A város horpaszán

1.
Lúdbőrös az ég - csillagos
Hol a boldogság mostanában?
Ragad a sötét, mint a kosz.
hideg melenget, mint az áram.

Tíz újjam között átcsurog,
mint esték rácsán én, a nappal.
Ha teste nem véd, mint burok,
vadászhálóként sem marasztal.

Hátamhoz nő, (már fásulok)
hordozható kis asztal-éjem.
Összemaszatolt hit-szurok,
szobák mélye nem tart meg mégsem.

Vetődj, vetődj meg éjszakám!
Terülj terülj az éjszakára!
Soká megbírt ez éj magán,
kinek-kinek meglett a kára.

Alaktalan csomó vagyok,
a város horpaszán melenget.
Szemem fárad. A fény dadog,
s mindig mélyebb tárnákba enged.

                                                                            .

2.
Borostás az ég - szúr a reggel.
Hiteget a nap a meleggel.
Előmásznak az éjlakók.

Nem is készül már róluk lista.
Rendőr rángat a létre vissza.
Iszonyodva néznek a jók.

Útszéleken lökdös a nappal.
Tekintet vág közénk
-csak lappal.

                                                                             Csöndben oszlik a tüntetés.

                                                       

                                                          Immunrendszer lökte ki mindünk.
                                                          Másba s másképp hittünk, ha hittünk.
                                                          Színes dérként lep a penész.

                                                          Lassan feltöltődik a város.
                                                          Már minden érintés halálos.
                                                          Az ráz, kihez még van közöm.

                                                         Semmire való napba kezdtünk.
                                                         Egyre átlátszóbb a test a testünk.
                                                        Árnyékunk, az is elköszön.

                                                                           (W.E.)