Wohlleben, Peter - Az ​állatok érzelmi élete

Nagyon szerettem volna már megismerkedni Peter Wohlleben munkásságával. Könyveinek címei azonnal felkeltették az érdeklődésemet, és a Park Kiadó igazán tetszetős sorozatban bocsátotta útjára a sorozatot. Persze érthető, ha lázba jövünk olyan címektől melyekben szerepel: a titokzatos, a rejtett, vagy a jelbeszéd; mind olyan kifejezés, ami az élővilággal kapcsolatban érdeklődést vált ki az emberből. Hajdan éveken át tanultuk környezetünk résztvevőinek kialakulását, felépítését, működését, aztán legtöbbünk életében a középiskola befejeztével, ez a fejezet is lezárult. Aki kertes házban él, vagy van telke, van valami kertkapcsolata, netán egy kutyája, macskája, madara, hala vagy teknőse az szerencsésnek mondhatja magát, kapcsolatban tud maradni az élővilággal. De még ők sem juthatnak a megismerés olyan mély szintjére, mint ahová a német szerző kalauzol bennünket.

Akinek van, vagy volt valaha állata, annak teljesen kézenfekvő, hogy az állatoknak igen is van érzelmi élete. Hányan mesélték már nekem is, hogy kutyájuk  megérzi a gazdi hangulatváltozásait, képesek vigasztalni, együtt örülni, szégyenkezni, félni. A szerző azoknak a sokszínű érzéseknek a meglétét mutatja be, melyek megjelenése erőteljes az állatvilágban is. Kezdi az anyai szeretettel, a gondoskodással és hatalmas ívet leírva végigveszi az állatok életének jellegzetes állomásait egészen a gyászig. A rövid fejezetek közérthetően írják le az adott viselkedéshez kötődő érzelmeket. Többször találkozunk a szerző saját tapasztalataival is, melyet erdészként szerez be lakókörnyezetéből. Az emberekhez képest változhat az állatok érzéseinek kifejeződése, láthatjuk a hasonlóságokat, de a különbségeket is. 

Az elmúlt évben olvastam Mariszajev-Az utolsó farkas című könyvét, mely illusztrációja is lehetne Wohlleben kötetének. Ott még sokkal összetettebb érzelmekkel is találkozhattam, és nem utolsó sorban az a kiadvány nem az állatok érzelmi életét hivatott bemutatni, egyszerűen csak mesélt minden feladattudattól mentesen. Szépen összecsengett ez a két olvasmányom. Nagyon jó olvasni az állatokról, a növényvilágról, az ökológiai környezetünkről. Egyszerűen kitárul és kitágul a világ, szorosabb kapcsolatba kerülünk velük, tartalmasabbá válik ezáltal az életünk is. A régiségben élők még ismerték az egymásra utaltságnak a valóságát, de manapság már bele sem gondolunk az élővilág más szereplőinek fontosságába, valahogy kikerültünk a körforgásból és azt gondoljuk, felettük állunk. Peter Wohlleben azonban visszavezet bennünket ehhez az ősi kapcsolódáshoz, lehetőséget ad, hogy ne csak biodíszletként értelmezzük az állatok jelenlétét, figyeljünk egyéniségükre, érzéseikre. Minden fejezetben találkozunk olyan  érdekességekkel, amit eddig még nem hallhattunk. 

Jól érezhető, hogy a szerző nem akarja olvasóit nagyon megterhelni, alig pár oldalt szán egy-egy téma bemutatására. Itt éreztem egy kis hiányosságot, ami talán saját igényemet tükrözi. A gyászról például kifejezetten keveset ír szerintem. Abban viszont sokat segít, hogy elindulhasson egy másfajta gondolkodás az állatokkal kapcsolatban, ami nem csak a hasznosságuk szerinti megítélésükön alapul, hanem sokszínűségük, érdekességük, egyediségük értékelésének fontosságát hirdeti. 

Hozott pontszám: 4/5

Peter Wohlleben