Kidd, Sue Monk - Vágyak könyve

A méhek titkos élete óta Sue Monk Kidd könyvei nagyon érdekelnek. Így amikor felröppent a hír, hogy új kötete jelenik meg idén magyarul, nagyon megörültem. Vakációm kitörésekor az első között volt, amit kézbe vettem. A vágyak szárnyán egészen Jézus koráig repülünk, s nem is egyéb helyre, mint Palesztinába. 

A történetet elmesélő lány így kezdi mondandóját: "A nevem Ana. József fiának, a Názáreti Jézusnak felesége voltam. Szerelmesemnek szólítottam őt, ő pedig nevetve Kis Mennydörgésnek becézett engem." Szóval az első mondatnál mindenki el tudja dönteni, hogy megengedi-e magának azt, hogy az amerikai írónő egy olyan fikciós világba kalauzolja őt, ami erősen eltér a katolikus hagyománytól. Nos, ha rászánta magát a bátor olvasó, hogy útra keljen, akkor elkezdi megtapasztalni azt, hogy Kidd nagyon óvatosan, egészen puhán, a történeti időszakhoz igazodva ábrázolja az eseményeket. Ahogy az a majd tízoldalas utószóból kiderül, íráskor erősen a történelmi hagyományokra támaszkodott. Egyetlen lényeges különbség van az ő gondolkodásában, hogy Jézus isteni mivoltát másként értelmezi. De nem szentségtörés volt a célja, hanem abból indult ki, hogyha az a fikció valós lenne, hogy Jézusnak volt felesége, akkor mi lehetett volna az életútja, a sorsa? És innen nézve már nagyon is érdekes kérdést boncolgat. Már A méhek titkos életében is megtapasztaltam hogy a szerzőnek nagyon fontos, hogy írásaiban azokat helyezze fókuszba, akik valamilyen szempontból alárendeltek. Ez alkalommal pedig a kétezer évvel korábbi, izraeli asszonysorsokkal tette mindezt.  

Adva van egy okos, tudásvággyal átitatott leány, Ana, akinek élete az írás bűvöletében telik. Ezzel párosul érzékeny és kifinomult igazságérzete, a mindezt megfűszerezi egyedülálló bátorsága. Mint minden lánynak, neki is az a sorsa, hogy apja akarata szerint férjhez menjen ahhoz, aki legtöbbet segíthet a család életén. Így a tizenöt éves Anát el is ígérik egy idős férfihez, s a bajok itt kezdődnek. A lány, aki eddig minden fájdalmát lapra vetette, azzal szembesül, hogy nem írhat, magába kell, hogy zárja mindazt, ami lelkét égeti. Útja a  társadalmi lecsúszás kényszerpályájára kényszerül, így kerül a Názáreti Jézus családjába, s lesz felesége Jézusnak. Mind Ana, mind Jézus gondolkodása erősen eltér a kor szellemétől, istenképük mélyről fakad és szorosan összekapcsolódik a  szereteten alapuló embertársi kapcsolattal. Mindketten a maguk igazságát és hitét kezdik megélni lehetőségeikhez mérten. A történet a lány sorsát követi, ami izgalmas kalandokban bővelkedik. Megjárjuk vele Alexandriát, betekintést nyerünk különféle női sorsokba, s vágyva vágyjuk vele, hogy mindent leírhasson. 

Egy óriási hajtóereje van ennek a regények, annak a beteljesülését várjuk, hogy végre mindent papírra vethessen Ana. Azt, amit mi bármikor megtehetünk. Hiszen mindenünk megadatott ahhoz, hogy írhassunk; van papírunk, tollunk, megtanultuk a betűvetést, sőt még nőként is írhatunk, szóval ennek minden eleméért küzdenie kell a nőnek, aki Krisztus után 30 körül élt. Ezt éreztem a könyv tengelyének, fő mondandójának, s ehhez használta fel magát Jézus szerepét. 

Mindenképp érdekes vállalkozás ez, de el tudom képzelni, hogy többen zokon veszik majd. Talán pont azért, mert Sue Monk Kidd könyve érzelmes, érzékeny, ugyanakkor okos is, hiszen mindent az adott időszak általános rendjéből vezet le. S teszi ezt nagyon olvasmányos és gördülékeny formában. Talán pont a kalandos, olykor  hihetetlen menekülések miatt érezzük azt, hogy az írói fantázia kapott erős szárnyakra. De bármilyen magasra is röppent, rugaszkodott el a valóság talajától a történet, mégsem a bántó, megszentségtelenítő szándék vezette a szerzőt. Aki olvassa majd a regényt, teljesen tisztán fogja látni, hogy mennyire logikus és hihető minden részlete, egy sokkal elfogadhatóbb spiritualitás bontakozik ki a sorok között. Hiszen mióta ember az ember, keresi létének forrását, ami csak valami több lehet nála, de mivel több nála, így egyben felfoghatatlan is számára. A regény amellett, hogy izgalmas olvasmány, lehetőséget ad arra, hogy csiszoljunk kicsit azon, amit isteni lényegről gondolunk. 

A szerző -ahogy említettem-, egy magyarázatul szolgáló, tartalmas utószóval engedte útjára kötetét, amiben hangsúlyozza, hogy regénye elképzelés, egy régóta dédelgetett ötlet megvalósulása, és nagy bátorság kellett ahhoz, hogy mindezt leírja, akárcsak főhősünknek, Anának.

Hozott pontszám: 4,5

 

Sue Monk Kidd

 

A Galileai Mona Lisa néven ismertté vált mozaik, amelyet egy Szefforiszban feltárt lakóház padlóján találtak, s amely megihlette Sue Monk Kidd-et. Kötetében ez a nőalak lesz Ana, a főszereplő. Forrás

Keletkezési idő: kb. harmadik század

 

Menyhért Anna - Egy szabad nő

"Óva intették az édesanyákat attól, hogy Erdős Renée verseit leánykáik kezébe adják. De persze ez csak még kíváncsibbá tette azokat az óvni való, fiatal lányokat. No meg a mamáikat is. Mindannyian meg akarták tudni, hogyan beszélnek a modern nők a szerelemről. Szókimondóan, a férfiról, a testről olyan nyíltan, ahogy korábban elképzelhetetlen volt. Igen, ez Renée újdonsága."

Menyhért Anna az irodalomtörténet egyik kiemelkedő szereplőjének bőrébe bújt, amikor Erdős Renée karrierjének kisebb megbicsaklását, és annak okait mutatta be regényes formában. Ne tévesszen meg senkit az alcím, nem az egész életét, csupán annak egy kis részét kívánja elénk varázsolni. Renée irodalomtörténeti jelentősége pedig abban rejtezik, hogy a huszadik század legelején publikálta napilapokban verseit. Sőt első verseskötete 1899-ben, Eötvös Károly anyagi és pártfogói támogatásával látott napvilágot. (Leányálmok) A Magyar Géniuszban, Budapesti Naplóban, Vasárnapi Újságban, Hétben, Magyar Hírlapban leközölt versei és tárcái pedig lehetővé tették számára, hogy első magyar  írónőként megálljon a saját lábán. A századforduló függetlenedő, emancipálódó polgárnői mintájává vált. Versei, melyek túlfűtött érzelmektől izzanak, eleddig ismeretlen hangként hasítottak bele a magyar irodalomba. Álszemérem nélkül íródott költeményeinek egy része szerelmi-erotikus vonatkozású. Ezeket lehetett szeretni, vagy nem szeretni, de senkit nem hagyott érintetlenül. 

A könyv Bródy Sándor, 1905-ben megkísérelt öngyilkosságával kezdődik. Az ünnepelt fiatal költőnő, Bródy szeretője, Erdős Renée karrierjére ez csúfos árnyékot vet. Mindenki okkal feltételezi, hogy az ingatag lelkű író végzetes tettét Renée okozta. Pedig Bródy már évek óta, talán elsőszülött leánykájának tragikus halála óta súlyos depresszióban szenved. De a pletyka kipattan, és futótűzként terjed. Az sem sokat segít helyzetén, hogy egy évvel korábban Pfeifer Károly, ugyanabban a szállodában lett öngyilkos, ahol Bródy, és Renée verseskötete volt a kezében. A költőnő belebetegszik a tragédiába, magányossá válik, s külföldön keres menedéket. De vajon tényleg ő tehet a csapások láncolatáról?

Hét évet ugrunk az időben, Menyhért Anna 1898-ba vezeti vissza olvasóit, és segít megérteni, hogy mi lehetett az oka az Erdős Renée körül kialakult helyzetnek. Újságcikkek, naplójegyzetek, levelezések, memoárok szolgáltak alapul a regényhez, mely fikcióval kiegészülve érzelemgazdagon mutatja be ezt az időszakot. A szerző alaposan tanulmányozta Renée költészetét, és ennek szenvedélyessége átjön a sorok között:

"Olyan férfira vágyott, aki magával ragadja, és uralkodik rajta, egy kicsit megkínozza, aztán társként, egyenrangú társként szereti. Aki lehúzza bőrét is, nemcsak a ruháját, és pőrén hagyja, fájón, csupaszon, s aztán felöltözteti a szerelmével."

 A történetből kiderül, hogy nem csak Bródy Sándor, hanem Molnár Ferenc, Jászi Oszkár, Pfeifer Károly is hódolói közé tartoztak. Lelkes sorokkal üdvözölte őt Somlyó Zoltán is: 

"Tudod-e, hogy verseid minden egyes szója

A lelkem húrjának igazi szószólója" *

S tudjuk, hogy Szabó Ervin, Babits Mihály és Ady Endre is meleg szeretettel vette őt körül. Felbukkan egy szerelmes rajongó hölgy is,  Bedőházyné Héczey Erzsébet, akihez talán gyöngédebb érzelmek is fűzték. Ez csak nagyon szépen, árnyaltan jelenik meg a történetben, és a halvány utalás továbbgondolását Erdős Renée Szapphóhoz írt verse adhatja meg talán az olvasónak. 

A kortörténeti leírások a századfordulós Budapestet élethűen terítik elénk, amit  a belső borítón található korabeli fotók is megtámogatnak. De be kell vallnom, hogy lényegesen vastagabb ábrázolást is elbírt volna a regény. Kicsit szellősnek, fajsúly nélkülinek  éreztem a helyzetek ábrázolását. Ugyanígy voltam a női egyenjogúság gondolatának beleszövésével is. Ott volt, de nem volt elég erős. 

Ami viszont nálam elvitte a hangsúlyt, az az ábrázolt Erdős Renée férfiakkal szembeni felelőtlen játszadozása volt. Itt különösen Jászi Oszkárra utalnék.  Kideríthetetlen, hogy mennyi ebben az írói fantázia, a tények alapján talán elképzelhető ilyesfajta hozzáállás. Ez minden esetre nem a regénynek róható fel, épp csak kellemetlen volt szembesülni vele. Emellett Menyhért Anna nagyon élethűen hozza a fiatal álmodozó, a nagyvárosi forgatagba és irodalmi klubokba, kávéházakba bebocsátást nyerő, szívében nagy vágyakat kergető leány alakját. 

Hozott pontszám: 4

 

Erdős Renée

*Somlyó Zoltán - Erdős Renéehez, Magyar Géniusz 19026 4.57.

Szécsi Noémi -Egyformák vagytok

Nagyon nehéz jónak értékelni egy ennyire negatív könyvet. Pedig előre bocsátom, hogy bár kiakasztó, meg felbosszantó és trágár is, a főhősei utálatosak,  mégis  szükség van a Szécsi Noémi által bemutatott jelenség megismerésére. Biztos, hogy sokat kell még ülepednie az olvasottaknak bennem, mert ez most nem egy olyan könyv, amit elolvasol, homlokodra csapsz, megvilágosodsz és "Jó napot"! 

A  Nyughatatlanok, és a Gondolatolvasó című kötetekhez kapcsolódva, egy trilógia harmadik darabja ez a kiadvány, mely annyira lazán kötődik az előzőekhez, hogy akár azok nélkül is olvasható. A Nyughatatlanokban az 1848-as forradalom után emigrálni kényszerülő magyarok egy csoportjának életét követhetjük nyomon, és ezen  ősök után kutat Em, az Egyformák vagytok történésznője. Barátnője, s egyben rokona Elza, a történet másik figurája.

Egy lakásétteremben találkozunk velük először, ahol egy film forgatásával kapcsolatban gyűlt össze a  társaság. Ez lesz az a hely, ahová felállította a szerző  trambulinját, melyről a szereplők ugrálnak a múlt különböző állomásaira. Aki olvasta esetleg a két korábbi részt, az se gondolja, hogy könnyen tudja majd követni ezeket a mutatványokat, mert szédületes a tempó. Ráadásul itt is érvényben van az a szerkesztési mód, amivel már találkozhattunk Szécsi Noéminél, hogy az elsőre érthetetlennek tűnő dolgok a végén helyükre kerülnek.

Em és Elza a mindennapjaikról beszélnek, leginkább úgy, ahogy a barátnők szoktak. Gondolom. Mert, hogy az a közeg, ahová engem beletett a szerző, az egy ismeretlen világ számomra. A külsőségeken, a látszaton alapuló megítélések világa ez, ahol a nők testük révén jutnak el bárhová, leginkább előre. A  küllem, az esztétika, a divat vakolatával beborított értékek hona, ahol mindennek kifutása a másik testének bitorlásában vagy levadászásában teljesedik be. Egy ilyen játszmában a nők úgy jelennek meg, mint áldozatok, akik nem irányíthatják sorsukat. Boldogulásuk a férfiaktól függ, s ebből következően abból, hogy kellenek-e nekik? Elza, a kiadói jogásznő, és Em, a történésznő azt gondolnánk, hogy megállnának a saját lábukon, mégis ők lesznek ennek az "elnyomásnak" a megjelenítői. 

Tehát van ez a jelenség, amire én nem tudom ráhúzni a nők alsóbbrendűségének gondolatát, mert egészen egyszerűen én az ilyet butának és üresnek nevezem. Nem őket pakolják be, hanem ők magukat skatulyázzák be ebbe a szerepbe. Annyira távol áll tőlem ez a két női alak, és annyira bosszant az, amit megjelenítenek, hogy még most írás közben is felhúzom magam ezen. A női mivoltunk  másik legfontosabb terepe, az anyaság kérdése szintén hangsúlyos a könyvben. A két nő a negyvenes éveinek legelején jár, Elza nem is akar gyereket, Em már anya, de  újra teherbe akar esni. A nő itt csak addig nő, amíg ágyba lehet hurcolni, s amíg abból gyerek lehet. Életét ovulációtól, ovulációig éli meg, miközben képtelen szeretni, és áldozatot hozni nagylánya érdekében.  Soha nem boldogok.

Az egyformák vagytok kifejezést pedig Em, és az általa kutatott Bárdy család egyik leszármazottja, Mädy kapja, jelezve, hogy hiába múlnak az évek, változik a történelmi háttér, vannak dolgok, amik mintha nem változnának. 

Vagy kik az egyformák?

Szécsi Noémi

Nem engedett közel magához ez a könyv. 

Olvasni sem volt egyszerű, nagyon lassan haladtam vele. Voltak mondatok, amiknek többször neki kellett mennem. A mondanivalójával sem tudok egyetérteni, mégis kitűnően ábrázol egy létező jelenséget, és erre tényleg nem lehet már mit mondani. 

Az egyetlen félelmem, hogy így csak nagyon vékony réteget szólít meg. Jó szívvel nem is tudom egyetlen ismerősömnek sem ajánlani. 

Hozott pontszám:  -

Winterson, Jeanette-Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

          "A történetek tényleg veszélyesek, anyámnak ebben igaza volt. A könyv varázsszőnyeg, más világba repít. A könyv ajtó. Kinyitod. Belépsz rajta. De visszajössz-e?"

Ugye, megdöbbentő a cím? Szerintem  a szerző már ezzel is felkelti az olvasó figyelmét, és elgondolkodtat. Kinek fontosabb a normalitás, mint a boldogság? Elárulom, hogy  ez a mondat nem az önéletrajzi könyv szerzőjétől származik, hanem annak anyjától, de igen is kardinálissá válik Jeanette életében, tehát nem kell csodálkozni, hogy könyvének épp ez a címe, ami annyira  nem vonatkozik rá.

 Jeanette 6 hetes volt, amikor örökbe fogadták és a Winterson család harmadik tagja lehetett. Valószínűleg az örökbe adást végző társaságnak nem szúrt szemet Mrs.Winterson "furcsasága", bigott vallásossága, bigott nemisége, és egyáltalán abszolút rugalmatlansága az élethez. Ez a merevség válik az egész család mélybe húzó malomkövévé. Nem képes elfogadni azt a kislányt, akihez a sors vezette, leginkább egész életében az az érzés hatottá át, hogy "rossz kiságyhoz vezette az ördög." Hogyan is juthatott pont neki ez a gonosz, verekedős, megátalkodott gyermek, aki egész lényével, egész életében csalódást okozott ennek a derék asszonynak. Pedig ő küzd a lelkek megmentéséért, bibliai idézeteket tesz a kislány reggelije mellé, párnáját is ilyen cetlikkel tömi meg, csütörtök kivételével délutánjaikat a templomban töltik, de semmi nem segít, Jeanette marad olyan, amilyen. Megharapja a tanítóját, felégeti a babakonyhát, a lányokat szereti, hazudik, csökönyös, míg végül tizenhat évesen végleg elhagyja otthonát. Büntetésinek köszönhetően már így is több időt töltött a  pincében vagy a küszöbön gubbasztva, mint normális körülmények között, a csöves életmódból adódó kényelmetlenségeket már fel sem vette. Egyetlen dolog tartotta a létben, a könyvek. A könyvek iránti fogyhatatlan vonzalma, ahogy a későbbiekben is, amikor élete újból zátonyra fut, azt érzi, hogy életében a vers a mentőkötél, a könyv a tutaj. Igaz itt már a saját maga által írt könyv lesz az, ami képessé teszi őt a túlélésre.
 "Ha a vers mentőkötél, a könyv tutaj. Legingatagabb állapotomban egy-egy könyvön egyensúlyoztam, és miután bőrig áztam, összetörtem az áradatban, a könyvek átsiklottak velem az érzelmek vadvizén."

     Ahogy azt sejthetjük Jeanette egész életének fő célja az édesanyja megtalálása lesz. Minden leírt sorban üzen, árulkodik és reménykedik. Az örökbefogadott gyerekek eltaszítottságának őrlő magányában és önvádjában szenved, képtelen a boldogságra. Be kell vallanom, hogy a történet végkifejletét ismerve, sem maradt bennem kevesebb kérdés. 

     Átmeneti gyermekotthonban dolgozom. Nap, mint nap találkozom olyan gyerekekkel, akik az anyjuk iránti olthatatlan szeretetéhség miatt szenvednek. Semmi, de semmi nem tudja pótolni az anyai szeretetet. Elvihetem én a gyereket moziba, állatkertbe, festhetünk, gyurmázhatunk, adhatok neki finom ételeket, meleget, bármit, ő az anyja után fog vágyódni. Még akkor is, ha az bántotta, verte, negligálta, becsapta. Örök tátongó seb marad egy ilyen gyermekben, felnőttben. Itt nincs jó megoldás, csak kevésbé rossz. Jeanette bár képessé vált talpon maradni, mégsem vált képessé a boldogságra. 

    Mint minden önéletrajzi könyv, ez is leginkább a tiszteletet ébreszti fel bennem. Hogy a szerző megosztotta velem legintimebb dolgait, legnagyobb fájdalmait, szégyenét. De túl a tiszteleten, Jeanette történetében a könyvek iránti szerelme villanyozott fel legjobban. Neki tilos az anyai házban olvasni, ezért titokban gyűjti őket, fizetéséből garasoskodva, lecsípve innen-onnan. 

"A pénzemen könyveket vettem. Hazacsempésztem, a matracom alá rejtettem őket.
Aki átlagos méretű ágyban alszik, és gyűjti az átlagos méretű puhafedeles könyveket, tudja, hogy rétegenként hetvenkét könyv fér a matrac alá. Fekhelyem apránként, de egyre észrevehetőbben emelkedett, mint Borsószem királykisasszonyé, vagyis kezdtem közelebb kerülni a plafonhoz, mint a padlóhoz." 

Izgalmas élmény lehetett így közeledni a plafon felé. Más részről a könyvtárban szisztematikusan elkezdi olvasni a köteteket, A-Z- ig, de szó szerint így! Hihetetlen. Élete nehéz pillanatában mindig állt mellette egy hős, egy láthatatlan segítő. 

      Joggal tesszük fel a kérdést a kötet végén, nos, akkor lehet a szerző boldog, vagy lehet normális? Az, hogy manapság mi számít normálisnak, arról nem is érdemes vitát nyitni, annyira széles a határ. Bizonyos szempontból Jeanette normális, de nem boldog. Más megvilágításból Jeanette nem normális és nem is boldog. Számomra viszont nem normális, de képessé kell váljon boldognak érezni magát,mert igen is lehet boldog, még ha nem is normális.  

      Izgalmas olvasmány Jeanette Winterson története, amely az örökbefogadás érzelmi örökségének feldolgozását  tárja elénk, miközben egy rendkívüli érzékenységgel és írói tehetséggel megáldott személyt is megismerhetünk. Köszönjük J.W. !

       Jeanette Winterson

 A kötetért hálás köszönet a Park Kiadónak! 

Hozott pontszám: 5

Kedvenc karakter: Jeanette 

Park Kiadó, Budapest 2013

Eredeti cím: Why Be Happy When You Could Be Normal? 

Fordította: Lukács Laura 

Ár: 3500,-Ft