Száraz Miklós György - Apám darabokban

Sajnos az utóbbi pár hónap nagy kihívások elé állított, így az értékelések rendre elmaradtak. Bár mindvégig volt olvasmány, ami kísért ezen az úton, de éreztem én, hogy felszínes észlelésre vagyok csak képes. Talán rendeződnek lassan soraim, visszatalálok ebből a ziláltságból saját magamhoz, és lesznek megosztásra méltó gondolataim is. Száraz Miklós György könyvének címe egy hasonló szétesés érzést juttatott eszembe, de közel sem hasonló cipőben jártunk. 

Száraz  a szüleiről ír, az ő megismerkedésükről, a sorsukról, a korszakról. Érdekes hogy a szerelmespárt egyszerre teszi egy hatalmas családi és történelmi kontextusba. Mint egy óriásplakát a ház falán, ahol a szülők csak  pici kis figurák; összekötve az apja apjának és anyja apjának és a ki mindenkinek kötelékével. Mint ahogy létezni sem lehetett a történelmi háttér nélkül, pláne az 1950-es években. De  a szerző egész ártatlanul indít, az édesanya testvérének történetével, majd lassan lapátolja be a szereplőket sorban a család életének felségterületére. A sokszereplős dioráma alakjainak szinte nincs is saját életük, mindenkit az édesapával,  Száraz Györggyel való viszonyában láttam. Miközben olvassuk hogyan alakul a sorsa, egyidőben az édesanya, Marek Márta naplóbejegyzéseibe is beleleshetünk. Számomra az ő szerelmük volt a fókuszban, a boldogulás lehetséges útja, s a lassan megszilárduló, forradalom utáni Kádár korszak sunyi kis részletei. 

Őszinte regénynek tartom Száraz kötetét, ami nem csak amiatt őszinte, mert kimondja az apa ügynök múltját, hanem azért is, mert nem akar semmiben sem nagyot mondani. Ugyanakkor néha már szinte érzelmileg semlegesnek éltem meg az események alakulását. Mindenki elfogadja, ami jön, nagy érzelmi kilengéseknek, érintődéseknek nem vagyunk tanúi. Talán a legizgatóbb kérdések lettek elkendőzve? Tények tekintetében mondanám inkább őszintének, ami nem azt jelenti, hogy ne hihetnénk neki, inkább azt, hogy nincs mindenre válasz. S valóban, valahogy így van; nem kapunk mindenre feleletet, amit szeretnénk tudni a múltról. 

Ami most jobban zavart  az a Száraz Miklós Györgynél megszokott lírai szépség, az igényes, szemet és lelket gyönyörködtető mondatfüzérek hiánya.  Pedig milyen régóta várakozott ez a könyv a polcomon. Szerettem volna a másik két kedvencem, a Lovak a ködben és Az Ezüst Macska élményét átélni. Annak ellenére, hogy ez most egy kicsit másfajta stílusú történet volt, mondjuk, hogy dokumentumregény, mégis volt egy lebilincselő hatása; vágytam olvasni tovább, visszaültem a múltba robogó vonatba. Könnyű most innen nézve másként látni az eseményeket, de a jelenbe szorulva, kicsi szegletét látva a világnak, a kis emberek egyszerű vágyainak erőterében minden másként festett. 

Sajnos most nem tudtam úgy beleélni magam a kötetbe, mint korábban, nem lesz kedvenc, de végül is, rossz lett volna kihagyni. 

Hozott pontszám: 4

 

                                                 Száraz Miklós György

 

Varsányi Gyula - Franzstadti ​történetek

Így ír könyvet az, aki szerelmese egy helynek, nevezetesen a címben szereplő Ferencvárosnak, akiben megvan a történelmi megszállottság és akiben megbújik azért némi fantázia is. Varsányi Gyula, aki maga is meglelte "végre otthonát" ezen a helyen egy időutazásos helytörténeti sétára invitálja olvasóját. Kézen fog és átbucskázva a fejünkön, mint egy népmesében, máris egy letűnt korban találjuk magunkat, mely csak attól tér el a maitól, hogy másféle cipők koppannak az utcák másféle kövén. De az emberek álma és vágya, küzdelme és lemondása mit sem változott. Erről Kőrösi Zoltán már olyan sokszor és olyan szépen írt. Jó volt most ugyanezt az életérzést egy másik szerzőtől begyűjteni. 

Mielőtt még meglenne az a nagy múltba repítő bukfenc, egy kukásautó kijózanító hangjára ébredünk az első novellában, ami épp az ébrenlét és az álom mezsgyéjén szövi gondolatait. ( Ezt is de szerette Zoli.) Milyen könnyű haragudni a civilizálódás eme vívmányára, miközben  a lófogatú szemetesek is hasonló morgolódást okozhattak valaha. Hiszen minden megvan ma, ami régen, csak kicsit elváltozott, átalakult, kifinomult vagy épp elkorcsosult. A kerület kialakulásának rövid történetét ismerhetjük meg ebben az első írásban, ahol a múltba való alászállást  a ma is létező részletek -házak, utcák, terek, intézmények- adják. Az egymásba kapcsolódó gondolatok inkább úgy tűnnek fel, mint a házak közé belopakodó csalafinta szelek, eljátszogatnak itt-ott, de nem feltétlenül egy konkrét esemény megjelenítői. 

A tizenkét írást magába foglaló kötet mindegyike egy helyi sajátosságot ragad meg és annak kapcsán kezd kutakodni az előzményekben. Ezek a hosszabb-rövidebb lélegzetvételű novellák történeteket mesélnek a régiek életéből. Rögtön a második azokról a bolgár kertészekről szólnak, akik itt telepedtek le. Nehéz ma elképzelni ezt az óriási, lüktető kerületet a város peremének, pedig így volt. A harmadik történet a "Vágóhídi csaták" címet viseli, és ez most különösen érzékeny pont számomra, hiszen a könyv megjelenése óta ez a műemléképület szinte teljes egészében a földdel lett egyenlő. De a novellában nemcsak hogy áll, hanem virágzik is a vágóhíd, megteremtve azt az egyedi szociokulturális közeget, ami a huszadik század derekának lenyomata volt a vidéken. Nekem az egyik leginkább tetsző darab éppen ez az írás volt, sikerült teljesen bevonódnom, egyszerre lüktetett bennem a hely és az idő. 

Na vajon a "A kugler" című rövid történet mögött ki lapulhat meg? A valóság elemeiből felépített novella Móricz Zsigmond és József Attila szellemét idézi meg, akik mindketten éltek a kerületben, nem is olyan nagyon messze egymástól. A további írások szereplői egyre inkább a politika viharában élő huszadik századi kisemberek, akik kivették részüket például az október 23-ai forradalom előzményeiben vagy a közvetlen eseményekben. Itt ismét valós adatokra épített a szerző. Szerencsére mára számos emlékmű, szobor, park segít abban, hogy ne felejtsük el a szabadságukért küzdő embereket. Az utcákat róva, séták közben könnyen alakot öltenek ezek a figurák, Varsányi Gyula a legnagyobb természetességgel tette élővé őket. 

A történetek sorából kicsit kilóg  az utolsó,  a "Labancok" című elbeszélés. Ez egy fiktív mában játszódik, de akár felfoghatjuk allegóriaként is, igazán izgalmas írói kísérletnek tartom. Talán itt csillogtatta meg leginkább a szerző a fantáziáját. 

Immáron én is 24 éve élek ezen a vidéken, de nincs nap, hogy ne csodálkoznék el azon, amit látok, ahogyan beleszövi magát a múlt a jelenbe. Nagyon jó érzés volt Varsányi Gyula történetei által kicsit hosszabban elmerengeni a velünk élő örökségeinken. A kötet mindenki számára megadhatja ezt az élményt, de egy franzstadt-inak bizonyára sokkal nagyobb elragadtatást okozhat. Tudom, hogy  nagyon nehéz kiválasztani azt a mennyiségű információt, amit mindenképp bele akar szerkeszteni az ember egy történetbe. Bizonyára a szerző is erősen visszafogta magát, de az irodalmi megélést néha nehézkessé tette  számomra a sok adat. Nekem a kevesebb több lett volna, holott belátom, hogy amikor én is helytörténeti sétát tartottam másnak, akkor mindenről akartam egyszerre mesélni. Minden háznak megvan a maga története és egyik sem kevésbé izgalmas, mint a másik.

 Érdemes eljönni felénk, mindenkit invitálok egy kis könyvön keresztüli utazásra!

Hozott pontszám: 4

Varsányi Gyula 

 Fotó: Pintér Éva

 

Finy Petra - Marlenka

Ahogy felkapja a szél a kóbor őszi faleveleket és táncba viszi, úgy kapott most engem is vállára Finy Petra. Bekeringőztünk a Városmajor utcái közé, a parkokba, a kórház kertjébe, a fogaskerekű hídja alá, felhúzott a lombkoronába, hogy megmutasson nekem egy családot. A legszerethetőbb családok egyikét, akikkel Lázár Ervin óta  találkoztam. Volt itt Berzsián és Dideki, Maminti,  Szörnyeteg Lajos és Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon is. De volt más is; átörökölt sors, ki nem mondott családi tragédiák, testet-lelket bénító bélyegek a múltból. 

Marlenka, történetünk főszereplője egy 77 éves özvegyasszony, aki lányával, Pannival és két fiával, Fülöppel és Ferenccel egy városmajori virágüzletben tevékenykedik még mindig. A nagyszájú cukrászlány, Náncsi és Dr. Dobos tartozik még a szűk körhöz. Az egész környék, mint egy nagy család lélegzik együtt. És erre az együttlétre, egymás támogatására szükség is van, hiszen a környéken garázdálkodik a Major banda, akik megnehezítik mindenki életét. A történet éppen úgy kezdődik, hogy Fülöpöt, az örök álmodozó fiút helybenhagyja a renitens csapat, melynek élén a Cipzár nevezetű srác áll. Marlenka körül mindenki egy kicsit furcsa. Ferenc a természettel van szoros kapcsolatban, a fák tetején szeret ücsörögni, amúgy beszél is hozzájuk, Panni nem képes autóban vagy bármilyen járműben utazni, egyébként is szörnyű rémálmok gyötrik, Fülöp menetrendszerűen álmodozik, és Dr. Dobos, az idős úr pedig egy láthatatlan kutyával sétálgat. Marlenkát pedig láthatatlan szellemként öleli körül a múlt. Ez az ölelés inkább behálózás, egy ozmózisszerű egymásba hatás, egy kibogozhatatlan viszony. Marlenka életének egyik legnagyobb tragédiája, hogy valahogy sohasem tudott kiállni önmagáért, hiányzott belőle az erő és az akarás. Így aztán élete egy leheletkönnyű sodródás volt, ami bár bőven meg volt tűzdelve az álmok és vágyak elengedésével, a keserűség hangjai nem szűntek meg létezni, csak lényének mélyére szivárogtak be. Olyan mélyre, hogy már mindenki azt hihette nem is léteztek. Pedig él még a vágy az idős asszonyban, van ott akarat is, mely a történetmesélés közben szépen napvilágra is kerül. 

De titkai nem Marlenkának vannak egyedül. Itt van mindjárt ez a Cipzár nevezetű fiatalember, a környék fenegyereke,  a nagyszájú, kötekedő alak, aki egy váratlan találkozás által lehetőséget kap az élettől, hogy fordítson sorsán. Amolyan múzsai csók ez. 

Az egész regény két színtéren játszódik az olvasóban, mert egyfelől itt van ez a furcsa család a jelenben, és fut egy szál a múltban, ahol sokáig megmagyarázhatatlannak tűnő női sorsok tragédiái bukkannak fel. Szép az, ahogyan a szerző folyamatosan hozzáad egy újabb magyarázó információt az egészhez, és lassan megszületik az olvasóban a mozaikokból felépülő archívum a maga egészében. A kegyetlen múlt, az 1945 januári Maros utcai nyilas vérengzés eseményei, az egyéni tragédiák, árván maradt gyermekek, feldolgozhatatlan sérülések öltenek alakot a homályban, ami mégis  valahogy derengő marad. A jelenben manifesztálódnak ezek a végzetes emlékek. Csak cipelik főhőseink múltjukat, amíg nem válnak képessé arra, hogy lehántsák magukról a hordozott terheket. Szép és meseszerű ez az újjászületés. 

Finy Petra egy pillanat alatt beszippantott a budai környezet világába, amit ismertem, láttam szemem előtt, szerethető és emberléptékű volt. Elvarázsolt az a világ, amit a szereplők védőburokként maguk köré emeltek, és fájt, kegyetlenül fájt a múlt. Legjobban mégis az ártatlan nemzedék hordalékcipelése volt bénító. 

Ez a könyv minden érdeme mellett számomra egy avantgárd festményre emlékeztet, egy újszerű kísérletre, ahol a stílusok keserédesen keveredtek. Sajnos bennem nem tudtak szintézisre jutni a meseszerű elemek, a varázslatos fordulatok a vérfagyasztó történelmi eseményekkel, a bénító női sorssal. Nem is a kettősség zavart, hanem  a megoldás túlságosan élesen ábrázolt, világos valósága. Ettől függetlenül érdekes megközelítéssel találkozhat az olvasó. Nekem mindenképp ezek a szerethető, kedves figurák maradnak meg emlékül, a mágikus világ realisztikus emberei, avagy a reális világ mágikus alakjai.

Hozott pontszám: 4

 

Finy Petra

Mörk Leonóra - A ​herceg és a lányka

Mörk Leonóra könyveivel idén már tettem egy próbát,  érzem és tudom, hogy érdekesen és jól ír, ám mi ketten mégsem  passzolunk össze. Könyveinek  címe, külalakja, fülszövege nagyon ígéretes és tetszetős, azonnali elolvasásra ösztökél.  Így van ez
"A herceg és a lányka" című, legutóbb megjelent köteténél is. Egyszerűen minden megvan benne, amire én ugrok. Művészet, zene, kutakodás, mese, múlt és egy belevaló, karakán lány, aki meg akarja találni soha nem látott édesapját!

A tizennyolcadik életévét betöltő Nóri, teljes nevén Leitner Leonóra édesanyjától egy flopilemezt kap születésnapjára, az egyetlen emléket az apjától. 2019-ben nem kis teljesítmény egy ilyet megnyitni, s amikor feltárul a tartalma, akkor Ludwig van Beethoven idejében találjuk magunkat egy történet közepében.

A regény három idősíkban és térben játszódik. A gitárművésznek készülő Nóra Berlinbe utazik tanulmányai végett, s nem utolsó sorban apja felkutatására. Közben idegenvezető édesanyja az afrikai Zöld-foki Szigetek egyikén dolgozik. Innen gondol vissza és ismerteti meg olvasóit saját életével. A harmadik időszak pedig Frieda, vagyis a címben szereplő "leányka" az 1800-as évek elejébe enged bepillantani. A három történetet pedig összekapcsolja a zene szeretete, Bach és Beethoven varázsa. A regény olvastatja magát, képtelenség eldönteni, hogy melyik szál sodorja jobban az olvasót. Erika, Nóri édesanyjának élete is  eleven, erős színekkel és hangulattal ábrázolt. Ő a  '70-es években élte gyerekkorát, története tipikusnak mondható, jól elképzelhető. Későbbi szárnybontogatása és útkeresése hitelessé teszi figuráját. Bonnba nemcsak Beethoven szülőházát találja meg, hanem élete szerelmét, Thomas Eckhardtot is. De bármilyen erős is közöttük a vonzalom, Erika úgy érzi, hogy nem köthetik össze az életüket. A fiú ekkor írja le azt a történetet, melynek főszereplője Louis Ferdinand, Poroszország hercege, aki életét veszti a napóleoni háborúk idején, 1806-ban. Ehhez az alapötletet egy könyvtárban talált levél szolgáltatja. De a herceg nemcsak kitűnő katona, hanem korának egyik tehetséges zenésze és zeneszerzője és Beethoven ismerőse is volt. A Thomas által megírt regényben észrevehetetlenül keveredik a valóság és a fantázia, s mindez a zene égisze alatt. Olvasás közben készítettem egy playlist-et is, végig hallgattam a megemlítésre kerülő darabokat, átütő időutazás élményében részesültem. A romantikus történet nem tartogat nagy meglepetéseket, egyik szálban sincs  semmi csűr-csavar, aki ilyenre számít, csalódni fog.

Louis Ferdinand
 Jean-Laurent Mosnier alkotása
A portré fontos szerepet tölt be a könyvben.

Nagyon szépen és alaposan van felépítve a regény gerincét alkotó tizenkilencedik századi eseménysorozat, melynek Poroszország végnapjai adják a hátteret. Innen emelkedik ki, akárcsak egy fali szőttesből a herceg és  a lányka alakja. Tracy Chevalier - A hölgy és az egyszarvú könyvének olvasási élményét juttatta eszembe, talán a cím miatt is. A brit szerző hasonló akkurátus munkájával gyűjti össze a múltbeli események alapját, mint Mörk Leonóra.

Kivételes élményt nyújt ez a kötet, melyben a zene csak emeli tovább az ember lelkét.

Szépirodalmi igényességgel megírt történettel van dolgunk, és éppen ezért esett megint csak rosszul, amikor hirtelen kidobott a szöveg. Képtelen vagyok befogadni azt a didaktikusságot, amit a szerző használ. Ennyire profánul nem lehet nevelni az embereket. Egy ilyen szép és kedves regényben, ahol elmélázva szendergünk a csodás zenei futamokban, kijózanító pofonként hatnak a környezetvédelem érdekében tett, amúgy nagyon helyes intézkedések. Sajnos a járulékos nyereség beiktatása, járulékos veszteséget eredményezett nálam. Akárcsak a gyereküket egyedül nevelő,  főként anyákról szóló állandóan előkerülő apróságok. Nagyon félrevihet ez mindent. Erőszakos betoldásnak érzem az egészet. Nem azt mondom, hogy nem fontos a kis teknősök megmentése, vagy a társadalom érzékenyítése az egyszülős családokra, csupán azt, hogy nem ebben a szépirodalmi alkotásban lenne a méltó helye. Aki ettől el tud vonatkoztatni, az egy nagyon olvasmányos és kedves történettel ismerkedhet meg, tartalmas időtöltésben lesz része. Én összességében nagyon örülök, hogy olvashattam a regényt, és tudom azt is, ki fog örülni majd, ha kölcsön kaphatja tőlem.
 (Talán környezetvédelmi szempontból, talán nem, de a könyv rendkívül vékony papírra van nyomtatva, már attól is hullámosok lettek a lapok, hogy a kezemben fogtam. Megnyugtatásul, később el fognak halványulni és tűnni ezek a bosszantó kis jelek. De azt nem sikerült megfejtenem, hogy miért hiányoznak olykor az oldalszámok??)

Hozott pontszám: 4

Nagy Katalin - Napraforgó-lány

 
A múltban gyökerező napraforgóhoz való vonzódásom  okán kaptam ajándékba 2019 karácsonyára ezt a könyvet. Több másik könyvvel együtt egységesen, aranyszínű papírba  becsomagolva, angyalkás képpel díszítve mindegyiket, és teljesen személyes könyvjelzőkkel is megáldva. Ezt csak azért írom le, mert egy körülbelül 400 forintos antikvár könyv személyessé téve is lehet maga a "csodaajándék". Köszönöm! 

Kicsit a nyári, gondtalan szabadság illúziójára szerettem volna ráerősíteni, amikor most leemeltem a polcról a kötetet.

1943-ban járunk, Budapesten az angolkisasszonyok tanítóképző lánynevelő intézetében. Főszereplőnk Menyhárt Bori, 16 éves, aki maga a Napraforgó-lány. 

"-Szóval olyan vagy, mint a napraforgó. Fordulsz a fény felé - ez rendben is van! De másféle fény is van az életben, amit te még nem ismersz!" 

De hát melyik ifjú lélek ne keresné a fényt, ami felé fordulhat? S mi minden lehet ez a fény, ami táplál, növeszt, magot érlel az emberben, a nőben? A nagyjából tíz hónapot felölelő időszak azonban olyan sok változást hoz az emberek, s így Bori életében is, hogy épp elég egy kis részét felfogni, nemhogy az egészet értelmezni. 

A nővérek beszűkült és vasszigorral párosuló nevelő és oktató munkája Szabó Magda Matuláját idézte fel bennem. Igaz, ez Budapest, sokkal nagyobb az átjárás, nem is annyira zárt a rendszer, kisebb az egymásra utaltság, de mind a történelmi, mind az erkölcsi háttér megegyező. A lányok élik a maguk szerelmi ábrándokkal átszőtt mesevilágát, nem játékból, hanem igaziból is férjhez mennek.  Van, aki már fantáziájával színesíti ezeket a kalandokat, s van olyan, aki még nem is tapasztalta magán, hogy mi a  szerelem.  Ide tartozik Bori is, aki nagy figyelemmel tekint környezetére; apjára, aki jelen helyzetben nem képes a családfenntartó szerepnek megfelelni, anyjára, aki a háborús időkben is színésznőknek varrja tüllruháit, a szomszédra, aki mozgássérült lányát ápolja, vagy az orvoscsalád cselédjére, Ágóra. Ezer oldalról kapja a legkülönbözőbb impulzusokat, így nyiladozik értelme a világra, s a lassan feléje közeledő szerelemre. 

Ám nemcsak a szerelem lesz teljesen új életérzés lelkében, hanem megkérdőjeleződik benne az Istenbe vetett hite, illetve annak formája. 

Az 1943-as német "megszállás" és a háborús események személyes megélése közelebb vezetik a dolgok jobb megértéséhez. Szemtanúja lesz az emberi megaláztatásnak, a nélkülözésnek és a zsidóság megbélyegzésének is. 

A kötet a "csíkos könyvek" sorozatában jelent meg 1979-ben. Picit éreztem rajta a megjelentetéshez szükséges kötelező elemeket. Például a vallás és hit hiábavalóságát célzó törekvéseket, ami túlment a kamaszok, világra rákérdező mértékén. A történelmi, politikai háttér a lányoknak szóló sorozathoz mérten megfelelő, és szintén árnyaltan, de a társadalmi különbözőségek kérdése is beköszön. 

Van a történet elején egy kifejezetten didaktikus rész, amikor a tanulóknak szociometriát kell csinálniuk, hogy jó lássák, ki hova tartozik foglalkozása szerint, vallás szerint, állampolgársága szerint. Bájos, ahogyan a lányok tréfát űznek a feladatból, és akárcsak az Abigélben, megírják a házi dolgozat fonákját. Kinek van udvarlója, ki az aki már csókolózott, kihez szeretne férjhez menni...?

Az üde és bájos ifjúság életérzését varázsolta Nagy Katalin a lapok közé a vészterhes időszak ellenére. Egy kicsit "ide is adok, oda is szolgáltatok" életérzésem lett e regénnyel kapcsolatban. Képtelenség innen megítélnem, hogy ez mennyire volt elvárás és mennyire saját szándék. Kiöregedvén mindenféle korszakból, már kamasz sem vagyok, és egészen máskor is élek, azt mondhatok a könyvről, hogy nagyon érdekes kordokumentum. Igazából ezek a részek álltak hozzám közelebb, valamint Bori érzelmi gazdagsága, nem pedig a szerelemi szál. Mert ez a szerelmi dilemma is kicsit didaktikus lett : a zongorista, kissé könnyedebb udvarló és a szerb, hitetlen (de talán ez is így túlzás) lovagok párharca. És érdekes, hogy itt sincs egyértelműen semmi kimondva. Nem hitetlen, csak érezhetően az, nem partizán, csak rend-ellenes. 

A történet olvasmányos, egy lendülettel kívánkozik elolvasásra, és akárcsak a történelem változékonysága, ez is mindvégig hoz meglepetést. 

Hozott pontszám: 4

 "– Azt hiszem, mégis magába szeretek – morogta a zongorista. Jól begyakorolt pillantással nézett Bori szemébe. Zavaros volt a tekintete, úgy súgta felé:
– Mari! Mari! Édes Marim!
Ez szép szerelmi vallomás! – gondolta Bori. – Különösen az a megható, hogy így megjegyezte a nevét."

"– Vetett ágyra ráülni bűnnek számít ugyanis. Bocsánatos bűnnek. Ha az ember a lábát is fölteszi, akkor már el is kárhozik.'

"(…)ostorral kell szétcsapni abban a világban, ahol sírnak az öregek."
 

Kertész Erzsi - A sárkány nyomában

A gyermek és ifjúsági könyvek megítélésénél újból és újból ki kell arra térni, hogy ezek a kötetek sok esetben azért kapják meg az olvasóktól a "jó" meg "klassz"  jelzőket, mert egy megfelelő érettségű vagy életkorú gyerek olvasta. Felnőtt könyveknél az életkort az élettapasztalat, illetve az érdeklődési kör szűrője váltja fel. 

Nálunk, akik felnőttként ifjúsági könyveket olvasunk - zsűrizünk-, megítéléskor  egyszerre van jelen a két korcsoport értékrendje. Azért tartom ezt fontosnak most elmondani - egyébként legszívesebben mindig hangsúlyoznám-, mert ennél a könyvnél sarkalatos a célközönség. Ezzel picit el is árultam, hogy a felhőtlen élvezetben korosztályilag, csak egy viszonylag vékony mezsgyén lévő gyerekek tudnak részesedni.  Körülbelül a 4.-6. osztályosokat lőném be célcsoportnak. Egyébként, amikor kinyitjuk a kötetet, a benne található illusztráció már sokat elárul erről. 

Rendhagyó módon, akkor beszéljünk először az illusztrációkról. 

A borító és cím után elsőként ami a szemünkbe ötlik a könyv kinyitásakor, az a betű és szedési nagyság, valamint az illusztráció. Van-e, milyen, mennyi? Már ez is segít az eligazodásban. 

Jelen könyv esetében Remsey Dávid rajzai elevenítik fel a történet cselekményét. Körülbelül minden harmadik oldalon van egy illusztráció, gyakran egész oldalas, vagy mindkét lapon át tartó, összefüggő tájkép jellegű alkotás. Színeiben, a történethez igazodva alapvetően a vörös és barna árnyalatai uralkodnak, kicsit  a régi, kifakult fotó negatívjainak hangulatát idézve. De a téglaporos, agyagedényes megközelítés is találó lenne. A kifejező képeket megnézve, szerintem már ebből is le tudjuk szűkíteni, hogy kinek szólhat a könyv. 

A történelmi kalandregény cselekménye két szálon, két idősíkban fut. Dani 2019-ben egy átlagos ötödikes, aki rajong a történelemért, de ezt bőszen titkolja, hiszen a fiúcsapatban ez nem számít menő dolognak. De Török Ernő tanár úrnak nincs is szüksége arra, hogy a fiú ezt magára tetováltassa, hiszen egy tapasztalt pedagógus számára a gyermek nyitott könyv. A szakkör felé vezető első lépések megtételében Petra fog neki támogatást nyújtani. Egy vérbeli kutatónak azonban nem is kell sok, hogy lángot fogjon. Daniban felizzik a kíváncsiság, amikor rábukkan egy régi gesta illusztrációban a sárkányos pajzsra. A szövegben pedig olyan nyomokat talál, ami arra engedi következtetni, hogy a hajdani Casparus lovag, aki a sárkányos jelvényt viseli,  elrejtett a régi Poztuh városának oskolájában egy talizmánt. Több sem kell Daninak, máris a kincs nyomába szegül.

A történet másik része bemutatja az 1551-ben élő Casparust, azaz Gáspárt, és az ő barátait, akik egy titokzatos labirintust fedeznek fel játék közben. Gáspár az egyik alkalommal eltéved a labirintusban, gyertyája leég, egyedül marad. A sötétben egy különös alak nyújt neki segítséget, talán pap vagy szerzetes, aki feladatot is ad a gyerek számára. Poztuh, azaz Pásztó városát azonban nagy veszély fenyegeti. A gyerekek csak azt érzik, hogy a felnőttek különösen viselkednek, mindenki készül valamire. Úgy tűnik, hogy viharos sebességgel  kell elhagyni lakhelyüket, és minden értéküket, egy jövőbeli visszatérés reményében a föld alá rejteni. 

Kertész Erzsi története ennek a két történelmi időszaknak, a két fiú sorsának  mesés összefűzése. 

Olvasás közben a gyerekeket könnyen elragadhatja az események sodró, izgalmas menete. Az ő nyelvükön szól, az ő érdeklődésüknek felel meg. Van benne némi tanító jellegű információ is, de ez egyáltalán nem tűnik didaktikusnak, szépen belesimul a szövegbe. Viszont, ha egy picit hátrébb lépünk, akkor sajnos jól érzékelhető, hogy néhány fontos és szükséges magyarázat nem hangzik el. Sajnáltam például, hogy befejezetlen maradt a múltbeli történet, sem a medál jelentőségéről, sem a törökök későbbi bejöveteléről nem tudtunk meg többet. Azzal pedig, ahogyan a jelen időbeli események alakultak egyáltalán nem tudtam mit kezdeni. Daninak lehetősége lett volna a kivételes adományokkal jól kufárkodni, és visszájára fordítani a dolgokat. Ha már fantasy, akkor jobban kihasználtam volna  ezeket az írónő helyében.

Az olvasási kedvet biztos meghozza a kötet, és talán segít a régmúlt időszakokat is elérhető távolságba helyezni egy gyermek számára, de ennél lehetett volna sokkal több is, emiatt kicsit szomorú vagyok. 

Ahogy kezdtem, egy negyedik, ötödik vagy hatodikos gyerek számára ez egy olvasmányos, érdekes történet, jól érthető, megkockáztatom: letehetetlen olvasmány. Ezért most csak kifejezetten az ő számukra ajánlom ezt a könyvet. 

Hozott pontszám: 4

Kertész Erzsi

Csabai László - A vidék lelke

Talán minden térbeli pont hordozza magában az élet esszenciáját, mely több évtized, évszázad, évezred egymásra rakódott hamvainak sűrítménye. Az adott pont ez alkalommal Nyárliget, ahol körülbelül száz év fosszíliáját tartja kezében az olvasó. 

Csabai László végig vezet a huszadik század vidékének forgatagán. Eseményekben nem volt hiány, de a megközelítés mégsem történelmi, és az írások stílusából adódóan nem is kifejezetten személyes. Hét fejezetben, fejezetenként három, úgy nevezett "triovellában"  merülhetünk el egy-egy korszakban. A novella műfaji sajátságából adódóan részesei is vagyunk az eseményeknek, de nem vonódunk be szervesen a szereplők életébe. Ez egy teljesen egyedi hangnemet kölcsönöz  a könyvnek, melyhez hozzájárul még az is, hogy a szerző egy kivételesen jó mesélő. Már korábbi köteteinél is tapasztaltam nála egy nagyfokú hitelességet. Úgy mesél, mintha maga is részese lett volna az eseményeknek, semmi kétség nem marad bennünk efelől. 

A hármas ciklusok kapcsolódásában olykor nagyon halvány csak az érintkezési felület, nem csupán egy egyszerű szemszöget váltunk, hanem ugyanannak a helyszínnek, időnek egy átgyúrt változatát láttatja velünk Csabai. A csokor egyben ad ki egy egészet. Ettől még hitelesebb, még masszívabb lesz a téma. Apróságok, elsőre jelentéktelen részletek segítségével ölt alakot a korszak és a hozzá kapcsolódó életérzés. 

A kezdőtörténet kiskondása, aki állítólagos sakáloktól védi a disznókat, egy prototípusa annak a kisembernek, akinek sorsa egyfajta determinációnak van kitéve. A történelmi idők, a politika, a hatalom és vagyon meghatározó béklyói alatt görnyedve nehéz kitörni bárhonnan is. Még a látszólagos kitörések is követnek egy mintázatot. A történet mégsem tolódik el a kétségbeesés felé, valahogy sikerül tárgyilagosnak maradnia, miközben átérezzük mi teljesen jól a szereplők kiszolgáltatottságát. 

A díszlet változik, a szereplők cserélődnek, de valahogy semmi nem lesz alapvetően más. Az, hogy ez mégsem válik megterhelővé számunkra, azt a szerző zsenialitásának tudom be, annak a bizonyos mesélő tudományának. Hasonló élményem volt, amikor a bokortanyák világával ismerkedtem a Szindbád, a forradalmárban. Itt nincs ugyan gyilkosság, sem felderítésre váró bűneset, de megmarad a mikroközösségek működésébe történő bebocsáttatás. Azt  már többször megtapasztalhattuk, hogyan működött a vidék a különféle korszakokban, amitől mégis más ez könyv, az pont a sok- szempontúságában rejlik. Nem ugyanaz a család, nem ugyanaz a réteg a főszereplője a történéseknek, a kapocs a helyszín. Itt járja forgószelét a kommunizmus, a "téeseszesedés", a zárjegyes ügyeskedő és a prostitúcióból meggazdagodni vágyó kisember. 

Eltelhet száz év, bejárhatunk számos utat, van, ami mindig ugyanaz. 

A sakálok visszatérnek a vidékre. 

Hozott pontszám: 5

 Csabai László

"Az ősz a vadkörte kivörösödésekor éri el zenitjét. Szépségben ilyenkor nincs párja az évszakok között. A szőlő lepergő levelei már engedik kidomborodni a duzzadt fürtöket, a szakállas selyemkórók és a színes virágok között áttetsző pocsolyák csillognak."

"Alul lenni sehol nem jó."

"Hiába, hogy vége a bombázásoknak, aki egyszer látta az elképzelhetetlent, egy város szenvedését, haldoklását, az már elveszti lába alól a biztos talajt, mindig rosszra számít, folyton az újabb háborúra készül."

Kőrösi Zoltán - Szívlekvár

Emlékolvasás, újraolvasás Kőrösi Zoltán eltávozásának 4. évfordulóján, 2020.02.05. 

Tapasztgathatom én a szívem, az a lyuk ott marad.

"Változnak az idők, ami annyit tesz, hogy sok mindennek eljött az ideje, ami eddig nem volt... Lehet siránkozni, lehet szomorkodni, olyan mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat."

A Magyar Sándorok úgy sorakoznak egymás után, mint a napok, mint az eresz szélén függő jégcsapok. Ötödik Magyar Sándor, Sándorka,  a család legifjabb sarja,  nyolcéves kisfiú. Három hónap alatt 30 centimétert nőtt. Ő volt a legutolsó a tornasorban, de a téli szünetre ő lett az első. Hogyan lehetséges ez? Nagyapja, harmadik Magyar Sándor mesélt neki. Életmeséket. A magyarsándorok történetét, vagy csak úgy, a huszadik század magyarjainak meséit. A történetek a valóság és a lehetséges valóságok folyton gomolygó változatai. A két szálon futó cselekmény másik fonala egy szélesebb horizontba vezet be, az oroszországi testvér-sorsközösségbe, ahol a főszereplő Luda alakja szintén lehetőségét adja egy nemzettörténelmi tabló bemutatásának. 

A Magyar Sándorok a munkaszolgálat, a doni áttörés, a hortobágyi kitelepítés, a dániai vagy halásztelki sikeres megmenekülés, vagy épp a ferencvárosi visszatérés alternatíváját élhetik át. Különböző lehetőségek egy tipikus huszadik századbeli magyar család életének. Miközben az oroszországi események hasonlóan cirkulálnak. Luda apja az arisztokraták tipikus figurája, egy cárválasztó bojár, aki egy nincstelen muzsikot vesz nőül. Harcol az első nagy háborúban, utána tanszékvezető lesz, majd halálra ítélik. A siralomházból csodás szabadulás útján távozik, hogy újabb körutakat bejárva egy rézbányában dolgozzon, majd beleszeressen, és új életet kezdjen egy KGB-s asszony oldalán. Vagy éppen létezhet egy olyan valóság is, ahol Magyar Sándor és Luda sorsa összefonódik? Talán igen, talán nem. 

Ahogy a szerző elmesélte, Luda alakját Sándor Erzsi fogadott anyja ihlette. Kőrösi Zoltán több alkalommal leült az akkor 84 éves asszonnyal, hogy meghallgassa annak gigantikus sorstörténetét. A Pozsonyi úton élő asszony kisujjában  hordozza  arisztokratikus eleganciáját, miközben  tolmácsként Magyarországra jutva többször élte át a teljes létbizonytalanságot, ahogy sokan mások is abban az időben. 

Mind a magyar, mind az orosz szálban van egyfajta groteszk megközelítés. A külhoni események varázslatos alakulása, Luda apjának hihetetlen szabadulásai és abszurd szerelme, valamint a magyar oldalon Sándorka folyton növekvő szíve és teste, a konyhában kapirgáló tyúkkal zavarba ejtő képek. De mégis, nekem valahogy jólesőek. A sokszor ellentmondásos események olvastatják magukat. Gördülékeny, élményszerű a befogadás. A Kőrösi Zoltán nevével fémjelzett líraiság ebben a kötetben is megjelenik. A kulcsfontosságú, simává koptatott mondatok ugyanazt a biztonságérzetet adják, mint korábbi szövegei. Az érzelmek fontossága itt is hasonló súllyal jelenik meg, akárcsak a szerelem létben tartó ereje. 

Emlékolvasás volt -ahogy említettem-, ami mindig kicsit gyomorszorító. Feloldásra vágyok, ami még nem jött el nálam. Ezért különösen megrendítő volt ez alkalommal  rátekintenem a múltba süllyedt generációk életére, melynek nyomait megtapasztaljuk ugyan napjaink egyszerű pergamenjén, de emellett egyszerre éljük át a szétrobbant, eltűnt hiányukat. A jelenben fontosnak tartott érzések, vágyak és törekvések  évtizedek múltán láthatatlanok lesznek, és csak a cselekedetek póznái mutatják, ki merre ment. Egyszerre szép és megrendítő ez a kettősség. A hajtóerők és a történések átfedése. 

S mindeközben ott van mindannyiunk életében az a bizonyos Szívlekvár, "aminél nem csak az számít, hogy finom, hanem az is, hogy mit tesz velünk."  

Jó volt ismét elmerülni Kőrösi Zoltán világában, métereket nőni a történeteket hallgatván, beleenni mindennek szívébe.

Hozott pontszám: 5 

Kőrösi Zoltán

Fotó: Stiller Ákos

 "Úgy szopogatja a reményt, mint egy darab savanyú cukrot, pedig csak szart eszik."

"Úgyis úgy élünk csak, mintha albérlői lennénk az életünknek."

"A lélek képes lehet arra, hogy elképzelje önmagát test nélkül, de egy test soha nem gondolhat úgy magára, hogy nincsen benne lélek."

 

Berg Judit - Az őrzők

Igencsak el vannak kényeztetve a mai fiatalok  irodalmi csemegék tekintetében. 

Bartos Erika Brúnó Budapesten sorozatának első része, a Buda tornyai az óvodás - kisiskolás korosztálynak meséli el, többek közt a Budai vár és Mátyás-templom történetét. A tavaly megjelent Berg Judit A holló gyűrűje című könyv egy kalandos mese formájában hozza közelebb olvasóihoz a történelmet és a Mátyás-templomot. Idén pedig az írónő a templomról és a Szent Koronáról megszerzett ismereteit  egy ifjúsági kalandregénybe oltotta bele.

A tizedikes Bora újságíró édesanyja egy nap nem érkezik haza. A lány bejelenti a nő eltűnését a rendőrségen, de úgy tűnik, hogy sem a rend őrei, sem az anya főnöke, sőt még volt férje sem igazán izgatja magát a történtek miatt. Nem úgy a lány, aki batárnője, Lea  segítségével magánnyomozásba kezd. Sikerül bejutniuk Bora édesanyjának számítógépébe, ahol kiderül, hogy az utóbbi időben az anya figyelme a Magyar Szent Korona felé fordult. Riportot készített a korona őrzőjével, és szóba kerül egy titkos csoport is, ahol az egyik feltüntetett tag, talán már nem is él. 

Egy kivételes egybeesésnek köszönhetően Bora osztálya a héten a Mátyás-templom történetével foglalkozik, és úgy tűnik, hogy a nyomozás szálai is oda vezetnek. 

Mindeközben megismerkedhetünk Renard felügyelővel, aki egyenesen Párizsból repül Magyarországra, hogy lefülelje a Hiéna néven elhíresült olasz műkincsrablót, aki valami nagy dobásra készül. A sok-sok szál a végén természetesen összeér, és minden titokról lehull a lepel. 

Berg Judit számtalan apró ismeretet elejt az olvasóközönsége számára. Nemcsak a Mátyás-templomról, a koronáról és ezek történelméről mesél, hanem barangolhatunk a vár alatti alagútrendszerben, a Szikla kórházban. Információt kapunk a családfakutatásról, a rózsafüzér titkairól, Szűz Mária mennybemeneteléről, a koronaőrökről, és a modern kor nyújtotta lehetőségekről is. A fiatalok persze a nyomozás érdekében kénytelenek áthágni rengetek szabályt, és füllenteni egy keveset. 

Tetszett, ahogyan a gyerekekben keveredett a hősiesség és bátorság, valamint a szellemekben való hit. A történet szerkezeti megalkotása révén nem rejt magában sok titkot, a nyomozást sem kíséri nagy izgalom, ez a része a regénynek kicsit lapos lett. Sajnos sok fejtörésre sincs szüksége annak, aki szeretne esetleg részt venni a nyomozásban. Viszont az olvasás során rengeteg tudás szívhatunk magunkba, és megtapasztalhatjuk hogy a történelem aktív része lehet a mai ember életének, és nem csupán valami ősi, letűnt dolog. 

A könyvet 11-12 éves kortól ajánlom jó szívvel! 

Hozott pontszám: 4/5 

 Berg Judit

Åsbrink, Elisabeth - 1947, Újrakezdés a háború után

Létezik egy gombolyag.

Egy látszólag láthatatlan, valójában azonban, hihetetlen érzékenységű fonal alkotja. Ez a vékony szál összeköt mindent. Ha megmozdítom, messze rezonál, és mindenhol változást eredményez, ahová vezet. Egy ilyen mikrószál alkotta sűrű szövevény hálózza be a világot. Elisabeth Åsbrink visszatér az időben az 1947-es évhez, és megnézi, milyen zsinórokhoz értek ebben a pillanatban.

Miért pont 1947? 

1947 február 10-én Párizsban aláírták azt a békeszerződést, mellyel hivatalosan is véget ért a második világháború. A Párizsban megmozdított szál, rezgésbe hozta az egész világot. A hadifoglyok kiszabadulnak, az árván maradt gyerekek kóborolnak: "Európa tele van gyerekekkel, akiknek szüleit lelőtték, elgázosították, megkínozták, halálra éheztették vagy hagyták megfagyni.", és Európa tele van olyan, a borzalmakat túlélő zsidókkal, akik hátat fordítanának a vén kontinensnek, és Palesztinában kezdenének új életet. Az új exodus időszaka ez. Egy látványos kivonulás, ami kínkeserves bevonulással jár. Egy új állam van születőben, Izrael. De még nem képes befogadni az érkező emberáradatot. 

Nürnbergben megkezdődnek a náci vezetők elleni perek. A vádak között nem szerepel a "népirtás". Eleddig talán nem is létezett a kifejezés?  Magyarországon a megszálló szovjet hatalom kezdi meg működését. India elnyeri függetlenségét a gyarmatosító brit hatalomtól. Amerika megkezdi a Marshall-segély programját, melynek tragikus következményei lesznek. "Amikor a Szovjetunió megakadályozza, hogy a kelet-európai országok részesüljenek a Marshall-segélyből, a repedés kelet és nyugat között szakadékká mélyül." És vannak elmenekült náci vezérek, akik tagadják felelősségüket. 

A háború után a normális  élet megpróbál utat törni magának. Jó lenne, ha minden úgy lenne, mint azelőtt. Amerikában születnek az újabb és újabb filmek, tombol a blues. Párizsban Christian Dior nők ezreinek kínál a divat révén egy új minőségű életet. 

Ezt az igencsak összetett, egymásra utalt 1947-es világot varázsolja szemünk elé a szerző. Egy végtelenül gazdag anyagból próbál meg meríteni. Reflexiószerű, gyors képeket mutat meg. Épp csak annyi, míg a vaku villan. Egy pillanatnyi állókép. Egy jelenet.  Így leszünk tanúi Róma, Chicago, Hollandia, Malmö, Lengyelország, Budapest, Bécs, Jura, Buenos Aires és még  ki tudja hány helyszín eseményeinek. Egy gigantikus fortepan album ez, melynek anyagát Elisabeth Åsbrink válogatta össze. És ebben a galériában, a fényképek között van egy mozgókép is. Egy film. A könyv körülbelül közepén helyet kap egy felvétel, mely a magyar származású írónő nagyszüleinek állít emléket. A korábbiaktól eltérő blikkek helyett, egy egybefüggő eseményt olvashatunk, megtörve ezzel a korábbi vibráló hangulatot. A zsongó sokszínűségben egyetlen végigvezetett szál van, Simone de Beauvoir alakja, aki 1947 januárjában repülőre ül, és elhagyja Párizst, hogy Chicagoban beleszeressen Nelson Algrenbe, majd az év végéig megjárja ennek a szerelemnek minden stációját.

Számomra nagyon érdekes és kreatív volt az, ahogyan  Åsbrink dolgozott, még akkor is, ha képtelen vagyok ezt a rengeteg adatot megjegyezni, és beleszédülök az írónő  tempójába.  A kultúrtörténeti beszúrásokkal ugyanis elevenné tette ezt az időszakot, és nekem is kapaszkodót kínált ahhoz, hogy magaménak érezzen a történetét. Ezekben, különösen az irodalomtörténeti részletekben - amikor a szerző hihetetlen rugalmasan hangnemet is képes váltani -, lelassul az idő, és  lírai szépségű ábrázolások születnek. Kedvencem ezek közül  a későbbi irodalmi Nobel -díjat elnyerő költőnő, Nelly Sachs története, aki 15 éves kora óta levelezésben állt Selma Lagerlöf-el, és akitől segítséget remélt az üldöztetés időszakában.

Elisabeth Åsbrink  kötete dokumentarista jelleggel, hónapról hónapra mutatja be az eseményeket, hangsúlyozva minden részlet fontosságát, ugyanakkor egészében és összefüggésében akarja velünk megismertetni  az  esztendőt.

Hozott pontszám: 4

                                                                 Elisabeth Åsbrink

"Egy szobában, amelynek egy udvarra néz az ablaka, egy nő ül és ír. Egy kis konyha, amelyben mosott ruhák lógnak a faltól falig kihúzott szárítókötélen. Egy fészek, egy szív, egy benső. És mintha a szobát kifordították volna, minden, csak nem önmaga.
Éjszaka ír. Akkor nyugalom van, csend és magány. Csak anyja lélegzése hallatszik, és a falakban futó csövek hörgése, üdvözlet egy hamarosan ellenségessé váló világból. Leírja az éjszakát. Vagy az éjszaka írja le őt?
Nem kapcsol villanyt, hogy ne zavarja az anyját. Összefűzi a szavakat, összefűzi a sötétet. A szöveg rétegei egymásra rakódnak, amikor ugyanazon a papírlapon szaporodnak az új versek, gondolatok és kihúzások. Éjre éj, költeményre költemény. Nelly Sachs. Nincsenek csillagok." (185.oldal)

Kang, Han- Nemes teremtmények

 "Az alkotmány szerint nemes teremtmények vagyunk. Nemesek, mint akárki más. És ahogy másoknak, így nekünk is vannak jogaink. A munka törvénye szerint. Kedves, zengő hangja szinte egy általános iskolai tanárra emlékeztetett. Emberek haltak meg ezért a törvényért. "

A Jelenkor Kiadó 2017-ben megjelentette Han Kang Dél-Koreában született Nemzetközi Man Booker-díjas szerző igazán megrendítő témát boncolgató könyvét, a Növényevőt. Azt gondolom, hogy ahhoz képest, hogy az írónő milyen összetett és megosztó témát választott, ráadásul a közlési formája sem könnyen emészthető, nagyon nagy sikert aratott a magyar olvasótáborban is. Ezen felbuzdulva a kiadó bátran belevághatott egy újabb Kang könyv kiadásába, s az idei évben kezünkbe foghatjuk a Nemes teremtményeket, ami szintén érzékeny odafordulást kíván olvasóitól.

Han Kang  egy valós történelmi esemény tényfeltárására vállalkozik, mely sokáig csak titkos csatornákon, fülbesúgás módszerével terjedhetett. Hány ilyet ismerünk, igaz? De az, hogy ez nem is olyan régen volt -valahogy így viszonyulok az olyan történelmi eseményekhez, amik már megszületésem után zajlottak-, és hogy Dél -Koreában, és nem Északon, az már zavarba ejtőbb.  1980 májusában a diktatúra ellen országszerte lázadások törnek ki, melynek megfékezésére Cson Duhvan tábornok a vietnami háborúban edzett, kegyetlen katonáinak ad szabad kezet, elsősorban  a Kvangdzsu (Gwangju) városában zajló diáktüntetések leveréséhez. Az agyonhallgatott esemény eredménye a kilenc nap alatt visszaszerzett város,  minimum hatszáz lemészárolt egyetemista, és közel másfél ezer diák letartoztatása. Olyannyira nem beszéltek a történtekről, hogy sokan csak 15 évvel mindezek után hallottak valamit. Így például Kim Ji Hoon, aki 2007-ben filmet is készített a történtekről May 18 címmel. 

"Már egyetemista voltam 1994-ben, amikor először hallottam egyáltalán a Gwangjunban történtekről és nagyjából akkor is azt gondoltam, hogy egy hőzöngő galeri csinálta balhéról van szó. Aztán, amikor beleástam magam a dolgokba, nagyon zavarba jöttem és megszégyenültem éreztem magam. Hogy lehettem ennyire közömbös, vak és ostoba eddig?"  (nyilatkozta Kim Ji Hoon 2016.05.)

 Elmondása szerint Han Kang is valahogy  így érezte magát, amikor először kellett szembesülni a valósággal. Tollat ragadott és megírta a Nemes teremtményeket.

A hét fejezetből álló történet egyazon esemény hét oldala. A lázadásban meggyilkolt diákokat egy tornateremben gyűjtik össze, ahol a tizenöt éves Tongho is keresi eltűnt barátját. Nem találja meg, s végül ott marad segíteni az épületben. Először az ő szemén keresztül tárul elénk a borzalom. Érdekes, hogy az ábrázolás mindvégig higgadt képes maradni, szinte fásultan naturális. Nem megszokott szemszögből, mint egy önmagához motyogó hang felől indul ki ez a beszéd.

"Kinyitod a szemed, de csak annyira, hogy egy vékony fénycsíkot láss, és a Tartományi Hivatal előtt álló páfrányfenyők felé fordítod a tekinteted. Mintha ott, az ágak között látszana a szél..."

A következő fejezetek pedig stafétabotként adódnak tovább. Hangra lel a barát, az anya, egy szerkesztő, egy rab, egy lány s végül az író is az epilógusban. A fájdalom és a brutalitás hangjai ezek, melyeket hallgatni is megterhelő, nem hogy átélni. Han Kang mindvégig megtartja rezignált hangvételét, és valahogy ez a józanság az, ami képessé teszi a Nemes teremtményeket, hogy megmaradhasson irodalmi alkotásnak, és nem süllyed a vádló, az ítélkező vagy igazságosztó szerepébe.

A fordítást Kiss Marcellnek köszönhetjük, akinek neve ismerős csenghet többek közt a Lélekhegy vagy a Huszadik századi kínai novellák kiadványaival kapcsolatban.  A fordítás érdekessége, hogy nem angolból, hanem koreaiból lett megalkotva, s  így például az eredeti fejezetcímekkel találkozhat a magyar olvasó. Ugyanilyen meglepetés a cím is, mely "Az éjszaka pupillája" címet viselő ötödik fejezetben jelenik meg, s eltér mind a koreai, mind az angol kiadványtól. Kiss Marcellnek sikerült megőrizni a könyv lírai hangvételét annak ellenére, hogy sokszor befogadhatatlan mélységű lelketlenséggel találkozunk.

A könyv rendkívül ízléses borítóval vonja magára figyelmünket, mely egy emberi csontváz, az állatok és a talán legrégebben közöttünk élő növény, a ginkgo biloba szimbólumának "triumvirátusa". A németországi kiadást követő borító értelmezését rátok bízom. 

Hozott pontszám: 5

Han Kang

 

 

 

Már egyetemista voltam 1994-ben, amikor először hallottam egyáltalán a Gwangjuban történtekről és nagyjából akkor is azt gondoltam, hogy egy hőzöngő galeri csinálta balhéról van szó. Aztán, amikor beleástam magam a dolgokba nagyon zavarba jöttem és megszégyenülten éreztem magam. Hogy lehettem ennyire közömbös, vak és ostoba eddig?

Olvass tovább: https://www.erzeki-korea.hu/blog/majus-18/

„Már egyetemista voltam 1994-ben, amikor először hallottam egyáltalán a Gwangjuban történtekről és nagyjából akkor is azt gondoltam, hogy egy hőzöngő galeri csinálta balhéról van szó. Aztán, amikor beleástam magam a dolgokba nagyon zavarba jöttem és megszégyenülten éreztem magam. Hogy lehettem ennyire közömbös, vak és ostoba eddig?”
// 2016. május 17 //


Olvass tovább: https://www.erzeki-korea.hu/blog/majus-18/

„Már egyetemista voltam 1994-ben, amikor először hallottam egyáltalán a Gwangjuban történtekről és nagyjából akkor is azt gondoltam, hogy egy hőzöngő galeri csinálta balhéról van szó. Aztán, amikor beleástam magam a dolgokba nagyon zavarba jöttem és megszégyenülten éreztem magam. Hogy lehettem ennyire közömbös, vak és ostoba eddig?”
// 2016. május 17 //


Olvass tovább: https://www.erzeki-korea.hu/blog/majus-18/

„Már egyetemista voltam 1994-ben, amikor először hallottam egyáltalán a Gwangjuban történtekről és nagyjából akkor is azt gondoltam, hogy egy hőzöngő galeri csinálta balhéról van szó. Aztán, amikor beleástam magam a dolgokba nagyon zavarba jöttem és megszégyenülten éreztem magam. Hogy lehettem ennyire közömbös, vak és ostoba eddig?”
// 2016. május 17 //


Olvass tovább: https://www.erzeki-korea.hu/blog/majus-18/

„Már egyetemista voltam 1994-ben, amikor először hallottam egyáltalán a Gwangjuban történtekről és nagyjából akkor is azt gondoltam, hogy egy hőzöngő galeri csinálta balhéról van szó. Aztán, amikor beleástam magam a dolgokba nagyon zavarba jöttem és megszégyenülten éreztem magam. Hogy lehettem ennyire közömbös, vak és ostoba eddig?”
// 2016. május 17 //


Olvass tovább: https://www.erzeki-korea.hu/blog/majus-18/

„Már egyetemista voltam 1994-ben, amikor először hallottam egyáltalán a Gwangjuban történtekről és nagyjából akkor is azt gondoltam, hogy egy hőzöngő galeri csinálta balhéról van szó. Aztán, amikor beleástam magam a dolgokba nagyon zavarba jöttem és megszégyenülten éreztem magam. Hogy lehettem ennyire közömbös, vak és ostoba eddig?”
// 2016. május 17 //


Olvass tovább: https://www.erzeki-korea.hu/blog/majus-18/

„Már egyetemista voltam 1994-ben, amikor először hallottam egyáltalán a Gwangjuban történtekről és nagyjából akkor is azt gondoltam, hogy egy hőzöngő galeri csinálta balhéról van szó. Aztán, amikor beleástam magam a dolgokba nagyon zavarba jöttem és megszégyenülten éreztem magam. Hogy lehettem ennyire közömbös, vak és ostoba eddig?”
// 2016. május 17 //


Olvass tovább: https://www.erzeki-korea.hu/blog/majus-18/"

Illies, Florian -1913 Az évszázad nyara

Florian Illies sebészkésével egy határozott mozdulattal kivágja az időszalagról az 1913-as évet, felteszi  boncasztalára, majd akkurátusan szétcincálja elemeire az egészet. Hű, mi mindent talál benne?

Bevallom, először úgy véltem, hogy dőreség azt gondolni, az 1913-as esztendő különlegesebb volt, mint bármelyik más. Minden esztendőben megtalálhatjuk ezt  a sokszínűséget.

Aztán beleléptem, majd belemerültem s végül élvezettel lubickoltam abban a már-már giccses gazdagságban, amit Illies mikroszkópjában láthattam. Végül elhittem neki, hogy igen, ez az év tényleg unikum volt. A szerző, mint művészettörténész, mint a Die Zeit irodalmi és tárcanovelláinak felelős szerkesztője, s mint a Villa Grisebach berlini aukciós ház tulajdonosa bizonyára átélte azt, amikor munkája, vagy kutatásai során minden egy irányba, az 1913-as mágikus év felé mutat. 

A kötet tizenkét fejezetben, januártól decemberig lépked végig az esztendőn, és nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy kicsippentse és felmutassa azokat a talán legjelentősebb eseményeket, melyek a XX. század művészettörténetét gazdagították. De nem csak a művészeti ágakból szemezget, hanem azokat a politikai  vagy egyéb jelenségeket is megemlíti, melyek szerinte sorsfordító jelleggel bírnak.  Vannak úgymond állandó szereplők, ilyen például Franz Kafka, aki ebben az esztendőben megéli alkotói válságának ama fejezetét, hogy képes-e egy elkötelezett író megosztani önmagát a család és a művészet között. Fel merje vállalni a házasságot imádott Felicével? Jó felütés ez, hiszen az írók majd saját sorsuk tükrében, némán fogják cáfolni a kafkai kérdést. Hermann Hesse vergődik a házasság bilincsében, csakúgy, mint Albert Einstein Prágában vagy Arthur Schnitzler Bécsben. Akik mégis látszólag boldogok, azok szeretőket tartanak, vagy a fel-felbomló házasságok hullámában élnek. A múzsák  minden alkotó elengedhetetlen kellékei, legyen szó  nőről vagy férfiről. Az irodalom terén Thomas Mann, Heinrich Mann, Rilke, Kafka, Oswald Sprengler, Proust, Schnitzler, Hesse fordulnak elő, csak a legjelentősebbeket említve. 

A XX. század elején végigsöprő modernizmus úgy tűnik a képi ábrázolásban jelentkezett a legerőteljesebben. A könyv, mely leginkább a Párizs, Berlin, Bécs háromszögében zajló változásokat emeli ki, jól érzékelteti azt a  tendenciát, amit ezzel kapcsolatban észre elehet venni. Ami Párizsban már elfogadott, utalnék itt Picasso képeire például, azt még Németországban teljes elzárkózás kíséri. 

"Münchenben az Else Lasker-Schüler javára rendezett jótékonysági árverés teljes kudarcba fullad. (…) a teljes blamázst elkerülendő, a művészek saját magunk licitálnak egymás képeire, és végül is összejön 1600 márka.
Az 1913 február 17-én nem elárverezett képek összértéke ma mintegy 100 millió, eh, mit 100 millió, legalább 200 millió euró lenne." (54.oldal)

Az említett Picasso mellett elsősorban a német Die Brücke művészcsoport hanyatlását, és az alkotók  főnix madár módra való újjáéledésének stádiumait követhetjük nyomon. A festészetben Ernst Ludwig Kirschner, Emil Nolde, Marcel Duchamp, Oscar Kokoschka, Klimt, Franc Marc, Kandiszkij,  Klee, August Macke alkotókról tudunk meg többet. 

A zenei áramlatokra bővebben  Illies nem tér ki, de  a Gurre-dalok Schönbergtől nagy jelentőséggel bír, akárcsak Albert Berg, aki botránykő volt a maga nemében. Ha már zene, akkor Louis Armstrong legendás alakja is megjelenik, sőt ő az, akinek története az egész évet és a könyvet is megnyitja. 

A szerző igyekszik a lehető legolvasmányosabban és irodalmi szempontból is nívósan bemutatni ezt a korszakot. Nagyon nehéz lehet ezt megvalósítani, hiszen a száraz adatok mögött érzékeny, a neuraszténia határán billegő művészekről van szó, akik életük minden apró mozzanatát óriási jelentőségűnek élik meg- Szélsőséges reakcióik nyomán születnek meg azok az alkotások, melyek befogadásának mi csak töredékeire vagyunk képesek. Ez ez a buja, tömény és fullasztó bőség kell ahhoz, hogy az olvasó át tudjon valamit venni e letűnt kor életérzéseiből. Ilyen szempontból nagyon inspiráló könyvvel találkozhattam, ami annak  ellenére, hogy a középszerűség érzését erősítettem bennem, és nagyon pici porszemnek éreztem magamat, mégis képes volt egyfajta lelki izzás állapotába sodorni.

Biztos, hogy azok közé a könyvek közé kell sorolni a kötetet, melyeket nem elég egyszer elolvasni. Számos említett személyt nem is ismertem, nemhogy történelmi jelentőségét felmérhetném. Viszont érdekes volt, még a hiányosságaim mellett is együtt látni ezeket a kölcsönhatásokat. Florian Illies a történelmi események néhány, szerinte fontos momentumát is behozza, így állandó monitorozás alatt áll Hitler, Sztálin, Ferenc Ferdinánd. Bábáskodhatunk az első Aldi szupermarket prototípusánál, Nyikolajevics Nyesztyerov pilóta halálbukfencénél, az Ecstasy szintetizálásánál, Gerhart Fröbe világrajövetelénél, a Prada cég megalakulásánál, az ózonréteg felfedezésénél, Jaime Ramón Hernandéz, a későbbi Trockij gyilkos februári világra jötténél, Karl Valentin első három némafilmjének megalkotásánál, Albert Schweitzert doktorrá avatásánál és még hosszan lehetne folytatni.  A filozófia is, sőt a lélekgyógyászat is új utakra tér. Tanúi lehetünk Jung és Freud nézetbeli ütközésének, Rudolf Steiner antropozófiai kezdeményezésének, de már nyomon lehet követni a drogfüggőség következményeit is. 

Gazdag ez a könyv, akárcsak az a kultúrtörténelmi időszak, aminek bemutatására, vagy érzékeltetésére Illies vállalkozott. 

Hozott pontszám: 5

 Florian Illies

August Macke- Nő, zöld ruhában

(Ez elfogadnám)

F.Mack-Kék lovak

Else Lasker Schüler - Akiének kegyeiért nagy verseny folyt 

Oscar Kokoschka- Szélmenyasszony című alkotása. Alma Mahler azt ígérte Kokoschka-nak, hogy hozzámegy feleségül, ha megalkotja a nagy művet. A mű elkészült, de Alma, Mahler korábbi Werfel későbbi felesége nem ment feleségül a festőhöz.