Szeifert Natália - Az altató szerekről - Ágyregény

"Tavaly egy péntek után, amikor ráérősen mosogattunk, azt mondta, irigyel engem. Ez jut most eszembe. A felespohár kicsúszott a kezemből, bele a melegvízbe, puhán koppant a mosogató alján. Engem, ugyan miért?
– Neked van egy rendes életed – mondta. – Szereted a férjedet, ő is téged, van egy klassz nagyfiad, jó helyen laksz, szép ház, kocsi, szóval mindened van, amire az ember vágyik.
– Még több is – feleltem fanyarul, de nem értette el.
– Ja, hát az üzlet is itt van – mondta, mire már csak egy félmosolyom jutott. Hallanád erről Bandit, gondoltam. Látnál engem éjszakánként és hajnalban a teraszon. Járnál te anyámhoz. Halogatnád te azt egész életedben, amit. Amit halogatok én.
– Hát… mindenkinek megvan ám a maga életével a baja – mondtam, és eszem ágában sem volt erről többet szólni. Szorongatta a torkomat az évek óta ki nem bomló sírás."

 

Egy viszonylag új -számomra mindenképp-, friss, kortárs írónő könyvét szeretném bemutatni. Szeifert Natália megmutatta nekem azt, ami Szécsi Noémi Egyformák vagytok kötetének nem sikerült. Úgy tűnik befogadóbb voltam ezzel a hangnemmel.

Két, párhuzamosan futó női szereplő a harmincas, negyvenes éveik közepén. Találkoztak ugyan, de nem ismerik egymást. Mégis meglepő hasonlóságokat mutat teljesen különböző életük. 

Zsuzsa feleség és anya. Élete a tipikus sorsok legtipikusabbika. Szerelem, házasság, gyerek. Meghalt édesapa, megörökölt hagyaték, férj jól menő üzlete, alibi munkahely, burok.

Zelmánál elhunyt anya, majd apa. Egyedüllét, magány, pótcselekvések, szex, még több szex, drog, burok.

A szerző váltott hangnemben építi cselekményét, gyakran a múltban bóklászik. Írása feszes, mondhatni izgalmas, így aztán rendkívül olvasmányos is. Ezt az izgalmas feszességet szerintem az adja, hogy a két hölgy érezhetően valahol egymás felé tart, szinte súrolják egymást, de még mindig nem futnak egymásba. Torkukban fel nem köhögött szőrcsomókkal szenvednek, viszik magukkal gyásszal megterhelt életüket, az álmatlanság tünetében testet öltött problémáikat, és nem képesek kinyitni szemeiket. Gusztustalan, de kényelmes pocsolyában vergődnek a maguk módján. 

Én mégis szerettem őket. Zelmáért aggódtam. A barátnője akartam lenni, Zsuzsa sorsa pedig annyira ismerős volt, hogy az már ijesztő. 

Ezek az ismerős életérzések teszik lehetővé, hogy könnyen befogadjuk a könyvet. Persze az számomra is kérdéses volt, hogy a férfi olvasóközönség is ennyire befogadó tud lenni? Egyáltalán érdekli ez őket? Szeifert Natália úgy tudta a két nő monológját végigjátszani, hogy mindvégig megtartotta az ábrázolás józanságát. 

Jól felépített regény, okos szerkesztés, gyönyörű és kifejező mondatokkal, kissé nyitva hagyott befejezéssel. Nekem még ez is jól esett.

Hozott pontszám: 5

 Szeifert Natália

 

"Legszívesebben ott maradtam volna, ne kelljen kimennem az utcára, ne kelljen arcokba bámulni, akik engem bámulnak, ne kelljen utazni hazáig és ne kelljen otthon lenni, ne kelljen otthon hallgatni, várni, hogy apám megszólaljon, ne kelljen attól félni, hogy én nem tudok megszólalni. Ne kelljen éjjel a vaksötétet lesve azon gondolkodnom, hogy értem, hogy az anyám meghalt, de hol van?"