Szekszárdi Júlia - Új utak és módok

""Gyakran hallani manapság, hogy a gyerekekkel egyre reménytelenebb a helyzet, a pedagógus presztízse romokban hever, a kölykök bármit megengednek maguknak." Valami hasonló felütéssel kezdi könyvét Szekszárdi Júlia, aki habár bevallja, hogy gyakran nehéznek tűnik a dolog, de minden kemény szituációból van kivezető út. A tanár oldaláról közelít, saját tapasztalataiból merít, és azt mondhatom, hogy nem egy szokványos konfliktuskezelési könyv bevezetőjével kezdi meg mondanivalóját.

Az első fejezet az általános tudnivalókról szól, arról, mi kell a program sikeres megvalósításához. Nagyon hasznos és lelkesítő összefoglaló ez. Badarság volna kiemelnem belőle részleteket, mert rendkívül jó gyakorlati tanácsokat tartalmaz szervezésről, keretekről, a foglalkozások elemeiről, módszertani kérdésekről.
A második fejezet felveszi a könyv állandó ritmusát, azaz nyit egy elméleti háttérrel, ami körülbelül 1-2 oldalas összegzése az adott témának, majd jönnek a feladatok. Cél, eszköz, megvalósítás és a játékváltozatok formájában.

A  második fejezet  általában foglalkozik a konfliktusokkal. A harmadik a reális önismeretről szól. Majd sorban olyan témák következnek, mint előítéletek, agresszió, kommunikáció, szabálykövetés, versengés vagy együttműködés, és végül konfliktuskezelés. A szerző minden témához felsorakoztat néhány egyszerűbb vagy bonyolultabb játékot. Nem mondom, hogy minden feladat könnyű, gyors vagy akár kompakt. Mégis segít elindulni. Akiknek nem tetszett ez a kiadvány, nyilván emiatt pontozták le. Én is átlapoztam pár oldalt. Ezek a feladatok annyira összetettek, vagy olyan hosszú felvezetést igényelnek, amit a mindennapok beszorításában nem tudunk végrehajtani. Viszont egy nyári táboron, erdei iskolán, napközis vagy tematikus táboron  belül simán hasznosíthatóak még ezek is. Egyértelműen ajánlom pedagógusoknak, gyermekekkel foglalkozóknak, csoportozóknak!

Összességében egy nagyon inspiráló könyvet kapunk a kezünkbe, már, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy valahogy megkaparintjuk. Ugyanis beszerezni szinte lehetetlen.

A kötetem jelenleg ilyen állapotban van, pedig már jócskán kijegyzeteltem a könyvtári példányt.

Kitaláltam egy játékrendszerezőt. Íme. 

Egyelőre kitűnően tudom használni, de majd az idő bizonyít. Ide egyéb játékötleteket is be lehet majd sorakoztatni.  

Hozott pontszám: 5

Payne, Kim John - Gyermekeink játékai

A játékok és a sport hatása a gyermekek fejlődésére

A múlt héten olvasott Melegszívű fegyelmezés című könyv után még volt egy ugyancsak a szerző által írt, szerkesztett kötet, amit a mi drága Szabó Ervin Könyvtárunk révén be tudtam szerezni. 

A Kláris Kiadó gondozásában megjelent könyv, nehezen elérhető volta miatt nem tud népes követőtábort maga köré gyűjteni. A Waldorf pedagógia azért szerencsére használja, így ezekben a közösségekben megjelenik a könyvben bemutatott módszer.

Szerkezetileg a kiadvány egy bevezetővel indul, ami ugyan nem büszkélkedhet a teljesen tematikus áttekintéssel, de ettől függetlenül nagyon tartalmas és megfontolandó gondolatokat oszt meg velünk. Ezek az eszmefuttatások azt a témát járják körül, hogy miért és hogyan változott meg a gyermekeket körülvevő játék, és ez milyen hatással van, illetve lesz rájuk. Mindenkinek van ezzel kapcsolatban egy kialakult véleménye, de én garantálom, hogy a bevezető még mindig képes újat mondani. 

Csak néhány szösszenet: 

"Nem volt még olyan gyerek, aki azt mondta volna „-Hát én még várok egy kicsit a felállással." 19.o)

"Kezdetben a tévé a művészetek és a humán tudományok népszerűsítése révén előmozdította a kultúrát, de aztán eljutott a majmolást terjesztő reklámokig. Miközben figyelmünk egyre inkább arra terelődik, mit vásároljunk és hogyan nézzünk ki, már nem vesszük észre, hol fizetünk meg drágán azért, amihez olyan olcsón jutottunk hozzá." (13.o)

"Az egyensúlyban az az érdekes, hogy szorosan összefügg a világgal kapcsolatban álló énnel. A világ az, ami az egyensúlyt lehetővé teszi. Nem szolgáltatja az egyensúlyt, hanem lehetővé teszi, hogy megőrizzük egyensúlyunkat."

"Kiválóan tudunk a kompenzálni; olyannyira, hogy senki, még édesanyánk sem veszi észre, hogy éppen kompenzálunk. Mi magunk persze szintén nem tudjuk ezt." (20.o)

A bevezető után, de még a játékok bemutatása előtt a szerző összegyűjti azokat az egyszerű eszközöket, amiket a játékokhoz ajánl. Csoportba szedve úgy, mint termések, kavicsok, fonalak, labdák és hasonlók. 

A könyv második nagyobb egysége viszont magukat a játékokat tartalmazza, 11 fejezetben, korosztályos bontásban. Először a 3 évesekkel való foglalkozásokat, egyszerű mondókákat mutatja be, majd fokozatosan, egészen a 16 éves gyerekekig vezet.  A leírások érthetően, rajzos segítséggel magyaráznak. Érdemes egyszer átfutni az egészet, majd akkor elővenni ismét, ha konkrétan keresünk valamit, mert nehéz elraktározni a foglalkozásokat úgy, hogy nem játszottuk el mindet egymás után. Nehezen beszerezhető volta miatt, viszont épp itt bukik el a történet. 

Vagy mégsem? Úgy gondolom, hogy nem, mert mire az olvasó eljut a 300. oldalhoz, egyfajta gondolkodásmódot  szippant magába, főként, ha van eleve benne egy érdeklődés a téma iránt. Az meg valószínűleg van, hiszen azért hajtotta fel a könyvet.

Nem a kötet hibája, -hiszen ez csak egy fordítás-, de  nekem nagyon idegenül hatottak a játékok a magyar vonatkozások nélkül. Illetve, amikor volt olyan ismerős terület, ami kis hazánkban is megtalálható (pl. néhány mondóka, körjáték, fonalas játék), akkor volt egy  fölujjongás bennem. Mivel  azt gondolom, hogy alapvetően a magyar népi hagyományokból és európai kultúrkörnyezetből kellene a mi gyermekjátékainknak kibontakoznia, főként a kisdedkort illetően. 

Bár nem írtam részletesen az Egyszerűbb gyermekkor című könyvről, de mivel szervesen kapcsolódik a szerző ezen könyvéhez, végezetül álljon itt egy kis ajánlás (elnézést, de angol nyelvű): 

Hozott pontszám: 4/5

 

 

Carlgren, Frans- Szabadságra ​nevelés

Carlgren, Frans- Szabadságra ​nevelés 

Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról

Nehéz szívvel írok bemutatók erről a könyvről, mert beszerzése a lehetetlennel vetekszik. Azért van mód az elolvasásra, de nekem is külhoni szálakat kellett megmozgatnom. 

A Steiner pedagógiáról mára -szerencsére- elég sokat tudunk, de még közel sem olyan elterjedt oktatási rendszer, mint Németországban vagy Ausztriában. 

Személyes érintettségem annyiban fontos, hogy valahogy mindig is vonzódtam ehhez a gondolkodásmódhoz, azóta mióta Magyarországon először megjelentek az aluljárókban az Édesvíz Kiadó könyvei, s közte Rudolf Steiner A szabadság filozófiája. Ez a könyv egy világutazó, mert jött velem Németországa is, amikor pár hónapot kint éltem. Micsoda véletlen volt, amikor kiderült, hogy a kisfiú, akire vigyáznom kellett Waldorf óvodába jár. Ennek kapcsán beleláttam az első ilyen szellemiségben nevelkedő gyerekek  óvodai és családi  életébe, sőt megvarrhattam a manók jelmezét  is az őszi ünnepkörben. Ami itt  megérintett, már akkor -1992-ről beszélünk-, a belőlük áradó nyugalom, lassúság, egyszerűség és kreativitás. Összességében nagyon más volt, mint a hazánkban tapasztaltak. 

A Waldorf oktatási rendszerrel való szimpátiám sajnos kimerült abban, hogy igyekeztem minél jobban megismerni, bemutató órákat  néztem  youtube csatornán, illetve 2002-ben megjelent egy film is az Ébredj a nappal, amit véletlenül elcsíptem a tévében, fel is vettem, és rongyossá néztem (akkor még csak videófelvevő létezett) A film megtekinthető itt. Azóta is elolvasok, megnézek mindenfélét, ami ezzel kapcsolatos. Így régóta tervbe volt véve a Szabadságra nevelés című könyv is. 

Érdemes volt rá várni, mert mindazt, amit már eddig is tudtam az oktatási módszerükről, azt valahogy ez a könyv most gatyába rázta. Tulajdonképp a kiadvány nem más, mint egy körülbelüli bemutató vázlata a kerettantervüknek, azokat a főbb csapásvonalakat belevéve, amiken Rudolf Steiner is elindulhatott. Ő ugyanis az emberből indul ki. A személyi fejlődésünk metódusaihoz igazodva tárja fel a legkönnyebben elsajátítható tudási módszereket. Legyen ez tudomány, művészet vagy kézművesség. A tanagyag egységben, blokkban létezik, nincs önálló identitása semminek. A tudás elsajátításánál egyszerre hat minden a gyerekre. Erős hátszelet kap a tapasztalás, ami nem csak a fizikában vagy más természettudományos tantárgynál jelenik meg, hanem akár az irodalomban is, ahol a saját létérzésből kiindulva néznek farkasszemet a diákok akár a mítoszokkal, mesékkel. 

Ami nekem gondot okoz egyelőre, a személyiségtípusok szétválasztása. A könyvben nagy hangsúlyt fektettek arra, amivel eddig még nem is találkoztam -legalább is így kimondva a waldorffal összefüggésben-, hogy  a gyerekek másként reagálnak attól függően, hogy szangvinikus, kolerikus, melankolikus vagy flegmatikus személyiségjegyeket hordoznak. Lehet, hogy egy jó pedagógus tudatosan nem osztályozza a gyerekeket, csak zsigerből tudja, hogy ki melyik csoportba tartozik, és aszerint reagál a viselkedésére. Nekem olvasás közben ez nehézséget jelentett. 

A könyvet a gyerekek munkáiból választott képanyag illusztrálja, ami kitűnően bemutatja az oktatás lényegét, mélységét és nem utolsó sorban szép. A waldorf iskolákban nincs tankönyv, a gyerekek a saját maguk készített epocha füzetből (könyvből) tanulnak.  

 Nem kétséges a tanulás mélysége. Az oktatás szerves része a kézművesség. Korosztálynak megfelelően kötés, horgolás, faragás, ötvösség. A mozgás nem a testnevelés órán, hanem az euritmia foglalkozásokon vagy a bothmer gimnasztika keretein belül valósul meg. A színjátszás is szerves része a waldorfos diák életének. 

Látható, hogy egy egész más emberről való gondolkodásból indul ki az egész oktatási rendszer. Nem akarom eldönteni, hogy melyik módszer az, ami célravezetőbb a mai világban, hiszen itt a "cél" mögött lapuló jelentéstatalom is egész más, de annak feltétlenül örülök, hogy két év múlva lesz a waldorf iskolák centenáriuma, és még mindig nem tört pálcát felettük az idő zordsága. Sőt, ma Magyarországon az iskolák száma közel negyvenet számlál. 

Fontosnak tartom végezetül megjegyezni, hogy ezt a könyvet 1991-ben írták, és azokat az állapotokat tükrözi.  

Hozott pontszám: 5

D'Avenia, Alessandro-Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

"Tudod, így születnek

ezek a mesék,

bárcsak mindig velük álmodnék...

Ha elmesélem őket, 

Elröpítenek

Mennyei világok felé.

Nehéz meglenni

Királyfira váró tündérek nélkül,

Nem könnyű játszani,

Ha te nem vagy velem...

Vigyél magaddal

angyali titkok és

Démoni mosolyok közé.

Én majd gyöngéd fénnyé

Varázsolok mindent.

Semmi baj el nem érhet,

színek mélyére rejtőzöm érted...

Levegő, legyen tiéd a csöndem, 

Ne búcsúzz el tőlem,

De emeld fel a világot...

Levegő, ölelj át.

Szárnyalok, szárnyalok,

Szárnyalok..."

(Nannini-Aria)

Leo16 éves, és mindent színekben lát. A fehértől irtózik, a kék megnyugtatja, a vörös eluralja, lázba hozza. "A fehéret speciel utálom, mert határtalan. Fehér éjszakák, fehér zászló, fehér papírlap, fehér hajszál (...), sőt a fehér tulajdonképpen nem is szín. Maga a semmi, mint a csönd. Szavak nélküli zene, zene nélküli csönd. A csönd: fehérség. Nem bírom a csöndet, sem az egyedüllétet, ami ugyanaz." Beatrice haja vörös. Beatrice a szerelme, de még nem merte elárulni érzelmeit a lánynak. Leonál minden tipikus. Élvezi a száguldást a motorján, utálja az iskolát, a tanulást csak hallomásból ismeri, mindene a foci és a csapat. No és szerelmes. A vörös hajú, zöld szemű lányba. Leo barát-nője, Silvia segít a fiúnak tartani a kapcsolatot Beatricevel, s erre különösen szükség is lesz, mert a lány hirtelen megbetegszik. 

Leo legnagyobb félelme ölt testet, a fehérség, ami beborítja a lány vérét. A leukémia. A fehérség, ami felzabálja a vöröset, szorongást és félelmet kölykedzik. Leo kezdetben erősnek, oroszlánnak érzi magát, de lassan fel kell ismernie az emberi lényünk titkos zugaiban kushadó gyávaságot. Tiltakozása Beatrice sorsa  miatt egyre szélsőségesebb viselkedésekbe sodorja. Mindent romba dönt maga körül. Lóg a suliból, összerúgja a port a foci csapattal, és megbántja egyetlen tisztelt tanárát, az Álmodozót is. Pedig ez a tanár az, aki tevékenyen részt vesz abban, hogy fel tudja dolgozni a kamaszkorral járó ziláltságot, amit Leo érez. Silvia kitart mellette amíg bír, de a lány is súlyos titkot őriz magában, aminek megvallása a fiúval való összeveszést eredményezi. Leo egyedül marad. Egyedül a céltalanságával, a félelmeivel, szerelme szenvedésével. Ebben a csendben segít neki apja és Álmodozó. 

Ahogy egy jó történetben lenni szokott, a végén minden rendbe jön, a királyfi elnyeri a legkisebb királylány kezét,  és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Vagy csak majdnem minden jön rendbe? 

Bár a könyv emberi létünk értelmére súlyoz, láthatatlan módon plántálja belénk a barátság, a lemondás, áldozat, türelem, szenvedés, megbékélés értékeit. Néha ugyan kicsit didaktikusra sikerültek a beszélgetések, a felnőtteknek szemet szúr ez a szájbarágós erkölcstan, de talán a fiatalabb olvasók észre sem veszik. Mert, hogy szerintem kamaszoknak való könyv ez a legjavából, de nekünk kamaszokat birtokló szülőknek is jó szemnyitogató. Nem csak a szemem, hanem a könnycsatornáim is nyiladoztak olvasás közben, hiszen ez a könyv mégis csak az értelmetlennek tűnő szenvedésről, a halálról szól.

Sikerül-e Leonak megbékélni a fehérséggel, be tudja illeszteni ezt a színt is az életébe? 

Alessandro D'Avenia egy fiatal  tanár, akinek ez az első könyve, s úgy tűnik, hogy jól átérzi a fiatalok helyzetét. Talán épp saját magát jeleníti meg az Álmodozó alakjában. Én örülnék, ha még olvashatnék tőle.

Alessandro D"Avenia

A könyv borítójáról megoszlanak a vélemények. Van akinek nem tetszett, de sokaknak igen. Én az utóbbi csoportba tartozom. Amióta megláttam a Ráday Könyvesház kirakatában, úgy éreztem meg kell szereznem. Ráadásul ez a cím... szuper. De amíg a cím jól illeszkedik a cselekményhez, addig ez a borítóról nem mondható el. Persze, véleményem szerint ez nem követelmény. A jó borító vonzza a tekintetet, és csak utólag derül ki, hogy fedi-e a könyv tartalmát.

Hozott pontszám: 4/5

Európa Könyvkiadó, Budapest 2011

Eredeti cím: Bianca come il latee, rossa come il sangue

Fordította: Gál Judit

Ár: 3000 ,- Ft (MOLY -os csere révén, köszönöm: Adry79-nek)