Dahlke, Ruediger - A lélek árnyai

Kibékülés titkos énünkkel

Biztos, hogy a kötet életem legmeghatározóbb könyveinek egyike. Elmondható ez magáról Ruediger Dahlke-ról is, akivel közel harminc éve úton vagyok. Szerencsére "A lélek árnyai" munkájáról csak most hallottam, mert azt hiszem, nem tudtam volna mit kezdeni mondandójával, ilyen mélyen képtelen lettem volna dolgozni magammal eddig. Egyik könyvéről sem mondható el, hogy elég elolvasni, de erről aztán végképp nem. 

A lélek árnyai, személyiségünk árnyékában, láthatatlan területén aktívan tevékenykedő valóságok. Nagy kérdés, hogy kerültek oda? Már Jung is rengeteget foglalkozott a témával, nevéhez köthető az árnyékterápia, ami számára az egész tudattalant jelentette. Úgy gondolta, hogy az összes testi, lelki, szellemi és társadalmi tünet az árnyék megnyilvánulása. Dahlke is felismerte, hogy harminc éven át, egy sor könyv megírása után is,  folyamatosan e téma körül forgolódott.

A tudattalan működései érvényesülnek, amikor mást teszünk, amit szeretnénk, amikor váratlan és ismeretlen érzések törnek maguknak utat, a tőlünk távol álló vágyakban és álmokban. Amit elfojtunk magunkban az nem szűnik meg létezni, csupán kikerül a látókörből, száműzzük lelkünk alvilágába. Dahlke végigvezet bennünket, hogyan tudjuk nyakon csípni ezeket az árnyékjelenségeket. Fejezetről fejezetre egy úgynevezett árnyéknapló vezetésére biztat bennünket, és pontosan meghatározott feladatokat ad. A feladatok közt olyanok szerepelnek, mint például egy adott film megnézése és megadott kérdésekre felelet adása; alapos végiggondolása annak, hogy miért érzünk ellenszenvet bizonyos dolgok iránt; szembenézés a megbocsátás és hála gondolatával. Körülbelül ötven különböző feladat segítségével kerülhetünk egyre közelebb a mélyben lapuló tartalmakhoz. Azt hiszem, hogy becsülettel, egyedül ezt képtelenség végigjárni, pláne feldolgozni. Mert a felszínre kerülést egy elfogadás is kell, hogy kövesse annak érdekében, hogy integrálódni tudjon a személyiségbe. Ezt pedig egy hosszú-hosszú folyamat, ami még a legegészségesebbek számára is kihívást jelent. Alaposságra törekedett a szerző talán pontosan azért, mert különbözőképpen vagyunk képesek rátekinteni gyengéinkre, nem minden téren tudunk őszinték lenni magunkhoz.  Így aztán magának a könyvnek az elolvasása és minimális magamra tekintés is három hónapot vett igénybe, és elmondhatom, nagyon a felszínt karcolgatom. Valahogy jól kell tudni kezelni ennek a könyvnek az anyagát, hogy hasznos legyen számunkra. 

Az életközépi válság a tudattalanba behányt vaskos tartalmak elementáris erővel kirobbanó, szinte kezelhetetlen krízisei. Mit kezdhetünk ezekkel a maguknak hangot követelő részekkel? Önmagunk elfogadása, a helyes önszeretet ezekre a megdöbbentő tartalmakra is vonatkoznak. Meg kell ismernünk, hogy mi volt az árnyékban, miért voltak ott, hogyan segítették a túlélésünket és legfőképp, most mit kezdhetünk ezekkel az idegenekkel? Vajon hogyan szerethetem a pénzsóvárgásomat, az irigységemet, kötekedéseimet, hűtlenségeimet, lustaságomat? Mi kell ahhoz, hogy képesek legyünk kibékülni a legsötétebb árnyákkal is? 

Az önismereti munkának egy kardinális részével foglalkozik a könyv. Hozhat nagy felismeréseket és annak függvényében, mennyire állunk bele  a témába, segíthet egy jól működő, harmonikus személyiség kialakításában. 

A könyv teljesen érthető módon, lépésről lépésre hozza közelebb az emberhez ezt a nehéz témát. Nekem sokat segített, hogy az elmúlt másfél évben más intenzív önismereti munkában is részt veszek, többek közt művészetterápiában, ami egész más, nonverbális módon járul hozzá a tudattalanom feltérképezéséhez. Mégis a könyvet néha túl soknak éreztem. Mondjuk csak nevetek magamon, mert Ruediger Dahlke korábbi könyveiben is mindig voltak olyan részek, melyeket első olvasásra hajmeresztőnek, kiakasztónak éreztem, aztán évek múlva képessé váltam ezek -részben, egészben történő- elfogadására. (Erre mondja a szerző, amit elutasítasz, azzal van csak igazán dolgod) Mégis úgy gondolom, hogy a könyv:

Hozott pontszáma: 5 

 Ruediger Dahlke

 "Az a tény, hogy másokkal szembeni szemrehányásaink és vádaskodásaink mögött mindig a saját árnyékunk rejlik, a szó legszorosabb értelmében csodálatos esélyt nyújt arra, hogy ezekkel a támadásokkal rendkívül hatékonyan bánjunk."

 

"Ahonnan megvonjuk a tudat világosságát, ott árnyékot keltünk."

 

"Az árnyékkal való szembesüléskor légzésünk világít rá a problémára, de rögtön a megoldásra is. A be- és kilélegzést nem ítéljük meg, azaz mindkét véglet egyaránt kedves és fontos számunkra. Egyiket sem részesítjük előnyben; légzésünk ritmusa egyenletesen és biztonságosan kísér végig minket az életen.
Ritmusa két pólus váltakozása révén születik, és ez létfontosságú. Rudolf Steiner, az antropozófia atyja azt állította, hogy minden élet kezdettől fogva ritmus. Az ellentétek világában az élet csakugyan a pólusok ritmikus változásából bontakozik ki, ez nem csak a lélegzésből látszik. Ám ha ítélkezni kezdünk az élet eme lüktetése fölött, nyomban gondjaink támadnak."