Nádasdy Ádám is megjelent mellettem és leült közvetlenül mellém. Mutatni szeretne nekem valamit. Valamit, ami itt van mellettem, de szeretné, ha az ő szemével látnám. Nem versekben beszél hozzám, novellákat használ, amit eddig még nem igazán. Nagyon figyelek...
Figyelek, ahogy mindig is figyeltem rá, csak most még jobban. Nem tagadom, hogy betegségének története és folyamata sebet ejtett rajtam is, és minden nap hálát adva örülök, hogy itt van közöttünk. Az ilyen helyzetben elmondott üzenetre még érzékenyebben kell reagálnom.
Tizenkét novellán keresztül emberi kapcsolatokat mutat meg nekem meleg férfiakról. Gondolkodom rajta, hogy jó-e, hogy az összes írás erről szól majd? Vagy jobb lenne, ha csak felbukkannának hirtelen a történetek egyikében, másikában? De, ahogy elkezdem olvasni őket, egyáltalán nem zavar már semmi. Mi is zavarna, hiszen úgy simulnak bele ezek az alakok a mindennapjaimba, ahogy a valóságban is jelen vannak. Természetes szituációkban; épp csak megláthatom a dolgok fonákját is. Azt a fonákot, ami a tétova, induló mozdulatokban megjelenik. Egy nehezen beazonosítható érzés észlelését, melyekkel a szereplők talán soha nem is találkoztak még. Ha van valami ami nem létezik, akkor az a meleg párok kapcsolódási sémája. Ezekben a történetekben biztos nincs ilyen. Minden találkozás, minden szerelem egyedi. Sokféle utazás van a kötetben. Egyrészt visszatérek kicsit a '60-as , '70-es, és 80'as évek világába, de vissza a kamaszkor kusza érzelmei közé is. A nyitó novella, az Angolkeringő ennek egy rendkívül hangulatos példája. Bár a szerző maga is elmondja, hogy nem róla szólnak az írások, de az ő fiatalkorában játszódnak. S talán nem mindig az idő, hanem olykor a helyszín hívta életre ezeket a történeteket.
A kamaszok után a fiatalok életébe leshetek be, ahol a tétovaság ugyanúgy jelen van, mint ifjabb korban. Láthatom, hogy ez az esetlenség szinte mindig ott van. Érezhetem, hogy mennyivel nehezebb ezen az ingoványos talajon megvetni a lábukat, mennyivel kockázatosabb kapcsolatot létesíteniük, milyen sok buktatója van mindennek. Hány sebet szereznek be ők újból és újból, egészen addig, míg fel nem húznak maguk köré egy falat, vagy nem növesztenek páncélt.
Nádasdy Ádám most mégsem igazán a páncélokat mutatja nekem, hanem a levetett kérgek mögött megbújó szebb élet reményét."A páncél, az a rohadt páncél, gondolta keserűen." De ahhoz le kell vedleni, ki kell nőni a korábbi gúnyát. Ebben a növekedésben segíthetnek ezek a történetek.
A sokszínű írások a legkülönbözőbb helyzeteket mutatják be, olykor a szívfacsaró elmúlást is. A végtelenségig olvastam volna még, és érezhető, hogy a rengeteg mondanivaló, és a rengeteg tanulnivaló mezején járunk.Tényleg sok oldalról közelít Nádasdy Ádám a témához, és mind valami újat ad, de nekem mégis legjobban a záró novella, a "Ha egyszer kibillen" című írás tetszett. Ez leginkább a lélektan oldaláról mutatja be a titkolt nemi identitás megsebzett lelkületű férfiját. Most nem egy bohém, egy szókimondó ember áll a középpontban, hanem egy másfajta páncélba burkolódzott, boldogságot remélni sem merő férfi.
Szinte mindegyik írásban volt valami különleges, volt valami, ami megfogott. Szerethető, könnyen a közelünkbe férkőző történeteket kaptam, melyek nem csupán a melegségről mesélnek, hanem a kissé széthulló félben lévő társadalmunkról is. Szóval ezt szerette volna még elmondani nekem néha szókimondóan, néha nyersen, de végtelen melegszívű empátiával Nádasdy Ádám.
Hozott pontszám: 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése