Ivens, Sarah - Erdőterápia

 Sinrin-joku, avagy zöld út a boldogsághoz

 

Folytatva az erdőfürdőzés témáját  került hozzám ez a könyv  a könyvtárból. Érdekes, hogy hány oldalról lehet  a témát megtapasztalni, ugyanis Csing Li doktor könyvéhez képest ez a kiadvány egyetlen fotót sem tartalmaz. Elsőre talán ez volt a legszembetűnőbb különbség. Aztán az, hogy a  fényképek hiánya ellenére,  majd 250 oldalas kiadvánnyal van dolgunk. Persze ez még inkább felkeltette a kíváncsiságomat, hogy vajon mik azok a plusz dolgok, melyek a japánból indult kezdeményezést Amerikában tovább gazdagították. Aztán szép lassan körvonalazódott, miről is van szó.

Kettős érzés van bennem az olvasás után, mivel nincs a könyvvel semmi baj, leszámítva, hogy nem kellett volna ráírni a "shinrin-joku" és az erdőterápia kifejezést. Egy rendkívül tartalmas, gyakorlatias, praktikus és kreatív feldolgozása a boldogsághoz vezető zöld útnak, de aki elmélyült már az erdőfürdőzés eredetében, annak feltűnik a különbség. Remélem, hogy érzékeltetni tudom majd ezt az eltérést. Sarah Ivens módszere nekem leginkább azt juttatta eszembe, hogy hogyan lehet megszerettetni a természetben levést bárkivel, köztük a gyerekekkel is, és hogyan lehet a természet ritmusára hangolódni. 

A tudományos háttér bemutatása után a szerző egy-egy fejezetben az évszakok adta lehetőségeket részletezni. Megdöbbentő, mennyi jó ötletet volt képes összegyűjteni és azt  is számításba vette, hogy lehetnek itt egészen kezdők is, akiknek a legegyszerűbb feladatok is meglepőek lehetnek. Motiváló tippeket kapunk a kezdéshez. Ez a címe a fejezet is. Mutatok pár példát, hátha valakinek épp erre lenne szüksége: bemelegítés gyanánt lakásunkban cseréljük le az ősrégi bikinis képeiket varázslatos látképekre; vezessünk naplót, hogy érzékeljük, milyen változást idéz elő bennünk az erdőjárás; csatlakozzunk egy természetjáró körhöz; tűzzünk ki magunknak jutalmakat, hogy több időt töltsünk a szabadban; kevesebbszer kapcsoljuk be a tévét; menjünk sátorozni; menjünk piknikezni és hasonlóak. A szerző javaslata, hogy ne csak mi menjünk ki a természetbe, hanem az is jöjjön be hozzánk. A fák hazahozatalát illóolaj formájában gondolta, így a párologtatók, illóolajos fürdők és például illatosított zsebkendőink  révén folyton magunk körül érezhetjük őket. 

Aztán jönnek az évszakos felosztások. A tavasz kapcsán Sarah Ivens azt írja, hogy üljünk kenuba, kerekezzünk a városban, táncoljunk mezítláb a vízparton. Láthatjuk, hogy nem egy szokásos erdőfürdő terápiáról van szó. Aztán jönnek az évszakhoz kapcsolódó slágerlisták is, ezt már a nagy Wellness almanachban is megtapasztaltam, szóval már nem is csodálkoztam. Jönnek a tavaszi-lelki nagytakarítások, bár ezen a ponton nem sikerült a szerzőnek megragadni azt, mi zajlik valójában a kint-ben, ami segít, hogy ugyanezt megéljük a bent-ben. Sebaj, az ötlet ettől még jó, mint ahogy azok a tippek is, "hogyan stimuláljam új és üdítő módon a testemet és a szellememet". Be kell vallanom, hogy azért akadtak itt számomra nem tetsző ötletek, vagy csak a megfogalmazás volt közhelyes. (például cseréljem le a barátaimat, akik negatív hatással vannak rám, vagy egy másik, versenyezzek, de inkább magammal). A tavaszi zenék után, tavaszi hangulatú könyveket is ajánl a szerző. A szöveg sokszínűségét még az is felpezsdíti, hogy rövid, 8-10 soros -valószínűleg olvasói- gondolatokat és élményeket is találunk itt-ott, keresztnévvel és életkorral jelölve. Ugyanez az ötletgazdagság jellemzi a többi hónapot is. 

Majd a szülőknek szóló fejezet abban segít, hogyan szerettessük meg a gyerkőcökkel a természetben való tartózkodást. Ez a rész is jobbnál-jobb élményekre ad lehetőséget. (Vigyük ki a benti játékokat, tanuljunk a szabadban, legyünk állati nyomozók, szerezzünk parcellát, rákásszunk, keressünk környékbéli hősüket, számoljuk meg a séta közben felbukkanó állatokat mondjuk.) Több oldalnyi lehetőség szerepel itt. 

A könyv utolsó harmadában eljutunk oda, hogyan éljük meg egységünket a természettel, s ezen belül, miként legyünk egyedül az erdőben. Itt már Henry David Thoreau-t hozza idézetként az író. Mondjuk róla egy szó sincs, de lehet, hogy az amerikaiak számára ez teljesen egyértelmű, mint számunkra Petőfi és a szabadság eszméje. Röviden tehát képet kapunk arról, miért jó szólóban lennünk. De ha van párunk, az sem baj, mert a következő fejezetben éppen ők kapnak ötleteket akár a szabadtéri hancúrozás lehetőségeire.  S ha már párkapcsolat, nem maradhatnak el a természetes afrodiziákumok  sem. Úgy igazságos, hogy erről is írjak, szóval az avokádó, a csili, a fahéj, a görögdinnye, a mandula mellett még sok-sok hasonló hatású finomságot találunk. A következő fejezet a természetes szépségápoláshoz ad tippeket. Itt azért megjegyezném, hogy legyünk óvatosak. Korábbi olvasmányélményeim, melyek pont ebben a témában adtak eligazítást, felhívják a figyelmet, mire kell ügyelni. Szóval anélkül, hogy természetgyógyász vagy kozmetikus lennék, javaslom, hogy vigyázva kísérletezzünk! Nincsenek pontos adatok sem megadva, sőt itt azért van nyomdahiba is! 

A kötetben ezen kívül még szó esik a természetben való étkezésről, valamint néhány ehető vadnövényről is. Remélem, mindenkinek lesz annyi esze, hogy alaposan tájékozódik máshonnan is, mi ehető és mi nem. De ha felismerjük az ibolyát, az árvacsalánt vagy a loncot, akkor  akár a piknik közben is belekóstolhatunk a természetbe. S hogy ne csak magunkat kényeztessük, hanem az állatokat is, több inspirációt kapunk az ő téli etetésükhöz is. 

A kötet zárófejezetében Sarah Ivens azokat a tanácsait gyűjti csokorba, melyek arra emlékeztetnek, milyen szemléletet kellene átörökíteni a jövő nemzedékének, miként kéne nekünk magunknak is megváltoznunk, hogy ennek eredménye látható legyen évtizedek múlva. 

Ahogy írtam, csak a címnek kellene másnak lennie, mert ez valójában Természetterápia, és elég messze áll az eredeti shinrin-joku szemlélettől. Ha ilyen várakozással vesszük kézbe a kötetet, akkor egy kincsesládát kapunk a természettel való összhangba jutáshoz. Az általános bemutatók, a felvillantott ötletek egyike- másika lehet, hogy elindít majd minket egy új úton, ami alaposabb tanulmányozás után, alkalmazhatóvá válik. 

Ezt most nem pontozom... 

 

Wellness ​almanach

 Érezd jól magad mindennap

 

A wellness almanach egy meglehetősen súlyos, tekintélyt parancsoló kiadvány, alapvetően megköveteli, hogy milyen körülmények közt vegyük kézbe. Mert ezt nem dobjuk csak úgy be a táskánkba, hogy orvosnál várva lapozgassuk. A könyv szinte mágnesként ránt be egy kényelmes otthoni karosszékbe, azt szeretné, ha most minden egyebet kikapcsolnánk és csak rá figyelnénk.  S ha már a külsőségeknél tartunk, meg kell jegyezni, hogy szép, finom pasztell színeket használó illusztrációi is erősítik az otthonosság érzetét. 

 

A kötet olyan tekintetben almanach, hogy egy évet, havi lebontásban jár be. Nekem jobban tetszene a "kalendárium" kifejezés, bár el kell ismernem, hogy manapság egy ilyen kifejezéssel minden jobban eladható. Tartalmilag is ez -és az ehhez hasonló kiadványok-, kicsit olyan érzést keltenek bennem, mint a régi jóllét alapjainak felismerése és újbóli felfedezése és azok csokorba szedése. Tehát tényleg egy kincses kalendárium. 

 

Minden hónap az adott évszakkal való kapcsolódás lehetőségét emeli ki, miközben az önmagunkkal való találkozás lehetőségére is fókuszál. Tizenegyféle ikon jelzi, hogy milyen ötletekkel találkozunk egy-egy oldalon. Így vannak elmélkedések, rituálék, naplózás, meditáció, csillagles, alkotás, természet, mozgás, hála, recept és vizualizáció. Nem minden napra van feladat, havi 10-12 bejegyzés található körülbelül. Ezt a wellness kifejezést én inkább a jólléttel fordítottam magamban, mi segít, hogy jól érezzem magam a bőrömben és még az egészségemet is szolgálja. Nagyon sokszor jelenik meg a mindfulness, a jelenben levés kifejezése is a lapokon, mintha korunk emberének ezt értenie, tudnia kéne. (Tapasztalatom szerint sokan nem tudják mi ez az egész hókuszpókusz, májdfulnessz, velbiing, spá és társai. A velnessz talán már befészkelte magát a köztudatba, amikor hétvégén elmegyünk egy szállóba és fürdő is van.)

 

Ami kifejezetten tetszett ebben a könyvben, hogy a belső békénk és jóllétünk egyik fontos elemeként sokszor említi a kötet a szociális kapcsolatoknak a jelentőségét. A legkülönfélébb helyeken jelenhet ez meg, például egy "magcsere" program jut eszembe a könyvből. Mondom én, hogy a régiek tudták ezeket, hiszen a magok cseréje nem új keletű dolog.  

 

Tulajdonképpen egy hatalmas és tartalmas ötletbörzét foglal magába a kiadvány. Szerzőt ugyan nem találtam, csak néhány fejezetnél van forrásmegjelölés. Amivel viszont semmit nem tudtam kezdeni, az a csillagászattal foglalkozó részék. 

 

Könyvtárból kölcsönöztem ki, mert már korábban egy könyvesboltban  kinéztem magamnak, így nem egy év alatt, hanem körülbelül egy hét alatt jártam be a kijelölt utat. Nem is valósítottam meg belőle semmit, inkább a tartalommal szerettem  volna most ismerkedni. Ha mondjuk itt lenne a polcomon, akkor biztos kinyitnám néha és hideg, őszi-téli estéken szívesen lapozgatnám ezt a gyűjteményt. 

 

Hozott pontszám: 5 

 

 

 

 

Buda László - Mit ​üzen a tested?

Még tavaly decemberben olvastam Buda László "Mit üzen a lelked" című könyvét, és bár az olvasás maga katartikus volt, mindvégig ott volt bennem egy hiányérzet, hogy inkább a testtel kellett volna kezdeni. Nem is tudtam róla akkor írni, mostanra viszont a két kötet olyan egységgé érett bennem, hogy nem is lenne értelme külön taglalni őket. 

Az orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta nem utolsó sorban a Szomato-Pszichoterápiás Egyesület alapítója végtelen türelemmel és érzékenységgel közelít az emberi testhez. Könyvének minden sora abban ad iránymutatást, hogyan kellene mi magunknak is kapcsolódni a testünkhöz, és ha ez meglenne, akkor talán értenénk jeleit, nyelvét, kommunikációját. A test lázadásának tekintjük, hogy fájdalommal, kiütéssel, betegséggel nehezíti mindennapjainkat. De vajon mi hogyan bánunk vele? Igáslóként csak hajszoljuk, elvárásaink vannak irányában, de egyedi hangját csak ritkán hallgatjuk meg. Pedig a test lenyomata nem csupán a külvilágnak, hanem belső történéseinknek is. Ide vésődnek be a gondolataink, érzéseink, fájdalmaink, veszteségeink, konfliktusaink.

Buda László könyvében lépésről lépésre megtanítja olvasóját arra, hogyan veheti fel a kapcsolatot önnön testével. Minden eddigi hozzáállásunk felülírására van szükség ahhoz, hogy az öngyógyítás útjára léphessünk. A szerző rengeteg példa segítségével szemlélteti először testünk működését, majd (újra)felfedezését. Neki magának is rengeteg kérdése volt a megbetegedett testhez, és talán pont ez volt az, ami új utak felé csalta a gyógyulás irányába. Az új út pedig minden eddiginél közelebb vezet magunkhoz. Az öngyógyítás alapreceptje, hogy ismerjük minden szinten a testünket. A fizikai környezet, az érzelmek és kapcsolatok szintjén, a gondolkodás és információk szintjén, valamint a lélek és az isteni minőség oldaláról.  Ehhez további támpontokat kapunk, melyeket fűszernek nevez Buda László. Ide tartozik az önelfogadás, önátadás, személyes kapcsolatok, képzelet és kivetítés, az érzelmek átélése, a rugalmas gondolkodás. 

Ha már betegségről beszélünk, tudnunk kell a diagnózist is, ami szintén önmagunkból kell, hogy kiinduljon. Az öndiagnózishoz pedig belső utazásra hív a szerző vizualizációs feladatokon keresztül. Ha megvan a diagnózis, akkor indulhat a gyógyítás, melyhez a pszichodrámához hasonlító módszert, az úgynevezett szomato-drámát ajánlja és használja. Itt is sok olyan gyógyulással találkozhatunk, ahol a drámajáték hozott áttörést egy betegségben. A könyv második fele főképp ennek bemutatásáról szól. 

Nem tekintem és nem is sugallja Buda László, hogy ez egy új csodaszer lenne a betegségek leküzdésében, mégis az eredmények azt igazolják, hogyha megértjük testünk vészjeleit és segítünk magunkon, akkor maga  a betegség is értelmét veszítve visszavonulót fúj. Persze ez sokkal strapásabb dolog, mint bekapni a vérnyomáscsökkentőnket, szidni a tehetetlen gyógyszeripart, okolni a felmenőinket, a genetikai örökségünket vádolni. 

Valamikor az 1990-es években találkozhattunk először Rüdiger Dahlke betegség értelmezésével, ő hozta be először a gondolatot, hogy a betegség a lélek nyelve, s vajon, mi lehet a valódi értelme és üzenete. Hajlamosak voltunk egy az egyben értelmezni Dahlke mondandóját, ha a lábam fáj, akkor ez és ez lehet a bajom. Az is igaz, hogy a magyar nyelv is tele van olyan kifejezésekkel, melyek a betegség gyökere felé terelnek minket. Például:  "Ezt nem tudtom lenyelni, megakad a torkomon", "megfekszi a gyomromat", "idegeimre megy" vagy a "könyökömön jön ki". Buda László nem akar egyértelmű kódokat adni a betegségekhez, - mondjuk Dahlke is tovább finomította a későbbiekben gondolatait-, hanem arra ösztönöz, hogy fedezzük fel saját testünk, saját nyelvezetét, egyedi üzenetét. Nem is magán a gyógyuláson van a hangsúly, hanem egy szoros együttműködésen, ahol a fizikai síkon történtek ugyanolyan fontossággal bírnak, mint belső történéseink. Mit is üzen akkor a testünk - teszi fel utószavában a kérdést a szerző; azt üzeni, hogy szeresd, hogy ismerd fel, hogy összetartozol vele, gondoskodj róla, mint egy kisgyermekről, hogy figyeld a működését, kommunikálj vele, bízz benne, fogadd el feltétel nélkül, érezz rá, hogy mire van szüksége! Az öngyógyítás kulcsa tehát az önszeretet. Hogyan érezheti magát az a test,  amit folyton szapulunk, hogy gyenge, hogy ronda orrú, nagy fenekű, puhány, foltos, szőrös, kövér, ilyen-olyan? Minden gondolat milliónyi kémiai reakciót indít el vagy módosít, minden gondolat érzelmeket vált ki, az érzelmek testi reakciókat okoznak, és ez a folyamat oda-vissza fut megállás nélkül. Tehát, ha felvesszük a kapcsolatot valamelyik testrészünkkel, elismerjük,  ha teret, bizalmat, hálát, elismerést adunk neki, akkor olyan belső környezetet teremtünk, mely mérhető biokémiai folyamatokon keresztül jótékonyan hat az életünkre. Több ezer évvel ezelőtt Róma gyógyító szentélyeiben is azt írták a falra, hogy: "Nem gyógyul meg itt az, aki aggályoskodik". 

Buda László könyve megtaníthat bennünket, hogyan alakítsunk ki bensőséges viszonyt fizikai testünkkel, hogy megértsük üzeneteit, hogy jól szeressük. 

 

Hozott pontszám: 5 

Flanders, Cait - A ​kevesebb több

Hogyan jöttem rá egy év alatt arra, hogy az életben a valóban fontos dolgokat nem lehet megvenni

 

Ha valamilyen  projektben  benne van az ember, akkor jól jön egy kis inspiráció a megvalósításhoz. Különösen igaz ez akkor, amikor hosszú távú célkitűzéseink vannak, leült, elakadt vagy csak lelassult - már-már állni látszik az adott feladat megoldása. Az igazi szükségleteken alapuló fogyasztás kialakítása is egy ilyen  hosszútávú projekt. Van benne hullámzás rendesen; visszaesések, stagnálások és újbóli haladások váltakoznak. Az új helyzetek és szerepek mindig hoznak új kihívásokat, elkezdődhet egy elsőre kevésbé látható halmozódás körülöttünk. Tehát napjaink fogyasztói társadalmában észnél kell lenni mindig az olyannak, aki kapcsolatban marad a külvilággal, nem remeteként zárkózik el a kihívásoktól, hanem bármilyen okból, de megérinti a piac szele. És ez a bizonyos piac keményen próbálkozik bejutni a magánszféránk minden területére. Egyre kifinomultabb eszközökkel indít missziót elfoglalásunkra, melynek célja, hogy fogyasszunk, habzsoljunk, gyönyörködjünk, élvezkedjünk. Ha csak a könyveknél maradunk, ott is érzékeljük, hogy csodás borítók, kitűnő tapintású papírok, élfestett lapok csábítanak vásárlásra. Minden vásárlás egyben egy ígéretet is hordoz magában. Ha ezt megveszed, birtoklod, akkor nyugalmat lelsz, tudásod lesz, szórakoztatásban lesz részed, különb leszel általa, különleges leszel és hasonlók. 

Ennek a kétélű csapdájába estem bele én is. Szerettem volna erősíteni és más szemszögből is megvizsgálni a minimalizmust, de áldozata lettem a piacnak és nem kaptam semmit. 

 

Azt a tényt nem szeretném megcáfolni, hogy minden könyvnek megvan a maga érintettségi köre. Tehát ez a könyv is nagyon hasznos lehet annak, aki röviden szólva, még bele sem gondolt abban, miféle spirálba húzza az embert a piaci túlkínálat. Ha itt tartasz, akkor ne is olvasd tovább az írásomat, nem neked szól. Így is láthatóvá válik majd Cait Flanders könyvének olvasása közben, hányféleképpen tudjuk átfesteni, eltakarni a lelkünk mélyén lapuló lényeget. De ha ezen már túl vagy, akkor nézzük meg együtt, mit kapunk kézhez. 

Nem szoktam erős kritikát gyakorolni a könyvek terén, alapvetően tisztelem azt, aki veszi a fáradságot és megír egy könyvet, majd veszi a  bátorságot és azt közre adja.  De most eléggé felbosszantott ez a szerző és az a marketing, amit tapasztaltam. Alapvetően a fülszöveg is félrevezető, mert a könyv tárgya az valóban az, hogy a szerző egy évig nem vásárolt semmit (már ez a semmi sem semmi), de amiről a könyv igazán szól az egy lelki betegség naplója. Ráadásul számomra  nem megnyugtató a vége sem, így azt érzem, hogy egyáltalán nem mondta ki a lényeget, ködösít és félrevezet. 

A könyv szerkesztése pedig teljesen érthetetlen és zavaros. Elvileg ennek a kötetnek arról kellene szólnia, hogy Cait egy évig nem vásárol semmi olyat, amire nincs igazán szüksége az alapvető élethez. Annak a vásárlási koncepciónak, amit felállít látom az értelmét, hiszen megfogalmazza, hogy mi az, amit lehet vásárolni (élelem, ajándék, ami elfogy, vagy az úgy nevezett jóváhagyott listán szereplő tétel), mi az, amit nem vásárolhat (pl. elvihető kávé, könyv, ruha, cikkek), illetve a jóváhagyott lista szerepel még a koncepcióban. (Ez az előre nem látott rendkívüli, de indokolt kiadást jelenti) Mind minden ilyen lista egyéni, és azt láttam, hogy nagyban függ a társadalmi helyzettől és az egyéni céloktól. Tehát Cait a felállított szabályok mellett egész évben utazgatott például, ami a legtöbb ember számára nem hozott volna jövedelem-megtakarítást. 

 

A szerző a 30. születésnapjára időzítette a projekt kifutását, így a folyamat júliusban indult. Bemutatja gyerekkorát, a pénzhez való kezdeti viszonyát, aztán képet kapunk az életének alakulásáról. Ebben döntő szerepe van annak az alkoholizmusnak, ami már ifjúkorában szerves része az életének. Ehhez társul a későbbiekben egy vásárlási mánia, ami nem is tűnik olyan vészesnek, majd a kialakult helyzetet egy sorozatnézési függőséggel fűszerezi. Látható, hogy ugyanannak a lényegnek az eltakarásáról van szó, amire mindig más orvosságot keres. Számomra az a vásárlási tilalmi projekt, amit bevezet csak elodázza a lényeggel való találkozást. Persze szükség volt arra, hogy ne költekezzen ahhoz, hogy az adósságát visszafizesse, de az év leteltével újabb hasonló utakat kezd el járni a szerző. Jó is az, ha felismerjük, hogy az élmények, a baráti, társas, családi kapcsolataink sokkal fontosabbak, mint a birtokolt cuccok mennyisége, ugyanakkor a könyv nem tudta érzékeltetni velem, hogy miben jött el a nagy változás az író számára. Persze leírja, hogy kivel és hol találkozott, mit csináltak, mit ettek, de nem jön át ennek az az átható ereje. Nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy Cait Flanders valóban így érez, csak írásában nem tudta ezt jól érzékeltetni. 

Ezen azért sem csodálkoznék, mert az egész könyvet jellemzi egy nagy katyvasz, aminek az az oka, hogy bár naplószerűen, hónapról hónapra írja le a történteket, de valójában minden hónapot a visszaemlékezések és a jelen események keveréke adja. A századik oldalon, decemberben már nagyon dühös voltam, hogy megint csak az alkoholista évek eszmélet vesztett sztorijait olvasom ismét. Pedig, ha tudtam volna, hogy  a 180. oldalon is ott lesz még... Egyszerre ír az adott hónap jelenéből és a már visszafizetett tartozások állapotából. Rengeteg benne az ismétlés, ugyanannak a dolognak ugyanúgy történő leírása, Pedig egy jó szerkesztő olyan szépen végig vezethette volna ezt az egész sztorit a mélypontból, a 30 000 dolláros tartozástól, a felállási kísérletekkel, a párkapcsolati problémákkal nehezített terepen, a tévutakkal, az elhatározással és annak megvalósításával együtt. Mert nagy csalódás volt, hogy Cait nem ír arról, hogy nehéz lett volna megállni ezt vagy ezt, mi segített neki, mit ajánl ilyenkor. Igaz leír egy egyszeri megingást, egy ebook olvasó volt a gaz csábító. Másrészről azt is láthatjuk, hogy milyen anyagi sikereket érhetünk el megtakarítás terén, ha nem leszünk áldozatai a nagy leárazásoknak, akcióknak, csábító reklámoknak. 

 

Mivel ez egy önéletrajzi történet, ahol őszintén láthatjuk az író legmélyebb bugyrait, olvasunk a sorok között és olyan is meglátunk, amit maga a szerző még most sem lát, ezért rossz érzés kritizálni a könyvet. Viszont nem tehetek mást, mert egyáltalán nem tudott engem inspirálni, nem váltotta be azt, amit ígért. És itt jön az a bizonyos csapda, amire az írásom elején utaltam, hogy én magam is azért veszek meg egy könyvet, mert azt remélem, hogy általa megszerzek valamit. Mondjuk ezt is ígérte a fülszöveg, az ajánló. Másrészt a szerző, aki egész évben nem vett semmit, még könyvet sem, azt akarja, hogy vegyem meg a könyvét. Természetesen ez már kisarkítása a dolognak, hiszen az ő célja remélhetőleg az, hogy minél többen észbe kapjanak és minél több emberhez eljusson a tapasztalata. 

Talán az is megtévesztő ebben a könyvben, hogy az önsegítő könyvek, életmód kategóriába sorolták, a cím is ezt sugallja és a tipikus, minimalista borítója. De ha  memoárként, önéletrajzként olvassuk, akkor egész más elvárásokkal vesszük kézbe. A kötet utolsó körülbelül harminc oldala oldotta bennem a feszültséget, mert egyrészről elmondja, hogy nem ez az egyetlen út létezik, ami a valódi szükségleteken alapuló fogyasztás felismeréséhez vezet, másrészt kapunk egy összefoglalót, egy iránytűt a kevesebb felé vezető úton. Nem is létezhetnek itt merev szabályok, hiszen nem mindegy mennyi jövedelemnek teszem félre a 10-20-50 százalékát.  Azt is borzasztó volt azt olvasni, hogy "TILOS" valami. Elgondolkodtató, hogy mit jelent a mi nemzedékünknek, a mi társadalmunkban a tilos kifejezés, és mit jelenthet ez máshol.

 

Mindennek dacára azért elgondolkodtatott engem is Cait Flanders története, hogy mit, mennyit és miért vásárolok, gyűjtök, nézek, eszek-iszok, és hiszem azt is, hogy a tudatosodás segíthet abban, hogy megtaláljuk a lényeget a fizikai, lelki, szellemi és spirituális síkon is. 

Hozott pontszám: 3

 

Cait Flanders

 

 

 

 

Hollis, James - Az élet második fele

Út a kiteljesedés felé

 

Olvastam már jó néhány önismerete könyvet, de James Hollisnak ez a könyve a legjobbak közé tartozik. Olvasás közben folyton azt éreztem, hogy ezt így még soha, senkinél nem olvastam. Pedig biztos találkozhattam ezzel a megközelítéssel, de megfogalmazásában, tematikájában nagyon közel állt hozzám. Viszont tényleg voltam olyan részek, amiket most hallottam először. Tehát, tud újat adni a veterán lélekbúvár olvasó közönségnek is. 

Nem szeretném taglalni azt, hogy mi az az életközepén beköszönő válság, aminek legjellemzőbb tulajdonsága, hogy felfordítja értékrendünket, megváltoztat bennünket egészen addig, míg saját magunk számára is ufókká válunk. Aki belekeveredett már, az tudja, hogy miről van szó, aki meg nem, az meg hiheti, hogy ő majd megússza. Nem is ez a lényeg, hiszen a szerző úgy ír erről a témáról, hogy azt éreztem, nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy megértsük magunkat, ráébredjünk arra, mi az a belső vezérlőelv, ami mentén működünk. Természetesen szépen beleszövi mondandójába a fordulat utáni életérzéseket is, de abszolút nem éreztem mindent a változásra kihegyezve. 

Alap mondandója, hogy az élet célja, nem az, hogy megleljük boldogságunkat, hanem, hogy megtaláljuk az életünk értelmét. A mindennapi sikeres működésünk kerékkötője a tudattalanunk, ahová szépen leülepednek azok a dolgok, melyre az élet első felében nincs szükségünk, a gyermekkori sérülések, traumák,  elkerülések, elfojtások, komplexusok és társaik. Viszont, amiről nem tudunk -hangsúlyozza Hollis mindvégig-, az bizony szenvedést okoz nekünk, és olyan döntések felé sodor bennünket, melyeket valójában nem is akarunk. A nagyvilágban való túlélésünk érdekében olyan működési mintázatokat sajátítunk el, amelyek mélyen a felszín alatt befolyásolják az életünket. A szerző azt javasolja, hogy hagyjuk el ezeket, vállaljuk fel azt a szorongást, amelyet a kiszámítható biztonság elhagyása jelent, mert ha nincs tudatosság, nem lehetséges a szabadság sem, és ott nincs hiteles döntés se. No de ki az, aki a szenvedés megélését választja, az ismerős, jól bejáratott út helyett? Hollis szerint a lélek soha nem néma. Szerinte a szenvedés az első jele annak, hogy a lélek gyógyulni akar, ez egy figyelmeztető jel. Mégis, akármennyire meg akarjuk ismerni magunkat, valahogy mindig úgy manőverezünk, hogy elkerüljük az igazi találkozást önmagunkkal. Ennek a nehézségéről is olvashatunk az énjeink összeütközéséről szóló fejezetben. Rengeteg példát hoz a gyakorló pszichológus, ami illusztrálja a helyzet bonyolultságát. Folyamatosan aláhúzgáltam azokat a részeket, melyeket még többször el kellene olvasnom, meg szeretnék jegyezni, vagy  elemezgetni akarok, de azon kaptam magamat, hogy minden oldalon vannak ilyen sorok. Minden érthetősége és olvasmányos stílusa mellett, ezzel a kötettel lassan lehet haladni. Nem rágja a szánkba Hollis, hogy milyen kérdéseket tegyünk fel magunknak, miket képezzünk le a saját életünkre, de a figyelmes olvasó ezt óhatatlanul megteszi. Ezért aztán nem is egy haladós könyv, jó, ha rászánunk pár hetet az olvasásra. 

Külön kiemelendő, hogy számos versrészlettel, idézettel és  irodalmi utalással tarkítja mondandóját a Jung nyomdokain járó pszichoanalitikus szerző. Sok új nézőpontot hozott számomra a könyv, de emellett ki szeretném emelni "A mindennapi élet pszichopatológiájából kiemelkedő új mítosz" című fejezetet, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a spirituális tájékozódási pontok eltűnése, hogyan hat korunk emberére. A függőleges találkozás megszűnése, miként vezet az ellaposodáshoz, hogyan vonzza be magának az anyagi világhoz kötődő függéseket, mert az érzékek világa mást sem tud produkálni, mint függőséget. Hollis mindvégig kitart amellett, hogy fel kell vállalni a tudatosságot önmagunkkal szemben, pszichológiai szemmel kell nézni a világot, fel kell ismerni a rejtett motívumainkat, az ismétlődéseinket, még akkor is, ha senki sem tud örökké tudatos lenni. Ez a pszichológiai látásmód azt is jelenti, hogy a korábbinál radikálisabban kell föltenni magunknak a kérdést, hogy mi zajlik a felszín alatt, és felkutatni a mögöttük húzódó energiákat. Meg kell találnunk a saját mítoszunkat, amiért érdemes szolgálni!

A teljesség igénye nélkül, épp csak érintve tudtam felvázolni a könyvet, de remélem, hogy ebből is kiderül, hogy micsoda ívet ír le Hollis gondolatmenete! Nekem kedvencem lett!

Hozott pontszám: 5* (Kedvenc lett)

Singer Magdolna - Gyászkísérés

 Együtt a bánat és a feldolgozás útján

A kötet egyértelműen a legjobb segítő könyv a gyásszal kapcsolatban. Inkább segítő szakmában dolgozók vagy segítői attitűddel mások felé fordulók részére ajánlanám. Tehát nem akkor tud igazán hatni, ha a veszteség bánatában vagyunk, bár még ezt sem tartom kizártnak. 

Singer Magdolna könyvében számos összefüggésben mutatja be életünk legnagyobb tragédiáját, szeretteink elvesztését. Nagy tapasztalatából merítve mindenre tud példát hozni, így az olvasó számára is maradandóvá válhatnak üzenetei. Először az ideális segítő személyét jeleníti meg. A mentálhigiénés képzésen elsajátított személyközpontú (rogersi) szemléletet tartja a leghatásosabbnak a gyászolókkal szemben. "A gyász ezer arca" című fejezetben szépen elkezdi felépíteni a támaszt nyújtó, empatikus, ugyanakkor alázatos segítő alakját, aki időt, figyelmet, együttérzést ajánl fel a gyászolónak. Nem csak életszagú példákat hoz a szerző, hanem számos irodalmi alkotással is szemlélteti mondandóját. Az utalások gazdag jegyzékét a kötet végén tematikusan megtaláljuk. Ez külön elismerést érdemel. A hitelesség, az elfogadás és empátia hármasának bemutatása mellett megtudjuk Singer Magdolna saját történetét is, hogyan vált segítővé. A transzparencia jegyében vallja, hogy nem mindig tudunk segíteni, de jelen lenni akkor is képesek vagyunk. Ebben az igen mély kapcsolatban mindkét fél alakul és változik, így a segítő is kap a másik embertől. Erről olvashatunk az első fejezetben.

Ha könyvet akarnék írni a gyászról, az egyik igen nehéz feladat az lenne számomra, hogyan építhetném fel mondandómat. Hiszen a gyász szerteágazóan mindenre hatást gyakorol, felbukkan az élet minden szakaszában és minden területén. A szerző a gyászoló és annak környezetét választotta a második fejezet témájának. Itt megjelennek a tipikus és atipikus érzések és folyamatok. Szó van a halálfélelemről és az ahhoz kapcsolódó szorongásról is. Nem könnyű dolgok ezek, de ahogy megengedjük magunknak, hogy közelebb jöjjenek hozzánk, azt tapasztaljuk, hogy emészthetővé, feldolgozhatóvá válik mindez. A kötet első részének utolsó egysége bemutatja a gyászolók csoportjait, úgy mint például az özvegyek, a kisgyermekes szülők, a magzatot elvesztők, barátjukat gyászolók közösségét. 

A kötet második fele magáról a gyászkísérésről szól. Hogyan zajlik a folyamat, mi történik benne, hogyan tudunk együtt haladni a másikkal ezen a nehéz úton. Ezek konkrét segítségek, tippek és tapasztalat szülte sorvezetők. Itt is sok-sok könyvet, irodalmat találunk ajánlóként. 

Singer Magdolna tárgyilagosan ugyanakkor érzékeny empátiával nyúl a gyász témájához. A kötetet inkább szakkönyvnek nevezném, mégis olvasmányos, jól érthető a stílusa. Olvasás közben nagy felismerésekkel is találkozhatunk, megértjük akár magunk, akár környezetünk korábban nem értett viselkedését, reakcióját. Kicsit helyére kerülnek a dolgok. Egyfajta rendeződést kapunk ezáltal. Mivel a halál és a gyász mindenki számára egyedi és egyéni megélést eredményez, így biztos lesznek olyan dolgok a könyvben, melyek érzékenyebben érintik az olvasókat, kritikusabbak lesznek bizonyos részletekkel szemben. Ha a kísérői habitus elsajátításban szeretnénk elmélyedni, akkor egészen biztos nagy hozadékkal csukjuk majd be a könyvet, és nyomában megérezzük magunkban az erőt, amivel a másik felé tudunk majd fordulni. 

Tartalmas, összeszedett és olvasmányos kiadvánnyal találkoztam, amely súlyos témájának ellenére nem lehúzott, hanem felemelt és erőt adott, bebizonyította, hogy "Azok az élet fontos pillanatai, amelyeket az ember bármilyen áron is, de megoszt másokkal. Ahol a fájdalom megosztódik, ott létrejön a közelsége érzése." ( Shirley Holzer Jeffrey)

 

Hozott pontszám: 5

 

Singer Magdolna

 

Béres Judit - Élet a sorok között

Béres Judit irodalomterápiás könyve egy nagyon erős, intenzív olvasási élményt ad. Igazán bánom, hogy nem azonnal írtam róla, mert ahogy telnek a napok, egyre inkább felejtem el azt a sokféle gondolatot és ráeszmélést, ami olvasás közben eljutott hozzám. 

Szerencsére van némi tapasztalatom a témában, néhány éve magam is részt vettem pár foglalkozáson Rudolf Pankánál, valamint Matuska Mircsinél. (ez utóbbiról  itt  írtam nektek) Ami ezekről az irodalomterápiás találkozókról megmaradt nekem, az a végtelen szabadság és lehetőség érzése, amit az irodalom, mint önismereti eszköz nyújt. Az ott felhasznált novellákat, verseket általában elfelejtettem, de az élmény megmaradt. Azóta magam is művészetterapeuta lettem, csoportokat vezetek, egyéni eseteket viszek, sőt a szakdolgozatomat is valami nagyon hasonló témában írtam, így már sokkal összetettebben szemléltem most ezt a könyvet is.  

Azt, hogy az olvasás gyógyít, azt szerintem már sokan megtapasztaltuk, főleg azok a vén könyvmolyok, akik évek óta függői a betűkbe csomagolt csodának. Mindannyian érezzük talán, hogy az aktuális állapotunknak melyik könyv olvasása épp a legmegfelelőbb. Ha másként nem, hát úgy, hogy bizonyos kötetek kézbe vétele ellenkezést vált ki belőlünk. De mi van, akkor, ha irányítják a figyelmünket és egy adott szöveg elolvasása a feladat, majd a szöveggel kapcsolatos élethelyzet, szöveg kerül elemzésre. Nem az iskolában tanult írói szemszöget és élethelyzetet kutatva, hanem a ránk gyakorolt hatását feltárva. Szerintem az önszerveződésből létrejött  könyvkluboknak is pont ez lehetett a célja. Ha irodalomterápiás csoportról van szó, akkor még egy vezetőnk is lesz, aki jó esetben biztos kézzel terelget majd minket. Béres Judit könyve szépen tárja fel legelőször azt a témát, hogy mi is az irodalomterápia és miben-hogyan tud segíteni használóinak. Mivel általában csoportban zajlik a folyamat, így jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen hatással van ránk maga a csoport. Mivel a téma szívem egyik csücske, ittam minden szavát és nagyon örültem, hogy a szerző kiemeli a csatlakozás, az élménymegosztás és a csoportban létezés jelentőségét. Évek óta minden csoportomat hasonló gondolatokkal kezdem, mert hiszem, hogy a kapcsolat gyógyít, tehát a csoport is. A könyv első fele  arról szól, hogyan tanít figyelni és gondolkodni az irodalomterápia, miként segíti a kapcsolódásainkat, szorongásoldó, fejleszti a problémamegoldó stratégiánkat, orvosságot kínál az elmagányosodásban, vagy épp meg tud óvni az elszigetelődéstől. Kulcsfontosságú benne a katarzishoz jutás és hogy projekciós felületet kínál az olvasójának. Az olvasás mellett az irodalomterápia másik eszköze az írás. Hasonló eredményekkel kecsegtet ennek gyakorlása is. Az első körülbelül száz oldal Dr. Béres Judit tapasztalataiból táplálkozva mutatja be részleteiben, hogyan működik a terápia.
Nekem ez a rész azért tetszett különösen, mert lépten-nyomon azt fedeztem fel, hogy milyen sok hasonlóság van az én katarzisz művészetterápiám és az irodalomterápia között. Ugyanaz az önismereti folyamat indul el, a témák és állomások is egybevágnak. Ugyanúgy megvannak az életszakasz krízisek feldolgozásai, a kapcsolati problémák, a gyász és veszteségfeldolgozás is. Csak az eszköz más. 

A kötet másik fele éppen ezekről a más eszközökről szól. Hány, meg hányféle feladat, eszköz, kártya, módszer és segédlet van, ami vezető lehet a fenti témák átélésében. A szerző rengeteg irodalmi hivatkozást is említ, a függelékben sok meg is található ezek közül. Az írásbeli feladat pedig egy teljesen új terület lehet sokunknak. Hiszen olvasni még csak-csak olvasunk, de a szövegalkotás gyógyító és rekonstruáló erejét elég kevesen használjuk ki tudatosan. Nem tagadom, hogy még be sem fejeztem a könyvet, amikor elvittem a feladatot az egyik barátnőmnek, hogy dolgozzunk egy kicsit vele! 

Bátran belevághatunk ezekbe a feladatokba egyedül is. Ha rendelkezünk elég önreflexiós képességgel, akkor előrébb juthatunk utunkon, de a csoport hatásáról soha ne feledkezzünk meg, még akkor sem, amikor  olyan grafológiai feladat van, amit soha nem olvasunk vissza! Ezt a feladatot egyébként mindenkinek ajánlom, amikor a toll szinte felemelése nélkül, mindenféle kognitív funkciót szinte kizárva, csak rójuk a sorokat, írjuk ki magunkból, ami jön, helyesírás, stílus vagy egyéb szabályok nélkülözése mellett! A gyakorlati feladatok között találunk naplózást, fotónapló készítést, zenei gyűjtemény listázását, versgyűjtemény létrehozását, levélírást, kollázskészítést. Ezekről eszembe jutott, hogy volt az életemnek egy olyan elég hosszú szakasza, amikor egy láncot késztettem, amin minden gyöngy-golyó-felfűzhető bigyó egy jelentős életszakaszt képviselt. Annak is ugyanaz volt a szerepe, mint Béres Judit gyakorlatainak; a jelen életérzéseink tisztázása, feleletadás ezekre,  vagy elfogadás. Aki szeret írni, annak ezek a feladatok nagyon fognak tetszeni. Korábban írtam Guzman gyakorlatgyűjteményéről, ami ennek a könyvnek kapcsán is eszembe jutott. Mindaz, amit ott hiányoltam, azt a magyar szerzőnél megtaláltam. 

Mégis azt mondom, hogy mindkét kötet inkább a szakirodalom kategóriába sorolható. Aki szeretne képet kapni, mi az irodalomterápia, az meg fogja tudni, meg is értheti annak hatásmechanizmusát, de  szeretném én is hangsúlyozni, hogy gyakorlat kell ahhoz, hogy hatni tudjanak ezek a remek feladatok. A terápia attól terápia, hogy huzamosabb ideig gyakoroljuk, rendszeresen. Jó, ha van egy vezetőnk ezen az úton, legyen az pszichológus, coach, mentálhigiénés szakember, irodalom-zene-tánc-művészetterapeuta, lelkész vagy mester, guru. Valaki, aki kívülről lát ránk, látja a folyamatot, tisztában van a lelki élet dinamizmusaival. Béres Judit erről tesz tanúságot. Az általa hozott példák nem csak színesítik kötetét, nem csak segítenek megérteni mondandója lényegét, hanem kézzelfoghatóvá teszik magát az életet annak örömével és lemondásaival. 

 

Hozott pontszám: 5 

 

                                             

     Dr. Béres Judit

 

 

 

Hadfield, Sue - Hasson, Gill - Asszertivitás

Egyetlen könyvet sem olvastam eddig a témában. Bár tudtam, hogy mit jelent az asszertív kommunikáció, sőt tanítom a gyerekeknek is, mégis úgy érzem, hogy tudott újat adni ez a könyv. Abban rejlik ereje, hogy jól körüljárja a témát és észrevétlenül nemcsak magáról az önérvényesítésről szól, hanem járulékos haszonnal is jár. 

A kötet két részből áll össze; egyrészt, hogy mit jelent asszertívnek lenni, másrészt pedig, hogyan lehet ezt átültetni a gyakorlatba. Legelőször a választható magatartásformák jellemzőit mutatják be a szerzők, nevezetesen az asszertív, az agresszív, a passzív és a manipulatív reakciókat. A manipulatív viselkedési formát általánosságban passzív-agresszívnek szokták mondani,  de ez a kifejezés is jól lefedi a látszólag együttműködő, valójában támadó jellegű magatartást. Az asszertivitás pedig a magatartásnak, kommunikációnak az a módja, amikor nyugodt hangnemben ki tudom fejezni azt, amire szükségem van. Aki asszertív, az nem akar semmit sem bizonygatni, vállalja a konfrontációt, ha kell, nem engedi, hogy a félelem elnémítsa hangját. Aki asszertív az rendelkezik elegendő önbizalommal, hiszen nem vádaskodik, nem másokat hibáztat, hanem tudja vállalni a felelősséget érzéseiért és szavaiért. Tisztában van mások és saját jogaival is. 

A könyv tehát úgy beszél az asszertivitásról, hogy közben az önbecsülés témájának lényegi vonásait is  mögé helyezi. Mert bizony nem állhat meg önmagában az asszertivitás, ha nem rendelkezik az illető önnön értékességének tudatával. Innen aztán szépen bontakozik ki az elvárások, jogok és értékrendek gondolata. Miután kaptunk egy kis ízelítőt az asszertivitásról, el is végezhetünk egy tesztet, hogy vajon mennyire vagyunk önérvényesítők. Ennek a szónak "önérvényesítés" önmagában lehet, hogy van egy kis negatív éle, de a passzív magatartás mellé helyezve ez inkább felértékelődik. Ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat a bőrünkbe, és végre kimondjuk az addig elhallgatott véleményünket, meg kell ismernünk a változás lélektanát. Ezzel a kérdéssel az elmúlt évben sokat foglalkoztam, és örömmel tapasztaltam, hogy ebbe a könyvbe is bekerültek a lényegi vonások. Bár elmélettel foglalkozik ez a fejezet, mégis van egy gyakorlati jellegű hatása. Sok apró fejezetből adódik össze az egész téma, aminek alapja érzéseink felismerése, azok elfogadása. Innen indulhat ki az a változás, ami a magatartásunkat asszertív irányba tereli. Tetszett az a mondat, mely az asszertivitás lényegét abban határozta meg, hogy az nem más, mint egyértelmű, egyenes közlésimód. Kisebb, de hasznos tanácsokkal találkozunk, melyek a még tökéletesebb megvalósításhoz járulnak hozzá. Attól, hogy asszertíven kommunikálunk, attól még nem az fog történni, amit akarunk. Ezért bejön a határ kérdés, azok kijelölése, vagy a kompromisszum ügye például. 

Az asszertív kommunikáció a probléma megoldására törekszik és nem egy nyertes-vesztes viszonyt akar létrehozni. Elméletben mindez csodásan hangzik, de a megvalósítása nem olyan könnyű. Pláne, amikor érzelmek hevében vitatkozunk. A  második fejezet a család, a  munkahely a barátok, a szolgáltatókkal szembeni önérvényesítésünkhöz mutat példákat, sőt még az állásinterjúk sajátos helyzetére is rátekint asszertív szemmel. 

Azt hiszem, hogy a könyv elég jól bemutatja az asszertivitás lényegét, jól körüljárja a témát. De ettől sajnos még senki sem válik azzá. A sok példa és helyzetgyakorlat viszont rásegít arra, hogy megértsük a gyökerét ennek a viselkedési formának. Nagyon nagy hozadéka az asszertivitásnak, hogy a kapcsolat magasabb szintre történő emelkedésének hozadékával kecsegtet. Javulnak emberi kapcsolataink, mélyebbek, tartalmasabbak lesznek, megszünteti a félelemen alapuló hierarchikus viszonyt. Ahogy mondtam, ettől még nem válunk asszertívekké, viszont megnyitja érzékeinket arra, hogy környezetünkben felismerjük és magunkává is tegyünk a későbbiekben ezeket a reakciókat. Új színt hoz a kommunikációnkba. 

Egészen kicsi gyerekkortól érdemes foglalkozni a témával, én magam már harmadik osztályosoknál bemutatom nekik a maguk nyelvén.  Mert korábban ez tényleg hiányzott a kommunikációs kultúránkból. Az asszertivitás alapja az, hogy azt jelzem vissza a másiknak, hogy mit érzek. Mivel érzésekkel nem lehet vitatkozni, azok  vannak, és olyanok épp, amilyenek, így nem alakulhat ki egy nyerek-vesztek viszony. Nem megy a szkander, hanem problémamegoldás indulhat. Minek után az emberek nagy többségének élete arról szól, hogy fogalma sincs, mit érez, ki sem tudja azt fejezni; egyébként is: érzésekről nem beszélünk. Ezért az igazi nagy változás ebben kell, hogy megtörténjen! Azt tudom mondani, hogy ha valaki megtapasztal egy olyan biztonságos környezetet, ahol ezt megélheti, olyan élménnyel  gazdagodik, ami átírhatóvá teszi az addigi kapcsolódási formáit, és tényleg elindulhat az önérvényesítés útján, miközben tudja, hogy a mellette levő ember is ugyanezt éli meg. 

A tartalmas összefoglaló jellegű kötet könnyen olvasható, értékes mondandóval, ámbár kissé laposkás, kevésbé lelkesült átéléssel íródott. Inkább tudást ad, mintsem mozgósítana. Viszont sok olyan ütős mondat lapul benne, melyek bármelyik elindíthat bennünk egy folyamatot. 

Hozott pontszám: 4,5

 

 

 

Boldizsár Ildikó - Életválságok meséi

Mesekalauz útkeresőknek

 

Boldizsár Ildikó, aki saját életében megtapasztalta a mesék gyógyító hatását, nem is tehetne mást, minthogy azóta is nézi és vizsgálja a különböző élethelyzetekben miként hat a mese az érintettekre. Tematikus könyvsorozataiban mi is célirányosan  keresgélhetünk megoldást. Ez nem is igazán megoldás, hanem amit a mese kínál, az a feloldás.  "A mese bölcsessége abban is megmutatkozik, hogy engedi szabadon áramlani a kétségbeesést, gyötrelmet és haragot, mert tud arról, hogy ezek csak akkor szüntethetők meg, ha tudatosulnak és elfogadottá válnak."

A kötet öngyógyító történetekkel kezdődik. Ez a rész nagyon megérintett engem, mert rögtön az első mese "Az okos orvos" egy nagyon kedves történetbe ágyazva, kép formájában mutatta meg számomra, hogyan szeretnék én is dolgozni, létezni. A segítő szakmában, főként ha szociális munkás az ember, azonnali megoldást várnak tőlünk, valami kézzel foghatót. Ezért automatikusan problémamegoldó üzemmódba vált az ember és gyakran elfelejtődik, hogy mi van azon túl, amit a kliens kimond, mi az, amit  ő sem lát a saját történetéből. Ilyenkor a szavakon túl kell látni, intuitív módon megragadni az információt. Az intuíció nem tanulható készség, de ha az útjába kerülő akadályokat elhárítjuk, akkor hozzáférhetővé válik. A gyógyulás akkor következik be a szerző szerint, ha a beteg tapasztalati úton rádöbben arra, hogy mi is történt vele korábban. 

Ezután hét tematikus fejezetben közelíthetünk az emberi élet válságaihoz. A szorongások és félelmek után a valóságvesztés eseteit, majd a családi rendszer zavarait nézzük át. A párkapcsolati válságokat az életsebek, a betegségek majd a veszteségek követik. A szerző először ránéz a címben megjelenő problémára általánosságban, majd hoz egy ehhez kapcsolódó mesét. Utána egy kis kalauz segítségével élesíti a látásunkat, milyen összefüggésekre figyeljünk, hogyan jelenik meg ez a mindennapi életben. A mese és a való élet párhuzamba állítása indirekt módon adja meg azt a bizonyos feloldást, amit említettem. 

Nem vagyok meseterapeuta, nem használom gyógyításra a meséket a mindennapokban. Amit viszont megteszek, az nem más, mint egy  adott probléma bevezetésére elmondok egy mesét. Mivel elsősorban gyerekekkel dolgozom, náluk pont ennyi kell, hogy belehelyezzem őket a témába. Közös képet adott a csoportnak, ezzel kezdenek el dolgozni, érintődnek. Amit a meseszereplők átélnek, az ismerős az ő számukra is. Hiszen szoktak félni, szorongani, vannak lemondásaik, konfliktusaik és sajnos veszteségeik is. Bár Boldizsár Ildikó azt mondja, hogy minden mesének van egy profán és egy beavatási szintje, én ezzel a beavatási szinttel kapcsolatban hiányt éltem meg a könyvben. Elsősorban a veszteség és halál fejezetben nem éreztem azt a mély tanítást, amit meglátásom szerint egy mese üzen. Persze attól függetlenül, hogy jelen szerző ezt most nem bontotta ki, nem hangsúlyozta vagy említette, azért az ott van benne a mesében, hordozza magában a tudást. Igaz, egy Pressing Lajos féle tanítás után már egész más üzenetek befogadására vágyom én is.

Elindulásnak, alapnak jó volt ez a könyv, szerettem a benne megszólaló meséket is. Szerintem többször fogom majd lekapni a polcról, ha tematikus mesét keresek a foglalkozásaimhoz. 

Hozott pontszám: 4

 

Limpár Imre - 100 ​mondat, amely megváltoztatta az életemet

 Metszetek egy pszichológus lelkéről

 

Limpár Imre gondolatait el szoktam olvasni, ha belefutok itt-ott, de hosszabb tartalmat még nem olvastam tőle. Nagy érdeklődéssel vágtam bele a pszichológus életét befolyásoló mondatokról szóló kötetébe. A lelkesedésem azért apadozott, de valószínűleg az olvasás módjával volt baj.

Tehát olyan mondatokról van szó, amit számtalanszor hall az ember élete során, és ezeket az állításokat minél fiatalabb korú vagy minél többször hallja, annál inkább elhiszi. Ki kérdőjelezné meg a szülei állítását, amikor azt mondják neki,  hogy "Tanulj, mert különben nem lesz belőled semmi!". Életünket át, meg átszövik ezek az állítások. Persze vannak olyan intelmek, melyek pozitívan befolyásolják az embert, de azért nem árt mindennek a mélyére nézni egy kicsit. 

Nyelvünk csodálatos erővel bír; képesek vagyunk vigaszt nyújtani, bátorítani, lelkesíteni, de teljesen romba is dönthetünk szavainkkal bárkit. Sokszor végig sem gondoljuk, hogy mivel ártunk. Mint ahogyan azt sem vizsgáljuk meg, hogy alaphiedelmeink mögött mik állhatnak? Erre a kutatómunkára vállalkozott kötetében a szerző, amikor saját élettörténetének mélyéről húzta elő ezeket a titkos szavakat. 

Hat fejezetben, hat különböző típusú gyakran hallott és működését befolyásoló kifejezés került a lapokra. Először a transzgenerációs téglákra nézhetünk rá. Az olvasó itt alaposan elgondolkozik, hogy vajon a saját családjában miféle bölcsességek hangzottak el, melyek jó eséllyel a mai napig is a háttértárból mozgatják őt.  A huszonkét mondat közül olvashatunk például a "Csak két dobásod van", a "Neked nincs nyelvérzéked" vagy a "Majd visszakapod édes fiam!" típusú determináló kijelentésekről. 

Amikor már épp elkeserednénk ezen a csodacsomagon, amit magunkkal cipelünk, akkor  a második fejezetben új színfoltként azok a szerzőt mélyen érintő mondatokkal találkozunk, melyek pozitív értelemben adtak sokat számára. Itt már egyre több felnőtt korban hallott dologgal találkozunk, de az önvallomásban láthatjuk, hogy soha nem tudhatjuk, melyik elhangzott mondat az, ami sokáig képes erőt adni nekünk. Ezeket elég akár egyszer hallani, hogy örökre velünk maradjanak. Az olvasó számára itt is bekúsznak saját megélései. Limpár Imre olyanokat mutat meg nekünk részletesen, mint például: "Akkor vagy szabad, ha ismered a korlátaidat", vagy a "Céltalan hajónak egy szél sem kedvez". Sok ismerős mondattal találkozhatunk ebben a húszas blokkban is. 

Aztán jönnek a harmadik fejezetben a "Sebek és gyógyulások". Nos, itt már inkább összeszorult a torkom nekem is, hiszen hány látszólag poénos, vagy végig nem gondolt szó hagyja el az ember száját, mely nyílként furakszik az ember szívébe, akár örök sebet ejtve. Ne feledjük, ha a pszichológusnak is kellett ezzel dolgozni, akkor mi van azokkal, akik nem is végeztek soha önismereti munkát. A tizennégy példa nem mindegyike ilyen komor, van köztük jó pár tanulságos eset is. 

A negyedik blokk az "Életkapaszkodók" címen kapta, és valóban igazi mentőöveket olvashatunk köztük. Itt is személyes megélések vannak, melyek elolvasás után szintén segítenek összeszedni, hogy a mi életünkben vajon melyek voltak ezek a kapaszkodók. Sok kedves anekdota révén ismerjük meg egyre jobban a szerző meghatározó élményeit. Akárcsak az ötödik részben, ahol az "Életkérdések" kerülnek terítékre. Itt igazán érdekes kérdések merülnek fel. Például olyanok, mint "El tudnád készíteni önmagad használati utasítását?", vagy "Milyen restanciáid vannak sz életben?". Mit változtatna az életeden, ha egy vagyont utalnának a számládra vagy ha csak napi két órát dolgozhatnál, vagy mit üzennél a tizennyolc éves énednek? Izgalmas felvetések, elgondolkodtatóak. Ezek napokon keresztül is beleragadhatnak a gondolatainkba. 

Így érkezünk el az utolsó fejezethez, mely a "Születések és halálok" címet kapta. Hogyan válhat köddé egy "Pöttöm" élet, amit úgy vártak. Szívbemarkoló vallomással indul ez a blokk, és a későbbi bejegyzések is a halál témája körül forognak, mely a szerző szakdolgozatának témája is volt. Egy vers, amit érett férfivé tudta változtatni a szerzőt, egy egyiptomi sírfelirat és ismét csak személyes életesemények, melyek érzékeltették, milyen közel is van hozzánk a halál. Nem mondom, hogy könnyű oldalak ezek, de ha türelmesen végigjárjuk az utat Limpár Imrével, akkor megtudhatjuk a kedvenc mondatát is.

A kötetet egy melléklet zárja, ahol megoldásokat is kínál a szerző néhány "örökség" feloldására. 

Nagyon sokat lehet tanulni a tudatosítás által, ez már az élet számos területén bebizonyosodott. Ez a kötet is pontosan arról szól, hogy nézzünk szembe azokkal a jelenségekkel, sokszor elhangzott mondatokkal, melyek láthatatlanul irányítanak bennünket. Gyomláljunk vagy hálálkodjunk, de legyünk velük tisztában. 

Egy végtelenül őszinte vallomássorozattal találkoztam, igazi metszetekkel, ahogy azt az alcím is jelzi. Az egyetlen tanácsom a jövendőbeli olvasóknak, hogy ne egy végtére olvassák el a kötetet, mert akkor nagyon sok tud lenni ez az egész. Én is besokalltam tőle kezdetben, aztán letettem és egyet-kettőt olvastam csak el, és úgy jobb. Számos idézet és anekdota került kijegyzetelésre, amiket maga a szerző is mástól hozott. Ezek még tartalmasabbá teszik a kötetet. 

Hozott pontszám: 5

 

Clear, James - Atomi ​szokások

 Apró változások, kiemelkedő eredmények

 

James Clear személyes története egy hihetetlen balesettel kezdődött. Másodikos gimnazista korában egy véletlenül elrepült baseballütő olyan szerencsétlenül találta el, hogy két szeme közt az orrcsontja U alakban eltört, többszörös koponyatörést szenvedett és összezúzódott mindkét szemgödre. Megsérült az agy lágyszövete, orrából ömlött a vér, majd elvesztette eszméletét. Azonnal kórházba szállították, megműtötték és a csodával határos módon hamarosan rendbe is jött. Egy év múlva pedig ismét képes volt pályára lépni. Egy esztendő munkája, a semmiből való építkezés, a napi apró cselekedetek megtétele ráébresztette arra, hogyan válhat valaki sikeressé és ebben milyen szerepet játszanak a szokások. Felépülésük csodáját már többen megosztották velünk, gondoljunk csak Erőss Zsoltra, ahogyan a Hópárduc talpra állt, vagy Dan Millman békés harcára. James Clear azonban elemeire szedte azt, amit megtapasztalt a minimális teljesítmények eredményességével kapcsolatban, s először csak blogjában, majd könyv formájában is felkínálja mindenkinek. Az elemeiben ismerős téma kitűnő összefoglalása mindannak, aminek jobb, ha tudatában vagyunk, ha sikereket akarunk elérni. 

Az élet számos területén nem számít, hogy motiváltak vagyunk-e vagy sem, vannak dolgok, amiket meg kell tennünk ahhoz, hogy mozgásba tartsuk létezésünket és lehetőség szerint ne tegyünk magunknak keresztbe. Ezek megtételéhez önfegyelemre van szükségünk, ami mondhatni olyan, mint egy izom, fejleszthető, terhelhető. Ahhoz, hogy ez fejlődni tudjon jó, ha kisebb megterheléssel indítunk. Tehát minden siker apró lépésekkel indul és tudatossággal párosulva képes nagy dolgokat eredményezni. Ennek az útját szedte ízekre James Clear. 

A könyv szisztematikusan építi fel hogyan lehetünk képesek kialakítani,  megtartani és fejleszteni jó szokásokat, illetve megszüntetni rossz szokásokat. 

Egy alapos bevezető megágyaz a témának és rávilágít arra, hogyan hálózzák be életünket a szokások, melyeknek pontosan az a rendeltetésük, hogy ne kelljen tudatosnak lennie a megtételüknek. De ha egyszer megálljt parancsolunk magunknak és külső szemlélőként rátekintünk ezekre a  rutinokra, megdöbbenve látjuk, hogy van bennük egy determináló hatás is. Másrészről ebben a részben néhány példán keresztül a szerző meggyőzi olvasóit, milyen ereje van egy icipici, egy atomi mértékű változás beiktatásának is. Azt mondja, ha nem változtatunk semmin, akkor nem változik semmi. De ha csak egy századnyi változást viszünk a dolgokba, akkor azok képesek változni: 

     1³⁶⁵  =  1

1,01³⁶⁵ =37,7

A jó szokások kialakításának, illetve a rossz szokásoktól való megszabadulást négy törvényen keresztül mutatja be a szerző. Ezeknek külön fejezetet szentel a könyvben, és teljesen közérthető módon, az életből vett példákon szemléltetve vezet mind mélyebbre a témában. Teljesen mindegy, hogy az egészséges életmódra való áttérés vezérel minket, vagy súlyt akarunk leadni, izmot akarunk építeni, vízivásra szeretnénk magunkat nevelni, meditálásra, futásra akarunk rászokni, több pénz akarunk spórolni, idegen nyelvet akarunk elsajátítani, jobb kapcsolatot akarunk kiépíteni,  a siker útja kis dolgok megtételéből áll, amik jó, ha szokássá, önkéntelenül megtett cselekedetekké válnak. Ugye, milyen logikus? Akkor miért nem sikerül a változás nekünk? Ennek pofonegyszerű képletét még a rávezető fejezetből tudhatjuk meg. Az az érdekes, hogy számtalan könyvet olvastam már a változásról, de ez nagyon frappánsan fogta meg a lényeget. 

A négy sarokkő pedig az, hogy : 1.Tedd nyilvánvalóvá!, 2. Tedd vonzóvá!, 3. Könnyítsd meg!, 4. Tedd kielégítővé!

Aki szeretné, hogy az újévi fogadalmak januárban megtett motivált kijelentései decemberre gyümölcsöt teremjenek, azoknak ajánlom, hogy tudatosodjanak kicsit a témában, és ehhez nagyon jó alapanyag ez a vaskos kötet. 

Az említett törvények bár nagy blokkot alkotnak a könyvben, mégsem száraz információtömeget zúdítanak a nyakunkban, hanem fontosnak tartom kiemelni, hogy sok praktikus tanácsot is magukba foglalnak. Érdemes ezekben is elmélyedni, rendkívül logikusat, egyszerűek, sokat használunk is a mindennapokban. Mégis a könyv legerősebb érdemének azt tartom, hogy azt a fajta tudatosságot erősíti és hozza képbe, ami mára az élet több területén is megjelent, és ezekkel összekapaszkodva ütős összhangot hoz létre. 

Ha szeretnél eredményesebb lenni életed bármely területén, ha segíteni akarsz gyerekeidnek, tanítványaidnak, hogy jobb teljesítményt érjenek el, akkor meleg szívvel ajánlom James Clear gondolatait alkalmazásra!

Hozott pontszám: 5 

 

James Clear