2012. október 17., szerda

Romain Gary-A virradat ígérete

Anyám tehát tartotta bennem a lelket, nélküle odavesztem volna, táplálta belém a lelkierőt...A köldökzsinór működött.”


Egy életre szóló, el nem szakítható köldökzsinór-kapcsolat. Anya és fia. Két magányos, le nem győzhető harcos. Egymást éltetik. A fiú ereje az anyjában van, s az anyát a fiú majdani sikere élteti. Szilárd meggyőződéssel neveli egy dicsőséges jövőbe.
Romain Gary, közismertebb álnevén, Émile Ajar története ez. Gyermekkorát Wilnóban, Moszkvában, Varsóban majd dél-Franciaországban, Nizzában tölti. Tulajdonképpen egész gyermekkorát egy franciaországi úti cél lengi körül, amit frankomán anyja táplál benne. Látja fiát mint híres hegedűművészt, balett táncost, matematikust, de miután sorra kiderül tehetségtelensége, egyedüli mentsvárként az irodalom fellegvárának megostromlása marad. Sőt, diplomata lesz a fiából- reméli az anya, -Franciaország nagykövete. Romain Gary a későbbiekben valóban híres író lesz, aki több álnéven publikál. Romain Gary valóban diplomata is lesz. Bernben, Szófiában és Los Angeles-ben is szolgál. De előtte fel kell nőnie, ami nem is olyan egyszerű egy ilyen határozott édesanya mellett. Ha ez a történet egy fikció lenne, azt mondanám, hogy hihetetlen egy figura volt ez a nő, de tudván, hogy önéletrajzi könyvről van szó - az anya valós-, talán még lélegzetelállítóbb alakja. Erre mondják, hogy a jég hátán is megél. Egy igazi „Kurázsi mama”. Nem nehéz felismerni Émile Ajar Előttem az élet című, -egyik kedvenc könyvem- főszereplőjét Róza mamát és a kis Momót. A semmiből teremti elő a mindennapi betevő falatot, házal az értékeivel, majd egy francia divatcég „valós” képviselőjeként árul kalapokat, ruhákat. Mikor a tönk szélére kerülnek, mindent elvesztenek egy halálugrással Nizzában kezdenek új életet. Romain szépen halad a tanulmányaiban, elvégzi a jogi egyetemet, szabadidejében írogat, hogy beteljesíthesse anyja látomásait, hogy híres író lesz és diplomata, de az ő életébe is belép a világháború borzalma. Repülőtisztként szolgálja hazáját, Franciaországot, s anyja hazafisága élteti a nehéz pillanatokban. Nehéz pillanat pedig akad bőven. Sorra halnak meg honfitársai, érthetetlen balesetek áldozatai lesznek barátai, többször csak a vak szerencse menti meg életét. Ki, vagy mi tartja meg őt a létben? Romain hiszi, hogy az a valaki az Anyja. Akár Afrikában, akár Angliában harcol, végig magán érzi anyja tekintetét, cselekedeteinek egyetlen fokmérője az anyja.
     Bármily cudar is volt Romain gyermekkora, bármily tragikus is volt a háború rémálma, könyvéből nem a kiábrándultság árad, mindent beporoz egy leheletfinom humor, az önirónia kaján mosolya. Lehetetlennek tartja az életet humor nélkül.
Ez a könyv a már-már beteges anyai szeretet tanúja. Annak a szeretetnek, amely hihetetlen dolgokra teszi képessé az embert.
Van valami különös szépség azokon a gyermekeken, akiket nagyon szeretnek. Nem vonalak és formát teszik ezt, és nem is a ruhától vagy a hajviselettől függ. Valami csodás fény van a hajukon: a simogató kéz nyoma. Csodás fény a szemükben: anyjuk értük sírt könnyeinek fénye. És a szavukban valami megvesztegető csengés: szerető szavaknak a visszhangja.” (Kosáryné Réz Lola-Filoména)



Hozott pontszám: 4/5

A kötetért köszönet a Park Kiadónak

Park Kiadó, Budapest 2012
Eredeti cím: La promesse de l'aube
Fordította: Bognár Róbert
Ár: 3500,-Ft

2012. október 6., szombat

Käbi Laretei-Hová tűnt az a nagy szerelem?

Drága Käbi!

Köszönöm, hogy elolvashattam a levelezésedet a te Immiddel. Ingmar valóban különleges ember volt, és kivételes élmény lehetett a vele eltöltött idő. Igazából sokkal több levelet szerettem volna olvasni. Meg akartam tudni, választ akartam én is kapni, hogy tényleg, hova is tűnt az a nagy szerelem? Fájt a szívem, amikor azt tapasztaltam, hogy te jobban szeretted őt, mint ő téged. Fájt, de én is megértettem, hogy Ingmar csak ezt volt képes adni neked. Azt írtad, hogy: "nem hiszek a hűségben, viszont hiszek az abszolúte őszinteségben. Soha nem tudok hűséges maradni senkihez....Hűnek lenni egyszerűen lehetetlen..." Azt hiszem Ingmar is ilyen volt.A lelke annyi mindenre volt fogékony, hogy nem tudott nem beleszeretni a szépbe. Igazán szeretni -talán csak Rose-t tudta. De lehet, hogy ezt csak én gondolom.
Töredékes a kép, amit a szerelmetekről olvashatok. Összességében borús. Lehetetlen volt a ti zaklatott életetekben kiteljesíteni ezt a kapcsolatot.
Ingmar a zenédbe szeretett bele. Ujjaid könnyed futásába a fekete-fehér billentyűkön. Abba, amit a zenéd váltott ki belőle. Tele volt gazdagsággal.
Mégis, én irigylem minden perceteket. Irigylem a szerelmeteket, egymás kezébe fonódó ujjaitokat. Minden gyötrelem ellenére, csodás lehetett ez az együttlét.

"...forró hullámokat akarok kelteni benned...azt akarom, hogy ...égessen a vágy!"


Hozott pontszám: 4/5

Európa Kiadó, Budapest 2012
Eredeti cím: Vart tog all denna kärlek vägen?
Fordította:Kúnos László
Ár: 2300,- Ft

2012. szeptember 27., csütörtök

Marina, Fiorato-A muranói üvegfúvó

Van egy kedvenc fülbevalóm, amit elég sokat hordok, és gyakran előfordult, hogy megkérdezték "-Csak nem muranói üveg?" Ilyenkor jött a sablonos válaszom, "-Nem, porcelán, itt és itt vettem"De egy idő után már engem is nagyon kezdett érdekelni, hogy milyen is lehet ez a muranói üveg, amit állandóan megidézek a saját egyszerű kis ékszeremmel.
Ezért is keltette fel a figyelmemet Marina Fiorato könyve, ami reményeim szerint magáról Muranóról szól, és megtudhatunk titkokat az üvegkészítésről is. Szegény könyv elég nagy hendikeppel indult, mert a borítón  van egy ajánlás Susan Vreeland-tól, aki a Leány gyöngy fülbevalóval könyv szerzője. Ez érdekes, mert a fent említett könyvet Tracy Chevalier írta, Susan Vreeland-nak meg a Játcinkék ruhás lányt köszönhetjük. Ezért aztán végig kicsit fenntartásos voltam minden, a könyvben elhangzó informális adattal szemben.  Persze ez az én bajom volt, mert a megvizsgált adatok rendben voltak. (pl. Ismerhette-e XIV. Lajos Monteverdi operáját és hasonlók) De a gyanú sajnos, állandóan ott lebegett mellettem. (150. oldalon a szerző levezeti a ciao szó jelentését, egy picit döcögős nekem) Ugyanis az írónő tényleg nagyon sok érdekes információval szolgált.
A két szálon futó cselekmény egyik motívuma a XVII. század vége felé játszódik, Muranó szigetén, ahol egy üvegfúvó, Corradino Manin egy véletlennek köszönhetően felfedezi a tökéletes tükörkészítés titkát. Hogy mit kezd a titokkal, azt próbálja kideríteni leszármazottja, a napjainkban élő, Leonora Manin. A lány éppen túl van egy váláson, nem találja helyét otthonában, Angliában, és a munkájával kapcsolatban is önértékelési dilemmái vannak. Gondol egy nagyot, elutazik Velencébe, jelentkezik egy fornacéba (műhelybe), ahol nevére való tekintettel felveszik, hiszen a nagy Manin utóda. Aztán a múltban való vájkálás során sok olyan dolog is kiderül, ami nem teszi a lányt túl boldoggá.
A múltban játszódó események nagyon tetszettek, a reneszánsz Velence, Muranó szigete, ahol szinte rabságban éltek a titkukat őrző üvegfúvó mesterek, a halottak szigete, a zene és az állandóan felidézett Dante könyv idézetei varázslatosak voltak. Corradino alakja tökéletes volt. Logikusak voltak cselekedetei, ábrázolása hitelesnek tűnt. Ezzel szemben a jelenben játszódó rész számomra giccses volt, közhelyes, és mindent beborított valami rózsaszínű szirup. Rémes volt a szerelmi szál, hézagosak voltak az események és a piros szíven kívül semmi sem tetszett benne.
Összességében nem tudok képet alkotni az írónőről sem. Érdekes és fantasztikus lehetett a XVII. századi Európa kézművesipari fellegvára, ahol virágzott a kultúra, a művészet, a francia udvar ábrázolása is lenyűgözött,  de olyan ez a könyv, mintha nem ugyanaz a szerző írta volna a két történetet. (?)

Hozott pontszám: 3/4
Kedvenc karakter: Corradino Mannin


Marina Fiorato

IPC Mirror Könyvek Kiadó
Eredeti cím: The Glassbowler of Murano
Fordította: Fazekas Eszter
Ár: 2990,- Ft (Könyvtárunk jóvoltából)

2012. szeptember 21., péntek

Ingmar Bergman-Vasárnapi gyerekek

Akarsz keresni huszonöt őrét? – kérdezi Dag barátságosan
vigyorogva. Jobb kezét a háta mögé dugja. A konyhai lépcső
mögött állnak, ahová Pu, a tilalom ellenére, éppen pisilni ment.
– Persze hogy akarok.
-Jó. Akkor most ide leteszem a huszonöt őrész. – Dag leteszi a
pénzt a lépcsőre. Titokzatosnak és izgatottnak látszik.
– Mit kell csinálnom?
– Meg kell enned ezt a gilisztát.
– Mi?
– Ne tátsd ilyen hülyén a szádat.
– Meg kell ennem ezt a gilisztát?
Dag egy tekergőző gilisztát tart Pu orra elé. – Soha az életbe
nem fogok gilisztát enni. – És ha ötven őrét kapsz? – Nem.
Soha!
– És hetvenötért, Pu? Az már piszok sok pénz.
Pamacs jelenik meg a lépcsőn szája szélét nyaldosva a reggelije
után. Alázatos farkcsóválással köszönti urát és parancsolóját, és
gúnyos pillantással méri végig ellenfelét, Put.
– Miért akarod, hogy megegyem ezt a gilisztát? Hiszen ez
undorító.
-A srácok megkértek, hogy próbáljam ki, milyen bátor vagy.
– Mi? Hogy én?
– Igen. Ha elég bátor vagy, tagja lehetsz a titkos
szövetségünknek, és ráadásul még kereshetsz is hetvenöt őrét.
– Egy koronáért megeszem.
-Te tiszta hülye vagy. Egy koronáért? Annyiért
már az Emma néni szarát is meg kéne enned.
59
– Van egyáltalán hetvenöt őréd? – kérdezi Pu
gyanakodva.
– Tessék, itt van, megnézheted. Három fényes huszonöt őrés. Itt
van. Es itt a giliszta is. Na?
-A felét megeszem.
– Na ne nézz hülyének! Vagy megeszed az egészet, vagy semmit.
Sejtettem, hogy ügyeskedni akarsz. Gyáva féreg vagy, akit soha
nem veszünk be magunk közé, ugye, Pamacs?
Dag Pamacsra néz, aki kinyitja száját, és kilógatja hosszú
nyelvét. Pamacs vigyorog, ez nyilvánvaló.
-Add ide azt a rohadt gilisztát! – kiáltja Pu elvakultan a dühtől és
a pénzsóvárságtól. Bedugja a gilisztát a szájába, és elkezdi rágni,
rágni, rágni. Szeme megtelik könnyel. Folytatja a rágást. A giliszta
ide-oda tekereg a nyelve alatt, egyik darabja megpróbál kibújni a
szájából, de Pu visszatömi. Aztán nyelni kezdi, és csak nyeli és
nyeli. Gyomra hevesen összerándul, de Pu legyűri émelygését.
– Tessék, megettem – mondja Pu.
– Tátsd ki a szád, hadd nézzem meg.
Pu kitátja száját, bátyja hosszasan vizsgálja. Aztán azt mondja,
hogy most már inkább csukja be a száját, nehogy kiugorjon belőle
a giliszta. Felszedi a három huszonöt őrész, és szól Pamacsnak.
– Most mi a franc van? – kiáltja Pu.
Dag megfordul, és lemondóan néz öccsére: – A srácokkal azt
gondoltuk, hogy kipróbáljuk, milyen hülye vagy. Ha olyan
baromian hülye vagy, hogy hetvenöt őréért megeszel egy
gilisztát, akkor nem lehetsz tagja a szövetségünknek. És ilyen
hülyeséggel semmiképp sem kereshetsz hetvenöt őrét."




1926 nyarán vagyunk, a Bergman család nem rég vásárolt nyaralójában, Dalarnában. A házigazda érkezését várják, Erik Bergmanét, Dag, Ingmar -aki a könyvben "Pu" néven szerepel, és éppen nyolc esztendős- és Lillan (valóságban Margareta) édesapjáét. De velük nyaral még a család patronáltja Márta, és Marianne, Dag  titkos szerelme, egyébként nyári tanítója, valamint a segítők Lalla ás Maj. Velük van még Erik nagynénje Emma néni is. A mozgalmas hétköznapok nem mentesek a feszültségektől. Dag állandóan piszkálja öccsét, Put, aki viszonzásul húgukon áll bosszút. A szülők között is érezhető, hogy nincs minden rendben. Emma néni az öregségtől szenved, és a színen feltűnik még a Mama is, Erik Bergman anyja, aki a magára maradás nyűgét cipeli. A kis Pu pedig legfőképp azzal van elfoglalva, hogy másnap Krisztus Megdicsőülésének napjának hajnalán ott legyen a titokzatos helyen. Vasárnap született gyerek lévén, ha egy olyan helyre megy, ahol valaki egyszer öngyilkos lett, akkor látnoki képességekre tehet szert. Az események csúcspontja az a hajnal, amikor Pu fültanúja lesz szülei vitájának, s ennek legombolyodó szála a fiú és édesapja kirándulása a távoli templomba, ahol apja tartja az ünnepi prédikációt. A kalandos utazás során Pu hol rettentően közel érzi magához apját, hol gyűlöli. Ez a kettős érzés elkíséri őt egész élete során az apjához fűződő kapcsolatában.
A látszólag egyszerű történetet a bergmani szemlélés teszi nagy élménnyé. Sokszor, mintha csak egy kamerával pásztáznánk, a pillanatban rögzült képeket látjuk. Ilyen kinagyított jelenet a családi vacsora, sőt még inkább az, amikor Pu elszalad és visszanéz a házra, amely nyüzsög az élettől. Mindenki csinál valami, közben pedig mintha csak állnának. Csodálatos képek vannak, amiket magunk előtt láthatunk, holott Bergman szűken méri a szereplők leírását, egy-egy vonást ad csak nekünk.

"  Maj az ágyat csinálja anya szobájában, fenn az emeleten. Elhúzza a csipkefüggönyt az egyetlen nyitható ablak elől, kikiabál Punak, és integet. Pu erőtlenül visszainteget. Maj vasárnapi nyári ruhájának szögletes kivágása van, és amint előrehajol, Pu megpillantja a mellét. Maj vörös haja frissen van mosva, ilyenkor nem lehet összefonni, lángoló koszorúként öleli körbe szeplős, bájos arcát."

Sok év távlatából tekint vissza Bergman erre a régi-régi nyárra, ami talán a gyermekkor végét jelentette az író-rendező számára, amikor szembe kellett néznie az álom és valóság szétválásának.
Nekem nagyon tetszett ez a történet. Hálás vagyok, hogy ilyen intim helyzetekbe nyerhettem bepillantást, kicsit én is szemlélődő tagja lehettem  a családnak.
Bergman gyerekek 1925
Dag, Margareta, Ingmar Bergman 1925
Erik és KAren Bergman 1910
Szülei, Erik és Karin Bergman 1910-ben


Hozott pontszám: 5

Európa Könyvkiadó, Budapest 1994/ 2012
Eredeti cím: Söndagsbarn
Fordította: Kúnos László
Ár: 2800,- Ft(Könyvtárunk jóvoltából)