Hat kisregényről van szó, mely számomra igazából négy egység.
Az első egység, mely három írást tartalmaz az Anyám emlékei címet viseli. Mesélője az a gyermek, aki anyja álmát kell, hogy megvalósítsa, neki kell lennie a "modern nőnek". Felkerül vidékről Szöulba, először a városkapun kívülre, majd belülre. Viselkedésében, értékrendjében az új világ csillogását kell magán beteljesítenie. Az anyja állandó elégedetlenségei, a báty halála, az anyának való szüntelen megfelelési kényszer köti gúzsba lényét. A politikai változások, a koreai forradalom, az ország kettészakadása, majd a váltakozó berendezkedésű kormányok uralma miatti kavalkád sem segíti, az identitásában amúgy is zavart lány életét. Nagyobb életdarabkák egymásmellé helyezése, némely helyzetek felnagyítása, majd jelentős időbeli kiesések sora alkotja ezt a három írást. Az utószó összefoglalója alapján ez az írás merít leginkább az írónő életrajzi elemeiből. Művészien ábrázolja a fiatalság ambícióit, a küzdelem és lemondás rögös útját, és a megöregedés elengedését. Mindezt női szemmel, női oldalról.
A másodikként emlegetett kisregény furcsa váltás volt. Valamiért azt hittem, hogy valamiféle módon folytatása lesz az előző egységnek, de kiderült, hogy nincs összekötő szál, hacsak a közös történelmet nem tekintjük annak. Főszereplője a fiatalon nemi erőszakon átesett, később nőgyógyásszá lett doktornő, aki rendelőt nyit egy szegény negyedben, hogy megszabadítsa a nőket nem kívánt terhességeiktől. Nagyon kemény írás, aminek minden szálkássága ellenére sikerült közel kerülnie hozzám. A doktornő egész életében magzatelhajtással kereste kenyerét, most pedig minden vágya, hogy nyugdíjba vonulása előtt, világra segíthessen egy gyermeket. Az írónő tolla egy penge, mely belevág az olvasóba. Nem érzelgősködik, nem cincál, hanem pontosan metsz.
A harmadik írás szintén vigyázzállásba kényszerítő munka. Címe az "Álmodozó inkubátor". Az inkubátor maga a nő, akinek világra kell hoznia a boldogságot jelentő fiú utódot. Ha nincs fiú gyermek, a család boldogtalanságra van ítélve. Ebben az írásban már sokkal több volt az érzelem, sőt egy bizsergető szerelmi szálba kapaszkodva vezet minket Pak-Van sza a cél felé. Természetesen úgy vágytam valami érzelmi kielégülésre ennyi keménység után, de félig lecsapott-félig nyitottan maradó véghangot kaptam.
A legutolsó írás tetszett a legkevésbé. A főszerep szintén a nőké. Érdekessége, hogy két idősebb asszony telefonbeszélgetése által nyerünk betekintést egy újabb női élethelyzetbe. Nem is igazi beszélgetés, hiszen csak egyikük beszél. Itt is a fiúgyermek elvesztése és a politikai csatározások vesztesége kapja a hangsúlyt. Így lassan időben is eljutunk az 1980-as évekig, szinte napjainkig.
Kulturális hagyományokat, egy átalakuló nemzetet mutat be ezekben a munkákban az írónő. Én nem voltam képes elvonatkoztatni azoktól a hangsúlyos női szerepektől, amiket kiemel Pak-Van sza. Tudom, hogy korrajzot akar bemutatni ezekkel az eszközökkel, de számomra akkor is izzón jönnek át a megerőszakolt nők áldozatai, a fiú utódokat nemző női kötelességek, az inkubátor lét vonásai, a férfi nélkül maradt családok női családfenntartói.
Megérte várni erre a könyvre. Ritkán jut az ember koreai könyvhöz. Fordítása is tetszett, pont rendben volt a hagyományos ételek, ruházatok, koreai kifejezések egyensúlya is.
박완서 (Bak Wan-seo, Pák Ván-sza)
Hozott pontszám: 5
Kedvenc: Talán Az álmodozó inkubátor
Fordította: Dzsin Kjang és Varga Katalin
Könyvműhely Kiadó, Budapest, 2007
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése