Finy Petra - Kerti szonáta

Három nő élete egy kertben találkozik. Médi és Magda az öregedő testvérpár és egy fiatal leányzó, aki a kert ápolásában segít, Frida. 1987-ben még mindig lesnek ránk, szinte minden bokorban ott egy besúgó. Vagy mégsem, csak az évtizedek félelme tapadt az emberi cselekedetekre?  A rendszerváltás küszöbén állunk, ami ugyan nem ölt még alakot, de mintha már pislákolna valamit. De más  sejteni, mint tudni valamit. 

Ennek a korszaknak a légkörét próbálta megidézni Finy Petra kötetében, ahol mindenkinek van egy batyuja, melyet látható vagy láthatatlan módon cipel magával. Van aki megtanul ezzel a teherrel élni és van, akit lehúz e súly. 

Az eltemetett titkokra fokozatosan vetül a fény, ahogy olvad a jég. Az igazság bevallása azonban tehertétel lehet a másik vállán, néha ezért jobb hallgatni. De a kimondott szavakat már nem lehet el nem hangzottá tenni.

Nem hiszem, hogy én lennék ennek a könyvnek a célközönsége. Nekem kicsit kevés volt minden aspektusa. Ezt a kötetet inkább annak a fiatal generációnak ajánlanám, aki még nem élt ebben a korszakban, nincsenek emlékei, sőt a szülei is inkább hallomásból ismerték a kemény diktatúra napjait. A lazán szerkesztett regény könnyen olvasható, jól érthető még az ifjabbak számára is. 

A kerti szonáta főszereplői a nők. A gyenge nők, akiknek  megtestesített karakterei nagy tetteket hajthatnak végre. 

A csodálatos borítóba bújtatott kötetnek nem bírtam ellenállni, Finy Petra korábbi regénye, a Marlenka azonban jobban tetszett. Mégsem bántam meg az olvasást, hiszen az a lírai hangvétel, amit a szerző becsempészett a sorok közé, gazdagsággal ajándékozott meg.

Hozott pontszám: 3,5 

 

Finy Petra

 "Az erőről mesélj, anya, a túlélésről, hogy mit tanultál Júliától? Az akaratot akarom hallani, és a hitet, tudni akarom, miként születik meg a dac a lélekben, hogy kirángassa az embert a legreménytelenebb helyzetből. Azt szeretném tudni, milyen az, amikor aranyat fújt Isten a szívemre."

  * * * * *   

"…azt szeretem, ahogy fésülsz, ahogy szépen elrendezed a gondolataimat a fejemben, a hajamban, mintha minden egyes tincsbe nyugalmat akarnál húzni a fésű fogaival. Magda a hajszálain keresztül Médi lelkébe is csepegtetett egy kis békét, mintha testvére belső világát a kinti élettel összekötő elektromos huzalok lennének ezek a hajszálak."

  * * * * *                   

"Ha a Nyugatra szakadt rokonok olykor hazalátogattak, mosolyuk kisimult volt, tejszagú és napsárga, és a legtöbb magyar azonnal feszélyezni kezdte magát. Attól a fenséges felszabadultságtól, ahogy kikérték maguknak, ha a pincér lassú volt, vagy át akarta őket vágni, ahogyan hangosan és magabiztosan beszéltek a rendőrrel, és egy percre sem néztek félre vagy rettegtek. Na, ez a nyugati magabiztosság aztán hetekre kellemes kis szorongást okozott az itthon ragadt rokonoknak."

  * * * * *          

"Milyen szemérmes ez a hajnal, gondolta Magda, ahogy kinézett az ablakon. A felhőrétegeket szégyenlősen húzza maga elé, nehogy kivillanjon a nap gömbölyű vöröse. Takargatja a reményt, elrejti a bizakodás aranyszínű idomait."