Yann Tiersen - Porz Goret

A táncosok, igazából akrobaták  Tarek Rammo és  Kami-Lynne Bruin.
A zeneszerző az Amélie csodálatos életéből már ismert Yann Tiersen francia zeneszerző és előadóművész, akinek munkáit a minimalizmus és sokszínűség  jellemzi.

József Attila - Amit szivedbe rejtesz

AMIT SZIVEDBE REJTESZ

Freud nyolcvanadik
születésnapjára

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek –
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

1936. máj.

Boldog karácsonyt

Áldott, kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepet kívánok! 

 

Pilinszky János - Örökkön-örökké

 
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.

(Harmadnapon -Senkiföldjén
1946-1958)

 

Elefánt - Kedvenc felhőmnek

kifordult szervek között bágyatagon nézem a narancsra panírozott égen szalad a luftballon két kézzel erősen kapaszkodom milyen pici az egész világ pici domb pici kert aprócska ház apró szemek a sok kis bogár pislog csak egyik se semmit se lát mmm látlak a felhők alatt vagy a felhő vagy kedvencem az összes felhő közül szivárvány a napfény ha a görbülő ajkaid szélére szédül most zuhanok át a szemeiden nem pislogsz hagyod hogy földet érjek most fordulok ki bágyatagon maradunk egészek egymás szívében

Egy kis meglepetés

A mai napon megkaptam az első karácsonyi meglepetésemet.
Igazából én szerettem volna meglepetést szerezni, de hát, ez lett belőle.
Nagyon köszönöm Adriennek, hogy gondolt rám.

A nürnbergi karácsonyi vásárról hozott kedves csokija mellé, megkaptam a Nabokov novellák tavaly olvasott kötetének testvérkéjét, az Első szerelem című könyvet.
A gyönyörű karácsonyi tasakban ott lapult még Michael Ondaatje Divisadero kötete. Róla azt kell tudni, hogy a nem is olyan régen olvasott Az angol beteg könyv írójának egy másik alkotása. Mivel nagyon tetszett a stílusa, így hamarjában felkerült a molyos kívánságlistámra, ahonnan ügyesen meg is leste Adrienn.

Reméljük hamarosan sorra fognak kerülni!

Köszönöm!

Jean, Raymond - Trópusi ​zápor

"Ha egyszer újra élünk,
ne jöjjünk a világra férfi s nő alakban,
de legyünk vadludakká, melyek párban
                [suhannak a magasban
s úgy nézzük majd a vakító hómezőket,
    [tengereket és vizeket, hegyeket és felhőket,
s a világ vörös porát,
mintha magunk sohasem hullottunk volna oda.

Vietnam költészetében mindig előfordul a hó, pedig sose látnak havat. A hó Kínából, vagyis a képzelet tartományából származik: egy olyan világból, ahol a költői hagyomány és a nyelv szépsége elválaszthatatlan...

Virág szempillájú lányok, honnan tűntök elő?
Itt vannak ők, uram, ejha, bizony itt vannak
                                 [ők...
Ily szépségek láttán, Egek, meg kéne
                                 [semmisülni,
halni ezer halállal, ennyi sok báj előtt,
itt van, itt ez a kettő, ívelt szemöldökük égi
                                 [sarlót idéz,
de pillantásuk, mint a jég, a fagyos, hideg
                                 [szemük hova és kire néz?
Hajlékony fűzfaajtó vezet hozzájuk, lépj be hát,
udvarlásodra várnak ők, uram,
én pedig csak kint maradok, epekedve utánuk,
                                [némán, magányosan..."
(Nguyen-Khac-Hieu)

Raymond Jean francia író, több, mint negyven könyv szerzője. Ezek közül kettő a Sötét forrás, és a Trópusi zápor magyarul is megjelent. Nem túl olvasott kiadványok, szinte nem is hallani róluk, pedig a Trópusi zápor szerintem egy nagyon is érdekes munka. 

Az egyetlen titka a könyvnek, hogy az első pillanattól kezdve nem szabad regényként kezelni. Nem is értem, miért nincs rajta  a novella  címke? Így olvasás után, leginkább  irodalmi szöveggyűjtemény jelleggel illetném, mely a vietnami térség 1946-1966-ig terjedő időszakának ad mélységet. Az indokínai háború sebei, melyet Franciaország, volt gyarmata visszaszerzéséért vívott, tekinthető az egész írás alapjának. A bűntudat vezérli a szerzőt, és valamiféle jóvátételi szándék. Bár nem nevezném propaganda irodalomnak, de nem lehet nem észrevenni azokat az erőteljes kiszólásokat, melyek Amerika - nem is beavatkozása ellen, hanem megjelenése, és a térségre gyakorolt hatás miatt hangzanak el. Raymond Jean balos, pacifista beállítottságú, hangjában keveredik a bűntudat és a vád.

Az írások a legkülönfélébb stílusúak, nagyon laza szövet tartja csak őket össze. A leginkább visszatérő motívum  Xuan ködbevesző, már-már mitikus alakja. A  viet-minh katonalány, aki népének jelképe, de egyben a hagyomány és a közös emlékezés letéteményese is. Ő az a kapocs, aki összeköti a könyvbeli szerzőt saját népével. A történet sejteni enged valamiféle meghittebb kapcsolatot is közöttük, ami titkok halk elsuttogását is jelenti. Így kerülhetnek napvilágra a szerző levelei, melyet amerikai-francia barátainak ír. Ezek az írások pedig bemutatják azt a csupasz valóságot, amit megtapasztalhatunk a trópusi térségben, a koldusszegény családokat, a rizsföldeken combig vízben álló asszonyokat, a testüket áruba bocsátó leányokat, reményvesztett férfiakat, akiknek görnyedő háta, és triksákat pedálozó lába, a pöffeszkedő fehér ember kényelmét és gazdagságát hizlalja, míg ők maguk, olykor napokig koplalnak.

A tizenkét írás között vannak kifejezetten lírai hangot megütők, mint például az Illatok Folyója, mely csodás életkép és óda.  Vannak a már említett levelek. Ezekre leginkább a harcos, vádló hangvétel jellemző. Illetve helyet kapott még néhány anekdota jellegű, kerek történet. Szerintem ezek a legemlékezetesebbek, és akár önálló olvasásra is ajánlanám őket. Ilyenek: A triksa,  A dzsungel és a félvér katonalány, Az üvegszem, A tekintet.

 
Nagyon örülök, hogy kezembe akadt ez a könyv, és mindenkit bátorítok, hogy az antikváriumokban még mindig pár száz forintért beszerezhető példányokra csapjon le! Raymond Jean másik magyarul megjelent kötetének témája nem villanyoz fel különösebben, pedig írásmódja igazán elnyerte tetszésemet, hála Szíjgyártó László fordításának is. Egyetlen problémám a tipográfiával volt, igazából a betűméret nem kedvez az olvasásnak. (Nálam is addig volt várólistás, amíg be nem szereztem egy erősebb szemüveget.) 
A szerzőnek létezik egy megfilmesített könyve is, az Ártatlan gyönyör. Ez sem túl ismert, de ha fellelem, szerintem meg fogom nézni. A filmet a Le Letrice című írás ihlette. 

Az "Un fantasme de Bella B."  című alkotásáért pedig 1983-ban megkapta a francia Prix Goncourt de la Nouvelle díjat is.


Hozott pontszám: 5 

 Raymond Jean