredeken át tartó angolnakutatást, mítoszokat, legendákat, feltételezéseket  számos elmélet megszületését. A könyv személyességét és a cselekmény fonalát pedig a szerző önéletrajzi elemei, az apja és közte kialakult kapcsolat adja meg. 

Onnan indul minden, hogy az angolnahorgászatra az apja tanította meg a szerzőt gyerekkorában. Hogyan tervezték meg ezeket a kirándulásokat, miként jutottak el a céljukig, s a hosszú évek alatt miként változott meg évről évre minden az angolnák körül? Talán ez a változás, vagy a sok titok, mely az állatot övezte, indította arra Svenssont, hogy egy évszázadokon át a múltba tekintő vizsgálatot, egy hajtóvadászatot indítson az angolnák után. De akár az a tény is inspirálhatta, hogy jelen kutatások szerint az angolnaállomány 95% eltűnt az utóbbi körülbelül negyven évben. A folyton mélyülő vizsgálódás az ókorig nyúlik vissza. Az ókori Egyiptomban démonnak, az istennel egyenrangú állatnak tekinteték. Ősi mítoszok lengték körül alakját. Arisztotelész természettudományos kutatásokat is végez az időszámítás előtti negyedik században a hallal kapcsolatban. Tünékeny alakja, szaporodásának mibenléte rejtély volt. És még hosszú évszázadoknak kell eltelnie, hogy valamicskével többet tudjunk meg róla. Sajnos hiába az empirikus vizsgálódás, hiába a tudomány haladása, ha az angolnákról van szó,  akkor  minden kísérlet zátonyra fut. Még azt sem lehet megállapítani, hogy milyen nemű egy-egy példány,  mik a szaporítószervei? Fejezetről fejezetre abban reménykedik az olvasó, hogy az idő haladtával a napnál is világosabbá válik végre, mi a titka ennek a különleges halnak?

De nem csak a múltban, hanem a jelenben is értetlenség uralkodik. Maga a szerző és édesapja is számos hajmeresztő, már-már csodaszámba menő esettel találkozik. Elképesztő szabadulással, megmagyarázhatatlan túléléssel, titkokkal és csodákkal. 

Ez a két vonulat húzódik végig a könyvön; a múlt tapasztalatanyaga és az apa-fia kapcsolat. Valami hihetetlen, ahogyan ez a dualizmus jelen van a kötetben, és ahogyan  keveredik, mint a Sargasso-tengert behatároló három ellentétes tengeri áramlás. Ennyi tapasztalat pedig megérlel egyfajta bölcsességet. Úgy tud konkrét lenni Patrik Svensson, hogy közben a legáltalánosabb emberi élményeket hozza nyilvánosságra. Ez a sajátos hangvétel a könyv egyedülálló különlegessége. Szépirodalmi igényességgel megírt tudományos, misztikus regény. 

A kötet lélegzetelállítóan szép borítót kapott, mely az eredeti kiadást követi, Eva Hasson és Emil Malmborg kezét dicsérik. 

Hozott pontszám: 5 

 Patrik Svensson

"Mekkora áldozatot muszáj vállalnia annak, aki meg akarja érteni az angolnát? Vagy az embert?"

"Egy angolna akkor válik azzá, amivé válnia kell, amikor megérik rá az idő."

"Valahányszor kifogtunk egy angolnát, a szemébe néztem, és próbáltam meglátni valamit abból, amit ő már látott. Soha még csak nem is viszonozta a pillantásomat."

"...hogy megértsünk egy angolnát, érdeklődnünk kell iránta, és hogy érdeklődjünk iránta, tovább kell vadásznunk, megölnünk, megennünk. Legalábbis egyesek szerint, akik mégiscsak a legszorosabb kapcsolatot ápolják az angolnával. Egy angolna nem lehet egyszerűen csak angolna. Egy angolna nem létezhet önmagáért. Így jelképezi immáron az angolna bonyolult kapcsolatunkat a minket körülvevő, nem emberi élettel. "

Adler,Yael - Bőrügyek

 A Bélügyek 2015, és a Szívügyek 2016 után, a  Park Kiadó 2017-ben kiadta a sorozat harmadik kötetét, a Bőrügyeket. Én csak a Bélügyeket olvastam, és már ott megtapasztaltam, hogy milyen ötletes dolog is ezeket a vérmesen komoly dolgokat, az "ügyeket" megragadni egy egészen más oldalról, humorosan és képszerűen, mint egy filmet levetíteni. Mert mi játszódik le bennünk nap, mint nap? Hogyan képzelhetjük el ezeket a dolgokat?

Yael Adler német doktornő hűen a sorozathoz elmagyaráz nekünk mindent, ami a bőrünkkel kapcsolatos. Először azt, hogyan épül fel, melyek a részei, milyen funkcióval rendelkeznek? Nagyon jó kis ismétlése ez a középiskolai tanulmányainknak. Majd az első rizikós téma az élet viharába kitett bőrt érő hatások bemutatása. Nem, mintha nem tudnánk, hogy mit tesz a bőröcskénkkel a nap, a cigaretta, az alkohol, a testfestések, de a legrosszabb sejtelmeink is megfogalmazódnak, a szappan sem nyerő dolog. Ez a legvelősebb része a kötetnek, és bizony bebarangoljuk a doktornővel a testünk minden zugát. Egy egész fejezetet szentelt Yael Adler a nemi barangolás témájának. Az érintés intimitásától a nemi betegségek pokláig juthatunk, közben nem kevés alkalommal kiveri az olvasót a víz. De nem csak ebben a részben, hanem úgy egészében, minden vicceskedés mellett rémes témákat érintünk. Szemölcsök, mitesszerek, akne, ráncok, ekcéma, pörsenések, szőrtüsző gyulladások, melanoma, májfoltok, szeplők, herpeszek, lábszag, egyéb szagok, gombák. Mivel most is rákerestem a világhálón, hogy mi micsoda, csak, hogy egyértelműen képbe legyek, sokszor csak egy villanás erejéig, ujjaim között leskelődve mertem megnézni azokat az izéket. A könyv egyértelmű mondanivalója, hogy külső burkunk minősége a belső tartalom tükre. A stressz, a kialvatlanság, a táplálkozás minősége, vitaminok, folyadék, rossz szokások (tetoválás, dohányzás) és a szexuális életünk együttesen befolyásolják, hogy milyen a bőrünk.A negyedik fejezetben a táplálkozás befolyásoló tényezőjére tér ki a szerző. Itt főbűnös a tej lesz. De más titkot nem árulok el. Befejezéssül azzal szembesíti olvasóját a bőrgyógyász, hogy bőrünk a lelkünk tükre is. 

A függelékben pár apró tanáccsal lát el bennünket Yael Adler, de tényleg szűkszavú a témában. Elmondása szerint nem tanácsadó könyvnek szánta írását, és tényleg marad az olvasóban egy jó adag hiány. De az is igaz, hogy minden közérthetősége mellett, azért ez egy nagy adag a tudomány összetett világából, megérteni megtudjuk, de nem garantálom, hogy összességében el is tudja raktározni az olvasó.

Bevallom, olvasás közben sokszor felnevettem, felolvastam belőle részleteket, könyvjelzőztem, és számos újdonságot tudtam meg. Abszolút hasznos néha ismeretterjesztő könyvekbe is belekukkantani, és ez a kötet teljesen élvezhető egy mezei olvasónak is. 

Cain,Susan - Csend

A könyv alcíme, A hallgatás ereje egy harsány világban.

Az olvasmányaim nem teljes mértékben szépirodalmi alkotások, hanem egy szűk metszetét az önsegítő könyvek alkotják. Törekszem is rá, meg érdekel is. Így találkoztam Susan Cain Csend című könyvével, aminek mind a címe, mind az alcíme megnyerte a tetszésemet. Az amerikai írónő nem kíván kevesebbet, mint megcáfolni azt a téves nézetet, hogy a társadalom jelentős részét alkotó befelé forduló, introvertált emberek kevesebbet érnek, és nem olyan hatékony részei társadalmunknak, mint az extrovertált emberek.

Aki önmagát introvertált személyiségnek tartja, az biztos, hogy gyógyírnak tekinti ezt a könyvet, már, ha eddig nem élte meg személyiségének értékeit. Egy régebbi történet jut az eszembe, amikor pszichológiából vizsgáztam. Páros vizsgáztatás folyt, egy másik fiatalemberrel együtt ültünk a szóbelin. A téma pont a személyiségtípusok voltak, amikor is a tanár feltette a kérdést, hogy mi vajon melyik csoportba soroljuk magunkat, és miért? Szerencsére a vizsgázó társam gyorsan rávágta, hogy ő introvertált, és hosszas fejtegetésbe kezdett. Én annyira introvertált voltam akkoriban, hogy azt is szégyelltem bevallani, hogy ebbe a csoportba tartozom, pláne részletezni. Tehát tényleg létezik egy ilyen fajta kisebbségi komplexus, de nem gondolom, hogy ezért bárhol is meg kellene rekednie a személyiségfejlődésünknek.

Visszatérve Susan Cain könyvére, el kell mondanom, hogy a hölgy alaposan körbejárja azt a témát, ahogyan az introvertált emberek megjelennek a hétköznapokban, s főként a társadalmi életben. Hangsúlyozza, hogy mennyire elképzelhetetlen és szegény lenne az életünk ezen személyek nélkül. Ezer oldalról bemutatja, hogy milyen értékeket hordoznak, miben rejlik az erejük. Azzal a kérdéssel indít, hogy miként válhatott az extroverzió eszményképpé? Miért kapcsolódott össze a karizmatikus vezető személye az extrovertált személyekkel, holott a zsidó népet rabságából kivezető Mózes, maga is "nehéz szavú" ember volt? A csoportmunka hatékonyságát mennyire szabad és kell összevetni a magányos munka erejével?  Nagyon izgalmas  kérdések. Ezek után felveti a személyiségjegyek genetikai öröklődésének kérdését, amit pontosan abból a gondolatból indít el,  hogy amíg a világ keleti felén az introvertált személyiségek hordozta sajátságok értéknek minősülnek, addig Amerikában, sokkal inkább az extrovertáltaké a dicsőség.  Vajon létezik-e genetikai átörökítés ebben? Meg tudták volna hódítani az Újvilágot a befelé forduló emberek, vagy a pionírok miféle erényekkel kell, hogy felvértezzék magukat? Susan Cain megadja azt a százalékot, amit szerinte az öröklődés és a nevelés fog jelenteni személyiségünk alakulásában. 

Aztán számos kisebb lélegzetvételű gondolat következik, a különböző típusok együttéléséről, arról, hogy mekkora színészek az introvertáltak, a kultúrák keveredésének nehézségéről az amerikai egyetemeken, (kifejezetten e tekintetben!) hogyan neveljük gyermekeinket, és sajnos csak nagyon érintve van szó a finomhangolásról.

Ez a könyv egy monumentális alkotás ebben a témában, vagyis inkább az lenne, ha valahogy ki tudott volna billenni egyoldalúságából. Elképesztő az a gyűjtőmunka, amit a szerző végzett, hiszen példát példára halmozva sorol, és rendkívül gazdagon illusztrálja mondanivalóját. Miért érezte azt, hogy minél hosszabban mond valamit, az annál több? Így viszont ellentmondásossá válik, hiszen az extrovertáltak eszközével akarja az olvasót meggyőzni az introvertáltak erényeiről.

Nagyon hiányoltam az extrovertált személyiségek méltatását, illetve keveselltem. Akárcsak az árnyalásokat, hiszen amire maga Susan Cain is utal, a Myers-Briggs típuselmélet is csoportosít az alaptípusokon belül. Így aztán rettentő fárasztóvá és bosszantóvá vált a könyv körülbelül  200 oldal után. Lehet, hogy megerősítést ad bizonyos tekintetben, de aki nem érezte át eddig, hogy a bölcsesség, az elmélyülés micsoda erő lehet, az nem biztos, hogy ettől majd rájön. Persze az esély megvan. 

Ha szeretnétek elvégezni a fenti tesztet, itt megtehetitek. A kiértékelés nagyon érdekes.

 Susan Cain

TED TALK-ban megismerkedhettek a témával. 

Hozott pontszám: 3/4