Nyáry Luca - Vigyázat, törékeny!

Törékenyek vagyunk.
Végtelenül törékenyek.
Tizenhat évesen még inkább azok voltunk. 

Lehetünk kicsik vagy nagyok, a veszteség szétszed bennünket. Kifordít magunkból és olyan soha nem látott belső irhát mutat, minek létezését talán elképzeltük, de megfoghatatlan valóságát nem is hittük. 

Így fordul ki magából Zsófi is, akinek édesanyja elvesztését kell feldolgoznia. Telnek a napok, és a megváltó enyhülés csak nem érkezik meg. Darabjaira esik szét a világ. Napról - napra kevesebb a fogódzó, minden süllyed és értelmét veszti; az iskola, a család, a barátok, a bulik. Csak az a fájdalom marad a tizenhat éves lányban, amit az alkohol mámora képes olykor elnyomni. Szakad és foszlik körülötte minden. Ez a tét nélküli létezés a depresszió. Lehet szürkének, meg nyákosnak nevezni, de aki egyszer belenéz a közepébe, érzi, hogy nem engedi. Vonzza a tekintetét, elhatárolja a világtól, barátian beborítja, szorítva öleli és könnyű szabadulást kínál. Zsófi szenvedését értetlenül szemlélik barátai, amíg tudnak kitartanak mellette, de a lány viselkedése egyre elviselhetetlenebb. 

Ekkor határozza el magát, hogy az egyetlen számára járható utat választja. Még kétségbeesésének utolsó szikrájában is húgára gondol, akinek egy búcsúlevél formájában feltárja, hogy min ment keresztül. Tulajdonképpen a könyv ezt a kálváriát mutatja be. Egy hosszú búcsúlevél. 

Zsófi kendőzetlenül ábrázolja azokat a szélsőségeket, amiket az utolsó évben jár végig. A végletekig fokozott lerészegedéseket, a drog nyújtotta kábulatot, a vakvágányra tévedt gyöngédség utáni vágyat. Egy partra vetett hal levegő utáni kapkodását. A tehetetlen fájdalmából fakadó durva megbántásokat, közömbösséget és egyáltalán mindent, amit ez a feldolgozhatatlan bánat és a depresszió okoz benne. 

A fiatal lány lemegy a dolgok legmélyére, bár mindvégig ott állnak mellette barátai és családja, képtelenek segíteni neki. Hol van ebből a reménytelenségből a kiút? 

Nyáry Luca fiatal kora ellenére rendkívül érzékenyen mutatja be a gyász és a betegség minden stációját. Emellett hihetetlenül frissen hozza a mai fiatalok egy részének -sajnos- kiábrándító szórakozási szokásait. Nyelvezetében ugyancsak hiteles, még a trágár szavak is valósághűen csúsznak ki a szereplők szájából. A történet egy pillanatra sem ül le, mindvégig képes fenntartani az olvasó érdeklődését. Szembetűnő volt a cselekmény tökéletes összehangoltsága. Aki figyelmesen olvas, észreveheti, hogy a szerző az egész sztorit belső szeme előtt futtatja. Talán éppen  hitelessége miatt érzem kicsit hátborzongatónak is.  Bevallom,  hogy féltem ifjainkat,  hiszen nem mindenkit talál meg egyforma állapotban, és Zsófi negatív hangulata képes eléggé lehúzó is lenni. 

A könyv végén megtalálhatóak azok az ingyenesen hívható segélyhívó számok, melyeken azonnali segítséget kaphatnak azok, akik ilyen problémákkal küzdenek. 

Nyáry Luca utószavában azt írja, hogy ez a könyv nem a valóság, és a szereplői sem léteznek, de ismerve kicsit őt és családjának történetét, azért nem nehéz kitalálni, honnak merítette tapasztalatát. Ettől függetlenül én mindvégig igyekeztem távol tartani magamtól a párhuzamba állítást, ami a kimazsolázott idézeteket elnézve, láthatjátok, nem volt olyan könnyű. 

Megrendítően őszinte könyv az élet  legnehezebb dolgairól. 

Hozott pontszám: 5

Nyáry Luca

"Mivel amúgy is rendíthetetlenül hittem abban, hogy a jelenlétem csak ártani tud nektek, kissé szívességként néztem az öngyilkosságra , szívességként, amit a világnak teszek."

"Mindent, amit a gyászról tanultam, mesékből és szappanoperákból kapartam össze, és azokban soha nem szokták mutatni ezt az átmenetet a halál és az új élet között. Arról meg pláne nem beszélnek, hogy mi van, ha a gyásznak ez a megállója valóban a végállomás, ha sosem jutsz el az új élet részig."

"A létezés minden aspektusa megterhelő volt számomra, és az összes napomat percről perce csináltam végig, mindig csak egy kicsivel továbblökve magamat, ellopva még egy újabb percet, hogy talpon maradjak."

Takács Zsuzsa - Látogató

Te állsz az ágyam mellett éjjel,
de nincs neved és nincsen alakod.
Szomjúságból jössz, de nem kérsz inni.
Tapogatod a helyet, akár a vakok.

Beszélni sem akarsz, csak állni
és nézni hosszan, ahogyan alszom.
Féltesz valamitől vagy keresel valamit?
Egy elfordult arcnak beszélek.

Rejtegetsz valamit, halott? egy vágást,
ami azóta esett rajta? Hogy bánnak
veletek ott? A megvont szeretet

az egyetlen szeretet megvonása,
vagy szabaddá tesz a gyötrelem ?
Macht frei? Hogyan éljek –

Broadway, Alice - Ink

Ebben a világban az emberek  mindenki számára láthatóan viselik életük meghatározó jellemzőit. Azt is mondhatnánk, hogy  nyitott könyvek a többiek számára. De a tetovált jelek közt mégsem tud mindenki olvasni. Főhősünk, Leora Flint viszont rendelkezik azzal a különleges képességgel, hogy akárkit képes feltérképezni egy pillanat alatt.  A történet elején, amikor éppen hivatásának választására és az ehhez kapcsolódó vizsgára készül, szemtanúja lesz egy olyan nyilvános jelölésnek, egy tetoválásnak, melynek eddig még soha nem volt részese. De, mint kiderül más sem. Az események nagyon megviselik a fiatal lányt, aki nemrég vesztette el édesapját és a gyász idejét tölti. 

Az emberek halála után könyvet készítenek a jeleikből, és így emlékeznek az elhunytra. Leora apjának életével kapcsolatban azonban gyanú merül fel, mégpedig a legnagyobb bűnök egyike, hogy testéről eltűnt az egyik jel, mégpedig a varjú sötét jele. 

Leora  megkapja élete legnagyobb lehetőségét, lány létére tetoválóművésznek tanulhat. El is merül az ezzel járó munkában, amikor Obel műhelyébe helyezik el. Fejleszti rajztehetségét, tanulja a részleteket, ismerkedik Obel hozzáállásával, s közben elviseli a mindennapos összetűzést Karl-lal, aki szintén tanulóként került a kis szalonba.  Az élete látszólag egy kellemes mederbe terelődik, azt csinálja, amit szeretett volna, éli életét legjobb barátnőjével, Verity-vel, élvezi a mesélő, Mel patronálását, míg egy nap ki nem derül, hogy apja összejátszott az úgynevezett üresekkel, akiknek nincs tetoválásuk, nem lehet olvasni róluk-belőlük. Ők egy külön világban élnek távol Saintstone-tól, de talán már nézeteik beszivárogtak ebbe a világba is. Sőt, lehet, hogy már sokkal nagyobb a baj, mint gondolnánk. A lány nyomozásba kezd, hogy kiderítse ki is volt az apja valójában: Hős vagy áruló? Kutatása során mellé szegődik Oscar, aki, mint kiderül jóval érintettebb ebben az egész ügyben, mint azt  Leora elsőre gondolta volna.

Alice Broadway nagyon izgalmasan ír. Sikerült neki megteremteni egy  jól működő, időn kívüli világot, ahol a belső titkokat felszínre kell hozni. Gondolatmenetében az tetszett a legjobban, ahogy markánsan felépített egy olyan logikus rendszert, mely szerint csak akkor emlékezünk a halottakra, ha neveiket havonta felolvassuk, ha a belőlük készült könyvet nézegetjük. Aki ebbe a miliőbe születik, annak számára ez a természetes, az már észre sem veszi, hogy ugyanúgy nem feledjük azokat sem, akikről "csupán" beszélünk. 

A cselekmény minden fordulatosságának ellenére sajnos hordoz magában számos hibát is. A háromoldalas, kötet végén található köszönetnyilvánítás célszemélyei jelezhették volna  a szerzőnek ezeket a logikai bukfenceket. Az jól érezhető, hogy micsoda lendület és ötletesség vezette az írónő tollát, különösen a tetoválásokkal kapcsolatos részeknél, de súlyos hiányként jelentkezett nálam a politikai vezetés kidolgozatlansága, érthetetlen volt, hogy miben rejlik az üresek veszélyeztetése, és sajnos a szereplők is elég butácskának voltak ábrázolva. Ezt a kiforratlanságot nem tudom, hogy az elsőkönyves szerzőnek sikerült-e leküzdenie, hiszen azóta már befejezésre került a trilógia. Minden döccenő ellenére szívesen elolvasnám a folytatást, mert a könyv alapvetően érdekes témát feszeget. 

Például, hogy ebben a zárt és megszabott világban hogyan élhetjük meg szabadságunkat, önállóságunkat, egyéniségünket? A közös világnézet ugyanazokat a szabályszerűségeket követi, mint minden vallásalapú társadalmi berendezkedés. Talán itt köszön vissza, hogy a szerző teológiai végzettségű. Külön kiemelném, hogy Alice Broadway számos mesét is elrejtett a történetben, ami egy tökéletes alapot biztosít ennek az egyedi világnak. 

Az elsősorban tiniknek íródott könyv kellemes kikapcsolódást nyújthat mindenki számára. Csodálatos borítója egyedülálló a maga nemében, a bronzosan csillogó motívumok szépségét nem hozza vissza a fotó.

Hozott pontszám: 4

Alice Broadway

"Gyönyörű meséket tudott kitalálni, amelyek szerteágazó szálai még a legszebb szőttest is felülmúlták. Olyan meséket mesélt, amelyek hallatán a férfiak sírva fakadtak, a nők pedig szerelmesek lettek. Meséi szíveket törtek össze és lelkeket gyógyítottak be"

"A tömeg egyre hangosabban morajlik, aztán néhány pillanat múlva kilép a színpadra egy magas, fekete alak, és hirtelen megváltozik a hangulat. Senkinek nem kell csöndre intenie senkit. Olyan érzésem van, mintha egy pillanatra a madarak is elhallgatnának, hogy csodálattal bámulják a férfit."

"– De gondolom, te ezt már nem látod. A csontom nem árulja el minden egyes hibámat, amit valaha elkövettem. A testünk begyógyul és beheged. A testünk úgy épül fel, hogy a jóvátétel ott csörgedezik az ereinkben. Nem a hibáinkból és a bukásainkból vagyunk összerakva. Minden reggel újjáépülünk. A múltad nem határozhatja meg a jelenedet, Leora. A hibáid nem kísérhetnek el örökre, mert mindenki kap esélyt a jóvátételre." 

Csabai László - A vidék lelke

Talán minden térbeli pont hordozza magában az élet esszenciáját, mely több évtized, évszázad, évezred egymásra rakódott hamvainak sűrítménye. Az adott pont ez alkalommal Nyárliget, ahol körülbelül száz év fosszíliáját tartja kezében az olvasó. 

Csabai László végig vezet a huszadik század vidékének forgatagán. Eseményekben nem volt hiány, de a megközelítés mégsem történelmi, és az írások stílusából adódóan nem is kifejezetten személyes. Hét fejezetben, fejezetenként három, úgy nevezett "triovellában"  merülhetünk el egy-egy korszakban. A novella műfaji sajátságából adódóan részesei is vagyunk az eseményeknek, de nem vonódunk be szervesen a szereplők életébe. Ez egy teljesen egyedi hangnemet kölcsönöz  a könyvnek, melyhez hozzájárul még az is, hogy a szerző egy kivételesen jó mesélő. Már korábbi köteteinél is tapasztaltam nála egy nagyfokú hitelességet. Úgy mesél, mintha maga is részese lett volna az eseményeknek, semmi kétség nem marad bennünk efelől. 

A hármas ciklusok kapcsolódásában olykor nagyon halvány csak az érintkezési felület, nem csupán egy egyszerű szemszöget váltunk, hanem ugyanannak a helyszínnek, időnek egy átgyúrt változatát láttatja velünk Csabai. A csokor egyben ad ki egy egészet. Ettől még hitelesebb, még masszívabb lesz a téma. Apróságok, elsőre jelentéktelen részletek segítségével ölt alakot a korszak és a hozzá kapcsolódó életérzés. 

A kezdőtörténet kiskondása, aki állítólagos sakáloktól védi a disznókat, egy prototípusa annak a kisembernek, akinek sorsa egyfajta determinációnak van kitéve. A történelmi idők, a politika, a hatalom és vagyon meghatározó béklyói alatt görnyedve nehéz kitörni bárhonnan is. Még a látszólagos kitörések is követnek egy mintázatot. A történet mégsem tolódik el a kétségbeesés felé, valahogy sikerül tárgyilagosnak maradnia, miközben átérezzük mi teljesen jól a szereplők kiszolgáltatottságát. 

A díszlet változik, a szereplők cserélődnek, de valahogy semmi nem lesz alapvetően más. Az, hogy ez mégsem válik megterhelővé számunkra, azt a szerző zsenialitásának tudom be, annak a bizonyos mesélő tudományának. Hasonló élményem volt, amikor a bokortanyák világával ismerkedtem a Szindbád, a forradalmárban. Itt nincs ugyan gyilkosság, sem felderítésre váró bűneset, de megmarad a mikroközösségek működésébe történő bebocsáttatás. Azt  már többször megtapasztalhattuk, hogyan működött a vidék a különféle korszakokban, amitől mégis más ez könyv, az pont a sok- szempontúságában rejlik. Nem ugyanaz a család, nem ugyanaz a réteg a főszereplője a történéseknek, a kapocs a helyszín. Itt járja forgószelét a kommunizmus, a "téeseszesedés", a zárjegyes ügyeskedő és a prostitúcióból meggazdagodni vágyó kisember. 

Eltelhet száz év, bejárhatunk számos utat, van, ami mindig ugyanaz. 

A sakálok visszatérnek a vidékre. 

Hozott pontszám: 5

 Csabai László

"Az ősz a vadkörte kivörösödésekor éri el zenitjét. Szépségben ilyenkor nincs párja az évszakok között. A szőlő lepergő levelei már engedik kidomborodni a duzzadt fürtöket, a szakállas selyemkórók és a színes virágok között áttetsző pocsolyák csillognak."

"Alul lenni sehol nem jó."

"Hiába, hogy vége a bombázásoknak, aki egyszer látta az elképzelhetetlent, egy város szenvedését, haldoklását, az már elveszti lába alól a biztos talajt, mindig rosszra számít, folyton az újabb háborúra készül."

Kim - Jobb lesz

Mindig meglepődöm, amikor elsőkönyvesek ilyen kemény témát választanak, pláne, ha egy fiatal lányról van szó, mint amilyen a Kim néven publikáló szerző.

A történet fiatalos lendülettel mutatja be a tizenéveseket érintő legfontosabb témákat; a barátságot, a szerelemet, a szülőkkel kapcsolatos konfliktusokat és természetesen a sulit. Lea épp felhőtlennek tűnő szerelmi kapcsolatában csalódik, amikor egy váratlan esemény kapcsán fenekestül felfordul körülötte a világ. Az élet egy merőben új szituációt varázsol köré, aminek értelmét sokáig képtelen felfogni. Mi a feladata, miért történik ez pont vele? Értetlenül, majd egyre nagyobb elszántsággal igyekszik kibogozni a szálakat. 

Mivel az egész regény telis-tele van meglepetésekkel így rendkívül nehéz úgy mesélni róla, hogy ne fecsegjek ki lényeges dolgokat.
Az új környezetben sorra értékelődnek át Leában az eddig fontosnak tartott dolgok, és azáltal, hogy igyekszik átérezni,  milyen lehet mások élete, egyre nagyobb empátiáról tesz tanúságot. Azt is mondhatnánk, hogy nála most mindenki tiszta lappal indul, ami egyformának mutat bűnöst és ártatlant egyaránt. Ebből bontakozik ki majd a történet drámája. A  mézes mázban meghempergetett szeretet végletekig fokozott brutalitást takar. 

Egy autóbaleset eseményeinek felderítése nem tűnik nehéz feladatnak, de hamarosan kiderül, hogy semmit sem szabad készpénznek venni. Semmi nem az, aminek látszik. Szerencsére mindig van pár elszánt jóbarát, akik ott állnak a lány mellett, hogy tudva, vagy tudatlanul, de átsegítsék őt a nehézségeken. Titok pedig mindig akad egy tini életében is. Néha súlyos, elviselhetetlen méretű titkok. Aki vállalkozik a könyv elolvasására egy izgalmas belső utazásnak lehet a részese, ami nem kíméli majd a lelkét sem.

És itt vagyok egy picit bajban. Kinek is íródott, kinek ajánlanám? 

Ha egy fiatal lány úgy gondolja, hogy a molesztálás témáját szeretné megtenni első kötete fő témájának, akkor azt nagyon fontosnak tarthatja. Ha középiskolás lányokat választ ehhez, akkor az szintén tudatos döntés eredménye lehet. Mivel a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekkel kapcsolatban sok bebetonozott tabu van, elhallgatások és téveszmék, így alapvetően szükség van mindenféle szemet és agyat nyitogató útra. Ennek lehet egyik módja a Jobb lesz, mely a fiatalok nyelvén íródva közelít a témához. Bizonyára sokaknak okoz majd megrázkódtatást az élet csupasz valóságának eme ábrázolása, még akkor is, ha Kim igyekezett pihe-puha környezetbe ágyazni az eseményeket. Fontos üzenetet hordoz ez is, hiszen az ideálisnak tűnő családoknak is megvan a maga vesztesége. Tragédiából pedig akad bőven a regényben. A kamaszoknak szembe kell nézni a gyásszal és a kómás állapottal járó helyzettel egyaránt. 

Kim rendkívül élvezetesen ír, a célközönség minden bizonnyal örömmel  fogja olvasni. Úgy gondolom, hogy pont azért tudott olyan sokkoló lenni a történet, mert  gördülékeny stílusban foglalja keretbe mondandóját. Természetesen minden drámai eseményen túl, ott zsibog a regényben a szerelem is, ami szintén jó lendületet ad az olvasáshoz. 

Hozott pontszám: 4/5

 Kim a könyv FaceBook oldaláról

Kőrösi Zoltán - Szívlekvár

Emlékolvasás, újraolvasás Kőrösi Zoltán eltávozásának 4. évfordulóján, 2020.02.05. 

Tapasztgathatom én a szívem, az a lyuk ott marad.

"Változnak az idők, ami annyit tesz, hogy sok mindennek eljött az ideje, ami eddig nem volt... Lehet siránkozni, lehet szomorkodni, olyan mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat."

A Magyar Sándorok úgy sorakoznak egymás után, mint a napok, mint az eresz szélén függő jégcsapok. Ötödik Magyar Sándor, Sándorka,  a család legifjabb sarja,  nyolcéves kisfiú. Három hónap alatt 30 centimétert nőtt. Ő volt a legutolsó a tornasorban, de a téli szünetre ő lett az első. Hogyan lehetséges ez? Nagyapja, harmadik Magyar Sándor mesélt neki. Életmeséket. A magyarsándorok történetét, vagy csak úgy, a huszadik század magyarjainak meséit. A történetek a valóság és a lehetséges valóságok folyton gomolygó változatai. A két szálon futó cselekmény másik fonala egy szélesebb horizontba vezet be, az oroszországi testvér-sorsközösségbe, ahol a főszereplő Luda alakja szintén lehetőségét adja egy nemzettörténelmi tabló bemutatásának. 

A Magyar Sándorok a munkaszolgálat, a doni áttörés, a hortobágyi kitelepítés, a dániai vagy halásztelki sikeres megmenekülés, vagy épp a ferencvárosi visszatérés alternatíváját élhetik át. Különböző lehetőségek egy tipikus huszadik századbeli magyar család életének. Miközben az oroszországi események hasonlóan cirkulálnak. Luda apja az arisztokraták tipikus figurája, egy cárválasztó bojár, aki egy nincstelen muzsikot vesz nőül. Harcol az első nagy háborúban, utána tanszékvezető lesz, majd halálra ítélik. A siralomházból csodás szabadulás útján távozik, hogy újabb körutakat bejárva egy rézbányában dolgozzon, majd beleszeressen, és új életet kezdjen egy KGB-s asszony oldalán. Vagy éppen létezhet egy olyan valóság is, ahol Magyar Sándor és Luda sorsa összefonódik? Talán igen, talán nem. 

Ahogy a szerző elmesélte, Luda alakját Sándor Erzsi fogadott anyja ihlette. Kőrösi Zoltán több alkalommal leült az akkor 84 éves asszonnyal, hogy meghallgassa annak gigantikus sorstörténetét. A Pozsonyi úton élő asszony kisujjában  hordozza  arisztokratikus eleganciáját, miközben  tolmácsként Magyarországra jutva többször élte át a teljes létbizonytalanságot, ahogy sokan mások is abban az időben. 

Mind a magyar, mind az orosz szálban van egyfajta groteszk megközelítés. A külhoni események varázslatos alakulása, Luda apjának hihetetlen szabadulásai és abszurd szerelme, valamint a magyar oldalon Sándorka folyton növekvő szíve és teste, a konyhában kapirgáló tyúkkal zavarba ejtő képek. De mégis, nekem valahogy jólesőek. A sokszor ellentmondásos események olvastatják magukat. Gördülékeny, élményszerű a befogadás. A Kőrösi Zoltán nevével fémjelzett líraiság ebben a kötetben is megjelenik. A kulcsfontosságú, simává koptatott mondatok ugyanazt a biztonságérzetet adják, mint korábbi szövegei. Az érzelmek fontossága itt is hasonló súllyal jelenik meg, akárcsak a szerelem létben tartó ereje. 

Emlékolvasás volt -ahogy említettem-, ami mindig kicsit gyomorszorító. Feloldásra vágyok, ami még nem jött el nálam. Ezért különösen megrendítő volt ez alkalommal  rátekintenem a múltba süllyedt generációk életére, melynek nyomait megtapasztaljuk ugyan napjaink egyszerű pergamenjén, de emellett egyszerre éljük át a szétrobbant, eltűnt hiányukat. A jelenben fontosnak tartott érzések, vágyak és törekvések  évtizedek múltán láthatatlanok lesznek, és csak a cselekedetek póznái mutatják, ki merre ment. Egyszerre szép és megrendítő ez a kettősség. A hajtóerők és a történések átfedése. 

S mindeközben ott van mindannyiunk életében az a bizonyos Szívlekvár, "aminél nem csak az számít, hogy finom, hanem az is, hogy mit tesz velünk."  

Jó volt ismét elmerülni Kőrösi Zoltán világában, métereket nőni a történeteket hallgatván, beleenni mindennek szívébe.

Hozott pontszám: 5 

Kőrösi Zoltán

Fotó: Stiller Ákos

 "Úgy szopogatja a reményt, mint egy darab savanyú cukrot, pedig csak szart eszik."

"Úgyis úgy élünk csak, mintha albérlői lennénk az életünknek."

"A lélek képes lehet arra, hogy elképzelje önmagát test nélkül, de egy test soha nem gondolhat úgy magára, hogy nincsen benne lélek."

 

Gyurkovics Tibor - Üveggolyó

 "Röpülni tudni kell"

1973-ban, amikor ez a kötet először megjelent, volt a világban egy olyan lassúság, egy olyan kimerevített figyelem, ami képes volt leadni és felfogni azokat a  mai ember számára láthatatlan jeleket, melyekkel ez a kötet dolgozik. 

38 kisebb írás, mondjuk novella található a könyvben, melynek fókuszában a gyermek áll. Gyurkovics Tibor leguggol, mit leguggol, lehasal a gyermekkel a földre, onnan néz fel a felnőttek világára, onnan érzékel, onnan hallja meg a lehulló szavakat. Egy rég elfeledett érzékenységgel közelít, és az olvasó ebben a játékban inkább gyerek, mint felnőtt. Visszarángat bennünket ifjúi éveinkbe, teljes erősségében megjelennek az átélt érzéseink,  félelmeink, vágyaink,  reményeink, tévhiteink. 

Átütő érzés volt újra felidézni, hogyan vágyódtunk például egy üveggolyóra, miként ügyeskedtünk, hogy nyélbe üssünk egy csereberét. Vagy egy másik erőteljes életérzés, amit  a szerző robusztus valóságában megidéz, a félelmeink. Tömör, testes valóság, mélységgel, súllyal, amely a mellkasunkra telepszik. Nem is tudom felfogni, hogyan volt képes Gyurkovics ennyire valósághűen felépíteni ezeket az emlékekből táplálkozó, kicsit kitalált, kicsit átélt darabokat? A végeredmény egy kristálytiszta és tűpontos élmény megelevenedése. 

Minden történetben a gyerek a főszereplő. Tisztaságában, egyszerűségében, naivan és néha kicsit bután. De ezt a gyermeket nem lehet nem szeretni. Olyan élesen közvetíti érzéseit, sóhaját a megértésre, hogy képtelenség közönyösen elmenni mellette. Lassú világ ez, ahol még volt idő észlelni  a jeleket magunkon és egymásban is. A találkozások a gyermekek között, vagy épp a gyermek és a felnőtt között történik meg. Jól tükrözik vissza az írások a különböző látásmódokat, prioritásokat. A nagyon egyszerű események, egyszerű megoldást mutatnak be. Ebben a tisztaságában rejlik a könyv sikere. 

A legtöbb történet elindított bennem egy-egy gondolatot becsületről, bátorságról, kitartásról. Sokszor gondoltam azt, hogy ezt el kell mesélnek majd a fiatalabb generációnak is. Rövid, ütős írások, melyek képesek megragadni a békebeli értékeket. 

Lapozgatva most a könyvet, próbálok kedvencet választani, és sorra ugranak be a kis sztorik, melyek mindegyike tökéletes a maga nemében. Több novellában is kulcsfontosságú például az apa alakja. Ne menjünk el mellette, mert ilyen erősen átélhető érzelmekkel ritkán találkozunk! Gyurkovics Tibor egy jelenetet használ fel ahhoz, hogy kivetítse a gyermek lelkében lejátszódó érzéseket. Itt van például egyik szívem csücske, 'A levéltárca", melyben a kislánynak csak annyit kell tennie, hogy elvigye édesapja otthon maradt tárcáját annak munkahelyére. A soha meg nem érintett tárgyat, minek tartalmáról csak a gyermeki fantázia gondolkodhatott eddig. Három oldal, és egy teljes dráma. Fantasztikus. Akárcsak a címadó Üveggolyó, vagy A  tanár úr notesza, vagy az Állati. De, ha csak egyet olvastok el, akkor az a "Röpülni tudni kell" legyen! A gyermek itt már felnőtt. Komolyságában, értékeiben, lemondásában. A ki nem mondott valóság csak még inkább fokozza a történet mélységét. Egy kis kincs. 

Elszállt volna az idő ezek felett a történetek felett? 

Talán tömegében olvasva igen. De egyesével kiemelve, felolvasva biztosan nem. Én magammal viszem őket, és mint egy ajándékot továbbítom majd a "rám bízottakra". 

Hozott pontszám: 5

 Gyurkovics Tibor

"Arra gondoltam, vajon a felnőttek is érzik, hogy ennyire egyedül vannak? Jönnek a parton, igyekeznek valahova, egy ismeretlen bolygón, egy családban, és egyedül vannak."

"Az egész világot be kell engednünk ahhoz, hogy egy pillangó bejöhessen"

Orvos-Tóth Noémi - Örökölt sors

Orvos-Tóth Noémi könyve nagyon jó visszajelzést kap az olvasóközönségtől, egyre szélesebb körben látom, hogy olvassák, szeretik. Gondoltam megnézem, hogy nyugodt szívvel tudjam én is ajánlani alkalomadtán, ha kérdeznek felőle. Az évek során már többször találkoztam a szerző által megfogalmazott gondolatokkal, de egy friss összegzés, talán másfelől történő megközelítés, nekem is képes újat nyújtani.

Azt, hogy az ember komplex és összetett  személyiség, azt már elég jól megtapasztalhattuk. Vizsgálgatjuk is rendre, hogy honnan jönnek a viselkedésünket és érzéseinket meghatározó impulzusok. Orvos-Tóth Noémi kötetében azt a csapásvonalat elemzi, amely a felmenőinktől örökölt sorsdinamizmusokat helyezi górcső alá.

Minden egyes állítása egy esettanulmányhoz kapcsolódik. Az őt felkereső páciens általában már túl van egy sor egészségügyi vizsgálaton, ahol megállapítást nyer, hogy az illetőnek nincs szervi baja, fáradjon esetleg egy lelki doktorhoz. A pszichológus pedig óvatosan feltérképezi a hozzá érkező családi státuszát, felmenőit, és azt a sorsot, melyet átörökölt szüleitől, nagyszüleitől.
Honnan eredhetnek a sikertelen párkapcsolatok, a partszélre állított kisemberek kishitűségei, az elakadások, a szerencsétlenségek, szorongások, megmagyarázhatatlannak tűnő félelmek? A leülések során aztán az óvatosan lefejtett burkok alatt felsejlenek, majd kiviláglanak az átörökített struktúrák. A szerző rendkívül olvasmányos formában képes elméleti felvetéseit elegyíteni a gyakorlati megközelítéssel, ezért mindenki számára közérthető tényeket képes megértetni bárkivel. A több oldalról, számos példával és árnyalással történő bemutatás teljesen logikus, és az olvasóban a nagy felismerések érzését adja.

Az már alapvetően egy jó megközelítés, ha az ember a problémái okát önmagában is képes megjelölni. Az önismeret egy nagyobb héja, egy szélesebb karéj, ha a hozott mintákat is megvizsgálja, és egy még mélyebb merítés, ha a második generációig is képes elemezni. A transzgenerációs öröklődés ugyanis létezik. Ennek felbukkanását, miértjeit és megjelenési formáit mutatja be a szerző. A kötet öt nagy fejezete jól tagoltan tárja fel a problémát. Indul azzal, hogyan kezdődött az életünk; vártak, nem vártak, akartak, ne talán tán eldobtak? Fiút vagy lányt szerettek volna szüleink? Ezek az apróságnak tűnő momentumok alakítják a jövőnket? Nos, úgy tűnik,  hogy nagy hatással lehetnek és gyakran vannak is ránk. Aztán azokat a traumákat mutatja be, melyek kódolt sebeket tartalmaznak, és végig szántják életünket, és mi, mint vétlen áldozatok gyűjtjük be a karcolásokat. A harmadik fejezet rátér a családi titkok jelentőségére, majd a család sorsformáló egységeire, úgy, mint hit, vagy családi határok. Végezetül pedig az örökségek nyomában kicsit komplexebben vizsgálja a nagy családi kottákat, amiket igyekszik mindenki lejátszani.
A fejezetek végén a témához kapcsolódó, önelemző kérdéseket tesz fel a szerző, melyek segítenek mindenkinek megválaszolni az olvasottakkal kapcsolatos érintettséget.

Az önismereti könyvek egy nagyon jól használható mintája a kötet. Azt is mondhatnám, hogy alapkönyv. De aki már rendelkezik némi pszichológiai előtanulmánnyal, vagy valamilyen oknál fogva vizsgálta a témát, az most mélyebb összefüggéseket, felismeréseket nem fog találni. Olvasmányos, érdekes és legfőképp közérthető formában azonban megismerheti az emberi működés egy eddig kevésbé ismert rétegét. Szerintem, ha Orvos-Tóth Noémi ilyen formában más témát is kifejtene, sokan jutnának előrébb önismeretben. Én csak biztatni tudom!

Hozott pontszám: 5

Orvos-Tóth Noémi

"Ahhoz, hogy szabadulni tudjunk gyermekkorunk kísértő démonaitól, messzebb kell látnunk szüleinknél. El kell fogadnunk, hogy egykor ők is tehetetlen áldozatok voltak, akik feldolgozatlan sérüléseiket nekünk adták tovább."

"A kezdeti szeretethiány mint egy vörös jel vonul végig az életünkön, amitől nagyon nehéz megszabadulni."

Ferger Annamária - Más szemmel

A fiatal írónő immáron negyedik könyvének célközönsége az a  középiskolás korosztály, melynek tagjai a legnagyobb érzelmi viharok forgatagában élnek. A család még erős köteléket jelent számukra, de a szerelem nyila már  sokakat eltalált.

Történetünk elején a tizennyolc éves Abigél  egy szörnyű szakításon van túl, amiből képtelen kikecmeregni. Édesanyja, hogy segítsen lányának kimászni a gödörből azt találja ki, hogy költözzön két hétre az édesapjához, és annak új családjához, Nórcihoz és  tizenöt éves  lányukhoz, Judithoz.  A féltestvérek ki nem állhatják egymást. Judit mindenben jó, ügyes, rendszerető, ráadásul  simulékony természet. Abigél ennek pont ellentéte. Nem csoda, hogy a nagylány legfőbb szórakozása húgának bosszantása. Egy ilyen kis tréfaként elrejti Judit levelét, melyben felvételt nyert egy Alkotói táborba, ahol továbbfejlesztheti írói tehetségét. A csíny felfedése sírásba és balesetbe torkollik, melynek következményeként Judit nem tud elmenni a vágyott programra. Nővére kész helyre hozni hibáját, de úgy tűnik, hogy most kicsit sokat kívánnak tőle. 

Abigél elmegy húga helyett a táborba, így a kényszerű kéthetes apai kiruccanás is kitolódik. Nem elég, hogy nem akar emberek között lenni, nincs tehetsége az íráshoz, de még hazugságok tömkelegét is magára zúdítja. Érdekes, hogy mindhárom felnőtt áldását adja ehhez  a tervhez, sőt bátorítják is a lányt, hogy vállalja el a feladatot. 

A könyv nagy része az Alkotói táborban játszódik. Főszereplője  tíz szerencsés kiválasztott, akik bebocsátást nyertek ide.  Izgalmas feladatok váltják egymást, van köztük irodalmi érintettségű, de akad fejtörő és ügyességi kihívás is. A végső feladat pedig egy dal szövegének megírása, és annak előadása. 

Hangsúlyoznom kell, hogy természetesen nem én vagyok a történet célközönsége, és a szereplők korú olvasók bizonyára sokkal nagyobb élvezetet találhatnak a könyvben, mint jómagam. A Judit és Abigél közti feszültség érzékeltetése jóra sikeredett. Világos, hogy itt inkább jellembeli különbségből adódnak a problémák és nem a korosztályi sajátosságról van szó, hiszen a 18 évesek éppen, hogy józanabbak. A táborral kapcsolatban már több bajom volt. Nem tetszett a koncepció, és a kihívások értékelése is olyan felületes volt, ettől teljesen súlytalanná vált a központi kérdés: a tábor, az alkotás öröme, a versenyszellem, a csapatépítés. A hangsúly elsősorban azon volt, hogyan képes lebukás nélkül "ál-Juditunk" kitartani, hiszen a kilenc emberből ketten is ismerték az igazi Juditot. Másrészről a szakításból való gyógyulás fokozatait követhettük nyomon. Attól eltekintve, hogy nem vagyok híve a "kutyaharapást szőrivel"  gondolatnak, a főszereplő állapotának megváltoztatása varázslatosra sikeredett, és az olvasóban megteremti a felszabadulás érzését. A testvérek kapcsolatának rendezése is megnyugvással töltött el még engem is. Hiába a nagy balhék közös levezénylése összehozza a csapatot! 

Ferger Annamária kifejezetten a  párbeszédekre építi fel a cselekményt, emiatt lendületesen lehet haladni az olvasásban, az események visznek előre. Hátránya, hogy nem képes megadni a történet mélységét, nem kínál lehetőséget,  hogy megteremtsük azokat a belső képeket, melyekre egy olvasó vágyik. Némely helyen pedig kifejezetten öregnek éreztem magam a szöveghez, képtelen voltam  felidézni például a lepkékkel kapcsolatos édes életérzéseket önmagamban.

Ezért elsősorban a fent említett korosztálynak ajánlanám a kötetet, melynek célja, hogy inkább a  romantikus történetek kedvelőit, mint szépirodalmi olvasót neveljen fel. 

Hozott pontszám: 3/4

 Ferger Annamária