2018. október 30., kedd

Szabó Magda - Pilátus

 "Tudtam, hogy el kell mennem tőled, mielőtt rám ragad rólad iszonyatos fegyelmed, amellyel magadat óvod meg a munkád nyugalmát, és mielőtt annyira hozzád forrok, hogy megtanulok a szemeddel látni, és megértem én is, hogy Dorozs víz és gyógyszálló, beton és üveg, valutáris lehetőség, és nem egy régi forrás igazolása és nem valami iszonyú vágy, hogy jóvátevődjék, amit jóvá kell tennie az időnek.
Én nem tudtam veled élni."
(IV. Fejezet -Levegő)


Rég fájt regény ennyire, mint ez. Fizikai fájdalmat érzek a mellkasomban. Számtalanszor elfutotta a könny a szememet olvasás közben, és mégis azt mondom igen, így kell. Így lehet megértetni bárkivel is, hogy milyen sokszínűek vagyunk mi emberek, hányféle igazság, hányféle szeretet, hányféle jó szándék zsibog a világban.

"Az öregasszony, aki minden géptől félt, különös módon barátkozott meg a hűtőszekrénnyel. Rájött, hogy a motornak állati hangja van, morog.  Eleinte riasztotta, de aztán úgy képzelte, beszélget vele, s csak ült mellette, úgy érezte, nincs egyedül."

A Szabó Magdától megszokott, lassan csepegtetett darabkákból épül fel a történet, mely egy vidéki családról szól. Szőcsék valahol az Alföldön élnek egy gyógyfürdőjéről híres Dorozs nevezetű település árnyékában. Egyetlen lányuk van Iza, Izabella, aki egy empátiájáról híres, kitűnő reumatológus szakorvos. Elvált, volt férje, a szintén orvos Antal, anyja Etelka, édesapja Vince, aki a történet elején éppen végstádiumban levő beteg. Amikor Vince meghal, Iza magához veszi anyját, felhozza Budapestre, és tálcán átnyújtja neki a gondtalan élet lehetőségét. A régi házukat eladja, éppen Antal lesz az, aki megveszi, és az avítt holmik nagy részétől is megválik. A hetvenöt éves anya azonban képtelen felvenni az új életforma kínálta lehetőségeket. Iza mindent megtesz, hogy anyja kedvében járjon. Végletekig fokozza önmaga feláldozását, de úgy tűnik az idős asszonynak semmi nem jó. Ebben az izzásig fokozódó helyzetben, ahol mindenki igyekszik a másiknak megfelelni, lassan feltárul a múlt, összeérnek a jelenbe futó szálak, és ami még fontosabb, láthatóvá válik egy hihetetlennek tűnő jellemrajz. Egy olyan ember belső struktúrájával ajándékoz meg minket a szerző, amivel szerintem elég kevesen találkozunk. De, ha jelleme teljesen nem is fedi le egyetlen általunk ismert emberét sem, akkor is olyan részigazságok buknak ki a habokból, amivel viszont már mindannyian tudunk mit kezdeni. 

Számos rétege van a könyvnek, a legintenzívebb jellemábrázolásokkal. Már Encsy Esztert is szívembe zártam (Az őz) és a Katalin utca Blankáját is, de Szabó Magda most még élesebben határolja el egy szereplője lényegét. Talán az írónő legsötétebb karakterét mutatta be nekünk. Pedig erős jellemekben nem volt nála sohasem hiány. Iza nővére lehetne  A pillanat Creusa-jának, és A freskó Annuskájának.

Hihetetlen mennyiségű ingert szabadított fel bennem az olvasás, ha lenne egy Szabó Magda könyvklub ( a Jane Austen Könyvklub könyv/film mintájára), akkor éjszakába menő beszélgetéseket lehetne folytatni a műről.  (-Én majd beszélek, ha kell.) Arról, hogy mennyiben hasonlítható a történet Jablonczay Lenke és Szabó Magda kapcsolatához; de egyáltalán a szülő gyerek kapcsolatáról van-e itt szó, vagy egy még elemibb dologról. Arról, hogyan érzékeljük a valóságot, mi teszi boldoggá az embert, illetve arról, hogy ki hogyan szeret? 

"Szerettelek (…), úgy szerettelek, ahogy nem tudok és nem is akarok szeretni többé, kritikátlanul. Mindig én voltam a tiéd és nem te az enyém, akkor is távol tőlem, mikor a karomban voltál…" 

A könyv egyébként  nyitva hagy egy ajtót,  nem kapunk választ arra, hogy miért pont így szeret Iza? Persze lehet, hogy erre nincs is magyarázat. De ezt majd megvitatjuk a könyvklubban, egyszer....

Az egyik legkatartikusabb Szabó Magda olvasásom volt ez, besoroltam a kedvenc könyvek szűk csapatába.

Hozott pontszám: 5*

A könyv elolvasásáért köszönet a Digitális Irodalmi Akadémiának .


Szabó Magda

2018. október 29., hétfő

Bella István - Egyedül


Olyan szép ez a reggel, gyere építsünk belőle házat,
világosságból a világosságnak,
magas falakkal, hajnallal, csupa déllel,
megterített asztallal, az asztalon virág kenyérrel –

Olyan szép ez a reggel, gyere építsünk belőle házat,
nevessen a kanál, örüljön a leves jó szagának,
vicceket sustorogjon a víz, a tányér kerek képe elvigyorodjon,
s legyen aki hallgatja, elmosolyodik, legyen a hajnalból asszony –

Olyan szép ez a reggel, gyere építsünk belőle házat,
négymilliárdan a négymilliárdnak –

– ám ekkor így szólt bennem egy arramenő:
Micsoda nyomorúságban lehetsz, te szegény,
hogy mindezt így kitaláltad.

2018. október 28., vasárnap

Payne, Kim John - Gyermekeink játékai

A játékok és a sport hatása a gyermekek fejlődésére



A múlt héten olvasott Melegszívű fegyelmezés című könyv után még volt egy ugyancsak a szerző által írt, szerkesztett kötet, amit a mi drága Szabó Ervin Könyvtárunk révén be tudtam szerezni. 
A Kláris Kiadó gondozásában megjelent könyv, nehezen elérhető volta miatt nem tud népes követőtábort maga köré gyűjteni. A Waldorf pedagógia azért szerencsére használja, így ezekben a közösségekben megjelenik a könyvben bemutatott módszer.
Szerkezetileg a kiadvány egy bevezetővel indul, ami ugyan nem büszkélkedhet a teljesen tematikus áttekintéssel, de ettől függetlenül nagyon tartalmas és megfontolandó gondolatokat oszt meg velünk. Ezek az eszmefuttatások azt a témát járják körül, hogy miért és hogyan változott meg a gyermekeket körülvevő játék, és ez milyen hatással van, illetve lesz rájuk. Mindenkinek van ezzel kapcsolatban egy kialakult véleménye, de én garantálom, hogy a bevezető még mindig képes újat mondani. 
Csak néhány szösszenet: 

"Nem volt még olyan gyerek, aki azt mondta volna „-Hát én még várok egy kicsit a felállással." 19.o)

"Kezdetben a tévé a művészetek és a humán tudományok népszerűsítése révén előmozdította a kultúrát, de aztán eljutott a majmolást terjesztő reklámokig. Miközben figyelmünk egyre inkább arra terelődik, mit vásároljunk és hogyan nézzünk ki, már nem vesszük észre, hol fizetünk meg drágán azért, amihez olyan olcsón jutottunk hozzá." (13.o)

"Az egyensúlyban az az érdekes, hogy szorosan összefügg a világgal kapcsolatban álló énnel. A világ az, ami az egyensúlyt lehetővé teszi. Nem szolgáltatja az egyensúlyt, hanem lehetővé teszi, hogy megőrizzük egyensúlyunkat."

"Kiválóan tudunk a kompenzálni; olyannyira, hogy senki, még édesanyánk sem veszi észre, hogy éppen kompenzálunk. Mi magunk persze szintén nem tudjuk ezt." (20.o)

A bevezető után, de még a játékok bemutatása előtt a szerző összegyűjti azokat az egyszerű eszközöket, amiket a játékokhoz ajánl. Csoportba szedve úgy, mint termések, kavicsok, fonalak, labdák és hasonlók. 

A könyv második nagyobb egysége viszont magukat a játékokat tartalmazza, 11 fejezetben, korosztályos bontásban. Először a 3 évesekkel való foglalkozásokat, egyszerű mondókákat mutatja be, majd fokozatosan, egészen a 16 éves gyerekekig vezet.  A leírások érthetően, rajzos segítséggel magyaráznak. Érdemes egyszer átfutni az egészet, majd akkor elővenni ismét, ha konkrétan keresünk valamit, mert nehéz elraktározni a foglalkozásokat úgy, hogy nem játszottuk el mindet egymás után. Nehezen beszerezhető volta miatt, viszont épp itt bukik el a történet. 
Vagy mégsem? Úgy gondolom, hogy nem, mert mire az olvasó eljut a 300. oldalhoz, egyfajta gondolkodásmódot  szippant magába, főként, ha van eleve benne egy érdeklődés a téma iránt. Az meg valószínűleg van, hiszen azért hajtotta fel a könyvet.

Nem a kötet hibája, -hiszen ez csak egy fordítás-, de  nekem nagyon idegenül hatottak a játékok a magyar vonatkozások nélkül. Illetve, amikor volt olyan ismerős terület, ami kis hazánkban is megtalálható (pl. néhány mondóka, körjáték, fonalas játék), akkor volt egy  fölujjongás bennem. Mivel  azt gondolom, hogy alapvetően a magyar népi hagyományokból és európai kultúrkörnyezetből kellene a mi gyermekjátékainknak kibontakoznia, főként a kisdedkort illetően. 

Bár nem írtam részletesen az Egyszerűbb gyermekkor című könyvről, de mivel szervesen kapcsolódik a szerző ezen könyvéhez, végezetül álljon itt egy kis ajánlás (elnézést, de angol nyelvű): 




Hozott pontszám: 4/5

 

 

2018. október 27., szombat

Marías, Javier - Beleszerelmesedések


" A világ tele van lustákkal és pesszimistákkal, akik semmit sem érnek el, mert semmire nem veszik maguknak a fáradságot, aztán meg panaszkodnak, frusztráltnak érzik magukat és vérig vannak sértve a külvilágra: az emberek többsége ilyen, tökkelütött naplopó, aki előre tönkre megy attól, ahogy az életben és önmagában berendezkedik. Én mindvégig agglegény voltam ezekben az években; csupa kellemes kapcsolattal  jól éreztem magam, és vártam. Szóval én egyedül így tudom értelmezni azt a kifejezést, amit mindenki olyan fesztelenül használ, pedig nem is olyan könnyed, mert nem sok nyelven létezik, talán a mi nyelvünkön kívül -tudomásom szerint - csak olaszul; igaz nem sok nyelven beszélek... talán németül, de nem tudom biztosan: enamoramientos, vagyis beleszerelmesedés... "

A spanyol szerzőről, Javier Marías-ról már írtam ebben a blogban, akkor is teljesen magával ragadott a stílusa, sőt be kell vallanom, hogy idén már egy alternatív irodalmi Nobel-Díj  szavazáson neki adtam a voksomat, bár nagyon nehéz volt választani a listából. 
De mi is az, ami annyira megkapó ebben  Madridban született, majd Amerikába költözött íróban, aki egy házban élt Vladimir Nabokovval, majd Spanyolországba való visszatérte után, ugyan  nagy tiszteletben tartva  az angol nyelvet, de az egyik legfontosabb spanyol elbeszélővé vált. 

Marías úgy ír, ahogy gondolkozunk. Egymásba kapaszkodó gondolatfüzérek alkotják a könyvet. Ezek a gondolatok, vagy belső monológok ismét egy, a világot összetetten érzékelő személy belső hangjai. María, a könyvbeli hölgy egy madridi könyvkiadó munkatársa, aki egy ideje ugyanott reggelizett, ahol egy boldognak tűnő házaspár is. A mindennapok kiegyensúlyozottságához tartozott, hogy bár nem beszéltek, de regisztrálták egymást. Egy nap azonban, valami átkozott balszerencse okán a férfit, Miguel Desvert egy idegen  halálra szurkálta az utcán. María odamegy az özvegyhez, Luisahoz és részvétét kifejezve szóba elegyedik vele. A nő révén megismerkedik a család egyik ismerősével Javier Díaz-Varela-val, aki kötelességének érzi,  hogy istápolja a gyermekeivel  magára maradt fiatalasszonyt. Az ismeretségből valamiféle szerelmi, vagy inkább testi kapcsolat alakul ki  közöttük. María azonban egyik nap fültanúja lett egy beszélgetésnek, amit soha nem kellett volna meghallania. 

Ez a minimális cselekmény lesz az alapanyaga a szerző gondolatainak. Több hangsúlyos vonalban futnak ezek a szálak, az olvasó beállítottsága dönti majd el, hogy milyen sorrendet állít fel. 
A saját prioritásom szerint, amire mondjuk a cím is ráerősít egy kicsit, a szerelem dinamikája az első. Ezért is választottam bevezetőül épp ezt az idézetet. Nem is pont a dinamika, hanem az az elán, ahogyan bele tudja vetni magát az ember egy kapcsolatba. Itt nem a meglátni és megszeretni felizzásáról van szó, hanem éppen egy olyan eltökélt állhatatosságról, ami céljának elérése érdekében vezetheti az embert. Az olvasó önmaga áldozatkészségének függvényében reagál a főszereplő ítélkezésében. Mi az, amit odaadunk, feláldozunk, bevetünk, megszentségtelenítünk, hogy szerelemnek vélt kínlódásunkat elhallgattassuk? 

Egy másik, ugyancsak kardinális kérdés a halottak és élők viszonya. Időben talán ezzel foglalkozik leginkább a regény. Mennyire vonódhatnak be az élők mindennapjaiba az eltávozottak? Ennek érzékeltetésére a szerző  Balzac Chabert ezredes kisregényét hozza példának, aminek párhuzamát el sem engedi a kötet végéig. 

De akárcsak A Szívem fehér című könyvben, itt is hangsúlyos szerepe lesz a bűnnek és annak megítélésének. Mi számít bűnnek, mennyiben ártalmas a bűn, kire veszélyes?

Továbbra is azt gondolom, hogy nem könnyű Marías könyvet olvasni, de akit megérint ennek a tónusa, annak nagy lelki megindulásokban lesz része. Nagyon finom és érzékeny gondolatokkal van átszőve a könyv. Bevallom; rendesen összefirkáltam, de muszáj volt, mert erre már a szokásos post it zászlócskák  kevésnek bizonyultak. 

Azt, hogy mennyire személyes tud lenni egy ilyen megszólítás, arra kitűnő példa a könyvben megjelenő Borsószem hercegkisasszony mesére való utalás. Sajnos eddig még nem találtam meg, hogy hol van, vagy egyáltalán szerepel-e benne, vagy csak nekem volt villámlásszerű megvilágosodásom. Andersen meséjében szereplő hercegkisasszony soha nem volt számomra szimpatikus, sem a királyfi, aki csak ilyen kényeskedő feleséget kíván magának. Megdöbbentő érzés volt, hogy negyvenhat évesen, egy spanyol szépíró prózája kapcsán áll össze, hogy miről szól ez a mese.*
Ilyen, és hasonló gondolatokra számítson az, aki el szeretné olvasni  könyvet. 

Hozott pontszám: 5 (egy picit jobban tetszett A szívem fehér

Javier Marías 







*A királyfi azt a lányt kereste magának feleségül, kinek számára még egy piciny borsószem is olyan jelentőséggel bír, mint bármilyen nagy dolog. Aki aludni sem tud éjszaka, mert szívén viseli a legkisebb problémát is. A királyfi nem kényes, hanem érzékeny és okos leányt keresett.


"Ez itt a bökkenő -szólalt meg néhány másodperc múlva; a szemét nem vette le rólam, s nem is változtatott a testhelyzetén; mintha nem beszélt, hanem figyelt volna -, egy gyerekes hiba, amelybe sok felnőtt is beleesik, egészen a halála napjáig,  mintha az élete során nem ismerte volna ki önmagát, vag ynem rendelkezne elegendő tapasztalattal.
Abba a hibába esünk, hogy azt hisszük, a jelen örökké tart, s az egyes pillanatok meghatározóak, márpedig tudnunk kellene, hogy ez nem igaz, ameddig még egy kis időnk van. Ugyanazokat a fordulatokat és köröket tesszük, s nem csak a forgandó szerencse, hanem a saját lelkünk miatt. Meg kell tanulnunk, hogy mai olyan nagy súllyal bír az életünkben, előbb-utóbb semlegessé válik;puszta tény, puszta adat lesz belőle. Hogy az a személy, aki nélkül nem bírunk meglenni, és aki miatt l esem hunyjuk a szemünket, aki nélkül nincs értelme a létezésünknek...egyszer majd nem is szerepel a gondolataink között. " (139. oldal)

"Az ajkát néztem, miközben szónokolt, kitartóan, és attól tartok, kissé arcátlanul ittam a szavait, és nem tudtam levenni a szemem arról a pontról,  ahonnan a szavak áradtak, mintha egész lénye egy csókolni való száj volna, amelyből bőség fakad; mintha onnan eredne szinte minden, ami vonz és ami taszít, ami felkavar és ami lenyűgöz, ami kiszívja az erőmet, és ami feltölt. " ( 132. oldal)

 

2018. október 20., szombat

Böszörményi Gyula - Nász és téboly (Ambrózy báró esetei IV)

Hogy is felejtkezhettem meg az én drága Ambrózy bárómról!

Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei sorozatának befejező részét, a negyedik kötetet olvastam még a héten. A válasz a kérdésre, hogy miért is feledkeztem el mesélni róla azt hiszen egyszerű: Csalódtam. 

Böszörményi Gyulát az egyik legkülönlegesebb hangú kortárs magyar írónak tartom, aki nem csak tehetségesen kanyarítja történeteit, de  szívét-lelkét beleteszi írásaiba. Az Ambrózy sorozat történetei a századfordulós Magyarországon játszódnak -na jó, többé- kevésbé-, és a monarchiabeli békeidők romantikáját elevenítik fel. A gazdagon burjánzó és szerteszét ágazó regény központi figurája egy titokzatos férfi, a kissé zord természetű, de pengeéles eszű Báró Sédeni-Ambrózy Richárd Lajos Gobert. Az előző kötetekből megtudhattuk, hogy a férfi testesíti meg az első magánnyomozót az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből. Rendkívüli megfigyelőképesség, vakmerő ötletek, az alvilági mélységekig hatoló kapcsolatrendszer segíti munkáját. Az első könyvben megismertük Hangay Emíliát, azaz Milit, aki Marosvásárhelyről érkezett a fővárosba, hogy  eltűnt nővérét felkutassa. A mindössze tizenhat esztendős, talpraesett lány rögtön egy gyilkosság kellős közepébe csöppen. Így ismerkedik meg a báróval, aki a rendőrség munkáját segítve botlik a cserfes lányba. 
Köteteken keresztül nyomozgathatunk a párral, egyre másra derülnek ki a titkok, de úgy tűnik ennek soha nincs vége, mert megoldásra váró rejtély mindig akad.
Többek közt nem tudjuk, hogy mi volt az a végzetes baleset, aminek következtében Ambrózy Richárd elvesztette bal karját? Miért nem beszél róla senki? Milyen sebeket hordoz magában, mit takargat nyers viselkedése? De megoldásra vár az is, hogy ki az az ismeretlen, magát Wär-nek nevező alak, aki fenyegető leveleket ír hol  a bárónak, hol Milinek?

Végre mindenki fellélegezhet, mert a  Nász és tébolyban az író kiteríti lapjait, felfedi az összes titok magyarázatát. Én mégis csalódott vagyok.
Nem ezek a válaszok lomboztak le, azok teljesen rendben vannak, csak valahogy elfogyott számomra az érzelmi lendület. Az egymás iránt gyöngéd szerelemmel viseltető pár folytonos viaskodása elfárasztott. Hogy lehetséges az, hogy ha valakik szeretik egymást, akkor soha meg sem rándul egyetlen arcizmuk sem, ki sem buggyan egyetlen könnycseppjük sem, amikor a másik bántja őket? Hogy lehetséges az, hogy amíg nem üvöltik egymás arcába, rá sem jönnek, hogy szeretik egymást? Lehet, hogy van ilyen, lehet, hogy a nemesi osztály nélkülözte a lelki finomságnak eme radarjait, de  nekem ez így kevés volt. Nem érintett meg.
Pedig a szerző nagyon jól, erős érzelmi felütéssel kezdett. Tanán voltunk, a család vidéki birtokán,  ahol az ifjú báró elvesztette édesapját. Majd beleőrült a fájdalomba, sebzett vadkén tombolt, önpusztító tivornyákba, öngyilkos cselekedetekbe vetette magát. Ezek a múltban, az 1893-as évben játszódó részek, majd ugrunk a jelenbe, 1901-be, ahol azok a bizonyos fenyegető levelek érkeznek Wär-tól, aki nem kevesebbet követel, mint hogy Mili és Richárd házasodjanak össze. 
Azt gondolják, hogy a látszat esküvővel végre elnémíthatják Wärt, de nem. A helyzet egyre durvább, és el kell árulnom, hogy értetlenségük emberek életébe kerülhet. Lassan bogozódnak a szálak, s végül Milinek egyedül kell megküzdenie a démonnal.
Persze nincs azért olyan egyedül, hiszen mellette áll az előző részekből jól ismert tündéri teremtés, Rück Márika, valamint  a kor ünnepelt írónője, a szabados életet élő Erdős Renée barátnő is. 

A Böszörményi Gyulától jól megszokott stílusban, tökéletes korrajzba ágyazva, az utolsó szereplő sétapálcájának gombjának korhűségét megőrizve ringatózhatunk a történetben. Ez az alaposság szinte utánozhatatlan, újból és újból rabul ejt engem. 
Őszintén ajánlom mindenkinek a sorozatot! Azt látom, hogy férfiak, nők egyaránt olvassák és élvezik, a fiatalabb korosztálytól egészen az érettebb korig. 13-14 éves kortól már bátran ajánlom. 
Kedvencem marad a második kötet, a Rudnay-gyilkosságok, ahol a Tabán hajdan volt alvilágában bolyonghatunk, miközben szeretett bárónk a Magyar utca 20-ban múlatta idejét. 

Most pedig gyorsan előkapok egy ragtapaszt. Mindegy, csak szerelmes történet legyen.

Hozott pontszám: 4 
 

Böszörményi Gyula




Rinaldi, Patrizia - Piano Forte

A héten harmadikként olvasott kötetre már végképp nem tudok normális magyarázatot adni. Se várólistán nem volt nálam, se zsűrizésre nem vár, én mégis leemeltem a  könyvtár polcáról. Miért?
A már jól ismert gyöngém, a zene téma miatt, másrészt a megkapó borítója miatt, és harmadrészt, amikor kinyitottam ezt a kis post it cédulát találtam benne:


Hát lehet ennek ellenállni? Lehet, de nem tettem.  
Az alapvetően ifjúsági kategóriás könyv gyorsan olvasható, kifejezetten nagy betűméretben, nagy sortávval van szedve. Ha van egy nyugodt órája az embernek, akkor elutazhat  picit az  olaszországi kisvárosba, ahol június nyolcadikán  egy földrengés következtében összeomlott iskola alagsorában rekedt hat diák és a nekik éppen zongoraórát adó oktató történetével ismerkedhetünk meg. Innen kezdve két szálon fut a cselekmény. Egyrészt a ledőlt falak között vagyunk a gyerekekkel, másrészt pedig Federico, a "zongoratanár" történetét hallgathatjuk meg. 
Picit nehezen indul be a történet, ami a két egymásba tekeredő téma éles váltakozása miatt egyfajta szakadozottság élményt ad. Ez nem olyan nagy baj, csak rá kell hangolódni. 
A gyerekek alagsori napjai a tipikus korlátozott életminőség jegyeit hordozzák, de ugyanakkor rendelkeznek egyfajta nagyvonalúsággal is.  A fogságba esettek ugyanis  nem próbálnak kiszabadulni, nem tervezgetnek, különösen kétségbe sem esnek. Nyugodtak, szelíd türelemmel viselik  megpróbáltatásaikat. Zenélnek. A minden pátosz nélküli zongorázás emeli őket az események fölé. A bezártság alkalmát adja a hosszú muzsikálásnak, melynek szüneteiben Federico meséli el saját történetét. Következetesen nem használom a zongoratanár kifejezést, hiszen az alig tizenkilenc éves ifjú oktató még szinte maga is tanul. Sőt, valójában azért vállalta el, hogy oktatja a gyerekeket, mert nincs saját hangszere, és csak így jut gyakorlási lehetőséghez. Miután ráunt a sportolásra, úszásra, miegymásra, elhatározta, hogy megtanul zongorázni. De ahhoz, hogy ki tudja fizetni az zeneórákat, állást kellett vállalnia. A környék leghíresebb zongorakészítő - javítójánál vállalt munkát, majd elszegődött annak szomszédságában, egy másik mesterhez. Izgalmasan szövögeti Rinaldi az eseményeket mozgató szálakat, de ezek az izgalmak egy kiskamasz mércéjéhez igazítottak. 
Picit értetlenül állok a rövid fejezetek címével  kapcsolatban is. Minden rész ugyanis egy híres zeneszerző nevét viseli. Ha nagyon akarom, képes vagyok hangulatokat rányomni a muzsikusok kapcsán ezekre a blokkokra, de az nagyon sablonos gondolkodásra vallana. Inkább maradok értetlen. 

Patrizia Rinaldi regényével elnyerte a Premio elsa Morante Ragazzi, a Premio Nazionale di Letteratura per ragazzi "Mariele Ventre" díjakat. 
Érdekes, kicsit levegős szerkezete miatt elsőre nehezebben befogadható irodalom. 

Hozott pontszám: 3/4


Patrizia Rinaldi (Kép)










2018. október 19., péntek

Payne, Kim John - Melegszívű fegyelmezés

Kim John Payne neve számomra garancia. Garancia mindarra, amit a nevelésről gondolok.
2015-ben olvastam az Egyszerűbb gyermekkor című könyvét, ami rögtön kedvencemmé vált. Akkor ezt írtam róla:

Azt hiszem ez az a könyv, amit el kellene olvasni minden szülőnek, nagyszülőnek minél előbb, annál jobb. Tudom, hogy vannak olyan kivételes emberek, akiket valami varázslatos oknál fogva nem kap el a fogyasztói társadalom gépszíja, és képesek megállni stabilan, és ezeket az értékeket át tudják adni gyermekeiknek is. De a legtöbbünk nem ilyen. A csili-vili világ elkápráztat bennünket, és úgy gondoljuk, hogy a gyermekeinknek is az lesz a legjobb, ha megkapják ezt a hihetetlenül káprázatos, szemet-szájat gyönyörködtető, kacsalábon forgó világot mindenestül. Aztán csak azt tapasztaljuk, hogy gyermekeink ezer sebből véreznek, unatkoznak, nem ízlik nekik semmi, nincsenek barátaik, nem élvezik a tálcán felkínált luxust. Mit csináltam rosszul? Egyszerűsítsd le az életét! Szerintem, ha nem is fogadjuk meg az író-pszichológus-családapa tanácsait, akkor is olvassuk el ezt a kötetet, mert sok választ kaphatunk, vagy segít elindulni a saját nevelési ösvényünkön.

A most megjelent kötetről is hasonlóakat gondolok. Mindenkinek ajánlom, a baba-mama csomagba megkapnák tőlem a kedves szülők, és a pedagógusnak is ugyanolyan meleg szívvel ajánlanám!

Azt, hogy miről szól a könyv, azt már a címből megtudhatjuk. 
Minden szülői feladat leginkább erőt próbáló területéről,  a fegyelmezésről. Mennyire, hogyan, mivel, muszáj-e és ennek minden alfaja? Bizony, bizony muszáj! Muszáj fegyelmezni, és muszáj okosan csinálni!

Payne  kisgyermekkortól kezdődően, a nevelés csúcskategóriájának számító kamasz fegyelmezésig vezeti olvasóit. Fegyelmezési filozófiájának hármas alapja a Kormányzó-Kertész-Kalauz megközelítés. E három, egymásra épülő szülői beavatkozásforma segít, hogy megfelelően reagáljunk a kritikus helyzetekben. 
-A Kormányzó a gyermekkor ura. Az ő dolga, hogy a gyermek biztonságban érezze magát, megtanulja szabályozni az indulatait, követni az iránymutatást, megteremteni az egészséges alapot a továbblépéshez, azaz a 
-Kertész munkájához. A kertész a kiskamaszkor segítője, ahol a gyermek megtapasztalhatja a család tagjainak egymáshoz kapcsolódását, összetartozásukat, és azt, hogy mindenki függ a másiktól. A szülő itt még mindig vezető, de meghallgatja a kamasz véleményét. Ha ez rendben működik, akkor rugalmasan veszi át a szerepet...
-a Kalauz. A kamaszgyermeket meghallgatva, együtt tervezi meg a célok megvalósulásához vezető leghatékonyabb utat. 

Ebben a hármas tagozódásban mozog a nevelés, ahol bármikor vissza lehet jutni egy alsóbb szintre, és bármikor el lehet kezdeni onnan az építkezést. Ez válasz arra is, ha valaki most szeretné bevezetni ezt a fajta fegyelmezési technikát családjában.
A könyv öt nagy részből épül fel. Az első fejezet átfogóképet ad a hármas fegyelmezési módszerről. A szerző fantasztikus felütéssel kezd,  rákérdez arra, hogy a gyerek engedetlen vagy zavarodott? Ezzel kapcsolatban megtudjuk, mi az a Ping-elv, melyet a tengeralattjárók navigátoraitól kölcsönzött az író. Így még sohasem neveztem magamban a gyerekeknek azt a szűnni nem akaró képességét, amivel folyamatosan a határokat tapogatják. 
A második fejezet a kormányzó-elvet részletezi alaposabban, mint mindennek az alapját, majd a harmadik részben a kertész és kalauz fegyelmezési metódusok kerülnek terítékre. 
A negyedik rész egy rövidebb átfogásra vállalkozik, míg az ötödik egység, az úgy nevezett mélyrepülésre. 


Mindamellett hogy fantasztikus és hiánypótló kötetnek tartom a könyvet, meg kell jegyeznem, hogy a vége felé borzalmasan elaprózódik a gondolatmenet. Elvész a részletekben a lényeg. Ezt nem tartottam szerencsésnek, képtelenség megjegyezni ennyi mindent. Főként, ha abból indulunk ki, hogy lelkes és lelkiismeretes szülőknek íródott a kötet. Talán azt javasolnám, hogy az átfogó rész után, ki ki a gyermekére éppen jellemző korszakba ássa bele magát!

Lehet, hogy azért tetszett ennyire a könyv, mert mondanivalója megegyezik a saját gondolkozásommal. Ennek alapköve, hogy mindig a szülő (nevelő) a vezető. Ő irányít, ő vezet. A magatartása alapvetően ezt kell, hogy tükrözze. A szabályok, amiket felállít korlátok. A korlát korlátoz, de egyben védi is. Véd a lezuhanástól, és megadja  a biztonságérzetet a gyermek számára. Ha képesek vagyunk ezeket betartani, akkor a gyermek jól érzi magát, ki tud teljesedni. Néha megpróbálja áthágni a szabályokat, de a biztosan megőrzött védvonalak, erősítik a szülői tekintélyt, szavahihetőséget. Innen indulunk, ide mindig vissza tud térni a kamasz is. 

Aki hasonlóan vélekedik a nevelésről, annak nagy lelki töltekezést képes nyújtani a könyv. Számtalan apró trükk, mankó, ötlet segítségével tehetjük élménygazdaggá ezt a rögös pályát. 

A borító nagyon figyelemfelkeltő, igazodik is az szerző korábbi kötetéhez, de azért el tudnék képzelni, valami kevésbé harsány kiadást. 

Kim John Payne




Hozott pontszám: 5

Dr. Lukács Liza - Lenyelt vágyak (A terapeuta esetei)


 " – A segíteni akarás nem egyenlő azzal, hogy azonosulok a másik gondjával-bajával. A segítés, a támogatás épp ott kezdődik, hogy kívül maradok, így képes vagyok a támasznyújtásra, tudok más nézőszempontból tekinteni a helyzetre. Nyugodt maradok, erős maradok, önmagam maradok. Ha átveszem a másik lelkiállapotát, ha empátia helyett egyfajta kompániát vállalok, akkor könnyen előfordulhat, hogy érzelmileg alkalmatlannál válok a segítésre."


Szinte minden önismereti könyv közvetíti azt  gondolatot, hogy kinézetünkkel jelzéseket küldünk a környezetünk felé. Legyünk túl soványak, szürkék, vagy éppen túlsúlyosak. Mára teljesen elfogadott tény, hogy a súlyfeleslegtől megszabadulni nem tudó emberek, valami egészen mástól nem tudnak megválni. Legyen az hamis biztonságérzet, félelem, a versengés visszautasítása, egy tekintélyes fellépés megóvása vagy ki tudja mi? 

Dr. Lukács Liza egy terápián keresztül szeretné bemutatni, hogyan lehet kibontani azt a tömörített adathalmazt, amit páciense, Edina súlyfeleslege hordoz. 22 év végeláthatatlan fogyókúrás kudarcai, a félsikerrel kényeztető álmegoldások után,  egy pszichológus próbálja feltárni az okokat. A közel egy évig tartó kezelés különböző állomásokon keresztül vezet, mely elsőként a testünk üzeneteire fókuszál. Amikor megjelenik a falási inger, akkor kell sarkát megvetve Edinának önmagára reflektálni, mit érez, miért érzi azt, és ezzel párhuzamosan megkérdezi magától, hogy kell-e neki az étel, vagy valami másra lenne most szüksége? Nagyon apró lépésekkel jut el áhított céljához a terápia páciense. Nem árulok el nagy titkot, hogy mire Edina a kezelés végéhez ér, már rég nem a felesleges kilókról van szó, hanem a lenyelt vágyakról. 

Alapvetően sok emberhez hasonlóan, szeretek pszichoterápiákat bemutató történeteket hallgatni, olvasni, nézni. De volt néhány csalódásom is ebben a körben. Nem szeretném megnevezni, hogy kiről van szó, a lényeg, hogy mi, akik a segítő szakmában dolgozunk, alapvetően a személyiségünket tesszük oda. Elég kiábrándító azt látni, amikor emberi gyarlóságunk, önös érdekünk kiütközik egy eset kapcsán. Éppen ezért dupla öröm volt megtapasztalni ebben a könyvben a terapeuta hozzáállását. Ki kell emelni azt a nem elhanyagolható tényt is, hogy magyar terepen dolgozik a pszichológus, magyar emberekkel, magyar léptékkel.  Természetesen és emberien tudott így hatni az egész probléma és megoldása is.

Nagyon jó volna, ha mindannyian képesek lennénk a dolgok mögé látni, amikor valamilyen szélsőséges testalkatú emberrel találkozunk. Olvasás közben nagyon sokszor visszaigazolódtak azok a tapasztalataim, amiket a gyerekekkel való foglalkozásaim során átéltem. Persze tanulja az ember, de egész más megélni azt, hogy a szülőtől bármilyen oknál fogva megfosztott gyerek egyetlen eszközzel rendelkezik, egy dolgot képes megcsinálni, azt, hogy nem eszik. Bünteti önmagát, jelez a környezetének, tiltakozik a kialakult helyzet miatt. Egészen megdöbbentő volt látni, amikor a másfél éves gyermek hánytatta magát, vagy rosszullétig tömte magába az ételt. Ha a gyermek, minden tudatosságot nélkülözve ezt csinálja, miért tenne másként, a számos helyzetet feldolgozni képtelen felnőtt? 

"Edina azt akarta, hogy tegyem még erősebbé, kitartóvá, megingathatatlanná. Akit nem érint meg, akinek nem fáj semmi, és könnyen vállat ránt. Ebben látta a megoldást, és ennek hiányával indokolta a túlsúlyát és a túlevéseit. Csakhogy én nem tudok ilyen vagy olyan embereket „előállítani”, nem faragott emberek lépnek ki a rendelőmből. Sokkal inkább önazonos emberek, akik esendőek, hibáznak, érzékenyek, dühösek, szeretnek, tanácstalanok, s mindezzel együtt strapabíróak, ha nem is kőkemények. A lényeg, hogy mindezen vonásaikkal békében és egységben élnek." (81.oldal)

Ez volt az első kötet, amelyet a  HVG Kiadó gondozásában megjelent  A terapeuta esetei sorozatból olvastam, de hálás szívvel gondolok arra a páciensre, aki hozzájárult történetének megosztásához!
Köszönjük!
Szerintem a sorozat többi része is érdekes és tanulságos lehet!



Hozott pontszám: 5


Dr. Lukács Liza 

Kép: https://www.nlcafe.hu/egeszseg/20170523/lukacs-liza-eveszavar/ oldalról való.




2018. október 15., hétfő

Áprily Lajos – Őszi monológ






Hallod? – Megint az ősi jaj: 
a páncélfényű őszi varjak: 
a nyár tüzéből perje-raj, 
amit az őszi szél kavargat. 

Látod: ha most elomlanál 
borzongató magányu réten, 
s kísérgetőd, a gyors halál, 
befogná kék szemed sötéten, 

itt pásztor nem találna rád, 
míg hó után a sás kisarjad, 
csak a fekete szerenád, 
a páncélfényű őszi varjak. 
„Milyen fehér!” – „Milyen fehér!” 
rikácsolnák nagyélü csőrrel. 
„Enyém a szív!” – „Enyém a vér!” 
s lecsapnának nagyívü körrel. 

Kutatgatnák berzenkedőn, 
hol áll a véred régi vedre, 
s szállnának érte vad mezőn 
páncélos, szárnyas ütközetre. 
S ha lent eldőlt az ütközet, 
felcsapnának széltől kavarva, 
s száguldva vinnék holt szived 
a villámtalan zivatarba!


2018. október 13., szombat

Kun Mia - A ​pillangó útja

Kun Mia egy rendkívül fiatal, elsőkönyves szerző, aki  olvasótáborát a balett táncosok világába kalauzolja el.
Katherine Shaw, könyvének főszereplője nem meri felvállalni, hogy leszerződjön egy balett társulathoz, inkább az érettségi után egy angliai egyetemen pszichológiát és balettet tanul. Vele tart gyerekkori barátja, a szintén táncos Alexander is. A két jó barát együtt repeszti fel azt a burkot, amiben eddig a lány éldegélt. Új barátok gyűrűje övezi őket, Kath szobatársa révén egy barátnő, Belinda is színesíti a palettát, no és a mindenek fölött álló szerelem... De a lánynak újdonságot jelent az egyetemi élet, a hatalmas bulik, a rengeteg mennyiségű tanulnivalóról már nem is beszélve, valamint az is, hogy ezentúl már nem mindig ő van a társaság középpontjában. A szokásos mederben folydogáló hétköznapok  közben Kath-nek folyamatosan meg kell tapasztalnia, hogy milyen álságosak is tudnak lenni a "barátok". Rendszeresen  csalódnia kell az őt körülvevőkben. Már maga sem tudja, hogy kiben bízhat meg. 
Minden egy hatalmas tragédia felé kezd hömpölyögni, az olvasó nem is sejti, hogy a kis balerina fel meri-e vállalni a konfrontációt, vagy hagyja magát teljesen lenyomni. 

Az eseményeket végig Kath szemével követjük, és tanúi vagyunk belső harcainak is. Ez tényleg egy pillangó útja.
Nem is csoda, hogy az izgalmas történetet rögtön megszerette a célközönség. A tinik imádják, és senki nem fog csodálkozni, hogyha az önéletrajzi ihletettségű könyv esetleg folytatódna.



Ellenben az idősek korosztály kicsit vértezze fel magát olvasás előtt, közben, mert sajnos a könyv hemzseg a mindennemű hibától. Bele sem merek gondolni, hogy mit kell ilyenkor egy alkotónak végigélnie. A nyomdai szalagról lejövő, elvileg ellenőrzött könyv bőven meg van szórva rossz elválasztással, felesleges karakterekkel, és sajnos vannak hibák a kifejezésekben, fogalmazásokban is, erről viszont már nem a gépek tehetnek. 

Miában megvan a lendület, van mondanivalója, úgy tűnik, hogy meg tudja szólítani a tinédzsereket  is. A többit talán majd a rutin és az idő megérleli! Csodálatos szenvedéllyel ír a táncról, és ez sok dolgot feledtet. 

16-17 éves kortól ajánlom. A kötet az idei Merítés-díj gyermek és ifjúsági kategóriás könyveként versenyez.

Hozott pontszám: 3/4

Kun Mia képe a facebook oldaláról

Kun Mia (kép)





Péterfy-Novák Éva - Egyasszony

"Boldog vagyok, hogy kislányom született: mint mondtam, nagyon azt akartam. Valamiért még most is úgy gondolom, hogy nem tudnék mit kezdeni egy fiúval. Karomba adják halkan sírdogáló, de – milyen fura – közben kíváncsian nézelődő lányomat. Gyönyörű, tökéletes kislány. 2850 gramm, 52 centiméter. Fénylő, tündöklő, csodálatos kék szeme van. Nem engedi el a pillantásomat, percekig egymás szemébe nézünk. Nézem az arcát, erős, majdhogynem sötét szemöldökét, melynek a vége enyhén felfelé ível, ugyanúgy, mint az apjának. Egészen pici, szinte zöldborsónyi orra van, és csodálatos ívű, harmatos rózsaszín szája. Gyönyörködöm benne, hiszen az enyém, én hoztam létre."

Péterfy-Novák Évával megtörtént az, amit soha egyetlen nő sem kíván magának.
Boldog szeretettel várja első megszületendő  gyermekét, de a szülés után kiderül, hogy a gyermek nem egészséges, sőt súlyos mozgás- és értelmi fogyatékos. Megpróbál mindent, amit csak magyar körülmények között lehetséges. Maga nevelgeti, fejlesztgeti Zsuzsikát, de hamarosan kiderül, hogy a helyzet súlyosabb, mint azt bárki is előre láthatta volna.  Kénytelen intézményes keretek közé helyezni a szondával táplált leánykát. 
Hullámvasút ez a könyv, ahogy ezt valaki már előttem kimondta. Számomra is az volt. Van egyrészről a megjelenített orvosok által bemutatott közöny és bunkóság. Ezt az írónő saját bőrén tapasztalta meg, szörnyű lehetett. Stílusában ezek a részek nyersek, cinikusak, mentesek bármiféle összetettségtől. Csak a negatív dolgok vannak kiemelve, azok már-már karikatúraszerűen. 
Aztán vannak azok az apró- vagy nem is olyan apró- csodák, amiket átél az édesanya Zsuzsi gondozási helyéül  szolgáló egri intézményben. Bájosak és lenyűgözőek  mind az ottani gyerekek a maguk fogyatékosságában, mind a szakápolók lelkiismeretes, odaadó mivoltukban. Nekem ezeken a felületeken is kevesek és kopogósak voltak a dicsszavak.  
Nem szeretném teljes egészében átadni a könyv tartalmát, de mindenképp írnom kell arról is, hogy a kislányát  nélkülöző anyának el kellett szenvednie férje brutalitását, és minden küzdelmét egy bántalmazó családban kellett átélnie. S az élet még ekkor is csak pakolta a súlyokat az írónőre.
Természetesen, aki végigolvassa a kötetet, az megtudhatja, hogyan lehet mindebből kiszállni, és kap-e kárpótlást mindezekért Péterfy-Novák Éva. 

Mindez  már harminc éve történt. 
Az eredetileg terápiás céllal íródó blogbejegyzésekből született ez a könyv. Azt gondolom, hogy nem szabad a kötetet szépirodalmi alkotásként kezelni,  hiszen ez egy önvallomás. Hihetetlenül bizalmas, egy nőt érintő legintimebb dolgok szentélyébe nyerünk bebocsátást, ahol tényleg csak lesütött szemmel, összeszorított szájjal leskelődhetünk.  

Lehet így utólag  sok mindenben reménykedni. Vajon mi változott a harminc év alatt?
-Az egészségügyben előfordulhat még mindig hasonló eset? ....
-Megszűnt a családon belüli, nők ellen elkövetett erőszak? ...
-Megoldható, hogy a tartósan beteg és fogyatékkal élő, állandó ellátásra szoruló gyermekeket családi környezetben nevelje a szülő? ....

-Szerencsére nekem soha nem kellett megtapasztalnom a szüléseim körül bármilyen megaláztatást. Velem mindig kedvesek voltak, de nem kevés éveim alatt sokszor hallottam mások negatív élményeit.
 -A családon belüli erőszak sem szűnt meg természetesen, de egyre hathatósabb segítséget kaphatnak  a bántalmazást elszenvedők. Létezik a távoltartási végzés, a veszélyeztetettek pánikgombos vészjelzőkészüléket  kaphatnak. Számos civil és állami kezdeményezés létezik. A legfontosabbak:
NANE:  www.nane.hu
Eszter Alapítvány: www.eszteralapitvany.hu
Igazságügyi Szolgálat : 06-80-244-444 
Patent Egyesület: http://www.patent.org.hu/ 
Ökumenikus segélyszervezet, "meddigmehet" programján belül:
https://www.segelyszervezet.hu/hu/meddigmehet
-A harmadik kérdésben sem szeretnék állást foglalni mélyebben, de épp a napokban jelentették be, hogy 2019 január elsejétől az ápolásra szoruló gyerekek után járó ápolási díj mértékét jelentősen megemelik. Tudom, hogy ebből még mindig nem lehet méltó módon megélni, csupán az elmozdulást szeretném érzékeltetni. 


Tenki Réka
A könyvet karácsonyra kaptam ajándékba, és annak apropóján kerítettem sort az olvasására,  hogy egy nagyon kedves felajánlás révén elmehettem a Jurányi Házban bemutatott színdarabra. Abban reménykedtem, hogy talán sikerül ennek a feldolgozásnak jobban megérintenie engem, mint a könyvnek. 
Tenki Réka monumentális monológja hűen adja vissza az édesanya kálváriáját. 
A minimális kelléktárral dolgozó alkotás segít, hogy a néző csak a kimondott szóra koncentráljon. A színházi feldolgozás megtartotta a könyv hangnemét. Volt ugyan számomra néhány megdöbbentő részlet is, de a színésznő alakítása mindenért kárpótolt. Ahogy hallottam, sokakat nagyon megrázott az előadás. Talán jobb lett volna nem is olvasni előtte a könyvet. 

Mindenképp lelkileg megterhelő olvasmányra készüljön, aki el szeretné olvasni a könyvet, vagy meg fogja nézni a darabot!
 
Péterfy-Novák Éva

Hozott pontszám: 3/4











 

2018. október 10., szerda

Kovács Daniela - Van olyan


Van olyan csönd, mely jobban fáj a szónál.
Fölzokog benned, akár az őszi szél,
amikor felszántott rétek közt kószál.
Van olyan hű csönd, mely sírodig kísér.

Van olyan vágy, mely jobban fojt a füstnél.
Édesből fájó-keserűre válik.
Szöknél előle. Futva menekülnél.
Van olyan vágy, mely gyötör mindhalálig.


2018. október 6., szombat

Radnóti és Fanni - hangoskönyv

Maradjunk még egy kicsit a hangoskönyveknél!

A Radnóti és Fanni című kiadvány a  szó szoros értelemben nem is hangoskönyv, hanem versekből és naplórészletekből összeállított alkotás, melyet éveken keresztül nagy sikerrel játszott a Radnóti Színházban Bálint András,  emléket állítva Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós szerelmének.
A színész és színházigazgató soha nem tagadta, hogy erős szálakkal kötődik a költőhöz:

"„Valahányszor költői estet készítettem (Kosztolányi, Szép Ernő, Radnóti, Babits, Márai, Arany), mindig kicsit magamról is beszéltem. Most Radnóti költészetében azt keresem, ami az ő magyarságtudatáról, zsidóságáról és katolicizmusáról szól, és szeretnék beszélni a saját családomról, a gyökereimről. Az est folyamán Radnóti-versek, naplórészletek, levelek, korabeli újságcikkek, törvények szövegei hangzanak el, de elmondok néhány saját történetet is. A közönséggel egy térben vagyunk, együtt gondolkodunk.” Bálint András"
Alakjuk mára szinte elválaszthatatlanul összeforrt.  Olyanok ők nekem, mint Kosztolányi és Máté Gábor, vagy Örkény és Mácsai Pál. Hangjukon keresztül lépnek egész közel hozzám írásaik. 

Ez a kiadvány húszon egynéhány vers és naplórészlet köré igyekszik felépíteni a pár sorsát. Nagyon rövidnek éreztem a történetet, inkább csak jelezve vannak a legfőbb események, mint részletezve. Pont ezért képes az összeállítás egy arculatot magára ölteni, hiszen olyan versekből épül fel, ami leginkább azt érzékelteti, hogy Radnóti zsidó volt, zsidónak született, ezért sorsa megpecsételődött. Katolikus hitben élt, megkeresztelkedett, nem érdekből, hanem vágyból. Katolikus mivoltának megerősítésére a  hangoskönyv Sík Sándorhoz fűződő kapcsolatát említi meg többször is. A kiadvány a  hitbeli meggyőződésén kívül hazája szeretetéről, a háború embertelenné züllesztő átkáról és természetesen Fannihoz fűződő örök szerelméről tesz tanúságot. A legszebb s egyben legismertebb versek hangzanak fel.

Negyedik ecloga (részlet)Pogány köszöntő          
Arckép
Tajtékos ég
Himnusz
Két karodban
Lapszéli jegyzet
Habakuk prófétához
Nem tudhatom
A félelmetes angyal
Járkálj csak halálraítélt
Péntek
Zsivajgó pálmafán
A "Meredek út" egyik példányára
Majális
Töredék
Tétova óda
Levél a hitveshez
Sem emlék, sem varázslat
Hetedik ecloga
Erőltetett menet Razglednica (4)


Első meghallgatásra furcsának tűnt Bálint András hangsúlyozása, bennem másként szóltak eddig ezek a versek. De közvetlen utána még egyszer lejátszottam az egészet,  és akkor már közelebb éreztem őket magamhoz.
Alapvetően nagy csend és magány kell a vershallgatáshoz, nekem legalábbis, hiszen a költő szemével látunk, vele repülünk, az ő fájdalma mardos bennünket.
Jó volt kicsit Radnóti karjában ringatózni csendesen, jó volt kicsit lelassítani, megülni, meghajtani fejemet  a sors előtt. 
Sok úgy mond kedvencem van tőle,  most ezt az üzenetet küldöm: 

"Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett."
                                  (részlet a Tétova ódából) 


 


Remarque, Erich Maria - Éjszaka Lisszabonban

Mondd csak, mi fér bele egy éjszakába? Mit lehet megtenni, átélni, mit lehet elmesélni egyetlen éjszaka alatt? Vajon megfordulhat-e a sorsod? Egyszer lehet az életben neked is szerencséd?

A könyv utolsó lapjáig nem tudhatod a választ. Mert nem csak a hihetetlen jutalommal kecsegtető bónusznyereményben nem hihet az ember addig, amíg az a zsebében nincs, hanem történetünk főhőse sem tudhatja biztosan, hogy megkapja-e az áhított dolgot, a zöld lámpát az ígéret földje felé.

1942 egyik éjjelén, Lisszabonban járunk. Két, egymással szemben ülő férfi véget nem érő beszélgetését hallgatjuk. Fizikailag csak annyi mozgás van a cselekményben, míg kocsmáról, lokálig, zárórától záróráig vándorolnak. De valójában egyikük, a Schwarz nevezetű bejárta Németországot, Franciaországot, Svájcot s Portugáliát. Nem a társasutazások derűjével kalandozik, hanem felesége, Helen bátyja üldözi. Schwarz felajánlja egy ismeretlen emigránsnak saját két főre szóló hajójegyét, amerikai vízumát, sőt személyazonosságát is, csupán annyit kér tőle, hogy maradjon vele ezen az éjszakán, amin elmeséli neki élete történetét, melynek legfontosabb eleme a férfi felesége iránti örök szerelme. Az üldöztetés, az emigránslét érzékeltetése gördülékenyen megy Remarque-nak, minden döccenő nélkül, valamiféle higgadtsággal képes ezeket bemutatni. Talán ez az egyetlen gyengéje a könyvnek, ez az erős romantikus töltet, ami képtelenné teszi az olvasót arra, hogy igazából átérezhesse azt a végtelen kiábrándultságot, ami a korszakot jellemezte. Nem is
csodálkozom, bár elég ízléstelennek tartom, hogy a könyv megjelent ezzel a borítóval is. De ez lényegtelen is, hiszen a történetet Fekete Ernő tolmácsolásában, hangoskönyv formájában hallgattam meg. Ez viszont lényegesen átalakítja a műhöz fűződő viszonyomat, mert hallgatás közben tényleg olyan volt minden, mintha maga Schwarz mesélte volna nekem el életét. Ilyenkor az ember képes kikapcsolni saját józan érzékelőgombjait is. A kalandregények izgalmával, a határtalan, olykor mégis bohém szerelem bemutatásával a háborús közeg csupán díszletnek minősül. 
Nem okozott csalódást a történet, de A Diadalív árnyékában kötetet vagy a Szeresd felebarátodat jobban a szívembe zártam.

Hozott pontszám. 4/5
 







2018. október 5., péntek

Csobánka Zsuzsa Emese - Szépen ölni

Az előző héten több idézetet is csepegtettem a blogba a könyvből, nagyon átható és gyönyörű szöveggel volt dolgom. Így lehet, hogy meglepő lesz az értékelésem.



Csobánka Zsuzsa Emesét eddig csak versei révén ismertem, és most is egy olyan érzésem volt, mintha mindvégig verset olvasnék. Egy mega-giga 300 oldalas verset. Egy lélegzetvételre elmondott panaszdalt az élet ejtette sebekről, a szűnni nem akaró hiányról.
Igazából félve is írok le bármit, mert mindvégig azt éreztem, hogy nem értek, csak érzek. A teljesen szétszabdalt történet ciklikus emlékezések, időben eltolt események, fátyolosan felsejlő részletek mozaikjából alkot egyfajta egységet. Vannak olykor értelmezhető részletek, melyek a tengerben felbukkanó zátonyokra emlékeztetnek, jó megkapaszkodni bennük, de ha elengedi őket az ember, akkor elsodródik a végtelen ködbe. Mielőtt még az én értékelésem is ilyen homályban derengő valami lenne, idézek néhány részletet:

"Szerettem az alkarját behálózó kékes szalagokat, az erek zavarba ejtően tökéletes labirintusát. Míg abban bolyongtam, a szürke háztetőkön ökölnyi mohák nőttek a hódfarkú cserepekre térképként. Lassan öltözött, és lassan vetkőzött. Combközépig húzta a  nadrágot, aztán, mint aki elfelejtette, belekövült a mozdulatba. Huszonkettőig számoltam, míg újra lélegezni láttam. Olyan lassú lettem én is, mint az imbolygó mohák, anyám feje felett."
Az egész könyvre jellemző ez a hihetetlenül gyönyörű kép és szókapcsolás. Részletesen belekövül a szerző maga is a jelenetekbe, de összefüggő cselekményt nem olyan könnyű kibogarászni az olvasottakból. Jellemző a kötetre a pillanat kimerevített ábrázolása.

"A legtöbb történet úgy indul, hogy az ember fél. A félelmét pedig kivetíti másra. Eddig nem tudtam  Azulejoról elmondani az igazat minden mondat tehetetlen próbálkozás lett csupán, állandó hátrálás  a szakadék szélén. Egyensúlyozás a nappalokkal és az éjszakákkal, a felelősség elhárítása, hogy talán van valaki rajtam kívül, akit okolhatok mindazért, ami történt. Egy idegen férfi, idegen sorsa mutatott rá arra, élet és élet között egyáltalán nincs kirívó különbség.  A szeretet fonák állomásai behálózzák mindannyiunk életét, a családom, a felmenők, az örömökön és bánatokon edzett szívek végül ugyanabba a földbe kerülnek."

Az olvasó persze törekszik egybefüggővé tenni ezeket a kimerevített érzékeléseket, de számomra reménytelen vállalkozás volt. A furcsa értelmetlennek tűnő jelölő neveket sokáig anagrammának véltem, próbálgattam értelmessé tenni őket, akárcsak a főszereplő életét. De nem ment. Mégis, minden reggel vonzott a szöveg, olvasni akartam, érezni, belesüppedni a szavak szövedékébe, még akkor is, ha nem értem. Olyan volt ez számomra, mint egy absztrakt festmény. Nem véltem értelmet lelni benne, de jó volt nézni. 
Nagyon nőies, érzékeny, elsőre talán vonzónak tűnő írás Csobánka Zsuzsa munkája, de hagyni kell neki időt, mert a látszólag véletlenszerűen egymásra hányt gondolatok mögött tudatos szerkesztést lehet érzékelni. 
A borító kicsit talán ijesztő, de végtelenül kifejező. Bántás vagy önmarcangolás? 

Hozott pontszám:  4

Csobánka Zsuzsa Emese (kép)