Sverdrup-Thygeson, Anne -Erdők

 Hogyan kapcsolódunk a fákhoz és huszonötezer másik fajhoz

"Az északi mitológiában a világ koncentrikus körökbe szerveződött. Mint a fa évgyűrűi. Ezt a mintázatot az ujjlenyomatunkban is felismerhetjük. Mert az idő, a világ, a fák és mi, emberek, összetartozunk." 

Bevallom, egy ideje semmi kedvem kijönni a természetből, előbújni a fák közül, maradnék még a maga idejét járó, az ember számára lassú élővilágunkban. Ezért  Peter Wohlleben, Byung-Chul Han, Szűcs Kinga után a norvég származású Anna Sverdrup-Thygeson könyvével a helyszínen  maradtam. A szerző egyetemi oktató, természetvédelemből doktorált biodiverzitás és rovarszakértő. Huszonöt éve kutatja az erdők élővilágát, emellett ultramaraton-futó és három gyermek édesanyja. 

Ha azt mondtam, hogy a német erdész, Peter Wohlleben írásait szerettem, akkor ezt a könyvet egyenesen imádtam. Élveztem azt a minőségbeli ugrást, ami a két lelkes természetbúvár munkája között észrevehető. 

 

Anna Sverdrup-Thygeson könyvében van egy szépen futó időbeliség, ami indul egy ükapai örökségből, a több mint 200 éves Skandináv botanikai határozóból, ami a mai napig is a család, így a szerző tulajdonában van. Az évszázadokon át örökölt könyv mellett a természetszeretet is az örökség része volt. A szerző a könyv írásakor már több mint harminc éve a fákat kutatta. "Az erdő hatással van ránk. A fák lombkoronájának zúgása megszólít bennünket, évmilliók óta, a karbon időszak óta duruzsol az  erdőben. Mert az erdők nagy időszakot fognak át." Finom humorral és az erdő iránti tisztelettel van átszőve a kötet minden sora. Így amellett, hogy rengeteget tanulhatunk belőle, még élvezni is fogjuk az olvasást. 

 

A tíz fejezetre osztott könyv fejezeteinek vezérfonala egy-egy fa lesz. Indulunk a nyírfától, ami az erdő lényegi meghatározására törekszik, s behozza azt a kedves és képszerű bemutatást, ami szerint az erdő egy gólyalábakon álló virágos rét. Természetesen fontos megállapodni abban, hogy mit is nevezünk erdőnek, mert ez nem is olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. Leginkább Norvégia és Svédország erdeinek fáit ismerhetjük meg, ami elválaszthatatlan a növény és állatfaunától. Rendkívül sok érdekesség mellett Anna Sverdrup-Thygeson is kiemeli az erdők működésének alapvető tulajdonságait. Írásának stílusát egy természetes szabadság jellemzi, nincs benne merevség, olyan, mintha itt mesélne nekünk a szobánkban, és a gondolatok csak úgy jönnének, mennének. 

 

Vannak azonban mondandójában olyan sarkalatos tények, melyeket érdemes kihangsúlyozni, mert szerintem eddig ezek nem kaptak kellő figyelmet. Anélkül, hogy az zavaróan idegesítő lenne, a norvég szerző is elmondja, hogy nagyon sokáig pimaszul és gátlástalanul kihasználtuk az erdőket. Úgy döntögettük fáit, mintha másnapra újra ott lenne helyette egy másik. Azt gondoltuk, hogy Isten, vagy a nagy alkotó majd leemel a polcról egy ugyanolyan fajt, amit mi emberek kiirtottunk. Sokáig elképzelhetetlen volt az, hogy ennek következménye lehet. A hajózás fénykorában erdők tucatjai estek áldozatul a hatalmas flották megalkotásánál. S gyakran a tengeri csatákban hajók százai a víz alatt végezték be sorsukat. Mára létezik egy vörös lista, amin a veszélyeztetett fajokat sorolják fel, veszélyeztetettségük foka szerint. A 2021-es vörös lista több mint 20 ezer norvég faj állapotát értékelte. Arra a következtetésre jutott, hogy ha nem változnak a jelenlegi viszonyok, akkor a fajok 21 százalékát – több mint egyötödét – a kihalás fenyegeti. De vajon mi lehet ennek az oka? Hiszen azt már rendszeresen tapasztaljuk, hogy a kidöntött fák helyére újakat telepítenek. Mára már nem a fa a legtöbb használati termék, közlekedési eszköz alapanyaga. Ennek vizsgálatakor szembekerülünk azzal a ténnyel, hogy erdő és erdő között is különbség van annak korából adódóan például. A kiirtott  őserdők magoncai sokára válnak elődeikhez hasonlóvá. De azt is fontos hangsúlyozni, hogy az erdő akkor működik jól, ha nem akarunk benne "rendet" rakni. Nem kell a kidőlt, holt fákat onnan elvinni, hiszen az őserdőkben is  a faállomány egyharmadát a holt fák teszik ki. Ezek az akár  évtizedekig bomló fák otthon adnak azoknak az állat és növényfajoknak, melyeknek ez a lételeme.   

Egy másik ugyancsak fontos tényt is boncolgat a szerző; a biodiverzitás fontosságát. Azok az egyedek, melyek nem tömegével vannak jelen, hanem ritkaságnak számítanak, különösen nagy hatással lennének a környezetre, ha kihalnának. A ritka fajok egyedi funkcióval bírnak, olyan "szakképesítéssel"  rendelkeznek, melyeket a leggyakoribb fajok nem  képesek ellátni.  Persze a gyakori fajok is nélkülözhetetlenek az ökoszisztémában, de a ritka fajokat sem írhatjuk le, nem mondhatjuk, hogy  feleslegesek! 

 

Mondanom sem kell, hogy a könyvben bőven olvashatunk az erdők élettani hatásáról, a környezeti egyensúlyban betöltött szerepükről, szénmegkötő képességükről, a hőmérsékletre gyakorolt hatásukról és még rengeteg olyan hasznukról, amire elsőként nem is gondolunk. Anna Sverdrup-Thygeson megmutatja nekünk kedvenc fáját is, azt  az erdeifenyőt, ami már jóval ükapja születése előtt megkapaszkodott egy szakadék peremén. Érdekes kérdés ilyen tekintetben az idő, hiszen  a fák a legidősebb és legnagyobb általunk látható élőlények.  Generációkra kitartanak, s talán tanulhatunk tőluk valamit a változásról, amire reagálnunk kellett volna. Mára az európai erdők kiterjedése a felére csökkent, s csupán 3 százaléka érintetlen, eredeti erdő. Amellett, hogy ez a fejlődés velejárója, muszáj jól reagálnunk erre a változásra, lépéseket kell tennünk a környezetünk megőrzésére. 

Bő másfél éve költöztem a jelenlegi lakhelyemre, egy Budapest széli, élhetőnek mondható lakótelepre. Az egyik ablakom egy kutyafuttatóra és egy két éve telepített Miyawaki mini erdőre néz. Éppen a költözésemkor hallottam először a Miyawaki erdőről, egy Szécsi Noémi által tartott Tabánt bemutató sétán. Ebben a mesterségesen létrehozott mini erdőben rendkívül sűrűn ültetnek egymás mellé tájhonos fákat, hogy a fényért való küzdelem miatt sokkal gyorsabban növekedjenek, és váljanak egyfajta zöld oázissá. Hálás vagyok, hogy ennek cseperedését láthatom magam is. Régen attól rettegtünk, hogy minden talpalatnyi helyre felhúznak egy házat, most már ilyet is tapasztalunk, hogy erdő születik a nappalink tövében. 2020-ban Magyarországon 50 millió fát ültettek el az Országfásítási program keretén belül és a program azóta is tart. (Norvégiában 2021-ben 37 millió fát ültettek a könyv adatai szerint) A sok szomorú adat mellett jó ezekre a kezdeményezésekre is gondolni. 

 

Ez egy rendkívül jó stílusban megírt, olvasmányos ismeretterjesztő könyv az erdők élettől hemzsegő varázslatos világáról. Tartalmában sok átfedés van Wohlleben könyveivel, de ez még inkább emlékeztet és megerősíti tudásunkat. 

 

Hozott pontszám: 5 

 

 

Wohlleben, Peter - A ​fák titkos élete

Az utóbbi évben kicsit mindig el vagyok maradva a bejegyzésekkel, nem is írok minden olvasmányomról, de semmiképp sem szerettem volna kihagyni Peter Wohlleben első magyarul megjelent könyvét, ami 2016-os magyarországi  debütálása óta már az ötödik kiadását éli meg. Az eredetileg 2015-ben napvilágot látott kötet, a Das geheime Leben der Bäume egy merőben új látásmódot hozott az emberek számára, amire szerintem nagyon szükség volt már. A természetet kizsákmányoló attitűd annyira elfogadottá vált, hogy szinte ez lett a norma, miközben lassan elfelejtődött, hogy valaha ember-állat-növény egy szoros összetartozásban élt. Aztán idővel eszközzé vált az ember számára a másik két létforma, mivel sem beszélni, sem gondolkodni, sőt a növények még mozogni sem tudnak. Ez egyértelműen alacsonyabb kasztba helyezte őket, s az utóbbi időkben ez a szemlélet öröklődik nemzedékről nemzedékre. 

Peter Wohlleben azonban szakít ezzel a látásmóddal és visszahelyezi az élőlényeket abba a státuszba, ahová illenék tartozniuk. Ez a helyreállítás pedig csakis a megfigyelések és a tudomány eszközeivel történik. A fák titkos élete ugyan a növényvilág óriásaira koncentrál, de szellemében egyértelműen egy olyan úton indul el, ami a többi élőlény lényegi átstrukturálását jelentheti a jövőben. 

Mivel ez a könyv nagy népszerűségnek örvend, több mint 50 000 eladott példánnyal büszkélkedhet -sőt 2020-ban bemutatásra került az "Amiről a fák suttognak" című magyar  film is, ami mind gondolkodásában, mint tematikájában Wohlleben könyvét követi, sőt olykor szó szerint is ismerős mondatokkal találkoztam -szóval, mivel ennyire népszerű és ismert könyvről van szó, így részletesen nem mutatnám be a könyvet tartalmi szempontból. Röviden a szerző abbéli tapasztalatairól és kutatási eredményéről ír, ami a fák közti kommunikációról, érzelmekről, barátságról, szerelemről szól. Olvasás közben azt is megtudjuk, hogy a fák tudnak számolni, van időérzékük, olykor ők is alszanak, pihennek és igen is szociális lények ők maguk is. Persze ahhoz, hogy ezt megértsük, el kell felejtenünk a szigorúan ember-ember közti kapcsolatról alkotott képeinket. Már önmagában ez a felkínált lehetőség is hatalmas eufóriát okozhat olvasás közben. 

A szerző képi kifejezőkészsége lehet népszerűségének egyik forrása. Peter Wohlleben párhuzamba állítja az emberek világát jelen esetben az erdők, a fák életével. Például az egyik fejezetben úgy mutatja be a sötét erdőt, mint egy szupermarketet, ami telis-tele van mindenféle finomsággal (cukor, ásványi sók, víz). Könnyen el lehet így már képzelni mi zajlik a fák életében, hogy számukra, önmaguk létezése ugyanolyan fontos, mint ahogyan azt mi, emberek gondoljuk magunkról. 

A fejezetek röviden törekednek az adott téma bemutatására, inkább egy-egy aspektusra világítanak rá, mint  hosszan járnák körül a témát. Ezért lehet, hogy valakinek nem elég tudományos. A szerző erdész, erdőgazdálkodást tanult, vagyis, mikor gazdaságos egy erdő, milyen az optimális erdőgazdálkodás. Eltorzult látásmódja, mely csak a szálfa szépségét értékelte, lassan átalakult a vezetett erdei túrák és a látogatókkal folytatott beszélgetések során. Így vándorolt a tekintete a kevésbé szembetűnő világ felé. Minden fejezet elgondolkodtat, mert rámutat olyan tényekre, amit eddig csak emberi oldalról közelítettünk meg.

A könyv megszületése óta eltelt tíz évben elindult egy szemléletváltás. Peter Wohlleben azóta már gyerekek részére is írt könyveket, tehát a kisebbek a saját nyelvükön találkozhatnak ezekkel a gondolatokkal. De nem csak a német erdész, hanem mások is tollat ragadtak és újabb elképzelések, tapasztalatok és kutatások is napvilágra kerülnek és egyre többet magyarul is elolvashatunk.

Ami valamikor csak a science fiction - a tudományos fantasztikus világban létezett, mint elképzelés, mára egyre inkább tényként van jelen és gazdagítja életünket. Talán ez is vonzóvá teszi az ilyen kiadványok forgatását. Az biztos, hogy engem rabul ejtett és a közeljövőben is hasonló könyveket fogok bemutatni a  blogomon. 

Akit érdekel, hogyan és mit üzengetnek egymásnak a fák, hallgató-e a beszédjük, miként nyújtanak segítséget egymásnak, milyen fa és állatszövetségek léteznek, álmodnak-e a muslincák, létezik-e téli álom a növényeknél az bátran vegye kézbe ezt a könyvet!

Hozott pontszám: 5

Vodolazkin, Jevgenyij - A ​Sziget krónikája

 "Nem hasonlít-e a nép élete az egyes ember életére?"

 

Vodolazkin első magyarul megjelent könyve, a Laurosz több szempontból is megérintett, bár tagadhatatlan, hogy a történet hangulata volt rám a legnagyobb hatással. A Lauroszban besűrített idő a Sziget krónikájában kitágul és egy körülbelül 350 éves végtelenbe nyúló fövennyé szélesedik. Valójában mindkét történetben az idő teljesen szabadon használt, talán nem is olyan lényeges tényező, ami csak éppen arra akar szolgálni, hogy bemutassa, milyen értelmetlenség is az időtől várni a csodát.

A Sziget a maga névtelenségében, szeparált kis autonóm világként létezik valahol. A Sziget élete pedig körkörösen haladt, akárcsak az állatok élete, a nappalokat éjszakák váltották, a tavaszokat nyarak, s az írásbeliség nem létezett. Míg egy nap el nem jutott a Szigetre a kereszténység, és ezzel belépett az idő fogalma mellett a történetiség is az életükbe. Az éppen uralkodó Feodor fejedelem az egész birodalom ura volt, s felvetette a kereszténységet mindenkivel. A fejedelmet Figyelő Agafon próféta jövendölései támogatták. A Sziget történetét ettől a pillanattól kezdve leírja az éppen aktuálisan kinevezett krónikás, általában egy egyházi személy. S már ekkor megismerkedhetünk két emberrel, azzal a Parfenyijjel és Kszenyijával, akik az évszázadok tanúi lesznek egészen napjainkig. Parfenyij és Kszenyija a Sziget történetének legismertebb uralkodópárja lesz majd, alakjuk mindvégig megkerülhetetlen.

Miről is szólhatnának az évszázadok, ha nem arról, hogyan alakul át a birodalom a bizánci kultúrából napjainkig. A kezdeti egyenesági öröklést különféle megoldások váltják, jönnek forradalmárok, diktátorok, manipulátorok, szemfényvesztők. Van a Szigeten egység, széthúzás, szakadás, idegen uralom. Semmi újat nem mutat be Jevgenyij Vodolazkin, mint azt, amit mi magunk ne ismernénk a történelemkönyvekből. Ami érdekes felütést ad mégis a jól ismert sémának, az a már említett uralkodópár jelenléte. Vajon mi a szerepük a regényben, miért használta az ő alakjukat a szerző? Az biztos, hogy mindkettőjükben van egy erős tisztaság, a gyökerekhez való biztos kapaszkodók ők. Más kérdés, hogy kinek is van erre szüksége manapság? Olyan értékekről tesznek tanúságot, amit napjaink embere nem is ért meg. Emellett a fejedelempár az idők tanúja, így kvázi alakjuk behívja a történelmet. A történelem szükségességének kérdése amúgy is folyton felmerülő téma az idők során. Az egyik krónikás szerint nincs rosszabb, mint történelem nélkül maradni, míg egy másik lazán kivág a Sziget krónikájából száz oldalt. Vodolazkin számára mindenképp ekörül a kérdés körül forog minden.

A Sziget krónikája erős párhuzamban áll Oroszország történelmével, ez tagadhatatlan, de a felhasznált erős bibliai képek, jelenetek, döntő szerepet játszanak a szigetlakók életében, s ezek kérdéseket vetnek fel az olvasóban. Elindulva a bizánci kereszténységből a fogyasztói társadalom bugyraiba, a szélhámosok, haszonlesők és testüket pénzért áruló emberek között lépdelve megérkezünk a Véghez, ahhoz a Véghez, amit csak egy igaz ember áldozata képes megtörni.

„Igen, mondom, folytatódik a történelem – egyelőre. De ez, én mondom, az utolsó figyelmeztetés. Béke és szeretet lett köztünk, és mindenki megbékélt haragosával a Szigeten abban a reményben, hogy még sokáig tartanak napjaink. Országunk pedig aláírta a rég várt békét Franciaországgal. ”

 

Hozott pontszám: 4,5 

 

 

Byung-Chul Han - A föld dicsérete

 Utazás a kertbe

Nem ez az első olvasásom a  dél-koreai születésű, svájci filozófustól, akinek hitvallása: "a világ világosabbá tétele". Ebben a világosítási folyamatban, ahol  szerepel a Kiégés társadalma, a Pszichopolitika, A rítus eltűnése, A narráció válsága, az Erósz haldoklása megállhatunk egy kis időre, hogy levegőt vegyünk és erőt merítsünk - ez A föld dicsérete. Ez nem a föld, mint bolygó himnusza, hanem a növények számára táptalajt adó föld dicsérete lesz. A szerző egy nap erős vágyat érzett arra, hogy közel legyen a földhöz, hogy kertészkedjen. Létrehozott egy "bi von"-t, ami koreaiul Titkos kertet jelent. Három éven keresztül készített feljegyzéseket, írásokat a kert ápolása közben, ezt olvashatjuk a kötetben. 

A legtöbb meditációban, relaxációban létezik egy gyakorlat, ahol létrehozzuk a magunk biztonságos helyét, ami számunkra a legideálisabb, ahol nyugalom és harmónia van. Ebben a környezetben a későbbiekben a megnyugváson kívül fejlődhetünk, rendeződhetünk is, de akár belső segítőket, mestereket is fogadhatunk. Bár mindez belül történik, mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos, hogy mindez megjelenjen a külvilágunkban is. Van, amikor a külső világ rendje és békéje tudja segíteni a belső rendeződést, de mindez fordítva is működik. Byung-Chul Han álomkertjének egyik célja, hogy megálmodja benne az eljövendő Földet. A kerti munka számára a jelenben levés állapota, egy csendes meditáció, amikor engedi "illatozni az időt". 

 

Az előszóban a szerző  finom és lágy szavakkal ráhangol minket arra, hogy írásai segítségével átérezhessük azt, amit ő "belátott", ami számára evidenssé vált, hogy a Föld isteni teremtés. Isten játéka, amiben az ember is részt vehet, játszhat,  ha nem vakul bele ennek a világnak a teljesítmény és munkakényszerébe. Számára a könyv minden sora imádság, szerelmi vallomás a természethez. Megszületik benne a felismerés, hogy a biológia végső soron nem más, mint teológia -  theosz (isten), logosz (beszéd). Óvnunk és védenünk kell ezt a titokzatos és törékeny edényt, a Földet, ami mindezt megtapasztalhatóvá teszi az ember számára. Byung-Chul Han szavai pedig zengő himnuszok, dicsérő zsoltárok, ahol  kertje virágainak szépsége, növekedése és létezése alkotják majd ezeket a szavakat. Zenét és verseket behív a szerző mindezek jobb átéléséhez, valamint Isabella Gresser fekete alapon fehér  rézkarc szerű illusztrációi is segítenek abban, hogy átkapcsoljuk magunkat. 

A kertész és megfigyelő ember őszinte reakcióit olvashatjuk, ahogy berlini kertjében növényeit nézi, ápolja. Célja, hogy az év minden pillanatában legyen virágzó növénye. Sokszínű kertjének több lakója Dél-Koreából származik, és legtöbbjük neve is hordoz magában valami többlet tartalmat. Növényei gondolatokat hívnak elő belőle, így Byung-Chul Han egyszerre reagál az évszakra, a növényekre, a gondozás folyamatára, a kert fogalmára és korunk emberének át nem gondolt vandálságára. Talán ez utóbbi -sajnos  többször is előforduló jelenség-, volt az egyetlen, ami  eléggé kidobott a szövegből. Nem éreztem ezeket idevalónak, bár nagyon is emberi reakciók. Ettől eltekintve nagyon szerettem benne lenni  a könyvben. A sok vendégszöveg, főleg versrészletek, igaz lírai csemegévé varázsolják A föld dicséretét. 

Olvasás közben el kell tudni engedni azt a vágyat, hogy minden említett kis növénynek utánanézzünk. Eleinte ez biztosan nem megy, de aztán észrevétlenül én sem keresgéltem már, mert ahogy átitatott a szöveg, jelentéktelenné kezdett válni, hogy melyik virág a gondolatainak megtestesítője.  

Sokáig azt gondoltam, hogy a Typotex Kiadónak érdemesebb lett volna egy kötetben kiadni a szerző munkáit, de most már valahogy nem bánom, hogy ilyen kicsi, könnyen zsebre vághatóak lettek. 

Azt hiszem senki sem csodálkozik azon a jelenségen, amikor ennyire megérinti az embert a természet jelenléte. Voltak nekem is éveim, amikor ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy mindent eldobva kimeneküljek a főváros betonrengetegéből. Egy kicsi kert vágya, a mindennapos kapcsolat  növényekkel, állatokkal  teljesen megszédített.

Aki szeretne egyszerre találkozni Franz Schuberttel és Hölderlinnel az árnyékliliomok tövében, aki legalább egy kicsit kiszakadna a mindennapok szokásos világértelmezéséből, az semmiképp se hagyja ki ezt a virtuális arborétumi sétát Byung-Chul Han vezetésével. 

A kert, mint szimbólum, mint a paradicsomi állapot földi tükre erősen bennünk él.  Ez jelen van mind a katolikus, mind a muszlim világ szimbólumrendszerében, de a zen kertek is ennek megjelenítői. Ezt a paradicsomi, idilli nyugalmat éreztem át, még ha fenyegetően az árnyékban ott is lapul a pusztulás félelme. 

Hozott pontszám: 4/5

 

Fráter Erzsébet - Mesés ​növények, növényes mesék

Nagyon szeretetem Csíkszentmihályi Berta illusztrációit, így  megörültem, amikor megkaptam ezt a 2010-ben megjelent könyvecskét, és éppen a Vácrátóti Arborétumból. Az botanikus kertben sétálva van egy meseösvény útvonal, ami a gyerekek sétálási kedvét hivatott növelni - gondolom-, így már ottlétem alatt is több mesével találkoztam. 

Sajnos a kötetet elolvasva már nem vagyok ennyire feldobva. A könyv bal oldalán egy növény bemutatása történik.  Fráter Erzsébet körülbelül 10-12 sorban zanzásítva hoz egy növényhez kapcsolódó történetet,  mítoszt. Utána közel ugyanilyen hosszan a növény bemutatása történik, itt már a pontos, latin fajmeghatározás is szerepel, ami mondjuk a mesék forrásmegjelöléséről nem mondható el. Csíkszentmihályi Berta egyoldalas illusztrációi remekül hozzák annak a világnak a bemutatását, ami a növényhez kapcsolódik, a bal oldali leírásban is szépek a rajzok. 

A könyvet ebben a formában igen szűk életkori rétegnek tudnám ajánlani. De ebben is bizonytalan vagyok, mert hiába lett a mítosz lerövidítve, sokszor felfoghatatlan ez egy 5-7 éves gyerek számára.  Például ez: "Több, mint kétezer évvel ezelőtt IV. Ptolemaiosz, Egyiptom fáraója hírül vette, hogy hatalmas alexandriai könyvtárnál - mely hatszázezer tekercsével az ókor legnagyobb könyvtára volt- még nagyobbat készül létesíteni Pergamon királya, II. Eumenész." 

Ez a könyv sokkal jobb lett volna, ha az eredeti mesék, mítoszok szerepeltek volna benne.  Aztán az is kiderült, hogy az Arborétumban nem ebből a könyvből lettek kitéve a mesék, hanem az "Erzsébet királyné esete a rozmaringgal" könyvből, szintén Csíkszentmihályi Berta illusztrációival. De ez már az én figyelmetlenségem. 

Fráter Erzsébet a Vácrátóti Botanikus Kert  vezetője, rengeteg szakkönyv szerzője, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának tiszteletbeli doncense. Tárgyi tévedés biztos nincs a könyvben, de kicsit beazonosíthatatlan a korosztály, aki a célközönség lenne. Pár hete a Budapesti Füvészkertben vettem részt egy vezetett sétán (Tövisek és tüskék volt a téma ). Már indulás előtt észrevettem egy körülbelül 6 éves kisfiút, aki édesanyjával jött a bemutatóra. Mondtam is magamban, szegény gyerek, biztos halálra unja majd magát, ez nagyon nem ilyen korú gyereknek való. Hát, nagyobbat nem is tévedhettem! A kisfiú mindannyiunkat leiskolázva ismerte fel például a Lepényfát. Megdöbbentő volt a tudása. Nagyon nem egyforma a mai gyerekek érdeklődése és tudása. Ebben bízva remélem, hogy megtalálja ez a kötet is a megfelelő gazdáit, mert alapvetően nagyon jó kézbe venni, kinyitni, elmerengni a képeken, a harmóniát sugárzó, ízléses rajzokon fellelni a részletben megbújó információt. Viszont a "növényes mesék" kifejezést megtévesztőnek tartom. Az utóbbi időben különösen is figyelem és gyűjtöm a mesékben megtalálható gyógynövényeket, fákat, virágokat, talán ezért is érintett most a szövegben rejlő hiányosság érzékenyen.

Hozott pontszám: 3,5 (átlagoltam most)

 

Fejes Endre - Vidám cimborák

Viharvert kis kötet lett mára Fejes Endre Vidám cimborái. Az 1966-ban megjelent válogatás már akkor is ritkaság számba menő novellákat tartalmazott. Nem fog senki sem csodálkozni, ha azt mondom, hogy nem csak a kötet, hanem ezek a vidám cimborák is viharvertek. A szerző nem szakadt el azoktól a tipikus figuráitól, akik munkásságát fémjelzik; a periférián ragadt, de hajdan szépet, olykor nagyot álmodó, egyszerű munkásifjaktól. Még sincs két egyforma sors, egyforma életút, hajszálvékony reménysugarak éltető ereje vetül át a szereplők életén. 

A nyolc novellát és egy irodalmi forgatókönyvet tartalmazó könyv előszavában maga Fejes Endre szól hozzánk és kéri megértésünket, egyben kiemeli a Kéktiszta szerelem című munkáját, melyet hosszúnak tart, mint novellát, rövidnek, mint regényt. Utóbb láttam, hogy később ehhez is készült forgatókönyv és 1970-ben vászonra is vitték. A gyári munkások életéből ellesett mozzanatokból felépülő történet egy lírai szépségű szerelmet mutat be. Fejes Endre prózája tárgyilagosan ábrázol, nem részletezi a környezet bemutatását, nincsenek hosszú leíró részek, mégis elevenen jelenik meg szemünk előtt a cselekmény minden részlete. Érdekes kontrasztban áll a figyelmes, háttérbe vonulni képes szeretet azzal a kemény világgal, amit a vassal való munka megkövetel. Érdekessége a novellának, hogy ebben a történetben is megjelenik egy Hábetler nevű férfi, de csak névrokona lehet a  Rozsdatemető hősének.

Ugyanilyen érzékenységet éltem át a kezdő novella, az Élő Klára olvasásakor. A hatvanhárom esztendős férfi meséli el egyetlen szerelmének rövid történetét, melyben a hol cirógató, hogy bántó szél játszik mindenkivel. A címadó novella, a Vidám cimborák olyan férfibarátságok színterébe vezetett be, melyet nőként sosem láthattam. Többet mondott el ez a kis írás a férfiakról, mint  évek tapasztalata. Itt is egyszerre kell átélnünk az összetartozás élményének melegségét a kegyetlenség szikárságával. 

A kötetben helyet kapott az Etűd I és II írások, melyek érdekessége, hogy egy későbbi regény  a "Szerelemről egy bolond éjszakán" részletei. Ezt a munkáját tartják egyébként a szerző legszemélyesebb írásának.  Az Etűdök Párizsban játszódik, főhőse pedig a világcsavargó munkás.

A Vidám cimborák című könyv második felét a Mocorgó című novella irodalmi forgatókönyve teszi ki. Bevallom, eddig még ilyen stílusú dolgot nem olvastam. Meg is lepődtem, amikor a filmet megnézve szóról szóra ismertem fel a mondatokat. Makics József egyetlen vágya, hogy sátrat nyithasson a Teleki téri piacon. Ez a semmiségnek tűnő álom azonban elég ahhoz, hogy kibírja a XX. század adta gyűrődéseket. A történelem vihara egy valós szélvihar képében tépázza meg főhősünket. Életének történetét egy százasért meséli el az írónak. 

Az a húsba vágó Fejes Endre írásaiban, hogy úgy fikciók a történetek, ahogy egyáltalán nem azok. Makics József 1956-ban a Bakáts téren hal meg, ott ahol azóta is minden évben megemlékezünk  azokról, akik itt vesztették életüket 1956 őszén, ott ahol azóta is áll a "Szikrázó fényben az egytornyú templom, a parányi téren gyerekek játszanak, a járdán emberek sietnek a dolguk után. Már elvitték a sírokat" A sírokat ugyan elvitték, de a történelmi tények itt maradtak közöttünk. Fejes Endre írásai nem engedik, hogy elfelejtsük ezeket a tényeket, a gyökerünket.

Nagyon szeretnék még olvasni a szerzőtől!

Hozott pontszám: 5

 

 

Bakáts téri 56-os emlékmű

 

 

Boldizsár Ildikó (szerk.) - Mesék ​a csodakertről

 "A föld megtanít emlékezni...

Megtanít a tiszteletre,

Legyek olyan, mint a fák rügye.

A föld megtanít törődni.

Megtanít a szeretetre - 

adjak úgy, ahogy ő ad életet..."                                                                   (amerikai fekeláb törzs, Szántai Zsolt fordítása)

 

2019-ben Áfra János és Závada Péter költők útjára indították a "Művészek a klímatudatosságért" elnevezésű összművészeti kezdeményezést,  hogy egyre szélesebb körben hívják fel a figyelmet a közelgő ökológiai katasztrófával kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalásra. A kezdeményezéshez az elsők között csatlakozott a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület, hogy kivegye részét a munkából. Mi mást is használt volna ehhez, mint a meséket?

A teremtésmítoszok, a varázs - és eredetmagyarázó mesék kezdetek óta hirdetik az organikus és harmonikus, a legmesszebbmenőkig ökologikus szemléletű kapcsolatot az ember és a világ között. Az igazi mesehősök mindig arra törekszenek, hogy szót értsenek a természet elemeivel, és kalandjaik során mi is tanúi lehetünk az egykori idealisztikus, kiegyensúlyozott viszonynak.

Hogyan képes a mese segíteni ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben? 

Először is, már maga a mesehallgatás is gyógyítóan hat. Elmeséli azt az időt, amikor még megvolt ez a harmónia. A kötet négy fejezete közül az elsőben található gyűjtemény arról mesél, amikor még rendben mentek a dolgok.  Az itt található tizenkét mese a legkülönbözőbb vidékről hozza ugyanezt az ősi tudást. Van itt manysi, japán, afrikai, indián és magyar mese egyaránt. Ezek közül számomra a legkedvesebb "Az útelágazáson álló fa"  című japán mese volt. 

Másrészről a mese működhet úgy, mint egy kút, ami egyre mélyebb szintre engedi az embert. Ezen a szinten már magunkra ismerhetünk a történetekben. A második fejezet az ember és állatok közti szövetségről mesél. Koreai, üzbég, lakota, eszkimó, izlandi mesék színesítik a sort. Ebben a tízes csomagban egy belorusz népmese, "A sánta vadrucácska" érintett meg legjobban, mely magában hordoz már a gyógyulásból is egy apró szikrácskát. 

A harmadik fejezetben arról olvashatunk, hogy mit kapott az ember a természettől. Tizenöt mesét tartalmaz ez a rész, s jócskán van benne szívet melengető történet. Itt is egy belorusz mesét csillagoztam meg. "A mindentudó hlopec" című mese főhőse mindenre tudni akarja a választ, de amikor a Nap a fejébe világítva megadja a válaszokat, a legény azt érzi, hogy kihűlt a szíve. Minek kell vajon visszatérnie az emberbe, hogy melegség járja át? 

A negyedik fejezet tizenhét meséje a megbomlott egyensúly címet viseli. Itt már több harcról, viszályról, bosszúról és figyelmetlenségről  is olvashatunk.  Ebből a blokkból nem választottam ki egyet se, de ugyancsak a világ minden részéről érkeztek a mesék. Etióp, német, afrikai, tanganyikai, dolgan, vogul-manysi, kirgisz, tibeti forrásból származó meséket tartalmaz többek közt ez a fejezet.

Végül az utolsó fejezet - És ahogy újra rendbe mehetne -, csupán két mesét tartalmaz, de mindkettő egy csoda. "Az első templom" talmud legenda nyomán született történet volt az idei évkezdésem ajándéka. Megmelengeti az ember szívét, akárcsak annak a reménye, hogy még minden rendbe hozható ökológiai szinten is. De ahhoz az kell, hogy olyan erők hassák át a világot, mint amilyen az utolsó mese hőseinek szívében lakik. "A csodakert" kazah mesében vagyok azóta is, és legszívesebben el sem mennék innen. Gyertek el inkább ti is, legyünk itt minél többen! 

Mivel közel három hónapig olvastam ezeket a meséket, elmondhatom, hogy teljesen átmosott ez a mágikus világ. Emlékeztetett arra, amit valaha mindannyian tudtunk, hogy ember, állat, növény és a föld minden kincse egymás mellett tudott élni úgy, hogy táplálta és nem kihasználta egymást. Szép válogatás lett ez az 56 mese, bár tudom, hogy nagyon nehéz lehetett meghúzni a határt és kizárni több, idevaló történetet is.

Bizony, ez nem egy illusztrált, rövidített változatokat tartalmazó mesegyűjtemény, hanem Boldizsár Ildikó törekedett arra, hogy a mesék eredeti forrásukból kerüljenek a kötetbe. Ez nem jelenti azt, hogy ne kötné le a gyerekeket. Én magam második osztályos gyerekeknek élőszavas mesében adtam elő a "Téli mese" című, finn népmesét. Teljesen elvarázsolódtak, ki sem akartak jönni az erdőből, s közben átéltük, hogyan tudunk a legnagyobb szélviharban is talpon maradni, hogyan maradhat körülöttünk örök tavasz. 

Hozott pontszám: 5