Mancuso, Stefano - Zöld ​forradalom

 A növények már feltalálták a jövőnket

 

Az olasz nemzetiségű Stefano Mancuso elismert növényneurológus neve leginkább a Jellyfish Barge projektről ismert. Ez a tengerfelszínen lebegő növénytermesztési rendszer elnyerte a 2015-ben megrendezett milánói világkiállítás UNIDO díját. A rendszer azzal a kihívással akar szembenézni, amit a földterületek csökkenése mellett a népességnövekedés jelent. Az izgalmas projektről a könyv utolsó fejezetében olvashatunk. De amíg odáig eljutunk számos egyéb érdekességgel találkozhatunk a kötetben. Ha egy mondatban kellene jellemeznem, azt mondanám, hogy dolgok, amikről eddig még nem hallottunk. 

 

Mancuso azzal a ténnyel dolgozik, hogy szerinte a növényi szervezetek sokkal korszerűbbek, mint azt mi gondolnánk, sőt ellenállóbbnak tartja őket az állatoknál is. Meglátása szerint a felépítésük, szerkezetük és működésük is zavarba ejtően tökéletes. Fejezetről fejezetre egy-egy ilyen növényi sajátosságot állít elénk, hogy megvizsgálva állítását,  belássuk igazát. Így aztán kilenc egészen különös újdonsággal találkozhatunk a növények kapcsán. 

 

Jellyfish Barge kívülről

 

Az első fejezet bebizonyítja, hogy a növények rendelkeznek rövidtávú memóriával, sőt valószínűleg egy agy nélküli emlékezésről is beszélhetünk velük kapcsolatban. A fejezet a mimózát hozza példának, melyet már a XVIII-XIX. században is vizsgálgattak a természettudósok. Mancuso az elődök ötletéből kiindulva tökéletesítette bizonyítási elméletét. A második fejezet megismertet bennünket a BIOIN fogalmával, mely egyfajta növényi működést alkalmazó robottechnológia. Ez a projekt szerintem még finomításra vár, valószínűleg a modellek tökéletesítéséhez szükséges anyagi háttér megteremtése fog áttörést jelenteni. Az ötlet a növények ellenállási mechanizmusainak sikeréből indul ki. 

 

Bükköny

 

A harmadik részben úgy jelennek meg zöld barátaink, mint utánzóművészet. Bizony, léteznek olyan növények, melyek képesek felvenni a mellettük élő növények, vagy környezet alakját. A fejezet azt a nagy kérdést kutatja, hogyan lehetséges ez, ha nincs a növényeknek szeme? Már, ha elfogadjuk a korábbi részben tárgyalt agy kérdését. Teljesen elképesztő összefüggések jelennek meg szemünk előtt. ez a rész azért volt az egyik kedvencem, mert az itt vizsgált tavaszi bökkönyt én is górcső alá vettem a nyáron. Ez a kis egyszerű gyomnak tekinthető futónövény a lencséhez hasonló termést növeszt. Az én tapasztalásomat az volt, hogy a begyűjtött hüvelyeket egy tálkán szállítottam haza. Nem voltam túl messze a begyűjtés helyétől, de hazafelé hatalmas robajokra lettem figyelmet, ami a tálkám felől érkezett. Az apró magok a rázkódás hatására egyenesen kirobbantak a hüvelyekből. Ez órási utazási lehetőséget jelent a 2 milliméter nagyságú magocska számára. (Itthon el is vetettem, ami megmaradt nekem.) A következő rész az állítólagosan nem mozgó növények mozgását elemzi. Na itt is olvashatunk izgalmas felfedezéseket. A modellünk ezúttal a hihetetlen "erodium cicutarium" , hétköznapi nevét a bürökgémorr lesz. 

 

Ezután a manipulációs mesternövényekről lesz szó, élükön az erős paprikával. Sok megdöbbentő dologgal találkozhatunk a kötetben, de a hatodik fejezet igencsak megköveteli, hogy másként tekintsünk a növényekre. A növényi demokráciáról lesz ugyanis szó. Az olasz tudós egészen messziről indul eszmefuttatásában, és nem kevésbé messze érnek véget gondolatai. Vajon tényleg tanulhatunk kooperációt ezektől az egyszerű élőlényektől? A következő, nyolcadik rész az építőművész növényekkel ismertet meg bennünket. Lehetnek-e ötletadói a növények a toronyházak energiatakarékosságában? A filotaxis elrendezés hasznosságát már Leonardo de Vinci is észrevette. Miért ne használhatnánk mi is a természetben megtalálható praktikumot? Az 1851-ben, Londonban zajló világkiállítás Crystal Palace (Kristálypalota) épülete szintén egy különleges növényről lett mintázva, a lenyűgöző Victoria Amazonica tavirózsáról. A növényt egyébként mindenki megnézheti, aki a budapesti Füvészkertbe ellátogat. Sajnos a csupán két napig virágzó tavirózsa szépségét én is csak bimbó formájában láttam. Viszont az akár 45 kilót is elbíró levélszerkezete az, ami lázba hozta az építészeket. 

 

 

Szó van még a kötetben az űrhajós növényekről, leginkább arról, hogyan viselkednek a gravitáció hiányában. S az utolsó blokk, a már korábban említett tengervíz felhasználásának lehetőségét mutatja be a növénytermesztés szempontjából. Ezeknek a hihetetlen összefüggéseknek illusztrálása rendkívül fontos, és a könyv legnagyobb erénye pont az, hogy minden állítását fotókkal, érthető sémarajzokkal erősíti meg. Nem mondom, hogy mindent megjegyeztem vagy értek ebből. Ezen persze senki se csodálkozzon, hiszen Mancuso állításai szembe mennek mindazzal, amit eddig a növényekről tanultunk, tudnunk vagy gondoltunk. Az elfogult kutató minden sorát átitatja a növények iránti tisztelete és szeretete. Nem véletlen, hogy könyvének alcíme is a jövővel kapcsolatos, hiszen ő a növényektől való tanulásban látja a jelenlegi civilizáció problémáinak megoldását. 

Mancuso a kutató szemüvegén át foglalkozik a témával, a világ teremtettségének kérdését, a teremtésvédelmet nem hozza szóba kifejezetten, de alapállítása, mely a növények tökéletességét tarja szem előtt, mégis megszólalni engedi ezt a hangot is a figyelmes olvasóban. 

Izgalmas, érdekes kötete, nem baj, hogy csak felvetés szintjén foglalkozik a témákkal, ilyen is kell, hiszen nem mindenki tudományos minőségben akar minderről olvasni. Nekem csak annyi volt vele a bajom, hogy egy-egy növényt ragad ki állításai igazolására, az összes növényre nem igazak ezek az állítások. De ha van olyan növény, ami mimikrit használ, vagy mozogni képes vagy manipulálja  a környezetét, akkor ezzel mindenképp érdemes lesz foglalkozni a jövőben. 

Hozott pontszám: 4

 

 

Photo credit: Alessandro Moggi