Ivens, Sarah - Erdőterápia

 Sinrin-joku, avagy zöld út a boldogsághoz

 

Folytatva az erdőfürdőzés témáját  került hozzám ez a könyv  a könyvtárból. Érdekes, hogy hány oldalról lehet  a témát megtapasztalni, ugyanis Csing Li doktor könyvéhez képest ez a kiadvány egyetlen fotót sem tartalmaz. Elsőre talán ez volt a legszembetűnőbb különbség. Aztán az, hogy a  fényképek hiánya ellenére,  majd 250 oldalas kiadvánnyal van dolgunk. Persze ez még inkább felkeltette a kíváncsiságomat, hogy vajon mik azok a plusz dolgok, melyek a japánból indult kezdeményezést Amerikában tovább gazdagították. Aztán szép lassan körvonalazódott, miről is van szó.

Kettős érzés van bennem az olvasás után, mivel nincs a könyvvel semmi baj, leszámítva, hogy nem kellett volna ráírni a "shinrin-joku" és az erdőterápia kifejezést. Egy rendkívül tartalmas, gyakorlatias, praktikus és kreatív feldolgozása a boldogsághoz vezető zöld útnak, de aki elmélyült már az erdőfürdőzés eredetében, annak feltűnik a különbség. Remélem, hogy érzékeltetni tudom majd ezt az eltérést. Sarah Ivens módszere nekem leginkább azt juttatta eszembe, hogy hogyan lehet megszerettetni a természetben levést bárkivel, köztük a gyerekekkel is, és hogyan lehet a természet ritmusára hangolódni. 

A tudományos háttér bemutatása után a szerző egy-egy fejezetben az évszakok adta lehetőségeket részletezni. Megdöbbentő, mennyi jó ötletet volt képes összegyűjteni és azt  is számításba vette, hogy lehetnek itt egészen kezdők is, akiknek a legegyszerűbb feladatok is meglepőek lehetnek. Motiváló tippeket kapunk a kezdéshez. Ez a címe a fejezet is. Mutatok pár példát, hátha valakinek épp erre lenne szüksége: bemelegítés gyanánt lakásunkban cseréljük le az ősrégi bikinis képeiket varázslatos látképekre; vezessünk naplót, hogy érzékeljük, milyen változást idéz elő bennünk az erdőjárás; csatlakozzunk egy természetjáró körhöz; tűzzünk ki magunknak jutalmakat, hogy több időt töltsünk a szabadban; kevesebbszer kapcsoljuk be a tévét; menjünk sátorozni; menjünk piknikezni és hasonlóak. A szerző javaslata, hogy ne csak mi menjünk ki a természetbe, hanem az is jöjjön be hozzánk. A fák hazahozatalát illóolaj formájában gondolta, így a párologtatók, illóolajos fürdők és például illatosított zsebkendőink  révén folyton magunk körül érezhetjük őket. 

Aztán jönnek az évszakos felosztások. A tavasz kapcsán Sarah Ivens azt írja, hogy üljünk kenuba, kerekezzünk a városban, táncoljunk mezítláb a vízparton. Láthatjuk, hogy nem egy szokásos erdőfürdő terápiáról van szó. Aztán jönnek az évszakhoz kapcsolódó slágerlisták is, ezt már a nagy Wellness almanachban is megtapasztaltam, szóval már nem is csodálkoztam. Jönnek a tavaszi-lelki nagytakarítások, bár ezen a ponton nem sikerült a szerzőnek megragadni azt, mi zajlik valójában a kint-ben, ami segít, hogy ugyanezt megéljük a bent-ben. Sebaj, az ötlet ettől még jó, mint ahogy azok a tippek is, "hogyan stimuláljam új és üdítő módon a testemet és a szellememet". Be kell vallanom, hogy azért akadtak itt számomra nem tetsző ötletek, vagy csak a megfogalmazás volt közhelyes. (például cseréljem le a barátaimat, akik negatív hatással vannak rám, vagy egy másik, versenyezzek, de inkább magammal). A tavaszi zenék után, tavaszi hangulatú könyveket is ajánl a szerző. A szöveg sokszínűségét még az is felpezsdíti, hogy rövid, 8-10 soros -valószínűleg olvasói- gondolatokat és élményeket is találunk itt-ott, keresztnévvel és életkorral jelölve. Ugyanez az ötletgazdagság jellemzi a többi hónapot is. 

Majd a szülőknek szóló fejezet abban segít, hogyan szerettessük meg a gyerkőcökkel a természetben való tartózkodást. Ez a rész is jobbnál-jobb élményekre ad lehetőséget. (Vigyük ki a benti játékokat, tanuljunk a szabadban, legyünk állati nyomozók, szerezzünk parcellát, rákásszunk, keressünk környékbéli hősüket, számoljuk meg a séta közben felbukkanó állatokat mondjuk.) Több oldalnyi lehetőség szerepel itt. 

A könyv utolsó harmadában eljutunk oda, hogyan éljük meg egységünket a természettel, s ezen belül, miként legyünk egyedül az erdőben. Itt már Henry David Thoreau-t hozza idézetként az író. Mondjuk róla egy szó sincs, de lehet, hogy az amerikaiak számára ez teljesen egyértelmű, mint számunkra Petőfi és a szabadság eszméje. Röviden tehát képet kapunk arról, miért jó szólóban lennünk. De ha van párunk, az sem baj, mert a következő fejezetben éppen ők kapnak ötleteket akár a szabadtéri hancúrozás lehetőségeire.  S ha már párkapcsolat, nem maradhatnak el a természetes afrodiziákumok  sem. Úgy igazságos, hogy erről is írjak, szóval az avokádó, a csili, a fahéj, a görögdinnye, a mandula mellett még sok-sok hasonló hatású finomságot találunk. A következő fejezet a természetes szépségápoláshoz ad tippeket. Itt azért megjegyezném, hogy legyünk óvatosak. Korábbi olvasmányélményeim, melyek pont ebben a témában adtak eligazítást, felhívják a figyelmet, mire kell ügyelni. Szóval anélkül, hogy természetgyógyász vagy kozmetikus lennék, javaslom, hogy vigyázva kísérletezzünk! Nincsenek pontos adatok sem megadva, sőt itt azért van nyomdahiba is! 

A kötetben ezen kívül még szó esik a természetben való étkezésről, valamint néhány ehető vadnövényről is. Remélem, mindenkinek lesz annyi esze, hogy alaposan tájékozódik máshonnan is, mi ehető és mi nem. De ha felismerjük az ibolyát, az árvacsalánt vagy a loncot, akkor  akár a piknik közben is belekóstolhatunk a természetbe. S hogy ne csak magunkat kényeztessük, hanem az állatokat is, több inspirációt kapunk az ő téli etetésükhöz is. 

A kötet zárófejezetében Sarah Ivens azokat a tanácsait gyűjti csokorba, melyek arra emlékeztetnek, milyen szemléletet kellene átörökíteni a jövő nemzedékének, miként kéne nekünk magunknak is megváltoznunk, hogy ennek eredménye látható legyen évtizedek múlva. 

Ahogy írtam, csak a címnek kellene másnak lennie, mert ez valójában Természetterápia, és elég messze áll az eredeti shinrin-joku szemlélettől. Ha ilyen várakozással vesszük kézbe a kötetet, akkor egy kincsesládát kapunk a természettel való összhangba jutáshoz. Az általános bemutatók, a felvillantott ötletek egyike- másika lehet, hogy elindít majd minket egy új úton, ami alaposabb tanulmányozás után, alkalmazhatóvá válik. 

Ezt most nem pontozom... 

 

Flanders, Cait - A ​kevesebb több

Hogyan jöttem rá egy év alatt arra, hogy az életben a valóban fontos dolgokat nem lehet megvenni

 

Ha valamilyen  projektben  benne van az ember, akkor jól jön egy kis inspiráció a megvalósításhoz. Különösen igaz ez akkor, amikor hosszú távú célkitűzéseink vannak, leült, elakadt vagy csak lelassult - már-már állni látszik az adott feladat megoldása. Az igazi szükségleteken alapuló fogyasztás kialakítása is egy ilyen  hosszútávú projekt. Van benne hullámzás rendesen; visszaesések, stagnálások és újbóli haladások váltakoznak. Az új helyzetek és szerepek mindig hoznak új kihívásokat, elkezdődhet egy elsőre kevésbé látható halmozódás körülöttünk. Tehát napjaink fogyasztói társadalmában észnél kell lenni mindig az olyannak, aki kapcsolatban marad a külvilággal, nem remeteként zárkózik el a kihívásoktól, hanem bármilyen okból, de megérinti a piac szele. És ez a bizonyos piac keményen próbálkozik bejutni a magánszféránk minden területére. Egyre kifinomultabb eszközökkel indít missziót elfoglalásunkra, melynek célja, hogy fogyasszunk, habzsoljunk, gyönyörködjünk, élvezkedjünk. Ha csak a könyveknél maradunk, ott is érzékeljük, hogy csodás borítók, kitűnő tapintású papírok, élfestett lapok csábítanak vásárlásra. Minden vásárlás egyben egy ígéretet is hordoz magában. Ha ezt megveszed, birtoklod, akkor nyugalmat lelsz, tudásod lesz, szórakoztatásban lesz részed, különb leszel általa, különleges leszel és hasonlók. 

Ennek a kétélű csapdájába estem bele én is. Szerettem volna erősíteni és más szemszögből is megvizsgálni a minimalizmust, de áldozata lettem a piacnak és nem kaptam semmit. 

 

Azt a tényt nem szeretném megcáfolni, hogy minden könyvnek megvan a maga érintettségi köre. Tehát ez a könyv is nagyon hasznos lehet annak, aki röviden szólva, még bele sem gondolt abban, miféle spirálba húzza az embert a piaci túlkínálat. Ha itt tartasz, akkor ne is olvasd tovább az írásomat, nem neked szól. Így is láthatóvá válik majd Cait Flanders könyvének olvasása közben, hányféleképpen tudjuk átfesteni, eltakarni a lelkünk mélyén lapuló lényeget. De ha ezen már túl vagy, akkor nézzük meg együtt, mit kapunk kézhez. 

Nem szoktam erős kritikát gyakorolni a könyvek terén, alapvetően tisztelem azt, aki veszi a fáradságot és megír egy könyvet, majd veszi a  bátorságot és azt közre adja.  De most eléggé felbosszantott ez a szerző és az a marketing, amit tapasztaltam. Alapvetően a fülszöveg is félrevezető, mert a könyv tárgya az valóban az, hogy a szerző egy évig nem vásárolt semmit (már ez a semmi sem semmi), de amiről a könyv igazán szól az egy lelki betegség naplója. Ráadásul számomra  nem megnyugtató a vége sem, így azt érzem, hogy egyáltalán nem mondta ki a lényeget, ködösít és félrevezet. 

A könyv szerkesztése pedig teljesen érthetetlen és zavaros. Elvileg ennek a kötetnek arról kellene szólnia, hogy Cait egy évig nem vásárol semmi olyat, amire nincs igazán szüksége az alapvető élethez. Annak a vásárlási koncepciónak, amit felállít látom az értelmét, hiszen megfogalmazza, hogy mi az, amit lehet vásárolni (élelem, ajándék, ami elfogy, vagy az úgy nevezett jóváhagyott listán szereplő tétel), mi az, amit nem vásárolhat (pl. elvihető kávé, könyv, ruha, cikkek), illetve a jóváhagyott lista szerepel még a koncepcióban. (Ez az előre nem látott rendkívüli, de indokolt kiadást jelenti) Mind minden ilyen lista egyéni, és azt láttam, hogy nagyban függ a társadalmi helyzettől és az egyéni céloktól. Tehát Cait a felállított szabályok mellett egész évben utazgatott például, ami a legtöbb ember számára nem hozott volna jövedelem-megtakarítást. 

 

A szerző a 30. születésnapjára időzítette a projekt kifutását, így a folyamat júliusban indult. Bemutatja gyerekkorát, a pénzhez való kezdeti viszonyát, aztán képet kapunk az életének alakulásáról. Ebben döntő szerepe van annak az alkoholizmusnak, ami már ifjúkorában szerves része az életének. Ehhez társul a későbbiekben egy vásárlási mánia, ami nem is tűnik olyan vészesnek, majd a kialakult helyzetet egy sorozatnézési függőséggel fűszerezi. Látható, hogy ugyanannak a lényegnek az eltakarásáról van szó, amire mindig más orvosságot keres. Számomra az a vásárlási tilalmi projekt, amit bevezet csak elodázza a lényeggel való találkozást. Persze szükség volt arra, hogy ne költekezzen ahhoz, hogy az adósságát visszafizesse, de az év leteltével újabb hasonló utakat kezd el járni a szerző. Jó is az, ha felismerjük, hogy az élmények, a baráti, társas, családi kapcsolataink sokkal fontosabbak, mint a birtokolt cuccok mennyisége, ugyanakkor a könyv nem tudta érzékeltetni velem, hogy miben jött el a nagy változás az író számára. Persze leírja, hogy kivel és hol találkozott, mit csináltak, mit ettek, de nem jön át ennek az az átható ereje. Nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy Cait Flanders valóban így érez, csak írásában nem tudta ezt jól érzékeltetni. 

Ezen azért sem csodálkoznék, mert az egész könyvet jellemzi egy nagy katyvasz, aminek az az oka, hogy bár naplószerűen, hónapról hónapra írja le a történteket, de valójában minden hónapot a visszaemlékezések és a jelen események keveréke adja. A századik oldalon, decemberben már nagyon dühös voltam, hogy megint csak az alkoholista évek eszmélet vesztett sztorijait olvasom ismét. Pedig, ha tudtam volna, hogy  a 180. oldalon is ott lesz még... Egyszerre ír az adott hónap jelenéből és a már visszafizetett tartozások állapotából. Rengeteg benne az ismétlés, ugyanannak a dolognak ugyanúgy történő leírása, Pedig egy jó szerkesztő olyan szépen végig vezethette volna ezt az egész sztorit a mélypontból, a 30 000 dolláros tartozástól, a felállási kísérletekkel, a párkapcsolati problémákkal nehezített terepen, a tévutakkal, az elhatározással és annak megvalósításával együtt. Mert nagy csalódás volt, hogy Cait nem ír arról, hogy nehéz lett volna megállni ezt vagy ezt, mi segített neki, mit ajánl ilyenkor. Igaz leír egy egyszeri megingást, egy ebook olvasó volt a gaz csábító. Másrészről azt is láthatjuk, hogy milyen anyagi sikereket érhetünk el megtakarítás terén, ha nem leszünk áldozatai a nagy leárazásoknak, akcióknak, csábító reklámoknak. 

 

Mivel ez egy önéletrajzi történet, ahol őszintén láthatjuk az író legmélyebb bugyrait, olvasunk a sorok között és olyan is meglátunk, amit maga a szerző még most sem lát, ezért rossz érzés kritizálni a könyvet. Viszont nem tehetek mást, mert egyáltalán nem tudott engem inspirálni, nem váltotta be azt, amit ígért. És itt jön az a bizonyos csapda, amire az írásom elején utaltam, hogy én magam is azért veszek meg egy könyvet, mert azt remélem, hogy általa megszerzek valamit. Mondjuk ezt is ígérte a fülszöveg, az ajánló. Másrészt a szerző, aki egész évben nem vett semmit, még könyvet sem, azt akarja, hogy vegyem meg a könyvét. Természetesen ez már kisarkítása a dolognak, hiszen az ő célja remélhetőleg az, hogy minél többen észbe kapjanak és minél több emberhez eljusson a tapasztalata. 

Talán az is megtévesztő ebben a könyvben, hogy az önsegítő könyvek, életmód kategóriába sorolták, a cím is ezt sugallja és a tipikus, minimalista borítója. De ha  memoárként, önéletrajzként olvassuk, akkor egész más elvárásokkal vesszük kézbe. A kötet utolsó körülbelül harminc oldala oldotta bennem a feszültséget, mert egyrészről elmondja, hogy nem ez az egyetlen út létezik, ami a valódi szükségleteken alapuló fogyasztás felismeréséhez vezet, másrészt kapunk egy összefoglalót, egy iránytűt a kevesebb felé vezető úton. Nem is létezhetnek itt merev szabályok, hiszen nem mindegy mennyi jövedelemnek teszem félre a 10-20-50 százalékát.  Azt is borzasztó volt azt olvasni, hogy "TILOS" valami. Elgondolkodtató, hogy mit jelent a mi nemzedékünknek, a mi társadalmunkban a tilos kifejezés, és mit jelenthet ez máshol.

 

Mindennek dacára azért elgondolkodtatott engem is Cait Flanders története, hogy mit, mennyit és miért vásárolok, gyűjtök, nézek, eszek-iszok, és hiszem azt is, hogy a tudatosodás segíthet abban, hogy megtaláljuk a lényeget a fizikai, lelki, szellemi és spirituális síkon is. 

Hozott pontszám: 3

 

Cait Flanders

 

 

 

 

Hadfield, Sue - Hasson, Gill - Asszertivitás

Egyetlen könyvet sem olvastam eddig a témában. Bár tudtam, hogy mit jelent az asszertív kommunikáció, sőt tanítom a gyerekeknek is, mégis úgy érzem, hogy tudott újat adni ez a könyv. Abban rejlik ereje, hogy jól körüljárja a témát és észrevétlenül nemcsak magáról az önérvényesítésről szól, hanem járulékos haszonnal is jár. 

A kötet két részből áll össze; egyrészt, hogy mit jelent asszertívnek lenni, másrészt pedig, hogyan lehet ezt átültetni a gyakorlatba. Legelőször a választható magatartásformák jellemzőit mutatják be a szerzők, nevezetesen az asszertív, az agresszív, a passzív és a manipulatív reakciókat. A manipulatív viselkedési formát általánosságban passzív-agresszívnek szokták mondani,  de ez a kifejezés is jól lefedi a látszólag együttműködő, valójában támadó jellegű magatartást. Az asszertivitás pedig a magatartásnak, kommunikációnak az a módja, amikor nyugodt hangnemben ki tudom fejezni azt, amire szükségem van. Aki asszertív, az nem akar semmit sem bizonygatni, vállalja a konfrontációt, ha kell, nem engedi, hogy a félelem elnémítsa hangját. Aki asszertív az rendelkezik elegendő önbizalommal, hiszen nem vádaskodik, nem másokat hibáztat, hanem tudja vállalni a felelősséget érzéseiért és szavaiért. Tisztában van mások és saját jogaival is. 

A könyv tehát úgy beszél az asszertivitásról, hogy közben az önbecsülés témájának lényegi vonásait is  mögé helyezi. Mert bizony nem állhat meg önmagában az asszertivitás, ha nem rendelkezik az illető önnön értékességének tudatával. Innen aztán szépen bontakozik ki az elvárások, jogok és értékrendek gondolata. Miután kaptunk egy kis ízelítőt az asszertivitásról, el is végezhetünk egy tesztet, hogy vajon mennyire vagyunk önérvényesítők. Ennek a szónak "önérvényesítés" önmagában lehet, hogy van egy kis negatív éle, de a passzív magatartás mellé helyezve ez inkább felértékelődik. Ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat a bőrünkbe, és végre kimondjuk az addig elhallgatott véleményünket, meg kell ismernünk a változás lélektanát. Ezzel a kérdéssel az elmúlt évben sokat foglalkoztam, és örömmel tapasztaltam, hogy ebbe a könyvbe is bekerültek a lényegi vonások. Bár elmélettel foglalkozik ez a fejezet, mégis van egy gyakorlati jellegű hatása. Sok apró fejezetből adódik össze az egész téma, aminek alapja érzéseink felismerése, azok elfogadása. Innen indulhat ki az a változás, ami a magatartásunkat asszertív irányba tereli. Tetszett az a mondat, mely az asszertivitás lényegét abban határozta meg, hogy az nem más, mint egyértelmű, egyenes közlésimód. Kisebb, de hasznos tanácsokkal találkozunk, melyek a még tökéletesebb megvalósításhoz járulnak hozzá. Attól, hogy asszertíven kommunikálunk, attól még nem az fog történni, amit akarunk. Ezért bejön a határ kérdés, azok kijelölése, vagy a kompromisszum ügye például. 

Az asszertív kommunikáció a probléma megoldására törekszik és nem egy nyertes-vesztes viszonyt akar létrehozni. Elméletben mindez csodásan hangzik, de a megvalósítása nem olyan könnyű. Pláne, amikor érzelmek hevében vitatkozunk. A  második fejezet a család, a  munkahely a barátok, a szolgáltatókkal szembeni önérvényesítésünkhöz mutat példákat, sőt még az állásinterjúk sajátos helyzetére is rátekint asszertív szemmel. 

Azt hiszem, hogy a könyv elég jól bemutatja az asszertivitás lényegét, jól körüljárja a témát. De ettől sajnos még senki sem válik azzá. A sok példa és helyzetgyakorlat viszont rásegít arra, hogy megértsük a gyökerét ennek a viselkedési formának. Nagyon nagy hozadéka az asszertivitásnak, hogy a kapcsolat magasabb szintre történő emelkedésének hozadékával kecsegtet. Javulnak emberi kapcsolataink, mélyebbek, tartalmasabbak lesznek, megszünteti a félelemen alapuló hierarchikus viszonyt. Ahogy mondtam, ettől még nem válunk asszertívekké, viszont megnyitja érzékeinket arra, hogy környezetünkben felismerjük és magunkává is tegyünk a későbbiekben ezeket a reakciókat. Új színt hoz a kommunikációnkba. 

Egészen kicsi gyerekkortól érdemes foglalkozni a témával, én magam már harmadik osztályosoknál bemutatom nekik a maguk nyelvén.  Mert korábban ez tényleg hiányzott a kommunikációs kultúránkból. Az asszertivitás alapja az, hogy azt jelzem vissza a másiknak, hogy mit érzek. Mivel érzésekkel nem lehet vitatkozni, azok  vannak, és olyanok épp, amilyenek, így nem alakulhat ki egy nyerek-vesztek viszony. Nem megy a szkander, hanem problémamegoldás indulhat. Minek után az emberek nagy többségének élete arról szól, hogy fogalma sincs, mit érez, ki sem tudja azt fejezni; egyébként is: érzésekről nem beszélünk. Ezért az igazi nagy változás ebben kell, hogy megtörténjen! Azt tudom mondani, hogy ha valaki megtapasztal egy olyan biztonságos környezetet, ahol ezt megélheti, olyan élménnyel  gazdagodik, ami átírhatóvá teszi az addigi kapcsolódási formáit, és tényleg elindulhat az önérvényesítés útján, miközben tudja, hogy a mellette levő ember is ugyanezt éli meg. 

A tartalmas összefoglaló jellegű kötet könnyen olvasható, értékes mondandóval, ámbár kissé laposkás, kevésbé lelkesült átéléssel íródott. Inkább tudást ad, mintsem mozgósítana. Viszont sok olyan ütős mondat lapul benne, melyek bármelyik elindíthat bennünk egy folyamatot. 

Hozott pontszám: 4,5

 

 

 

Mijazaki Josifumi - Sinrin-joku

Erdőfürdő, a japán módszer a testi-lelki egészséghez

 

Már többször előfordult, hogy a könyvtárban levettem a polcról ezt a könyvet, belenéztem és picit gyönyörködtem, de végül nem vettem ki, mert annyira azért nem érdekelt. Mígnem egy hónapja csak jött velem. Ilyen spontán leemeléseknél általában az történik, hogy kinyitom valahol a kötetet és megszólít egy mondat, egy cím egy gondolat, vagy akár egy kép. Ebben a kiadványban bőségesen adódhat arra lehetőség, hogy az embert megszólítsa egy kép. Már maga ez a tény is, hogy szeretünk természeti képeket, így fákat, erdőt ábrázoló képeket nézegetni, igazolja Mijazaki Josifumi felvetését, ami szerint, egészségvédő hatással rendelkezik az erdőfürdőzés. Ezt  kifejezést a napfürdőzés mintájára 1982 óta használják az erdőben való érzékszervi megmerítkezésre. 

A kifejezés tulajdonképpen egy marketingötletként született, aminek az volt a célja, hogy minél több embert csábítsanak a japán erdőkbe. Az erdei séták jótékony hatását egyre többen kezdték vizsgálni szerte a világon, így maga a szerző is. Tudományos módszerekkel szerették volna igazolni feltételezésüket, így általában vérnyomást, koleszterin szintet és pulzust vizsgáltak a különböző felmérésekkor. Bár a szerző végig ezekre a vizsgálatokra hivatkozik, de ennek részletes leírása csak a könyv utolsó fejezetében olvasható. Egyébként egy átlagos tudományos vizsgálathoz és annak dokumentálásához képest ez egy alaposan leegyszerűsített ismertető. 

A szerző bemutatkozása után először a természetterápiák izgalmas világába kalauzolja olvasóit, melynek jótékony hatása éppen hajdani természetközeli és a természetre utalt életmódunkból ered. Azt, hogy a léleknek jót tesz a természet azt mindenki érezheti maga is, amikor ott van. Persze ezek nem mérhető adatok, viszont a fiziológiai hatástanulmányokkal talán meggyőzhetőek az ész emberei is. A japánokról tudjuk, hogy mindig is különleges kapcsolatban álltak a természettel. A japán kertek, az ikebana művészet és tájrendezéseik is ennek tanúi. De gondoljunk csak a bonszai-okra vagy a cseresznyevirágzás ünnepére és szemünk előtt megelevenednek ezek a csodálatos képek. Ezekkel is találkozunk a kötetben. 

Valójában az erdőben nem csak sétálva lehet kiélvezni a környezet gyógyító és lelket csendesítő hatását. Az erdőfürdőzés ugyanis sokkal tágabb körben értelmezhető. Ide tartozik az erdei: meditáció, jóga, függőágyazás, csillagnézés, felhőtenger szemlélése, hófödte hegyekben való séta, teaszüret, zenei koncertek az erdőben, teraszos rizsföldek szépségében való gyönyörködés, cseresznyevirágzás nézése, nordic walking, aroma foglakozások, lovaglás és kutyaterápia, őszi levelek pompájában való séta és nézelődés. A különböző erdőfürdős központtal és kifejezetten ezekkel a programokkal rendelkező parkokat ismerhetjük meg vázlatosan. Egyik izgalmasabb kínálattal rendelkezik, mint a másik. De emellett néhány erdőben végezhető gyakorlatot is kapunk. 

Többségünk azonban nem éppen elérhető távolságra él az erdőktől. Azt javasolja Mijazaki, hogy hozzuk akkor közelebb magunkhoz az erdőket. Hogyan s miként valósulhat meg a városi természet? Nagyon érdekes  ötleteket hoz be a szerző, ugyanis a fa érintése nem csupán az erdőkben, hanem mindennapi használati tárgyaink kézbevételekor is kifejti nyugtató hatását. A japánfürdők, szaunák, kezeletlen fa tárgyaink tapintása, szaglása, vagy a vágott virágok szemlélése vázákban is jótékony hatással van a szervezetre. 

Ezt a könyvet jó kézbe venni, megnyugtató képei, kellemes tapintása van. Az információk érdekesek, jól érthetőek, a könyv mondandója átjön a világ másik részére is. Minden bizonnyal kell ahhoz nyitottság, hogy az erdőben sétálva mondjuk megöleljünk egy fát is, átadjuk magunkat annak a lehetőségnek, hogy gyógyulhatunk ezáltal. Azonban eltér az általánosságban olvasott európai ismeretterjesztő könyvektől. Sokkal kevesebb szóval akarja elérni mondandójának átadását, mint azt megszokhattuk. Általában az oldalak felén van csak szöveges információ, mellette erdőrészletek, fotók illusztrálják a kötetet. Inkább kicsit szokatlannak mondanám, de nem kifejezetten rossz. Hiszen van, amit nem kell túlbeszélni, túlgondolni. Így a tudományos kísérletnél, magánál a vizsgálat bemutatásánál is hiányoltam a nagy adattömegeket, aminek hiánya nem nagyon zavart, bár furcsa. Bevallom, hogy nekem azért kicsit sematikus volt így a téma bemutatása, mindamellett, hogy szerintem sem kell ezt  bő lére ereszteni.  

Nagyon jó volt már csak olvasni ezt a kiadványt, elmélázni a képeken és megfogadni, hogy mi mindent fogok tenni annak érdekében, hogy minél többet átéljek ezekből, illetve, hogy mi valósulhat meg ebből kis hazánkban, kisember életemben. Nagy kérdés, hogyan kerülhetnénk minél közelebb eredeti létállapotunkhoz, hogy újra harmóniában lehessünk önmagunkkal és a természettel. Miként folyhat át rajtunk ismét a megbontatlan, önmagában tökéletes, eredeti létezés, amit ebből az élővilágból ajándékként még megkaphat az ember, hogy felismerjük saját valódiságának lényegét? 

Hozott pontszám: 4

 

l

Clear, James - Atomi ​szokások

 Apró változások, kiemelkedő eredmények

 

James Clear személyes története egy hihetetlen balesettel kezdődött. Másodikos gimnazista korában egy véletlenül elrepült baseballütő olyan szerencsétlenül találta el, hogy két szeme közt az orrcsontja U alakban eltört, többszörös koponyatörést szenvedett és összezúzódott mindkét szemgödre. Megsérült az agy lágyszövete, orrából ömlött a vér, majd elvesztette eszméletét. Azonnal kórházba szállították, megműtötték és a csodával határos módon hamarosan rendbe is jött. Egy év múlva pedig ismét képes volt pályára lépni. Egy esztendő munkája, a semmiből való építkezés, a napi apró cselekedetek megtétele ráébresztette arra, hogyan válhat valaki sikeressé és ebben milyen szerepet játszanak a szokások. Felépülésük csodáját már többen megosztották velünk, gondoljunk csak Erőss Zsoltra, ahogyan a Hópárduc talpra állt, vagy Dan Millman békés harcára. James Clear azonban elemeire szedte azt, amit megtapasztalt a minimális teljesítmények eredményességével kapcsolatban, s először csak blogjában, majd könyv formájában is felkínálja mindenkinek. Az elemeiben ismerős téma kitűnő összefoglalása mindannak, aminek jobb, ha tudatában vagyunk, ha sikereket akarunk elérni. 

Az élet számos területén nem számít, hogy motiváltak vagyunk-e vagy sem, vannak dolgok, amiket meg kell tennünk ahhoz, hogy mozgásba tartsuk létezésünket és lehetőség szerint ne tegyünk magunknak keresztbe. Ezek megtételéhez önfegyelemre van szükségünk, ami mondhatni olyan, mint egy izom, fejleszthető, terhelhető. Ahhoz, hogy ez fejlődni tudjon jó, ha kisebb megterheléssel indítunk. Tehát minden siker apró lépésekkel indul és tudatossággal párosulva képes nagy dolgokat eredményezni. Ennek az útját szedte ízekre James Clear. 

A könyv szisztematikusan építi fel hogyan lehetünk képesek kialakítani,  megtartani és fejleszteni jó szokásokat, illetve megszüntetni rossz szokásokat. 

Egy alapos bevezető megágyaz a témának és rávilágít arra, hogyan hálózzák be életünket a szokások, melyeknek pontosan az a rendeltetésük, hogy ne kelljen tudatosnak lennie a megtételüknek. De ha egyszer megálljt parancsolunk magunknak és külső szemlélőként rátekintünk ezekre a  rutinokra, megdöbbenve látjuk, hogy van bennük egy determináló hatás is. Másrészről ebben a részben néhány példán keresztül a szerző meggyőzi olvasóit, milyen ereje van egy icipici, egy atomi mértékű változás beiktatásának is. Azt mondja, ha nem változtatunk semmin, akkor nem változik semmi. De ha csak egy századnyi változást viszünk a dolgokba, akkor azok képesek változni: 

     1³⁶⁵  =  1

1,01³⁶⁵ =37,7

A jó szokások kialakításának, illetve a rossz szokásoktól való megszabadulást négy törvényen keresztül mutatja be a szerző. Ezeknek külön fejezetet szentel a könyvben, és teljesen közérthető módon, az életből vett példákon szemléltetve vezet mind mélyebbre a témában. Teljesen mindegy, hogy az egészséges életmódra való áttérés vezérel minket, vagy súlyt akarunk leadni, izmot akarunk építeni, vízivásra szeretnénk magunkat nevelni, meditálásra, futásra akarunk rászokni, több pénz akarunk spórolni, idegen nyelvet akarunk elsajátítani, jobb kapcsolatot akarunk kiépíteni,  a siker útja kis dolgok megtételéből áll, amik jó, ha szokássá, önkéntelenül megtett cselekedetekké válnak. Ugye, milyen logikus? Akkor miért nem sikerül a változás nekünk? Ennek pofonegyszerű képletét még a rávezető fejezetből tudhatjuk meg. Az az érdekes, hogy számtalan könyvet olvastam már a változásról, de ez nagyon frappánsan fogta meg a lényeget. 

A négy sarokkő pedig az, hogy : 1.Tedd nyilvánvalóvá!, 2. Tedd vonzóvá!, 3. Könnyítsd meg!, 4. Tedd kielégítővé!

Aki szeretné, hogy az újévi fogadalmak januárban megtett motivált kijelentései decemberre gyümölcsöt teremjenek, azoknak ajánlom, hogy tudatosodjanak kicsit a témában, és ehhez nagyon jó alapanyag ez a vaskos kötet. 

Az említett törvények bár nagy blokkot alkotnak a könyvben, mégsem száraz információtömeget zúdítanak a nyakunkban, hanem fontosnak tartom kiemelni, hogy sok praktikus tanácsot is magukba foglalnak. Érdemes ezekben is elmélyedni, rendkívül logikusat, egyszerűek, sokat használunk is a mindennapokban. Mégis a könyv legerősebb érdemének azt tartom, hogy azt a fajta tudatosságot erősíti és hozza képbe, ami mára az élet több területén is megjelent, és ezekkel összekapaszkodva ütős összhangot hoz létre. 

Ha szeretnél eredményesebb lenni életed bármely területén, ha segíteni akarsz gyerekeidnek, tanítványaidnak, hogy jobb teljesítményt érjenek el, akkor meleg szívvel ajánlom James Clear gondolatait alkalmazásra!

Hozott pontszám: 5 

 

James Clear

 

Shunmyo Masuno - Az egyszerű élet művészete

Semmi, de semmi különleges nincs ebben a könyvben, de nekem annyira jókor jött az életembe.  Azon a hétvégén, amikor olvastam, képes volt mindent megadni, amire szükségem volt anélkül, hogy tudtam volna, hogy mire is van szükségem. 

Shunmyo Masuno (1953) egy négyszázötven éves zen buddhista templom főpapja Japánban, s egyben díjnyertes kerttervező is. A 2019-ben megjelent kötetét még abban az évben a magyar olvasók is kézbe vehették a 21. Század Kiadó jóvoltából, sőt 2021-ben megért egy újabb kiadást és egy még szebb borítót is. Idén pedig napvilágot látott a Nyugalom, mely 48 leckében tanítja a kiegyensúlyozott élet megszerzését.

Aki már találkozott a zen tanításaival, vagy annak bármilyen nyugati módosulatával, annak talán nem jelent semmi újat az "itt és most-ban való létezés" gondolata.  Mégis, úgy éreztem, hogy az egyszerű mondanivaló szép példákkal elegyítve simulékony befogadásra talál nálunk ebben a kötetben. A spirituális ébredés, amely az ember tudatára irányul és képessé teszi valódi természetének felismerésére, a zen tanításának egyik alapelve. Ez a találkozás azonban nem a kimondott vagy leírt szavakra koncentrál, hanem az igazi, belső lényünkre, amely abban a bizonyos "itt és most" pillanatában valósul meg. Tehát nincs semmi hókuszpókusz, csak a haszontalanságok tükre mögött létező egyszerű valóság.

100 gyakorlaton keresztül mutat rá Masuno hogyan induljunk el, milyen hozzáállással tudjuk apránként felépíteni magunkban a nyugalmat. Gondolatokat kapunk, kis irányba fordításokat. Nincs kötelező feladat, csak  ráhagyatkozás van saját magunkra, mi diktáljuk a tempót, miénk a ritmus. 

A könyvet, ahogy a szerző is mondja, érdemes magunk mellett tartani, lassan kipróbálgatva haladni vele. 30 leckét kapunk abban a témában, hogyan tudjuk feltölteni magunkat energiával. Apró szokások bevezetésére biztat Masuno. Itt volt az első találkozási pontom vele, mert épp az Atomi szokások témában voltam egy ideje elmélyedve. Azért is tudtam más ütemben haladni a könyvvel, mint ahogy azt ő tervezte, mert számos gyakorlatot már magam is kipróbáltam vagy alkalmazok. Mivel közel  két hónapja mindennapi olvasmányom Jack Kornfiel A bölcs szív című kötete, aki a buddhista tanításokat a nyugati világ pszichológiájának tükrében írja le, így sok dolog onnan is ismerős volt nekem. Mégsem tűnt unalmasnak ez a könyv, mert a zen mester egy oldalban, tömören összefoglalja az adott témához fűződő gondolatait. Végül is egyfajta esszenciája ez a tanításnak. Minden lényeges mondandót egyetlen sorban összefoglal a könyv bal oldalán, majd a másikon kifejti azt, úgy, hogy elsőre talán nem is tudjuk, mi a két cím közt az összefüggés. 

A következő 30 gyakorlat egy új nézőpont lehetőségével kínál meg, ezekhez hozza ismét csak apró  lépéseit.  Hogyan tud minden nap más lenni még akkor is, ha minden ugyanaz benne? Itt azért már nekem is volt gyakorolni valóm, nem is kerül messzire majd tőlem a kötet, hiszen a megtapasztalt nyugalom olyan vonzóvá teszi ezt a hozzáállást. 

 

"A bőséget nem a tárgyak felhalmozása jelenti, hanem a tudás, hogyan használjuk fel őket" - hangzik fel az ötvenedik tanításban. Semmi különös, mégis elgondolkodtató megfogalmazása annak, amit mi praktikumnak nevezünk, a zen pedig nyugalomnak. 

A harmadik blokk 20 módszert kínál az aggodalom enyhítésére. Persze, aki idáig eljut, az már szinte zsigereiben érzi, hogyan viszonyuljon ezekhez a kellemetlenségekhez, mégis jó volt ezeket egy füst alatt átnézni és tudatosítani. Itt gondolkozhatunk el szenvedéseink gyökerén : a vágy, a harag és a tudatlanság hármas fogatán. Kornfield ezeket hosszasan fejti ki a fent említett könyvben, itt csak egy villanást kapunk, de akkor is éles tükröt mutat nekünk.

Az utolsó 20 lecke pedig abban segít, hogyan tehetsz minden napot a legjobbá. Ez a jelenbe rögzített figyelemre fókuszál. A háborús időket hozza példának a szerző, amikor a szamurájok állandó farkasszemet néztek a halállal, s azt sem tudták, mit hoz majd a holnap. Ezek az idők még fontosabbá teszik a jelen pillanatának megélését. 

 

A szerző gondolatait a japán kultúra hagyományain keresztül mutatja be, így ez dupla utazás élményt ad. 

A könyvtár polcáról véletlenül leemelt kötet így tud egy csodás élménnyel megajándékozni. Természetesen ez azon kevés könyvek egyike lesz, amit beszerzek majd saját részre is. 

Hozott pontszám: 5 

 

 

"Mindig tégy meg minden erőfeszítést, bármilyen helyzetben és körülmények között vagy, hogy előjöjjön valódi éned – belső személyiséged –, és megfelelően reagáljon arra, amivel szemben találod magad."

 

*  *  *  *  *

"Mi történik, amikor kávét szeretnénk inni? Ha otthon vagy, bekapcsolod a kávéfőzőt. Ha máshol vagy, veszel egy csésze olcsó kávét. Mind a kettő tökéletesen természetes. De képzelj el egy másfajta forgatókönyvet! Először kimész az erdőbe, és tűzifát gyűjtesz. Tüzet raksz, vizet forralsz. Megdarálod a kávébabot, felnézel az égre és azt mondod: „Milyen gyönyörű ez a nap.” Az ilyen módon elkészített kávé valószínűleg sokkal jobban ízlik, mint ami egy gépből jön ki. Talán azért, mert a folyamat minden egyes lépése megelevenedik: a tűzifa gyűjtése, a tűzgyújtás, a kávészemek megőrlése."

 

*  *  *  *  *  

 

"Nem arról van szó, hogy azért nem érünk rá, mert nincs elég időnk. Azért nem érünk rá, mert nincs hely a szívünkben."

 

 

Shunmyo Masuno

 

 

 

Kondo, Marie - Tiszta öröm

Marie Kondo-ról pont egy éve írtam. Akkor a "Rend a lelke mindennek" 2011-es kiadású kötete nem nyert meg magának maradéktalanul, de azzal az ígérettel zártam a bejegyzésem, hogy a második könyvét is elolvasom egyszer. Nos, ez most megtörtént.

A 2012-ben megszületett folytatásban már egy sokkal összeszedettebb, letisztultabb írással találkoztam, sokat változott a szerző egy év alatt. De a téma is valahogy befogadhatóbb. A rendteremtés művészetének első lépcsőfoka, hogy belássuk, mire van szükségünk és mi az, amit csak úgy megtartunk, felhalmozva ezzel mindenféle felesleget. Első könyve talán érzékenyebb témát is érint,  ezért is váltott ki belőlem ellenérzést. A második  viszont onnan indul, hogy nagyjából már kiválogatta az ember, hogy mit szeretne megtartani, és ezeket a dolgokat kellene még egyszer átnézni, helyet találni neki és ügyesen, ízlésesen és praktikusan tárolni. A rendteremtés számára onnan indul el, hogy már megvannak azok a dolgaink, amik kellenek az életünkhöz. 

Persze a szerző folyamatosan kikacsint és belátja, hogy ez egy folyamatos éberséget követel meg az embertől. A rendteremtésnél fontos a sorrend. Lehet, hogy ez már az első részben is hangsúlyos volt, de nem emlékeztem rá. Szóval először a ruhákat kell átnézni és megvizsgálni, hogy szükségünk van-e rájuk, vagy inkább lom? Ebben elsősorban a megérzésére számíthat az ember, s leginkább az első reakcióra. Ha sikerül a ruhatárat azokra a darabokra csökkenteni, ami jó érzéssel tölt el minket, akkor biztos, hogy a megbékélés is beköszönt hozzánk, hiszen csupa olyan dolog vesz majd körül a gardróbban, amit szeretünk. Ez az alap mottója Marie-nak, és ismét leírja  a rituálét, amivel útjára bocsáthatjuk azt, ami már nem kell. A megölelés, megköszönés, hála és elengedés itt is elengedhetetlen. A ruhák után jönnek a könyvek, a papírfélék, a komono, azaz az apróságok, s végül azok a dolgok, melyekhez érzelmileg kötődik az ember. Valahogy jóval szelídebb, elfogadóbb volt most a szerző, bár a hozott minták illusztrálták azt a keménységet, amit megkövetel sokunktól a módszer. A végeredmény pedig egy soha nem tapasztalt lelki békével kecsegtet. 

A rendteremtésben nagyon sok praktikus tanács és ötlet hangzik el. Be kell látnunk, hogy a korábbi  pakolásainknál leginkább olyan szempontok irányítottak, mint hogy hol van épp hely,  megszokások, családi minták vagy véletlenek. Se energiánk, se időnk nincs arra, hogy átgondoljuk, vajon jó-e az, ahogyan vannak otthonainkban az élet kellékei? Ha egyszer kritikus szemmel végigpásztázzuk a cuccainkat, meglepődve vehetjük észre, mennyi buta elv  uralta a rakosgatásainkat. Viszonylag sok embert ez egyáltalán nem zavar, büszkék is rá, hogy uralják a káosz. De azok, akik érzik, hogy ez nekik nem jó, nem érzik jól magukat a zsúfoltságban, nehézkes a takarítás, időzabáló a folyamatos rendrakás, azoknak mindenképp érdemes belevágni egy ilyen nagy volumenű átrendezésbe. 

Ez az átrendezés ugyanis jóval többről szól, mint hogy rend van, vagy nincs. Számomra az volt a legizgalmasabba része a könyvnek, ami gyakran nem is papíron jelenik meg, hanem olvasás közben tudatosul az olvasóban. A nagyobb életszeretetet az adja, hogy a selejtezés végén csupa olyan dolog veszi körül az embert, amit igazán szeret, amikre jó ránézni. A használati tárgyakkal való kapcsolatteremtés pedig folyamatos visszajelzést ad számunkra, hogy milyenek vagyunk valójában. Van ebben is egy jókora spiritualitás, hiszen az anyagi világhoz való hozzáállásunk a szellemi mivoltunkra is reflektál. 

Mielőtt teljesen elvesznék a saját megéléseimben, fontos megjegyeznek, hogy a fent említett sorrendben végigjárt terepek - ruhanemű, könyv, papírok, apróságok, emlékek- elemzésekor a szerző arra is megtanít, hogy hogyan tároljuk ezeket a tárgyakat. Hogyan hajtogassuk a ruháinkat, hová pakoljunk, milyen egymásutániságban és hasonlók. Megdöbbentően egyszerű, de hasznos praktikákkal ajándékoz meg bennünket Konmari, így biztos, hogy mindenki talál legalább egy olyan tanácsot, amit alkalmazni fog.  Persze kész megoldást senkinek sem adhat, mindenki más területtel és alapanyaggal dolgozik. 

Számomra most nagyon jókor jött ez a könyv, igazán sokat segített. Nem kell mindent elfogadni természetesen, amit a japán tanácsadó hölgy ad, de sokkal több van emögött, mint az elsőre látszódik. Egy próbát megér. Az igazság valahol félúton lehet. De azt is el kell fogadni, hogy nem mindenkit ugyanaz inspirál.

Többször jutottak eszembe Exupery szavai, miszerint: 

"Béke csak a világrajött gyermekből, az elvégzett aratásból, a végre rendbetett házból születik. Az örökkévalóságból, amelybe az elvégzett dolgok megtérnek. A telt csűrök, az alvó birkák, az összehajtogatott fehérneműk békéje, egyedül a tökéletesség békéje, azé, ami, ha egyszer jól elvégeztük, Istennek adott ajándékká lesz..." (Citadella)

 

Meg kell jegyeznem, hogy a könyv ritka szép és ízléses kiadvány. Nem is lehet kapni egy ideje.... 

Hozott pontszám: 4 

Marie Kondo

 

 "Nem csak az anyagi javak iránti érzéseik változnak meg. Képesek lesznek lelassulni, kiélvezni az évszakok változását, és önmagukhoz, valamint a családjukhoz is kedvesebbek lesznek. Úgy hiszem, hogy amikor rendet teszünk és megerősítjük a kötődésünket a javaink iránt, újra kapcsolatba kerülünk azzal a finom érzéssel, a mono no aware-rel ( dolgok pátosza) (290.oldal)

Nepo, Mark - Az ébredés könyve

Az elmúlt egy évemet Mark Nepo-val csináltam végig. Minden reggel az ő gondolataival indítottam útjára napomat. 

Az amerikai szerző költő, tanár, spirituális tanácsadó a harmincas éveiben egy súlyos rákbetegségen esett át, ami teljesen megváltoztatta gondolkodását és életszemléletét. Ebből az élettapasztalatból merítve adta át tudását olvasóinak naplószerű bejegyzéseiben.

Szerkezetileg egy idézettel indítja a napokat Nepo, van, hogy saját költeménye a téma invokációja. Egyébként címet is adott minden napnak. Szóval; aztán röviden, körülbelül egy oldalban kifejti a címhez és idézethez kapcsolódó gondolatait. Ezek elég különbözőek, de mégis azokat az igazságokat tartalmazzák, melyek talán első pillanatra nem látszódnak, de egy mélyen megélt élet tapasztalatai révén felszínre kerülnek. A veszteségek és a létbizonytalanság átélése hozták el a szerző számára azt az új látásmódot, amit megoszt velünk. 

Majd az elmélkedés végén találhatunk egy 4-5 gondolatból álló meditációs feladatot. Ezek nagyon rövid, hihetetlen praktikus és megvalósításuk semmiféle előképzettséget nem igénylő feladatok. Bevallom, sokszor egy-egy napnak ezek voltak  a legkiemelkedőbb részei. 

Természetesen nem várható el, hogy minden nap bejegyzése ugyanannyit legyen képes adni, de voltak napok, amikor eléggé elkeseredtem az írások minőségén. Feltételeztem, hogy szerkesztő nyúlt a könyvhöz, mert egyeletlennek éreztem a napok színvonalát.  Voltak olyan alkalmak, amikor igazán katartikus volt Nepo-val átélni a megtapasztaltakat, és voltak bejegyzések, ahol képtelen voltam felfedezni az írói szándékot, hiába futottam neki többször is a szövegnek. Gyanítom, hogy az olykor elvont gondolatok kifogtak a fordítón is. Néha tetten értem, hogy rossz szavakat használ. (pl. 09.04. napnál az "állapotos" szót használja a szerintem inkább "Várandós" kifejezéssel szemben) Aztán néhány mondat egész giccsesre sikeredik végül, de azt már nem tudom eldönteni, hogy kit minősít ez. 

Összességében mégis sokat adott a kötet, mert volt, hogy csak egy mondat volt, amit egész nap magammal vittem, volt, hogy az egész fűzért a szívemre csomóztam. Rengeteg privát gondolatot indított be nálam, így a kötet vastaggá duzzadt az év végére. Számos aláhúzás, jelölés, széljegyzet született olvasás közben, könyvjelzők, post it fülek és emlékek lapultak be az oldalak közé. Látszik rajta, hogy használtam és szép emlékké állt össze az egész, ahogy befejeztem az évkört. 

Nekem nagyon jó volt egész évben ezzel a rutinnal élni, hiányozni fog ez a gyakorlat. Tulajdonképpen legszívesebben megírnám a saját könyvem hasonló felosztással, átélt élménnyel. De csak akkor derülne ki igazán, hogy milyen nehéz is összeállítani egy ilyen éves inspirációs naplót, és hogy mennyi munka van  benne. 

A nagy kérdés tehát, hogy ajánlom-e a könyvet vagy nem? Egyértelműen igen, de aki a spiritualitás és önazonosság magasabb fokán áll, az kevesebb kitörő élményt fog megélni, viszont új utak felé vezetheti bármelyik kósza mondat, idézet vagy meditáció is. 

Az év során a molyon, a Belső Várkastély című saját zónámban, ami mentális egészséggel és lelkiséggel kapcsolatos idézeteket tartalmaz, sokszor a könyv napi gondolataiból indult ki,vagy annak részleteiből szerkesztettem össze, így annak lenyomatát őrzik, hogy mégiscsak tartalmas olvasmányt jelentett számomra. De nem akarom azt sem letagadni, hogy voltak napok, amikor inkább bosszantottak a leírtak, mint felemeltek volna. Ezzel a kettősséggel zártam tehát az olvasást.          A kötet maga nagyon szép kiadvány, kemény fedeles, tartós minőségű, simán bírta a napi forgatást. 

A számomra legtöbbet adó idézet egyikét pedig magamnak dedikáltam az első oldalon, július 16-hoz tartozik és így szól: 

"Lépj túl a vágy sok nyelvén,

mert a békesség attól függ,

hogy küzdünk-e az ár ellen,

vagy inkább meglovagoljuk."

 

Mark Nepo  története méltón mutatja be azt, hogy a veszteségből, hogyan lehet nyereség, egy krízis látszólag elvág a normális élettől, valójában csak áttesz egy másik vágányra. 

 

 Mark Nepo 

 

 Néhány bejegyzés az éves idézetem közül: 

 

Engedd, hogy megszólaljanak a fejedben az egymással ellentétes hangok. Hadd próbálják megtalálni a helyüket egy nagyobb, eddig még nem hallott dalban… A zavart gyakran az abból adódó feszültség okozza, hogy túl hamar próbáljuk értelmezni a dolgokat…

Nem változó meggyőződéseink ösvénye-e az az idő, amelyre a lelkünknek szüksége van ahhoz, hogy gyakorolja a maga részét abban a zenei tételben, amelyet „Istennek” hívunk?(február 22)

 

Ha utazol, és közben nem változol, nomád vagy. Ha utazás
nélkül változol, kaméleon vagy. Ha pedig utazol, és az utazás hatására változol, zarándok vagy.

Mind zarándokként indulunk, aki utazni akar, és reméli, hogy az utazás hatására átalakul….

 

 "…önmagunkat szeretni olyan, mint egy átlátszó madarat etetni, amely mindenki más számára láthatatlan. Csendben kell felajánlod maroknyi titkodat, mint valami finom magot. Miközben a titkaidat eszi, amelyek nem titkok többé, a madár ragyogni és fényleni kezd, a hangja pedig, amelyet csak te hallasz, a te saját hangod, tervek nélkül. És a testén keresztülfolyó fény addig füröszt téged, amíg el nem kezdesz csodálkozni azon, hogy miért voltak valaha is ökölbe zárva a tenyeredben lévő kincsek. Azt fogják gondolni, hogy bolond vagy amiért olyasvalaminek szolgálsz, amit senki más nem lát. Az átlátszó madár azonban csak enni, repülni és dalolni akar. Csak azt akarja, hogy a fény megtöltse a begyét. És nagy néha, ha valaki eléggé szeret téged, megpillanthatja amint a madár kiszáll a fészkéből a félelmeid mögött.(Január 25)