Péntek Orsolya - Vénusz jegyében

A  címben szereplő Vénusz név alapján egy szerelmes történetre számítottam, s végül ezt meg is kaptam, ha nem is úgy, ahogy elképzeltem. A szerelem most nem két ember közt szövődött, hanem egy város, nevezetesen Pécs városa a szerelem tárgya. Hozzá lett címezve ez a hosszú óda, melynek se eleje, se vége. A hely szerelmese úgy sorolja a város múltjának részleteit, ahogy azt tenné, ha szívének kedveséről lenne szó. A sebhelyek, a karcok, a veszteségek felbugyogó forrásai egyaránt részei ennek a szeretetnek, melyet úgy tud tisztelni, elismerni és méltányolni, ahogyan azt egy igazi szerelmes teszi. 

Kétezer év mélységének artézi kútjából törtnek fel az első élmények, amikor megjelenik a római Száműzött Sopianae-ban. Már ő is látja a hely szépségét, érzi kötődését a vidékhez, melyhez az idők folyamán sorra csatlakoznak a leszármazottak, vendégek és ellenségek. Az idők rétegein keresztül vezet bennünket Péntek Orsolya; tanúi lehetünk, hogyan jelennek meg a vidéken az első magyar nemzetségek, láthatjuk a tatárok pusztító fellegét, a romba dőlő templomot, s vele a düledező álmokat, hogy aztán láthassuk  egyetemi várossá magasodva. Egymás után tűnnek fel a korszakok kiemelkedő pécsi alakjai. Színre lép a humanizmus előfutára, Janus Pannonius is, s lassan teret kap a város identitására legnagyobb hatást gyakorló növekvő félhold, a török megjelenése. A nevek és vérek egyre jobban keverednek, szétválaszthatatlanná téve az eredetet. Ennek  a folyamatos áramlásnak, elegyedésnek számtalan motorja van, hiszen vannak itt érzelmek, vágyak, törekvések és harcok. Pusztít a pestis, a világháborúk, a forradalmak, közben  az emberek érkeznek messzi vidékekről és menekülnek távoli országokba. Ennek a hatalmas olvasztótégelynek a habjaiból pedig fel-felbukkannak a szédületes színek és ízek, illatok és aromák, melyek elválaszthatatlanná válnak Pécs városától. A napfényben tündöklő szőlőszemek képe már önmagában elég lenne, hogy szerelembe essünk, de itt vannak még az ellenállhatatlan rózsák is, a virágzó mandulafák, a dohánnyal keveredő jázmin és levendula illata. Harmónia hullámzik ezen a vidéken, bármi is legyen a jelen rideg ténye. 

Csodálatosan ír Péntek Orsolya, sima és gördülékeny minden mondata. A monumentális történelmi háttér megalkotása mindvégig arányos tudott maradni. Képes volt olyan valós, látszólag jelentéktelen embereket kiemelni az idők tengeréből, akiknek történetét a nép ajka éltetett, akik jelenlétükkel akár a mai napig is azzá teszik a várost, ami. Egzotikusan gazdag, dús és termékeny ez a regény. Lelkesülten olvastam a történetben feltűnő Zsolnay családról szóló részleteket, akárcsak a főtéren trónoló vaskos és masszív Dzsámi legendáját. Szívmelengető volt a tettyei derviskolostor romjaira bukkanni a sorok között, akárcsak betérni a Caflish Cukrászdába, mint egykor Kőrösi Zoltán Szívlekvárjában.

Annak már többször tanúi lehettünk, ahogy egy családregényben a szereplők, mint kilincset adják egymásnak tovább életük folytatását a történelem viharain keresztül. De itt ez a bizonyos kilincs, maga a város. Kiemelkedő alkotással találkoztam, amely bámulatosan húzza korccá a kiválasztott eseményeket, egyben pazar nyelvi készlettel dolgozva ajándékozza meg olvasóit egy különleges látásmóddal.  Nehéz ezek után nem úgy nézni a városra, mint ahogy a szerző írta. "Irem a földi mennyország. A sehol sem létező, mégis meglévő város.”

Gyerekkoromban varázslatos helynek képzeltem Pécset. Nem jártam ott, az osztálykirándulásainkból valahogy kimaradt. Egyik nénikémtől azonban kaptunk levelezőlapokat, amin egy zömök, leginkább csillagvizsgálóhoz hasonlító épület tornyosult. A pécsi Dzsámi megismerése sokáig váratott magára. Mai formájában pont azt az összeforródást tükrözi számomra, amit maga a regényben színre lépő Pécs jelent. Azon gondolkodtam, hogy micsoda élmény lehet pécsiként benne élni ebben a regényben; végigjárni a  Tompa Mihály utca minden részletét, feltekinteni a Barbakán medvehátára, bolyongani a rózsakertekben, s elidőzni a  székesegyház árnyékában.

 

Hozott pontszám: 5* (kedvenc lett)  

Kornfield, Jack - A bölcs szív

 Buddhista tanítások pszichológiai megközelítésben a nyugati világ számára

 

A kedvenccé vált könyvekről írni a legnagyobb kihívás számomra, mert egyértelműen elfogulttá válik az ember. A bemutatómban igyekszem tárgyilagosan ismertetni a kötetet, melynek legnagyobb érdeme, hogy jókor került hozzám. 

Mindig van bennem egy kis vigyázzállás, amikor   amerikai szerzőtől olvasok életmód, életszemlélet vagy vallással kapcsolatos köteteket. Bizonyára többen tapasztaltuk, hogy a tengerentúli kommunikáció sokszor inkább meggyőzni akar, mint sem mesélni saját élményeket. Meg valahogy a szerzők könnyebben esnek szélsőségekbe, szívesen ragadtatják el magukat. Teljesen megértem, hogy az ottani környezetben vagy kommunikációs kultúrában ezzel lehet hatást gyakorolni az olvasókra, de emiatt sokat veszítenek ezek a kötetek az értékükből Európában. Szerencsére Jack Kornfiel nem esik ebbe a hibába, hanem nagyon is képes megtartani a mesélő szerepét. Mesél élettapasztalatából, kliensek vagy tanítványok, sőt tanítók történeteiből, s teszi ezt a legnagyobb egyszerűséggel, minden szenzációs felhang nélkül. 

Már maga a kiadvány is sokat elárul a tartalomról. Nagyon megkapó volt számomra a borító, egyszerűen nem engedett el. Még ki sem nyitjuk a vaskos kiadványt, de már szemléletváltásra ösztönöz minket. Maga a szerző fiatalabb korában tíz évet töltött távol-keleti buddhista kolostorokban, ott tapasztalta meg a tanítások sorsfordító hatását önmagán. Visszatérve az Egyesült Államokba klinikai szakpszichológus lett, de nem szakított a buddhizmussal, sőt kolostort is alapított Kaliforniában. Mondandójában szépen ötvözi a két megközelítés lényegét, tompítva a nyugati pszichológia sarkosságát, illetve a buddhizmus lényegi elemeit kiemelve, ezeket átültetve a mi nyelvünkre. A kötet elején még éreztem a két világ éles elkülönítését, de ez valahogy egyre inkább eltűnt a későbbiekben, és csak az elme és a szív transzformálásának buddhista megközelítését éreztem hangsúlyosnak. Kornfield leszögezi, hogy a nyugati pszichológia valahogy az ember sötét oldalára összpontosít. Ennek oka szerinte, hogy egyfajta orvosi megközelítés jellemzi, mely a patológiát hangsúlyozza. S miközben az agresszióra, a depresszióra, a félelemre fókuszálunk, megfeledkezünk arról, hogy kik vagyunk valójában, eredendő jóságunkról, nemességünkről. Olyan szépen tud erről mesélni, hogy már itt elkötelezett engem, mindenféle propaganda szöveg nélkül. 

Az első rész arról tanít, hogy kik vagyunk valójában; többek közt nemességünkről, a tudatosság elszíneződéséről, a titokzatos illúzióinkról.  Ezek a fejezetek úgy épülnek fel, hogy van egy-két idézet, mely az adott témához kapcsolódik, majd a szerző bemutatja, hogy mik a tapasztalatai erről, s csak utána mutatja be, milyen alapelvként jelenik ez meg a buddhizmusban. Aztán érzékelteti velünk, hogy  ennek a nyugati pszichológiában milyen alapjai vannak, hol van eltérés. Minden fejezetet végül egy gyakorlat zár, ami segít átültetni az elméletet a mindennapokba. Ezek többnyire vizualizációk, meditációs gyakorlatok, érzékelések, vagy tudatosan elvégzett tettek. 

A második rész a nyugati mindfulness jelenség buddhista megfelelőjének, az éberségnek témáját járja körül, majd a szenvedés okairól, a szabadságról és végül a bölcs szív megtestesítéséről szóló részek visznek egyre mélyebbre a témában. 

Kornfield gondolatai egyre jobban áthatják az embert olvasás közben. Nem lehet kiemelni egyetlen olyan szegmens sem, ami hangsúlyozottabban szerepelne a kötetben. Azt vettem észre, hogy lassan haladva egyre inkább beborított az a nyugalom, ami a sorokból áradt. Egy elmét lecsendesítő, tudatos viselkedésen alapuló odafordulás a másikhoz, az élethez és önmagunkhoz. Úgy mutatta be a buddhista gondolkodásmód alapjait, hogy közben azt éreztem, ez a világ legtermészetesebb módja. Rengeteg szempontot kapunk ahhoz, hogyan szemlélhetjük másként a világot, mint eddig. Miként engedjük el haragunkat, hogyan idomuljunk a vágyainkhoz?

Ez a kötet segíthet a felébredésben, hogyan valósíthatjuk meg azt, amire teremtve vagyunk, milyen jelentősége van ebben a bölcsességnek és a szívnek. Olvasást tekintve, én kifejezetten minden reggel vettem kezembe a kötetet, pár oldalt olvasva indítottam a napomat, hogy aztán ezek mehessenek tovább bennem. Így a tanítás képes hatást gyakorolni az emberre, nem ragad meg az ismeretterjesztő  minőségében. Kicsit a tanítvány szerepében érezhettem magam, ahol a tanítóm egy ösvényen vezet. Rossz érzés is volt megtapasztalni, hogy vége. De igazából sosincs vége, ha újra kezdem a könyvet, más mondatok ragadnak meg, máshol tartok most, mint akkor. 

Hozott pontszám: 5*, kedvenc lett 

 

Téves észlelés-részletek

"A nemtudás legmélyebb szintje az, amit a valóság téves észlelésének nevezünk. Ez az a szint, amelyet a legnehezebb észrevenni, mert olyan feltételezéseket kérdőjelez meg, amelyek nagyon kedvesek a szívünknek. Alapvetően nemtudás jellemző ránk a boldogság és az állandóság tekintetében, valamint annak a valakinek a természetével kapcsolatban, akinek hisszük magunkat.

* * *

Amikor megfeledkezünk valódi természetünkről, akkor különállónak érezzük magunkat, elveszünk a saját kis nézőpontunkban, úgy mozgunk, mint a szemellenzős ló. Ugyanígy ragadjuk meg testünket, tovaillanó érzéseinket és gondolatainkat, és alapvető identitásunknak tartjuk őket.

* * *

Amikor nemtudás van bennünk, nem a megfelelő perspektívából szemléljük a dolgokat ragaszkodunk és megfeledkezünk valódi sugárzó természetünkről. Alan Watts ezt hívja úgy: a tabu, ami tiltja hogy megismerjük kik vagyunk.

* * *

A nemtudás egy pillanat alatt szétoszlatható . Soha nincs túl késő ahhoz, hogy a bölcsesség fénye mindent beborítson.

A bölcsesség, amit keresünk önnön bölcs szívünkben található."

 

" Az ember sokkal inkább a nehézségekből, mint a könnyű helyzetekből gyűjt bölcsességet. Meg kell tanulnunk erőt meríteni a nehézségekből… meg kell tanulnunk lángra lobbantani a villámot a szívünkben, hogy bevilágítsa a viharos éjszakát.”
Ang Szán Szu Csi

 

 

Young, Damon - Hogyan ​gondolkodjunk a testedzésről?

Hogyan ​gondolkodjunk a testedzésről? - teszi fel a kérdést a filozófus. Hangos válaszait rögzíti a könyv, s a témát először az ókori görögöktől indítja. A görögöktől, akik úgy gondolták, hogy a testedzés nem csak az esztétikai élmény ajándékával kecsegtet, hanem jó módszer arra is, hogy emberi mivoltunkat a maga teljességében élvezhessük. Már ők is úgy vélték, hogy a sport megdolgoztatja  a lelkünket is, "élvezetes, és erényessé tesz, mindamellett megfeszíti a testet." Ebben a kontextusban bontja ki számunkra, hogy mi is az erény, melyhez józan ész is kell, mert az jelöli ki az arany középutat. S emellett az erény döntés kérdése is, s olyan jellemvonás, amely nem csupán szellemi és fizikai tulajdonság, hanem kell hozzá még a vágy is. A görögök leckéi, az arisztotelészi gondolatok megadják a könyv alaphangulatát. 

A szerző szabad gondolatainak jegyzékét olvashatjuk ezután. Az egész olyan, mint egy merengés, persze tele tartalommal, figyelemfelkeltő mélázásokkal. Megmaradtak bennem például Darwin homoksétányai, ami jól rezonált előző olvasmányommal a Sinrin-joku témával. Darwin számára, aki minden nap gyalogolt,  a séta testedzés volt. Ez nem csupán a kondíció megtartása vagy a jó közérzet miatt volt fontos számára, hanem ebben a meditatív állapotban sorra érkeztek hozzá a konvencionális nézetekkel szembe menő ötletei. Az ő sétái egyben elmélkedési gyakorlatok is voltak. Szóval a testedzés elősegíti a problémamegoldó gondolkodást. Sokan tudjuk ezt, akik rendszeresen sportolunk, mégis érdekes volt ezt olvasni leírva és tudatosítani magamban. Ezután részletesen kibontja még a séta, a futás témáját, melyben a monotonitás, mint hasznos dolog jelenik meg. Természetesen a képbe befut Murakami Haruki is, aki aztán tényleg egyesíti magában a szellemi és testi tevékenységeket. Olyan gondolatokkal találkozunk még ebben a fejezetben, mint az egyedüllét, az éberség, az üresség érzésének megszerzése. 

A további fejezetek is hasonlóan izgalmas filozofálgatásokat tartalmaznak. Szó van a szépségről, mely titkon vagy nyíltan, de minden testedzés célja is egyben. Aztán a csapatjátékokról, és ezzel összefüggésben az áldozatról és alázatról. Nem kerülte el Damon Young a fájdalom kérdését sem,  amely a küzdősportokat és a balettet vesézi ki a fájdalmak tükrében. Az úszás és a vízzel való kapcsolat külön fejezetet kapott, aminek bár nem vagyok nagy úszóbajnok, de nagyon örültem, mert számomra is az egyik legtermészetesebb sport az úszás. Persze itt is elkalandozik szerzőnk mélyebb vizekre, a határtalanság kérdéseibe is betekint, megmutatja kicsinységünket és esendőségünket. Csupa izgalmas felvetéssel találkozhatunk olvasás közben, és noha tényleg filozófiai tételek is bekerülnek a gondolatfutamokban, azok menete mindvégig világosan követhető. Számos személyes példa és megélés teszi élményszerűvé a könyvet, aminek hatására bennünk is megérkeznek a saját tapasztalatok. 

A szerző az utolsó blokkban behozza az egység kérdését, ezzel összefüggésben pedig a jógát, a tajcsit és a meditációt, melyet úgy nevez, hogy olyan, mint a varrásban az öltésbontó, vagyis szétbontja életünket  a varrás mentén.  A jóga felszabadító hatása már önmagában a gyakorlástól is meg fog érkezni, nem kell hinni semmiféle energiaáramlásban, csíben, vagy bármiben. Úgy fogalmaznék, hogy a szerző kellő józansággal, kissé kívülálló szemszögből, de teljesen korrektül ír erről a részről. Örültem, hogy a sportolás spektrumának széles palettájából ez is bekerült a kötetbe. 

S mi lehet a végső konklúzió, ha nem az, hogy a szellemi és a testi edzésnek jól meg kell férnie egymás mellett, s ezzel az intelligens testedzés fontosságára figyelmezteti olvasóit Damon Young; vagyis, hogy a szokásos körülmények között megtapasztaljuk énünk szokatlan teljességét.  

"Amikor elköteleztük magunkat egy kiegyensúlyozottabb élet mellett -amelyben nincs helye a dualizmusnak-, megtapasztalhatunk egyfajta emberi alkímiát: nyers izommunkát, energiát teszünk az „üstbe”, és pszichológiai aranyat nyertünk belőle.És viszont: az erősebb kar és erősebb szív jutalma egy olyan elme, amely tisztábban látja az ütőt és a labdát, a sziklát, az utat. Így vagy úgy, de az intelligens testedzés mindig kétirányú folyamat. "

Aki el tudja fogadni, hogy a teljesség igénye nélkül, vagy bármiféle rendszerezés nélkül a sportolás lelki hatásairól olvasson, csak úgy szabadon, annak szívesen ajánlom ezt a könyvet. Egy kis kalandozásként nekem is jól esett.

Hozott pontszám: 4   

 

Mijazaki Josifumi - Sinrin-joku

Erdőfürdő, a japán módszer a testi-lelki egészséghez

 

Már többször előfordult, hogy a könyvtárban levettem a polcról ezt a könyvet, belenéztem és picit gyönyörködtem, de végül nem vettem ki, mert annyira azért nem érdekelt. Mígnem egy hónapja csak jött velem. Ilyen spontán leemeléseknél általában az történik, hogy kinyitom valahol a kötetet és megszólít egy mondat, egy cím egy gondolat, vagy akár egy kép. Ebben a kiadványban bőségesen adódhat arra lehetőség, hogy az embert megszólítsa egy kép. Már maga ez a tény is, hogy szeretünk természeti képeket, így fákat, erdőt ábrázoló képeket nézegetni, igazolja Mijazaki Josifumi felvetését, ami szerint, egészségvédő hatással rendelkezik az erdőfürdőzés. Ezt  kifejezést a napfürdőzés mintájára 1982 óta használják az erdőben való érzékszervi megmerítkezésre. 

A kifejezés tulajdonképpen egy marketingötletként született, aminek az volt a célja, hogy minél több embert csábítsanak a japán erdőkbe. Az erdei séták jótékony hatását egyre többen kezdték vizsgálni szerte a világon, így maga a szerző is. Tudományos módszerekkel szerették volna igazolni feltételezésüket, így általában vérnyomást, koleszterin szintet és pulzust vizsgáltak a különböző felmérésekkor. Bár a szerző végig ezekre a vizsgálatokra hivatkozik, de ennek részletes leírása csak a könyv utolsó fejezetében olvasható. Egyébként egy átlagos tudományos vizsgálathoz és annak dokumentálásához képest ez egy alaposan leegyszerűsített ismertető. 

A szerző bemutatkozása után először a természetterápiák izgalmas világába kalauzolja olvasóit, melynek jótékony hatása éppen hajdani természetközeli és a természetre utalt életmódunkból ered. Azt, hogy a léleknek jót tesz a természet azt mindenki érezheti maga is, amikor ott van. Persze ezek nem mérhető adatok, viszont a fiziológiai hatástanulmányokkal talán meggyőzhetőek az ész emberei is. A japánokról tudjuk, hogy mindig is különleges kapcsolatban álltak a természettel. A japán kertek, az ikebana művészet és tájrendezéseik is ennek tanúi. De gondoljunk csak a bonszai-okra vagy a cseresznyevirágzás ünnepére és szemünk előtt megelevenednek ezek a csodálatos képek. Ezekkel is találkozunk a kötetben. 

Valójában az erdőben nem csak sétálva lehet kiélvezni a környezet gyógyító és lelket csendesítő hatását. Az erdőfürdőzés ugyanis sokkal tágabb körben értelmezhető. Ide tartozik az erdei: meditáció, jóga, függőágyazás, csillagnézés, felhőtenger szemlélése, hófödte hegyekben való séta, teaszüret, zenei koncertek az erdőben, teraszos rizsföldek szépségében való gyönyörködés, cseresznyevirágzás nézése, nordic walking, aroma foglakozások, lovaglás és kutyaterápia, őszi levelek pompájában való séta és nézelődés. A különböző erdőfürdős központtal és kifejezetten ezekkel a programokkal rendelkező parkokat ismerhetjük meg vázlatosan. Egyik izgalmasabb kínálattal rendelkezik, mint a másik. De emellett néhány erdőben végezhető gyakorlatot is kapunk. 

Többségünk azonban nem éppen elérhető távolságra él az erdőktől. Azt javasolja Mijazaki, hogy hozzuk akkor közelebb magunkhoz az erdőket. Hogyan s miként valósulhat meg a városi természet? Nagyon érdekes  ötleteket hoz be a szerző, ugyanis a fa érintése nem csupán az erdőkben, hanem mindennapi használati tárgyaink kézbevételekor is kifejti nyugtató hatását. A japánfürdők, szaunák, kezeletlen fa tárgyaink tapintása, szaglása, vagy a vágott virágok szemlélése vázákban is jótékony hatással van a szervezetre. 

Ezt a könyvet jó kézbe venni, megnyugtató képei, kellemes tapintása van. Az információk érdekesek, jól érthetőek, a könyv mondandója átjön a világ másik részére is. Minden bizonnyal kell ahhoz nyitottság, hogy az erdőben sétálva mondjuk megöleljünk egy fát is, átadjuk magunkat annak a lehetőségnek, hogy gyógyulhatunk ezáltal. Azonban eltér az általánosságban olvasott európai ismeretterjesztő könyvektől. Sokkal kevesebb szóval akarja elérni mondandójának átadását, mint azt megszokhattuk. Általában az oldalak felén van csak szöveges információ, mellette erdőrészletek, fotók illusztrálják a kötetet. Inkább kicsit szokatlannak mondanám, de nem kifejezetten rossz. Hiszen van, amit nem kell túlbeszélni, túlgondolni. Így a tudományos kísérletnél, magánál a vizsgálat bemutatásánál is hiányoltam a nagy adattömegeket, aminek hiánya nem nagyon zavart, bár furcsa. Bevallom, hogy nekem azért kicsit sematikus volt így a téma bemutatása, mindamellett, hogy szerintem sem kell ezt  bő lére ereszteni.  

Nagyon jó volt már csak olvasni ezt a kiadványt, elmélázni a képeken és megfogadni, hogy mi mindent fogok tenni annak érdekében, hogy minél többet átéljek ezekből, illetve, hogy mi valósulhat meg ebből kis hazánkban, kisember életemben. Nagy kérdés, hogyan kerülhetnénk minél közelebb eredeti létállapotunkhoz, hogy újra harmóniában lehessünk önmagunkkal és a természettel. Miként folyhat át rajtunk ismét a megbontatlan, önmagában tökéletes, eredeti létezés, amit ebből az élővilágból ajándékként még megkaphat az ember, hogy felismerjük saját valódiságának lényegét? 

Hozott pontszám: 4

 

l

Wilber, Ken - Integrál szemlélet

 

Igazságtalan lenne értékelnem ezt a könyvet, mert minden erőlködésem ellenére az 58.oldalig bírtam. Minden idegszálam tiltakozott az olvasottakkal szemben, ezen felül pedig meg kellett küzdenem a kiadvány küllemével szembeni előítéletemmel. Attól, hogy valami rövid, meg bevezető jellegű, attól még nem kellene ennyire…. Nem találok erre megfelelő szót. Ugyanis egyfelől az átadásban van valami primitív és hatásvadász. Az egész oldalas fejezet számtól kezdve, a fontosnak vélt szlogenek szintén oldalnyi kiemelésén át, azok megfogalmazásáig. 

„Mi lenne, ha lenne egy átfogó térképünk önmagunkról és erről a szép új világról, amelyben találjuk magunkat?” 

 
Bármennyire is szerettem volna befogadni az integrál szemlélet témáját, melybe említés szinten már többször belefutottam, a fenti mondat már nehezen engedett tovább.
Tartalmilag sem tükrözte a saját világképemet. Ken Wilber megkíséreli az összes létező kultúra állításait az emberi lehetőségekről számba venni és kiteríteni az asztalra. Utána ezek között megkeresni a fejlődés kulcsmozzanatait, és tovább víve a feltételezést, mi lenne, ha felhasználnánk ezek után az összes nagy hagyományt, hogy létrehozzunk egy nagy-összetett, mindent magába foglaló térképet, mely ezeknek a hagyományoknak az elemeit tartalmazza. Ez az intergál térkép. Ez a térkép az összes ismeretet felhasználva végül öt egyszerű tényezőre szűri le a komponenseket, hogy „feltárja és elősegítse az emberi evolúciót. ” Ezt az integrál térképet az élet bármely területén használhatjuk, legyen szó jogról, ökológiáról vagy pszichoterápiáról. Abban segít, hogy bármely területén az életünknek erőforrásaink teljes spektrumát kihasználhassuk, ezáltal sikeresek lehessünk. Másrészről pedig fel tudjuk ismerni ezt az öt tényezőt saját tudatosságunkban. Ennek a térképnek a másik neve IOR (Integral Operating System), vagyis egy szoftver az életünkhöz.
Ami ezután következik, ott kezdtem lassan teljesen elveszíteni a fonalat. Nagyon erőltetettnek, feleslegesnek éreztem ezt az egészet.

Intergál életmódgyakorlatok célja a saját tudatosságunk természetére való felébredés. Mert, ahogy írja: „ A felébredett bölcs nem csak egy India barlangjaiban vagy Tibet hegycsúcsain ücsörgő különlegesség.” Nekem ez a gondolat és a megfogalmazása is rendkívül bántó és pökhendi. Az intergál életmódgyakorlatok, ILP alapelvei egyszerűek, vegyük például az elmét, a testet és a szellemet (erre a szintekre van felosztva az ember nála) majd az ént, a kultúrát és a természetet, s ezeket kombináljuk, akkor a felébredés és fejlődés kilenc lehetséges területét kapjuk….
Nem szeretném ragozni, mert tényleg szembemegy mindennel, ami a saját világnézetem. Másrészről attól tartok, hogy ez a kiadvány nem segítette elő, hogy megértsek ebből az egészből bármit is.
Nem áll tőlem távol az egységben való szemlélet, hiszem, hogy a beteljesülés vágya az egyik legerősebb hajtóerő bennünk, mégis úgy érzem, hogy ez egy erőltetett rendszer, és minél bonyolultabb valami, annál távolabb áll az igazságtól.

 

Kast, Verena - A gyász

 Egy lelki folyamat stádiumai és esélyei

Minden szívvel

Minden ma már halott szívvel,
amely szeretett volt engem,
hideg, sötét vacogásban
nyugszom én is elföldelten.

Minden ma már győztes szívvel,
amely szeretett volt engem,
gyúló arany lobogásban
élek újjászületetten.

(Juan Ramón Jiménez) 

 

Szinte lehetetlenség elkerülni, hogy kapcsolatba ne kerüljünk életünk során a gyásszal. Szeretteink elvesztésének fájdalma az élet legnagyobb próbatétele. Ezzel a fájdalommal megküzd az ember testében, lelkében és értelmével egyaránt. A halál belegázol az életünkbe, olyan változásokat követel meg tőlünk, amit mi egész egyszerűen nem akarunk. Mert mi is történik tulajdonképpen? 

Egy szeretett személy halála azért rendíti meg addigi világlátásunkat alapjaiban, mert  saját magunkat is interperszonális kapcsolatainkon keresztül  ismerhetjük meg, egyúttal ezek a kapcsolatok teszik lehetővé hogy átéljük önmagunk és a világ számos aspektusát. A halállal, a kapcsolat elvesztésével ennek az átélésnek a lehetősége foszlik szerte egy pillanat alatt. Ennek a megszakadt kapcsolatnak az érzelmi feldolgozása maga a gyász. 

Számos könyv foglalkozik a témával, sokan nyernek erőt és vigaszt ezekből a kiadványokból. Hiszen, ahogy írtam, az értelem is küzd a maga módján, de mégis, az értelem fájdalma tulajdonképpen a lélek gyötrődése. A lélek is küzd a maga eszközeivel, és ennek a küzdelemnek egyik formájáról ír Verena Kast ebben a kötetben. Gyökössy Endre Isten elfelejtett nyelvének nevezte ezt a dolgot, mely nem más, mint az álom. 

Az álmokhoz való viszonyulásunk egyedi. Mindenki más mértékben tartja fontosnak; van, aki éveken át rögzíti az éjszaka képeit, van, aki a tudatos álmodásra fókuszál, de azt bátran kijelentem, hogy nagy hatással van mindenkire ez a folyamat. Van, hogy egész nap velünk marad az álom hangulata, bőrünk alá mászik, nem enged. Bevillan egy váratlan pillanatban, pedig nem is emlékeztünk rá reggel, aztán csak ott van. 

A svájci pszichológusnő munkássága alatt sokszor foglalkozott gyászoló emberekkel, és több mint tíz évig gyűjtötte és kutatta a gyászolók álmait. A tragédiák sokszor az egyén számára feldolgozhatatlan mennyiségű és mértékű fájdalmat okozhatnak. A személyes tudattalan tárolja azokat az elfelejtett, elfojtott érzéseket és gondolatokat, melyekkel a tudat nem képes másként megküzdeni akkor és ott. Ahogy Freud mondta: „A tudattalan felderítésének királyi útja az álom értelmezése."  Így az álmok megértése sokat segíthet önmagunk megértésében, és hozzájárulhat a gyászmunkához. 

A halálélmény közelségében intenzíven álmodunk, így segít a tudattalan feldolgozni azt. De az álmok értelmezése közel sem olyan könnyű feladat mindenki számára. Ebben segített klienseinek a pszichoterapeuta szerző, aki könyvében számos esetet, többször egész folyamatot mutat be. A példák azt illusztrálják, mire kell figyelni, mi hangsúlyos és mit jelent egy-egy kép, szimbólum. A könyv érdekessége az, hogy miközben bemutatja ezeket az eseteket, aközben mindvégig segít megérteni a gyász természetét, észrevétlenül megosztja például azt, hogy milyen támogatást igényelnek a veszteséget átélők. A gyászfeldolgozás tipikus eseteiből szemezget a szerző, ahol a veszteség megemésztését az nehezíti, hogy mondjuk, nem volt rendben az elhunyttal való kapcsolat, lezáratlan ügyük volt, vagy egész egyszerűen a harag elfojtása gátolja a továbblépést. A témák között találkozunk komplikált gyásszal, a különböző stádiumokat érintő sajátossággal és a depresszióval is.

Verena Kast újfajta, érdekes módon közelítette meg a gyász témáját. Olvasás közben egyfelől távol állnak tőlünk az egyedi esetek, másfelől sok érintettségit is tapasztalhatunk. 

Ez a kötet a Park Kiadó gondozásában tavaly látott napvilágot újra. A finom érzékenységgel kiválasztott, szerintem méltó borítót Borbély Szilárd szavai kísérik: "A gyász után el kell jönni a derűnek és a megbocsátásnak."  

Mivel Verena Kast könyveit elég ritkán lehet kapni, így aki szeretne egy példányt, mielőbb vegyen belőle!

Hozott pontszám: 4

 

Verena Kast

Fotó: Palma Fiacco

 

Grün, Anselm - Az emberélet útjának felén

Az élet útjának nagyjából felén történik velünk valami. Az emberek nagyobb része átél egy olyan megmagyarázhatatlan megingást az élet akár több területén is, ami lépésre készteti. Ez a krízis nem kíméli a szerzetesi életet élőket sem. Anselm Grün ezzel úgy szembesült, hogy az évek alatt néhány negyven év feletti rendtársa kilépett  a közösségükből. A "midlife crisis" mindent felforgató hatása a legtöbb embernek problémát jelent, állapították meg a szerző rendtársai is, így egy teológiai munkanap keretén belül csak ezzel a problémával foglalkoztak. Ezeknek az előadásoknak a kivonata tulajdonképpen ez a vékonyka kötet. Két beszámoló képezte a megbeszélések, így a könyv alapjait is. 

Az egyik ösvény Johannes Tauler (1300-1361) német misztikus gondolatainak útján halad, mely elsősorban egy vallásos nézet. A másik alapot pedig -a dolog egzisztenciális válságának okán - Carl Gustav Jung adta. Tauler gondolatait hat fejezetben vezette végig Grün; A krízis, a menekülés, a lemaradás, az önismeret, a higgadtság és az Isten születése. 

Tauler gyakran beszélt övéinek a negyven körüli évekről. A bibliai szent számot (40 napos jézusi böjt, 40 év vándorlás a pusztában, 40 napos vízözön) szimbólumként kezelte, mely az ember szellemi fejlődésének mutatója. Életének első felében cselekedeteire koncentrál az ember, és bár vallásos téren is el akar valamit érni, de még nem képes arra, hogy a lelki fejlődést ne saját önerejéből képzelje el, hanem Isten által. Tauler szerint tehát ennek a fordulópontnak az a lényege, hogy hagyja magát az ember kiüresíteni Istentől, hogy aztán újonnan beöltözhessen kegyelmébe. A krízis tehát döntő horderejű, ahol az forog kockán, hogy megmarad-e az ember önmagában vagy feltárja magát Isten kegyelme előtt. 

Ez a krízis tehát az első lépés, amikor azt érezni, hogy a megszokottat elvették és nincs helyette semmi új. Tauler a vallásos gyakorlatra utal, de ehhez  az érzéshez egyetemessége által, mindenki tud kapcsolódni vallásgyakorlatától függetlenül. Az eddigi kapaszkodót nyújtó szellemi erőfeszítések kudarcot vallanak, a külső formák kiüresednek. Tauler kimondja, hogy véleménye szerint maga Isten juttatja az embert a válságba, hogy rákényszerítse, hogy megtalálja a saját igazát, újszövetségi képet használva, hogy megkeresse az elgurult drachmát. Ez a drachma maga a lélek alapja. Persze az ember rosszul reagál erre a krízisre, nem ismeri fel benne a Gondviselést és inkább menekülőre fogja a dolgot. A második fejezet a menekülés módozatait mutatja be, majd a lemaradást tárgyalja a harmadik részben. Ez ugyan nem menekülés, de egy megtorpanási reakció a helyzetre. Szintén a vallásgyakorlati példával ábrázol, amikor kifelé azt mutatja, hogy minden rendben, megreked a formális rítusban, de elveszti hitének kisugárzását. Láthatjuk, hogy ez teljesen jellemző mind a párkapcsolati, mind a hivatásbeli, mind egyéb tekintetben is. Ezért a szerzetes szavai a nem hívő ember számára is irányt tud mutatni. Azok a  gyakorlatok, melyek támaszt jelentettek a  korábbi években, az ember belső növekedését, Istenhez jutását szolgálták, kiszáradt ciszternává válnak. A válsággal való megbirkózást a negyedik fejezetben tárgyalt önismereti munka jelenthet. Utunk befelé, a lélek alapjai felé vezetnek. Nem olyan könnyű ezzel megbirkózni, ennek nehézségeiről is olvashatunk. Ami segíthet még ezen kívül, az a következő fejezetben leírt higgadtság, amely nem sztoikus, fásult nyugalmat jelent. Az önmagunkról való lemondás, vagy nevezzük inkább átengedésnek. Ahogy Anselm Grün leírta: "Az élet fordulópontján fellépő krízis tulajdonképpeni célja, a vezetőváltás. Már nem én vagyok a vezető, hanem engedem, hogy Isten vezessen."

A születés nem egy fájdalommentes dolog, legyen szó a testi világrajövetelről, a kamaszkori személyiségszületés kríziséről, vagy az életközépi Isten születésről. Ez a születés egy új szintű találkozás Istennel, amikor képessé válik az ember arra, hogy engedje magát Isten által átalakítani. Nagyon szép, misztikus párhuzamokat találunk itt, ami igazán puhán és érzékenyen hat a befogadó olvasóra. 

Így érkezünk el a kötet második ciklusához, ami az élet fordulópontjának problémáit Jung értelmezésében összegzi. Ez a harminc oldalas összefoglaló tényleg csak  egy áttekintést ad, mégis jól érthetően mutatja be a változás lélektani aspektusát. Jung természettudósként vizsgálja az élet értelmére adott vallásos válaszokat, hogy mennyiben járulnak hozzá az emberi lélek egészségéhez. Érdekes, hogy a misztikus és a pszichológus különböző startvonalról indul, de ugyanabba a célba érkezik meg; "Igazi valónkhoz, ahhoz a megismerhetetlen képhez, amelyet Isten kiről-kiről alkotott."

Először az egyénné válás lépéseit kell átgondolnunk, azaz azt a folyamot, melyet az egyén gerjeszt, hogy EGY énnek, azaz osztatlan egységnek élje meg önmagát. Ennek pedig két ciklusa van; egy kifelé irányuló terjeszkedés, ez az élet első felére jellemző, és a második, amikor introverzió, befelé irányulás van. Az élet fordulópontjának a problémája című rész azzal az időszakkal foglalkozik, amikor egyre halkul a külvilág szava és egyre hangosabban halljuk önmagunk belső igényeit. Ekkor tudhatjuk, hogy elérkeztünk ehhez a fordulóponthoz. És itt lép be a feladataink közé az árnyékszemélyiséggel való munka. Ugyanott vagyunk, mint Tauler felosztásában a Lemaradásnál. Megmerevedetten ragaszkodunk a régihez, vagy meg merjük tenni a fordulatot, amire az élet hív. Sajnos itt is több hibás lépés van; megrekedünk vagy mindent kidobunk. Jung felhívja a figyelmet arra, hogy nem az a cél, hogy megtérjünk eddigi értékeink ellentétéhez, hanem az, hogy  értékeinket megtartva ismerjük el azok ellentétét is. Itt kerül szóba az animus és anima integrálásának feladata is. A nő eddig önmagában elnyomott animusa, férfi oldala most teret követel magának. A szilárd véleményalkotás igénye, a kritikus érvelések, a viták, melyek ez ideig visszahúzódva lapultak a mélyben, hogy a nő nőies oldala tudjon fejlődni és kiteljesedni, most energikusan törhetnek a felszínre. A férfiaknak is meg kell küzdeniük az önmagukban hordozott ellentét párjaikkal, fel kell ismerniük, hogy mindaz, ami annyira vonzotta őket egy nőben, azt lényegében önmagukban hordozták. Ez különösen azoknál nehéz, akiknek  saját férfiasságuk fontos szerepet játszott eddig. Ennek az időszaknak ugyancsak nagy feladatát, a mulandóságunk elfogadását is szóba hozza Grün az utolsó lapokon. 

A szerző végül nem engedi egybe, nem ütközteti a két megközelítést, hiszen jól érezzük, hogy a feladat mindkét útnál ugyanazt a nyitottságot és önfelajánlást követeli meg, amely képessé teszi az embert arra, hogy lemondjon önszántából akaratáról, elképzeléseiről. Ahogy Grün atya zárja a kötetet, bevallja, hogy ez a nyitottság azért is fontos, mivel ilyen krízis többször is előfordulhat az életünkben, amikor el kell engednünk mindazt, amiért eddig küzdöttünk.

Mindkét szerző elismeri, hogy ez egy igen nehéz időszaka az életnek. 

Nem túl részletes kötet ez, alapműnek nem mondanám, de egy elindulási kísérletnek jó a témában. Az utóbbi időben több hasonló könyvet vettem a kezembe, ennek tükrében érzem a téma lényegét és fontosságát, de nem biztos, hogy egymagában ez a kis kiadvány elég jártasságot ad. Viszont nagyon tetszett ez a két oldalról történő megközelítés, és annak is örültem, hogy először a német misztikus került sorra és csak utána  a svájci pszichológus gondolatai. Sajnos beszerezni már közel sem olyan egyszerű, könyvtárban még fellelhető néhány példány.

Limpár Imre - 100 ​mondat, amely megváltoztatta az életemet

 Metszetek egy pszichológus lelkéről

 

Limpár Imre gondolatait el szoktam olvasni, ha belefutok itt-ott, de hosszabb tartalmat még nem olvastam tőle. Nagy érdeklődéssel vágtam bele a pszichológus életét befolyásoló mondatokról szóló kötetébe. A lelkesedésem azért apadozott, de valószínűleg az olvasás módjával volt baj.

Tehát olyan mondatokról van szó, amit számtalanszor hall az ember élete során, és ezeket az állításokat minél fiatalabb korú vagy minél többször hallja, annál inkább elhiszi. Ki kérdőjelezné meg a szülei állítását, amikor azt mondják neki,  hogy "Tanulj, mert különben nem lesz belőled semmi!". Életünket át, meg átszövik ezek az állítások. Persze vannak olyan intelmek, melyek pozitívan befolyásolják az embert, de azért nem árt mindennek a mélyére nézni egy kicsit. 

Nyelvünk csodálatos erővel bír; képesek vagyunk vigaszt nyújtani, bátorítani, lelkesíteni, de teljesen romba is dönthetünk szavainkkal bárkit. Sokszor végig sem gondoljuk, hogy mivel ártunk. Mint ahogyan azt sem vizsgáljuk meg, hogy alaphiedelmeink mögött mik állhatnak? Erre a kutatómunkára vállalkozott kötetében a szerző, amikor saját élettörténetének mélyéről húzta elő ezeket a titkos szavakat. 

Hat fejezetben, hat különböző típusú gyakran hallott és működését befolyásoló kifejezés került a lapokra. Először a transzgenerációs téglákra nézhetünk rá. Az olvasó itt alaposan elgondolkozik, hogy vajon a saját családjában miféle bölcsességek hangzottak el, melyek jó eséllyel a mai napig is a háttértárból mozgatják őt.  A huszonkét mondat közül olvashatunk például a "Csak két dobásod van", a "Neked nincs nyelvérzéked" vagy a "Majd visszakapod édes fiam!" típusú determináló kijelentésekről. 

Amikor már épp elkeserednénk ezen a csodacsomagon, amit magunkkal cipelünk, akkor  a második fejezetben új színfoltként azok a szerzőt mélyen érintő mondatokkal találkozunk, melyek pozitív értelemben adtak sokat számára. Itt már egyre több felnőtt korban hallott dologgal találkozunk, de az önvallomásban láthatjuk, hogy soha nem tudhatjuk, melyik elhangzott mondat az, ami sokáig képes erőt adni nekünk. Ezeket elég akár egyszer hallani, hogy örökre velünk maradjanak. Az olvasó számára itt is bekúsznak saját megélései. Limpár Imre olyanokat mutat meg nekünk részletesen, mint például: "Akkor vagy szabad, ha ismered a korlátaidat", vagy a "Céltalan hajónak egy szél sem kedvez". Sok ismerős mondattal találkozhatunk ebben a húszas blokkban is. 

Aztán jönnek a harmadik fejezetben a "Sebek és gyógyulások". Nos, itt már inkább összeszorult a torkom nekem is, hiszen hány látszólag poénos, vagy végig nem gondolt szó hagyja el az ember száját, mely nyílként furakszik az ember szívébe, akár örök sebet ejtve. Ne feledjük, ha a pszichológusnak is kellett ezzel dolgozni, akkor mi van azokkal, akik nem is végeztek soha önismereti munkát. A tizennégy példa nem mindegyike ilyen komor, van köztük jó pár tanulságos eset is. 

A negyedik blokk az "Életkapaszkodók" címen kapta, és valóban igazi mentőöveket olvashatunk köztük. Itt is személyes megélések vannak, melyek elolvasás után szintén segítenek összeszedni, hogy a mi életünkben vajon melyek voltak ezek a kapaszkodók. Sok kedves anekdota révén ismerjük meg egyre jobban a szerző meghatározó élményeit. Akárcsak az ötödik részben, ahol az "Életkérdések" kerülnek terítékre. Itt igazán érdekes kérdések merülnek fel. Például olyanok, mint "El tudnád készíteni önmagad használati utasítását?", vagy "Milyen restanciáid vannak sz életben?". Mit változtatna az életeden, ha egy vagyont utalnának a számládra vagy ha csak napi két órát dolgozhatnál, vagy mit üzennél a tizennyolc éves énednek? Izgalmas felvetések, elgondolkodtatóak. Ezek napokon keresztül is beleragadhatnak a gondolatainkba. 

Így érkezünk el az utolsó fejezethez, mely a "Születések és halálok" címet kapta. Hogyan válhat köddé egy "Pöttöm" élet, amit úgy vártak. Szívbemarkoló vallomással indul ez a blokk, és a későbbi bejegyzések is a halál témája körül forognak, mely a szerző szakdolgozatának témája is volt. Egy vers, amit érett férfivé tudta változtatni a szerzőt, egy egyiptomi sírfelirat és ismét csak személyes életesemények, melyek érzékeltették, milyen közel is van hozzánk a halál. Nem mondom, hogy könnyű oldalak ezek, de ha türelmesen végigjárjuk az utat Limpár Imrével, akkor megtudhatjuk a kedvenc mondatát is.

A kötetet egy melléklet zárja, ahol megoldásokat is kínál a szerző néhány "örökség" feloldására. 

Nagyon sokat lehet tanulni a tudatosítás által, ez már az élet számos területén bebizonyosodott. Ez a kötet is pontosan arról szól, hogy nézzünk szembe azokkal a jelenségekkel, sokszor elhangzott mondatokkal, melyek láthatatlanul irányítanak bennünket. Gyomláljunk vagy hálálkodjunk, de legyünk velük tisztában. 

Egy végtelenül őszinte vallomássorozattal találkoztam, igazi metszetekkel, ahogy azt az alcím is jelzi. Az egyetlen tanácsom a jövendőbeli olvasóknak, hogy ne egy végtére olvassák el a kötetet, mert akkor nagyon sok tud lenni ez az egész. Én is besokalltam tőle kezdetben, aztán letettem és egyet-kettőt olvastam csak el, és úgy jobb. Számos idézet és anekdota került kijegyzetelésre, amiket maga a szerző is mástól hozott. Ezek még tartalmasabbá teszik a kötetet. 

Hozott pontszám: 5

 

Wolfe, David with R.A.Gauthier - Természetes szépség

A szépség belülről fakad

 

A könyvtárban nézelődve akadtam Wolfe könyvére, belelapozva érdekes címekkel találkoztam, így adtam neki egy esélyt és hazahoztam. 

Ez a belső szépség, amire  a szerző hivatkozik ez nem a lelki jóságból és belső békéből fakadó szépség elsősorban, hanem sokkal inkább a helyes és jó anyagcserére épülő, sejttáplálás szinten megvalósuló járulékos nyereség. A szerző -akit a fülszöveg Amerika egyik  legkiválóbb táplálkozástudományi szakértőjének nevez meg- öt támpillérre helyezi filozófiájának alapjait. Szerinte öt szépségfaktoron keresztül vezet az út a belülről jövő, igazi szépség megtalálásához, ami nem másból, mint az egészségből fakad. Így könyvének szerkezetét is ez az öt témakifejtés adja. 

Először az ételről beszél, jobban mondva, hogy mit viszünk be és mit nem a szervezetünkbe. Teljesen az alapoktól indul, így beszél a zsírokról, szénhidrátokról, fehérjéről, majd egész érdekes módon átvált a zöld színű zöldségekre, gyümölcsökre, magvakra, csírákra. Sajnos azért meg kell vallani, hogy még ha ezeket a tápanyagban gazdagnak tűnő gyümölcsöket is esszük, elég nagy baj okozói lehetünk, ha nem biogazdálkodásból származóakat veszünk magunkhoz, mert ezek bizony a legszennyezettebbek élelmiszerek közé tartoznak. Persze az adatok az Egyesült Államokra vonatkoznak.  "Piszkos tizenkettő"nek nevezi őket, és szinte a leggyakrabban használt gyümölcsök-zöldségek tartoznak ide: az alma, a paradicsom, az uborka, a körte, a szőlő, a paprika.... Egyébként a táplálkozás tekintetében nem mondja ki, hogy vegyes, vegetáriánus, vega vagy vegán táplálkozást javasol, inkább az tűnik ki, hogy  minél kevesebb feldolgozott élelmiszer szerepeljen az étlapunkon. Ennek a témának markánsabb részét a szupertáplálékok teszik ki, aminek a szerző egyébként külön könyvet is szentelt. Itt többé kevésbé olyan ételekről beszél, aminek beszerzése nálunk körülményes, lehetetlen vagy ki tudja, hogy milyen minőségű. A tizenkét szupertáplálék, melyet részletesen bemutat Wolfe: acai, Aloe vera, avokadó, goji bogyó, kakaó, kendermag, kókuszolaj, maca, méz, olivaolaj, spirulina, sütőtök. Persze mindegyiknek minőségileg is tökéletesnek kell lennie.

A második fejezet ezek után a méregtelenítés témáját járja körül. Átfogó bemutatónak elmegy, de én itt már ráncoltam a szemöldököm, mert sok olyan dologba megy bele szerintem, amit egy nem orvosi végzettségű ember hitelesen kimondhat. Nem tűnik hazugságnak, de mégis azért furcsa volt. Már az előző fejezetben is voltak olyan kijelentések, melyek  meglegyintették a szkeptikus énemet. Fontos dolgokról beszél itt is, például a kereskedelemben kapható szépségápolási termékekben található mérgező anyagokról. 10 elemcsoportot sorol fel, majd kijelenti: "Jegyezzük meg, hogy bőrre kenni a vegyi anyagokat vitathatatlanul rosszabb dolog, mint megenni őket, mivel ily módon közvetlenül a véráramba jutnak, míg ha az emésztőrendszerbe kerülnek, ott a szervezet lebonthatja és megszűrheti őket, így csökkentve a hatásukat." Azt mindenképp megállapítottam, hogy méregtelenítés  témájában nem ez lesz az iránytűm. Ennek ellenére, magának a kijelentésnek értem a lényegét. Wolfe ad néhány ötletet a méregtelenítés módszereihez, így beszél a: száraz kefélésről, az agyagról, a faszénről és az infravörös fény használatáról.

A harmadik szépségfaktor a sejttáplálás témájával foglalkozik. Itt a vitaminokról, ásványi anyagokról és azok forrásairól tájékozódhatunk. Majd a sejtvédelem témájában az antioxidánsokról, sejthidratálásról, sejtoptimalizálásról olvashatunk. Megismerhetjük a szerző őssejtterápiás tapasztalatait is. 

A negyedik fejezetben egy számomra kifejezetten orvosi szakértelmet kívánó témát hoz, nevezetesen a hormonegyensúly fontosságát. Itt a hosszú oldalak után a szerző rátér az alvás fontosságára, mely a melatonin hormon termelésével járul hozzá többek közt a szépségünkhöz. 

Az ötödik fejezet a stresszre fókuszál, annak szépséget is romboló hatására. Alapvetően jó ötleteket hoz Wolfex: a mozgást, a jógát, közösségteremtést, erdő fürdőzést, meditációt, csendet és hasonlóakat. Mégis az egész olyan közhelyes érzést keltett bennem. Persze itt is megjelennek azok a számára sikerrel alkalmazott "gyógy- és csodanövények", amik beszerzése nem egyszerű, de az örök szépség zálogaként tündököl az olvasó előtt. Tehát van itt chaga tea, ganoderma, he shou wu por, bioméz. 

Így jutunk el körülbelül a kötet feléig. A második részben egy háromnapos tisztítókúrát olvashatunk, persze ez sem főleg európai  alapanyagokból, majd egy egyhetes táblázatot kapunk ugyanebben a témában, s végül a recepteket negyven oldalon át. A szószedetet és köszönetnyilvánításokat egy harminc oldalas forrásanyag megnevezés követi. 

Nos, a teljesség kedvéért utánanéztem a címben apró betűvel megjegyzett R.A. Gauthier-nek is. A könyv utolsó bekezdése egyébként segített, mert én balga majdnem egy francia szerzetessel azonosítottam őt. Reménykedtem, hogy orvos, de nem. Ő ad otthon több mint egy évtizede a Dél-Kaliforniában megrendezett legújabb élvonalbeli alternatív egészségügyi információkat tartalmazó konferenciáknak. Idézem a szerzőt: "Együtt szerepelt a legnagyobb egészségügyi prófétákkal...." DVD-egészségprogramok alkotója és producere. Egy online wellnessáruház társalkotója, amelyben legmagasabb integritású ökológiai és vadon termett élelmiszereket kínálja a világ legtisztább forrásaiból. 

A szerzőhöz hasonló módon én nem szeretném megmondani, mit kellene hinnünk, s mit nem. A mindenki által áhított szépség ajándékával szeretne minket megajándékozni Wolfe, ehhez adja tapasztalatait. Próbálom erről az oldalról megközelíteni az olvasottakat, de az biztos, hogy nem fogok nekiállni beszerezni a chaga gombát, a sivatagi ginzenget, a kínai hernyógombát, a he shou wu-t, a shizandrát, amlát, a neem-et, a ganodermát, a gyöngyöt, a tulsit, a fehérbabrózsa gyökerét és még ki tudja mi mindent, hogy úgy érezzem, mindent megtettem a belülről fakadó szépség elnyeréséért. 

Érzésem az olvasottakról, hogy összeollózott, nem elég hiteles, nem alapos, inkább felszínes. Nem látok mögötte egy egységes hitrendszert, már-már azt éreztem, hogy a termékeknek akar piacot teremteni. Meglepődve tapasztaltam, hogy jó pár dolgot lehet már kis hazánkban is kapni...

 

Hozott pontszám: 2

Clear, James - Atomi ​szokások

 Apró változások, kiemelkedő eredmények

 

James Clear személyes története egy hihetetlen balesettel kezdődött. Másodikos gimnazista korában egy véletlenül elrepült baseballütő olyan szerencsétlenül találta el, hogy két szeme közt az orrcsontja U alakban eltört, többszörös koponyatörést szenvedett és összezúzódott mindkét szemgödre. Megsérült az agy lágyszövete, orrából ömlött a vér, majd elvesztette eszméletét. Azonnal kórházba szállították, megműtötték és a csodával határos módon hamarosan rendbe is jött. Egy év múlva pedig ismét képes volt pályára lépni. Egy esztendő munkája, a semmiből való építkezés, a napi apró cselekedetek megtétele ráébresztette arra, hogyan válhat valaki sikeressé és ebben milyen szerepet játszanak a szokások. Felépülésük csodáját már többen megosztották velünk, gondoljunk csak Erőss Zsoltra, ahogyan a Hópárduc talpra állt, vagy Dan Millman békés harcára. James Clear azonban elemeire szedte azt, amit megtapasztalt a minimális teljesítmények eredményességével kapcsolatban, s először csak blogjában, majd könyv formájában is felkínálja mindenkinek. Az elemeiben ismerős téma kitűnő összefoglalása mindannak, aminek jobb, ha tudatában vagyunk, ha sikereket akarunk elérni. 

Az élet számos területén nem számít, hogy motiváltak vagyunk-e vagy sem, vannak dolgok, amiket meg kell tennünk ahhoz, hogy mozgásba tartsuk létezésünket és lehetőség szerint ne tegyünk magunknak keresztbe. Ezek megtételéhez önfegyelemre van szükségünk, ami mondhatni olyan, mint egy izom, fejleszthető, terhelhető. Ahhoz, hogy ez fejlődni tudjon jó, ha kisebb megterheléssel indítunk. Tehát minden siker apró lépésekkel indul és tudatossággal párosulva képes nagy dolgokat eredményezni. Ennek az útját szedte ízekre James Clear. 

A könyv szisztematikusan építi fel hogyan lehetünk képesek kialakítani,  megtartani és fejleszteni jó szokásokat, illetve megszüntetni rossz szokásokat. 

Egy alapos bevezető megágyaz a témának és rávilágít arra, hogyan hálózzák be életünket a szokások, melyeknek pontosan az a rendeltetésük, hogy ne kelljen tudatosnak lennie a megtételüknek. De ha egyszer megálljt parancsolunk magunknak és külső szemlélőként rátekintünk ezekre a  rutinokra, megdöbbenve látjuk, hogy van bennük egy determináló hatás is. Másrészről ebben a részben néhány példán keresztül a szerző meggyőzi olvasóit, milyen ereje van egy icipici, egy atomi mértékű változás beiktatásának is. Azt mondja, ha nem változtatunk semmin, akkor nem változik semmi. De ha csak egy századnyi változást viszünk a dolgokba, akkor azok képesek változni: 

     1³⁶⁵  =  1

1,01³⁶⁵ =37,7

A jó szokások kialakításának, illetve a rossz szokásoktól való megszabadulást négy törvényen keresztül mutatja be a szerző. Ezeknek külön fejezetet szentel a könyvben, és teljesen közérthető módon, az életből vett példákon szemléltetve vezet mind mélyebbre a témában. Teljesen mindegy, hogy az egészséges életmódra való áttérés vezérel minket, vagy súlyt akarunk leadni, izmot akarunk építeni, vízivásra szeretnénk magunkat nevelni, meditálásra, futásra akarunk rászokni, több pénz akarunk spórolni, idegen nyelvet akarunk elsajátítani, jobb kapcsolatot akarunk kiépíteni,  a siker útja kis dolgok megtételéből áll, amik jó, ha szokássá, önkéntelenül megtett cselekedetekké válnak. Ugye, milyen logikus? Akkor miért nem sikerül a változás nekünk? Ennek pofonegyszerű képletét még a rávezető fejezetből tudhatjuk meg. Az az érdekes, hogy számtalan könyvet olvastam már a változásról, de ez nagyon frappánsan fogta meg a lényeget. 

A négy sarokkő pedig az, hogy : 1.Tedd nyilvánvalóvá!, 2. Tedd vonzóvá!, 3. Könnyítsd meg!, 4. Tedd kielégítővé!

Aki szeretné, hogy az újévi fogadalmak januárban megtett motivált kijelentései decemberre gyümölcsöt teremjenek, azoknak ajánlom, hogy tudatosodjanak kicsit a témában, és ehhez nagyon jó alapanyag ez a vaskos kötet. 

Az említett törvények bár nagy blokkot alkotnak a könyvben, mégsem száraz információtömeget zúdítanak a nyakunkban, hanem fontosnak tartom kiemelni, hogy sok praktikus tanácsot is magukba foglalnak. Érdemes ezekben is elmélyedni, rendkívül logikusat, egyszerűek, sokat használunk is a mindennapokban. Mégis a könyv legerősebb érdemének azt tartom, hogy azt a fajta tudatosságot erősíti és hozza képbe, ami mára az élet több területén is megjelent, és ezekkel összekapaszkodva ütős összhangot hoz létre. 

Ha szeretnél eredményesebb lenni életed bármely területén, ha segíteni akarsz gyerekeidnek, tanítványaidnak, hogy jobb teljesítményt érjenek el, akkor meleg szívvel ajánlom James Clear gondolatait alkalmazásra!

Hozott pontszám: 5 

 

James Clear