Ulickaja, Ljudmila-Daniel Stein, tolmács

Ulickajával való kapcsolatom 2008-ban kezdődött, amikor elolvastam Médea és gyermekei című könyvét. Annyira jó, hogy akkor még alig lehetett róla hallani. Biztos ismeritek ezt az érzést, amikor minden külső hatás nélkül, tisztán ébred fel bennetek a szimpátia. Ez a felfedezés volt nekem Ulickaja. A meséje, anekdotázó családtörténete rögtön belém telepedett. Aztán évente elolvasok tőle egy-egy könyvet. Szégyenem, hogy a dedikált, nyeremény Imágóm még mindig ott figyel a polcon, olvasatlanul. 

De a sors úgy hozta, hogy végre elcsíptem a könyvtárban Daniel Stein kötetét. Akik keresik a könyveit, tudják, hogy a könyvtárakban vadászni kell még rájuk. Így aztán vizsga időszak ide, vagy oda kivettem a könyvet, de bele sem néztem, csak "stoppoltam". Ahogy szombaton letettem az utolsó vizsgámat, máris belevetettem magam a könyvbe. Ismét elvarázsolódtam, elmerítkeztem egy ismeretlen világban....

Akármit is csinálunk, nyomot hagyunk magunk mögött. Csak rajtunk múlik, hogy milyen lesz ez az átörökített nyom.
Ulickaja egy szorgalmas madár módján felcsipegeti Daniel elhagyott nyom-morzsáit, és írói mivoltát meg nem hazudtolva átgyúrja, kiegészíti, színesíti, belevegyíti a maga emlékeit, érzéseit a zsidó-katolikus pap életébe. Annyi mindent lehetne erről a könyvről mondani, mert annyi minden van benne: a háború borzalma, az emberi kegyetlenség, a zsidó kérdés ezer szála, a katolikus-zsidó viszony, a hit értelmezése, Izrael helyzete és kapcsolata az arab világgal, homoszexualitás, anya-gyerek viszony kihatása az életre, hűség a politikai nézethez, és még hosszasan sorolhatnám. Biztos vagyok benne, hogy mindenkit más mozzanat érint meg. Egyetlen közös ezekben a témákban maga a főszereplő Daniel Stein, aki hivatása révén mind érintkezik ezekkel a problémákkal. De mi Daniel hivatása?
„Daniel igaz ember volt. Emberi mérték szerint vereséget szenvedett-halála után a gyülekezet szétszéledt, és Jakab egyháza ugyanúgy nincs, mint azelőtt. De bizonyos értelemben Jézus is vereséget szenvedett-először saját népe nem értette meg és nem fogadta el, utána sok más nép elfogadta, de nem értette meg. És ha megértették-hol van az új ember, hol az új történelem, az új emberi viszonyok? ”
Ulickaja fő mondanivalója számomra az igaz ember bemutatása. Hogyan ível át emberek százainak életén ez a fénysugár, az igaz ember, milyen nyomot hagy maga után, milyen nyomot hagy bennem. Daniel tulajdon testével fedte le a judaizmus és a kereszténység közötti áthatolhatatlan szakadékot-írja a szerző. Alakját hosszasan lehetne elemezgetni, és nem is tartom balgaságnak, hiszen megkaphatnánk a választ olyan kérdéseinkre, mint hogy mi teszi az embert bátorrá, erőssé, vagy hogyan találhatjuk meg a legjobb választást az adott helyzetben.
Meghajlok Ulickaja írói tehetsége előtt; kirángatta Daniel alakját a múltból, épített köré egy világot a saját fantáziájából és élményeiből, kollázsszerűen összerakta az életét a környezetéből lerakódott kicsi puzzle darabkákból, aztán csak csodálkozott, hogy maga is megsiratta az ő szerzetesét.
Mindenképp rendkívüli olvasmány ez a könyv, élveztem a hangulatát, elgondolkoztatott, bevilágított pár sötét sarokba.

Hozott pontszám: 4/5 (nekem kicsit hosszúnak tűnt)

Kedvencem: Daniel, és Hilda (Hilda látszólag nem annyira hangsúlyos, bár sokat szerepel, mégis az ő alakja tükörképe Daniel képének)

Ljudmila  Ulickaja

"-Mit akarsz Istennek ajándékozni? A szerelmi bánatodat? Azt akarod letenni elé?Mit fogsz ott csinálni? Tán olyan nagy imádkozó vagy? Az imáiddal fogod megtartani a világot, mint a harminchat igaz ember? Vagy tudsz elmélkedni? Talán te vagy Szalézi Szent Ferenc vagy Avilai Szent Teréz! Talán azt akarod, hogy ott ragyogjon a fejed fölött a futtatott arany jel, amit a keleti ikonokra szoktak rajzolni? Ne szórakozz velem! Ki se látszom a munkából. Dolgozz itt!"

"– Ebbe beleőrülök, persze, de az egész rémálomban még a féltékenység is benne van…És a borzalmas női megaláztatás…Én erre nem vagyok felkészülve, hogy kiderüljön, hogy a férjem meg a fiam homokos. (…)
Aztán Esther szó szerint a következőket mondta:
– Mi végigéltünk egy borzasztó háborút. Minden hozzátartozónkat megölték. Láttunk falvakat, ahol mindenkit megöltek. Láttuk a tél végén kiolvadó hullahegyeket, amelyek a hó alatt voltak, amelyekből állatok zabáltak. Agyonlőtt gyerekeket. Én megtiltottam magamnak, hogy emlékezzek rá. De most kénytelen vagyok azt mondani neked: a te fiad él és boldog. Ha minden úgy van. ahogy mondod, az szerencsétlenség. Neked. De nem neki. Annyiféle szerencsétlenség van, amit az ember nem is sejt."

"Abban az évben csak egyetlen hely volt a kolostorba igyekvő novíciusok számára. Két aspiráns jelentkezett – én és a helybéli színház egy fiatal színésze. A kolostorfőnök engem választott, én zsidó vagyok, nekem sokkal nehezebb lesz megtalálnom a helyemet az egyházban. Igaza lett – a másik aspiráns arra az egy helyre Karol Wojtyla volt. Ő kétségtelenül megtalálta a helyét az egyházban."

"– Bevallom, Hilda, ezt mindig nagyon nehéz eldönteni – mit lehet elmondani, és mit kell magában tartani az embernek. Fiatalkoromban úgy véltem, hogy minden embernek tudnia kell mindent, és nekem, mint lelkipásztornak kötelességem megosztani minden tudásomat. Az évek során rájöttem, hogy ez nincs így. Az embernek csak azt szabad tudnia, amit képes befogadni. (…) Szörnyű dolog megzavarni az emberekben az állandóságot. Ha valaki megszokta, hogy egy bizonyos módon gondolkodik, akkor a megszokott gondolatmenettől való legkisebb eltérés is fájdalmat okoz neki.Nem mindenki hajlandó elfogadni az új eszméket, bővíteni, pontosítani a tudását. Egyáltalán változni."

"– Természetesen – mondom –, a keresztények helyzete általában sem egyszerű, soha nem is volt az! És a zsidók helyzete is nagyon bonyolult, arra a Péter a tanú. De egy zsidó keresztény!"