Lerner, Harriet - Hívatlan vendégeink

 Félelem, szorongás, szégyen

 

Amikor 2005-ben megjelent ez a könyv, akkor még nem voltunk így elkényeztetve önismereti kiadványok tekintetében. Ajándékba kaptam, nem is nagyon értettem, hogy miért, nem voltam az a kifejezetten szorongós típus. Visszatekintve, akkoriban tényleg nem ismertem a szorongásnak és félelemnek azt a háttérben folyamatosan ott dünnyögő valóságát, amit a későbbiekben azonosítani véltem magamon. De magát a kifejezést sem használtuk annyira általánosan, mint manapság. Az önreflexiónk növekedett, vagy az utóbbi húsz év állított minket nagyobb kihívások elé? Talán mindkettő. A tény végül is az, hogy egyre gyakrabban kell szembesülnünk ezzel az érzéssel és egyre korábbi életszakaszban  jelenik meg. 

Ez a kötet átfogó és gyakorlatias képet ad a három hívatlan vendég megjelenéséről életünkben. Mondhatni, hogy nem is lehet igazán elkülöníteni őket, hiszen egyik a másik nyomában jár. Olvasmányos szinten kapjuk kézhez azokat a tényeket, melyek megnehezítik mindennapjainkat. A pszichológusnő részint betegei, részint pedig saját életéből begyűjtött példákkal illusztrálja mondandóját. Voltak közöttük igazán emlékezetes esetek, például, hogy gyógyult meg valaki egyetlen nap alatt a visszautasítás szorongásától. Természetesen ez inkább egy megmosolyogtató történet, mint gyógyítás, de a végeredményt nem kell lebecsülni azért! 

Aki elolvassa a könyvet, azt érezheti, hogy kezdi kicsit átlátni a dolgok működését, sok válasz is megérkezik elakadásaira. Azt gondolom, hogy sokaknak fog segíteni, de hogy melyik mondat és rész lesz az, ami jókor érkezik, azt képtelenség megjósolni. Mivel leginkább mesélős jellege van a műnek, így  nem lehet benne érezni a teljesítménykényszert, amely mindenáron adatokkal és számokkal akarja megerősíteni állításait.  Nagyon gazdag és szerteágazó helyzeteket járhatunk végig a legkisebb félelmektől a teljes szétesésen át a betegség és szenvedés végletéig. Kiemelném, hogy ez a szerző is szépen behúzza a könyvbe a változást és annak nehézségét. Ezt nagyra becsülöm, mert olyan könnyű kimondani, hogy "jó, akkor változz meg" , de ennek a tehernek a valódi súlyáról nem szabad elfeledkezni. Ha könnyű lenne a változás, akkor jellemzője is lenne az embernek. Mivel a szégyen és félelem kialakulása korai életszakaszhoz köthető, így teljesen egyértelmű, hogy az ezeket érintő változások megtétele a legnehezebb, és leginkább érinti a belső működésünket. Szóval csak szeretettel és empátiával tegyünk ilyen kemény kijelentéseket!

Őszinte és könnyen befogadható az  mód, ahogyan Harriet Lerner a témát taglalja. Van benne egy kis játékosság, s bármily komor is a könyv tárgya, az egészet áthatja ez a könnyedség. Talán nekem most nem tudott olyan sokat adni, hiszen már jó néhány hasonló anyagon végigrágtam magam, de ettől függetlenül jó szívvel ajánlom a téma iránt érdeklődőknek!

Hozott pontszám: 5

 

Harriet G.Lerner

"Az egészséges önbecsülés legfontosabb feltétele az, hogy erősségeinket és gyengeségeinket tárgyilagosan lássuk, és egyensúlyban lévőnek találjuk. Mindenkinek mindkettőből van éppen elég.Csakhogy aki fél vagy szorong, hajlamos szélsőségekre, és ezért történhet meg, hogy hol érzelmi csődtömegnek érzi magát, hol meg úgy tesz, mint akinek kutya baja, és az egész világ a barátja. A szorongás természetéből következik, hogy a szorongó ember képtelenné válik tárgyilagosan szemlélni önmaga folytonosan változó, bonyolult, csodálatos és egyben gyarló személyiségét. Aki pedig magát sem tudja tárgyilagosan látni, az nyilván másokat sem. "

 

 

Hadfield, Sue - Hasson, Gill - Asszertivitás

Egyetlen könyvet sem olvastam eddig a témában. Bár tudtam, hogy mit jelent az asszertív kommunikáció, sőt tanítom a gyerekeknek is, mégis úgy érzem, hogy tudott újat adni ez a könyv. Abban rejlik ereje, hogy jól körüljárja a témát és észrevétlenül nemcsak magáról az önérvényesítésről szól, hanem járulékos haszonnal is jár. 

A kötet két részből áll össze; egyrészt, hogy mit jelent asszertívnek lenni, másrészt pedig, hogyan lehet ezt átültetni a gyakorlatba. Legelőször a választható magatartásformák jellemzőit mutatják be a szerzők, nevezetesen az asszertív, az agresszív, a passzív és a manipulatív reakciókat. A manipulatív viselkedési formát általánosságban passzív-agresszívnek szokták mondani,  de ez a kifejezés is jól lefedi a látszólag együttműködő, valójában támadó jellegű magatartást. Az asszertivitás pedig a magatartásnak, kommunikációnak az a módja, amikor nyugodt hangnemben ki tudom fejezni azt, amire szükségem van. Aki asszertív, az nem akar semmit sem bizonygatni, vállalja a konfrontációt, ha kell, nem engedi, hogy a félelem elnémítsa hangját. Aki asszertív az rendelkezik elegendő önbizalommal, hiszen nem vádaskodik, nem másokat hibáztat, hanem tudja vállalni a felelősséget érzéseiért és szavaiért. Tisztában van mások és saját jogaival is. 

A könyv tehát úgy beszél az asszertivitásról, hogy közben az önbecsülés témájának lényegi vonásait is  mögé helyezi. Mert bizony nem állhat meg önmagában az asszertivitás, ha nem rendelkezik az illető önnön értékességének tudatával. Innen aztán szépen bontakozik ki az elvárások, jogok és értékrendek gondolata. Miután kaptunk egy kis ízelítőt az asszertivitásról, el is végezhetünk egy tesztet, hogy vajon mennyire vagyunk önérvényesítők. Ennek a szónak "önérvényesítés" önmagában lehet, hogy van egy kis negatív éle, de a passzív magatartás mellé helyezve ez inkább felértékelődik. Ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat a bőrünkbe, és végre kimondjuk az addig elhallgatott véleményünket, meg kell ismernünk a változás lélektanát. Ezzel a kérdéssel az elmúlt évben sokat foglalkoztam, és örömmel tapasztaltam, hogy ebbe a könyvbe is bekerültek a lényegi vonások. Bár elmélettel foglalkozik ez a fejezet, mégis van egy gyakorlati jellegű hatása. Sok apró fejezetből adódik össze az egész téma, aminek alapja érzéseink felismerése, azok elfogadása. Innen indulhat ki az a változás, ami a magatartásunkat asszertív irányba tereli. Tetszett az a mondat, mely az asszertivitás lényegét abban határozta meg, hogy az nem más, mint egyértelmű, egyenes közlésimód. Kisebb, de hasznos tanácsokkal találkozunk, melyek a még tökéletesebb megvalósításhoz járulnak hozzá. Attól, hogy asszertíven kommunikálunk, attól még nem az fog történni, amit akarunk. Ezért bejön a határ kérdés, azok kijelölése, vagy a kompromisszum ügye például. 

Az asszertív kommunikáció a probléma megoldására törekszik és nem egy nyertes-vesztes viszonyt akar létrehozni. Elméletben mindez csodásan hangzik, de a megvalósítása nem olyan könnyű. Pláne, amikor érzelmek hevében vitatkozunk. A  második fejezet a család, a  munkahely a barátok, a szolgáltatókkal szembeni önérvényesítésünkhöz mutat példákat, sőt még az állásinterjúk sajátos helyzetére is rátekint asszertív szemmel. 

Azt hiszem, hogy a könyv elég jól bemutatja az asszertivitás lényegét, jól körüljárja a témát. De ettől sajnos még senki sem válik azzá. A sok példa és helyzetgyakorlat viszont rásegít arra, hogy megértsük a gyökerét ennek a viselkedési formának. Nagyon nagy hozadéka az asszertivitásnak, hogy a kapcsolat magasabb szintre történő emelkedésének hozadékával kecsegtet. Javulnak emberi kapcsolataink, mélyebbek, tartalmasabbak lesznek, megszünteti a félelemen alapuló hierarchikus viszonyt. Ahogy mondtam, ettől még nem válunk asszertívekké, viszont megnyitja érzékeinket arra, hogy környezetünkben felismerjük és magunkává is tegyünk a későbbiekben ezeket a reakciókat. Új színt hoz a kommunikációnkba. 

Egészen kicsi gyerekkortól érdemes foglalkozni a témával, én magam már harmadik osztályosoknál bemutatom nekik a maguk nyelvén.  Mert korábban ez tényleg hiányzott a kommunikációs kultúránkból. Az asszertivitás alapja az, hogy azt jelzem vissza a másiknak, hogy mit érzek. Mivel érzésekkel nem lehet vitatkozni, azok  vannak, és olyanok épp, amilyenek, így nem alakulhat ki egy nyerek-vesztek viszony. Nem megy a szkander, hanem problémamegoldás indulhat. Minek után az emberek nagy többségének élete arról szól, hogy fogalma sincs, mit érez, ki sem tudja azt fejezni; egyébként is: érzésekről nem beszélünk. Ezért az igazi nagy változás ebben kell, hogy megtörténjen! Azt tudom mondani, hogy ha valaki megtapasztal egy olyan biztonságos környezetet, ahol ezt megélheti, olyan élménnyel  gazdagodik, ami átírhatóvá teszi az addigi kapcsolódási formáit, és tényleg elindulhat az önérvényesítés útján, miközben tudja, hogy a mellette levő ember is ugyanezt éli meg. 

A tartalmas összefoglaló jellegű kötet könnyen olvasható, értékes mondandóval, ámbár kissé laposkás, kevésbé lelkesült átéléssel íródott. Inkább tudást ad, mintsem mozgósítana. Viszont sok olyan ütős mondat lapul benne, melyek bármelyik elindíthat bennünk egy folyamatot. 

Hozott pontszám: 4,5