Eger, Edith Eva - Az ajándék

 "A szabadság alapja az erő, hogy dönteni tudunk."

Edith Eva Eger kötetének  első mondatai közt szerepel ez a gondolat, melyet végigvisz és 12 leckén keresztül ki is bont a szerző. Korábbi könyvének, A döntésnek is ez az alapja, hogy a leglehetetlenebb, a legszörnyűbb helyzetben is van lehetőségem dönteni, hogy a  rémületre és a reménytelenségre válaszolok, vagy összeszedem minden belső tartalékom, és a remény mellett köteleződöm el. Sokan kértek a szerzőtől gyakorlati tanácsot annak megvalósításához, hogy képesek legyenek ők is a túlélésüket pártolni. Így aztán Az ajándék  egy útmutató az öngyógyításhoz, egy olyan embertől, aki ezt az utat már bejárta. 

Három irányjelzővel a zsebünkben indít útra Edith Eva Eger. Fontos, hogy ezeket ne felejtsük el mindvégig! 

Az első, hogy amíg nem vagyunk készen, nem változhatunk. A készenlét belülről jön, nem lehet siettetni. Akkor vagyunk készen, amikor készen vagyunk. A második, hogy a változás nem más, mint a számunkra már nem hasznos viselkedésmintáknak, szokásoknak  a megszakítása. Nem csak azt kell nézni, hogy mitől akarunk megválni, hanem azt is, hogy mivé szeretnénk válni. A harmadik pedig, hogy nem azt a célt kell kitűzni, hogy új énünk legyen, hanem, hogy az igazi énünk legyünk, egy olyan különleges gyémánt, ami soha nem létezett, és soha nem is fog létezni rajtunk kívül. 

Ezután jön az a tizenkét életlecke, ami többé kevésbé mindenkinek jól jön. Kisebb vagy nagyobb mértékben érintve érezzük magunkat a témákban, s ennek az érintettségnek a mértékében tartjuk majd hasznosnak a kötetet.

• Az áldozatlét börtöne
• Az elkerülés börtöne
• Az önfeladás börtöne
• A titkok börtöne
  
• A bűntudat és a szégyen börtöne
• A feldolgozatlan gyász börtöne
  
• A merevség börtöne
• A neheztelés börtöne
• A bénító félelem börtöne
• Az ítélkezés börtöne 
• A reménytelenség börtöne
• A meg nem bocsátás börtöne

Mint minden önsegítő könyvet, amit célnak megfelelően szeretnénk használni, így ezt is lassan érdemes olvasni. A tanulási folyamat itt nem az elolvasást jelenti, hanem az olvasottak begyakorlását. A szerző saját életének eseményeit meséli el az adott kérdés ábrázolásához, valamint praxisából is bőven szemezget egy-egy jellemző történetet. Ezek segítségével könnyen megérthetjük, hogy még abban a témában is érintve vagyunk, amit elsőre passzoltunk és fellélegeztünk, hogy "de jó, ettől legalább nem szenvedek". Az érintettség a legtöbbször nem nyilvánvaló, hanem inkább működési vagy kapcsolati zavarainkból vezethetjük vissza. Tehát szükség van önismeretre, önreflexióra és bátorságra ahhoz, hogy merjünk változni. A fejezetek végén mindig találunk 3-4 feladatot, ami abban segít, hogy el tudjunk indulni a változásban. 

 

Napi egy fejezettel dolgoztam, de azt hiszem, hogy havi egy lett volna indokolt, hiszen éreztem, hogy van még mit  pucolnom. Egy kis szégyen rostokol még a sarokban, mellette egy kupac önvád, jóféle bűntudattal és félelemmel, és sorolhatnám a maszatokat. Mindenképp a belső figyelemre ösztökél a könyv, mindemellett sok motivációt és megerősítést is kapunk, mivel mindenben, amit gyakorolunk, abban jobbak leszünk. Nem mindegy, hogy a borúlátásra fókuszálunk vagy megerőltetjük végre magunkat és megkeressük azt, amivel megajándékozottak lettünk ma is. Szóval elő azokkal a hálanaplókkal, mert ha nem is tudunk a helyzetünkön változtatni, nézőpontot még mindig válthatunk!

Több mondat is betalált nálam. Ahogy most belelapoztam a kötetbe, azt tapasztaltam, hogy magamévá is tettem már néhány dolgot az elmúlt hetek alatt.

Ez a kedves, születésnapomra kapott ajándék marad még az éjjeliszekrényemen, mert vannak döntések, amiket minden nap meg kell hoznom. 

Szívesen ajánlom a könyvet mindenkinek, tematikus feldolgozásra csoportoknak, női köröknek, gyógyulóknak! (AA, NA, ACA, GA)

Hozott pontszám: 5

 

Edith Eva Eger

 

 

 

Csíkszentmihályi Mihály, Reed Larson - Kamasznak lenni

Kamasznak lenni nem olyan egyszerű dolog ám. Mindannyian emlékszünk a saját serdülésünkre, láttunk egy s más dolgot, és azt is tapasztaljuk, hogy azóta mekkorát változott a világ. Nagy kérdés, hogy vannak-e olyan, mondjuk úgy állandónak mondható jellegzetességek, vagy minden esetleges? A másik, számomra izgalmas kérdés, hogy ebben a kifordult világban hol van a határ a normál és a patológiás serdülés között. Az átlagos kamaszkorát élő mai tini húsz éve jó eséllyel egy gyermekpszichiátriai osztályon kötött volna ki. Szenzitívek, sérülékenyek, mire belépnek ebbe az időszakba, tele vannak családi és személyes traumákkal. Mégis gyönyörűek. 

Csíkszentmihályi Mihály és Reed Larson 1977 április és májusában egy  nagyszabású kutatást vezetett az Egyesült Államokban, a Belmont Gimnáziumban. (Ez egy álnév, valójában nem tudjuk, hol) Nyolcvan önkéntes diákot, fiúkat és lányokat vegyesen kiválasztottak a vizsgálathoz, hogy reprezentatív mintát állítsanak össze. Alsó és felső középosztálybeli lakóövezetből egyenlő arányban igyekeztek válogatni. Hetente 5-15 diák vett részt a munkában, ők magukon hordtak egy csipogót, és ezen kívül kiegészítő interjúkat adtak.  Maguk a kutatók ott voltak az iskolában minden nap, de így is akadt nehézség bőven, erről is olvashatunk a kötet végén. 

De mire is voltak kíváncsiak Csíkszetmihályiék?  

Az első felvetett kérdés az volt, hogyan válhatnak kiábrándult felnőttekké azok a magabiztos gyerekek, akik elementáris erővel vetik bele magukat az életbe?  Azt feltételezik, hogy ennek okát a serdülőkorban, a 12-19 év közötti időszakban érdemes keresni. A sorsformáló éveket vizsgálták tehát számos szempontból. Milyen a tinédzserek világa, milyen az a belső érzésvilág amiben lenniük kell, milyen hullámvölgyeket kell megélniük. Majd a kapcsolatokat vették górcső alá. Családi és társas kötődéseket, a tanulással és figyelemmel kapcsolatos témákat. 

Azt hiszem, hogy leírhatatlan mennyiségű apró zugba lestek be. Motivációk, boldogságkeresés, siker és kudarc, harcok, megküzdések, szabadidő, értékek, felnőtté válás.  Ebben a mérhetetlenül gazdag anyagban mindenki megtalálja azt, amit tudni szeretne róluk, miközben saját életünkre is reflektálhatunk. Az identitás kialakítása vagy megszületése egy rizikós, egyben varázslatos folyamat. A tanulmány minden gondolata aranyat ér. 

Talán pont ez a gazdagság az, ami viszont az átlag olvasót eltántorítja. Jómagam is másodszorra vágtam bele az olvasásba. Először megjelenésekor, az akkor épp kamaszlányom megértésének okán, most pedig szakdolgozatíráshoz vettem elő. Az olvasási cél különbözősége miatt az élmény is más volt. Házi használatra összességében túl sok, viszont szakmai szinten -megérteni a korosztályt- stabil hátteret ad. Sokszor a tanár oldaláról is láttat helyzeteket, ami abban segít, hogy nem engedi szélsőségesen eltolódni a nézőpontot, nem csúszik a totális empátia felé. A nyelvezete is erősen szakmai, ami ront az  egyszerű érdeklődő olvasási élményén:

" A futball, a zene, a tánc, a barátok, olyan pszichikus disszipatív struktúrák, avagy áramlattevékenységek, amelyek kifejezetten a negentropikus élmények megteremtésére szolgálnak..." (317.oldal) 

Nos, igen. Sokszor nehéz átverekedni magunkat az összegzéseken, bár a sok eset és élmény ellensúlyozni próbálja ezeket. 

Mondanom sem kell, hogy Csíkszentmihályi arra vezeti ki kutatását, hogy a fejlődés legjobb közvetítője kamaszkorban is az áramlat (flow) élményekkel járó tevékenység. Ezek az áramlatélmények bizonyítják, hogy érdemes élni, ebben a  minőségben jöhet létre a növekedés. Az utolsó oldalak pedig eligazodást adnak abban, mik azok, amik segítenek a rendeződés megvalósításában. A készségek és a kihívások közti egyensúly megtartása pedig nekem adott támpontot a saját témámban. 

A kötet kitűnő, alapos és hiánypótló a témában, szerintem érdemes vele megküzdeni. Minden oldalon kincseket találtam. Messze nem tudtam annyi időt szánni a kötetre, mint kellett volna, szóval lesz ennek még folytatása nálam. 

Mindenkinek ajánlom, aki szeretné még jobban megérteni a kamaszok belső folyamatait, szeretne még eredményesebben dolgozni velük, kipróbálná, milyen más utak is léteznek. 

 

Knausgård, Karl Ove - Ősz

Azok közé tartozom, akik még nem olvasták  Knausgård hat részből álló Harcom sorozatát, de mégis szerettek volna kapni valamit az egyre híresebbé váló norvég író hangjából. Az ősz, ellentétben a Harcom sorozattal egy viszonylag könnyen és gyorsan elolvasható könyv, a szerző születendő kislányának címezve. Három fejezetben, három őszi hónap csokrában jelennek meg azok a képek, melyek az apát megérintik és mindenképp át akarják adni üzenetét a gyermeknek. Az írás célját rögtön az elején lefekteti Knausgård, a csodát akarja megmutatni lányának, 

 "a világot, a maga valóságában, ahogyan itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én magam is felfedezni. Miért érdemes élni? (...) Talán azért az érzésért, hogyha lenyomjuk a kilincset, az ajtó mindig könnyen és készségesen kinyílik előttünk, kifelé vagy befelé is és új szobába lépünk. Igen, kitárul az ajtó, mint egy szárny, és már ezért is érdemes élni."

És valóban teljesen egyszerű, a szem elé kerülő tárgyakat, eseményeket  ragad meg, hogy mintegy markát kinyitva, rácsodálkozzon a legkézenfekvőbb dolgokban megbújó titkokra. Van némi kategorizálható jellege ezeknek a gondolatoknak, de valójában eléggé csaponganak a témák egymás után. 

Egy igazán izgalmas írással nyitja meg a szeptemberi részt, az Alma című művel. Bevallom, azt hittem, hogy ezután is valami őszies jellegű témák jönnek majd, de be kellett látnom, hogy nincs benne ilyen irány. Vannak természeti jelenségeket, illetve állatokat bemutató ciklusok, mint például a Darázs, a Békák, Kígyók, Barna delfinek, Madarak vonulása vagy a Villám. Másrészről néhány esszé középpontjaikban a testrészek állnak, ilyen a Száj, az Ujjak, a Szeméremajkak, a Szem. Tárgyak és jelenségek lehetne egy újabb csoport, és végül vannak azok, amiket úgy neveztem el magamban, hogy tabudöntögetők. Ide sorolom a Pisi, a Rágógumi, a Hányadék és a Tetű című írásokat. 

Úgy gondolom, hogy megéreztem valamit Knausgård tehetségéből. Olyan természetesen és szinte selymesen ír, hogy észre sem veszi az ember és már vége is a fejezetnek. Többször rácsodálkoztam arra, ahogyan egyik mondat szülte a következőt, szinte hullámzott az ember a sorok tetején. Minden gazdagsága mellett van benne egy minimalizmus, olyan, mintha minden szürke lenne és rezignált nyugalom övezné. Talán épp ez a sikerének a titka, hogy stílusa megnyugtatja az olvasót. Hanghordozásában mégis van valami távolságtartás nekem. Profi a legjavából, aki bizonyítja, hogy a semmiből is képes mesterit alkotni. 

A tökéletes technikán túl azonban a szöveg sokszor kidobott. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez, egy még meg nem született kisgyerekhez címzett könyv, de mégis az olvasó lett a célközönsége a kiadás okán a memoárnak -vagy nevezzük inkább füves könyvnek-, így várhatom, hogy nekem szóljon. De több írásban is a felszínességet éreztem, nem ment igazi mélységekbe, a felszín karcolgatta, és be kell vallanom, hogy úgy éreztem magam, mint akit átvertek. Sokszor találkoztam egyfajta okoskodással, üres frázisokkal, már-már közhelyekkel. A felfedezés élményét ugyan érezni véltem a különböző megragadott tárgyaknál, de nekem mindvégig kérdéses maradt, hogy valóban ezt akarja üzenni a lányának 2015-ből? 

Minden neheztelésemen túl van ebben a kötetben valami izgalmas. Nagyon tetszett benne az a hangulat, amit a szerző ráragaszt az olvasójára, és óhatatlanul is megszólalt bennem valami hasonló figyelem, ami őt jellemezte. Olyan oldalról nézett rá a hozott témáira, ami nem egy tipikus megközelítés, tetszettek az elindulások, és akadt jó pár igazán kedves gondolat is, például ez: "A fogak nem úgy öregszenek, mint a test többi része, nem fog rajtuk az idő; ebben a fogban a kislányom örökre tízéves marad."

Vegyes érzésekkel csuktam be a kötetet és megfogalmazódott bennem egy olyan gondolat, hogy talán a négy résznek egyben lehet egy nagyobb íve, hiszen a következő kötet, a Tél végén világra jön a kisleány, akihez szólnak a sorok. Alapvetően kíváncsi voltam, hogy ezek az emlékképek, melyeket felhasznált Knausgård, ezek valóban akkor, abban az őszben születtek, vagy utólagos, tudatos szerkesztés kapcsán kerültek egy válogatásba. Mindkét megközelítés érdekes lehet értelmezés szempontjából, hiszen szorosan véve nem az évszakok, így saját életciklusunk elmúlásának pillanatait és életérzéseit rögzítette, hanem azt, ami ott és akkor eszébe jutott. Ilyen oldalról nézve viszont hangsúlyossá válik, hogy ez mennyire inkább az apáról szól, egyfajta fogódzó a gyermeknek ahhoz, hogy ki is volt valójában az apja, mi érdekelte, milyen gondolatfutásai voltak. 

Az olvasmányélményt mindenképp növelte a rendkívül ízléses kötet, örülök, hogy az eredeti borítóval jött ki. Néhány illusztráció is gazdagítja a könyvet, ezek értelmezése mindig izgalmas kihívás, szeretek ezen elgondolkodni. Kicsit szellősebbé teszik az amúgy szigorú, kötött formához ragaszkodó szerkesztést.  

Hozott pontszám: 4 

Karl Ove Knausgård  

fotó