Molnár T. Eszter - Hidegkút

Amikor elkezdtem olvasni Molnár T. Eszter könyvét úgy éreztem magam, mint egy Jodi Picoult regényben. Picoultnál nagyra értékelem, hogy igazán húsba vágó, mély és összetett kérdésekkel kínálja meg olvasóit, és most ugyanezt tapasztaltam meg Molnár T.Eszternél is. Ráadásul az események feltárása mindkettőjüknél úgy történik, hogy a szereplők belső monológjába egymás után tekinthetünk bele. Kétségtelen, hogy az igazság feltárása valahogy így történhet meg igazán, csak az az egyetlen bajom ezzel, hogy nem szeretem ezt a stílust. Valahogy a tényirodalom, esettanulmány kategóriájába sodorja számomra a történetet. Pedig, az egész szituáció remek alapja egy összetett kérdés kibontásának.

Az események egy helyi tanár brutális gyilkosságával kezdődnek, s a rendőrség számára a nyomok az egyik diákhoz, Czobor Attilához vezetnek. Azt feltételezik, hogy a fiú annak ellenére, hogy hosszú évek óta nem beszél, vezetője az iskolában működő bandának. Egy korábbi családi tragédia, amely szétzilálta a Czobor családot súlyos nyomot hagyott bennük; ennek kapcsán némult el Attila, váltak el a szülők.  Mindenki őrlődik a maga poklában, szétforgácsolnak minden értéket, és innen kellene most felkelni. A korábbi rákbetegségének okán morfiumfüggővé vált anya észlelése kissé beszűkült. Az apa a legújabb párkapcsolatának végnapjait éli meg, s gyakorlatilag a lakhatása is kétséges. Mi történt azon a bizonyos napon, amikor végérvényesen megváltozott mindannyiuk élete, ki ölte meg a tanárt, s vannak-e még áldozatok? Bár a kérdések feszítőek, a regény mégsem csúszik bele a krimi műfajába, hanem azt járja végig, milyen kilátástalan útvesztőbe sodródik  a család. A szereplők belső párbeszédébe az idősotthonban levő nagymama is bekapcsolódik, és akad itt még egy ismeretlen hang is, akinek kiléte csak lassan lepleződik le. 

Az egész történet levezetése izgalmasan alakul, ennek feszültségét az adja, hogy az olvasó úgy érzi, egyre közelebb kerül ahhoz, hogy átlásson mindent. De valahogy ebben a sztoriban nem is az a fontos, hogy ki a hibás, ki az elkövető, hanem sokkal inkább az, hogy mit kezdjünk a körülöttünk ólálkodó árnyakkal, bűnnel és veszteségekkel? 

Egyrészről tetszett ahogyan a szerző bizonyos részeket felépít, például az orvos apa füllel kapcsolatos szenvedélyét. Másrészről viszont megnyomott az a sok erős panel, ami megjelenik a regényben: pedofília, rák, függőség, új kapcsolat, szakítás, terhesség, otthontalanság, depresszió. Ezt szívesen olvastam volna összedolgozottabban. Nem könnyű történet ez, szépen rátelepszik az emberre egy ólmos szürkeség, nem sok feloldást hozhat hasonló szituációban az élet. Viszont Molnár T. Eszter nyitva hagy kérdéseket, melyek megválaszolása továbbfut az emberben. Egy sodró lendületű regényt olvashattam, ahol  visszaköszönni látszott a  magyar valóság, de mégis van az egész történet előtt egy lebegő fátyol, ami nem engedi, hogy mindent csak fehérnek, vagy csak feketének lássunk. 

Hozott pontszám: 4