A molyon, Emmi Lotta számos finn és finnugor kultúrával foglalkozó könyvet mutat be számunkra, és érdekes bejegyzései felébresztik az olvasó kíváncsiságát. Így kerültem kapcsolatba én is ezzel a könyvvel, aminek külön érdekessége, hogy a Móra Kiadó anno méltónak tartotta a kötetet, és beválogatta a csíkos könyvek sorozatában. Az utóbbi hetekben bele-bele olvastam ezen kötetek értékelésébe, és nagy kedvet kaptam ahhoz, hogy egy újabb kihívás keretén belül alaposabban megismerkedjek velük. Ki is választottam öt csíkos, illetve öt pöttyös könyvet, ami megtetszett, aztán döbbenten tapasztaltam a könyvtárban, hogy a régi gyermekbarát sorozatból alig egy néhány kallódik a polcokon. Az általam megtervezett csokrot sajnos el kell felejtenem, mert az idő rövidsége miatt képtelen vagyok beszerezni ezeket. Nos, visszatérve az eredeti könyvünkhöz, elmondható róla, hogy egy igazi kis ritkaság, érdemes olvasni és olvastatni gyermekeinkkel.
Az alaptörténet egy kissé szomorú téma, a körülbelül 6 éves kis Sara egyik nap vízért megy, amikor elrabolják vándor lappok, hogy később eladják Norvégiában. A kicsi lány vándorlásuk során megszereti ezeket az embereket, megismerkedik nyelvükkel, hagyományaikkal, babonás hitvilágukkal, csodaszép zenei kultúrájukkal, és új nevet is kap tőlük, ő lesz Neita, saját nyelvükön kicsi lány. Ahogy cseperedik ügyes kezű lány válik belőle, akit egyre csak a rénszarvasok érdekelnek, s minden vágya, hogy örökké Per-rel maradhasson szeretett állatai közelében. Ez a vágya csak részben valósul meg, mert a nomád élet állította nehézségek felemésztik a csoport erőtartalékát, és mindenkit áthal a változtatás szele. Per új utakra lépve keresi a nép fennmaradásának lehetőségét, és el kell válni a lánytól. A történet nem várt fordulattal zárul, és a célközönség is megnyugodhat, Neita boldog lesz.
A könyv eltagadhatatlan erénye, hogy nagy részletességgel mutatja be a lappok, vagy ahogy maguk szeretik mondani a számik életét. A nomád népcsoport fő tevékenysége a rénszarvas pásztorkodás volt. Hatalmas csordáikat Finnország és Norvégia között vezetgették az év során mindig arra, ahol a legelők leginkább megfeleltek állataik igényeinek. Nagyon sajnálom, hogy olvas közben nem jelölgettem be az újabb és újabb hitüket megvilágító részleteket, pedig jó volna egy csokorba összeállítani például Rakah-ot, aki befészkeli magát az emberbe, és a víz felé vonzza, hacsak ki nem vágják az emberből és új nevet nem adnak neki, hogy Raukah még csak meg se találhassa még egyszer áldozatát, a többi számos babonával. A nomád életforma magában rejti a természettel való nagyon közeli, szoros viszonyt, ahol a csillagok nem csak vezérlik a népet, hanem üzennek is jelzik az eljövendőt. A sátoros élet szórakozási lehetősége a szájról szájra járó néphagyomány, a mesék, anekdoták tovább örökítése, és a meg nem szűnő állandó éneklés. Az év egy részében szinte teljes a sötétség, életük viszonylag rövid nappalok, és hosszú homályba vesző estékből áll, van idő az énekre és a mesére. Olof, de Neita nevelője Per is szinte mindent dalban mesél el, számukra minden kicsi dolognak jelentése van, és minden önmagán túli jelentéstartalommal bír. Az európai kultúrában elterjedt ötvonalas kottarendszerben képtelenség leírni és átörökíteni a számi dallamvilágot. A yoik, vagy joik általában hangszeres kíséret nélküli egyszerű dalok. Maximum dobos kísérettel csendülnek fel. Neita életében is nagy jelentősége lesz majd egy dalnak, ami megmenti őt az irigység sárga szemű kísértetétől.
A számik ma egy körülbelül 80-100 ezres nagyságrendben létező Finnország, Norvégia, Svédország és részben Oroszország élő népcsoport, melynek életformája sokban hasonlít az európai emberéhez. Már csak részben foglalkoznak rénszarvas tenyésztéssel, motoros szánra cserélték régi szánjaikat, saját Számi Tanácsuk és Parlamentjük van, mely képviseli népük érdekeit. És bár sátraikat házra cserélték, amelyben kályha ontja a meleget, rénszarvasbőr kabátjukat gore-tex váltja fel, mégis viszik magukkal hagyományaikat mindannyiunk nagy örömére.
Az egyetlen bajom a könyvvel kapcsolatban maga a kerettörténet volt, ami megítélésem szerint túlságosan nyers és durva, főként, hogy gyerekeknek íródott könyvről van szó. A kislány elrablása és tehetetlensége bénítóan hat, és döbbenetes az, ahogy minden fájdalma ellenére a Stockholm szindróma iskolapéldájává válik, és megszereti elrabolóit. Tényleg csak ennyit írnék a könyv margójára negatívumként, és szerencsére azóta sem hallottam lelki traumában hánykódó egykori olvasókkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése