Vannak az ember életében olyan dolgok... Olyanok... tudjátok, amiket nem mondunk ki, csak vannak. Kavicsként nyomják gyomrunkat vagy átsuhanó árnyékként dermesztik meg arcunkat. Azt sem tudjuk, hogy mik azok, csak vannak. A minap olvastam a traumaöröklésről azt, hogy : "Hét-nyolc éve végeztek egy kísérletet az atlantai Emory Egyetemen, ahol hím egereknek cseresznyevirág-illatot juttattak a ketrecükbe, majd megrázták őket árammal. Ezeknek az egereknek a leszármazottai jelentős stressz-szint emelkedést produkáltak a cseresznyevirág-illat hatására, és még az unokák is kimutathatóan „éreztek” valamit abból, ami két generációval korábban történt." Ezzel a jelenséggel egyre többször, egyre különbözőbb helyen találkozhatunk, mind a felbukkanás, mind a megközelítés is több árnyalatban ölt valót.
Ezeket a megfoghatatlan valamiket csak a művészet egyedi eszközeivel lehet megragadni. Szaniszló Judit sajátos munkáját úgy fogalmaznám meg, mint egy "irodalmi pixelesítést". A pikkelyekre bontott bőr, amely beborítja alakjait, egy korábbi generáció halpénzei. Tudattalanul viselt sorsok.
A történetet mesélő Leli, napjaink negyvenes éveiben járó asszonya, cukorbetegen, gyermekre vágyakozva küzd a mindennapokkal. Emlékeinek morzsáiból építi fel történetét, csakúgy, mint anyja, Juli, vagy egy még korábbi generáció nőalakjai; Béres és Sükösdi mama. Míg a nagyszülők a háború erőszakának mocskában kénytelenek élni, gyermekeik egy szűkre szabott szabadság levegőjét szívják. De a terhek mintha nem szűnnének, csak alakot váltanának. A szabadon hagyott réseken át pillanthatunk be a felmenők életébe. A meglesett emlékszeletkék építik fel gyorsan váltakozva magát a regényt. Lapjaira szedett életek ezek. A látszólag jelentéktelennek tűnő mozzanatok összeillesztve adják egy ember életét. Mert mik is vagyunk valójában? Miből épül fel létezésünk? Egy dohszagú diófadobozba rejtett levelezőlapból, egy damasztabroszból, egy megmagyarázhatatlan vonzódásból, egy beteg testvér kerekesszékének ázott szagú huzatából? Létezhetünk-e valójában magunkban?
A huszadik század generációkon átívelő női sorstörténete ez a lazán szerkesztett regény, ami egyedi hangvételével képes egy új megközelítést adni a csontig lerágott témának. A kiemelt képek és jelenetek fotóalbumként adják össze ezeket a figurákat. Az említett képek gyakran csak villanások, vagy egy egész időszakot lefestő fröccsenések, esetleg szétpukkanó illúziók. A mozzanatokra fókuszáló, gyakran ismétlődő panelek segítségével hozza közel olvasójához a szerző a történetet.
Nagyon különleges hang ez, kevés boldog pillanattal, mintha minden ráncban egy fájdalom és lemondás húzódna meg. Nem szeretek így az életre tekinteni. Ugyanakkor nagyon tetszettek a felbukkanó mondatok, a sokszor hihetetlen füzérbe szedett gondolatok szövevénye. Mutatok is néhányat, mert beszélni róla nehezebb, mint beidézni, hogy mire számíthat az, aki felveszi Leli végtelenül őszinte meséjének fonalát.
Hozott pontszám: 4/5
"Amikor Leli erről a fittyet hányásról, hajadonságról és kitartó udvarlásról hallja anyját mesélni, nagyszüleit kézzel hímzett falvédőfiguráknak látja. Ezen a falvédőn, amit Leli lát, senki nem sírja a leányságát vissza. Ezen a falvédőn, amit Leli elképzel, mindenki ura csak a Tisza vizét itta. Leli nem tudja, mit jelent az: megkapni valakit. Leli ezt ma sem tudja."
"Ez a szegény fiú alig tud szopni, mert az anyjának nincs teje, így a fiú alig tud szopni, így az anyjának elapad a teje. Ez a szegény fiú alig éri meg a négyet, de aztán végül megéri, és aztán alig éri meg a tizenhatot, de aztán mégis megéri. Van ennek a szegény fiúnak három húga, egy öccse, két bátyja és egy nővére, aztán meghal ennek a szegény fiúnak két húga, egy bátyja, hogy aztán szülessen még két öccse. Van ennek a szegény fiúnak himlője, diftériája, lúdtalpa és állandó hasi felfúvódása. Eszik ez a szegény fiú hagymalevest, krumplilevest, és nem eszik ez a szegény fiú nagyon sokszor semmit. Játszik ez a szegény fiú kukoricacsővel, halott egérrel és baromfiszarral. Verik ezt a szegény fiút búbos kemence mellett, vaskályha mellett és petróleumlámpa mellett, hogy aztán legyen neki oka sírni, hogy aztán ezért megint meg lehessen ezt a szegény fiút verni. Van ennek a szegény fiúnak egy szegény apja, akinek van egy szegény apja, akinek van egy szegény apja. Tanul ez a szegény fiú négy elemit, mezei munkát, cipőkészítést és ökölszabályt. Örököl ez a szegény fiú nyolc hold földet, három kapásalja szőlőt és másfél mázsa indulatot. Vár ez a szegény fiú kocsma előtt, kocsma mellett, eresz alatt és temetőben. Üt ez a szegény fiú sarokvasat, kóbor kutyát, vak kiscicát és gyereklányt. Lesz ez a szegény fiú szegény férj, hadifogoly, szegény ember és szegény nyomorult állat. Lesz ez a szegény ember hazaáruló, hadirokkant, vesekárosult, halláskárosult és örömapa. Hisz ez a szegény ember egy Istenben, hisz egy hazában, hisz egy isteni örök igazságban, hisz Magyarország feltámadásában. Éget ez a szegény ember tarlót, száraz avart, keresztlevelet és damasztabroszt a hátsó kertben."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése