Igen, idén is a japán szerző egyik könyvével kezdtem az új esztendőt. Immáron tizedik éve Murakami Harukival együtt bontjuk a pezsgőt. Kezdetben egész más célja volt a kezdeményezésemnek, egyszerűen jó volt azzal a tiszta szöveggel és hangulattal indulni, amit megelevenítettek könyvei. Az évek alatt bennem is kristályosodott, hogy mitől más és egyedi ő. Mindemellett változott a kettőnk viszonya. Mára inkább kedves, bohókás hagyománynak tartom ezt a rítust. De nem csak én, hanem ő is változott az elmúlt időszakban. A kormányzó halála ennek az alakulásnak egy elég határozott példája.
Hogy egész röviden bemutassam a történetet - bár Murakaminál soha nem a cselekményen van a hangsúly-, egy harmincas éveinek közepén járó portréfestőt kell megjelenítenem, aki különválik feleségétől, elhagyja a fővárost, amolyan utak vándora lesz pár hónapra, míg meg nem érkezik egy barátjának a hegyek közti házába, hogy ott kezdjen új életet. A ház valójában a barát édesapjáé, a híres nihonga festő Amada Tomohiko tulajdona, aki egy közeli idősotthonban él. Mondhatni, hogy kilencvenes éveire már nem a régi. Főhősünk beköltözve a házba, állást talál és rajzot tanít délutánonként. Felveszi új élete ritmusát, szeretőt is talál magának és előzetes szándéka ellenére ismét portréfestésre adja fejét. A megbízója a titokzatos Mensiki úr lesz, akinek neve azt jeleneti, hogy "megfosztva a színektől". A két férfi között kialakuló kapcsolatot nem nevezném barátságnak, hiszen éppen az a meghittség hiányzik belőle, amit a barátokkal kapcsolatban érez az ember. Viszont a kapcsolatuk igen is meghatározó lesz, hiszen egymás segítségére szorulnak. A festő kertjében éjnek idején valami csengettyűszó hallatszik a föld alól. A kertben megbújó kis szentély mögötti területet fel kell ásni, hogy megtalálják, ki az, aki segítséget kérhet onnan. A kutatás nem várt eredménnyel zárul, s mondhatni elejét veszi egy mágikus világ megjelenése a környéken. Vagy már minden kicsit korábban kezdődött? Amikor az új lakó a padláson felfedezi Amada Tomohiko egy eddig ismeretlen festményét, A kormányzó halála című alkotást? Egyáltalán ki volt ez a Tomohiko, és mi történt vele fiatal korában? Mindenki valamilyen titkot rejteget, legalábbis úgy tűnik, mert egyértelmű magyarázatokra nem lelnek könyvünk szereplői. A különleges események csak tovább gyűrűznek, amikor belép a körbe Marie, az a tizenhárom éves, halk szavú kislány, akit nem hagy nyugodni Mensiki úr kiléte, szerepe. A váratlan felbukkanások mellett, érthetetlen eltűnések is belejátszanak az események alakulásába. A történet néhol egy krimi feszültségét hozza, majd a művészvilág varázslatos útvesztőjét, de a sírgödrök dermesztő lehelete is meglegyint. Minden van ebben a könyvben, szimbólumok, az élet előtti és utáni világ egyfajta csatlakozási kísérlete, a zen végtelen nyugalma, de egy letisztul szexualitás is helyet kap, amolyan japán-módra. Ebbe a kilencszáz oldalba sok minden belefér, és együtt alkotják meg azt az egységet, ami egy írói fantázia szerinti maga a tökéletesség, átjárás múlt és jelen között, a térbeli távolság közelség, a van és a nincs dualizmusa.
Murakami Harukit mindig is jellemezte valami minimalizmus, ami leginkább a lecsupaszított körülmények ábrázolásában jelent meg számomra. Ebben a minimál környezetben jelennek meg a figurák, akiknek gazdagságát a bennük meglévő lehetőség adja. Ez a szó szerinti lehetőségek bazára. Minden megtörténhet velük. Így csempésződik be a mágikus vonal a realista világba. Ennek a történetnek nagyon sokáig járható, egyenes vonala van, már-már elhisszük, hogy Murakami stílust váltott, egész szépen pattannak be a logikai legó darabkái, amikor egyszer csak megcsúszunk egy nyúl üregében... Bevallom kicsit rosszul is esett, hogy nem engedett a nagy japán mesélő ezen a pengeélen tovább mennem.
De nem csupán ebben a viszonylag hosszan engedett realitásban volt formabontó a regény, hanem a múlt beidézésében is. Talán ez is a realista oldalt erősítette? Nem emlékszem, hogy ekkora erejű valós, történelmi tragédia megelevenítésére szánta volna magát valaha a szerző. Amada Tomohiko Bécsben tanult festészetet a második világháború idején, és az ott megélt fájdalma örökké látszó hegként jelent meg életében.Visszatérve Japánba, a hallgatás burkába menekülve áttér a modern európai formabontó festészetről a tradicionális japán tájkép festészet stílusába. Vajon mit történhetett, van-e fellelhető nyoma a mélyre ásott múltnak, miről mesél A kormányzó halála című alkotás, és hány tragédia halmozódhat fel egy család életében?
Ahogy mondtam nem egy, és nem két szálon képes hozzánk szólni a regény. Kérdés, hogy ebből a kavalkádból kinek, mi lesz a hangsúlyos? A transzcendentális világ belefonódása a jelenbe, a művészet végtelen lehetősége, a család és kapcsolataink sarokkövei? Azt szinte bizonyítva érzi a bevonódó olvasó, hogy materiális világunk jóval több, mint amit józansággal és ésszel akarunk felfogni, és az is valahogy biztos, hogy Japánban másképp szüremlik át a lélek az anyagba. Murakami Haruki világában ez biztos így van. Csodálatos utazásban volt részem, remekül megmozgatta a fantáziámat, képalkotásra sarkallott és bevallom, hogy rég rettegtem ennyire, mint az élve mumifikálódásra törekvő szerzetesek résznél. Ezt a részt érdemes éjjel olvasni, ha maximalizálni akarjuk az élményeket.
Ahogy lenni szokott, olvasás közben folyamatosan rá kell keresni az utalásokra, így válik teljessé az élmény zeneileg, képileg. Ez alkalommal jegyzeteltem végig a zenei számokat, amiket Murakami behoz, ahol tudtam meg is hallgattam, így egy másik dimenzióban is kalandozhatunk. Nem ez lett a kedvenc kötetem a szerzőtől, de szeretném hangsúlyozni, hogy a korábbiakhoz képest, most engedte legközelebb hozzánk alakjait, akik már-már szerethetőkké váltak.
Azt gondolom, tartom magamat még a hagyományhoz. (A háromkötetes nagyágyúk maradtak eddig ki 1Q84 és a Kurblimadár)
Hozott pontszám: 4,5
Az általam készített lejátszási lista, mely nem minőségi, hanem tartalmi összeállítás a könyv alapján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése