A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés-Lili és a bátorság

„A gyermekekkel szembeni szexuális visszaélések” témájában tartottam a szülőknek beszélgetéssel egybekötött előadást  az egyik budapesti óvodában.  Ez volt az első fecske mind ebben az óvodában, mind ebben a témában.  

2009-ben az Európai Tanács végzett egy nagy kutatást, aminek az volt a jelképe, hogy egy gyerek feltartotta a kezét és mutatta az öt ujját. Ez azt jelképezte, hogy körülbelül minden ötödik gyermeket érint valamilyen formában a szexuális visszaélés. Magyarországon sem sokkal rózsásabb a helyzet.  A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) Muszáj munkacsoportjának beszámolója szerint a hazai gyermekek 17% érintett ebben a problémában.  1

Nagyon fontos megértenünk azt, hogy úgy tudjuk a gyermekeinket a legjobban megvédeni, ha megadunk számukra minden segítséget. Ennek egyik része, ha felvértezzük őket tudással.  Az előadásban szó volt arról, hogy mikor és mit tanítsunk meg a gyermekeinknek, milyen eszközök, módszerek állnak rendelkezésünkre ehhez. Az ismertetésben szó volt a Fehérneműszabályról (Pants Rule) 2, Kikó és a kéz 3 című animációs filmről és kiadványról, és a 2017-ben megjelent Paulik Móni és Vincze Zsuzsi könyvéről, a Lili és a bátorságról. 4

A fent említett védelem másik sarkalatos pontja, hogy a gyermeknek legyen bizalmi kapcsolata legalább egy felnőttel. Ez a felnőtt jó esetben a szülő, akinek meg kell teremtenie azt az oldott, meghitt légkört, amiben gyermeke megnyílhat felé.

A bemutató ezen kívül magába foglalta, hogy mit nevezünk szexuális visszaélésnek, milyen formái vannak, milyen gyanús jeleknél feltételezhető, hogy abúzus érte a gyermeket, és kihez fordulhatunk ebben a szituációban.

Az előadás után spontán beszélgetés indult a hallottakkal és tapasztaltakkal kapcsolatban. A szülők egyúttal újabb témákat is felvetettek, amivel kapcsolatban több információt szeretnének kapni, illetve amiről szívesen beszélgetnének. 

Számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy az össze résztvevő emelkedettebb hangulatban távozott az előadásról, mint ahogyan érkezett. A komor téma talán nem sokakat vonzott, de a jelenlévők megfogalmazták, hogy erről mindenkinek hallani kellene, és újbóli előadást szorgalmaztak a témában.

H. Herman Annamária

Óvodai és iskolai szociális segítő

---

(1)  (http://nane.hu/wp-content/uploads/2016/03/0311_muszaj_kiadvany_web.pdf)

(2) https://www.nspcc.org.uk/preventing-abuse/keeping-children-safe/underwear-rule/

(3) https://www.youtube.com/watch?v=JHySz59ydCs

(4) https://moly.hu/konyvek/paulik-moni-vincze-zsuzsi-lili-es-a-batorsag

Szabó Lőrinc - Magány

Mint héjj az almát, borít a magány,
körülkerített és szólt: Ennyi vagy!
Hordom az élet bőrét, burkomat,
s látom, mindenki páncélt hord magán.

A mindenségből furcsa kivonat:
millió véletlenből összegyűltem,
de a születéssel elkülönűltem
s most magány vagyok s uj magányra mag.

Gyümölcs vagyok, magamban, idegenben.
Ugy vénülök, mintha kis életemben
át kéne élnem az egész világot.

Nap, föld, eső voltam, most alma, várok:
várom, hogy a halál kezébe vesz
s lehámozza rólam az életet.

Photo

Kőrösi Zoltán - Télidő

"...Velem történik, itt belül, halálosan be vagyok tojva, folyamatosan azon gondolkodom, hogyan lesz majd, sőt, hogy lesz-e ezután valahogy is, hogy most már mi lesz a fiúnkkal, nem fogom majd látni, hogyan nő fel?, vagy csupán csak láthatom, de már egészen kívülről?, kisfiam, apa nem lát, apa nem mozog, apa nem beszél, ilyen és ehhez hasonló dolgok kavarognak bennem, úgy értem bennem, itt belül, és akkor ehhez képest itt körülöttem és velem minden pontosan úgy történik, ahogy történni szokott, unalmasan és megszokottan, elviselhetetlenül ugyanúgy, ahogy történnie kell. Undorító..."

Az egész és a beteg ( 1996 03. ?) 

"Volt pofája elmenni, mielőtt megjelent a regény. Soha többé nem mondja nekem senki egy újabb „legjobb” novellám után, hogy inkább fessek. Nem lehet elmenni vele kutyasétáltatás közben megváltani a világot.
Ez a tetves ország pedig még csak észre sem veszi, hogy a legőszintébb szerelme hagyta éppen faképnél." -írta 2016 februárjában Jászberényi Sándor.

Elvétve akad még néhány Kőrösi könyv, amit nem olvastam, ezeket a februárokra időzítem. 

"Amikor nem hall már mást, csak a szuszogást, a kezdődő horkolást, bemegy a hálóba, várja a közös ágy. Egy ideje minden este egy kocka csokit visz magával. Bebújik a takaró alá, úgy, hogy az arcát is betakarja a paplan, úgy kapja be a kockát. Lassan szopogatja el, nem is mozdul a nyelve, hagyja, hogy a szájában ide oda csúszkáljon az olvadó csokoládé, álomba édesgeti magát, s a cuppogás, ahogyan aztán még megízleli a szájpadlásra tapadt darabkákat, olykor úgy hangzik, mintha fojtottan, észrevétlenül sírna. " (A hűséges férfi, 151.oldal)

Én is ezt csinálom Zoltán könyveivel. Három éve, 2016 február 5-én  hagyott itt bennünket. Mindössze 53 éves volt. Olyan felfoghatatlan ez az egész azóta is. 

Megbélyegezte a születésnapjaimat, soha nem leszek képes a két eseményt szétválasztani. Ez az ő ajándéka. Úgy örülök, hogy még el tudtam neki mondani, hogy ő a kedvenc magyar szerzőm, és ha írni tudnék, úgy akarnék írni, mint ő. Talán tudta, hogy sokunk kedvünket leltük abban, ahogy megmutatja a világ egy lehetséges arcát. Nem az arcunkra, hanem a lelkünkre varázsolt soraival mosolyt. Én még nem tudtam lezárni ezt az elválást. 

A Télidőt olvastam az elmúlt napokban, melynek legtöbb sorát már ismertem. Előtanulmányok, novella szilánkok,  a későbbi regények egy-egy felvillanó részletei voltak. Annak a tanújelei, hogyan dolgozhatott a szerző. Gondolatfoszlányok kísérnek egy-egy novellák. Elég érdekes. Próbáltam elhelyezgetni ezeket, de logikus módon nem megy, inkább intuícióknak vélem őket. Van egy pár oldalas novella, és körülötte, mint vadvirágok a mezőn, virítanak ezek a szösszenetek. Ez alkotja a könyvet, mely a  november és február közötti időszak motettái. 

Az első írás, Az egész és a beteg,  amit nem is ismertem, egy kisebb agyvérzés (?) okozta riadalmat mutatja be. Pont a predesztináló jellege teszi torokszorítóvá minden sorát. 

A többi ismert részlettel későbbi írásaiban, a Milyen egy női mell, A hűséges férfi kötetekben találkozhatunk. Jó volt újra felfedezni az  írásaiban rejlő utánozhatatlan zamatot, átvenni tőle azt az életszemléletet, amivel ő nézte a létezést. 

Újdonság volt számomra a vezetéknevüknek a történetét megismerni, és végre tisztázódott számomra az édesapja foglalkozása körüli dilemma is. 

Szóval, így állunk most egymással, valahogy 2019 február  ötödikén.

 

Schutti, Carolina - Mezitláb a selymes fűben

Ugye milyen gyönyörű cím? Szerintem azért olvastam el ezt a könyvet, mert megfogott a címe. Aztán a fülszövege, ami a szó klasszikus értelmében nem is igazi fülszöveg. Rá is kerestem, hogy mit nevezünk fülszövegnek. Elvileg ismertető szöveg, mely a könyv tartalmát foglalja össze. Nos, ez esetben csak egy rövid idézetet tartalmaz a fülszöveg:

"A kertben csak menta, kamilla, snidling és kapor termett. A fű szurkálta a meztelen talpunkat, de puha füvet el se tudtam volna képzelni. Már nem. Kiskoromban biztosan futkároztam puha füvön, legalább egyszer, mert évekkel később kaptam a nagynénémtől egy fotót, amin az anyámmal állunk egy parkban. Rövid, fehér, hímzett virágos ruha van rajtam, a gallérja kézzel beszegve. Az anyám fogta a kezemet, a kamerába mosolygott, és nem bírt egy helyben maradni a fotó kedvéért, a karja életlen lett, akárcsak az arca. Mezítláb álltunk a füvön, bizonytalannak látszottam, a szemem tágra nyílt, a számat eltátottam."

Ezek után kit fogott meg a könyv? 

Hozzáadom a magam pár gondolatát, hátha, hátha...

Carolina Schutti Innsbruckban született osztrák írónő, és 2015-ben ezért a könyvéért elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját,, melyet 2009-óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb kortárs íróknak. A kötete az Európa női szemmel című sorozat részeként jelent meg. 

Kicsi könyv, rövid fejezetekkel, mozaikos felépítéssel. Egy kicsi lánnyal találkozunk a történet elején, Majával, aki rögtön a matrjoska babáiról kezd mesélni, meg a néniről, akinél lakik. Hogy hol él, nem tudni. Csak azt sejthetjük, hogy életének első évében értette a belorusz nyelvet, a lengyelt is tudja valahonnan, vagy csak érti, de nem tudja. Ködös minden, mint egy gyermek fejében az emlékek. Ebből az emlékkupacból emelkednek ki azok a foszlányok, amit a kislány megoszt velünk. Leginkább arról, hogy hol élt, mivel játszott, ki volt a barátnője és ki volt Marek. 

Homályos epizódok váltakoznak a kötetben, mégis összességében egy nagyon is tömör és kifejező szöveggel van dolgunk. A gyökértelenség keserű ízével a szájban keresi hovatartozását Maja. Nincs ugyan kimondva, de lehet érezni, hogy traumatizált gyermekkora lehetett. Anyja - apja eltűnik, majd felbukkan, nagynénje neveli, de nem árul el semmit a múltjukból, egy gyermekotthon képei is felvillannak. Minden olyan súlyos ebben a selymes fűben. 

Hét fejezet és alig száz oldal alatt Maja  már össze is kapart minden elmondhatót magáról. Kezében gyermekével, a vonaton ülve úgy tűnik, mintha célja felé haladna végre.
A könyvben mindvégig megjelenő matrjoska babák szimbóluma számomra a magunkról lefejthető rétegeket jelenítették meg. A kislány is mindig azt gondolta, hogy legkisebb figurát is ki lehet nyitni. Végül azért "kivettek a legkisebb babát, gyengéden a tenyerembe fektettem, ringattam, és bámultam, milyen felnőttesen néz ki. "

Kedvencemmé vált ez a könyv, amint befejeztem máris visszalapoztam az elejére.

Hozott pontszám: 5* (kedvenc lett)



"Ne gondold, hogy ostobaság egész nap a vonaton ülni, csak hogy megkeress egy házat, ami talán már nem is áll. Látnom kell mindent, mindent, amit az anyám látott, érezni szeretném, milyen hosszú ez az út, hallani szeretném, ahogy megváltozik a hangok szövedéke a vagonban, mikor átrobok a különféle országokon. Anja mellettem alszik, fogom a kezét.
Sírtam, amikor felhívtál a születésnapomon. Olyan közel volt a hangod, és tudtam, hogy csak fel kéne ülnöm a buszra, és pár óra alatt nálad lehetnék. Tudni, hogy gondolsz rám, hogy nem adtad fel a reményt. És megint ez a mondat, vigyázz magadra! A legszebb mondat a világon. Halk mondat, fülelni kell rá, aztán szétárad, hullámzik, cseng-bong, olyan sok bizalom van benne, és több szeretet, mint ami a szeretet szóba belefér." (101. oldal)

  (És ezt itt most a reklám helye, nézzétek meg, mennyiért lehet most hozzájutni:  EUROPE FROM FEMALE PERSPECTIVE)
  

Carolina Schutti

Rigó Kata- Azt mondják, válnak

Rögtön itt van még egy veszteségfeldolgozást segítő könyv, és ismét a gyermekeknek. Most egy válással kapcsolatos elszakadásnak a lépéseit követhetjük végig a főszereplővel. 

A könyv érdekessége, hogy úgy próbál  a témában segítséget nyújtani, hogy közben egy lépést hátra is lép, és nem gyermek, hanem egy mackófiú szemszögéből látunk mindent. 

Barni, a másodikos mesélő először csak hátulról látható. Majd elkezdi mondani a saját történetét, és lassan meg is fordul. Elmondja, hogy néha rossz az iskolában, hogy az edző bácsi sem érti, hogy mi ütött belé. Elmondja, hogy a szülei szétköltöztek, hogy mi történt otthon, miért döntöttek úgy, hogy  jobb lesz így.

Nagyon nehéz a válásról beszélni a gyerekeknek, hiszen a legtöbb esetben a rossz párkapcsolatban lévők gyerekei éppen úgy végigjárják a szülőkkel a stációkat. Valamilyen érzéseik, vágyaik már eleve vannak. Itt nincs tabula rasa. A könyv erénye mégis az, hogy egyfajta mindent átfogó szemszögből nézi egy egész folyamatot.

Rigó Kata megjeleníti a gyermekben megjelenő tipikus érzéseket, az önhibáztatást, hogy miatta történt minden. (Mert hangosan játszott, és apa ideges lett) Majd  a gyászfolyamatot, amiben ott van a tagadás, hogy nem is igaz az egész, csak egy álom, amit követ a harag és az elfogadás. De Barni azt is elmeséli, hogy azt nem tudja, hogy őt hogyan fogják a szülei szétosztani?

Ebben a könyvben egy viszonylag békés és a gyermek érdekeit szem előtt tartó elválásnak a tanúi lehetünk, de így is megjelennek azok a nehézségek, amikkel majd találkozhatnak az ebben a helyzetben levő lurkók. Kinél  maradt a tréning felsőm, apának csak egy ágya van stb. A megváltozott helyzet elfogadása a  könyv végére megtörténik. A szerző egy kedves gondolattal zár, egy családi fotóval, ahol a szülők ugyan nem egymást fogják, de ott vannak a fényképen, és mindketten Barnit ölelik. Itt meg is áll a történet. Az új apuka vagy anyuka, esetleg testvér gondolata nem jelenik meg szerencsére. Elsőre szerintem ennyi épp elég volt.

Nem könnyű téma, de ha valaki szeretne erről beszélni kisiskolás gyermekével, ennek a kötetnek segítségével szerintem megpróbálkozhat. 

A könyv illusztrációját Holló Kata textilképei alkotják. Nekem ez a színvilág nem tetszik, a sok barna és kék eléggé lehúzza az ember hangulatát. 

Hozott pontszám: 5

 Elnézést a rossz minőségű képért, de magasfényű a papír, és egyedül nem tudtam jobb képet készíteni! Viszont az jól érzékelhető a kép hangulatából, hogyan éli meg a gyerek a felnőttek civakodását. Barni és a kockái okozzák a háttérben meghúzódó civakodást. 

Jenner-Metz, Florence - Neked írok, Apu!

Ez a gyermekkönyv nem mesekönyv. 

Egy nagyon szép és igényes példája a gyermekek gyászának feldolgozását elősegítő köteteknek. Mindvégig azt éreztem, hogy  a szerzőnek van mondanivalója.

Az elmúlt időszakban többször olvashattatok nálam a veszteségekről, és feltett szándékom, hogy átnézzem az összes olyan kiadványt, ami a gyermekeknek segíthet ezek feldolgozásában. Az, hogy levelet írjunk annak, aki már nincs velünk, de szeretnénk, ha itt lenne, az minden gyászterápiának a része lehet. A kötet pontosan egy ilyen hosszú levelet oszt meg velünk.

"Kedves Apu! Margó vagyok, a te kis angyalod. Kedvem támadt írni neked, úgyhogy ma délelőtt, a reggeli után odaültem a kék íróasztalomhoz. Sose írtam még levelet. Kérlek, ne nevess ki nagyon, amikor olvasod!"

Kezdi levelét a tengerparton, nagyszüleinél nyaraló kislány, majd a mindennapi élményeit osztja meg apukájával. Olyan szépen elegyedik a hiány és a lassú feloldódás a könyvben, ahogyan telik az idő. Bátran, de tapintatosan írja le, hogy anya szomorú, nem nevet, nagyok rá a ruhái. Aztán valahogy bicegőn elkezdenek élni. A nagymama próbálja átvenni a feladatokat, de ezt is olyan kedvesen és puhán, hogy szinte senki észre sem veszi. Majd Margó megosztja apukájával, hogy van egy új barátja, Leo. A kapcsolatuk megváltozása, jól ábrázolja, ahogyan a kislány lassan gyógyulni kezd saját gyászában. Leot végül beavatja a titkába is.  

A történet hitelesen mutatja be a gyermeki gondolkodás sajátos vonásait. Margó úgy véli, hogy apa néha meglátogatja, amikor ő alszik. Ha ajándékot hagy ott neki, majd elviszi magával. Az elengedés állomásai ezek.

Az IBBY-díjas kötet  fordítását Tóth Krisztinának,  illusztrációját pedig Stéphane-Yves Barroux köszönhetjük. Ezek a képek éppen olyan lágyan illeszkednek a kötetbe, mint amilyen empátiával kezeli a szöveg a gyászt. A pasztell színek visszafogottsága nyugtatóan hat az olvasóra, még a szomorúság ábrázolása is inkább együttérzést, mint borongást okoz. 

Mindenképp figyelemreméltó kötet, őszintén ajánlom!

Hozott pontszám: 5

Stéphane-Yves Barroux- Neked írok, Apu!

 

 

Stéphane-Yves Barroux- Neked írok, Apu!

 

Stéphane-Yves Barroux- Neked írok, Apu!

 

Heti vegyes

Győrffy Ákos - Haza

Győrffy Ákostól eddig két kis kötetet olvastam, és mindkettő nagyon megtalált. 

Bár stílusában, hangulatában teljesen hű maradt a szerző önmagához, ezek az írások most nem találtak meg. 

Marad a kontemplatív, meditatív stílus, belső beszélgetések, elemzések, visszaemlékezések. 

Kétségtelen, hogy ez a sajátos hangnem megköveteli a maga belső terét, amit lehet, hogy most én nem tudtam megadni. Túlságosan elaprózódnak éreztem, gyorsan vált, nem tud hatni. Nem lehet oldalanként letenni egy könyvet, és várni pár órát a folyatásra? Vagy lehet, csak most én nem ment?

Hozott pontszám: 4

Marék Veronika - Boribon cicája

2013-ban, amikor először megjelent ez a könyv, már nem olvastam  Boribon meséket a gyerekeimnek.  Amikor meglátok egy  újabb kötetet, mindig lecsapok rá. Tudom, hogy igazából a legkisebb korosztálynak íródik a sorozat, de higgyétek el, nagyon jó újra kicsit kétévesnek lenni, és ilyen egyszerűnek és simának látni a világot. A történetben most Boribonnak hirtelen lesz egy kiscicája, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a kis jószág.  Annipanni persze nem látta a  jövevényt, de elhitte a mackónak, hogy volt itt egy cica. Természetesen segít neki megtalálni legújabb játszótársát. A Marék Veronikától megszokott, egyszerű  illusztrációval. 

Hozott pontszám: 5

Winman, Sarah - Bádogember

 "Mert abban a váratlan pillanatban minden egybeállt, amiben hitt, minden amibe kapaszkodott. Az egyszerű hit abban, hogy a férfiak és a fiúk csodálatos dolgokra képesek."

Van ennek a könyvnek egy csodálatos varázsa. Azok közé a nagyon egyszerű emberek közé száll le, akik élik a szürke mindennapjaikat, a család és a munka között lassan elkopó éveiket. Aztán a semmiből, valahonnan fentről leereszkedik egy pici fény, egy ökörnyál, amin utazni lehet. Ha nem is bír el minket teljesen, de a lelkünket megrepteti. Ilyen lehetőséget kap Dora Judd, amikor egy kocsmai tombolán megnyeri Van Gogh Napraforgók festményének másolatát. Hazaviszi, a nappali falára felrögzíti, és ettől kezdve csak ő tudja, hogy milyen és mennyi erőt merít belőle a túléléshez.

A történet Ellisről, Dora fiáról szól, akinek életében a barátja, Michael lesz ez az ökörnyál. Barátságuk még gyerekkorukból indul, és számtalan árnyalatban és mélységben mutatkozik meg az évek alatt. Amikor Ellis megismerkedik leendő feleségével, ez a barátság ismét egy új arcát tárja fel. Michael otthagyja kisvárosi nyugalmat, és Londonba költözve a nagyvilági, művészéletben keresi boldogságát. Nehezen és túl későn találnak ismét egymásra. Hogy valójában mi is történt  közöttük, azt csak a harmadik fejezetből, Michael megtalált naplójából derül ki. 

Egy csendes és mély szerelem tanúi lehetünk, amely képes úgy szeretni a másikat, hogy feláldozza a saját beteljesülését. De messze nem csak a szerelemről szól  ez a könyv. Sőt! Habár érezzük, hogy a cselekménynek ez a törésvonala, mégis megjelennek olyan elsőre elcsépeltnek tűnő hangok, mint a szeretet, a veszteségek vagy elfojtott vágyak. Sarah Winman képes ezeket minden sallang és cukormázmentesen ábrázolni. 

A könyv egyrészt jól bánik a színekkel, ami abból a kontrasztból nyeri dinamikáját, ami megfeszül a kisvárosi gyári munkások szürkesége, és a történetbe berobbanó napraforgók üde sárgája között. Az élet ritmusa közötti  rezonanciakülönbség is ugyanezt a hatást éri el. Michael londoni élete, mely az AIDS-járvány bénító valóságát citálja a szemünk elé, egész más hangulatot ábrázol, mint Ellisék otthona. 

Érzésem szerint a könyv azért is képes távol maradni a sziruposságtól, mert keveset csacsog. A szereplők nem magyaráznak túl semmit, inkább tetteik által alakulnak. Ezért a véleményalkotás szabadsága is az olvasónál marad. Ennek kialakulásához azonban bennünk is csendnek és elfogadásnak kell lenni, mert a múlt megismerésének folyamata szinte az utolsó oldalakig eltart. Talán ennek is köszönhetjük, hogy a lapok bezárásával nem szívesen távolodunk el a történettől. 

Magamtól biztos nem vettem volna kezembe ezt a könyvet, sajnos egyáltalán nem szép a borítója. De körülbelül így tündökölhettek Dora falán a napraforgók, mint ahogy a könyvesboltokban harsognak a Bádogember fedlapjai. 

A napraforgók az én életemben is fontos szerepet töltenek be. Annyira örültem, hogy nem kellett csalódnom, a szerző által felhasznált metafora alkalmazása miatt, hanem inkább hozzátett egy újabb szép részletet. 

Hozott pontszám: 5

És néhány idézetet is hoztam, ami talán képes megjeleníteni  Sarah Winman prózájának szépségét és kecses íveit.

"Ellis jól emlékezett, mennyire szerette kiskorában nézni, ahogy az apja borotválkozik. A lábát lógatva ült a lehajtott tetejű vécén, és felnézett az apjára, mert olyan nagy volt. A levegőben gőz terjengett, a tükörről csorgott a lecsapódott pára, és egyikük sem szólt egy szót sem. Az apja atlétában volt, és ablakon beáradó napfény ráhullott a vállára meg a mellkasára, és összességében úgy nézett ki, mintha legszebb márványból faragták volna."

"Az éjszakák jelentik a gyógyulásomat. A séta a kertben, miközben a fogadó alszik. A sötét éjszakában való levetkőzés rítusa, a víz érzése, amikor beugrom, majd felemelkedem, és áttöröm a felszínt. A karom és a lábam ereje, ahogy hajt. Egy, kettő, három, levegő. Átbukom, megfordulok. A gondolataimat eltompítja a monotónia, a haragomat megszelídíti a szigor. És a derengő kékségben lassan ismét megtalálom önmagam."

Sarah Winman