2024. január 2., kedd

Buji Ferenc - Az ​elfelejtett evangélium

December reggeleim meghatározó olvasmánya volt Buji Ferenc kötete. Gyorsabban nem is érdemes haladni ezzel a könyvvel, mert szinte minden fejezetére jellemző, hogy abban található legalább egy olyan gondolat, amely szembemegy a megszokott Szentírás magyarázattal. S ezt nem azért teszi, mert kötekedni akarna, mert fordítási hibákra vadászna, hanem teszi ezt azért, mert nézőpontot vált és a Lélek szellemében olvassa az evangéliumokat, s elsősorban a szinoptikusokat. Mert "A betű öl. A lélek az, ami éltet." (2Kor 3,6) Tulajdonképpen, ha ebben a szellemben nézzük az evangéliumokat, akkor minden vers új megvilágításba kerülhet. Buji Ferenc a teljesség igénye nélkül ragad ki részleteket, melyek szerinte a legtöbbször homályban maradnak, főként azért, mert ezek nincsenek összhangban a polgári keresztény eszménnyel. Persze muszáj alkalmazkodnunk ahhoz a világhoz, melyben élünk, de ez egy csapda is egyben, hiszen pont a másságát, tisztaságát veszítheti el a tanítás, ha elkényelmesedik. Kemény igazságok hangzanak el már a prológusban is ezzel kapcsolatban. Egyetlen megoldás létezik, vissza a tiszta forráshoz, az eredethez, amit nem a jelenlegi világszemléletből, hanem a keletkezés idejének képéből kell megérteni. Másrészről muszáj levakarni magunkról az évszázadok plakkosodását, ami elzár a lényegtől. 

Először hiányzott nekem valamiféle koncepció a könyvből, hirtelen belekerültünk a sűrűjébe. De ahogy haladtam az olvasással rájöttem, hogy itt talán nem is lehet egymásra épülés. Az elfelejtett evangélium kifejezés nem egy apokrif vagy  eltűnt iratot takar, hanem azt, hogyan felejtődött el az Evangélium lényegi magja, miként vált "emészthető" vallásgyakorlattá a tanítás. 

Az olvasásra jellemző, hogy az idézett ige után bekapcsol az olvasóban az a tanítás, amit ezzel kapcsolatban hallott, majd jönnek Buji Ferenc gondolatai, az olvasó tiltakozása, magyarázkodása és általában a nyomában megszületik a felismerés is. Több olyan rész volt, ami elindított bennem valamit, de olyan is akadt, amit én eddig is így gondoltam. Persze mindez ugyanúgy halott szóvá válik, ha a megértett dolgot nem használja az ember. Okos gondolatok, de minden marad a régiben. Márpedig, aki a belső körhöz tartozik, annak megadatik, hogy megismerje az Isten országának titkait, míg a többieknek csak a példabeszédek jutnak (Lk (8,11) Aki képes arra, hogy megkérdőjelezzen olyan dolgokat is, amit eddig nem tett, az képes csak fejlődni. Ez nem jelenti azt, hogy el kell fogadni azt, amit a szerző leír, de igenis meg kell válaszolnia például azt, hogyan tudja magát Krisztus követőnek vallani, miközben pénzt gyűjt a bankszámlájára, ha nem a Gondviselésben, hanem a saját ügyességében bízik. 

Nézőpontot kell váltani, ahogyan a borítón látható feszületet alkotó Dalí is tette. (Salvador Dalí - Keresztes Szent János Krisztus) Azt hiszem a könyv minden sora újraértelmezésre hív, és aki tényleg szakítani akar  komfortkereszténységével, a mai világba temetkezett létével,  az ennek segítségével elindulhat. Ne a rendszerben, az Egyházban, hanem saját magában lássa meg azokat a helyeket, ahol hiba van, ahol a világ szolgai sorába állt be. Azzal az egy dologgal nem tudok csak egyet érteni, hogy az általánosítások miatt kizáródnak olyan keresztények -köztük papok és szerzetesek is-, akik nem az eltorzult kereszténység mentén élik Krisztus követő életüket. 

 

Hozott pontszám: 5 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése