Ingmar Bergman-Vasárnapi gyerekek

Akarsz keresni huszonöt őrét? – kérdezi Dag barátságosan
vigyorogva. Jobb kezét a háta mögé dugja. A konyhai lépcső
mögött állnak, ahová Pu, a tilalom ellenére, éppen pisilni ment.
– Persze hogy akarok.
-Jó. Akkor most ide leteszem a huszonöt őrész. – Dag leteszi a
pénzt a lépcsőre. Titokzatosnak és izgatottnak látszik.
– Mit kell csinálnom?
– Meg kell enned ezt a gilisztát.
– Mi?
– Ne tátsd ilyen hülyén a szádat.
– Meg kell ennem ezt a gilisztát?
Dag egy tekergőző gilisztát tart Pu orra elé. – Soha az életbe
nem fogok gilisztát enni. – És ha ötven őrét kapsz? – Nem.
Soha!
– És hetvenötért, Pu? Az már piszok sok pénz.
Pamacs jelenik meg a lépcsőn szája szélét nyaldosva a reggelije
után. Alázatos farkcsóválással köszönti urát és parancsolóját, és
gúnyos pillantással méri végig ellenfelét, Put.
– Miért akarod, hogy megegyem ezt a gilisztát? Hiszen ez
undorító.
-A srácok megkértek, hogy próbáljam ki, milyen bátor vagy.
– Mi? Hogy én?
– Igen. Ha elég bátor vagy, tagja lehetsz a titkos
szövetségünknek, és ráadásul még kereshetsz is hetvenöt őrét.
– Egy koronáért megeszem.
-Te tiszta hülye vagy. Egy koronáért? Annyiért
már az Emma néni szarát is meg kéne enned.
59
– Van egyáltalán hetvenöt őréd? – kérdezi Pu
gyanakodva.
– Tessék, itt van, megnézheted. Három fényes huszonöt őrés. Itt
van. Es itt a giliszta is. Na?
-A felét megeszem.
– Na ne nézz hülyének! Vagy megeszed az egészet, vagy semmit.
Sejtettem, hogy ügyeskedni akarsz. Gyáva féreg vagy, akit soha
nem veszünk be magunk közé, ugye, Pamacs?
Dag Pamacsra néz, aki kinyitja száját, és kilógatja hosszú
nyelvét. Pamacs vigyorog, ez nyilvánvaló.
-Add ide azt a rohadt gilisztát! – kiáltja Pu elvakultan a dühtől és
a pénzsóvárságtól. Bedugja a gilisztát a szájába, és elkezdi rágni,
rágni, rágni. Szeme megtelik könnyel. Folytatja a rágást. A giliszta
ide-oda tekereg a nyelve alatt, egyik darabja megpróbál kibújni a
szájából, de Pu visszatömi. Aztán nyelni kezdi, és csak nyeli és
nyeli. Gyomra hevesen összerándul, de Pu legyűri émelygését.
– Tessék, megettem – mondja Pu.
– Tátsd ki a szád, hadd nézzem meg.
Pu kitátja száját, bátyja hosszasan vizsgálja. Aztán azt mondja,
hogy most már inkább csukja be a száját, nehogy kiugorjon belőle
a giliszta. Felszedi a három huszonöt őrész, és szól Pamacsnak.
– Most mi a franc van? – kiáltja Pu.
Dag megfordul, és lemondóan néz öccsére: – A srácokkal azt
gondoltuk, hogy kipróbáljuk, milyen hülye vagy. Ha olyan
baromian hülye vagy, hogy hetvenöt őréért megeszel egy
gilisztát, akkor nem lehetsz tagja a szövetségünknek. És ilyen
hülyeséggel semmiképp sem kereshetsz hetvenöt őrét."

1926 nyarán vagyunk, a Bergman család nem rég vásárolt nyaralójában, Dalarnában. A házigazda érkezését várják, Erik Bergmanét, Dag, Ingmar -aki a könyvben "Pu" néven szerepel, és éppen nyolc esztendős- és Lillan (valóságban Margareta) édesapjáét. De velük nyaral még a család patronáltja Márta, és Marianne, Dag  titkos szerelme, egyébként nyári tanítója, valamint a segítők Lalla ás Maj. Velük van még Erik nagynénje Emma néni is. A mozgalmas hétköznapok nem mentesek a feszültségektől. Dag állandóan piszkálja öccsét, Put, aki viszonzásul húgukon áll bosszút. A szülők között is érezhető, hogy nincs minden rendben. Emma néni az öregségtől szenved, és a színen feltűnik még a Mama is, Erik Bergman anyja, aki a magára maradás nyűgét cipeli. A kis Pu pedig legfőképp azzal van elfoglalva, hogy másnap Krisztus Megdicsőülésének napjának hajnalán ott legyen a titokzatos helyen. Vasárnap született gyerek lévén, ha egy olyan helyre megy, ahol valaki egyszer öngyilkos lett, akkor látnoki képességekre tehet szert. Az események csúcspontja az a hajnal, amikor Pu fültanúja lesz szülei vitájának, s ennek legombolyodó szála a fiú és édesapja kirándulása a távoli templomba, ahol apja tartja az ünnepi prédikációt. A kalandos utazás során Pu hol rettentően közel érzi magához apját, hol gyűlöli. Ez a kettős érzés elkíséri őt egész élete során az apjához fűződő kapcsolatában.

A látszólag egyszerű történetet a bergmani szemlélés teszi nagy élménnyé. Sokszor, mintha csak egy kamerával pásztáznánk, a pillanatban rögzült képeket látjuk. Ilyen kinagyított jelenet a családi vacsora, sőt még inkább az, amikor Pu elszalad és visszanéz a házra, amely nyüzsög az élettől. Mindenki csinál valami, közben pedig mintha csak állnának. Csodálatos képek vannak, amiket magunk előtt láthatunk, holott Bergman szűken méri a szereplők leírását, egy-egy vonást ad csak nekünk.

"  Maj az ágyat csinálja anya szobájában, fenn az emeleten. Elhúzza a csipkefüggönyt az egyetlen nyitható ablak elől, kikiabál Punak, és integet. Pu erőtlenül visszainteget. Maj vasárnapi nyári ruhájának szögletes kivágása van, és amint előrehajol, Pu megpillantja a mellét. Maj vörös haja frissen van mosva, ilyenkor nem lehet összefonni, lángoló koszorúként öleli körbe szeplős, bájos arcát."

Sok év távlatából tekint vissza Bergman erre a régi-régi nyárra, ami talán a gyermekkor végét jelentette az író-rendező számára, amikor szembe kellett néznie az álom és valóság szétválásának.

Nekem nagyon tetszett ez a történet. Hálás vagyok, hogy ilyen intim helyzetekbe nyerhettem bepillantást, kicsit én is szemlélődő tagja lehettem  a családnak.

Dag, Margareta, Ingmar Bergman 1925

Szülei, Erik és Karin Bergman 1910-ben

Hozott pontszám: 5

Európa Könyvkiadó, Budapest 1994/ 2012

Eredeti cím: Söndagsbarn

Fordította: Kúnos László

Ár: 2800,- Ft(Könyvtárunk jóvoltából)