2019. április 29., hétfő

Petrik Adrien - A másik kert

Petrik Adrien 2008, 2009 és 2013-ban megalkotta azt a háromkötetes sorozatát, mely saját házuk, majd kertjük, s végül életük felépülésének néhány általa fontosnak tartott részének bemutatására vállalkozott. A sors fintora, hogy először a harmadik részt olvastam, majd az elsőt, és most a másodikat. Így írtam róluk korábban:

Petrik Adrien - Asszony és háza  2016. 04.09.

"Nem szépirodalom, hanem egy írás a szépről.
Jobban már nem is cserélhettem volna fel Petrik Adrien könyveit, először a harmadik rész, most az első és ha sikerül beszereznem, majd a második könyv.
Furcsa dolog amikor a hóhért akasztják, vagyis, amikor a tervező építkezik.
A könyv annak a csodának a megjelenítése, amikor a hason csúszó, lapos irka-firkák (azaz a tervrajz) testet ölt, kilép a térbe és önálló életre kel. A szerző hihetetlen intenzíven markolja ki a múltból az építkezés jelentősebb részleteit, és laza fröccsentésekkel spricceli szét ezeket. Intenzív volt itt minden tulajdonképpen, a színek, a formák, a hangulatok. Semmi nem áll magában, mindennek van gyökere, története, múltja. Amikor ilyen elemekből építed fel az otthonodat nem is szabad csodálkozni azon, amit eredményez.
Bennem mit eredményezett? Nekem egy sebtapasz ez a könyv. Egy kence, egy gyógyír tépett idegrendszeremnek. A kitűnő minőségű fotók egyenként csodaszámba mennek, és megjelenítőik annak, amire én -és gondolom, sokunk- vágyunk. Szerettem a könyvbe szőtt recepteket, a családi hagyományokat, amihez akkor is ragaszkodtak, amikor épp felfordulni látszott a világ. Életerőt ad, lendületet, felpezsdülő fantáziát…. folytassam?
Pici negatívum, ami egyébként nagyon zavaró; a tördelés. Néha lapok múlva folytatódik a megkezdett mondat, de mit mondat, sokszor a szavak is szét vannak így nyírva. Valamint olykor nem a legjobb képeket válogatták be a kötetbe. Amikor hosszasan írunk például egy falszínről és annak történetéről, akkor az a minimum, hogy ne hatszáz kép legyen a kert hangulatáról, hanem ott és azonnal egy fotó az ominózus falról!"

Petrik Adrien - A hideg szóda élvezete (2014.04.30.)

"Az egész könyv olyan, mintha egy fantasztikus, életigenlő nő blogját olvasnád. Fantasztikus képek, remek ötletek, ízek, érdekes történetek. Néha sírunk, néha nevetünk, és persze irigykedünk. Irigykedünk, hogy micsoda fantasztikus környezetben él ez a család, micsoda emberi értékeket gyűjtöttek össze magukba és maguk köré.
Több gondolat személyesen is megérintett, itt főképp arra gondolok, hogy hasonló dolgokat tartok én is fontosnak, értékesnek. Aztán volt egy fejezet, amit végig sírtam. Jó lett volna nem épp anyák napján olvasni, de úgy tűnik ez elkerülhetetlen volt. Végre valaki megfogalmazta mi az, ami engem is két vállra fektet az utóbbi időben. Micsoda fájdalommal jár az elszakadás. (Én még csak elején tartok) Fantasztikus könyv, Polcz Alaine-s zöngékkel. A macskás rész - Adrien családjához hasonlóan- engem sem kötött le. De úgy szeretnék én is egy ilyen kreatív csajok körbe tartozni. Ígérem én mennék teafilter virágokat hajtogatni, kenyeret sütni…."

Petrik Adrien - A másik kert (2019.04.29.) 

Közel öt évet kellett várnom arra, hogy beszerezhessen az Asszony és háza sorozat középső részét. Ki kellett újra adni ahhoz, hogy emberi áron hozzá lehessen jutni a kötethez. Hála és köszönet a kiadónak!
Az előző,  korábban olvasott testvérkékhez hasonlóan ez a könyv is az élet apró szépségeinek észrevételéről és kiélvezéséről szól. Amíg a sorozat  első része a házuk felépülésének folyamatát mutatja be, addig ez a rész a kertjük kialakulásának lépéseit ábrázolja. Ez az  ábrázolás  pedig álmok, skiccek, fényképek, és sztorik pezsdítő kavalkádjából adódik össze. Életigenlés, izzó érzelmek és fűszeres ízek násza. 
Az antitulajdonságokkal rendelkező földdarab paradicsommá alakítása apró lépésekkel kezdődött. A szokásos pénztelenséggel, de annál erőteljesebb álmodozásokkal, svájci frank alapú hitel felvételével, örömujjongással, és bozót irtással, hatvan kilós kövek cipekedésével, majd mindig valami csekélység hozzátételével, ami kinccsé vált ennek a csodás családnak a kezei között. Hogy hogyan lehet varázsolni, azt mutatja be ez a könyv. A semmiből nagyot alkotni; a pálinkásüveg szárából, a zöld hulladéknak kidobott almaág nyesedékből, csempedarabkákból, kövekből és kavicsokból. 
A tündérvilág kialakításának természetesen szerves része az összefüggő növényzet megteremtése. Ez a gazdagon burjánzó paradicsom több év alatt válhatott ilyenné. Számos kudarc, kísérlet, reménytelennek tűnő vállalkozás kísérte a munkát. Petrik Adrien beavat a titokba, hogyan tehetünk szert ingyen vagy fillérekért mutatós virágokra, cserjékre, bokrokra. Akadt persze náluk is számos melléfogás, drága vakvágány, kiábrándító helyzet, de összességében mégiscsak egy lelki oázist hoztak létre. A növénytársítások, kreatív megoldások valami földöntúli csodának adnak otthont.
Az írónő személyiségének összetettségét jól nyomon követhetjük azon, hogy bár a kertjéről szándékozott könyvet írni, de a  kötetben nem csekély oldalon keresztül foglalkozik kutyáinak természetével és történetével, a családi utazásokkal, élményekkel vagy például az egyik fejezetben megosztja olvasóival azokat a "lassító" praktikákat, amelyekkel élvezetesebbé tehetjük életünket. Anélkül, hogy kimondaná a manapság oly divatosnak számító "mindfulness" kifejezést, írásának minden betűje és csodálatos fotóinak minden kockája, ezt a tudatosan megélt és kiélvezett jelenpillanatot hirdeti. 

Rengeteg növényt mutat be Petrik Adrien a könyvében, számos fotóval igyekszik eligazodást adni. Minden kép maga a csoda. Tökéletes alkotás, az esztétikai élmény magas foka. Azt sajnos most is meg kell jegyeznem, hogy gyakran hiányoznak a képekhez tartozó feliratok. Persze, ahogy ez lenni szokott,  pont azokra voltam a legkíváncsibb, amik nem voltak címkézve. A tördelésnél ismét számítani kell arra, hogy van olyan szövegtörzs, ami oldalakkal később folytatódik a betűzdelt fotók miatt.
Ha biztos befutó ajándékot szeretnénk, akkor lepjük meg szeretteinket akár ezzel a kötettel. Nézegetésre, olvasgatásra, és kolibri módjára, a pozitív gondolkodás velejének megcsapolására is alkalmas "A másik kert". 

Hozott pontszám: 5 




"Szeretem a szelet. Nem akkor, amikor süvít, hanem amikor éjszaka elalvás előtt érzem az arcomon. Hogy van. Hozzám ér." 

"A teregetést olyan végtelenül nőies dolognak tartom, mint a szövést. Alig tudok elképzelni szebbet, mint egy nőt aki sző vagy tereget. "

"Gyönyörűek a lányok a hajukban friss virággal. Olaszországban mindenhol van szabadon hozzáférhető virág az utcán, és azóta, ha tehetik mindig tűznek friss virágot a hajukba. Egy fiatal lány, élő virággal a hajában, olyan tökéletes és ellenállhatatlan, üde és kívánatos, törékeny és megismételhetetlen, hogy ne hagyjátok ki, lányok! Tűzzetek és cserélgessétek a friss virágot a hajatokban!"




"Tudod, van tiszta gyerek, meg boldog."



"Meg és rémít, ahogy megvalósulnak az álmaim. Nem volna jobb még álomnak dédelgetni egy darabig? Aztán ott áll majd védtelenül, mindenki gúnyolódásának kitéve, már nem rejtegethetem a fejemben…"

Güel Part -ez a kép nem a könyből van
"Roberto Benigni mondja egy filmjében, hogy „ha szerettek, a világ életre kel, mozgásba lendül, tékozoljátok az örömöt, fecséreljétek a vidámságot, legyetek búsak, szótlanok a végletekig, vágjátok az emberek szemébe a boldogságot, mert a boldogság átadásához boldognak kell lenni, és a bánat átadásához is boldognak kell lenni.



2019. április 28., vasárnap

Nádas Péter - Biblia

Most olvastam el először Nádas Péter életrajzát. Illetve azt, amit a wikipédia jegyez róla. Részleteket tudtam belőle, de így egyben, folyamatában soha nem láttam őt. Most is csak azért néztem utána, mert a Biblia című könyvét mindössze húsz évesen írta, és próbáltam elhelyezni ezt a remekművet valahogy az életében. 
Nádas Péter 1962 karácsony másnapján fejezte be a történetet, mely az Új Írásban jelent meg elsőként 1965-ben, s kötetként 1967-ben. Majd ötven évet kellett várni, hogy újra kiadják, mely ugyanolyan tökéletesen hat, mint hajdanában. 

Mi adja az olvasónak a tökéletesség érzését? 
Nekem elsősorban a masszív kereksége. Minden szó, mozzanat a helyén van, mint amit oda teremtettek. Elsősorban a szöveg összetartozása kapcsán éltem meg ezt a tökéletességet. De a cselekmény is hasonló egységként jelenik meg számomra. 
A főszereplő egy 12-13 év körüli kisfiú, akinek szemén keresztül követjük az eseményeket. A hegyen, valószínűleg a Sváb-hegyen él szüleivel és nagyszüleivel, az 1950-es években. A szülők személyéről csak annyit tudunk meg, hogy egy jól behatárolt ketrecben lépkednek, valószínűleg a Rákosi-rendszer gépezetének valamilyen pártalkatrészei. Pontosan kiszámított lépéseket tehetnek balra vagy jobbra. Érdekes, hogyan hozza be ezt a jelentéstartalmat a szerző 1962-ben! 
"Anyámék későn jártak haza. Nyolc, kilenc óra is volt, mire meghallottam a kocsi ajtajának puffanását, aztán a kapu nyikorgott keservesen, és a lejtős kerti úton koppantak anyám rövid lépései."
Kocsival hozzák a szülőket, akik esténként munkáról, politikáról, munkatársakról beszélgetnek. Márványoszlopokkal tagolt óriási villában élnek. Ebben a környezetben pedig megszületik a fiúban   a mindenhatóság életérzése. Erejét és hatalmát próbálgatja. Kamaszos kíváncsiságát a korlátok feszegetésében éli ki. Amikor a családhoz kerül Szidi, a falusi cselédlány, az egyensúly megbomlik. 

Nádas prózájára már itt is jellemző az a nagy fokú érzékenység,  amely nem kell, hogy kimondjon dolgokat, elég, ha a környezeti eseményeket és rezdüléseket helyezgeti. Órákig lehetne azt elemezgetni, hogyan ér el hatásokat. Számomra a kisregény csúcspontja a 10 fejezet, a vasalás jelenete, mintha minden efelé vezetné az olvasót. Itt szakad szét a lánc, aminek szemeit fel kell majd szedegetni. 

De nem csak a felnőttekkel való kapcsolatát feszegeti Gyurika, a főszereplő fiú, hanem a szomszédban lakó lánynál, Évánál is ellenőrzi a határokat. De arra nem számít, hogy a leány ugyanezeket a köröket futja. Hátborzongatóan feszülnek egymásnak az érdekek. Ugyanazokkal az eszközökkel tartják egymást sakkban. A titokzatos, fekete autó átsuhanó árnya még az olvasóban is feléleszti a fenyegetettség érzését. 

A történet alakulása és lezárása azonban egyfajta trónfosztási ceremónia, ami számomra meghatározni igyekezett azt is, hogy miről kell szólnia a kisregénynek. A lecsapott vég mindenképp elgondolkodtató. Ahogy éppen tegnap említette Vámos Miklós a Könyvfesztivál Irodalmi gyóntatószék előadásán, egy regény  kész állapotában is csak 50 százalékosan van kész, innen jön az olvasó, a  maga 50 százalékával. 

Egy varázslatos helyen, a Gyopárosi-tó mellett olvastam el egyvégtében a  könyvet. De nem  ez a különleges környezet, hanem a mű csendes tökéletessége mondatja azt velem, hogy minél többen olvassátok el, mert megéri! Kicsit belepirultam, de megérte. 

Hozott pontszám: 5


 Látkép olvasásom közben




 

2019. április 26., péntek

Szabó Lőrinc - Lidérc



Csak álom vagy, hiába akarlak,
lidérc, kit a vágy maga szűl,
tündér gyönyör, olyanokat súgsz,
hogy a józan eszem menekűl

és öleli érted a torzat,
a semmit, s azt hiszi, te vagy,
néger-zene villog agyamban,
s hiába, csak csalogat

a fényed: nem érek odáig:
a fényed: a képzelet: én, –
a fényed: kibonthatatlan,
megfoghatatlan ez a fény,

ez a fény: te, ki táncolsz meztelenűl
s kit nem lehet soha elérnem,
mert rejtve ragyogsz bennem, mint a tűz,
mely feketén alszik a szénben.

Kép

2019. április 25., csütörtök

Papp Sándor Zsigmond - Gyűlölet

Nagyon szeretem az egyszavas címeket. Erősek, kifejezőek. Ezért is vártam valami igazán mérgezőt, amikor megláttam ezt a könyvet. Papp Sándor Zsigmondtól a Semmi kis életek-et olvastam, aminek hangulata eléggé meghatározó maradt a mai napig is számomra. Ahhoz hasonlóan, most is Romániában járunk, és ismét csak az ottani magyarságot érintő és lehúzó mindennapok nyűgét éljük át. 
Két színpadon forognak az események. Az egyik szálon Loboncz Márton építészmérnök jelenében vagyunk, aki Budapesten éli életét, de anyja halála után visszatér abba az erdélyi kisvárosba, ahonnan származik. Azért megy vissza, hogy megkeresse apját, akivel gyermekkora óta nem találkozott, mivel az börtönbüntetését töltötte a diktatúra idején. A másik szál pedig az 1970-es évek elejére vezet, és a szülők sorsát mutatja be. 
Mindkét idősík alapvetően nagyon érdekes részleteket hordoz magában. Márton szüleinek életábrázolása számomra sokkal megfoghatóbb volt, pedig egy olyan világ részesei lehetünk, amiről a legtöbbünknek fogalma sincs. Szembesülhetünk azzal a kényszerű románosítási szándékkal, amivel az ottani magyarságot akarták asszimilálni. Csak úgy kaptak munkát és lakhatást a fiatal pályakezdő magyarok, ha elvállalták azt az egyetlen  lehetőséget, amit történetesen egy szinte tiszta románok lakta településen ajánlottak fel nekik. Távol a családjuktól, kapcsolataiktól, addigi életüktől. Cserébe együtt maradhattak. Vagy mégsem? Hogyan jelenik meg ebben a szituációban a címadó gyűlölet? Hogyan öröklődik át ez a következő nemzedékre? 
A felnőtt Márton életének epizódjai kicsit erőtlenek lettek. Direkt vagy sem, ezt nem tudom, de tény, hogy mind az apja felkutatására irányuló kísérletek, mind az ellenszenv megjelenései nem annyira erősek, már-már indulat nélküliek. Pedig a múltban bekövetkezett tragédia utórengései jobban is kihathattak volna a jelenre.
Mégis a könyvnek van jó néhány vitathatatlan erénye. Az egyik, ami kiemelést érdemel, az a szerkesztése. Az idősíkok váltakozása mozgalmassá teszik a családregényt. Nem engedik leülni a történetet, aminek a cselekmény gyérségének okán, nagy lenne az esélye.
De nem csak az események minimalizmusa miatt történhetett volna ez meg, hanem a megteremtett miliő fullasztó jellege miatt is. Mint egy ketrecharc, olyan volt ez a regény. Az esélyek kiszámíthatóak, a lapok leosztva, a kívülállók csak szemlélői a viadalnak. Ezt erősíti az a szövegfolyam is, amit Papp Sándor Zsigmond teremtett. Lényeges dolgok nincsenek kimondva, miközben teljesen jelentéktelennek tűnő szomszédok sorsát követjük nyomon. Ez is csak egy frusztráló érzést eredményez az olvasóban. 
Harmadrészt a történet lezárása is nagyon tetszett. Már, ha ezt zárásnak lehet nevezni. Mint a lebukó nap utolsó szikrája, úgy villan fel a gyűlölet egy újabb morzsája a könyv utolsó lapjain. Mivel a befejezés sem egyértelmű, így megmarad az a továbbra is nyomasztó tény, hogy  lehet, hogy ez mégsem az, aminek látszik.
Végül hadd méltassam a rendkívül jól sikerült borítót, ami számomra hathatósan kifejezi az emberben megülő előítéletet, a mindig szembetűnő másságot. 

Hozott pontszám: 4 



2019. április 18., csütörtök

Kuznyecova, Julija - Micsoda nagyi!

Ez a kis történet egy üde színfolt a kortárs, orosz gyermekirodalomban. Főszereplője Zsenya nagyi, aki együtt él fiával, menyével és két kis unokájával. A nagyi láthatatlan keze pompás hókifliket süt, rendben tartja a lakást, ápolgatja az unokák lelkét, játszik velük, s nem utolsó sorban, titkon bokszolgat szobájában, amikor mindenki azt hiszi, hogy szappanoperát néz.
Az események váratlan fordulatot vesznek, amikor Zsenya nagyi fia kitalálja, hogy a mamának pihenésre van szüksége, és egy apróbb baleset kapcsán bezsuppolja őt egy idősotthonba. 
A nagyinak az új közösségbe való beilleszkedés ugyanolyan nehézségekkel tarkított, mint bármely más korosztálynak. A realitás kereteit lassan elhagyja a történet, és innen is, onnan is kilép medréből a cselekmény. Lida nagyi, a szobatársa, új erőre kap Zsenya hatására, s fantasztikus dolgok  történnek velük. Először egy névtelen levelet, akarom mondani origami rózsát találnak az ajtajuk előtt. Majd az épület pincéjébe kell lemerészkedniük, hogy homályba vesző titkokról fújják le a port. 
Az idősek otthona kifejezés negatív tartalommal bír, de senki nem gondolná, hogy ennyi kaland is lapulhat a falak között. Persze kell ehhez egy varázslatos személyiségű ember, aki kincseket talál a száműzött nagyszülők között. Egy erőskezű férfit, egy őstehetség szakácsnőt, egy vállalkozó szellemű asszonyságot. Innen kezdve viszont senki ne csodálkozzon, ha az ágy alatt hétszín virág nyílik, és csodálatos módon száradnak fel a könnycseppek az unokák arcáról. 
A mese mágikus teréhez hozzátartozik az is, hogy a lelkiismeret tomboló sárkányként Zsenyi nagyi apjánál is alakot ölt. De nem is ezek a elemek azok, amik igazán tetszettek a könyvben, hanem az a hanyag elegancia, amivel az írónő torzítja a valóság és a fantasztikum határát, valamint az idő kezelésének sajátos módja. Ezek az aprónak tűnő részletek adják meg a kreativitásnak azt a magas fokát, amiben a mesés történet ki tud teljesedni. Amikor olyan közel van a csoda, hogy az a legtermészetesebb, ha meg is történik.

Hozott pontszám: 5 

"Zsenya nagyi is így tett – hanyatt feküdt, és a kezét a tarkója alá tette. Hiszen minden igazi sportoló így alszik. Nem bújnak a párnájuk alá, hanem merészen összefonják a karjukat a fejük mögött, és álmodoznak."

 

 

















2019. április 14., vasárnap

Szendi Nóra - Természetes lustaság

Nagyon bátor húzás volt a szerzőtől ez a könyv. Ez az első, ami eszembe jut. 
Én biztosan nem olvastam volna végig, ha a moly-on nem kap ilyen jó kritikát. Száz oldalig tömény szenvedés volt számomra. Azt sem tudtam, hogyan hátráljak ki belőle. De az értékelések egybehangzóan azt mondták, hogy érdemes folytatni.

Szendi Nóra regényének főszereplője -már, ha nem túlzás szereplőnek mondani valakit, aki nagyjából úgy sodródik az életben, mint egy uszadékfa-, egy harmincas éveinek elején járó, markánsan antiszociális férfi. Az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, de mégsem E/1 személyből, hanem megmaradunk a távolságtartó harmadik személynél. Munkája épp nincs, egy aluljáróban dekkol, nézi az embereket, meg banán címkéket gyűjt, meg pornóval múlatja az időt. Egyik nap rosszul lesz, a kórházban tér magához. Na, ezen a ponton már reménykedni kezdtem, hogy akkor beindulnak az események. De nem. A majdnem végzetes eset is csak méla közönyt vált ki belőle. 
Tehát nem körülötte, hanem benne van a nihil, - állapítottam meg. Már lassan nem is reménykedtem semmiben, amikor barátunk végre tesz valamit. Elmegy egy esküvőre, ahol megismerkedik egy lánnyal, és végre valami igazi hatással lesz rá. Ettől a ponttól kezdve lényegesen könnyebb volt mindent elviselni. 
Mert, hogy van mit. A sorvasztó semmin túl, a könyv rendkívül trágár nyelvezettel bír. És nem is csak a szókészlete, hanem a gondolatai is megbotránkoztatóak. Ha valaki arra vállalkozik, hogy belehelyezkedik egy ilyen figura alakjába, akkor annak, ahogy a népdal is mondja: "Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!" Szendi Nóra pedig leszáll oda. Olyan elképesztően hiteles személyt alkot meg, amilyennel Félix Krull (Thomas Mann Egy szélhámos vallomásai) óta nem találkoztam. Itt érzem annak a kockázatát, hogy kortárs magyar irodalmat olvasó közönség elé kerül ki egy ilyen, borzalmasan egyszerű, igénytelen világ. Pedig mindannyian tudjuk, hogy a társadalom egy vastag része ilyen szinten tolja az  életét. Az idegesítően hosszú Való Világ valóság show részletek is ugyanezt a célt szolgálták. Ahhoz, hogy igazán hasson a szöveg, ezeket is el kell olvasni. 
A történet legvégén érdekes csavart vet be az írónő, amiért hála és köszönet neki, mert megajándékoz egy  piciny reménysugárral.

Még nem tudom eldönteni, hogy mi az, amit ez a könyv adott nekem, de az biztos, hogy az írói képességéről meggyőzött a szerző. 

Hozott pontszám: 4

2019. április 10., szerda

A költészet napjára






Nádasdy Ádám - Magamat féltem
 
Öröké kelleni fogsz,
te sovány, gyötrött arc;
önmagamnál is közelebb vagy hozzám
itt a fejemben.

Rád kiáltanék, de magamat féltem
durva szavamtól, mert gyáva vagyok.
Kapcsolat helyett így utánzom
szentenciáidat.

Magam helyett téged akartalak,
te visszadobtál: fulladjak bele.
Másé vagy te, én csak a magamé
titkaid előtt.

Örökké piszkálni fogsz,
erősen, inasan.
Szóba zárva, foltok alatt élsz bennem,
küzdelem-fétis.


 

Rainer Maria Rilke - Szerelmes dal

Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.

De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.

(Kosztolányi Dezső fordítása)


2019. április 7., vasárnap

Seethaler, Robert - A trafikos

Robert Seethaler első magyarul megjelent kötetéért odavoltam. Az Egy egész élet  után nagy várakozással láttam neki ennek a könyvnek, mely sok tekintetben hasonlított a fent említetthez, de sajnos nem kaptam meg azt a pluszt, amire vártam.

Itt is egy  magára maradt fiú életének alakulásába láthatunk bele, bár csupán körülbelül egy esztendejébe. A tizenhét éves Franz Huchel 1937 nyarán elhagyja Nußdorfot, hogy Bécsbe költözzön. Anyja hajdani ismerősének, a háborúban megsérült Otto Trsnjeknek a trafikjába megy segédnek. A nagyvárosi forgatag egy egészen más világ valóságát mutatja be a fiúnak. A trafikban megforduló urak között megismerkedik a kor elismert pszichoanalitikusával, az akkor már nyolcvan esztendős Sigmund Freuddal. A professzor azt ajánlja a fiúnak, hogy csapjon bele a lecsóba, és keressen magának egy lányt, ne öreg urakkal diskurálgasson! Franz hamarosan fülig szerelmes lesz a kis Anezkába, aki megismerteti vele a testi gyönyöröket, majd jól meg is sebzi az ifjú makulátlan szívét. Immár sérülten kéri  Freud segítségét. De az 1937-38-as év Bécse nem kedvez a felhőtlen szerelemnek. Hamarosan mindenki áldozattá válik, aki "zsidókkal" tart kapcsolatot. 

A kor bécsi hangulata rendkívül jól megelevenedik a sorok mögött. Nem tagadom, hogy a könyvből készült film előzetesét is meglestem, ami nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez. Már maga egy trafik zárt, különleges helyszíne is jó ötletnek tűnt. Akárcsak a 17 éves fiatalember találkozása  a sokat tapasztalt professzorral. Egy szeplőtlen fiú a szerelem hajnalában, kontra Freud az ő ösztön-elméletével, ígéretes.  De sajnos a jó gondolatokat nem követték izgalmas levezetések, mint ahogy a történelmi szálaknak sem sikerült feszültséget becsempészni a regénybe. Minden egy kicsit közepes, langyos maradt. Amitől persze nem lesz rossz a regény, de egyáltalán nem vált különlegessé.

Igazából én sem szeretem, amikor egy könyv értékelésénél a szerző egy másik munkáját kaparjuk elő, de itt muszáj leszek megemlíteni azt a bizsergető gondolatot, amit Seethaler elővett. Ugyanis, amíg Andreas Egger az Egy egész életben szegény főhősét szinte egészében lenyomja a potenciák szintjére, a meg nem valósított lehetőségek gyehennájára, addig Franz Huchel már kamaszkorában kiléphet a megszokott falusi miliőjéből, megkapja a nagy esélyt. Franz be is teljesíti  életét, de egyáltalán nem úgy, ahogy várná az olvasó. 
Talán nem is olyan lényeges, de tény, hogy a magyar kiadástól eltérően, valójában ez a könyv két évvel hamarabb született, mint  Andreas Egger története. Az viszont biztos, hogy az egy jóval kiforrottabb munka, és sokkal nagyobb élményt jelentett az olvasása, mint A trafikos című könyv. 

Hozott pontszám: 4

Sigmund Freud Múzeum, a professzor korábbi lakhelyén
Bécs, Berggasse 19

"Az újságolvasás ugyanis az egyetlen fontos, az egyetlen lényeges és érdemleges dolog a trafikos életben; mert aki nem olvas újságot, az nem trafikos, hogy ne mondjuk: nem ember."

"– De miért lesznek szerelmesek az emberek folyton és mindenhol?
– Fiatalember – szólt Freud, és megállt. – Nem kell megérteni a vizet ahhoz, hogy fejest ugorjunk belé!"

"Megszakad a szívem, amikor azt hallom, hogy néha szomorú vagy. Mit mondjak neked? Annyiféle a szomorúság, ahány órája van az életünknek. És valószínűleg még annál is több. És mindegy, hogy tudod-e, honnét jön ez vagy az a szomorúság. Hozzátartozik az életünkhöz. Ha engem kérdezel, szerintem még az állatok is szomorúak. És talán a fák is. Csak a kövek nem. Azok csak fekszenek és nem csinálnak semmit. De ki vágyna erre?" (189. oldal)

Robert Seethaler




2019. április 4., csütörtök

Ainsworth, Eve - Sebek

Az ember önbántalmazó magatartása egyáltalán nem ismeretlen fogalom. Anélkül, hogy mélyebb pszichológiai boncolgatásba belemennék, azért jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az emberek nem kis százaléka hajlamos erre. Persze vannak kiélezett helyzetek, labilisabb korszakok, amikor hajlamosak vagyunk különböző okok miatt bántani magunkat. A legismertebb tényező, talán önmagunk megbüntetése. Az önsanyargatás már a középkori szerzetesi élet egyik gyakran felbukkanó motívuma volt. Máig emlékszem, amikor másodikos koromban először olvastam Árpádházi Szent Margitról, aki sündisznó bőrrel ostorozta magát. Az eszközök tárháza szinte végtelen. Bizonyítja ezt a Sebek című könyv főszereplője, a tizenöt éves Gabi is, aki nem képes feldolgozni egy problémát, szenved tőle, és rossz megoldási stratégiát választ. 
A kamaszoknál, és főképp a lányoknál,  sajnos egyre gyakrabban jelenik meg ez az ijesztő magatartás. Falcolás néven vált ismertté, amikor az illető a testén, bármilyen tárggyal bevágásokat ejt. A bőrön ejtett jelek az emberiség számára mindig is fontosak voltak. Nincs is annál kézenfekvőbb, hogy oda jelezzünk, ha azt akarjuk, hogy észre vegyék. Azt tapasztalom, hogy iskolánként mindig van minimum egy-két ilyen felbukkanás. Sajnos már 13 éves kortól, tehát a kamaszkor korai szakaszában megjelenik. Ezért is volt számomra fontos elolvasni ezt a könyvet.

Gabi szüleivel él együtt, akik  egy kocsmát üzemeltetnek. Életük szorosan összefügg a vállalkozásukkal, ott is laknak a bolt felett. Bármennyire is fontos számukra lányuk, óhatatlanul háttérbe szorul olyankor a vele való foglalkozás. Sajnos a kamaszt rosszkor éri egy veszteség, és úgy tűnik, hogy nem tud ebből kilábalni. Elkezd sebeket ejteni magán. Megvágja karját, combját, lábát. Pengével, csattal, vagy ami a keze ügyébe kerül. A sebeket újra és újra kikaparja. A kiserkenő vér látványa adja meg számára azt az elégtételt, amire vágyik. A sebek okozta fájdalom, ami napokig érezhető számára, újra és újra emlékezteti őt bűnösségére, arra, hogy megérdemli a fájdalmat. Ez lassan már mindenkinek feltűnik, pedig ő pont az a titkolózó fajta, aki magába akarja fojtani a dolgot. Emellett, amikor jobban van, megjelenik a bűntudat, tette miatt. Ördögi körbe keveredik. Miközben tanúi lehetünk önpusztításának, lassan a múltban gyökerező miértekre is fény derül. 

Sokat kell hallani erről a jelenségről, hogy legalább körülbelül meg tudjuk érteni szenvedő fiataljainkat. Fontos tudatosítani, hogy az önmagukat éheztetők, csipkedők, ütögetők, hajtépők, falcolók, égetők, szúrók, vágók és még ki tudja milyen önkínzást alkalmazók, nem elmebajosak, hanem a felgyülemlett stressz levezetésének egy rossz módját választották.
A könyvben elkísérhetjük a lányt ezen az úton. Az ő szemszögéből követhetjük az eseményeket.
Bár a történetet a képzelet szülte, de nem alaptalan. A szerző  középiskolai, nevelői tapasztalataiból merített, amikor az öncsonkítás témájához nyúlt. Az utószóban ő is hangsúlyozza, hogy azoknak a fiataloknak, akik ezzel küzdenek, segítségre van szükségük,  hogy a lelki sebeiket meggyógyítsák, mert csak úgy hegedhetnek be a külső jegyek is.

Bár a téma fontos, és az ábrázolása is egészen emészthető formájú volt, sajnos mégsem sikerült igazán feszesre a cselekmény alakítása. Aránytalanságokat éreztem a kamaszkori szülő-gyerek viszony, a veszteségfeldolgozás, a szülői sebek motívuma között. Nagyon elnyújtottá vált az egész, miközben a belső vívódások erőtlenek voltak, csak a kitörési pontoknál érezhettük, hogy itt nagyobb mélységek vannak. Egyes szám első személyben íródó könyvnél azért, ez elvárható volna.  De ettől eltekintve érdekes mű a Sebek, még ha nem is egy kellemes olvasás. Ha ettem olvasás előtt hányingerem volt, ha nem ettem, akkor meg majdnem  elájultam. Szóval tényleg nem egy  kellemes történet.

Az önbántalmazás hosszú távon nem oldja meg azt a problémát, amitől szenved az illető. Segítséget kell kérni! Minél hamarabb! Magyarországon az alábbi szervezetekhez lehet azonnal fordulni: 

116 111 

137-00
hétköznap 17-21 óra között

Hozott pontszám: 4

 Eve Ainsworth