2022. december 27., kedd

Péntek Orsolya - Vénusz jegyében

A  címben szereplő Vénusz név alapján egy szerelmes történetre számítottam, s végül ezt meg is kaptam, ha nem is úgy, ahogy elképzeltem. A szerelem most nem két ember közt szövődött, hanem egy város, nevezetesen Pécs városa a szerelem tárgya. Hozzá lett címezve ez a hosszú óda, melynek se eleje, se vége. A hely szerelmese úgy sorolja a város múltjának részleteit, ahogy azt tenné, ha szívének kedveséről lenne szó. A sebhelyek, a karcok, a veszteségek felbugyogó forrásai egyaránt részei ennek a szeretetnek, melyet úgy tud tisztelni, elismerni és méltányolni, ahogyan azt egy igazi szerelmes teszi. 

Kétezer év mélységének artézi kútjából törtnek fel az első élmények, amikor megjelenik a római Száműzött Sopianae-ban. Már ő is látja a hely szépségét, érzi kötődését a vidékhez, melyhez az idők folyamán sorra csatlakoznak a leszármazottak, vendégek és ellenségek. Az idők rétegein keresztül vezet bennünket Péntek Orsolya; tanúi lehetünk, hogyan jelennek meg a vidéken az első magyar nemzetségek, láthatjuk a tatárok pusztító fellegét, a romba dőlő templomot, s vele a düledező álmokat, hogy aztán láthassuk  egyetemi várossá magasodva. Egymás után tűnnek fel a korszakok kiemelkedő pécsi alakjai. Színre lép a humanizmus előfutára, Janus Pannonius is, s lassan teret kap a város identitására legnagyobb hatást gyakorló növekvő félhold, a török megjelenése. A nevek és vérek egyre jobban keverednek, szétválaszthatatlanná téve az eredetet. Ennek  a folyamatos áramlásnak, elegyedésnek számtalan motorja van, hiszen vannak itt érzelmek, vágyak, törekvések és harcok. Pusztít a pestis, a világháborúk, a forradalmak, közben  az emberek érkeznek messzi vidékekről és menekülnek távoli országokba. Ennek a hatalmas olvasztótégelynek a habjaiból pedig fel-felbukkannak a szédületes színek és ízek, illatok és aromák, melyek elválaszthatatlanná válnak Pécs városától. A napfényben tündöklő szőlőszemek képe már önmagában elég lenne, hogy szerelembe essünk, de itt vannak még az ellenállhatatlan rózsák is, a virágzó mandulafák, a dohánnyal keveredő jázmin és levendula illata. Harmónia hullámzik ezen a vidéken, bármi is legyen a jelen rideg ténye. 

Csodálatosan ír Péntek Orsolya, sima és gördülékeny minden mondata. A monumentális történelmi háttér megalkotása mindvégig arányos tudott maradni. Képes volt olyan valós, látszólag jelentéktelen embereket kiemelni az idők tengeréből, akiknek történetét a nép ajka éltetett, akik jelenlétükkel akár a mai napig is azzá teszik a várost, ami. Egzotikusan gazdag, dús és termékeny ez a regény. Lelkesülten olvastam a történetben feltűnő Zsolnay családról szóló részleteket, akárcsak a főtéren trónoló vaskos és masszív Dzsámi legendáját. Szívmelengető volt a tettyei derviskolostor romjaira bukkanni a sorok között, akárcsak betérni a Caflish Cukrászdába, mint egykor Kőrösi Zoltán Szívlekvárjában.

Annak már többször tanúi lehettünk, ahogy egy családregényben a szereplők, mint kilincset adják egymásnak tovább életük folytatását a történelem viharain keresztül. De itt ez a bizonyos kilincs, maga a város. Kiemelkedő alkotással találkoztam, amely bámulatosan húzza korccá a kiválasztott eseményeket, egyben pazar nyelvi készlettel dolgozva ajándékozza meg olvasóit egy különleges látásmóddal.  Nehéz ezek után nem úgy nézni a városra, mint ahogy a szerző írta. "Irem a földi mennyország. A sehol sem létező, mégis meglévő város.”

Gyerekkoromban varázslatos helynek képzeltem Pécset. Nem jártam ott, az osztálykirándulásainkból valahogy kimaradt. Egyik nénikémtől azonban kaptunk levelezőlapokat, amin egy zömök, leginkább csillagvizsgálóhoz hasonlító épület tornyosult. A pécsi Dzsámi megismerése sokáig váratott magára. Mai formájában pont azt az összeforródást tükrözi számomra, amit maga a regényben színre lépő Pécs jelent. Azon gondolkodtam, hogy micsoda élmény lehet pécsiként benne élni ebben a regényben; végigjárni a  Tompa Mihály utca minden részletét, feltekinteni a Barbakán medvehátára, bolyongani a rózsakertekben, s elidőzni a  székesegyház árnyékában.

 

Hozott pontszám: 5* (kedvenc lett)  

2022. december 17., szombat

Kornfield, Jack - A bölcs szív

 Buddhista tanítások pszichológiai megközelítésben a nyugati világ számára

 

A kedvenccé vált könyvekről írni a legnagyobb kihívás számomra, mert egyértelműen elfogulttá válik az ember. A bemutatómban igyekszem tárgyilagosan ismertetni a kötetet, melynek legnagyobb érdeme, hogy jókor került hozzám. 

Mindig van bennem egy kis vigyázzállás, amikor   amerikai szerzőtől olvasok életmód, életszemlélet vagy vallással kapcsolatos köteteket. Bizonyára többen tapasztaltuk, hogy a tengerentúli kommunikáció sokszor inkább meggyőzni akar, mint sem mesélni saját élményeket. Meg valahogy a szerzők könnyebben esnek szélsőségekbe, szívesen ragadtatják el magukat. Teljesen megértem, hogy az ottani környezetben vagy kommunikációs kultúrában ezzel lehet hatást gyakorolni az olvasókra, de emiatt sokat veszítenek ezek a kötetek az értékükből Európában. Szerencsére Jack Kornfiel nem esik ebbe a hibába, hanem nagyon is képes megtartani a mesélő szerepét. Mesél élettapasztalatából, kliensek vagy tanítványok, sőt tanítók történeteiből, s teszi ezt a legnagyobb egyszerűséggel, minden szenzációs felhang nélkül. 

Már maga a kiadvány is sokat elárul a tartalomról. Nagyon megkapó volt számomra a borító, egyszerűen nem engedett el. Még ki sem nyitjuk a vaskos kiadványt, de már szemléletváltásra ösztönöz minket. Maga a szerző fiatalabb korában tíz évet töltött távol-keleti buddhista kolostorokban, ott tapasztalta meg a tanítások sorsfordító hatását önmagán. Visszatérve az Egyesült Államokba klinikai szakpszichológus lett, de nem szakított a buddhizmussal, sőt kolostort is alapított Kaliforniában. Mondandójában szépen ötvözi a két megközelítés lényegét, tompítva a nyugati pszichológia sarkosságát, illetve a buddhizmus lényegi elemeit kiemelve, ezeket átültetve a mi nyelvünkre. A kötet elején még éreztem a két világ éles elkülönítését, de ez valahogy egyre inkább eltűnt a későbbiekben, és csak az elme és a szív transzformálásának buddhista megközelítését éreztem hangsúlyosnak. Kornfield leszögezi, hogy a nyugati pszichológia valahogy az ember sötét oldalára összpontosít. Ennek oka szerinte, hogy egyfajta orvosi megközelítés jellemzi, mely a patológiát hangsúlyozza. S miközben az agresszióra, a depresszióra, a félelemre fókuszálunk, megfeledkezünk arról, hogy kik vagyunk valójában, eredendő jóságunkról, nemességünkről. Olyan szépen tud erről mesélni, hogy már itt elkötelezett engem, mindenféle propaganda szöveg nélkül. 

Az első rész arról tanít, hogy kik vagyunk valójában; többek közt nemességünkről, a tudatosság elszíneződéséről, a titokzatos illúzióinkról.  Ezek a fejezetek úgy épülnek fel, hogy van egy-két idézet, mely az adott témához kapcsolódik, majd a szerző bemutatja, hogy mik a tapasztalatai erről, s csak utána mutatja be, milyen alapelvként jelenik ez meg a buddhizmusban. Aztán érzékelteti velünk, hogy  ennek a nyugati pszichológiában milyen alapjai vannak, hol van eltérés. Minden fejezetet végül egy gyakorlat zár, ami segít átültetni az elméletet a mindennapokba. Ezek többnyire vizualizációk, meditációs gyakorlatok, érzékelések, vagy tudatosan elvégzett tettek. 

A második rész a nyugati mindfulness jelenség buddhista megfelelőjének, az éberségnek témáját járja körül, majd a szenvedés okairól, a szabadságról és végül a bölcs szív megtestesítéséről szóló részek visznek egyre mélyebbre a témában. 

Kornfield gondolatai egyre jobban áthatják az embert olvasás közben. Nem lehet kiemelni egyetlen olyan szegmens sem, ami hangsúlyozottabban szerepelne a kötetben. Azt vettem észre, hogy lassan haladva egyre inkább beborított az a nyugalom, ami a sorokból áradt. Egy elmét lecsendesítő, tudatos viselkedésen alapuló odafordulás a másikhoz, az élethez és önmagunkhoz. Úgy mutatta be a buddhista gondolkodásmód alapjait, hogy közben azt éreztem, ez a világ legtermészetesebb módja. Rengeteg szempontot kapunk ahhoz, hogyan szemlélhetjük másként a világot, mint eddig. Miként engedjük el haragunkat, hogyan idomuljunk a vágyainkhoz?

Ez a kötet segíthet a felébredésben, hogyan valósíthatjuk meg azt, amire teremtve vagyunk, milyen jelentősége van ebben a bölcsességnek és a szívnek. Olvasást tekintve, én kifejezetten minden reggel vettem kezembe a kötetet, pár oldalt olvasva indítottam a napomat, hogy aztán ezek mehessenek tovább bennem. Így a tanítás képes hatást gyakorolni az emberre, nem ragad meg az ismeretterjesztő  minőségében. Kicsit a tanítvány szerepében érezhettem magam, ahol a tanítóm egy ösvényen vezet. Rossz érzés is volt megtapasztalni, hogy vége. De igazából sosincs vége, ha újra kezdem a könyvet, más mondatok ragadnak meg, máshol tartok most, mint akkor. 

Hozott pontszám: 5*, kedvenc lett 

 

Téves észlelés-részletek

"A nemtudás legmélyebb szintje az, amit a valóság téves észlelésének nevezünk. Ez az a szint, amelyet a legnehezebb észrevenni, mert olyan feltételezéseket kérdőjelez meg, amelyek nagyon kedvesek a szívünknek. Alapvetően nemtudás jellemző ránk a boldogság és az állandóság tekintetében, valamint annak a valakinek a természetével kapcsolatban, akinek hisszük magunkat.

* * *

Amikor megfeledkezünk valódi természetünkről, akkor különállónak érezzük magunkat, elveszünk a saját kis nézőpontunkban, úgy mozgunk, mint a szemellenzős ló. Ugyanígy ragadjuk meg testünket, tovaillanó érzéseinket és gondolatainkat, és alapvető identitásunknak tartjuk őket.

* * *

Amikor nemtudás van bennünk, nem a megfelelő perspektívából szemléljük a dolgokat ragaszkodunk és megfeledkezünk valódi sugárzó természetünkről. Alan Watts ezt hívja úgy: a tabu, ami tiltja hogy megismerjük kik vagyunk.

* * *

A nemtudás egy pillanat alatt szétoszlatható . Soha nincs túl késő ahhoz, hogy a bölcsesség fénye mindent beborítson.

A bölcsesség, amit keresünk önnön bölcs szívünkben található."

 

" Az ember sokkal inkább a nehézségekből, mint a könnyű helyzetekből gyűjt bölcsességet. Meg kell tanulnunk erőt meríteni a nehézségekből… meg kell tanulnunk lángra lobbantani a villámot a szívünkben, hogy bevilágítsa a viharos éjszakát.”
Ang Szán Szu Csi

 

 

2022. december 2., péntek

Young, Damon - Hogyan ​gondolkodjunk a testedzésről?

Hogyan ​gondolkodjunk a testedzésről? - teszi fel a kérdést a filozófus. Hangos válaszait rögzíti a könyv, s a témát először az ókori görögöktől indítja. A görögöktől, akik úgy gondolták, hogy a testedzés nem csak az esztétikai élmény ajándékával kecsegtet, hanem jó módszer arra is, hogy emberi mivoltunkat a maga teljességében élvezhessük. Már ők is úgy vélték, hogy a sport megdolgoztatja  a lelkünket is, "élvezetes, és erényessé tesz, mindamellett megfeszíti a testet." Ebben a kontextusban bontja ki számunkra, hogy mi is az erény, melyhez józan ész is kell, mert az jelöli ki az arany középutat. S emellett az erény döntés kérdése is, s olyan jellemvonás, amely nem csupán szellemi és fizikai tulajdonság, hanem kell hozzá még a vágy is. A görögök leckéi, az arisztotelészi gondolatok megadják a könyv alaphangulatát. 

A szerző szabad gondolatainak jegyzékét olvashatjuk ezután. Az egész olyan, mint egy merengés, persze tele tartalommal, figyelemfelkeltő mélázásokkal. Megmaradtak bennem például Darwin homoksétányai, ami jól rezonált előző olvasmányommal a Sinrin-joku témával. Darwin számára, aki minden nap gyalogolt,  a séta testedzés volt. Ez nem csupán a kondíció megtartása vagy a jó közérzet miatt volt fontos számára, hanem ebben a meditatív állapotban sorra érkeztek hozzá a konvencionális nézetekkel szembe menő ötletei. Az ő sétái egyben elmélkedési gyakorlatok is voltak. Szóval a testedzés elősegíti a problémamegoldó gondolkodást. Sokan tudjuk ezt, akik rendszeresen sportolunk, mégis érdekes volt ezt olvasni leírva és tudatosítani magamban. Ezután részletesen kibontja még a séta, a futás témáját, melyben a monotonitás, mint hasznos dolog jelenik meg. Természetesen a képbe befut Murakami Haruki is, aki aztán tényleg egyesíti magában a szellemi és testi tevékenységeket. Olyan gondolatokkal találkozunk még ebben a fejezetben, mint az egyedüllét, az éberség, az üresség érzésének megszerzése. 

A további fejezetek is hasonlóan izgalmas filozofálgatásokat tartalmaznak. Szó van a szépségről, mely titkon vagy nyíltan, de minden testedzés célja is egyben. Aztán a csapatjátékokról, és ezzel összefüggésben az áldozatról és alázatról. Nem kerülte el Damon Young a fájdalom kérdését sem,  amely a küzdősportokat és a balettet vesézi ki a fájdalmak tükrében. Az úszás és a vízzel való kapcsolat külön fejezetet kapott, aminek bár nem vagyok nagy úszóbajnok, de nagyon örültem, mert számomra is az egyik legtermészetesebb sport az úszás. Persze itt is elkalandozik szerzőnk mélyebb vizekre, a határtalanság kérdéseibe is betekint, megmutatja kicsinységünket és esendőségünket. Csupa izgalmas felvetéssel találkozhatunk olvasás közben, és noha tényleg filozófiai tételek is bekerülnek a gondolatfutamokban, azok menete mindvégig világosan követhető. Számos személyes példa és megélés teszi élményszerűvé a könyvet, aminek hatására bennünk is megérkeznek a saját tapasztalatok. 

A szerző az utolsó blokkban behozza az egység kérdését, ezzel összefüggésben pedig a jógát, a tajcsit és a meditációt, melyet úgy nevez, hogy olyan, mint a varrásban az öltésbontó, vagyis szétbontja életünket  a varrás mentén.  A jóga felszabadító hatása már önmagában a gyakorlástól is meg fog érkezni, nem kell hinni semmiféle energiaáramlásban, csíben, vagy bármiben. Úgy fogalmaznék, hogy a szerző kellő józansággal, kissé kívülálló szemszögből, de teljesen korrektül ír erről a részről. Örültem, hogy a sportolás spektrumának széles palettájából ez is bekerült a kötetbe. 

S mi lehet a végső konklúzió, ha nem az, hogy a szellemi és a testi edzésnek jól meg kell férnie egymás mellett, s ezzel az intelligens testedzés fontosságára figyelmezteti olvasóit Damon Young; vagyis, hogy a szokásos körülmények között megtapasztaljuk énünk szokatlan teljességét.  

"Amikor elköteleztük magunkat egy kiegyensúlyozottabb élet mellett -amelyben nincs helye a dualizmusnak-, megtapasztalhatunk egyfajta emberi alkímiát: nyers izommunkát, energiát teszünk az „üstbe”, és pszichológiai aranyat nyertünk belőle.És viszont: az erősebb kar és erősebb szív jutalma egy olyan elme, amely tisztábban látja az ütőt és a labdát, a sziklát, az utat. Így vagy úgy, de az intelligens testedzés mindig kétirányú folyamat. "

Aki el tudja fogadni, hogy a teljesség igénye nélkül, vagy bármiféle rendszerezés nélkül a sportolás lelki hatásairól olvasson, csak úgy szabadon, annak szívesen ajánlom ezt a könyvet. Egy kis kalandozásként nekem is jól esett.

Hozott pontszám: 4