Krizsán László - Benyovszky ​Ázsiában

Az elmúlt esztendőben jó pár könyvet beszereztem a Trebess Kiadó oldaláról, köztük ezt a kötetet is. Elöljáróban csak annyit, hogy eredetileg egy Thomas Merton ritkaságot szerettem volna begyűjteni, aminek következménye lett, hogy  a sorozat több tagja is nálam landolt.  Csehov írásáról, már beszámoltam, most pedig következzen egy hazánk fia. 

Benyovszky Móricról talán csak azért tudunk többet, mert egy magyar filmsorozat készült kalandos életéről. Először azt hittem, hogy ez a könyv a hiányzó részletekről tesz majd említést, de valójában nem. Ez a tanulmány több forrás megjelölésével próbált valósághű képet alkotni arról a katona-nemes emberről, akinek életét alapvetően egy elbirtoklási per határozta meg. Feltételezett halála miatt kedves rokonai kizárták a családi vagyonból. Benyovszky Móric ezért fegyveres erővel szeretett volna elégtételt venni.  Rokonai  Mária Teréziához fordultak, aki felségárulás vádjával kitiltotta Benyovszkyt Magyarországról. Benyovszky lengyelországi rokonainál keresett menedéket, s közben egy indiai utazást tervezgetett. De minden másként alakult, ahogy olvashatjuk a könyvben, mivel Szibériába, az Ős-Gulagra került 1769-ben. Ez a kamcsatkai fegyenctelep nem csak az elítéltek, hanem az ottani fegyőrök számára is büntetés volt. A száműzöttek életéről, ottani berendezkedéséről színes képet kapunk, s átérezhetjük ama vágyukat, ami a meneküléshez vezeti őket. A szökésben résztvevők között egy titokzatos hölgy is ott van, bizonyos Afanázia, akinek kilétére is fény derül. Bár a hajóval történő szökés sikerrel jár, mégis állandó elégedetlenség uralkodik a fedélzeten. Felkelések, árulások nehezítik az utazók amúgy sem könnyű életét. Benyovszky elvitathatatlan érdeme, hogy elkészítette Kamcsatka első földrajzi és vízrajzi térképét, néprajzi leírását. A Csendes-óceán északi vizein való utazásuk során elkészített térkép pedig 7 évvel előzte meg Cook kapitány kutatóútját. Az eltérés csak a szigetek elnevezésében van, hiszen mindketten "először" adtak nevet a felfedezett vidéknek.  Tudománytörténeti szempontból többen is megvizsgálták Benyovszky és csapatának útját a Csendes-óceán északi térségében s a Japán partok mentén. Többek közt gróf Teleki Pál volt az, aki hitelesítette a magyar utazó útját, és csupán minimális pontatlanságot igazolt. Szóval az biztos, hogy Benyovszky volt az első magyar, aki bejárta a Kamcsatka és Alaszka közötti térséget.

Egy kalandos és viszontagságos úttal ismerkedhetünk meg   Krizsán László tanulmányában, ahol az utazás mellett kardinális szerepet tölt be az a bizonyos Bolserecki kiáltvány, melyet  Bolsereck száműzött rabjai fogalmaztak meg. Ennek egy része a jogtalan trónbitorlás ellen foglal állást. A hatalom urai által elkövetett törvénytelenségeket veszi számba, és új törvények megalkotását követeli. A kamcsatkai helyzetre is kitér a Memorandum, s ennek is az elnyomás, jogtalanság, a nép kárára történő kizsákmányolás áll a célkeresztjében. A kiáltvány sorsa igen érdekes, nem nehéz kitalálni, hová kerül. Visszatérve az utazásra, Kamcsatkát megkerülve eljutnak a Bering-szigetekig, majd Lőrinc-szigeteket érintve eljutnak Aleut -szigetekre egészen a mai Tajvanig. Dél-Kínába érve Makaóban is kikötnek.

Miután megérkezett a cári kegyelem, Benyovszkyék egy francia kereskedelmi hajóra szállnak, és  Madagaszkár érintésével  Franciaországba utaznak. A sors iróniája, hogy Benyovszky végül Madagaszkárra megy és a kamcsatkai menekültek visszatérnek oda, ahonnan indultak. Vagyis miután III. Katalin cárnő eljárt az ügyükben, visszatérhetnek Kamcsatkára, Bolsereckbe. Csupán 17 ember maradt közülük életben, s elég nagy büntetés volt számukra, hogy Benyovszky megcsalta őket és szenvedtette őket -írta Katalin cárnő. 

Bizonyára nagyjából emlékszünk Benyovszky Móric történetére, ami mégis a könyv sajátossága, hogy egy meséktől mentes, reális képet igyekszik alkotni az utazóról. Ennek alapján tényleg egy olyan vezéregyéniség lehetett, akinek találékonysága, bátorsága emlékezetessé tehette alakját. Mivel a könyvben sok szó esik a Bolserecki Kiáltványról, így érdemes azon is elgondolkodni, milyen szerepe volt ennek Oroszország későbbi sorsában. Néhány érdekes kép, levéltári részletek segítenek testközelbe hozni ezt a több, mint kétszázötven éves történelmi eseményt.

Hozott pontszám: 4 

Byung-Chul Han - Az idő illata

Filózófiai esszé az elidőzés művészetéről 

 

 

Sokan, talán nagyon is sokan érezik azt, hogy az idő fogságában léteznek. Ma már nem is igazán a gyorsulás jelent kihívást - vallja a szerző, hanem sokkal inkább a szétszórtság. Eltűnt a ritmus az időnkből, ezért érezzük úgy, hogy az csak kavarog, irányt vesztett, egyre csak gyorsul. Az idő atomizálása okozza ezt a szétszóródást, aminek következménye, hogy nem is érezzük a tartalmakat, olyan, mintha alaktalan, formátlan létező lenne csak az idő.  Vajon ebben a szétforgácsolódott állapotban hogyan élheti meg az ember identitását, miért kap az egészség mindennél fontosabb szerepet? A könyv a "diszkrónia" okaira és megjelenésére keresi a választ, miközben a gyógyulás lehetőségeit is számba veszi. 

Ebben a vizsgálódásban Byung-Chul Han történelmi visszatekintésbe fog, és olyan fogalmakat hoz be, mint a "vita completativa" szemben a "vita activa"-val. Vallja, hogy a tevékenységeket értékelő mindennapok hiperkinézisét az elidőzés gazdagságával kellene egyensúlyba hozni, sőt a lassulás sem jelenthet jelen állapotunkban megoldást. Radikális szavak ezek; kell idő, amíg  az olvasó át tudja magát kapcsolni. Ennek kifejtését éppen a halállal kezdi, hiszen aki nem képes időben meghalni, nem tudja megfelelően lezárni életét, márpedig jelen korunk egy végtelen továbbfutásra kényszeríti emberét. Heidegger és Nietzsche gondolataiból kiindulva ütköztet nézeteket, illetve aktualizálja jelen korunkra. De Byung-Chul Han írása mindvégig sűrűn átszőtt forrásanyaggal, s ezek között kiemelt szereppel bír az említett két filozófus mellett Marcel Proust  - Az eltűnt idő nyomában című hétkötetes, monumentális írása. 

Az idő illatát olvasni már magában is lelassulás. Vannak részek, amikre többször is érdemes időt szánni, mert a megértés több fokozatban jut el hozzánk. Minden oldalon találtam olyan kifejtést, ami megérintet, és bizony voltak elakadásaim is. Filozófiai szöveget olvasni annak, aki alapvetően nem szokott ilyennel foglalkozni, kihívást jelent. Számomra pont azért volt ideális, mert nem teljes absztrakciót követel meg, noha tényleg voltak benne nehezebben követhető részek. Ennek ellenére abszolút ajánlani tudom a könyvet. 

Legszívesebben sok-sok részletet kiemelnék a könyvből, de akkor pontosan szembemennék a szerző alapvetésével, ami a megélt, tartalmas, illatozó idő megtalálását mutatja be. Ez  a folyamat egy érzékeny és rendkívül árnyalt jelenség, amelyben a megtapasztalások adják a gazdagságot, az idő besűrűsödését.  A betelt idő szépsége szemben a csúcsra járatott percekkel. 

Nagyon jó hatással volt rám az olvasás, teljesen illeszkedik jelen életem sarokköveihez. Minden bizonnyal kell egy bizonyos kor, ami meghozza a lényeg megértésének ideális klímáját az emberben, de azt is látom, hogy ha ez minél előbb megtörténik, annál jobb. A szerző mellőzi korunk divatos szlogenjeit, mint az "élj a jelenben, légy jelen, tudatosan megélt idő, éberség, mindfullness" , mégis ezeknek a tartalmaknak egy jóval nagyobb mélységet adó kifejtésére vállalkozik. Amiről Byung Han beszél az a szabad ember, aki uralja az időt, és nem Istent teszi felelőssé. Kóstoljunk bele abba a mitikus időbe, ami mozdulatlan, akárcsak egy kép, ahol nincs üresség a pontok között, ahol nincs halál.

"Az elbeszélés illatozni hagyja az időt. A pont-idő ezzel szemben szagtalan. Az idő csak akkor kezd el illatozni, amikor tartalomra tesz szert...Az idő elveszíti illatát, amikor minden értelem és mélyszerkezettől megfosztják, amikor atomizálódik vagy ellaposodik, elvékonyodik vagy lerövidül. "  (35.oldal) 

Kívánatossá válik Byung-Chul Han kontemplatív jellegű időfogalma. Mindenképp valamiféle gyakorlattá kell változtatni az olvasottakat, ha meg akarjuk tapasztalni, mivel a szerző erre nem ad utasításokat. A könyvben nincsenek kívánalmak, parancsok, receptek, felszólítások - nem mondja meg, miként alakítsuk át felfogásunkat. Viszont volt egy rész, ami átélhetővé teszi a leírtakat, aztán eldönthetjük, hogy miként élünk  tovább. 

A Typotex Kiadó megjelentette a szerző több esszéjét is, azok témája is ígéretes számomra. Hamarosan találkozhattok még nevével a blogomon. Addig is alább olvashattok egy kis részlet és illusztrációt a fent említett megélésemből.

Hozott pontszám: 5* (kedvenc lett) 

 

"Az eltűnt idő keresése Proustnál reakció a létet megbontó, fokozódó elidőtlenedésre. Az én "pillanatok sorozatává" esik szét. Így minden tartósságát, sőt állandóságát elveszíti: "a férfi, aki voltam- írja Proust- nincs többé, más ember lettem. Proust időregénye Az eltűnt idő nyomában kísérlet a széthullással fenyegetett én identitásának stabilizálására. Az időválságot identitásválságként éli meg.

A regény kulcsélménye közismerten a hársfateába mártott madeleine illata, íze. A boldogság heves érzése tölti el Marcelt, amikor egy kanál teát, a benne ázó madeleine-nel a szájába vesz: 

"Csodás öröm árasztott el, minden mástól elszigetelten, anélkül, hogy az okát tudtam volna. Az élet viszontagságait rögvest közömbössé tette, csapásait veszélytelenné, rövidségét merő érzékcsalódássá, ahogy a szerelemben, s valami becses esszenciával töltött  el: jobban mondva ez az esszencia nem bennem volt, én magam voltam az. Nem éreztem többé magam középszerűnek, esetlennek, halandónak. " (Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában 6. Albertine nincs többé.)

 

 

Wohlleben, Peter - Az ​állatok érzelmi élete

Nagyon szerettem volna már megismerkedni Peter Wohlleben munkásságával. Könyveinek címei azonnal felkeltették az érdeklődésemet, és a Park Kiadó igazán tetszetős sorozatban bocsátotta útjára a sorozatot. Persze érthető, ha lázba jövünk olyan címektől melyekben szerepel: a titokzatos, a rejtett, vagy a jelbeszéd; mind olyan kifejezés, ami az élővilággal kapcsolatban érdeklődést vált ki az emberből. Hajdan éveken át tanultuk környezetünk résztvevőinek kialakulását, felépítését, működését, aztán legtöbbünk életében a középiskola befejeztével, ez a fejezet is lezárult. Aki kertes házban él, vagy van telke, van valami kertkapcsolata, netán egy kutyája, macskája, madara, hala vagy teknőse az szerencsésnek mondhatja magát, kapcsolatban tud maradni az élővilággal. De még ők sem juthatnak a megismerés olyan mély szintjére, mint ahová a német szerző kalauzol bennünket.

Akinek van, vagy volt valaha állata, annak teljesen kézenfekvő, hogy az állatoknak igen is van érzelmi élete. Hányan mesélték már nekem is, hogy kutyájuk  megérzi a gazdi hangulatváltozásait, képesek vigasztalni, együtt örülni, szégyenkezni, félni. A szerző azoknak a sokszínű érzéseknek a meglétét mutatja be, melyek megjelenése erőteljes az állatvilágban is. Kezdi az anyai szeretettel, a gondoskodással és hatalmas ívet leírva végigveszi az állatok életének jellegzetes állomásait egészen a gyászig. A rövid fejezetek közérthetően írják le az adott viselkedéshez kötődő érzelmeket. Többször találkozunk a szerző saját tapasztalataival is, melyet erdészként szerez be lakókörnyezetéből. Az emberekhez képest változhat az állatok érzéseinek kifejeződése, láthatjuk a hasonlóságokat, de a különbségeket is. 

Az elmúlt évben olvastam Mariszajev-Az utolsó farkas című könyvét, mely illusztrációja is lehetne Wohlleben kötetének. Ott még sokkal összetettebb érzelmekkel is találkozhattam, és nem utolsó sorban az a kiadvány nem az állatok érzelmi életét hivatott bemutatni, egyszerűen csak mesélt minden feladattudattól mentesen. Szépen összecsengett ez a két olvasmányom. Nagyon jó olvasni az állatokról, a növényvilágról, az ökológiai környezetünkről. Egyszerűen kitárul és kitágul a világ, szorosabb kapcsolatba kerülünk velük, tartalmasabbá válik ezáltal az életünk is. A régiségben élők még ismerték az egymásra utaltságnak a valóságát, de manapság már bele sem gondolunk az élővilág más szereplőinek fontosságába, valahogy kikerültünk a körforgásból és azt gondoljuk, felettük állunk. Peter Wohlleben azonban visszavezet bennünket ehhez az ősi kapcsolódáshoz, lehetőséget ad, hogy ne csak biodíszletként értelmezzük az állatok jelenlétét, figyeljünk egyéniségükre, érzéseikre. Minden fejezetben találkozunk olyan  érdekességekkel, amit eddig még nem hallhattunk. 

Jól érezhető, hogy a szerző nem akarja olvasóit nagyon megterhelni, alig pár oldalt szán egy-egy téma bemutatására. Itt éreztem egy kis hiányosságot, ami talán saját igényemet tükrözi. A gyászról például kifejezetten keveset ír szerintem. Abban viszont sokat segít, hogy elindulhasson egy másfajta gondolkodás az állatokkal kapcsolatban, ami nem csak a hasznosságuk szerinti megítélésükön alapul, hanem sokszínűségük, érdekességük, egyediségük értékelésének fontosságát hirdeti. 

Hozott pontszám: 4/5

Peter Wohlleben

Rasmussen, Camilla Schmidt - Horgolt konyharuhák, törlőkendők

Nem csak mindig olvasok, kézműveskedni és kézimunkázni is nagyon szeretek. 

Horgolni elég régóta tudok és horgolok is, mégis idén készítettem el az első sapka-sál szettemet. Mondhatom, odavagyok érte. Így aztán könyvtárban járva, elhoztam pár horgolással kapcsolatos könyvet is, köztük a konyhai törlőruhákat. 

Mondjuk kérdéses, hogy mit jelent elolvasottnak tekinteni egy ilyen könyvet, de tény, hogy megnéztem a mintaleírásokat, átrágtam az alap tudnivalókat és két konyhai törlőt meg is horgoltam. Egy-két éve használok kötött konyhai törlőket, itt volt az ideje, hogy horgoljak is. A horgolásban azt szeretem, hogy könnyebben tudok formákat létrehozni,  mint a kötésben. Valahogy természetesebb. Így korábban más használati tárgyakat is gyártottam már, például furulyatokokat, arctisztító korongokat, hengeres tolltartó féléket, tarsolyokat, tokokat. Körülbelül 2-3 hete pedig elkészültek az első cérnából horgolt könyvjelzők is.

Ennek a könyvnek a rövid bevezetésében szó esik arról, hogy 100% pamutfonalat használjunk ezekhez a munkákhoz, és hogy munkánk inkább rugalmas legyen, mint szoros. Majd az alap pálcák, rövidítések átfutása után jönnek a minták. 

11 mintaleírást tartalmaz a könyv, a nehézségi fokokat *, ** és *** -al jelöli. Kezdő horgolóként simán meg tudtam csinálni a kétcsillagos mintákat is. A leírás érthető, a fotók szemet gyönyörködtetőek. Az egyetlen bajom csak az volt, hogy nem mutatja kiterítve a kész konyhai törlőket, néha nem egyértelmű egy kezdőnek, hogy a közös fotókon melyik munka-melyik mintához kapcsolódik. Csak tippeltem itt.
Méltó párja a „kötött konyharuhák” kiadványnak.

Hozott pontszám: 4  

Stefánsson, Jón Kalman - Árkok ​az esőben

A 2024-ben magyarul megjelent Stefánsson első prózakötetét vehettem a kezembe, amely ismét egyetlen oldal alatt képes volt elrepíteni arra  a csalhatatlan izlandi tájra, amelynek bemutatását  a szerző nem képes kimeríteni, mi meg  képtelenek vagyunk megunni. A titka számomra  különleges lírai képi világában rejlik, ami annak zamatából adódik, hogy ő egyszerre tud költő és prózaíró lenni.

 "A nappal világossága átszűrődik a felhőkön, akár egy lassú szimfónia."  - kezdi hajdani meséjét. Az időeltolódás sokkal inkább térbeli eltolódás, ami Izland  érintetlen sziget voltából adódik, ahová szűrve érkezik minden. Az izolálódás arra tanította meg az izlandiakat, hogy észrevegyék azokat az apróságokat, amiből nagy dolgok adódhatnak. Ebbe az aprólékos, mindenre figyelő, érzékeny rezdülésekre reagáló világba tekinthetünk bele, ahol elhangzik a nagy kérdés, hogy "van-e szomorúbb, mint az árkok az esőben?" 

A lazán kapcsolódó novellák leginkább életérzést vetítettek belém, nem a cselekmények alakulásán volt a hangsúly. A történések menetét nehéz is lenne követni, mert a szerző többször nézőpontot vált; hol egy fiú, hol egy elbeszélő  szemüvegén át látjuk a világot. Bár mindkét szemlélő ugyanazt látja, a távolban olykor feltűnő autó, busz, tudós vagy egy turistacsoport adta időfordulatot, mégis a fiú magában hordoz egy elindulást, a férfi zsendülő erejét, mely minden idegszálában a lányokra rezdülő, moccanó energiával látja önmagát ugyanabban a világban. 

Ez a világ tele van furcsábbnál furcsább emberekkel, a már megszokott izlandi jeles gazdák, apostolok, öregek és a zord vidéken edzett alakokon kívül most feltűnnek a trollok is, akik talán soha el sem hagyták ezt a vidéket. Vannak viszont mások, akik elmennek, s olyanok is, akik messziről jönnek, hogy végre otthonra leljenek. 

Ez a könyv ismét elhozta a lassulást, olvasni olyan, mint az olvadó jégcsapokat nézni. Talán líraibbnak éreztem, mint a szerző bármelyik korábbi kötetét, de az is lehet, hogy a cselekménye volt elmosódottabb, mint azok. Picit hiányoztak is a stabilabb körvonalak, de jól látszik, hogy honnak indult Jón Kalman Stefánsson, kötete szépen illeszkedik életművébe. 

Hozott pontszám: 4/5

 

 

Jón Kalman Stefánsson (2024)

fotó: Kocsis Zoltán