Pilinszky János: Késő kegyelem

Mit kezdjen, akit elitélt,
de fölmentett később az ég,
megvonva tőle a halált,
mikor már megadta magát?

Kit mindenétől üresen
talált a szörnyű kegyelem,
megsemmisülten, mielőtt
a semmi habjaiba dőlt!

Mit kezdjen itt! Közületek
talányait ki fejti meg?
Szorongva anyját kémleli:
ha elzokoghatná neki!

Fogódzanék akárkibe,
de nem lesz soha senkije;
                                                            szeméből, mint gazdátlan ág,
                                                            kicsüng a pusztuló világ.

Will you still love me when I'm no longer young and beautiful
Will you still love me when I got nothing but my aching soul
I know you will, I know you will
I know that you will
Will you still love me when I'm no longer beautiful

"...Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket. 

(József Attila-Nagyon fáj, részlet)

Winterson, Jeanette-Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

          "A történetek tényleg veszélyesek, anyámnak ebben igaza volt. A könyv varázsszőnyeg, más világba repít. A könyv ajtó. Kinyitod. Belépsz rajta. De visszajössz-e?"

Ugye, megdöbbentő a cím? Szerintem  a szerző már ezzel is felkelti az olvasó figyelmét, és elgondolkodtat. Kinek fontosabb a normalitás, mint a boldogság? Elárulom, hogy  ez a mondat nem az önéletrajzi könyv szerzőjétől származik, hanem annak anyjától, de igen is kardinálissá válik Jeanette életében, tehát nem kell csodálkozni, hogy könyvének épp ez a címe, ami annyira  nem vonatkozik rá.

 Jeanette 6 hetes volt, amikor örökbe fogadták és a Winterson család harmadik tagja lehetett. Valószínűleg az örökbe adást végző társaságnak nem szúrt szemet Mrs.Winterson "furcsasága", bigott vallásossága, bigott nemisége, és egyáltalán abszolút rugalmatlansága az élethez. Ez a merevség válik az egész család mélybe húzó malomkövévé. Nem képes elfogadni azt a kislányt, akihez a sors vezette, leginkább egész életében az az érzés hatottá át, hogy "rossz kiságyhoz vezette az ördög." Hogyan is juthatott pont neki ez a gonosz, verekedős, megátalkodott gyermek, aki egész lényével, egész életében csalódást okozott ennek a derék asszonynak. Pedig ő küzd a lelkek megmentéséért, bibliai idézeteket tesz a kislány reggelije mellé, párnáját is ilyen cetlikkel tömi meg, csütörtök kivételével délutánjaikat a templomban töltik, de semmi nem segít, Jeanette marad olyan, amilyen. Megharapja a tanítóját, felégeti a babakonyhát, a lányokat szereti, hazudik, csökönyös, míg végül tizenhat évesen végleg elhagyja otthonát. Büntetésinek köszönhetően már így is több időt töltött a  pincében vagy a küszöbön gubbasztva, mint normális körülmények között, a csöves életmódból adódó kényelmetlenségeket már fel sem vette. Egyetlen dolog tartotta a létben, a könyvek. A könyvek iránti fogyhatatlan vonzalma, ahogy a későbbiekben is, amikor élete újból zátonyra fut, azt érzi, hogy életében a vers a mentőkötél, a könyv a tutaj. Igaz itt már a saját maga által írt könyv lesz az, ami képessé teszi őt a túlélésre.
 "Ha a vers mentőkötél, a könyv tutaj. Legingatagabb állapotomban egy-egy könyvön egyensúlyoztam, és miután bőrig áztam, összetörtem az áradatban, a könyvek átsiklottak velem az érzelmek vadvizén."

     Ahogy azt sejthetjük Jeanette egész életének fő célja az édesanyja megtalálása lesz. Minden leírt sorban üzen, árulkodik és reménykedik. Az örökbefogadott gyerekek eltaszítottságának őrlő magányában és önvádjában szenved, képtelen a boldogságra. Be kell vallanom, hogy a történet végkifejletét ismerve, sem maradt bennem kevesebb kérdés. 

     Átmeneti gyermekotthonban dolgozom. Nap, mint nap találkozom olyan gyerekekkel, akik az anyjuk iránti olthatatlan szeretetéhség miatt szenvednek. Semmi, de semmi nem tudja pótolni az anyai szeretetet. Elvihetem én a gyereket moziba, állatkertbe, festhetünk, gyurmázhatunk, adhatok neki finom ételeket, meleget, bármit, ő az anyja után fog vágyódni. Még akkor is, ha az bántotta, verte, negligálta, becsapta. Örök tátongó seb marad egy ilyen gyermekben, felnőttben. Itt nincs jó megoldás, csak kevésbé rossz. Jeanette bár képessé vált talpon maradni, mégsem vált képessé a boldogságra. 

    Mint minden önéletrajzi könyv, ez is leginkább a tiszteletet ébreszti fel bennem. Hogy a szerző megosztotta velem legintimebb dolgait, legnagyobb fájdalmait, szégyenét. De túl a tiszteleten, Jeanette történetében a könyvek iránti szerelme villanyozott fel legjobban. Neki tilos az anyai házban olvasni, ezért titokban gyűjti őket, fizetéséből garasoskodva, lecsípve innen-onnan. 

"A pénzemen könyveket vettem. Hazacsempésztem, a matracom alá rejtettem őket.
Aki átlagos méretű ágyban alszik, és gyűjti az átlagos méretű puhafedeles könyveket, tudja, hogy rétegenként hetvenkét könyv fér a matrac alá. Fekhelyem apránként, de egyre észrevehetőbben emelkedett, mint Borsószem királykisasszonyé, vagyis kezdtem közelebb kerülni a plafonhoz, mint a padlóhoz." 

Izgalmas élmény lehetett így közeledni a plafon felé. Más részről a könyvtárban szisztematikusan elkezdi olvasni a köteteket, A-Z- ig, de szó szerint így! Hihetetlen. Élete nehéz pillanatában mindig állt mellette egy hős, egy láthatatlan segítő. 

      Joggal tesszük fel a kérdést a kötet végén, nos, akkor lehet a szerző boldog, vagy lehet normális? Az, hogy manapság mi számít normálisnak, arról nem is érdemes vitát nyitni, annyira széles a határ. Bizonyos szempontból Jeanette normális, de nem boldog. Más megvilágításból Jeanette nem normális és nem is boldog. Számomra viszont nem normális, de képessé kell váljon boldognak érezni magát,mert igen is lehet boldog, még ha nem is normális.  

      Izgalmas olvasmány Jeanette Winterson története, amely az örökbefogadás érzelmi örökségének feldolgozását  tárja elénk, miközben egy rendkívüli érzékenységgel és írói tehetséggel megáldott személyt is megismerhetünk. Köszönjük J.W. !

       Jeanette Winterson

 A kötetért hálás köszönet a Park Kiadónak! 

Hozott pontszám: 5

Kedvenc karakter: Jeanette 

Park Kiadó, Budapest 2013

Eredeti cím: Why Be Happy When You Could Be Normal? 

Fordította: Lukács Laura 

Ár: 3500,-Ft 

Jealousy

Oh how wrong can you be ?
Oh to fall in love
Was my very first mistake
How was I to know
I was far too much in love to see ?
Oh jealousy look at me now
Jealousy you got me somehow
You gave me no warning
Took me by surprise
Jealousy you led me on
You couldn't lose, you couldn't fail
You had suspicion on my trail

How how how all my jealousy
I wasn't man enough to let you hurt my pride
Now I'm only left with my own jealousy

Oh how strong can you be
With matters of the heart ?
Life is much too short
To while away with tears
If only you could see
Just what you do to me (oh jealousy)
Jealousy you tripped me up
Jealousy you brought me down
You bring me sorrow, you cause me pain
Jealousy when will you let go ?
Gotta hold of my possessive mind
Turned me into a jealous kind

How how how all my jealousy
I wasn't man enough to let you hurt my pride
Now I'm only left with my own jealousy
But now it matters not
If I should live or die
'Cause I'm only left with my own jealousy

A város horpaszán

1.
Lúdbőrös az ég - csillagos
Hol a boldogság mostanában?
Ragad a sötét, mint a kosz.
hideg melenget, mint az áram.

Tíz újjam között átcsurog,
mint esték rácsán én, a nappal.
Ha teste nem véd, mint burok,
vadászhálóként sem marasztal.

Hátamhoz nő, (már fásulok)
hordozható kis asztal-éjem.
Összemaszatolt hit-szurok,
szobák mélye nem tart meg mégsem.

Vetődj, vetődj meg éjszakám!
Terülj terülj az éjszakára!
Soká megbírt ez éj magán,
kinek-kinek meglett a kára.

Alaktalan csomó vagyok,
a város horpaszán melenget.
Szemem fárad. A fény dadog,
s mindig mélyebb tárnákba enged.

                                                                            .

2.
Borostás az ég - szúr a reggel.
Hiteget a nap a meleggel.
Előmásznak az éjlakók.

Nem is készül már róluk lista.
Rendőr rángat a létre vissza.
Iszonyodva néznek a jók.

Útszéleken lökdös a nappal.
Tekintet vág közénk
-csak lappal.

                                                                             Csöndben oszlik a tüntetés.

                                                       

                                                          Immunrendszer lökte ki mindünk.
                                                          Másba s másképp hittünk, ha hittünk.
                                                          Színes dérként lep a penész.

                                                          Lassan feltöltődik a város.
                                                          Már minden érintés halálos.
                                                          Az ráz, kihez még van közöm.

                                                         Semmire való napba kezdtünk.
                                                         Egyre átlátszóbb a test a testünk.
                                                        Árnyékunk, az is elköszön.

                                                                           (W.E.)

Sosem kellene többé lélegeznem...

Akármilyen szorosan
zárom össze kezem
a két tenyér közben mintha hó
feszülne az üregben
égető-fagylaló
Ha sikerülne beszívni
azt  és csak azt
a kortynyi levegőt
sosem kellene
többé lélegeznem
 (Lackfi János-Öt seb)

Joanne Kathleen Rowling-Harry Potter és a....

Egyszer (?) megígértem a lányomnak, hogy elolvasom az összes Harry Potter könyvet.
2013 júniusában íme elkezdem megvalósítani ezt a fogadalmat...


1. Harry Potter és a bölcsek köve 
-Június 27-július1
-Jaj, de ismerős minden.
-Borzalmas ez a borító.
-A könyvben sokkal szánalmasabbnak képzelem Harryt. 

    2. Harry Potter és a titkok kamrája

    -Július1-július 3
    -Ez a borító is rémes.
    -Gileroy Lockhart-ot még piperkőcebbnek            képzeltem. A filmben is színes talárokban pörgött?
      -Hopp, találtam kicsi kis különbségeket, de jó.      (Pókok felfedezése)
                             -Miért nem tudom letenni a könyvet?

 3. Harry Potter és az azkabani fogoly

    -Július 3-július 6
   -Jaj, de csúf ez a könyv.
    -De jó, itt is vannak apró különbségek a filmhez    képest!

  4.Harry Potter és Tűz Serlege

    -Július 6-július 12
    -Nagyon tetszett, ahogy a könyv indul.
    -Több humor volt benne, mint eddig bármelyik kötetben. 
    -Filmben ez a kedvenc részem.
    -Hihetetlen Kathleen fantáziája, rengeteg jó ötlet.
                            -Sajnálom a rengeteg részt, amit kihagytak a filmből. Csak azt tudom ajánlani, hogy mindenki olvassa el a könyvet. Főképp a H.P. rajongók. 
                            -Borító....no comment.  
                        

                           5.Harry Potter és a   Főnix Rendje
  -Július 12-25 Tragikusan nehezen ment az olvasás, ezért húzódott ennyire el. Annyi idő alatt olvastam el, mint a többi hat kötetet. :) Vicces  
  -Itt is voltak ötletek, amik tetszettek, de rémesen túlírtak éreztem. Talán a rettenetes ellenszenvem Umbridge iránt szította ezt az érzést.
 -Hát igen, a filmes feldolgozás itt már alaposan eltér a könyvtől. Igazából a Logbottomos részekhez nem kellett volna nyúlni. A filmes feldolgozás igazi vesztese ő. 

6.Harry Potter és a Félvér Herceg

 -Július 25-26 Nos, igen. Tetszett. Nagyon is.
-A filmet egyáltalán nem értettem, amikor először láttam, igazából ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy el kell olvasnom a könyvet, mert ez így harmat gyenge. A könyv elolvasása után  szerencsére mindent értek. 
                        -Talán az egyik legkreatívabb résznek nevezném ezt a részt.
  
7.Harry Potter és a Halál ereklyéi
-Július 27-július 30.
-Vegyes érzések, mert volt, ami nagyon tetszett benne, de stílusában ismét túlírtak éreztem. A legjobban az a kontraszt bosszantott, ami  a bujdosás hosszúsága , és a végén odavetett magyarázat sablonossága között áll fenn. 
-Ismét el kell mondanom, hogy tisztelettel adózom az írónő fantáziája előtt, mert hihetetlen ötlete vannak.


Összességében egy nagyon jó sorozatnak tartom a Harry Pottert és csak sajnálni tudom, hogy nem gyerekként olvastam, mert úgy biztosan több élményt adott volna. Az Roxfort hangulata és az egész miliő fantasztikusra sikerült, akárcsak a kviddics és a varázslények, tantárgyak. Tényleg hozza azokat a kérdéseket, amik az ifjúságot leginkább érdekli, barátság, bizalom, jövőkép. Viszont amivel nem tudtam megbarátkozni, az maga Harry Potter. Érte lehet rajongani, lehet csodálni, de szeretni nem tudtam. Nem tetszett a jelleme, semmi egyedit nem találtam benne. Sokszor bosszantott, és sajnáltam a barátait, akik állandóan szívtak miatta. 
Monumentális sorozat ez egy gyerek számára, és nagy erénye, hogy a könyv nyomán sok gyerek elkezdett olvasni, sorra jelentek meg az igényes kiadású és tartalmú ifjúsági könyvek hazánkban. Személy szerint nem tenném meg kötelező olvasmánynak, pláne érettségi tételnek, de nyári olvasmánynak ajánlanám a gyerekeknek.  


     

Ulickaja, Ljudmila-Daniel Stein, tolmács

Ulickajával való kapcsolatom 2008-ban kezdődött, amikor elolvastam Médea és gyermekei című könyvét. Annyira jó, hogy akkor még alig lehetett róla hallani. Biztos ismeritek ezt az érzést, amikor minden külső hatás nélkül, tisztán ébred fel bennetek a szimpátia. Ez a felfedezés volt nekem Ulickaja. A meséje, anekdotázó családtörténete rögtön belém telepedett. Aztán évente elolvasok tőle egy-egy könyvet. Szégyenem, hogy a dedikált, nyeremény Imágóm még mindig ott figyel a polcon, olvasatlanul. 

De a sors úgy hozta, hogy végre elcsíptem a könyvtárban Daniel Stein kötetét. Akik keresik a könyveit, tudják, hogy a könyvtárakban vadászni kell még rájuk. Így aztán vizsga időszak ide, vagy oda kivettem a könyvet, de bele sem néztem, csak "stoppoltam". Ahogy szombaton letettem az utolsó vizsgámat, máris belevetettem magam a könyvbe. Ismét elvarázsolódtam, elmerítkeztem egy ismeretlen világban....

Akármit is csinálunk, nyomot hagyunk magunk mögött. Csak rajtunk múlik, hogy milyen lesz ez az átörökített nyom.
Ulickaja egy szorgalmas madár módján felcsipegeti Daniel elhagyott nyom-morzsáit, és írói mivoltát meg nem hazudtolva átgyúrja, kiegészíti, színesíti, belevegyíti a maga emlékeit, érzéseit a zsidó-katolikus pap életébe. Annyi mindent lehetne erről a könyvről mondani, mert annyi minden van benne: a háború borzalma, az emberi kegyetlenség, a zsidó kérdés ezer szála, a katolikus-zsidó viszony, a hit értelmezése, Izrael helyzete és kapcsolata az arab világgal, homoszexualitás, anya-gyerek viszony kihatása az életre, hűség a politikai nézethez, és még hosszasan sorolhatnám. Biztos vagyok benne, hogy mindenkit más mozzanat érint meg. Egyetlen közös ezekben a témákban maga a főszereplő Daniel Stein, aki hivatása révén mind érintkezik ezekkel a problémákkal. De mi Daniel hivatása?
„Daniel igaz ember volt. Emberi mérték szerint vereséget szenvedett-halála után a gyülekezet szétszéledt, és Jakab egyháza ugyanúgy nincs, mint azelőtt. De bizonyos értelemben Jézus is vereséget szenvedett-először saját népe nem értette meg és nem fogadta el, utána sok más nép elfogadta, de nem értette meg. És ha megértették-hol van az új ember, hol az új történelem, az új emberi viszonyok? ”
Ulickaja fő mondanivalója számomra az igaz ember bemutatása. Hogyan ível át emberek százainak életén ez a fénysugár, az igaz ember, milyen nyomot hagy maga után, milyen nyomot hagy bennem. Daniel tulajdon testével fedte le a judaizmus és a kereszténység közötti áthatolhatatlan szakadékot-írja a szerző. Alakját hosszasan lehetne elemezgetni, és nem is tartom balgaságnak, hiszen megkaphatnánk a választ olyan kérdéseinkre, mint hogy mi teszi az embert bátorrá, erőssé, vagy hogyan találhatjuk meg a legjobb választást az adott helyzetben.
Meghajlok Ulickaja írói tehetsége előtt; kirángatta Daniel alakját a múltból, épített köré egy világot a saját fantáziájából és élményeiből, kollázsszerűen összerakta az életét a környezetéből lerakódott kicsi puzzle darabkákból, aztán csak csodálkozott, hogy maga is megsiratta az ő szerzetesét.
Mindenképp rendkívüli olvasmány ez a könyv, élveztem a hangulatát, elgondolkoztatott, bevilágított pár sötét sarokba.

Hozott pontszám: 4/5 (nekem kicsit hosszúnak tűnt)

Kedvencem: Daniel, és Hilda (Hilda látszólag nem annyira hangsúlyos, bár sokat szerepel, mégis az ő alakja tükörképe Daniel képének)

Ljudmila  Ulickaja

"-Mit akarsz Istennek ajándékozni? A szerelmi bánatodat? Azt akarod letenni elé?Mit fogsz ott csinálni? Tán olyan nagy imádkozó vagy? Az imáiddal fogod megtartani a világot, mint a harminchat igaz ember? Vagy tudsz elmélkedni? Talán te vagy Szalézi Szent Ferenc vagy Avilai Szent Teréz! Talán azt akarod, hogy ott ragyogjon a fejed fölött a futtatott arany jel, amit a keleti ikonokra szoktak rajzolni? Ne szórakozz velem! Ki se látszom a munkából. Dolgozz itt!"

"– Ebbe beleőrülök, persze, de az egész rémálomban még a féltékenység is benne van…És a borzalmas női megaláztatás…Én erre nem vagyok felkészülve, hogy kiderüljön, hogy a férjem meg a fiam homokos. (…)
Aztán Esther szó szerint a következőket mondta:
– Mi végigéltünk egy borzasztó háborút. Minden hozzátartozónkat megölték. Láttunk falvakat, ahol mindenkit megöltek. Láttuk a tél végén kiolvadó hullahegyeket, amelyek a hó alatt voltak, amelyekből állatok zabáltak. Agyonlőtt gyerekeket. Én megtiltottam magamnak, hogy emlékezzek rá. De most kénytelen vagyok azt mondani neked: a te fiad él és boldog. Ha minden úgy van. ahogy mondod, az szerencsétlenség. Neked. De nem neki. Annyiféle szerencsétlenség van, amit az ember nem is sejt."

"Abban az évben csak egyetlen hely volt a kolostorba igyekvő novíciusok számára. Két aspiráns jelentkezett – én és a helybéli színház egy fiatal színésze. A kolostorfőnök engem választott, én zsidó vagyok, nekem sokkal nehezebb lesz megtalálnom a helyemet az egyházban. Igaza lett – a másik aspiráns arra az egy helyre Karol Wojtyla volt. Ő kétségtelenül megtalálta a helyét az egyházban."

"– Bevallom, Hilda, ezt mindig nagyon nehéz eldönteni – mit lehet elmondani, és mit kell magában tartani az embernek. Fiatalkoromban úgy véltem, hogy minden embernek tudnia kell mindent, és nekem, mint lelkipásztornak kötelességem megosztani minden tudásomat. Az évek során rájöttem, hogy ez nincs így. Az embernek csak azt szabad tudnia, amit képes befogadni. (…) Szörnyű dolog megzavarni az emberekben az állandóságot. Ha valaki megszokta, hogy egy bizonyos módon gondolkodik, akkor a megszokott gondolatmenettől való legkisebb eltérés is fájdalmat okoz neki.Nem mindenki hajlandó elfogadni az új eszméket, bővíteni, pontosítani a tudását. Egyáltalán változni."

"– Természetesen – mondom –, a keresztények helyzete általában sem egyszerű, soha nem is volt az! És a zsidók helyzete is nagyon bonyolult, arra a Péter a tanú. De egy zsidó keresztény!"

 

Kőrösi Zoltán-Magyarka

" A fájdalom jobban kitölti az embert, mint bármi más, jobban, mint az öröm és jobban, mint az élvezet. Pedig a fájdalom nem okosság, nem arról szó sincsen,  a fájdalom éppen, hogy ostobává tesz."

Ezekkel a gyönyörű sorokkal kezdődik Körösi Zoltán legújabb könyve, mely egyetlen Könyvfesztiválos beszerzésem. Nem, mintha nem találtam volna méltónak ígérkező társakat mellé... 

Nem bántam meg, hogy ezt választottam, mondjuk nem is bírtam volna ki, hogy ne ő legyen a kiválasztott, hiszen aki ismer, tudja, hogy prózája a szívem csücske.

Ebben a könyvében három generáció asszonyainak sorsát mutatja be nekünk. Stílusában sokban hasonlít eddigi családregényeihez, azt is hihettük volna, hogy akár a Hazánk szívéből lett kiollózva. 

Nagyanya sorsával indul a mese, 1902-től, majd a sárréti Rác utcában találjuk magunkat,  Bukovszki Sándor tímár, bőrgyári munkás mellett, aki immáron kilencedszerre kérte meg a Nagyanya kezét. A lengyel, nemesi származású férfi két gyermekkel ajándékozta meg a családot, Ilonával (1936) és Marikával (1941).

Ilonát tanítónőnek taníttatták, s nagy volt a riadalom, amikor Ilona később egy zenész cigányba lett szerelmes, Varga Istvánba. A zenész eltűnése miatt Ilona hamarosan egy másik férfi mellett találja magát, ő Drozdics József, erdész, akitől Ilonának két lánya született Kati (1962) és Kati nővére. Katit ötéves koráig a Nagymama neveli, de egy nap haza kell menni, ahol borzalmasan érzi magát. Szembesülnie kell a szülei állandó veszekedésével, apja alkoholizmusával, eszement féltékenységével, és azzal, hogy állandóan veri az anyját. Ilonka a két lánnyal egy nevelőintézetbe megy, ahol lakhatást és állást biztosítanak nekik, apját áthelyezik. Itt alakulnak kamaszokká, majd felnőttekké a lányok, itt nyílik ki számukra a világ, s itt csöppen be a szerelem is az életükben. Közben az úttörő élet nyújtotta romantikában ringatóznak, Zánka, őrsi gyűlések, mozgalmi énekek, esti diszkók. Miután Katit nem vették fel az orvosi egyetemre,  elmegy otthonról, elkezd dolgozni, s éli a fiatal lányok életét. Fehér bőre, szeplői, vörös haja miatt mindig csúfolták, "-Pulykatojás, pulykatojás!", míg előnyére nem változtatja megjelenését. Ettől kezdve már nem ő a csúnya lány. Sikere beindul. Boldogul, ahogy tud. OTP takarékkönyv, albérlet, BT alakítása, a megváltozott viszonyok miatt svéd masszás oktatás, masszírozások, egy gyerek, majd megélhetési nehézségek, örök harag Ilonával, végül egy osztrák bordélyház. 

Ez a sodródás könyve. Talán  a legborongósabb Kőrösi család történet. Mindig is úgy éreztem, hogy a szerző ugyan elmeséli nekünk a legintimebb részletekig a hősei életét, de soha nem akar ítélkezni. Átérzi, hogy jó és rossz között dönteni, nem mindig olyan egyszerű. Alakjai mindig elfogadják sorsukat, elviselik a nehézségeket, de életüket valami pókháló finomságú szépség tartja a létben. Ezt a szépséget most nem éreztem. Sokkal jobban előjött a sodródás, az akaratnélküliség. Gyakran hangzik el a szereplők ajkáról, hogy : 

 „Mostantól minden jó lesz, nem is csak, hogy jobb, de jó. Nem volt könnyű, de ha valamit nagyon akar az ember, az előbb-utóbb úgy is sikerül, lehet, hogy nem úgy és nem akkor, de sikerül, ez biztos. Nem csak szerencse ez és nem csak kegyelem, ez a dolgok rendje.” 

Megelégedés, beletörődés, és csupán a ma túlélése. Csendességük nekem már némaság volt, szinte fájdalom és vágy nélküliek voltak. Hagyták, hogy kihaljon belőlük a zene, elengedték kötelékeiket is, mégsem repültek. Kétségtelen, vannak ilyen emberek, talán a kor, amibe születtek, az a hibás? Mindenki megfogalmazhatja magában az okokat, de nekem édes kevés lenne egy olyan örökség, ami abban forog, hogy most már minden rendben lesz, csak úgy lehet, mert érzem. Ilyen tekintetben most nem kaptam sokat ettől a történettől.

Hozott pontszám: 4

Kedvenc karakter: ???  (Talán Olga néni?)

Kalligram Kiadó, Pozsony 2013

Ár: 2900,-Ft

D'Avenia, Alessandro-Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

"Tudod, így születnek

ezek a mesék,

bárcsak mindig velük álmodnék...

Ha elmesélem őket, 

Elröpítenek

Mennyei világok felé.

Nehéz meglenni

Királyfira váró tündérek nélkül,

Nem könnyű játszani,

Ha te nem vagy velem...

Vigyél magaddal

angyali titkok és

Démoni mosolyok közé.

Én majd gyöngéd fénnyé

Varázsolok mindent.

Semmi baj el nem érhet,

színek mélyére rejtőzöm érted...

Levegő, legyen tiéd a csöndem, 

Ne búcsúzz el tőlem,

De emeld fel a világot...

Levegő, ölelj át.

Szárnyalok, szárnyalok,

Szárnyalok..."

(Nannini-Aria)

Leo16 éves, és mindent színekben lát. A fehértől irtózik, a kék megnyugtatja, a vörös eluralja, lázba hozza. "A fehéret speciel utálom, mert határtalan. Fehér éjszakák, fehér zászló, fehér papírlap, fehér hajszál (...), sőt a fehér tulajdonképpen nem is szín. Maga a semmi, mint a csönd. Szavak nélküli zene, zene nélküli csönd. A csönd: fehérség. Nem bírom a csöndet, sem az egyedüllétet, ami ugyanaz." Beatrice haja vörös. Beatrice a szerelme, de még nem merte elárulni érzelmeit a lánynak. Leonál minden tipikus. Élvezi a száguldást a motorján, utálja az iskolát, a tanulást csak hallomásból ismeri, mindene a foci és a csapat. No és szerelmes. A vörös hajú, zöld szemű lányba. Leo barát-nője, Silvia segít a fiúnak tartani a kapcsolatot Beatricevel, s erre különösen szükség is lesz, mert a lány hirtelen megbetegszik. 

Leo legnagyobb félelme ölt testet, a fehérség, ami beborítja a lány vérét. A leukémia. A fehérség, ami felzabálja a vöröset, szorongást és félelmet kölykedzik. Leo kezdetben erősnek, oroszlánnak érzi magát, de lassan fel kell ismernie az emberi lényünk titkos zugaiban kushadó gyávaságot. Tiltakozása Beatrice sorsa  miatt egyre szélsőségesebb viselkedésekbe sodorja. Mindent romba dönt maga körül. Lóg a suliból, összerúgja a port a foci csapattal, és megbántja egyetlen tisztelt tanárát, az Álmodozót is. Pedig ez a tanár az, aki tevékenyen részt vesz abban, hogy fel tudja dolgozni a kamaszkorral járó ziláltságot, amit Leo érez. Silvia kitart mellette amíg bír, de a lány is súlyos titkot őriz magában, aminek megvallása a fiúval való összeveszést eredményezi. Leo egyedül marad. Egyedül a céltalanságával, a félelmeivel, szerelme szenvedésével. Ebben a csendben segít neki apja és Álmodozó. 

Ahogy egy jó történetben lenni szokott, a végén minden rendbe jön, a királyfi elnyeri a legkisebb királylány kezét,  és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Vagy csak majdnem minden jön rendbe? 

Bár a könyv emberi létünk értelmére súlyoz, láthatatlan módon plántálja belénk a barátság, a lemondás, áldozat, türelem, szenvedés, megbékélés értékeit. Néha ugyan kicsit didaktikusra sikerültek a beszélgetések, a felnőtteknek szemet szúr ez a szájbarágós erkölcstan, de talán a fiatalabb olvasók észre sem veszik. Mert, hogy szerintem kamaszoknak való könyv ez a legjavából, de nekünk kamaszokat birtokló szülőknek is jó szemnyitogató. Nem csak a szemem, hanem a könnycsatornáim is nyiladoztak olvasás közben, hiszen ez a könyv mégis csak az értelmetlennek tűnő szenvedésről, a halálról szól.

Sikerül-e Leonak megbékélni a fehérséggel, be tudja illeszteni ezt a színt is az életébe? 

Alessandro D'Avenia egy fiatal  tanár, akinek ez az első könyve, s úgy tűnik, hogy jól átérzi a fiatalok helyzetét. Talán épp saját magát jeleníti meg az Álmodozó alakjában. Én örülnék, ha még olvashatnék tőle.

Alessandro D"Avenia

A könyv borítójáról megoszlanak a vélemények. Van akinek nem tetszett, de sokaknak igen. Én az utóbbi csoportba tartozom. Amióta megláttam a Ráday Könyvesház kirakatában, úgy éreztem meg kell szereznem. Ráadásul ez a cím... szuper. De amíg a cím jól illeszkedik a cselekményhez, addig ez a borítóról nem mondható el. Persze, véleményem szerint ez nem követelmény. A jó borító vonzza a tekintetet, és csak utólag derül ki, hogy fedi-e a könyv tartalmát.

Hozott pontszám: 4/5

Európa Könyvkiadó, Budapest 2011

Eredeti cím: Bianca come il latee, rossa come il sangue

Fordította: Gál Judit

Ár: 3000 ,- Ft (MOLY -os csere révén, köszönöm: Adry79-nek)

Wharton, William-Madárka

"Megvan mindnyájunknak a maga privát bolondériája. És ha ez elég sok embernek szúr szemet, akkor bolondnak kiáltanak ki. És van az úgy is néha, hogy mi magunk nem bírjuk tovább, mi mondjuk meg valakinek, hogy bolondok vagyunk, és akkor attól fogva gondoskodnak rólunk."

Hányan és hányszor szeretnénk elmenekülni a világból, és vajon kinek és hogy sikerül ez? A könyv két szereplője -Madárka és Al- is menekül első sorban önnön maga elől, de a múltban megélt tragédiák elől is. 

   Madárka minden figyelmét a madarak kötötték le. Először csak csodás énekük, színük káprázata, majd repülésük és szaporodásuk. A szülők is lassan beadták derekukat, és  a nagy bevétel reményében, megengedték fiúknak, hogy a madarak szaporításával töltse idejét. Madárka igazi tudós lélek, aprólékos megfigyelő, elhivatott, türelmes. Hónapokig keresi első madarát, majd annak társát. A szaporodás megindul, minden mesésen alakul, csak Madárka válik lassan szenvedélyének áldozatául. Álmában madárrá változik ő maga is, megtalálja azt a megértést, amit a világban kellene megtalálnia társai között. Ennek a fiúnak egy igazi  nagy szerencséje van, hogy van egy barátja, Al, aki bár nem osztozik szenvedélyes madárimádatában, de valamelyest megérti őt. Persze az élet és a háború a két fiút messze sodorja egymástól, s a viszontlátás örömébe belekeveredik a valóság fanyar ténye. Madárka egy elmegyógyintézetben van, madárnak képzeli magát, guggolva szökdécsel, etetni kell, nem ad ki emberi hangot. Senki sem tudja mi történt. Édesanyja a frontról sebesülten hazatért  Alt kéri meg arra, hogy próbálja meg Madárkával felvenni a kapcsolatot. Al nem nyugszik bele, hogy barátja megtébolyodott, akárcsak a kómába esett embereknek, Al is egyfolytában beszél Madárkához a múltról, a közösen eltöltött időkről és a saját tragédiájáról, amit a háborúban kellett végigélnie. Feltárul valamiféle valóság, de hogy mi is a valóság, ki van a kalitkán belül, és kívül, ezt mindenki maga hivatott eldönteni. 

         Ennek a könyvnek olvasása biztos, hogy mindenki számára nagy élmény lehet, mert egyfelől nagyon szép, választékos az írásmódja, és a fordítása, más részről pedig a témája, annak aprólékos kidolgozása is nagy irodalmi élményt nyújthat. Könnyű magunk előtt látni Madárkát, vézna kis testét, melyet a végletekig soványított, hogy képessé váljon repülni, totyogó, cingár lábait, oldalasan elfordított madárszemeit, ahogy ott gubbaszt a szoba padlóján, és les ránk. Már nem része a mi világunknak, hiába ostromoljuk, ő már nincs itt. És szembe vele Al, aki legszívesebben maga is a rács túlsó oldalán lenne, ő is élvezné, ha etetnék, mosdatnák, nem kellene kilépnie a világba, nem kellene vállalnia a valóságot.

      Az irodalomtörténet során sokan próbáltak szabadulni a háborúkban átélt szörnyűségektől. Az ember nem tud mit kezdeni ezzel a borzalommal. Ez feldolgozhatatlan. Láthatjuk hogyan fogta történetbe Hemingway, Maugham, Remarque vagy akár Örkény István a megélt rettenetet, amit a háború zúdított rájuk. Számomra William Wharton könyve ugyanezt a próbálkozást jeleníti meg, összekapcsolva azzal a ténnyel, hogy nem feltétlenül csak a háború emlékei elől menekülhet az ember. 

Hozott pontszám: 4/5
Kedvenc karakter: Madárka 

William Wharton

            

 

 

Glattauer, Daniel-Örökké tiéd

Számomra a  múlt hónap felfedezettje volt ez az osztrák újságíró, író, Daniel Glattauer. A "Gyógyír északi szélre" és annak folytatása "A hetedik hullám" megváltozott ismerkedési szokásaink  világjelenségével foglalkozik. Hogyan lehet párkapcsolatra szert tenni manapság, és a modern jelenségek magukban hordozott bukási lehetőségeivel. Aktualitása, problémafelvetése miatt nekem ez a két könyv minden betegsége ellenére nagyon tetszett. Glattauer a most megjelent, az "Örökké tiéd" kötetében sem szakít témaválasztásával.

A harmincas éveinek közepén járó Judith egy véletlen folytán megismerkedik a sármos mosolyú Hannes-szel, aki úgy tűnik első látásra beleszeret a csinos hölgybe, aki viszont kicsit lassabb tempóban képes beleadni magát ebbe a kapcsolatba. A mindenki álma férfi előzékeny, figyelmes, odaadó, s nem csupán Judith iránt, hanem az ujja köré csavarja  a lány családját, barátait, s szinte mindenkit. Túl tökéletes minden. Persze ezt csak az érzi, aki már évek óta átélte,  hogy nem egy kifejezetten népszerű nő. Lassan minden terhessé válik a  nő számára, ami Hannes-szel kapcsolatos. Szabadulna a hős lovagtól, de ez nem tűnik túl egyszerűnek. Judith a férfi lekötelezettjévé válik, így a vele való szakítás az összeomlást vonja maga után, és egy pszicho-thrillerbe illő fogócskába csap át. Vagy inkább bújócska?

Nem egy könnyen emészthető témát és történetet választott a szerző, amikor Judith-al együtt minket is kitett ennek a hajmeresztő élménynek, mégis a felétől kezdve letehetetlen ez a könyv. Kifejezett erényének érzem, hogy olyan érzést kelt az olvasóban, bármi megtörténhet, ezer út, ezer variáció lehetséges. Mint egy jó krimi, ahol képtelenség kitalálni, ki a gyilkos, ki bűnös, és ki ártatlan.

Sok tekintetben viszont elnagyoltnak éreztem a történetet, nem sokat pepecselt a szerző a részletek kidolgozásával. Mindvégig frusztrált, hogy képtelen voltam elképzelni a lámpaboltot, ahol Judith dolgozott, vagy a sokat emlegetett lámpákat magam elé varázsolni. Inkább a fény hangulata jött át. S be kell vallanom, hogy nem éreztem azt a tébolyt sem, amit Judith átélt, vagy nem zavart annyira, mint kellett volna.

Nem csupán egy könnyed szórakoztató történetről van azonban szó, hanem elgondolkodtató, hogy kiben és miben bízunk, hogy kik a barátaink, és hogyan lehetünk képesek eligazodni ebben a furcsa, egyelőre kiismerhetetlennek tűnő megváltozott világban.

 A tetszetős borító értelmét, csak a könyv elolvasása után értettem meg. Érdekesség, hogy az osztrák kiadásnak ugyan ilyen a borítója. Szép gúnya.

Hozott pontszám: 3/4

Kedvenc karakter: Bianca, a lámpabolti eladólány

A kötetért köszönet a Park Kiadónak.

Park Kiadó, Budapest 2013

Eredeti cím: Ewig Dein

Fordította: Szitás Erzsébet (Anna Gavalda "Szép az idő, szép az élet" ??? Ez, nekünk Gavalda rajongóknak rosszul esett. Másként kellett volna fordítani -szerintem)

Ár: 3500,- Ft

                                                                                           

Ullmann, Linn-Szemem fénye

"Millét, vagyis, ami marad belőle, Simen és két pajtása találta meg, akik kincs után kutattak az erdőben. Fel sem fogták, mire bukkantak... Két évvel ezelőtt mindenki, kicsi és nagy egyaránt, Millét kereste."

A három srác, Simen, Ole Kristian és Gunnar barátságuk zálogaként elástak egy kannát, amibe mindegyikük beletette a maga áldozatát, pénzt, egy drága ékszert és egy autogramos füzetet. De a későbbiekben ez már nem tűnt annyira jó ötletnek, és ki akarták ásni a kincsüket, de a gödörben egy másféle áldozat volt, a két éve eltűnt 19 éves Mille, aki a nyári szünetben Alma és Liv gyerekfelügyelője volt. Azt hihetnénk, hogy akkor most kezdetét veszi majd egy jó kis nyomozás, már gombolyítjuk is a szálakat gondolatban, de nem. Linn Ullmanntól ez nem várhatjuk. Ő kiteríti az összes szereplőt, mint a nyúzott marha bőrét. Ott fekszenek az emberek, a maguk szánalmas önösségükben, kapcsolataik silányságában, és szinte már beteges rögeszméikben. S ennek a térkép szövevénynek a közepében áll Mille, a maga látható tragédiájában, s körülötte a környezete a láthatatlan tragédiáikkal.

Mailundban, a svéd kisvárosban él Jenny nagyi, akinek 75 születésnapján tűnik el a bébiszitter, Mille. A lánya Siri szervezi ezt a partit, aki rögeszmésen ragaszkodik a nagy kerti ünnephez, annak ellenére, hogy édesanyja ezt nem akarja, sőt, inkább leissza magát, elmenekül a rendezvényről, a köd is mindent beborít, az eső is esni kezd. Szinte már a végtelenségig nyúzza Siri az idegeinket, olyan értetlen. Mi kell ennek a nőnek, hogy végre kinyissa a szemét? Persze megvan az ő saját feldolgozatlan bűne, ami sokkal inkább büntetés, mint bűn. Hat éves korában, amikor az öccsére kellett vigyáznia, a négyéves kisfiú belefullad a vízbe. Teljesen homályban marad, mit is tett, vagy nem tett a kislány, már csak a teherként rajta ragadt tragédiát viszi magával egy életen át. Ennek a feldolgozhatatlanságát az anyjából, Jennyből áradó ki nem mondott, de jól felépített, lerombolhatatlan vád-vár adja. Ez a nő volt számomra a legelviselhetetlenebb az egész könyvben. Szívtelen és önző. Siri, akinek jól menő éttermei vannak, látszólag jól boldogul az életben, de valójában egy roskatag házasságban tengődik. Férje Jon az író, aki egy trilógia harmadik kötetén dolgozik, immáron 5. éve, lassan visszahúzódik a család életéből. Eltűnik a hálószobából, mondván dolgozik, kivonul a gyereknevelésből, ezért is kell alkalmazni Millét, mivel ő ír, s lassan az egész történeten eluralkodik Jon írói válsága. A család egy teljesen fejre ejtett életet él, ahol az apa nem dolgozik, de nem is vigyáz a gyerekekre, nem tarja össze a családot, félre lépeget, és minden gondolatát az köti le, hogyan tüntesse el bűnei nyomát.

Siri és Jon gyerekei a tizenhárom éves Alma, aki épp most kezdi kamaszkorát,  és a talán ötéves, teljesen jellegtelen Liv, Mille felügyeletére vannak bízva ezen a nyáron. Alma talán szereti Millét a kezdetekben, de később féltékeny lesz Mille és az apjának kapcsolatára. Ugyanígy érez Siri is, kezdetben jó ötletnek tűnik Mille, de aztán állandóan féltékeny a lányra, többet gondol Jon és Mille kapcsolatába. Ami valljuk be is nehéz, hiszen Jon és Siri gyakorlatilag külön élnek. Jon a padlásszobában "alkot" míg a család a földszinten éli az életét. (Érdekes ez a térbeli tagozódás is.)

Az események leírását egy nagyon laza kapcsolódás jellemzi. Leginkább a szereplők múltba révedő tekintete adja a történet töltelékét. Érdekes volt számomra a különböző személyek nézőpontjának egymásra vetítése. Több jelenetet többször is végig nézhetünk, más-más szereplő oldaláról. Itt-ott találkoznak az események, és szinte felülről nézhetjük bolyongásukat, ahogy súrolják egymást.

Komor témája ellenére, nagyon tetszett a könyv. Szerintem a legjobb Linn Ullmann mű, bár "Az áldott gyermek" is legalább ekkora hatással volt rám. Ebben a könyvben jobban érzem az írónő alaposságát, és a háttér, a múlt  kidolgozását. Stílusában ismét a skandináv jellegzetességek nyertek meg, azok a megfoghatatlan kis apróságok, amiktől olyan egyediek ezek a könyvek. Talán egyfajta nyersség, leplezetlenség keveredve a brutalitással.

Az elmúlt éveben több Ingmar Bergman könyvet is olvastam, elkezdtem újra nézni filmjeit, s ennek tükrében azt mondhatom, hogy most tapasztaltam meg talán leginkább Linn Ullmann munkájában az apai örökség visszfényét. Nagyon érdekes ezeket az apró kis szikrákat megtapasztalni.

Hozott pontszám: 5

Kedvenc karakter: ? Talán a vidék?

 

Linn Ullmann

és egy érdekes cikk a könyvvel kapcsolatban

Scolar Kiadó. 2012

Eredeti cím: Det dyrebare

Fordította: Petrikovics Edit

Ár: 3250,- Ft