Ennek a könyvnek súlya van. Minden szempontból súlya van. El sem tudom képzelni, hogy abból a sokszínű mondanivalóból, amit Lesznai Anna közvetít felénk, mi az, amit kiragadjak? 1320 oldal tömény, minden sorában üzenetet tartalmazó regény.
Az 1800-as évek második felétől indul a történet, az akkor még Magyarországhoz tartozó Liszkán, ahol birtokot vásárol a kikeresztelkedett, zsidó származású Berkovics család. Alapvetően az ő családtörténetük adja a társadalmi és történelmi változásokat bemutató monumentális alkotás hátterét. Berkovics István egy igazi egyéniség volt, aki egész életében aktívan részt kívánt venni a politikai életben, de soha nem válhatott annyira részévé ennek, mint szerette volna. Szíve egyszerre izzott a pesti forgatagért és a liszkai kert nyugalmáért. Gyermekei, János és Lizó történetében olvashatjuk tovább a huszadik század embert próbáló eseményeit. Liszkától jó órányi kocsiútra fekszik Jeszenő, ahol a Cserháty família, és elsősorban Cserháty Péter szeretné kastélyát és birtokát felvirágoztatni. A kétgenerációs családregény az első világháborún és a trianoni területelcsatolásokon át, a Horthy-korszakig állít történelmi tablót mind a kisemberek, mind pedig a nagybirtokosok életének.
Egyfelől a társadalmi változásoknak, a monarchia felbomlásának, a dzsentri világ eltűnésének, a paraszti világ átalakulásának vagyunk tanúi, másfelől a szocializmus megszületésének kezdeti elképzeléseit követhetjük nyomon, de a történet ugyanúgy szól a feminizmus magyar szárnypróbálgatásáról is, mint a magyarság kérdéséről. Mivel a könyv önéletrajzi ihletésű, és Berkovics Lizi maga az írónő, így első kézből, sokszor megdöbbentő őszinteséggel találkozunk például a női szexualitás témájával. Ne felejtsük el, hogy Lesznai Anna majd nyolcvanévesen fejezte be könyvét, ami 1966-ban jelent meg először! Sajnos azóta sem kapja meg az őt megillető helyét. Mindenképp nagyobb elismerést érdemel alkotása, még akkor is, ha személy szerint nekem is volt vele bajom...
De mielőtt a személyes érintettségekről szólnék pár szót, hadd méltassam túl a tartalmi jelentőségen, egy kicsit irodalmi szempontból is a regényt. A Berkovics és Cserháty családon kívül számos mellékszereplő magánéleti szálát dolgozta ki Lesznai Anna részletesen. Természetesen mindenképp hangsúlyos ezekben a főalakokhoz kapcsolódó viszonyuk, de megdöbbentő az a rugalmasság, ahogyan a szerző például egy intéző, vagy egy cselédlány bőrébe is játszi könnyedséggel bele tud bújni. Egészen elképesztő ez a teljesítmény. Itt emelném ki a sok szereplő közül Böskét. Már olvasáskor megfogadtam, hogy róla mindenképp mesélek. Böske egy egyszerű kis parasztlány, akit a Cserháty birtok körül látunk fel-feltűnni. Hol az ifjú Cserháty Józsi szeretgeti, hol az idősebb Cserháty úr törvénytelen fiának, Lalinak a babája. Boldogulása érdekében repked ide-oda. Történetében fantasztikusan ütközteti az írónő a gyakran egészen állatias vágyakat, a megfontolt lépésekkel. Itt leginkább egy Móricz novellában éreztem magam, és jó volt.
A paraszti naturális világ mellett nem szabad elfelejtkezni arról, hogy ott van a barokkos pompában úszó liszkai birtok, a Kert. Amikor azt mondtam, hogy elképzelni sem tudom, merre fog ez a bejegyzés kanyarogni, akkor azt komolyan mondtam. Oldalakat lehetne ugyanis írni arról, hogy mit jelent a Kert a szereplők számára. Mindenkinek megvan a személyes, hozzá fűződő viszonya. De mindenképp egy biztos pont, egy bázis, a remény egy menedéke, ami ennek a biztonságnak ellenére nagyon is ingatag, folyamatosan változik. Ha másra nem is gondolunk, de eszünkbe kell jutnia, annak a történelmi ténynek, hogy a könyv végén éppen Csehszlovákiához van csatolva. De maga a kert valóban egyik szegletköve a történetnek.
És akkor egy-két fájó pontom.
Körülbelül a regény egyharmadáig nehezen tudtam felvenni a ritmust. Ez egy nagyon lassan olvasható könyv, számos régies kifejezéssel, olykor nehézkes behelyezkedéssel a történetbe. Igazából az zavart, hogy képtelen voltam bárkivel is együttérezni. Bár Lesznai Anna tényleg plasztikus szereplőket alkotott, ezek maradtak a maguk plasztikusságában rideg szobrok. Csupa visszataszító figura. Egészen addig tartott ez a hatás, amíg Lizi fel nem tűnt. Az ő színes, élménydús és izgalmas alakja végre meghozta azt a pezsgést, ami átlendített engem is a "kerítésen". Végre bent voltam. Nehéz ám úgy olvasni egy könyvet, hogy senkivel sem tudunk azonosulni!
Aztán nem könnyítette meg a helyzetemet az sem, hogy a történet véleményem szerint túlírt. Mindent bele szeretett volna sűríteni az írónő ebbe a kötetbe, amit nem lehet a végtelenségig tágítani. Szerintem, ha lett volna még ideje, biztos átgondolta volna ezt. Nem is a rengeteg szereplő egyéni története volt sok, hanem inkább azzal volt gondom, hogy nem egyszer találkozunk teljesen felesleges kitérőkkel, amik nem vitték sehova sem a cselekményt. Mivel Lesznai Anna meséket és verseket írt elsősorban, ez az egyetlen regénye, így betudhatjuk ezeket a hibákat a kezdők tévelygésének. Ahhoz képest viszont, hogy ez az egyetlen regénye, meg kell állapítani, hogy megkerülhetetlen alkotás lett, egy kordokumentum.
Lesznai Anna tulajdonképpen nem csinált mást, mint azt életében oly sokszor tette: mesélt. Hosszan, bőven, alaposan és részletesen, ahogyan hímzett. Hiszen ő nem csupán költőnő és írónő, hanem grafikus, illusztrátor és népi hímzéssel foglalkozó iparművész és tanár is volt. Ebből a szecessziós, buja gazdagságból mindenki kihalászhatja a számára éppen legaktuálisabb mondanivalót. Hozzám leginkább Cserháty Józsi életének tragédiája ért el, az a tipikus se ide, se oda nem tartozás. Az apja elveivel nem értett egyet, de neveltetése révén képtelen volt megtalálni a saját hangját. Mindvégig ugyanazt a lányt szerette, de nem vállalta fel őt, inkább a teljesen megalázó vég felé hagyta magát sodorni. Persze soha nem könnyű megtalálni az embernek a helyét a világban, de egy átalakulóban levő társadalomban, egy világégés poklában perzselődő Európában ez még kilátástalanabb feladat lehetett.
Hozott pontszám: 4/5
Lesznai Anna
"Pedig milyen kevés kellene hozzá, hogy tündérkertté alakuljon át ez a világ."
"Háborúk mindig voltak és lesznek is! Az emberiség főnixmadár. Időnként lánggal pusztítja magát, hogy újra feltámadjon."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése