2018. június 14., csütörtök

Molnár Krisztina Rita - Derűs hétköznapok

Ilyet még nem nagyon, sőt egyáltalán nem csináltam, hogy bemenjek a könyvesboltba, leüljek és elolvassak egy kötetet. De a szükség nagy úr, este zárul a Merítés ifjúsági kategória pontozása, ennek még bele kellett férnie. Ilyen egy lelkiismeretes moly. :) 

Jól is tettem, mert utólag nehezteltem volna magamra. Az elmúlt hónapban ismerkedtem meg Molnár Krisztina Rita könyveivel, így a „Maléna kertje” sorozattal is.
A Derűs hétköznapok a sorozat harmadik része, de talán nem is nevezném igazi sorozatnak, mivel nem egy történet alakulásának folytatásában részesedünk, hanem egy önmagában is értelmezhető könyvvel van dolgunk. Egyébként ezt nagyjából a második részről is el lehet mondani.
A hétköznapokban fellelhető izgalmakra, érdekességekre fókuszál a szerző. A már jól ismert gyerekek Maléna, Luca és Janó történetei ezek. A könyv követ egyfajta kalendáriumi beosztást. Januártól kiindulva minden hónapban valami, a mindennapokat megszépítő apróságról mesélnek a gyerekek. Olyanokat kell elképzelni, mint almatea, kovászos uborka, bodzaszörp készítés, az ünnepek értelmezése kicsit tartalmasabban, versek, könyvek jelentősége és hasonló, élményszinten megélt apróságok. Magamban kicsit a" gyerek hygge" kifejezés jutott az eszembe. Mert igazából ez is az együtt töltött időről, annak jelentőségéről és értékéről szól.
Azt már egy picit nehezebben tudom elképzelni, hogyan lehet ezt esti meseként gyerekeknek felolvasni, mivel a körülbelül egyoldalas fejezetek (nem is igazi fejezetek, inkább események) nem kapcsolódnak egymáshoz. Talán önálló olvasásnak tudom elképzelni. De a benne felbukkanó programokat viszont, mindenképp közös megvalósításra szánnám. Mi is lehet jobb, mint egy közös gesztenyesütés, mozaik készítés, bundás alma sütögetés? Egyébként van azért egy, a történeteket ívbe fogó gondolat, nevezetesen, hogy Füge Maléna kistestvérének megszületését várják hónapokon keresztül. A kis Füge Fülöp aztán meg is érkezik, és ehhez is kapcsolódik majd sok kedves, szerethető gondolat.

És akkor most lássunk néhány részletet a könyvből. Remélem átérezhetővé tudom tenni azt a melegséget és szeretetet, amely a kötet minden oldaláról sugároz ránk. A csodálatos illusztráció ismét Simonyi Cecília keze munkáját dicséri. 

Hozott pontszám: 5  
Kép: http://www.mme.hu/itato_es_madarfurdo
 "Jancsi bácsi azt mondta, ebben a melegben a madaraknak is kell víz.
Egy kivágott fa törzsére drótoztunk egy régi lábost. Azért tettük magasra, hogy a macskák ne tudják elkapni a madarakat ivás közben. A lábosba egy nagy követ raktunk, kilóg a vízből, arra rá tudnak állni, ha isznak. Meg a lábos peremében is meg tudnak kapaszkodni. A madarak jöttek is, egy tengelice szó szerint beleült a vízbe."


"Egy kis olajon vagy vajon megpárolunk egy nagy fej aprított hagymát. Vajjal finomabb. Hozzáadunk egy púpos mélytányérnyi megmosott, frissen szedett csalánlevelet, amit leszedtünk a száráról. Mindenképpen kesztyűben kell szedni és pucolni, mert a levele leszedve is csíp.
Aztán hozzá kell adni pár szem kockára vágott krumplit. Rá kell önteni egy liter zöldséglevest, de vízzel is jó. Ízesíteni meg vegetával. Mit tettünk még bele pár gerezd fokhagymát meg egy kis sót, aztán hagytuk főni. Amikor megpuhult a krumpli, lehűtöttük egy kicsit, és összeturmixoltuk. Kockára vágott főtt tojással is lehet enni, meg bármilyen ehető virággal."


 Már szinte érzem a számban az ízét, orromban az illatát, már indulok is készíteni egyet...



De nem csak étel és ital készítési ötleteket ad a könyv, hanem például mozaikképet is csinálhatunk együtt:



Sok érdekességet találhattok a sorozattal kapcsolatban a kiadványok facebook profilján












 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése