Schweblin, Samanta - A madárevő

Az eddig olvasott könyveim közül talán ez volt eddig a leginkább zavarba ejtő kötet. A zavarodottságom oka pedig az, hogy nem tudom bekategorizálni ezeket a novellákat. Nem, mintha feltétlenül fel kellene mindent címkézni, de címke nélkül is forgolódnak bennem az érzelmek. A tetszés és az iszonyodás között libikókázva, leginkább hátat fordítva bólogatok, és őszinte tisztelettel gondolok Samanta Schweblin -re. 

A 2009-ben megjelent, úgy nevezett abszurd novellákat tartalmazó kötetet az olvasóközönség általában szereti, de van néhány szélsőséges vélemény is. Mindenképp a latin-amerikai irodalom  lidérces-misztikus szegmenséhez sorolnám. A rövid, tömör írások a leghétköznapibb szituációból öltenek alakot, megkezdik a szokásos működésüket, majd valahol megcsúsznak, s átsiklanak egy másik dimenzióba. Olvasás közben folyamatosan fogy el a levegő, egyre kényelmetlenebbek a helyzetek. Vagyis úgy tud abszurd lenni a megteremtett szituáció, hogy az olvasóban ott lüktet a gondolat, ez nem is olyan lehetetlen, akár megtörténhet. A szereplők magukon viselnek egyfajta közös vonást, amit úgy neveznék, hogy a magány jelét a homlokukon. Még azok a figurák is, akik nincsenek egyedül, még azoknál is érezni az elszigetelődés tragikus lehetőségét. Teljesen alkalmassá válnak ezáltal, hogy az elszabadult jelenségek áldozatai legyenek.  Mesterien felépített, hátborzongató történeteket rejt a kötet, ami csak akkor tud igazán működni, ha egyszerre csak egy novellába engedjük bele magunkat. 

Az írások legerősebbike mindenképp a címadó, "A madárevő" története. A szerző nem cizellálja mondandóját, a végtelenül egyszerű leírások pontos menetrendet követnek, apró adagokban fecskendezik olvasójukba az elkerülhetetlen végzetet. A tehetetlenség feszítése adja az alapfeszültséget ebben az írásban is. Olyan az egész, mint egy álom, ahol a felébredés csak az olvasó számára lehetséges. Nagyon mélyen belém ültek ezek a történetek, egyszerre szerettem és irtóztam tőlük. Nekem inkább kellemetlenséget okozott az olvasás, és bár elismerem a szerző zsenialitását, mostanság inkább elkerülöm a másik magyarul megjelent könyvét. Én nagyon szorongtam és féltem olvasás közben, egyértelműen nem nekem való most, túlságosan is hatása alá kerültem.

Samanta Schweblin egyedi hangneme, gondolatainak meghökkentő tekeredése mindenképp megér egy próbát. Nem bánom, hogy elolvastam a könyvet. Le is tehettem volna, de nem tettem, mert bármily erős hatást is gyakorolt rám, mégis vonzott magához. Irodalmi csemege ez, éppen csak a wasabis változatból.

Hozott pontszám: 5

Samanta Schweblin

 "Ha sokszor odaütöd valakinek a fejét az aszfalthoz – még akkor is, ha csak azért, hogy észhez térítsd –, valószínű, hogy a végén sérülést okozol neki. Ezt a dolgot anyám már kezdettől fogva megpróbálta velem megértetni, attól a naptól, amikor az iskola udvarán belevertem Fredo fejét a földbe. Nem voltam erőszakos típus, ezt rögtön szeretném tisztázni." (Aszfalthoz csapódó fejek - részlet)

 

Wenxuan, Cao - Bronz ​és Napraforgó

Cao Wenxuan napjaink egyik legnépszerűbb kínai ifjúsági regényírója, s noha évtizedek óta elkötelezett szerzője a gyermekirodalomnak, ez az első magyarra is lefordított könyve. A Bronz és Napraforgó 2005-ben született történetét eddig angolra, franciára, németre, törökre, lengyelre és olaszra fordították le. A könyv  népszerűségének okát leginkább abban látom, hogy a lírai szépségű, lassan csordogáló történet olyan, mintha egy manapság oly népszerű japán anime-t olvasnánk. 

Napraforgó egy árván maradt kislány, akit az 1960-1970-es évek kínai kulturális forradalmának idején magához vesz egy rendkívül szegény család Jinagsu vidékén. Az akkor hét éves kislány legjobb barátja a család néhány évvel idősebb fia,  Bronz lesz. "Bátyó" egy korábbi tragédia okán néma, de ez egy cseppet sem akadályozza abban, hogy mindent megtegyen kishúgáért. Ebben a kis családban lel otthonra Napraforgó, akinek eszessége elég korán megmutatkozik. Bármily nehéz is a család mindennapi létfenntartása, abban egyet értenek, hogy a kislánynak muszáj tanulni. De az iskolai élet számos előre nem látott akadályt is hoz magával.  Úgy tűnik, hogy az apa, anya és Bronz mellett, a nagymama is készen áll arra, hogy minden áldozatot meghozzon a kislányért. A családhoz tartozik még egy jámbor vízi bivaly is, aki nem csak az ismerkedéskor, hanem a későbbiekben is nagy szerepet játszik Napraforgóék életében. Ki ne szeretne egy ilyen házi kedvencet? 

Valójában nem kifejezetten felnőtteknek szánt irodalom ez a kötet, de a napraforgók szerelmeseként, nagyon szerettem volna elolvasni. Bátran kijelentem, hogy mindenki számára kellemes olvasási élményt jelenthet a történet, ha az illető szereti a lassú, apró mozzanatokból, természeti képekből kibontakozó ábrázolásmódot. Természetesen Cao Wenxuan elsősorban az ifjúságnak ír, a történet nézőponti fókusza mindenképp ott marad. A gyerekek vágyai, apró sérelmei és nagy igyekezetei révén kapunk képet a kislány életéről. Ebben a kemény világban a családi, a testvéri kötelék és az áldozatkészségben megmutatkozó szeretet jelenthet vigaszt. Két magányos lélek, az árva Napraforgó és a néma Bronz elszakíthatatlan kapcsolatának szépsége gyógyítja az embert. Mert Árpaföld lakóinak élete nem könnyű. Nem csupán a szegénység, a korlátozott lehetőségek, hanem a természeti csapások is kihívások elé állítják a falu lakóit. Ebben a küzdelmes életben is megvan a szépség, s ennek bemutatására törekszik mindvégig Coa Wenxuan. 

A gyerekek nehézségekkel teli élete, szinte felnőtt sorba való létük okán jutott eszembe az "anime" filmekkel való hasonlóság gondolata. A természettel összhangban való élet a túlélés záloga,  ennek megtanulása már a gyerekek számára is elengedhetetlen. De nem csak a természettel, hanem az életciklusokkal is találkozhatnak könyvünk fiatal szereplői. A születés és halál az élet szerves részei,  európai olvasóként talán kicsit meghökkentő is az, ahogyan a folyton ott lopakodó "kaszás" olyan fontos szerepet kap a történetben. Mégis ez az ábrázolás fontos kiegészítője annak, hogy jól megismerjük ezt a távol-keleti világot. Mert nem csupán a  hely  tipikus faunája, hanem ezek a tetten érhető jellegzetességek is sokat adnak az egészhez. 

Olvasmányos, hangulatos könyvvel ismerkedhettem meg. Amikor letettem, alig vártam, hogy újra kezembe vehessem. Az ábrázolt élet nehézségei ellenére, a sorok közt megbújó, stabil szeretet biztonsága miatt egy kedves és szerethető történetet kap az olvasó. Jó azt megtapasztalni újra és újra, hogy nem elcsépelt szólam, hanem való igaz, hogy csak a szeretet számít és nem a gazdagság. Mert, akit szeretnek, az valóban mindent megkap. 

Hozott pontszám: 5

Cao Wenxuan

Gilbert, Elizabeth - Big Magic

Aki találkozott már az Ízek, imák, szerelmek című könyvvel vagy a filmmel, annak ismerősen csenghet Elizabeth Gilbert neve, aki mindkét kötet szerzője. Bármilyen emlékeink és érzéseink vannak is a fenti művel kapcsolatban, nyugodtan el is felejthetjük, mert ez a könyv valami egészen más. Egyébként magam is meglepődtem, hogy a minimum tíz éve olvasott könyvet anno 3,5 csillaggal jegyeztem fel, ami nálam mindenképp a kevésbé meghatározó könyvet jelöli, mégis jól emlékszem belőle rengeteg dologra. Sőt a könyv egész koncepciójára. Van ilyen. Így utólag talán lektűrös stílusával nem voltam kibékülve, mivel a témát a magam részéről sokkal  fontosabbnak tartottam. Olyan "nem egyeztetett alany állítmány" érzés alakult ki bennem. De mindegy is, hiszen a Big Magic-et pár évvel ezelőtt egy felkorbácsoló érzelmeket kiváltó bejegyzés miatt tettem várólistára, egész pontosan azok közé a könyvek közé, amit kölcsön szerettem volna kérni valakitől. Egy kedves, szemfüles  ismerősöm most meglátta és elhozta nekem. Miért pont most? Ki tudja?

Egy könyv olvasásánál rendkívül fontosnak tartom az időzítést. Így aztán elmondhatom, hogy a Big Magic kötetben semmi újat nem olvastam, minden sorával tisztában voltam, rendesen átrágtam már magam a témán. Azonban, ha nem soronként értelmezem a kötetet, hanem úgy egészében, akkor nagyon is nagy hatást gyakorolt rám. 

Elizabeth Gilbert célja nem más, mint hogy felkeltse az ember életében az örömöt, a flow élményt, az izgalmat vagy nevezhetjük kreativitásnak is. De mindenképp valami olyasmiről ír, ami az életünk bármely területén megjelenhet, elsőre felesleges luxusnak is vélhető tulajdonsággal rendelkezik, mégis ez lesz az élet csimborasszója. Véleménye szerint meg kell találnunk magunkban azt a dolgot, ami teret biztosít a kreativitás kiélésének, azt a valamit, ami teljesen egyedi igényességgel valósul meg az életünkben. Ez aztán lehet  kerékpárápolás, konyhaművészet, írás, tetőfedés, zene, divat vagy bármi egyéb, a lényeg, hogy általa beengedjünk az életünkbe valami olyan pluszt, ami több annál, mint statisztikai létünk. No és nem elég beengedni ezt a valamit, hanem ápolni is kell. Ennek a gondozásáról és felemeléséről szól tulajdonképpen a könyv. 

Hogyan szálljunk szembe azokkal a félelmekkel, amik akkor jelennek meg, amikor létjogosultságot követel ez a kreativitás? Megmaradjunk állhatatos műgyűjtőknek, akik mondjuk beszereznek minden fellelhető hangfájlt, vagy merjünk tovább lépni? A kötet első fejezete a bátorságról szól. A szerző rengeteg saját életéből vett példájával világít rá arra, hogy mi adhat erőt és bátorságot, illetve miért nem érdemes aggályoskodni s csak a korlátokra koncentrálni. 

Ugyanilyen lendülettel ír a Varázslatról is, ami Elizabeth Gilbert  egyedi látásmódját tükrözi a kreativitás területén. Az általa bemutatott hajmeresztő példa mindenképp megdöbbentő. Hinni nem muszáj benne, hiszen a dolgok megtörténnek a hitünk nélkül is. A hat fejezetben tárgyalt kifejtések közül  az Állhatatosság kérdésével foglalkozó rész adott nekem a legtöbbet. Ahogy azt írtam, számomra egyetlen új gondolat sem volt az olvasottak között, mégis így egyben, rendszerben szemlélve rávilágított már korábban megtapasztalt összefüggésekre. 

Mivel a kreativitás rendkívül hatékonyan jelen van az életem szinte minden területén, így csak egyetlen olyan vakfolt maradt számomra a könyvben, amit nem tudok hova elhelyezni. Nevezetesen az, hogy biztosan kidolgozható-e mindenkiben ez a képesség, mint ahogyan azt a szerző állítja? Logikailag értem én, de számos kreativitás tekintetében meddő életet látok magam körül, és bizony picit szkeptikus vagyok, hogy ezek a pislákoló fényecskék tűzzé izzíthatóak? Ráadásul csupán önerőből? Ha ezt a kicsi csúsztatást figyelmen kívül hagyom, akkor egy rendkívül pozitív hatású önfejlesztő könyvet ajánlhatok mindenkinek. A szerző legnagyobb erénye, hogy feloldoz mindenféle megfelelési kényszer alól, olyan nagy szabadságot biztosít az egyéniségek kidolgozásához, amivel ritkán találkozunk ilyen típusú könyveknél. Minden sorából sugárzik az erő és jóakarat, nem lehet nem szeretni ezt a nőt.

Hogyan születhetnek meg grandiózus ötletek a szimpla kíváncsiságból? Mi kell ahhoz, hogy nagyot és egyedit alkossunk, ami ráadásul önmagunk számára is energiát, sikert és örömet ad? Hogyan léphet be életünkbe a szenvedély az élet legkülönösebb zónáiban? Ezekkel az érdekes kérdésekkel foglalkozik a neves írónő, aki saját életének példáján keresztül igazolja, hogy mit lehet kezdeni a bennünk rejlő talentumokkal. Kicsit amerikai, kicsit  hóbortos, végtelenül optimista, de milyen is lehetne egy jó önsegítő könyv?

Hozott pontszám: 4,5

Elizabethh Gilbert

fotó: Timothy Greenfield-Sanders

 

"Igyekszem mindig emlékeztetni magam arra, hogy viszonyom van a kreativitásommal, és erőfeszítéseket teszek azért, hogy olyannak mutassam magam az ihlet számára, mint aki nyitott egy románcra – nem pedig olyasvalakinek, aki a férje alsónadrágjában flangál a házban egész héten át, mert teljesen lemondott magáról."

"Huszonöt évesen azt hallani egy kilencvenéves özvegytől, hogy az életét egy szenvedély változtatta meg (ráadásul nem is olyan régen), felért egy kinyilatkoztatással. Azon pillanatok közé tartozott, amikor szinte éreztem, ahogy a látóköröm kitágul, ahogy engednek az elmémet szorító abroncsok, és hirtelen feltárul előttem egy sor új lehetőség azzal kapcsolatban, hogy miként is festhet egy nő élete"

"Munkálkodj teljes szívvel, mert – és ezt megígérem – egy reggel, ha nap, mint nap így cselekszel, talán hirtelen azon kapod magad, hogy kivirágoztál."

"Mindnyájan eltemetett kincsek két lábon járó tárházai vagyunk."