"a világot, a maga valóságában, ahogyan itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én magam is felfedezni. Miért érdemes élni? (...) Talán azért az érzésért, hogyha lenyomjuk a kilincset, az ajtó mindig könnyen és készségesen kinyílik előttünk, kifelé vagy befelé is és új szobába lépünk. Igen, kitárul az ajtó, mint egy szárny, és már ezért is érdemes élni."
És valóban teljesen egyszerű, a szem elé kerülő tárgyakat, eseményeket ragad meg, hogy mintegy markát kinyitva, rácsodálkozzon a legkézenfekvőbb dolgokban megbújó titkokra. Van némi kategorizálható jellege ezeknek a gondolatoknak, de valójában eléggé csaponganak a témák egymás után.
Egy igazán izgalmas írással nyitja meg a szeptemberi részt, az Alma című művel. Bevallom, azt hittem, hogy ezután is valami őszies jellegű témák jönnek majd, de be kellett látnom, hogy nincs benne ilyen irány. Vannak természeti jelenségeket, illetve állatokat bemutató ciklusok, mint például a Darázs, a Békák, Kígyók, Barna delfinek, Madarak vonulása vagy a Villám. Másrészről néhány esszé középpontjaikban a testrészek állnak, ilyen a Száj, az Ujjak, a Szeméremajkak, a Szem. Tárgyak és jelenségek lehetne egy újabb csoport, és végül vannak azok, amiket úgy neveztem el magamban, hogy tabudöntögetők. Ide sorolom a Pisi, a Rágógumi, a Hányadék és a Tetű című írásokat.
Úgy gondolom, hogy megéreztem valamit Knausgård tehetségéből. Olyan természetesen és szinte selymesen ír, hogy észre sem veszi az ember és már vége is a fejezetnek. Többször rácsodálkoztam arra, ahogyan egyik mondat szülte a következőt, szinte hullámzott az ember a sorok tetején. Minden gazdagsága mellett van benne egy minimalizmus, olyan, mintha minden szürke lenne és rezignált nyugalom övezné. Talán épp ez a sikerének a titka, hogy stílusa megnyugtatja az olvasót. Hanghordozásában mégis van valami távolságtartás nekem. Profi a legjavából, aki bizonyítja, hogy a semmiből is képes mesterit alkotni.
A tökéletes technikán túl azonban a szöveg sokszor kidobott. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez, egy még meg nem született kisgyerekhez címzett könyv, de mégis az olvasó lett a célközönsége a kiadás okán a memoárnak -vagy nevezzük inkább füves könyvnek-, így várhatom, hogy nekem szóljon. De több írásban is a felszínességet éreztem, nem ment igazi mélységekbe, a felszín karcolgatta, és be kell vallanom, hogy úgy éreztem magam, mint akit átvertek. Sokszor találkoztam egyfajta okoskodással, üres frázisokkal, már-már közhelyekkel. A felfedezés élményét ugyan érezni véltem a különböző megragadott tárgyaknál, de nekem mindvégig kérdéses maradt, hogy valóban ezt akarja üzenni a lányának 2015-ből?
Minden neheztelésemen túl van ebben a kötetben valami izgalmas. Nagyon tetszett benne az a hangulat, amit a szerző ráragaszt az olvasójára, és óhatatlanul is megszólalt bennem valami hasonló figyelem, ami őt jellemezte. Olyan oldalról nézett rá a hozott témáira, ami nem egy tipikus megközelítés, tetszettek az elindulások, és akadt jó pár igazán kedves gondolat is, például ez: "A fogak nem úgy öregszenek, mint a test többi része, nem fog rajtuk az idő; ebben a fogban a kislányom örökre tízéves marad."
Vegyes érzésekkel csuktam be a kötetet és megfogalmazódott bennem egy olyan gondolat, hogy talán a négy résznek egyben lehet egy nagyobb íve, hiszen a következő kötet, a Tél végén világra jön a kisleány, akihez szólnak a sorok. Alapvetően kíváncsi voltam, hogy ezek az emlékképek, melyeket felhasznált Knausgård, ezek valóban akkor, abban az őszben születtek, vagy utólagos, tudatos szerkesztés kapcsán kerültek egy válogatásba. Mindkét megközelítés érdekes lehet értelmezés szempontjából, hiszen szorosan véve nem az évszakok, így saját életciklusunk elmúlásának pillanatait és életérzéseit rögzítette, hanem azt, ami ott és akkor eszébe jutott. Ilyen oldalról nézve viszont hangsúlyossá válik, hogy ez mennyire inkább az apáról szól, egyfajta fogódzó a gyermeknek ahhoz, hogy ki is volt valójában az apja, mi érdekelte, milyen gondolatfutásai voltak.
Az olvasmányélményt mindenképp növelte a rendkívül ízléses kötet, örülök, hogy az eredeti borítóval jött ki. Néhány illusztráció is gazdagítja a könyvet, ezek értelmezése mindig izgalmas kihívás, szeretek ezen elgondolkodni. Kicsit szellősebbé teszik az amúgy szigorú, kötött formához ragaszkodó szerkesztést.
Hozott pontszám: 4
Karl Ove Knausgård
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése