Talán a könyv címe öntudatlanul behívta nálam az olvasást, ami vízkereszt idejére esett. A történetben és a valós ünnepi időszakban is ugyanazzal a jelenséggel dolgozunk, az égen váratlanul egy hatalmas, fényes csillag jelenik meg. Az emberek, akik élik a maguk kis egyszerű életét, küzdenek a saját problémáikkal azt veszik észre, hogy valami új réteg lép a hátterükbe. Apró megmagyarázhatatlan dolgok; tömegével vándorló rákok, elpusztult macskák, egy borz a nappaliban, megzavarodott emberek. A legkülönfélébb szereplők sorsában azonban az az egyetlen közös szál, hogy mindenhol történik valami hajmeresztő.
A regény kilenc ember egymást követő beszámolójából áll, akik mindannyian ugyanabban az időben, egy nyár végi forró augusztusi két napban, Bergen környékén vannak. A mesélést kezdő Arne vonalát éreztem természetesen a legerősebbnek, ami kijelöli, hogy bármi is hangzik itt el, az Knausgårdból indul ki. Az erős önéletrajzi elemeket tartalmazó ciklus hangulata számomra a nem régen olvasott Tavasz kötettel áll szinte teljes összhangban. Az izgalmas stílusban megírt vonalat nehezen engedtem el, amikor a történet egy lelkésznő, Kathrine sorsára vált. Azt kell mondanom, hogy ezzel is úgy voltam, hogy legszívesebben előre lapoztam volna, hogy követhessem tovább a sorsát. Ahogy jöttek a személyek és a saját történetek mind teljesen behúzott. A könyv egyrészt annak bizonyítéka számomra, hogy ez az ember állandó flow-ban lehet, hogy ilyen monumentálisan tud alkotni, szerintem folyton ír fejben, másrészt, rendkívül tehetségesnek is tartom. Képes volt megteremteni annak a lehetőségét, hogy gyakorlatilag 2-3 oldal után már teljesen átérezzem az új karakter személyiségét, lássam a felállított új helyszínt. A könyv szerkesztésében is óriási játékot éreztem, mert a tét valahogy mindig emelkedik, a lassan csöpögtetett információk megnyomják az adrenalint az olvasóban is, ezért sem tud ellaposodni 700 oldalon át.
De az, hogy miről szól ez a könyv, vajon tényleg csak egy irodalmi játékról, egy fikcióról van szó, vagy valami jóval súlyosabb mondandó húzódik a misztikus történet mögött, ami nem nélkülözi a thriller és a brutális gyilkosságok elemeit sem, az teljes mértékben az olvasóra van bízva. A kötetbe beleszőve olvashatjuk az egyik szereplő esszéjét a halálról és a holtakról, ami számomra az összes szálat egy közös platformra, kvázi egy fennsíkra vezette fel. Ez a közel ötven oldalas betét, mely kitér a halottkultusz ősi elemeire, a mitologikus alapokra, szubjektív meglátásokkal vegyítve kínál egy fakultatív megoldókulcsot, mégis inkább afelé tereli a regényt, hogy komolyabban vegyük, mint csupán egy fikciót. A cselekmény intenzív ábrázolása egyébként is belénk mászik, onnan lentről, mélyről fog befolyásolni, még ha nem is akarjuk majd. Mondhatni, hogy az egyes karakterek Knausgård főkérdéseinek és problémáinak hordozói és megszemélyesítői. Talán innen is ered ez a hihetetlenül masszívan átruházott individualitás minden egyes szereplőnél.
Számomra ez a könyv arról szól, hogy mindennek dacára: "Mit teszel?"
Lebilincselő olvasmány, igazi kikapcsolódás, s mindvégig szól a zene.
Hozott pontszám: 5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése