Kétezer év mélységének artézi kútjából törtnek fel az első élmények, amikor megjelenik a római Száműzött Sopianae-ban. Már ő is látja a hely szépségét, érzi kötődését a vidékhez, melyhez az idők folyamán sorra csatlakoznak a leszármazottak, vendégek és ellenségek. Az idők rétegein keresztül vezet bennünket Péntek Orsolya; tanúi lehetünk, hogyan jelennek meg a vidéken az első magyar nemzetségek, láthatjuk a tatárok pusztító fellegét, a romba dőlő templomot, s vele a düledező álmokat, hogy aztán láthassuk egyetemi várossá magasodva. Egymás után tűnnek fel a korszakok kiemelkedő pécsi alakjai. Színre lép a humanizmus előfutára, Janus Pannonius is, s lassan teret kap a város identitására legnagyobb hatást gyakorló növekvő félhold, a török megjelenése. A nevek és vérek egyre jobban keverednek, szétválaszthatatlanná téve az eredetet. Ennek a folyamatos áramlásnak, elegyedésnek számtalan motorja van, hiszen vannak itt érzelmek, vágyak, törekvések és harcok. Pusztít a pestis, a világháborúk, a forradalmak, közben az emberek érkeznek messzi vidékekről és menekülnek távoli országokba. Ennek a hatalmas olvasztótégelynek a habjaiból pedig fel-felbukkannak a szédületes színek és ízek, illatok és aromák, melyek elválaszthatatlanná válnak Pécs városától. A napfényben tündöklő szőlőszemek képe már önmagában elég lenne, hogy szerelembe essünk, de itt vannak még az ellenállhatatlan rózsák is, a virágzó mandulafák, a dohánnyal keveredő jázmin és levendula illata. Harmónia hullámzik ezen a vidéken, bármi is legyen a jelen rideg ténye.
Csodálatosan ír Péntek Orsolya, sima és gördülékeny minden mondata. A monumentális történelmi háttér megalkotása mindvégig arányos tudott maradni. Képes volt olyan valós, látszólag jelentéktelen embereket kiemelni az idők tengeréből, akiknek történetét a nép ajka éltetett, akik jelenlétükkel akár a mai napig is azzá teszik a várost, ami. Egzotikusan gazdag, dús és termékeny ez a regény. Lelkesülten olvastam a történetben feltűnő Zsolnay családról szóló részleteket, akárcsak a főtéren trónoló vaskos és masszív Dzsámi legendáját. Szívmelengető volt a tettyei derviskolostor romjaira bukkanni a sorok között, akárcsak betérni a Caflish Cukrászdába, mint egykor Kőrösi Zoltán Szívlekvárjában.
Annak már többször tanúi lehettünk, ahogy egy családregényben a szereplők, mint kilincset adják egymásnak tovább életük folytatását a történelem viharain keresztül. De itt ez a bizonyos kilincs, maga a város. Kiemelkedő alkotással találkoztam, amely bámulatosan húzza korccá a kiválasztott eseményeket, egyben pazar nyelvi készlettel dolgozva ajándékozza meg olvasóit egy különleges látásmóddal. Nehéz ezek után nem úgy nézni a városra, mint ahogy a szerző írta. "Irem a földi mennyország. A sehol sem létező, mégis meglévő város.”
Gyerekkoromban varázslatos helynek képzeltem Pécset. Nem jártam ott, az osztálykirándulásainkból valahogy kimaradt. Egyik nénikémtől azonban kaptunk levelezőlapokat, amin egy zömök, leginkább csillagvizsgálóhoz hasonlító épület tornyosult. A pécsi Dzsámi megismerése sokáig váratott magára. Mai formájában pont azt az összeforródást tükrözi számomra, amit maga a regényben színre lépő Pécs jelent. Azon gondolkodtam, hogy micsoda élmény lehet pécsiként benne élni ebben a regényben; végigjárni a Tompa Mihály utca minden részletét, feltekinteni a Barbakán medvehátára, bolyongani a rózsakertekben, s elidőzni a székesegyház árnyékában.
Hozott pontszám: 5* (kedvenc lett)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése