Drága druszámat már szívembe zártam, amikor adott egy gyomrost az Expressz ajánlott kis könyvével. Akkor sírni sem volt erőm, mert levegőt sem kaptam. Ez az olvasás kapcsán, addig soha nem tapasztalt élmény megbélyegezte a dán írónőt nálam. Aztán kijött második magyarul megjelenő könyve is, a Dominó 2015-ben, és ennek kapcsán ellátogatott a budapesti Könyvfesztiválra. Nos, körülbelül azóta tervezem, hogy elolvasom. A molyon kapott olvasói értékelések azonban közel sem voltak olyan lelkesítőek, mint azt vártam. Titkon reméltem, hogy nekem, akinek elég faramuci ízlése van -és sokszor egy pillanatkép, egy jelenet vagy egy párbeszéd miatt el tud varázsolni a könyv-, szóval, majd nálam ismét megüti a főnyereményt.
Sajnos nem.
A könyv kulcsmondata, hogy "A szerelemben két ember mindig együtt indul el. De sohasem együtt érkezik meg.” Szép is, meg igaz is, de nálam ez inkább "Kezdetben volt a vágy".
Nehéz erről a könyvről minden cselekményre utaló kijelentés nélkül írni. Nagyon összetett történettel van dolgunk, és amikor elkezdtem magamban fogalmazni a véleményemet, akkor azt vettem észre, hogy minden kijelentésemet sorra cáfolom. Most már totálisan képtelen vagyok egyedül dűlőre jutni. Ehhez kellene egy nagy beszélgetést csapni, ahol ütköztetnénk a véleményeket. De hát, hogyan is írhatnánk ki egy eseményt, aminek hívószava az lenne "Megcsalók jelentkezzenek!" Először is annyira negatív jelentéstartalma van ennek a szónak.
Röviden, remélem minden spoiler nélkül, a történetről annyit, hogy Párizsban járunk, mondjuk napjainkban. Főszereplőnk a negyven körüli Zephyr, és felesége a hallgatag Manon. A szemben lévő házban Rose él kisbabájával, Luluval, akihez fel-fellátogat Toque az író, aki a gyermek apja, és a szerető karaterét alakítja. Aztán belép a bűvös körbe egy fotóművésznő, Sabatine, aki természetesen bár szerető anya és feleség, őrült szerelembe esik egy titokzatos férfivel, Zet-el. Iselin Hermann a szerelmi kapcsolataink teljes törzsfejlődését bemutatja ezekkel a szereplőkkel. A megszülető vágy, a vonzódás, a szexuális vágy, a beteljesülés, a kiábrándultság, a menekülés, kiüresedett szerelem után maradó valami lépcsőfokain lépkedünk. Nem lehet nem állást foglalni az olvasottakkal kapcsolatban, hiszen mindannyian valahol ott topogunk, valamelyik lépcsőfokon, sőt gyakran egyszerre állunk a langyosvizes lavórban, kezünket a magasba emelve, repülésre készen. Egy pöcc, dől a dominó, és ott vagy a karjaiban. Karnyújtásnyira van a szerelem.
Így általam összegezve a történetet, még tetszene is a könyv, de olyan bosszantó dolgok miatt, mint például Zephyr figurája, vagy a hazugsággal kapcsolatos állásfoglalása, egyszerűen nem tartom már hitelesnek ezt az egészet. Ráadásul nagyon lesújtó a végkicsengés, a cukorka utóíze keserű lett.
Viszont számos érdekes aprósággal találkozik az, aki kezébe veszi a könyvet. Az egyik ilyen kiemelendő vonás, a szöveg kitisztulása. Rendkívül leleményesen oldotta meg a szerző a fent említett párok sorsának összekapcsolódását. Meg kell említeni azonban, hogy ez nem kevés munkát igényel olvasójától. Nekem ugyanis vissz-vissza kellett lapoznom, és ráncoltam bőven a homlokomat, hogy "-Mi van?" "Kiről van szó?" Tipikusan, filmen meg nem jeleníthető szöveggel találkozunk. Ráadásul a szöveg tagolása sem olvasóbarát. De jól van ez így, hiszen ennek segítségével tudunk osztozni a szereplők időbeni megvilágosodásával.
Aztán vannak itt, ezek a fel-fel tűnő jelenetek, amik szakadozóvá teszik a cselekményt. Egy felvillanó piros kabátos nő a tér közepén, egy kiboruló táska, egy padon felejtett könyv, egy mólóról lelépő nő a kisgyermekével, egy szépségszalon, egy létrán pilinckázó fazon, egy leejtett zománc cégtábla, előhívó folyadékban úszkáló fényképek. Az volt az érzésem, mintha egy régi 8 mm-es filmfelvevőről nézném a kopottas jeleneteket. Sajátságos, lezser hangulattal borítja be a párizsi történéseket, patinás, francia eleganciát kölcsönözve.
Aki tehát egy párizsi szerelmi történetet vár a könyvtől, az máris vegye le a várólistájáról, de aki némi hajlandóságot mutat egy Luxembourg-kertbéli bújócskához, az vesse bele magát.
A történet egy padon hagyott könyvvel kezdődik. Állítólag ennek kapcsán a dán kiadó, húszezer Dominó példányt hagyott el szeret az ország padjain. Nálunk is volt hasonló kezdeményezés, talán sokan emlékeztek is rá, a "Veszíts el egy könyvet" játékra.
Hozott pontszám:4
Kedvenc karakter: Nem tudom, de nem Rose
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése