2017. szeptember 27., szerda

Jevszejeva, Szvetlana - Szerelem






Most már örökre így marad
nem-másuló arcod szememben.
Mint kalapáccsal, magamat
erősen tehozzád szegeztem.

Mozdulatod, hangod, lélegzeted
enyémhez fűzöm, hogy eggyéfonódjék.
Mert akarom hűségedet!
 Erős vagyok, mint termetes mosónék.

Én a csodákon nem csodálkozom.
A forrást sziklástúl, hinnéd- e kedves,
mint egy korsót vállamon elhozom ,
lábam alatt,  mint fű , lapul a fenyves.

Egyenes vállamon hozom neked
hűségemet. Fogadd el, neked szántam.
Lépek, a  sapkám kéken integet,
mezők szagát lebbenti könnyű sálam.

Hová ti, merre testvércsillagok?
A lét magva az ember, ez a törvény.
Én halhatatlanságot ringatok
halálig-dombos keblem enyhe völgyén.

2017. szeptember 26., kedd

A moszkvai metró...

"Felhúzta kesztyűjét, hanyagul tisztelgett, s a néptelen, visszhangos előcsarnokban megindult a lefelé vezető lépcsőhöz, hogy lejusson a metró meleg fényekkel hívogató, föld alatti folyosójába. De nyomban megtorpant, a fordulóban náthás hang feltartóztatta:
-Forduljon vissza polgártárs, elment az utolsó vonat?"

Részlet Jurij Bondarev -Csend könyvéből



Képtelen vagyok választani a sok szép kép közül, nézzétek meg az egész fotósorozatot!  
A moszkvai metró szépségéről már az első, mindössze tizenegy kilométeres vonal 1935-ös megnyitása óta áradoznak világszerte, de az azóta megnyílt újabb állomások és az orosz fővárost immár 333 kilométeren át behálózó vonalak is öregbítették a szocializmus technológiai és ideológiai győzelmét hirdető, brit mérnökök és specialisták találékonyságának és tehetségének köszönhetően megszületett hírnevét.
Az óriási domborművekkel, freskókkal, márványszobrokkal, mozaikokkal és lenyűgöző csillárokkal gyakran teletömött állomások közt járva könnyen a két világháború közt még jócskán bálok tömegét tartó felső tízezer palotában, vagy épp egy modern milliárdos dácsájában érezhetjük magunkat.
Egy kanadai fotós, David Burdeny 2014 és 2015 folyamán Russia: A Bright Future (Oroszország: Egy fényes jövő) címet viselő sorozatának készítése közben összesen két hetet töltött a díszleteknek beillő állomásokon, és a profi fotósok közül jó eséllyel elsőként fotózta végig őket utasok nélkül.



Bondarev, Jurij - Csend


"Ágyútűz, füst, halál…itt meg iskolapad, élelmiszerjegy, köpönyeges professzorok a katedrán. Két nemzedék: az egyik a háborúban nőtt fel, a másik a hátországban. Maguk harcoltak, mi tanultunk. Két külön nemzedék, noha években mérve a korkülönbség …egy paraszthajszálnyi."



Jurij Bondarev 1924-ben született orosz író, aki részt vett a II. világháborúban, majd a 1951-ben a Gorkij  Intézetben végzett irodalom szakon. Sajnos magyar felületen nem találtam semmilyen információt a szerzőről, bár sokatmondó már az a tény is, hogy szinte minden könyve megjelent magyarul, ráadásul viszonylag korán. Persze ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy irodalmi munkásságát méltatták, sokkal inkább azt, hogy könyvei megfeleltek a vezetés elképzelésének. 
Mivel a Csendben központi szerepet tölt be a párt, és a párt elvárásainak való megfelelés, ezért elengedhetetlen, hogy az olvasó erre is reflektáljon, így majd hatvan év távlatából. 
A történet 1945-ben, közvetlen a háború befejezése után játszódik. Két férfi Szergej és Konsztantyin próbál beilleszkedni a békeidők Moszkvájának csendességébe. Nem csak az ágyúk hallgatnak, hanem számos dologról hallgatnak az emberek is. Kevesen  mondhatják el magukról, hogy feddhetetlen, nem terheli lelküket semmiféle vétek. A háború utáni tejfelesszájú nemzedék félszegen toporog, végzettségük nincs, családjuk vagy túlélte a háborút, vagy nem, hogyan tudnák megtalálni helyüket ebben az új helyzetben, ahol már nincs helye a fronton megélt hősködésnek. Képzésüket az állam által támogatott főiskolákon szerezhetik meg, így kerül Szergej és Konsztantyin  is egy Bányászati Főiskolára. A diáktársaik között azonban csendben meglapul Uvarov is, akivel Szergej a háborúban találkozott, s számára többszörösen  is bebizonyosodott, hogy Uvarov gyáva és aljas. De ki hiszi ezt el Szergejnek, most amikor mindenki halott, amikor azt harsogják, hogy túl kell lépni ezeken a háborús sebeken? 
Szergej is megpróbálja magára erőltetni ezt a békeidőt szenvtelen maszkját egészen addig, amíg egy éjszaka rájuk nem törnek otthonukba, s el nem viszik apját párt elleni tevékenykedés vádjával. Az apját, aki részt vett a forradalomban, aki mindvégig hangoztatta a rendszerhez való hűségét. Maga Szergej is kellemetlen helyzetbe kerül emiatt a főiskolán, s döntenie kell, hogy lehajtja fejét és csendben marad, vagy lép. 
"Az eső nem állt el, alacsonyan csüngtek a zavaros felhők. Szergej még sokáig nem lépett be a szállodába, elnézte a bánya vas aknatornyát, a kis tolatómozdonyt, a peronokat, a házakat - és arcán forró csöppek peregtek végig. És abban a pillanatban legyőzhetetlennek érezte magát."

Témájában Bondarev boncolgatja a háborút megjárt veteránok visszailleszkedésének kérdését, hogyan lehet -még ha szó szerint, épkézláb meg is úszták a világégést - folytatni életüket, családot alapítani, hasznos tagjaivá válni a rendszernek. De belenyúl olyan összetett problémába  is, mint hogy ki az igaz párttag. Itt feljön a már-már biblikus felvetés is, bűnhődhet-e a fiú apja vétke miatt.
„Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik fia bűne miatt” ( Ezekiel 18,20)
Itt viszont beköszön a párt hátszele, - természetesen nem terheli a fiút felelősség- mondja ki az író. De Szergejnek nem kell ez a válasz, majd ő megszolgálja a maga tisztaságát.
Egyébként volt még a könyvben egy-két olyan jelenet, amikor fel nem fogtam, hogy is jelenhetett meg ez a könyv? Például, amikor a feketézésről van szó. Noha úgy hozza ki ezt az egészet a szerző, mint a  Jó megbotránkozását ezen a fertelmen. Bár, nem is megy feljelentést tenni. Ejnye-bejnye!

És végre rátérhetek magára a tartalom nélküli produktumra, mert, ez is igazán tetszett nekem. 
Bondarev ebben a könyvében zseniálisan hozza a fel a szereplőket. Olyan erős dinamika van a figurákban, amit csak nagy ritkán lehet megtapasztalni. Feszültségekkel teli szituációkat teremt, szereplői aktívak, és cselekedeteikben jól formázzák meg a típusokat. Szergej forrófejű, öntörvényű, erős akaratú, aktív. Barátja Konsztantyin, óvatos, puhatolózó, kereső, olyan valaki, aki még kialakulóban van. Leginkább hozza az "ifjú" jellemzőit. Uvarov simulékony, csendben áskálódó, ügyeskedő. Ténylegesen is viszonylag keveset beszél, de sokszor szerepel. 
Hihetetlen élő lesz ettől a könyv.
A másik ilyen elem, ami nagyon tetszett nekem, az a könyv szerkesztése. Abszolút nem tűnik tudatos dolognak, sokkal inkább könnyed játékként éltem át, ahogyan Bondarev passzolgatja a szereplők közt a témavezetést. Először Szergej az, aki viszi az eseményeket, majd hirtelen, de ugyanakkor nagyon természetesen, már Konsztantyinnál van a labda. Aztán ismét beleolvadunk Szergej szemszögébe. Ugyanannak a valóságnak képes így megmutatni különböző oldalát, de mégsem erőszakos.
Azt mondhatom tehát, hogy érdemes ezt a könyvet elolvasni, belepillantani azoknak a fiataloknak a lelkiismereti önmarcangolásába, akik ilyen hatalmas traumák után kell, hogy felépítsék személyiségüket, és megtalálják életük értelmét.
Megint csak az jutott az eszembe, amikor Polcz Alaine hazatért, és a saját édesanyja nem hitte el lányának, amikor arról beszélt, mit tettek az oroszok vele és a többi nővel. Eszembe jut Kertész Sorstalansága, amikor Köves Gyuri alakján keresztül, a lágerből hazatért, teljesen kifosztott emberek próbálják újra felvenni a mindennapok ritmusát, miközben akkor is azt mondták, hogy ez az egész, amiről mesél, nem is igaz. 

Hogyan lehet ilyen terhekkel, megoszthatatlan élményekkel bárhová is beilleszkedni? 




Jurij Bondarev 

Hozott pontszám: 5





Rakovszky Zsuzsa - Célia

 "Persze megértem: nehéz dolog minden vélt bizonyosságunkat állandóan mérlegre tenni…mert bizonyosságaink általában érzelmi természetűek, és érzelmi igényeinkből táplálkoznak, és fájdalmas dolog alávetni őket az eszünk kontrolljának…ha viszont nem így teszünk, az méltatlan dolog, és veszélyes is…mert mi van akkor, ha mégsem sikerült megszakítanod, minden kapcsolatot a külvilággal, mit szándékozol tenni azokkal az emberekkel, akik mást gondolnak, mint te?
Először csak gyűlölöd őket, aztán legszívesebben megölnéd…mert úgy érzed, nem is az állítólagos meggyőződésedet vonják kétségbe, hanem téged magadat, az egész életed érvényességét."


Utána akartam olvasni, hogy megtudjak valamit, bármit, ami segít elhelyezni ezt a könyvet, de aztán teljesen elfelejtődött. Így most vagyok, ahol voltam.
Széttárom kezeimet...

Úgy gondolom, persze lehet, hogy rosszul, hogy amikor valaki írni akar egy könyvet, akkor szétveti mellét a közölni vágyás. Egy téma, egy figura, egy sors, amit mindenkinek meg kéne ismernie. (B variációra, anyagi tőke, most ne is gondoljunk!)
De ebben a könyvben ezzel nem találkoztam. Ami nem jelenti azt, hogy rossz lenne, csak épp ezt a kicsit lagymatag, mai valóságot tükrözi vissza.
A történetet elbeszélő Ádám  tompán, minden mindegy módon éli a hétköznapjait, angolórákat ad, közben írja a könyvét, -amiről persze semmit nem tudunk meg, mert az is olyan, tökmindegy-, amikor váratlanul felmerül annak a valószínűsége, hogy van egy lánya, Célia. Addig nincs is ezzel sok gond, amíg a lány kamaszkora lázongásában fel nem rúgja az anya által közvetített értékrendet. Ez pedig a szellemi szabadságon és kötetlenségen alapul. Célia viszont abbahagyja az egyetemet, nem kell neki több értelmi táplálék, önrendelkezését sutba vágva egy szektához akar csatlakozni. Olyan lehet ez, mint amikor a hippi szülők gyereke a „mekiben” hamburgerezik és kólát szürcsöl.
A nagy szabadságra nevelő anyának szembesülnie kell azzal, hogy milyen kispolgári is valójában, és mennyire konvencionálisan gondolkozik.
Ugyanakkor több szempontból is ez egy jól felépített korrajz, mely visszatükrözi egyrészt a csonka családok erőviszonyait, valamint azt a „spirituális szellemi igényt”, amit ma tapasztalunk, és amelyek a horoszkópok, családállítások, skype-n üzengető halottlátók és a szekták világa. Valamint kitűnően ábrázolja azt, a mai társadalomban is megtalálható réteget, akik csak úgy beleélik magukat a világba, minden nagyobb cél nélkül.
A Célia valósághűen vonzza be látókörünkbe a mai magyar valóságnak egy létező szegmensét, s nem kell csodálkozni azon, hogy ez nem tetszik nekünk, és nem tudunk figuráival azonosulni.

Rakovszky Zsuzsa

Hozott pontszám: 4

2017. szeptember 22., péntek

Szolomu, Emiliosz -Egy ​hűtlenség naplója

"Elérkezett az ideje, hogy külön útra lépjenek. Többé nincs miről beszélniük. Valami végleg összetört. Átélték a saját ősrobbanásukat. Ami addig egy és oszthatatlan volt, apró darabokra hullott, melyek több millió fényév távolságra szóródtak egymástól, elmerülve saját galaxisuk űrbéli magányában."


Ez a könyv olyan volt, mint egy szaloncukor. A zacskón az állt, hogy zselés, de amikor kibontottad akkor rumos-mazsolás íze volt. Nem rossz, de nem ezt vártad. 

Jorgosz Dukarelisz régészprofesszor visszatér arra a helyszínre, ahol húsz évvel ezelőtt egy jelentős régészeti leletre bukkant csapatával. Ez a feltárás hozta meg a sikert a férfi számára, s egyben belépője  lett szakmai előmenetelének. Az a nyár, a maga izgalmával, izzadságos munkájával azonban nem csak a régészeti munkájában, hanem magánéletében is jelentős változást hozott. Szerelmi kapcsolatba keveredett az ásatáson dolgozó egyik tanítványával, s feleségével való házassága is mélypontra jutott. Most, húsz év után visszatér ugyanide, hogy válaszokat kapjon. Amint a lassan csepegtetett információkból megtudjuk, feleségét hat hónapja keresi a rendőrség, s ő tehetetlenül szemléli az eseményeket. 
"Ideutazott, hogy megküzdjön önmagával, hogy rendet tegyen a káoszban."

Kinyitja újra azokat a naplókat, amiket a feltáráskor vezetett. Visszatekeri az összes szálat, hogy megértse a történteket és önmagát. Erre nincs is ideálisabb hely, mint az egykori feltárás vidéke. Az olvasó részt vesz a kutatócsapat munkájában, betekinthet a magánéleti bonyodalmakba, és elmerülhet a több ezer éve meggyilkolt lány történetének találgatásában is. 
A professzor belső útjának egyik  legérdekesebb része, amikor magával az idővel  szembesül. Érzi magán az idő elmúlását, holott pont az elmúlt idő feltárása adja a munkáját is. Hogyan éli át önnön magán a rétegződéseket? 
Másik érdekes felvetése a könyvnek, hogy vajon ügyesebb egy tapasztalt régész, amikor saját múltját kell megérteni, mint az, aki nem ok-okozat keresésében tölti napjait? 
Szolomu nyitva hagyja ezeket a kérdéseket, teret enged az olvasónak, hogy eldöntse.
Bár a cím alapján azt gondolnánk, hogy egy hűtlenné válás grádicsain megyünk végig, valójában meglepő, hogy mennyire nem merülünk el mélyebb érzelmekben, pedig jó lett volna. Dukarelisz inkább sodródik, mint választ. Ezek a magánéleti sodródások egyben arra is felhívják a figyelmünket, hogy talán a múltfeltárásban is sokkal jelentősebb szerepe van a véletleneknek, mint a sziklabiztos  indokoknak. Akárcsak az eltűnt feleség esetében, akinek nyomára bukkannunk a könyv végén. Talán neheztelni fogunk a szerzőre, hogy nem egy izgalmas kis csűrés csavarással oldja meg az esetet egy lángelmés nyomozó, hanem szimpla pár mondatban kapjuk meg, az abszolút nem sejthető választ. De a hűtlenség sem mindig logikus előzményekre adott lépés:

"Azonban egy hang odabentről emlékezteti, hogy a hűtlenség alkalomadtán olyan váratlanul tör be az életünkbe, hogy mire észrevennénk máris késő. Elsőként a szív szerez róla tudomást, csak aztán az ész. Amit eddig szilárdnak hitt, most kezd meginogni. Kezd kicsúszni a lába alól a talaj. Tudnia illett volna, hogy az élet ilyen"

Nekem tetszettek ezek a felmerülő -vagy engem inspiráló- gondolatok, mint ahogy elvitathatatlan erénye a könyvnek a kitűnő hangulatteremtés. Ami innen nézve romantikusnak hat, az teljesen természetes abban a környezetben. Nem érzelmeket akar kifejezni a naplemente szemlélése, a körülölelő tenger valósága, hanem csak a környezet leírásának eszköze.  
S ki az, aki nem szívesen utazna el Naxosz szigetére, ahol a legenda szerint Theszeusz hagyta Ariadnet, vagy az Égei-tenger Küklád szigeteire, melynek egyikén Kufoniszin (Koufonissi) szigetén  játszódik ez a regény is. De nem csak a környezet leírása, hanem maguk a görög nevek is ugyanilyen természetességgel használtak, amik szintén nem minősíteni akarnak, de már is megteremtik a hangulatot. 
Mindenképp megér egy szellemi kalandot ez a könyv. 



 Emilios Solomou


Emiliosz Szolomu ciprusi író, aki történelmet és régészetet tanult az Athéni Egyetemen. Jelenleg középiskolai tanár. Az Egy hűtlenség naplója negyedik regénye, mely 2013-ban elnyerte az Európai Unió Irodalmi-díját. Magyarul viszont ez az első publikációja. 

Hozott pontszám: 4


2017. szeptember 20., szerda

Varga Írisz Dóra-Örökség

 
 "Most jövök rá, különös: a lepkék csupán egyetlen érzékszervünkre hatnak. Ennélfogva viszont rendkívül koncentráltan. A pillangók a festészet nyelvén szólítják meg az embert...A pillangó, mondhatni, a látás művésze. "
 


Már az első tízen egynéhány oldalon tudtam, hogy ez a könyv nagyon fog tetszeni nekem, igazi kis unikum a mai magyar, kortárs gyerekirodalom terén. Persze vannak kisebb hibái, amivel én most biztos lényegesen elnézőbb leszek, mivel ezektől függetlenül remeknek tartom a könyvet.
Varga Írisz Dóra első könyve egy magyar kis család életébe vezet bennünket, Völgyi Gáspár biológia tanár, s egyben a lepidopterológia (lepketan) neves kutatója, Stefánia, a remek feleség és édesanya, a 14 éves Ármin, és öccse a 12 éves Domonkos.
A címadó Örökségről, rögtön az első oldalakon szó esik, amikor a szülők közlik a fiúkkal, hogy a nagyapa, Dini papa után megöröklik annak kertjét, a vasszilvágyi földi paradicsomot, illetve egy Vackorfészert, egy szájharmonikát, egy focilabdát és egy D-G monogramos szivart. És vagy ezernyi kincset, amit Dini papa szíve rejtett. De a fiúknak nincs sok idejük kiélvezni eme nagy örökséget, mert édesapjukat hatalmas megtiszteltetés éri. Feladata nem kevesebb lesz, mint elutazni Pápua Új-Guineára, és kinevelni egy madárpillangó-állományt, melyet majd áttelepíthet Budapestre.
Magyarán szólva, egyedül kell hagynia a családot egy teljes tanévre. Karácsonykor azonban titokban hazatér, és nem kisebb ajándékot hoz magával, mint a fiúk unokatestvérét, Dédét, akit a sors útjába sodort Pápua Új-Guineán. Dédé édesanyja, Stefánia testvére 3 éve eltűnt, s Dédét egy magyar misszionárius, Tamás atya patronálta eddig. A három fiú Magyarországon marad, készülnek a nyári, pápuai utazásra, amikor is az apa egy hihetetlen felfedezésről küld táviratot nekik. Készüljenek az útra, mert elképesztő dologra bukkant!
Ahogy az a 240. oldalon kiderült, erről csak a folytatásban fogunk majd többet megtudni.

Maga a cselekmény is izgalmas, de itt sok több dolog törtnénik, mint misztikus sztorizgatás. Ennek a könyvnek ugyanis számos rétege létezik, amit képtelenség ebben a formában most kifejteni, ezért csak nagyobb vonalakban jelzem ezeket.
Van egy réteg, amely a testvérek közötti kapcsolat színtere. Itt helyet kap a szívbemarkoló, őszinte testvér féltékenység, amivel Ármin borzalmas nagy csatákat vív, és minden erejével próbál felülemelkedni rajta. De emellett igazi patrónusa az öccsének, saját lelkének mélységeiben érzi annak fájdalmait. Valódi szeretetkapcsolat van kettejük között, saját szavakkal, titkokkal, élményekkel és játékokkal.
Az édesanya és édesapa is bevonódnak ezekbe a titkokba, ők ugyanúgy megkapják a kiskamaszoktól a szeretet gesztusokat. A meghittség ábrázolása itt nem légből kapott közhely, hanem a mindennapok része.
Nagyon érdekes az anya ábrázolás, aki jelen van a gyerekek életében, tud minden csínytevésükről, de nem avatkozik bele ezekbe. A szülő, aki szárnyakat ad.
Szárnyakat, ami az anya részéről az érzelmi intelligenciát növeli, az apa részéről az értelmi intelligenciához járul hozzá jelentékenyebben. Mind az apa, mind Dini nagyapa bevonta a fiúkat munkásságába. Az apa részéről ez ugye főként a lepketan, de járulékosan minden logikai készség is, Dini papa részéről pedig egy jóval összetettebb adományról van itt szó. A kreativitás és játékosság olyan szinten épül be a szereplők jellemébe, hogy nincs olyan lapja a könyvnek, ami ne jelentene élményt. Hol arról olvashatunk, mi a különbség a lepkék és a pillangók között, hol egy Csontváryról szóló tanulmányt után kell keresgélnünk, festményeket kell kutatnunk, vagy a pápuai törzsek nyelvjárásaiban nézelődhetünk, majd a következő lapokon a pedellus érdekes teázási szertartásában mélyedhetünk el, miközben az egész hajsza az azúrkék Morphotroides Azurea -ről szól. 




A gyerekek magas szinten élik meg az idő értékes eltöltését. Mivel 12-14 évesekről van szó, elkerülhetetlen a mai függőségek szóba kerülése. Van egy halvány didaktikus éle a tablet függőség résznek, de annyira halovány, hogy talán csak mi felnőttek vesszük ezt észre. Az értékes idő felhasználásban inkább az élménydús, szabadságon és kreativitáson alapuló szabad játék kap szerepet. Fantasztikus volt a gyerekekkel átélni a havazásos jeleneteket, a csatangolásokat, a titkos barkas menedékhelyet, és azt a rengetek rítust és hagyományt, amit saját maguk alakítottak ki.
Ismét egy másik rétege a könyvnek, ahogy a hagyományos katolikus családban nevelkedő gyerekben keverednek a misztikus, babonás, mitikus elemek a katolikus hittel. Vannak-e boszorkányok, teljesülnek-e a Szent Iván-éji kívánságok, küldhet-e üzenetet az eltűnt nagynéni, lehet-e az elhunyt Dini papa mellettük Kovinusz, a holló képében? 


Csontváry Kosztka Tivadar-Pillangók 1893

Izgalmas élmény volt olvasni ezt a könyvet, régóta álmodozok egy ilyen tartalmas fiataloknak szóló írásról. Persze látom a gyengéit is, de nem szívesen hangoztatom. Jót tett volna egy olyan szerkesztő a könyvnek, aki kicsit irányba tartja az erőket. Sok volt a felkapott ötlet, ami aztán nem lett tovább gondozva. Olyan kapkodósra sikeredtek ezek a szálak. Például elképzelhetetlen, hogy a fiúk ne nyúzták volna focilabdát, vagy a szájharmonikát, ne erősködtek volna, hogy több időt töltsenek a kertben. Az az érzésem volt, mintha mindent ebbe a könyvbe kellene besűrítenie Varga Írisz Dórának.
De az életkorukkal kapcsolatban is zavarok keletkeztek bennem. Ezek a gyerekek jóval fiatalabbak, még akkor is, ha egy burokban élnek. Ez a két legsebezhetőbb pontja a történetnek, amit a következő részben talán sikerül a szerzőnek orvosolni, mert egyébként izgalmas olvasmány ez.


Varga Írisz Dóra

Varga Írisz Dóra elsőkönyves, fiatal ügyvédnő, édesanya. A szombathelyi könyvbemutatón így nyilatkozott: 
 “A cél az volt, hogy a valóságshow világában legyen valami olyan, ami visszamegy a gyökerekhez, a cím is örökség. Kutatja a múltat, a családi hagyományokat, és főleg azt boncolgatja, hogy a kiskamaszoknak milyen dolgok okozhatnak szorongást".
Az ügyvédnő saját életéből is merített ihletet a könyvhöz - a főszereplők két fia nevét viselik. Azt azonban hangsúlyozta, hogy minden más hasonlóság velük természetesen csak a véletlen műve.

Hozott pontszám: 5

2017. szeptember 16., szombat

Barak László- Álmodozó



Elszökött minap az álmom,
azóta én nem találom.
Keresgélem, kutatgatom,
ha meglelem, neked adom.
Addig is álmodok újat,
mely - szavamra- el nem bújhat.
Elkapom, kalitkába zárom-
talán lesz egy szebb világom...


2017. szeptember 12., kedd

Reményik Sándor- Csak így...



Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messziről,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Űzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.
Reményik Sándor-Csak így

2017. szeptember 11., hétfő

Világszép ​Vaszilisza -orosz tündérmesék

Onnan indul az értékelésem, hogy őszintén bevallom, amikor kezembe kerül valami számomra szép, akkor elfogult vagyok. Tudom, ez eléggé megvetendő, de nagyon is emberi. Egy hatalmas piac épül rá. 

Amikor ez a "kis" mesekönyv a boltokba került, akkoriban talán nem az volt az elsődleges cél, hogy a külcsín miatt vegyék százával az emberek, hanem hogy hangulatában is megidézze a kötetben szereplő orosz népmeséket, és orosz hagyományt. Ebben a tekintetben sikerült maradandót alkotni Ivan Jakovlevics Bilibinnek, aki egyedi grafikai stílusát az orosz folklórból merítette. Bejárta az egész Orosz Birodalmat, templomok faláról, ruhák hímzett szegélyéből mazsolázta össze a könyveiben felhasznált elemeket, melyek szecessziós bujasággal burjánoznak a lapokon, miközben egyáltalán nem harsogóak vagy bántóak.
A kötetben található négy mese alaposan kidolgozott, olvasmányos formában mondja el csodás történeteit, melynek elemei egyrészt az orosz hagyományból eredeztethetőek, másrészt ismerősek számunkra a német mesék hagyományaiból. Így például a címadó Vaszilisza mesében néha a Hamupipőke, néha Holle anyó házában érezzük magunkat, miközben a Vasorrú bába (Baba Jaga, kár volt lefordítani) egy mozsáron röpül utánunk.
De helyet kap a szereplők között a a gonosz Koscsej, a halhatatlan halál is, aki varázserejével elcsábítja, és birodalmában őrzi hajadon áldozatát.
A négy mese különlegessége, hogy mindegyikben nők viszik a főszerepet, s talán emiatt is, de nem elsősorban a furfang és testi erő, hanem a női értékek válnak segítségül a főhősnek. Gondolok itt segítőkészségre, szorgalomra, figyelemre, türelemre.
Mindenképp különleges ez a kicsit ódon hangulatú, régies mesekönyv, aki találkozik vele, legalább egy mesét olvasson el belőle!


Hozott pontszám: 5

Néhány illusztráció a könyvből: 





Jonasson, Jonas- A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt


 "Végtére is a tréfálkozást nem tiltja a törvény, ugye, vizsgálóbíró úr?"



Van ez a százéves ember, aki kimászik az ablakon. Neve Allan Karlsson. Véletlenül eltulajdonít egy bőrönd pénzt. Persze a tulaj keresni kezdi, meg amúgy is üldözik, mert azon az ablakon nem igazán kellett volna átemelnie magát, ami az öregek otthona és az utca között tátongott. De hova is juthat egy öreg tata mamuszkában, egy irdatlan koffer társaságában? Nem is gondolnátok milyen messzire. Egy fantasztikus, de annál meghökkentőbb kaland veszi kezdetét, amikor Allan kimászik azon a bizonyos ablakon.Vagy nem is kezdődik? Nem bizony, mert megtudjuk, hogy a főhős, most tényleg főhős, és ezt a száz évet nem kis attrakciókkal fűszerezve élte át.
Rendkívül mulatságos maga a történet, temérdek blődséggel, fordulattal, pofátlansággal.
A Rejtő Jenőt idéző hangulat azonban 400 oldal alatt kikezdte az idegeimet, és fárasztóvá tette az egész könyvet. Túlontúl hosszú és zsibbasztó ez így töményen.
A süteményes hasonlat jutott az eszembe, egy-két szelet belőle üdítő, de ha nekem kellene megennem egybe egy tortát, biztos megcsömörlenék tőle.

Sokan gondolják azt, hogy nagy szükségünk van az ilyen humoros kis történetekre. Teljesen egyet értek, de én inkább a kevésbé direkt dolgokat szeretem, mint például Daniel Katz: Amikor nagyapám átsíelt Finnországba kötetét. Erlend Loe-val kapcsolatban is ezt éreztem. Jó néha 1-1 kötet erejéig, de igazából ez sem kenyerem. Mint ahogy sajnos, az évek múltával sem kerülök közelebb a nagy mester, Rejtő Jenő írásaihoz sem. 

Jonas Jonasson

Hozott pontszám: 3
 

2017. szeptember 9., szombat

Jászberényi Sándor- A lélek legszebb éjszakája

Történet álmatlanságról és őrületről


"Kairóban, a lucskos, negyvennyolc fokos nyárban, egy kertvárosban találtam meg először a kurvákat. A kertvárost Ma'adinak hívják. Eredetileg persze nem a kurvákat kerestem, hanem a gödör alját, az erkölcsi nullpontot. A kurvák csak jelölték, hogy megérkeztem a célterületre."


Ez egy nagyon autentikus értékelés lesz. Ha másért nem, azért biztos, mert a könyv főszereplőjéhez, Maros Dánielhez hasonlóan én sem tudtam ma éjszaka elaludni. Biztos közrejátszott a könyv is, hiszen egész nap ezt olvastam, márpedig nagyon masszívan árad át az olvasó felé a hangulat. Már a homokot is éreztem a fogaim között.
A történet egy haditudósítóról, a már említett Maros Dániel fotóriporterről szól, aki Egyiptomban, a Gázai övezetben, és a Közel-Kelet különböző országaiban tűnik fel egy-egy novella erejéig. Szituációjából adódóan olyan helyekre jut el, ahová európaiként senki. Olyan dolgokat lát, amit csak kevesen, és ami a legmegdöbbentőbb, és a legnagyobb erkölcsi konfliktust okozza, hogy a kis fotós táskájából nem csupán a kamera objektív 
(pártatlan) lencséit húzza elő, hanem az európai erkölcsi normákat állítja szembe a keleti kultúra moralitásával. Számomra ez volt a könyv hozadéka. Rádöbbentett, hogy sem mint nő, sem, mint európai nem érthetem meg ezeket az embereket. Egyébként Maros, aki az író alteregója, ugyancsak ezeket az állomásokat járja végig. Kegyetlen világ ez, ráadásul háborús övezet, ami önmagában is lélekgyilkos világ. Hogyan is lehetne ezt érzékeltetni? Pontosan ezekkel a novellákkal, amik nem egyebek, mint szituációk.
Van a történetnek egy magánélete szintje is, Marost elhagyta a felesége, a gyerekük a feleség szárnyai alatt, és emiatt (?) a riporter állandó inszomniában szenved, amit irdatlan mennyiségű piával, és droggal próbál orvosolni. * Így aztán a valóság összemosódik a furcsa álmokkal, az embert próbáló éghajlati viszonyokkal, betegséggel, éhséggel. A valóság sem hihetetlenebb, mint Maros víziói.
Először azt éreztem, hogy nagyon távol áll tőlem ez a stílus, a szerző „Az ördög egy fekete kutya” című könyve épp elég volt már ebből, de aztán bármily morbid is, mégis olvastatta magát. Dühös voltam a stílusára abból a szempontból, és ezért a pontlevonás is, hogy manipulálni akar. Elmesél egy sztorit szép hosszan, 5-10 oldalon keresztül, majd feldob és lecsap egy labdát. És ezek általában erkölcsi labdák, olyan dolgokról, mint hiszékenység, emberiesség, bizalom. Ilyen szempontból nézve viszont, az írások nagyon egysíkúak. Nem fejlődnek sehová, a sokszínűségük mögött sablonosság van. Tizennégy íráson keresztül ezt már kiérzi az ember.
Ismét bejött az, a már korábbi állításom, hogy minél hosszabb egy novella, annál nagyobb az esély, hogy erős lesz. Mondjuk itt nem a kisregény méretű írásokra gondolok, de lényegesen könnyebb 30 oldal alatt maradandót alkotni, mint 5 oldalon. Egyértelmű, hogy „A kutya kölyke” novellára szeretnék ezzel utalni, ami ténylegesen a legkidolgozottabb írásnak tűnik. Viszont nekem sok másik is nagyon tetszett, például a „Megölni egy arabot”, ami ismét csak azt üvölti felém, hogy te ezt nem értheted meg, kukába az erkölcsöddel, meg az irgalmaddal, mégis ezek a pofonok segítenek másként látni mindezt.
A lélek legszebb éjszakája mögött hihetetlen mennyiségű és minőségű anyaggyűjtés állhat, mint tudjuk a szerző maga is a térségben él, ezt mindenképp értékelni szeretném én is, mint ahogy a Libri, aki ennek a könyvnek ítélte a 2017-es Libri Irodalmi díjat. 


*Azt hittem Venyegyikt Jerofejev: Moszkva-Petuski könyvét nem lehet felülmúlni, ott konkrétan azt éreztem, hogy alkoholmérgezést kapok

Jászberényi Sándor


Hozott pontszám: 4  
Itt nem számítanak a pontok, ne az alapján ítéljétek meg a könyvet, mert ez most szubjektívebb a szubjektívnél is.  

2017. szeptember 8., péntek

Dsida Jenő- Miért vagyok kedvetlen?




Mert már megint jönnek azok a fellegek,
megint eső lesz.
Megint sár lesz és ólmos ködburok
a lélek körül.
Éjszaka megint fennülhetek ébren,
hallgatni, amint a végnélküli eső
paskolja a falakat és zubognak a csatornák.
Megint, megint és már nem is remélem,
hogy vége lesz.

Valahová el akartam utazni tegnap,
egy kis felfrissült lélekremegésre,
Nápolyba, vagy nem tudom hová,
ahová egy életben csak egyszer megy vonat.

Aztán sokszor olyan buta kis ötperceken,
sokszor csak pillanatokon múlik
az ilyesmi, a napsütés,
a jólszületés, az igazi élet,
minden.

Nem találom a lelkemet sehol.
Aztán már meg is jött a köd,
már megeredt a gyűlölt permeteg.
Bemegyek a szobámba, becsukom az ajtót,
behúnyom a szememet.

… Magam előtt látom egy távoli vonat
motollázó sok kerekét,
hallom élettel-teli, ütemes zakatáját
s a mozdonnyal szembegurul a sínen
egy forrón felkelő,
óriási Nap…

2017. szeptember 7., csütörtök

Vida Gábor- Egy ​dadogás története

Minő meglepő, ez a könyv egy dadogós ember története. Ez a triviális, első beszélgetésből rögtön kiderülő tény azonban nem áll egyedül az univerzumban, úgy, ahogy kimondták, hanem ezer idegszállal kapcsolódik mindenhez. Látszólag arról ír Vida, hogy mikor jöttek rá a hibájára, hogyan élte meg, mi segítette őt ki ebből a ketrecből. Valójában pedig  ezer oldallal alátámasztja azt, hogy semmi nem áll egyedül önmagában, hanem minden ok-okozat következménye. Nála is. Az okok a felmenőkkel kezdődnek, a hellyel, ahol él, amiként él, amilyen hatások érik, amivé válni szeretne és minden, minden együtt. Ez egy önmeghatározó regény, nem túl vonzó címke címmel. 
A regény sajátossága az, hogy Romániában él, magyar családban él, magyarként Romániában, ennek minden "áldásával". Rezignált nyugalommal meséli el életét, akkor is, amikor mi már összeszorult ököllel és gyomorral vagyunk kénytelenek tudomásul venni a kollégiumi élet vagy a katonaság megpróbáltatásait, vagy a visszautasításokat, amikkel számolnia kell. 
Felüdülést, akárcsak a szerző, az erdőben és a nádasban való bóklászásokkor élünk át. Valamint a történet végén, amikor végül is tudjuk, és tapasztaljuk, hogy milyen jó is, hogy ez a srác kitartott álmai mellett, hiszen most öröm olvasni prózáját. Egy minden pátosz nélküli erdélyi történet a maga egyszerűségében, rendkívül őszinte hangon megír önvallomás magáról, a gyökerekről, az iszákba pakolt cókmókról. 
Ahol gyengébben érződött a regényesség, ott lassabban haladtam az olvasással, ahol gördülékenyebb volt a mesélés, ott meg azért haladtam lassan, mert állandóan felolvastam belőle a környezetemnek. Az értékelés meg azért fog lassan menni, mert rengeteget szeretnék idézni.

Hozott pontszám: 5

Vida Gábor

"...az erdő a legjobb pszichiáter" 

"A világot, talán az egészet is, viszonylag könnyen át tudnám gondolni, de magamat roppant nehéz. Az életem nem a letelepedésről, hanem  a vándorlásról szól, keresés, de nem alapítás, hosszú távra én már nem tudok sehol berendezkedni, minden feltételes módba kerül, se földem, se más vagyonom nincs, a tudásom egyre kevesebbet ér, gyakran érzem, hogy itt ragadtam, és már nem is tudom, hova indultam eredetileg. "

"...apám szerint a mezőre csak dolgozni jár ki az ember, vagy lopni, a normális falusi torkig van a természettel."

"...a falusi emberek általában, akik az óra által mutatott időt valami hamisságnak érzik, nem bíznak megbízni benne. Pontosság az, hogy nem késünk el, és mindent megteszünk ezért."

"A sport volt a 20. század közepének igazi tömegvallása, fel is használták a nácik és a kommunisták egyaránt, a tévé jóvoltából tulajdonképpen mindenkihez eljutott, és csak bámulni kellett az angyalok és ördögök mitikus csatáját, ingyen volt. "

"Ilyen volt Guzman keresztapám, élete utolsó akkordjában a Székely himnuszt játszotta templomi orgonán, onnan vitte a mentő el, meg is halt, utolsó mondata az volt, hogy : mennyit lehetett volna hegeszteni ezzel az oxigénnel, doktor úr."

 
 

2017. szeptember 2., szombat

Száraz Miklós György- Az Ezüst Macska

Annyira sajnálom, hogy nem tudtam olvasás után azonnal írni a könyvről, mert önmagam árnyéka sem leszek most, ahhoz az emelkedettséghez képest, amit pár nappal és három könyvvel ezelőtt éreztem. 

Ez a könyv először 1997-ben jelent meg a Dunakanyar 2000 Kiadó jóvoltából, s 2016-ban a Scolar Kiadó helyezte a kötetet immáron a negyedik kiadással, egy gyönyörű sorozat tagjaként,  méltó helyére.

Selmecbányán járunk, bár leírva nem találjuk ezt sehol, mégis a sorok közt lassan körvonalazódik az anekdotákból a helyszín. Ez a komor bányászváros, olyan, mint a szem számára láthatatlan, védőfallal körülvett mesebeli völgy. De hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan történetet, ahol úgy hívják a szereplőket, mint Jacobus Troll, Kontyos Pintér Erzsók, Teufel Konrád, Odüsszeusz doktor, Kopasz Péter, Gladiólusz, Bernáthegyi Salamon vagy Haramia Gáspár. Sőt  Gumikutya-ikrek. "Egyébként ebben a városban mindenki bolond." -ahogy azt egyikőjük  meg is vallja. 
30 évvel ezelőtt az Ezüst Macska fogadó előtt Jacobus Troll meghalt, s most a történetet mesélő  rejtélyes idegen elmegy a helyszínre, hogy kiderítse mi is történhetett vele.  A cselekmény mondjuk ezzel be is fejeződött, de hogy mi történt a közte levő 240 oldalon, az lehetetlenség elmondani. Egy öntudatlan, egymásba kapaszkodó legendafüzér ölt testet, melyben a valóságot épp oly nehéz elhinni, mint azt, hogy nem történt meg ez a sok csoda. Anekdoták hangzanak fel az öreg hársfákról, melyek a legenda szerint amíg virágoznak, addig a város  arany és ezüst telérei sem merülnek ki, és a medve is elkerüli őket. Majd hallunk egy órásmesterről, Haydt Krisztinról, aki saját maga vert hamis pénzt a mosókonyhájában 1706-ban. Le is fejezték, ahogy kell. * De  befalazott szüzek,   fej nélküli huszárok, vagy  csavaros eszű betyárok is megjelennek, mint a "magyar szabadság kegyetlen, de igazságos gerillái". A mindkét szemére vak, üvegszemű Kopasz Péter fogadós villájával saját szemébe döf, s nem csak a mesélőt, hanem minket is kilel a hideg. "Hányszor, de hányszor eldicsekedett vele, hogy ugyanazokban a cseh üveggyárakban készítették a windsori palota hatalmas, millió kis fityegővel csilingelő csillárait is.  Ha elegendő összegyűlik a régi szemeiből, hivalkodott a kövér ember, akkor majd ő csináltat egy hatalmas csillárt, felszerelteti ide az ivóba, és egész nap azt hallgatja, hogy milyen szépen csilingelnek a szemei. Egyetlen bánata volt, egyetlenegy. Hogy éppen ő az, ami nem láthatja a szemeit. Mit nem adna érte, mondogatta, ha csak egyetlen egyszer a saját szemébe nézhetne." 
Elvarázsoltak ezek a szavak, a történetek, a szerző hihetetlen gazdag fantáziája. Azt írtam a jegyzetemben:  "-Ahogy Amélie keze** elsüllyed a magos zsákban, úgy nyúl bele SZMGY Selmecbánya időn és racionalitáson túli bugyraiba, és csak kanalazza, kanalazza a meghökkentőbbnél meghökkentőbb történeteket, csodálatos magyarsággal, pazar szókapcsolatokkal és képekkel." 
Fantasztikus élményt jelentett számomra olvasni ezt a könyvet, leginkább a zenehallgatás élményéhez tudom hasonlítani.

Hozott pontszám: 5

 Száraz Miklós György

 
 * Ez egy valóban megtörtént eset. Cotten ügy néven ismeretes.
**Amélie csodálatos élete című film egyik jelenete 

Néhány részlet a könyvből: 

"A sör szertefröccsent, a röpke hab foszlányai, mint menyasszonyi reszketeg kismadár, megültek szépen a levéltárnok úr satnya bajuszán  s homlokába lógó, ritkás hajzatán."

"-Nem szól? Most sem szól? Igaza van. Minek a szó? Csak besűrűsödnek, megpenészednek körülöttünk a szavak. Állott, penetráns bűzzel töltik meg a levegőt. Valami reménytelenül sajátos szag ez. Díványszag, huzat alatt, a párnák mélyén, sűrűn szőtt  pokrócok szálai közt pálló emberszag. A szó elszáll, így mondják. Nem igaz? Lebegnek körülöttünk a kimondott szavak. Egyet-egyet elcsippentünk, vizsgálgatjuk, rágódunk rajta. Aztán elengedjük. És ezek a szavak lebegnek, aztán aláhullanak, leülepednek, puha rétegekben lerakódnak a bútorokra, hogy aztán órák, napok, hónapok vagy évek múltán újra felröppenjenek egy meggondolatlan, sietős mozdulat huzatában. Mindenütt, itt is, ott is a foszlányaikba botlom, összefüggés nélküli roncsokba, amikből már soha semmi egész nem áll össze.Mint az ablakdeszkán a törött póklábak, fényükvesztett szárnydarabkák a légypiszok között.Jobban ismerem már őket, mint bőrömet, ezt a lecserélhetetlen, kikönyökölt gúnyát."

"Ha nem telepedett volna rám fél évszázada, most meglepne ez a szomorúság, ez a végeláthatatlan, reménytelen haldoklás. "

"Mint most az éjszaka, úgy ereszkedett rá a szomorúság a városra. A lemondás fénytörése. Vagy ez a lemondás méltósága volna? Vajon a dédapám csak azért némult el, mert gyáva volt? Vagy, hogy ne verjék bilincsbe a szavak? A gondolatok nehézkes, döcögő fuvarosai? Ha igazak, akkor fölöslegesek és nevetségesek, pironkodni kell miattuk. Szabadság, szerelem, boldogság, hazaszeretet, Egy szekérnyi hazaszeretet rendel! Ha meg hazugok? Ragadnak, akár a pióca. Ne adj isten, még védenünk is kell őket." 

Hargla, Indrek- Melchior és a Kerekeskút utca lidérce

Indrek Hargla, valódi nevén Indrek Sootak 1970-ben született észt író, aki 1998-tól kezdett Hargla néven publikálni először sci-fi, horror majd fantasy kategóriában, míg 2010-ben útjára bocsátotta történelmi krimi sorozatát, melynek középpontjában egy tallini patikárius, Melchior áll. Ez a kötete a sorozat második része, mely az előzőtől függetlenül, önállóan is kitűnő olvasmány.
Azóta magyarul megjelent a harmadik rész is, Melchior és a hóhér lánya. A sorozat hazájában már a negyedik résznél jár, sőt Melchior Wakenstede életéről egy filmsorozat is készül.


A XV. századi Tallinban járunk, mely fekvésének köszönhetően virágzó kereskedelmi központ, s egyben olvasztó tégelye számos népnek. A várost a Német Lovagrend tartja a kezében, de a városi tanácsban jelentős szerepet tölt be a klérus is. S nem csak a papság, de Tallin egyetlen patikáriusa, Melchior is részt vesz, ha nem is a döntéshozatalban, de a titokzatos bűnügyi esetek kivizsgálásában mindenképp. 10 évvel később járunk az időben az első részhez képest. Melchior családja azóta két gyermekkel gyarapodott, s úgy tűnik bölcsessége korának előrehaladtával csak növekedett. Szükség is van erre a bölcsességre, mert ártatlannak tűnő halálesetek történnek a városban, s Wentzel Dorn bíró a segítségét kéri.  Grote toronyparancsnok őrjárata közben lezuhan a gyilokjáróról, egy tekintetes, de igen öreg és beteg városi polgár Laurent Bruys is meghal, s még azon a napon felfedeznek egy csontsovány, kasztrált fiút is leszúrva. Grote halálra rémült arccal távozik az élők sorából, s ez erősíti egy kísértet létezésének a gyanúját, hiszen napokkal ezelőtt a parancsnok is erről beszélt. Ez aztán szöget üt a patikus fejében, hiszen nem is olyan rég, két hasonló furcsa halálozás történt a környéken. Ez utcalány s egy flamand festő is életét vesztette. Sokan látni és hallani vélik a kísértetet. Valóban kísértet szedi áldozatait, és ha igen, akkor mi köze van ahhoz a majd hetven évvel ezelőtti esethez, ami az Unterreiner-házban történt? Vagy mindez csak pletyka? 
Melchior kihasználva, hogy mindenkinek megered a nyelve a patikájában, egy kis gyógylikőr segedelmével, aprólékos munkával összeszedi az információkat. Már csak szelektálnia kell, mert egy dolog a valóság, s egy másik amit látni akarunk.
Az izgalmas nyomozás bőven ad gondolkodni valót, én is megalkottam a magam szédületes megoldását. De nem is a bűntény felderítése az, ami rendkívülivé teszi a könyvet, hanem a történelmi nyomozás hangulata. Hargla látványszerűen tárja elénk a középkori várost, aprólékosan kidolgozott diorámát alkot, melyben mindenkinek megvan a maga kis szerepe. Egyszerűen zseniális. 

Már csak a könyv borítóját kellene lecserélni! Ki találta ki, hogy egy apót tegyenek lengő szakállal a könyvre? De tényleg, a kiadó nem olvasta el a könyvet?

A könyv eredeti borítója innen

A jogász végzettségű Indrek Sootak, azaz Hargla 2000 óta tizenhétszer nyerte el a Stalker-díjat. Érdemes odafigyelni rá, és megpróbálkozni egy kis kortárs észt irodalommal is!


Indrek Hargla


Hozott pontszám: 4/5

 

Meik Wiking- Hygge

Meik Wiking -Hygge
A dán életérzés, amely boldoggá tesz

Amatőr természetbúvárkodásom boldogságkutatásom újabb állomása  Meik Wiking könyve volt. A szerző a dán Boldogságkutató Intézet munkatársa, s nagy valószínűség szerint úgy érezte, hogy végre megtalálta a boldogság kék madarát hazája életszemléletében, a Hygge-ben. 
Kezdjük az elején!


A Hygge dán kifejezés, amely kicsit lefordíthatatlan, de leginkább a német gemütlichkeit, a kanadai hominess megfelelője. Magyarul leginkább a jólét, és meghittség kifejezéssel azonosítja a fordító. (Ó, szegény Vágó Nándor) Én még így  a könyv végén sem tudok jobb szót találni erre, de valami olyasmit érzek, mint a hangulatokból megteremtett, szívet simogató dinamikus nyugalom. Ha esetleg erre a kifejezésre találtok egy jó magyar szót, akkor cserélhetünk, de addig használjuk ezt a hygge (ejtsd: hüge) szót. 
A hygget létre kell hozni, és meg kell vele dolgozni. Ha ezen az ösvényen haladunk, akkor viszont mindenben megtalálhatjuk a boldogságot. Persze a legnagyobb katarzisok a társas együttlétekben lesznek majd tetten érhetők, ahogy Weöres Sándor írja, "Örömöm sokszorozódjék a te örömödben." Viszont az egyedüllét, vagy akár a magány is képes lesz több lenni szomorúságnál, ha megfogadjuk a dán receptet. Vagyis inkább Meik Wiking receptjét. Ugyanis nem gondolom, hogy - bár a dánok a világ legboldogabb embereinek tartják magukat, -ennek okát a meghittségre való hajlandóságukkal magyaráznák. Vagy, ha igen, akkor sírok.
A könyv egy rövid  bevezetés után  belevág a közepébe, és rögtön a fény jelentőségét kezdi hangsúlyozni a hyggevel összefüggésben. Majd jön egy etimológiai magyarázat, és apró kis szösszenetek a hygge megjelenéséről az élet minden területén, úgy, mint együttlét, öltözködés, evés-ivás, otthon, nem csak otthon. Majd Wiking bemutatja nekünk a hyggetúrát Koppenhágában, a dán karácsonyban, a dán nyárban. Mindezek után, mint egy konklúzió megjelenik a hygge öt dimenziója, s végezetül a hygge és boldogság összefüggését vizsgálja ismét. 
A könyv legutolsó lapjai között (277. oldal) felbukkan a Maslow piramis is, mint az emberi szükségleteket bemutató ábra. S végre szóba kerül az is, amit már a régi misszionáriusok is tudtak, hogy előbb jó kell lakatni az embert, cipőt kell húzni a lábára, fedelet kell rakni a feje fölé, és akkor beszélhetünk a lélekről is. Dobbantó nélkül úgy állnak a dánok, hogy még a szerző bevallása szerint is, Dániában ingyenes az orvosi ellátás, az oktatás, jelentős a gyógyszer dotáció, erős a szociális támogatás a gyermekkortól egészen az idős korig. A viszont- okról nincs szó. (magas adó, viszonylag magas nyugdíj korhatár) 
A könyv képei lélegzetelállítóan gyönyörűek, mindegyik kimagasló színvonalon hozza a tartalmi összefüggéseket. Mindent illusztrál, amiről beszél, és ez elvitathatatlan érdeme a kiadványnak. Esztétikai élményt nyújt, ha leszámítjuk az egyéb, kicsit gyerekes illusztrációkat. Mint ahogy a könyv borítója is számomra inkább eltántorító, mint ízléses. (Az elmaradhatatlan "The New York Times bestseller" felirattal)
Nálam azonban most jön a viszont!
Mert, hogy amit ír, bármilyen soványka is, jó. Meik Wiking gondolatai jól illeszkednek a minimalista életszemlélethez. Egy olyan életmód értékeit boncolgatja, amiben a minőségi idő és a jelenlét az igazán fontos érték. A főzésben ez a lassan készülő ételek rotyogásában, italok tekintetében például  a bodzaszörp érésében jelenik meg, együttléteknél pedig a közös gombászás, filmnézés,  közös sütés, grillezés, társasjátékozás adhatja ennek  keretét. Számos ötletet sorol fel, ahol megteremthetjük magunknak vagy családunknak, baráti köreinknek a hygget. Ilyen tekintetben inspiráló a könyv, mert a gyorsuló élet szájába teszi a zablát, és arra ösztökél, hogy érzékenyekké váljunk a mindennapok egyszerűségében is megjelenő boldogságmorzsák felcsipegetésére. 
Így viszont én is lehetőséget kaptam arra, hogy ebben a könyvben morzsát gyűjtsek köténykémbe, és szemet hunyjak a könyv hibái felett. 
Ahogy olvasás közben megfogalmaztam magamban, én világ életemben ilyen ilyen voltam, és öntudatlanul is erre a hyggere törekedtem. Érdekes lenne  megírni ennek a könyvnek a magyar változatát.
Ha nem tekintjük könyvet a veretes igazságok bibliájának, nem engedünk neki kizárólagosságot, akkor egy kitűnő ajándékkönyv válhat belőle. 
Végezetül belinkelek pár olyan képet, amely ezt a hygge hangulatot varázsolja szemünk elé.
 




2017. szeptember 1., péntek

Sacheri, Eduardo : Ilyen a boldogság

Eduardo Sacheri neve talán a Szemekbe zárt titok című könyv révén ismert, amit ugye meg is filmesítettek, sőt kétszer is. Ha úgy vesszük, én is innen, szegről-végről hallottam róla, de ez volt az első olvasásom tőle. Nagyon jó értékeléseket kapott az argentin író 2014-ben megjelent munkája, s így én is lelkesen fogtam hozzá az olvasáshoz.

A tizennégy éves Sofía gondol egy nagyot, felül a buszra és elutazik Buenos Aires-be, becsönget egy férfihez, Lucashoz, és közli vele, hogy ő az apja, és a lány bőröndjéből megítélhetően, vele is akar maradni, mivel az anyja nem tud már gondoskodni róla. A férfi úgy reagál, ahogy elvárható egy hasonló helyzetben. Igen ám, csak a férfinek van már egy felesége is, aki szintén úgy reagál, ahogy elvárható.
Eddig azért szépen elképzelte mindenki, hogyan viselkedne egy hasonló szituációban, igaz? A semmiből felbukkanó saját gyermek, akiről eddig még véletlenül sem hallottunk. És kedves nőtársaim, nektek is lepereg a szemetek előtt, mit csinálnátok ebben a helyzetben?
Az Ilyen a boldogság eme problémának a nagyon érzékeny és kedves kibontogatása. Az apa-lánya kapcsolat felépítése a semmiből, a bizalom, a megismerés és a szeretet kölcsönösségének kimunkálása. Mindezt a tizennégy éves lány szemszögéből levetítve. Hogyan hat egymásra ez a két személy, kinek milyen gazdagodást hoz ez a kapcsolat? A történet drámaiságát az adja, hogy Lucas és felesége Fabiana, egy komfortosan, gyerekmentesen berendezkedett világban élnek, ahol a legkisebb komfortzónából való eltérés is már más pályára állítja a kapcsolatukat. Fabiana a karrierista, keménykezű -és szívű - nő, tudja, hogy mit akar az élettől. Lucas már sokkal kevésbé. Ő inkább vegetál, mint él. A hajdan befutott íróra kitűnően illik, az "ül a babérjain kifejezés". A magányos, kissé megtiport, önmagáért kiállni képtelen férfi új oldaláról ismeri meg saját magát is, amikor elkezd gondoskodni a lányáról. A kamaszlány egyrészt őszinteségével, másrészt saját személyiségének csodálatos jegyeivel adja meg a lehetőséget arra, hogy mindenki boldog lehessen. Az ő jelleme is rendkívül összetett, hiszen egyrészt  egy magányos lélek, ugyanakkor kirobbanó személyiség, tele tetterővel.
A teljesen érthetően levezetett történet, egyszerűsége mellett hordoz magában egy rendkívül erős hangulatot, ami az argentin miliőből és korrajzból adódik össze. Azt mondanám erre a könyvre, hogy jól ábrázolja korunk Argentínáját. 
Bár nem szerepel sehol, de én megajándékozom egy ifjúsági kategóriás bilétával, és bátran ajánlom ifjabb olvasók kezébe is. 

Az, hogy nem tudtam felhőtlenül élvezni a történetet, az részben szakmai ártalomból adódik. Argentína ide vagy oda, nem így működik a gyermekvédelem. Ezért mindvégig hátsó szándékot, és becsapást szimatoltam. 

Hozott pontszám: 4