Wulf, Andrea - A természet feltalálója

 Alexander von Humboldt kalandos élete

 

Alexander von Humboldt  (1769-1859) német természettudós, felfedező, utazó, geográfus, meteorológus, csillagász, botanikus, esszé író, szóval polihisztor nevét nem lehet sem elfelejteni, sem elkerülni, hiszen a világon róla nevezték el a legtöbb dolgot,  többek közt; pingvint, delfint,  tintahalat, borzot,  kosbort, liliomot, tölgyfa félét, fűzfafélét, almafa fajtát, gólyaorr félét, egyetemet, könyvtárat, várost, utcát, áramlatot, földrajzi helyeket, sőt két kis bolygó is viseli nevét. Maga Nádas Péter is volt ösztöndíjas a Humboldt Egyetemen.

 

Andrea Wulf kötetében ugyanazzal a lelkesedéssel és szellemi gazdagsággal mutatja be  Humboldt életét, mint amilyen szenvedély áthatotta magát a tudóst is. A 90 évet élt polihisztor életének egyetlen pillanata sem nélkülözte a kalandot, a kutatást. Az ő életéről könyvet írni szinte a lehetetlennel vetekszik. Gyermekkorát meghatározta anyja szigorú nevelési módja, így szó sem lehetett arról, hogy hivatását kedve szerint botanikusként, felfedező utazóként gyakorolja. Bányászati-kohászati ügyekkel foglalkozott egészen addig, amíg édesanyja 1797-ben meg nem halt. Az anyai örökség lehetővé tette, hogy immáron beutazza a világot, de a napóleoni háborúk okozta felfordulásban erre nem volt mód, egészen 1799-ig. Akkor IV.Károly, spanyol király engedélyezte, hogy a latin-amerikai spanyol gyarmatokon tanulmányozza a dél-amerikai flórát és faunát. A következő 5 év minden pillanata olyan dolgok felfedezését jelentette, ami meghatározóvá vált a jövő természettudósai számára. Nem csak földtani vizsgálatai voltak példaértékűek, hanem a földmágnességre vonatkozó kutatásai is. A fauna felfedezése napról napra közelebb hozta  őt olyan felismerésekhez, melyeket manapság mi már általános iskolában is tanulunk. A feltételezése, hogy a földrészek valamikor összefüggő egységet alkottak, mára beigazolódott. De ő volt az első  a magassági szintek sajátos élővilágának meghatározásában is. A Chimborazo vulkán hegyét tartották akkor a világ legmagasabb hegyének (6267m) (Innen a magyar csimborasszó kifejezés is.) Humboldt nemcsak hogy majdnem bevette teljes egészében a hegyet, hanem folyamatosan mérte a föld hőmérsékletét, kőzet- és növénymintákat gyűjtött. Ennek a kivételes útnak az emlékét őrzi Humboldt híres munkája a Naturgemälde - természetfestészetnek lehet fordítani. 

 

 

 

Útja 5 évig tartott, melyben Aimé Bonpland francia botanikus volt mindvégig kísérője. Bejárták az Amazonas és az Orinoco vidékét, eljutottak Mexikóba és Kubába, sőt a visszaúton Washingtonban is töltöttek egy hónapot, ahol a tudós megismerkedett Thomas Jefferson amerikai elnökkel is. 1804-ben tértek vissza Európába, ahol Párizsban telepedett le. Az elkövetkező évtizedek főként a tudományos munkái megírásával teltek, bár Humboldt mindvégig készült második, soha be nem következett indiai útjára. Előadásokat tartott mindenhol, ismeretlen kutatókat pártfogolt. De hiába próbált a lehető legtöbb ideig Párizsban maradni -mivel  itt találkozhatott a korszak legnagyobb tudású embereivel-, idővel vissza kellett térnie a porosz udvarba, hogy III. Frigyes Vilmos királyt szórakoztassa, aki mellesleg kinevezte Humboldtot kamarásává. Mivel nem volt állandó jövedelme, az örökségét már rég felhasználta utazásának fedezésére, így kénytelen volt elvállalni ezt a posztot. Közben szakadatlanul írt, 30 kötetben adta ki dél-amerikai úti beszámolóját.

 

1829-ben kap, majdnem 60 évesen egy visszautasíthatatlan ajánlatot az orosz cártól, hogy gyémántlelő helyeket keressen az Urálban. Humboldt elvállalja a feladatot, tele van ötlettel, de utazásának útvonala sajnos eléggé kötött, úgy tűnik, hogy nem lesz lehetősége igazi tudományos munkára.  Amikor elérkezik utazásának végállomásához, a szibériai Tobolszkba, gondol egy nagyot és azt gondolván, hogy a cár keze úgysem ér el idáig, továbbmegy, s immáron a vadregényes, érintetlen vidéket  rója. Egy hurkot leírva belső Ázsiában utazgat, majd Barnaul érintésével a kínai határig megy. Innen fordul vissza, majd egy újabb kitérőt tesz a Kaszpi -tengerhez, amit kifejezetten tilos volt érintenie, majd  8 hónap múlva visszaérkezik Moszkvába az új gyémántlelőhelyek adataival. A könyv sajnos erről az útról eléggé röviden számol be, de ebből is kiderül, hogy Humboldt összehasonlításokat végez a két utazás, a két földrész adatai között. 

 

Az elkövetkező közel harminc év munkáinak rendezgetésével, újabb kísérletekkel, tudományos munkájának kiterjesztésével telik, előadások végtelen sorát adja és természetesen új könyvek is születnek. Legkiemelkedőbb ezek közül a Kosmos, melynek utolsó részét életének alkonyán adja közre. Ez a négykötetes munka a világegyetem rendszereit dolgozza fel. Bár Humboldt igen termékeny író volt, nem csak levelezése, hanem könyveinek száma is óriási, magyarul összesen két munkája érhető el, köztük az említett Kosmos. Minden vagyonát utazásaira, felfedezéseire, később pedig fiatal tudósok patronálására használta fel. Volt olyan általa írt könyv, amiből neki sem volt példánya. Soha sem házasodott meg, nem volt társa sem, számára csak a tudomány létezett. 

 

A könyv további fejezeteiben Andrea Wulf  azt a néhány legkiemelkedőbb személyiséget mutatja be, akikre óriási hatással volt Humboldt. Így a Darwinnal való kapcsolatáról és a tudományos munkáira gyakorolt hatásáról is olvashatunk, majd  Henry David Thoreau, George Perkins Marsh, Ernst Haeckel és John Muir személyeket emelte ki a szerző. 

  

Arról még nem írtam, de kihagyhatatlan, hogy már a dél-amerikai út során észrevette Humboldt az emberi tevékenység környezetpusztító hatását. Látta, hogyan hat a földre az őshonos növények kiirtása, hogy helyükre Európába exportálható indigót ültethessenek például, hogy az érte kapott pénzből ételt vegyenek, amit eddig megtermeltek a saját földjeiken.  Már a beavatkozások első évtizedeiben látható volt, hogy ennek katasztrófa lesz a vége. Pedig akkoriban hol volt még az erdőirtás igazi mértéke. 

 

A kötet utolsó közel 50 oldalát egy olyan gazdag epilógus teszi ki, mely a tárgy és névmutatón felül megjelöli a forrásokat, bibliográfiát és jegyzeteket Humboldt műveihez. Mind a kivételes német kutató, az ő munkássága, gondolkodása, mind pedig ez a könyv  maga teljesen elkápráztatott, élvezettel és lelkesedéssel olvastam minden sorát. Rendkívül jól sikerült  áthozni a huszonegyedik század olvasóinak azt a szellemi miliőt, melyben az akkori kor tudósai éltek. Önfeláldozásuk, végtelen kitartásuk, elhivatottságuk és érzékenységük valami új felé, varázslatosan hatott rám. A felvilágosodásnak azt az időszakát terítették elém, amikor a tudományok nem váltak még szét, amikor a költészet és a filozófia ugyanolyan szerves része volt a botanikának, mint a földrajznak, földtannak. 

 

Egyetlen bánatom, hogy Andrea Wulf kötete csak néhány könyvtár polcain érhető el -ezért is iratkoztam be a Kőbányai Szabó Ervin Könyvtárba-, pedig 2017-ben adták ki. Bizony néha nehéz jól felmérni, hogy hány példányban kellene valamit kiadni. 

Mi jöhetne ezután, ha nem Kehlmann és A világ fölmérése. 

 

Hozott pontszám: 5 * kedvenc lett 

 

 Alexander von Humboldt 

 

 Humboldt első útjának útvonala - 1799-1804

 

Humboldt második útvonala - 1829 

 

Mancuso, Stefano - Zöld ​forradalom

 A növények már feltalálták a jövőnket

 

Az olasz nemzetiségű Stefano Mancuso elismert növényneurológus neve leginkább a Jellyfish Barge projektről ismert. Ez a tengerfelszínen lebegő növénytermesztési rendszer elnyerte a 2015-ben megrendezett milánói világkiállítás UNIDO díját. A rendszer azzal a kihívással akar szembenézni, amit a földterületek csökkenése mellett a népességnövekedés jelent. Az izgalmas projektről a könyv utolsó fejezetében olvashatunk. De amíg odáig eljutunk számos egyéb érdekességgel találkozhatunk a kötetben. Ha egy mondatban kellene jellemeznem, azt mondanám, hogy dolgok, amikről eddig még nem hallottunk. 

 

Mancuso azzal a ténnyel dolgozik, hogy szerinte a növényi szervezetek sokkal korszerűbbek, mint azt mi gondolnánk, sőt ellenállóbbnak tartja őket az állatoknál is. Meglátása szerint a felépítésük, szerkezetük és működésük is zavarba ejtően tökéletes. Fejezetről fejezetre egy-egy ilyen növényi sajátosságot állít elénk, hogy megvizsgálva állítását,  belássuk igazát. Így aztán kilenc egészen különös újdonsággal találkozhatunk a növények kapcsán. 

 

Jellyfish Barge kívülről

 

Az első fejezet bebizonyítja, hogy a növények rendelkeznek rövidtávú memóriával, sőt valószínűleg egy agy nélküli emlékezésről is beszélhetünk velük kapcsolatban. A fejezet a mimózát hozza példának, melyet már a XVIII-XIX. században is vizsgálgattak a természettudósok. Mancuso az elődök ötletéből kiindulva tökéletesítette bizonyítási elméletét. A második fejezet megismertet bennünket a BIOIN fogalmával, mely egyfajta növényi működést alkalmazó robottechnológia. Ez a projekt szerintem még finomításra vár, valószínűleg a modellek tökéletesítéséhez szükséges anyagi háttér megteremtése fog áttörést jelenteni. Az ötlet a növények ellenállási mechanizmusainak sikeréből indul ki. 

 

Bükköny

 

A harmadik részben úgy jelennek meg zöld barátaink, mint utánzóművészet. Bizony, léteznek olyan növények, melyek képesek felvenni a mellettük élő növények, vagy környezet alakját. A fejezet azt a nagy kérdést kutatja, hogyan lehetséges ez, ha nincs a növényeknek szeme? Már, ha elfogadjuk a korábbi részben tárgyalt agy kérdését. Teljesen elképesztő összefüggések jelennek meg szemünk előtt. ez a rész azért volt az egyik kedvencem, mert az itt vizsgált tavaszi bökkönyt én is górcső alá vettem a nyáron. Ez a kis egyszerű gyomnak tekinthető futónövény a lencséhez hasonló termést növeszt. Az én tapasztalásomat az volt, hogy a begyűjtött hüvelyeket egy tálkán szállítottam haza. Nem voltam túl messze a begyűjtés helyétől, de hazafelé hatalmas robajokra lettem figyelmet, ami a tálkám felől érkezett. Az apró magok a rázkódás hatására egyenesen kirobbantak a hüvelyekből. Ez órási utazási lehetőséget jelent a 2 milliméter nagyságú magocska számára. (Itthon el is vetettem, ami megmaradt nekem.) A következő rész az állítólagosan nem mozgó növények mozgását elemzi. Na itt is olvashatunk izgalmas felfedezéseket. A modellünk ezúttal a hihetetlen "erodium cicutarium" , hétköznapi nevét a bürökgémorr lesz. 

 

Ezután a manipulációs mesternövényekről lesz szó, élükön az erős paprikával. Sok megdöbbentő dologgal találkozhatunk a kötetben, de a hatodik fejezet igencsak megköveteli, hogy másként tekintsünk a növényekre. A növényi demokráciáról lesz ugyanis szó. Az olasz tudós egészen messziről indul eszmefuttatásában, és nem kevésbé messze érnek véget gondolatai. Vajon tényleg tanulhatunk kooperációt ezektől az egyszerű élőlényektől? A következő, nyolcadik rész az építőművész növényekkel ismertet meg bennünket. Lehetnek-e ötletadói a növények a toronyházak energiatakarékosságában? A filotaxis elrendezés hasznosságát már Leonardo de Vinci is észrevette. Miért ne használhatnánk mi is a természetben megtalálható praktikumot? Az 1851-ben, Londonban zajló világkiállítás Crystal Palace (Kristálypalota) épülete szintén egy különleges növényről lett mintázva, a lenyűgöző Victoria Amazonica tavirózsáról. A növényt egyébként mindenki megnézheti, aki a budapesti Füvészkertbe ellátogat. Sajnos a csupán két napig virágzó tavirózsa szépségét én is csak bimbó formájában láttam. Viszont az akár 45 kilót is elbíró levélszerkezete az, ami lázba hozta az építészeket. 

 

 

Szó van még a kötetben az űrhajós növényekről, leginkább arról, hogyan viselkednek a gravitáció hiányában. S az utolsó blokk, a már korábban említett tengervíz felhasználásának lehetőségét mutatja be a növénytermesztés szempontjából. Ezeknek a hihetetlen összefüggéseknek illusztrálása rendkívül fontos, és a könyv legnagyobb erénye pont az, hogy minden állítását fotókkal, érthető sémarajzokkal erősíti meg. Nem mondom, hogy mindent megjegyeztem vagy értek ebből. Ezen persze senki se csodálkozzon, hiszen Mancuso állításai szembe mennek mindazzal, amit eddig a növényekről tanultunk, tudnunk vagy gondoltunk. Az elfogult kutató minden sorát átitatja a növények iránti tisztelete és szeretete. Nem véletlen, hogy könyvének alcíme is a jövővel kapcsolatos, hiszen ő a növényektől való tanulásban látja a jelenlegi civilizáció problémáinak megoldását. 

Mancuso a kutató szemüvegén át foglalkozik a témával, a világ teremtettségének kérdését, a teremtésvédelmet nem hozza szóba kifejezetten, de alapállítása, mely a növények tökéletességét tarja szem előtt, mégis megszólalni engedi ezt a hangot is a figyelmes olvasóban. 

Izgalmas, érdekes kötete, nem baj, hogy csak felvetés szintjén foglalkozik a témákkal, ilyen is kell, hiszen nem mindenki tudományos minőségben akar minderről olvasni. Nekem csak annyi volt vele a bajom, hogy egy-egy növényt ragad ki állításai igazolására, az összes növényre nem igazak ezek az állítások. De ha van olyan növény, ami mimikrit használ, vagy mozogni képes vagy manipulálja  a környezetét, akkor ezzel mindenképp érdemes lesz foglalkozni a jövőben. 

Hozott pontszám: 4

 

 

Photo credit: Alessandro Moggi

 

Wohlleben, Peter - A ​fák titkos élete

Az utóbbi évben kicsit mindig el vagyok maradva a bejegyzésekkel, nem is írok minden olvasmányomról, de semmiképp sem szerettem volna kihagyni Peter Wohlleben első magyarul megjelent könyvét, ami 2016-os magyarországi  debütálása óta már az ötödik kiadását éli meg. Az eredetileg 2015-ben napvilágot látott kötet, a Das geheime Leben der Bäume egy merőben új látásmódot hozott az emberek számára, amire szerintem nagyon szükség volt már. A természetet kizsákmányoló attitűd annyira elfogadottá vált, hogy szinte ez lett a norma, miközben lassan elfelejtődött, hogy valaha ember-állat-növény egy szoros összetartozásban élt. Aztán idővel eszközzé vált az ember számára a másik két létforma, mivel sem beszélni, sem gondolkodni, sőt a növények még mozogni sem tudnak. Ez egyértelműen alacsonyabb kasztba helyezte őket, s az utóbbi időkben ez a szemlélet öröklődik nemzedékről nemzedékre. 

Peter Wohlleben azonban szakít ezzel a látásmóddal és visszahelyezi az élőlényeket abba a státuszba, ahová illenék tartozniuk. Ez a helyreállítás pedig csakis a megfigyelések és a tudomány eszközeivel történik. A fák titkos élete ugyan a növényvilág óriásaira koncentrál, de szellemében egyértelműen egy olyan úton indul el, ami a többi élőlény lényegi átstrukturálását jelentheti a jövőben. 

Mivel ez a könyv nagy népszerűségnek örvend, több mint 50 000 eladott példánnyal büszkélkedhet -sőt 2020-ban bemutatásra került az "Amiről a fák suttognak" című magyar  film is, ami mind gondolkodásában, mint tematikájában Wohlleben könyvét követi, sőt olykor szó szerint is ismerős mondatokkal találkoztam -szóval, mivel ennyire népszerű és ismert könyvről van szó, így részletesen nem mutatnám be a könyvet tartalmi szempontból. Röviden a szerző abbéli tapasztalatairól és kutatási eredményéről ír, ami a fák közti kommunikációról, érzelmekről, barátságról, szerelemről szól. Olvasás közben azt is megtudjuk, hogy a fák tudnak számolni, van időérzékük, olykor ők is alszanak, pihennek és igen is szociális lények ők maguk is. Persze ahhoz, hogy ezt megértsük, el kell felejtenünk a szigorúan ember-ember közti kapcsolatról alkotott képeinket. Már önmagában ez a felkínált lehetőség is hatalmas eufóriát okozhat olvasás közben. 

A szerző képi kifejezőkészsége lehet népszerűségének egyik forrása. Peter Wohlleben párhuzamba állítja az emberek világát jelen esetben az erdők, a fák életével. Például az egyik fejezetben úgy mutatja be a sötét erdőt, mint egy szupermarketet, ami telis-tele van mindenféle finomsággal (cukor, ásványi sók, víz). Könnyen el lehet így már képzelni mi zajlik a fák életében, hogy számukra, önmaguk létezése ugyanolyan fontos, mint ahogyan azt mi, emberek gondoljuk magunkról. 

A fejezetek röviden törekednek az adott téma bemutatására, inkább egy-egy aspektusra világítanak rá, mint  hosszan járnák körül a témát. Ezért lehet, hogy valakinek nem elég tudományos. A szerző erdész, erdőgazdálkodást tanult, vagyis, mikor gazdaságos egy erdő, milyen az optimális erdőgazdálkodás. Eltorzult látásmódja, mely csak a szálfa szépségét értékelte, lassan átalakult a vezetett erdei túrák és a látogatókkal folytatott beszélgetések során. Így vándorolt a tekintete a kevésbé szembetűnő világ felé. Minden fejezet elgondolkodtat, mert rámutat olyan tényekre, amit eddig csak emberi oldalról közelítettünk meg.

A könyv megszületése óta eltelt tíz évben elindult egy szemléletváltás. Peter Wohlleben azóta már gyerekek részére is írt könyveket, tehát a kisebbek a saját nyelvükön találkozhatnak ezekkel a gondolatokkal. De nem csak a német erdész, hanem mások is tollat ragadtak és újabb elképzelések, tapasztalatok és kutatások is napvilágra kerülnek és egyre többet magyarul is elolvashatunk.

Ami valamikor csak a science fiction - a tudományos fantasztikus világban létezett, mint elképzelés, mára egyre inkább tényként van jelen és gazdagítja életünket. Talán ez is vonzóvá teszi az ilyen kiadványok forgatását. Az biztos, hogy engem rabul ejtett és a közeljövőben is hasonló könyveket fogok bemutatni a  blogomon. 

Akit érdekel, hogyan és mit üzengetnek egymásnak a fák, hallgató-e a beszédjük, miként nyújtanak segítséget egymásnak, milyen fa és állatszövetségek léteznek, álmodnak-e a muslincák, létezik-e téli álom a növényeknél az bátran vegye kézbe ezt a könyvet!

Hozott pontszám: 5

Varga Domokos- Herman Ottó

A Herman Ottóhoz fűződő viszonyomról már korábban írtam, és ahogy ott említettem, igen összetett ez a viszony. Amikor ezt a könyvet értékelem, akkor ezeket a szempontokat muszáj mindenkinek figyelembe venni. Kimondatlanul persze ez minden alkotás értékelésnél jelen van, de most kimondottan is.

Herman Ottó, született 1835-ben, Herrmann Károly Ottó néven, egy szász családban, Breznóbányán.  A házban bár magyarul beszéltek, de a kocsis már csak magyarul szólt a kis Karlhoz. Apja Herrmann Károly kirurgus a légykapók, csúszkák és egyéb tollas jószágok megszállottjától örökölte a természet, s különösképp a madarak szeretetét. Egész kicsi kora óta járta a természetet, békázgatott, bóklászott, a csalitot leste. Amikor édesanyja eldugta csizmáját, hogy lábát ki ne tegye fia a házból, akkor a kisfiú anélkül ment el. Ennek következménye egy csúnya betegség és egy majdnem süketségbe torkolló halláskárosodás lett, mely egész további életét befolyásolta. Akárcsak az a korszak, amelyben született. Az elvesztett szabadságharc és az utána életbe lépő kiegyezés állandó lázongásban tartotta forró vérét. Soha nem tudott, és nem is akart lakatot tenni szájára, s inkább vállalta a nélkülözést, mint a behódolást. Iskolai tanulmányait Bécsben folytatta, amit azonban meg kellett szakítania a család megromlott anyagi helyzete miatt. Lakatossegéd lett az ifjú, akit már akkor is minden érdekelt.  A korábban már hadba készülő Herrmann Ottóra rábizonyították, hogy nincs baj a hallásával,  kiválóan alkalmas katonának. Mivel nem jelent meg időben a sorozáson, ráadásul szimuláns, tizenkét évi hadiszolgálatra kötelezték Triesztbe. Szép írása miatt íródeáknak, skriblernek nevezték ki. Végül öt év után, egy kis segítséggel szabadult a szolgálat alól. Ettől a pillanattól  kezdetét veszi egy kacskaringós, kalandos élet. Harci kedve nem lohadt, Olaszországba, majd Lengyelországba utazott hogy részt vegyen a felkelésekben. Ebben az időben már szégyellte németes hangzású nevét, amit Herman Ottóra változtatott. Először Kőszegen próbált, mint fényképész boldogulni, de szabadidejében továbbra is a madarak felé köteleződött el. Már ekkor is kitűnően preparált. Erre figyelt fel Chernel Kálmán, akinek ajánlásával a kolozsvári Erdélyi Múzeum hivatalos konzervátora lett. Az alacsony jövedelem ellenére élvezte, hogy végre azzal foglalkozhatott, amit szeretett. Szabadidejében színházba járt, ahol megismerkedett a színészvilág egy merőben újszerű alakjával, Jászai Marival. Finom kis szerelem szövődött közöttük, mely olyan finom volt, hogy szét is szakadt az első egymástól távol töltött pillanatban. Szakmai életét először Magyarország pók-faunája című háromkötetes  monográfiája vezette be. Hatalmas munka volt ennek feltérképezése, egyedülálló vállalkozás. A magyar nyelvnek még szókincse sem volt ehhez. 

"A magyar tudomány akkoriban a saját nyelvének foglya volt. (Egyik-másik ága még ma is az) A szépprózában Petőfi, Jókai már polgárjogot szerzett az élőbeszéd szókincsének, tagolásának, lüktetésének, de a magyar tudományos prózának még nem volt Petőfije, se Jókaija. Még Kemény Zsigmondja sem."

Herman Ottó rajza

"Pókokról lévén szó, mindenekelőtt a takácsmestereket faggatta ki, a tőlük ellesett szavakat, kifejezéseket alkalmazta a maga munkájában. Így lett az ő pókjainak sámjakarma, bordáskarma, fogassertéje, fonalszűrője, csévéje, fonója. De egyéb testrészeinek is ilyen neveket adott: rágó, barázda, csípő, tompor, térd, talpecset;nekik maguknak meg ilyeneket: nádipók, búvárpók, kalózpók, marópók, csőszövőpók, vitorlapók, zugpók és így tovább."

Politikai szerepvállalás, Kossuthoz való holtig tartó hűség jellemezte a vitákban heves tudóst. 

Az utolsó magyar polihisztorként is emlegetett Herman Ottó munkássága a halászat felé fordult, és kutatómunkája eredményeképp megírta  A magyar halászat könyvét. Itt nem csak a halakkal, hanem a halászat néprajzi vonulatával is foglalkozik, a halászati eszközökkel, módokkal, szerszámokkal. Ötven éves volt, amikor súlyos mellhártyagyulladást kapott, amiből Borosnyay Kamilla író, és heves vitapartnere segítségével lábalt ki. "Mire lábra állította -le is vette a lábáról."  A következő évben egybe is keltek. 

De Herman Ottó házassága idején sem tudott megülni a fenekén, afrikai utat tervezett, hogy a vonuló madarakat tanulmányozza, amiből végül egy Északi-Jeges-tenger vidékére vezető expedíció lett, minek gyümölcse Az északi madárhegyek tájáról címet viselő, 1893-ban megjelenő könyv. Az útra Dr. Lendl Adolf, az Állatkert későbbi igazgatója kísérte el. Hazaérte után a magyar nép múltja felé fordult, nyelvészetben, a pásztorkodásban és ősi mesterségekben kutakodott, s egy véletlen folytán részese lett az első Magyarországon talált paleolit lelet beazonosításának. Jókor, jó helyen volt. 

Érdekes, hogy  a fanatikus természetbúvár életét Budapesten élte, s csak a nyári időszakban tért vissza gyermekkorának közegébe, a lillafüredi Pele-házba. 

1914-ben, 79 évesen halt meg, amikor rossz hallása miatt nem vett észre egy társzekeret, mely elütötte, és a baleset következményeként tüdőgyulladást kapott. 

Peleház egykor és most

Tudom, hogy nem is a könyvről, hanem magáról a  megidézett polihisztorról írtam, akinek élete és munkássága annyira elvarázsolt, hogy háttérbe helyeztem magát a szerzőt. Pedig nem lehetett kis munka egy ilyen gazdag anyagból gördülékeny életrajzot összehozni. A leírások elsősorban időrendben követik egymást, a tudós naplójegyzeteivel színesítve, könyveiből néhány részlettel illetve illusztrációval gazdagítva. Nekem tetszett, hogy bőven hagyott helyet a szerző magának a természetbúvár habitusnak a bemutatásának. Emellett az olvasó átélheti azt a terhet, amit egy haladó szellemiségű tudósnak kellett cipelnie, a nép maradiságát, a vallás kötőfékét. 

Az olvasási élmény összekötve a lillafüredi kirándulással, a túrával az őszi erdőben, a Pele-ház hangulatával, egészen kiemelkedő szintre emelkedett életem eseményei között. 

Hozott pontszám: 5 pont