2021. október 30., szombat

Miller, Madeline - Kirké

Az elmúlt  évben -művészetterápiás képződésem okán- hangsúlyosabban vannak  jelen életemben az archetípusok témája. Meg is sokasodtak olvasmányaimban az ezzel foglalkozó kötetek, folyamatosan érzem, hogy van hova mélyülnöm ebben a kérdéskörben.  Középiskolában még tehernek éltem meg, hogy el kellett olvasnom az Odüsszeuszt, dehogy jutottam én a felszín alá... Fokozatosan váltam alkalmassá az egész görög mitológia befogadására; be kell vallanom, hogy hozzá kellett kicsit öregednem a témához. Most viszont a legnagyobb lelkesedéssel és megértéssel veszem kezembe ezeket.

Nem tudom megítélni, hogy ha létezett volna Madeline Miller kötete diákkoromban, akkor vajon lefaraghattam volna  éveket ezekből a megérési stációkból? Mert most élvezettel olvastam a történet minden sorát. Ennek fő oka a rendkívül olvasmányos stílusa.  A szerző olyan elemi erővel volt képes berántani engem az istenek heves érzelmekkel tarkított életébe, hogy minden pillanatban arra vágytam, hogy leshessem őket. Jó volt ez a biztonságos távolság tőlük, mert hirtelen haragjuk gyakran mindent elsöpört, emberi mérték szerint igazságtalanok voltak, kényük-kedvük szerint tiporták sárba az emberi fáradozás bármely oldalát. Szélsőségesek, érthetetlenek és mégis olyan ismerősek voltak. 

De a  heves istenek között is akadtak kivételek, s ilyen a címadó Kirké is. A napisten Héliosz és Perszéisz, a nimfa gyermeke. "Amikor megszülettem, nem létezett szó arra, ami vagyok." A későbbiekben kiderül, hogy mennyire igaz is ez az állítás, hiszen Kirké, akárcsak testvérei, fokozatosan jön rá arra, hogy mi is ő valójában. A fiatal nimfa mindig érezte másságát, benne megvolt az a könyörület, amit övéi között nem talált. Nevének jelentése héja (vagy sólyom), ami utalt furcsa, rekedtes hangjára és sárga színű szemére. Talán nagybátyjától, Prométheusztól örökölte az emberek iránti könyörületességét? Nem tudni, azt viszont igen, hogy a benne megszülető szenvedély lesz az, ami engedi színre lépni, amire valójában teremtetett. Kirké, akárcsak az emberek többé válik a szerelem révén. Az ifjú nimfa rájön, hogy képes egy varázslatos virág által a "pharmaka"-ra, azaz a varázslásra. Szerelmét, a halász Glaukoszt istenné akarja változtatni, hogy méltó párja lehessen. Azt kívánja, hogy a férfi váljon valódi önmagává. Teljesen hihetetlen módon, de Glaukosz isten lesz, valódi önmaga. Hiába a lány minden áldozata, az ifjú nem viszonozza szerelmét. A féltékeny Kirké Glaukosz szerelmére zúdítja erejét, s Szkülla is azzá válik, ami valódi önmaga, egy örökké férfire éhező, hatfejű szörnnyé. Mindenki azt hiszi, hogy a moirák alakították a két szerelmes életét ilyen szövevényesre, de a meggondolatlan Kirké, bevallja apjának mindenki füle hallatára, hogy ezt bizony ő tette. Hiszik is, nem is, de végül a szívtelen Héliosz Zeusz tanácsára Aiaié szigetére száműzi lányát örökös magányra ítélve. 

A magányos nőt nem töri meg sorsának alakulása, tökélyre viszi azt, amire született. Élete kalandosan alakul, nem is lesz szinte soha egyedül. Varázstudománya által magához szelídíti az erdő vadjait, és ahogyan azt már az Odüsszeuszból tudjuk, képessé válik disznóvá változtatni a szigetére betolakodókat. De nem csak rossz emberek látogatják meg, hanem lehetősége lesz ismét szeretni valakit; szerető lesz s anya. A történet mindvégig tartogat meglepetéseket, talán a száműzetésnek is vége lesz egyszer még az időtlen istenek birodalmában is.

Madeline Miller csodálatos könnyedséggel szövi bele regényébe Daidalosz és Ikarosz mítoszát, a Minotaurusz legendáját és természetesen Odüsszeusz regéjét. Mégsem maradt elnagyolt számomra a történet, mert minden cselekményessége mellett a szerző az alakok megformálását is nagy igényességgel hozta létre. Nekem már maga Kirké alapvető finomsága, érzékenysége is tetszett, akárcsak a saját szigetén megjelenő új, erőteljes arculata. De ugyanez elmondható Daidalosz megformálásáról és Ariadné királylányról is, hogy Odüsszeusz összetett személyiségét már ne is említsem. A regénybe üde színfoltot hoz az istenek hírnöke, a szószátyár Hermész, akinek feltűnése egyszerre jelent vigaszt és int óvatosságra. 

Mondhatnánk, hogy az istenek élete is éppen olyan szövevényes, mint az embereké, de inkább megfordítom és azt állítom, hogy az istenek az emberi karakterek archetípusai. Az emberi gyarlóságok, a szenvedélyesség, a mohóság megjelenítői, de pozitív visszatükrözői a gondoskodásnak, a kitartásnak vagy az érzelem vezérelte életnek. Ahogyan Jean Shinoda Bolen fogalmaz: "istennők ma is élnek, minden nőben", ahogyan  minden férfiben is él egy isten. 

Senki ne gondolja, hogy ha jól ismeri a görög mitológia történeteit, akkor nem adhat számára semmi újat ez a kötet. Pontosan azokat a hézagokat képes kitölteni a regény, ami a gyakorlatiasság útvesztőjében lemorzsolódott. Gazdag fantáziával megrajzolt, érzelemdús történet, ahol  nagyon könnyű volt azonosulnom Kirké alakjával. Talán ezért is tetszett különösen a kitaszított gyermekből lett hatalmas varázserejű Kirké meséje. 


Hozott pontszám: 5


                                                     Madeline Miller


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése