Akkor hát elérkeztem végre a Waldenhez is. Thoreau munkássága megkerülhetetlen volt számomra, elmondani sem tudom, hányszor került elő olvasmányaiban életfilozófiája, és leginkább Walden című esszéje. Tavaly már volt egy röpke randevúnk, "A gyaloglásról" című vékonyka kötetét sikerült megszereznem és elolvasnom.
"Azért mentem ki az erdőre, mert nyíltan szemtől szembe akartam kerülni
az élet alapvető tényeivel, s kitapasztalni, mit tanulhatok az élettől,
nehogy majd halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem is éltem."
Ezek a sokunk számára ismerős sorok, fiatalkorom egyik meghatározó filmjében, a "Holt költők társaságában" hangzanak el. Thoreau szavai helyet kaptak Byron, Whitman sorai mellett, és úgy simultak bele életembe, hogy már nem is tudtam, hol és mikor születtek meg bennem. A Walden alaphelyzete pontosan az a civilizációból való kivonulás, ami segít megélni az élet valódiságát. Mindez majdnem kétszáz évvel ezelőtt történt, de aktualitása semmit sem csorbult. Thoreau két év és két hónapot élt a massachusettsi Concordhoz közel eső Walden-tó partjánál. Főként gyűjtögetésből, növénytermesztésből, halászatból, valamint a környékbelieknél végzett fizikai munkából származó bevételből tartotta fenn magát. Egyetlen helyiségből álló, maga építette házban élt, melynek berendezése minimális volt. Lakhelye mindig nyitva állt, bárki bejöhetett akkor is, ha ő nem volt otthon.
A könyvnek egyrészről megvan a maga reális vonulata, mivel Thoreau precíz kimutatást végez a beszerzett alapanyagok, eszközök, vetőmag és élelmiszer árakról, s emellett a bevételeiről. Megadja házának pontos méretét, hogy hogyan és miből építette fel. Emellett pedig beszámolója arról szól, hogy mivel teltek a hétköznapjai. Ahogy észrevettem napjait nem a szokások, rítusok szabták meg, igaz, vannak ismétlődő részek, mint tóban való fürdés, a babültetvényének gondozása, de sokkal inkább egy olyan szabadsággal átitatott létezést élt meg, melyet a pillanatnyi döntés határoz meg. Van, hogy akár az egész délelőttöt a szemlélődésnek és gondolkodásnak szentelte, de bejárt a városba is, vagy vendégeket fogadott, vagy ő nézett át a "szomszédaihoz". Nem naplószerű bejegyzéseket tartalmaz a Walden, hanem azt, ami leginkább foglalkoztatta. Mivel a mű születése már Concordba való visszatérte után született, így szerintem van ebben valami összegzés is az eltöltött időről.
A kötet első harmadát nem élveztem annyira, mert számomra Thoreau itt inkább kéretlen tanácsokat oszt, bölcselkedő, kissé fölényes és kioktató stílusú. Érezhető ebben valamiféle korszellem, ami most olvasva tömény, annak ellenére, hogy meglátásai sokszor igencsak élesek és helye van kritikájának. Csak ezzel én most nem tudtam mit kezdeni. Viszont ahogy kilép ebből a szerepből és inkább a mindennapjai megelevenítésére tér rá, a kötet is érdekesebbé vált számomra. Érdekes jelenség az, ahogyan évszázadokkal ezelőtt megfogalmazódott benne a mókuskerékből való kilépés lehetősége, pedig hol voltunk még akkor az igazi darálótól. Tulajdonképpen cselekedete egy olyan észnél levő, a jelenségeket kívülről és nagyobb perspektívából szemlélő ember lépése volt, aki élesebben látta a civilizáció kényelme mögött húzódó árnyakat. Néha egészen meglepő, hogy mikor íródott ez a könyv?
"A gyárosok kitapasztalták, hogy az ízlés puszta szeszélyen alapszik." mondat például a jelenkor kifejezéseire történő lecserélés után abszolút aktuális. De nem kisebb a találata a következő megállapításnak sem: " A munkásság helyzete napról napra jobban hasonlít az angoléhoz, s ez nem is csoda, mert amennyire hallottam, s megfigyelhettem, az elsőrendű cél nem az, hogy az emberek tisztességesen és jól legyenek öltözve, hanem tagadhatatlanul az, hogy a részvénytársaságok meggazdagodjanak." Thoreau soraira általában az jellemző, hogy időtlenek, olyan általános igazságokat tartalmaznak, melyekkel akár a Buddha Védákban is találkozhatunk.
"Ha nem hajszoljuk magunkat, és bölcs szemmel nézzük a világot, észrevesszük, hogy csak az igazán jelentős és emelkedett dolgoknak van abszolút, állandó létük: a kicsinyes félelemek, kicsinyes örömök a valóságnak csupán árnyékai.(...) Az emberek nagy része azonban behunyja a szemét, elbóbiskol, s engedi magát a látszattól félrevezettetni: ezzel mindenütt megerősíti és jóváhagyja a központi egyformaság és megszokás taposómalmát, holott ennek az életformának alapja merő illúzió."
Mind szavai, mind cselekedetei abból az eltökélt vágyból születtek, hogy ne hagyjuk magunkat elsodortatni, ne essünk bele egy olyan örvénybe, melyet a megszokások és társadalmi elvárások kényszere tart mozgásban. Ezzel a szemlélettel kezeli a természet és ember kapcsolatát, az idő mibenlétét, az értékeket, az ember céljait, Azért tud napjainkban is időszerű lenni, mert ő megtalálta kétszáz évvel ezelőtt azt, hogyan lehet megállítani az egyre gyorsuló világ beszippantó és megnyomorító lendületét. Gondolatai a mindfullnes, a tudatos jelenben levés lépésit követik, azt, hogy miként kellene mindennek meglátni teremtett voltából adódó értékét, és nem bedőlni a manipulált hatáskeltéseknek.
A kötet vége felé erőteljesen éreztem az erdőlakó Thoreau természetre való egyre nagyobb ráhangolódását, ahogyan az évszakok váltakoznak, ahogyan múlik az idő, ő egyre pontosabban képes olvasni a jelekből is. Érezhető a társadalomtól való eltávolodása és a Teremtéssel való összhangba kerülése, "mert ami a léleknek életszükséglete, ahhoz nem kell pénz."
Ahogy írtam, sokszor beleakadtam a könyvbe életem során, de mégis csak most olvastam el. Ennek egyik oka az volt, hogy a nemrégiben olvasott Humboldt könyvben Andea Wulf külön fejezetet szentelt annak, hogy bemutassa Humboldt Henry David Thoreaura gyakorolt hatását. Kíváncsian vártam, hogy vajon említi-e a német botanikus, zoológus polihisztort Thoreau, de nem. Szó szerint nem hangzik el ugyan neve vagy munkássága, mégis érezhetően ott lapul a környezettel való összhangba kerülésének rezdüléseiben.
Egy kettősség van bennem a kötettel kapcsolatban. Az elején tényleg nagyon nehéz kitartani mellette, olyan, mint az a rokon, aki csak osztja az észt, de valójában mindenkinek meg kell küzdenie a saját tapasztalataival. Sok és idegesítő, amitől menekülnél szíved szerint. Aztán lassan másik mederbe térnek a szerző gondolatai, szinte rájön, hogy nem kell megváltania a világot, elég, ha leírja, hogy vele mi történt, és ha akarod, így és így tudod mindezt kipróbálni te magad is. Olyan, mintha ő maga is átalakult volna remetesége végére, szavain és érverésén is kitapintható a Természetből adódó boldogság és harmónia.
Hozott pontszám: 4
