Singer Magdolna - Ki vigasztalja meg a gyerekeket?

Válás és gyász a családban

Múltkor arra panaszkodtam, hogy véletlenül összecsúszott két könyv, amit nem kellett volna egymás után olvasnom. Most azonban szerencsém volt. Singer Magdolna két kötetét olvastam egymás után, de a lehető legjobb sorrendben. Amíg az Érző férfiak az erősebbik nem veszteségeit vette górcső alá, addig ez a könyv a gyermekeket helyezi fókuszba. Nem mondom, hogy egyszerű menet volt, de az biztos, hogy fordított sorrendben cudarabb lett volna. 

Szerkezetileg először a szerző átfogó bemutatót ad a gyermekeket érintő veszteségekről, arról, hogy mi befolyásolja a gyász mélységét, illetve milyen nehézségek jelentkezhetnek egy ilyen alkalommal. Majd két nagy egységben, először a válással, majd a halálesetekkel foglalkozik.

A szülők elválásával kapcsolatban nyolc különböző történet mutatja be, hogy mikkel és hogyan találkozik egy gyermek ilyen esemény alkalmával. Érdekes, hogy az interjúalanyok gyakran már felnőtt fejjel emlékeznek vissza ezekre az időszakokra, de az érzések a mai napig is tisztán és éles fájdalommal átérezhetőek. Egy probléma ezer árnyalata, és egyik sem kisebb falat a másiknál. A legtipikusabb jellemzőkkel találkozhatunk. Sokszor kiderül, hogy a gyerekek első reakciója a megkönnyebbülés, hogy vége a veszekedéseknek a feszültségnek, a bántalmazó fél jelenlétének. Majd a hiány és a változás okozta nehézségek átkeretezik a kezdeti örömöket. Nagyon tipikus fájdalomforrás a patchwork családokban megjelenő gyerekközösségek relációja. "-Az ő gyerekét jobban szereti, mint engem, nagyobb áldozatot kell nekem hozni, mint nekik" és hasonlók. Aztán annak is tanúi lehetünk, hogyan valósul meg néhány családban a kedélyek lecsillapodása, hogyan rendeződnek a szituációk. Az kiderül, hogy nagyon nehéz ezt jól csinálni, de az is igaz, hogy a könyv nem hangsúlyozza eléggé azokat a borzalmas együttélési viszonyokat, amely a válásokhoz vezetnek.  Persze nem is feladata, de könnyen megfeledkezhet erről az olvasó miközben cafatokra szaggatja zsebkendőjét.

A kötet másik fele a még ennél is nagyobb tragédiákat átélő gyerekeket mutatja be, azokat, akiknek meghal valamelyik hozzátartozója. Singer Magdolna igyekezett különféle eseteket összeválogatni, olyanokat, akiknek  testvére halt meg, olyanokat, akiknek a szülei, nagyszülei. Ezek leginkább a szülők által elkövetett szarvashibákra hívják fel a figyelmet. Az eltitkolásra, az elbagatellizálásra, a rossz kifejezések okozta felesleges szorongásokra. Volt olyan vallomás, ahol még a lapokon is átütött az a hatalmas érzelmi felindultság, mely valószínűleg máig sem lett feldolgozva. 

Jó volt, hogy előkészített táptalajra hullottak ezek a magok, mert belegondolva abba, hogy milyen szélsőségeket kell egy gyereknek átélni a veszteségek kapcsán, meg abba, hogy hány feldolgozatlan sebet cipelünk magunkkal évtizedeken keresztül, eléggé elszorul az ember torka. 

Csak abba gondoljunk bele, hogy egy gyereknek nincs meg az az eszközkészlete, amellyel megvédhetné magát. Minden rajtunk felnőtteken áll vagy bukik. Ezért meg is fogalmazódott bennem, hogy ezt a könyvet el kellene mindenkinek olvasni függetlenül attól, hogy van gyereke, vagy nincs! Nem azért, mert egy szuper darab, hanem azért, mert végre meghallgathatnánk azt a felet is, akinek vékony a hangja, vagy nincs is hangja, de az biztos, hogy a felnőttig nem ér el. 

A figyelmes olvasó elcsípi talán azokat a kisebb útmutatásokat, melyek a szerző megoldásként kínál, de kétségtelen, hogy jó lett volna pár lapot annak is szentelni, hogy ezeket kicsit összegezve, szemelvényezve lássunk magunk előtt egy helyes megoldási tervet, és oldási lehetőségeket.

Aranyszabályként azonban elmondható, és legyen ez a végszó is egyben, hogy ami az egyik gyereknek igénye, az a másiknak külön teher. Ezért Singer Magdolna tanácsa az, hogy érzékenyen, az adott gyerek igényeire ráhangolódva bánjunk a veszteséget elszenvedettel! 

Hozott pontszám: 4/5

Singer Magdolna

Singer Magdolna - Érző férfiak

 18 személyes történet veszteségekről és feldolgozásról

"Mikor arra jártam, mindig megálltam a kapu előtt, és viccesen bekiabáltam. Már nem tudok bekiabálni. Vagy ha mégis, mert nem bírom a hiányt, csak a hűlt helyét találom, egyszerűen nem létezik. Hogy lehet ezt ép ésszel felfogni?"

Amikor azt mondjuk gyász, arra gondolunk halál. Pedig a gyászfolyamat elindul minden veszteségben. A barátságok elszakadásakor, a meg nem született gyermekkel kapcsolatban, a szakításokkor, a váláskor, de a kisebbeknél, akár a tárgyak elvesztésében is. 

Miért olyan fontos ez? Mert a korai, akár kisebb, fel nem dolgozott veszteségek megakadályozzák azt, hogy a nagyobb tragédiákkal megküzdjünk. Ebben férfiak és nők teljesen egyformák. A baj a társadalmi elvárásokkal van, azzal, hogy a férfiaktól keménységet, mindent átvészelő heroizmust remélünk. Ezért aztán az őket érő veszteségek valahogy könnyebben maradnak feldolgozatlanok, mint női társuké. Ezzel a témával foglalkozik Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó, a Hospice mozgalom lelkes híve. 

A könyv egy körülbelül harminc oldalas bevezetővel indul, amely igazán röviden felvázolja  a témát. Bemutatja milyen típusú veszteségek léteznek, mennyi ideig tart a feldolgozásuk, milyen pszichés változásokra lehet számítani, milyen megküzdési stratégiák léteznek, illetve bevezet a veszteség, mint ajándék gondolatába. 

Aztán tizennyolc férfi mondja el az őt ért legkülönbözőbb veszteségeket. A legtöbbjük be tud számolni több, komolyabb veszteségről, melyet az évek alatt kellett elszenvednie.  Ezek a férfiak az élet más-más területéről érkeztek. Van közöttük író, zenész, táncos, építész, orvos, serpa, de még lelkész is. Akárhonnan is valók, sok közös vonással rendelkeznek, melyek olvasás során ismerősen csengenek vissza. Például, hogy az autójukhoz, autójukba menekülnek a gyász idején. 

De ugyanilyen hasonlóságot mutat a válásuk során átélt tragédia, mely a gyermekeiktől való kényszerű elszakadást jelezte. Ez aztán tényleg sokszorosan ki nem mondott fájdalom. Számomra talán ez volt a legmegrendítőbb dolog, amit eddig  én sem gondoltam át kellően. Valahogy az igazukért küzdő szülők fekete-fehér birkózása eltakarta a szemem elől ezt. Mert, ahogy  a riportalanyok elmondják, még a leghumánusabban indult válások is a legrosszabbakat hozzák ki az emberből.

Ugyanilyen szomorú volt végignézni a gyermeküket, akár vetélés, akár abortusz okán elvesztő apákat.  A veszteség tehetetlen szemlélése idegőrlő lehet, főleg, ha az elvárt viselkedés egyedül a támogató szerep. 

Ahogy a válásban sem a jó szülő és a rossz szülő szeparációjáról van szó, úgy a könyv sem a férfiak kizárólagos mélységes gyászát akarja bemutatni. Inkább segít ráébreszteni arra, hogy a keménység álarcai mögött érző emberek lapulnak. Singer Magdolna férfiai megszólalnak, és ez az első és legjelentősebb lépés. Meg kell szólalni, fel kell vállalni azt, amit a gyász jelent. 

Sajnos társadalmunk nem rendelkezik a gyász feldolgozását támogató eszközökkel, illetve nem használja azokat. Kétségtelen, hogy ez a  nehezebb út, ami gyakran torkollik tragédiába. Azért, hogy ez ne történjen meg, legyünk mentálisan felkészülve, elkerülés helyett átélésre berendezkedett harci díszben. Ordítsunk, mozogjunk, sírjunk, alkossunk, keressünk támaszokat, és beszéljünk róla! Végső esetben, ha nem sikerül feldolgoznunk a minket ért veszteséget, forduljunk szakemberhez!

Ebben segíthet pszichológus, gyászfeldolgozásra szakosodott mentálhigiénés szakember, de többek között az alábbi helyeken is elérhető segítség:

Gyászfeldolgozó portál

Gyászfeldolgozás

Hospice ház

Gyászportál

Hozott pontszám: 4/5

Singer Magdolna

"Lett egy magyar vizslám egy barátom jóvoltából, és akkor már vele gyalogoltam, aztán írtam verseket, és hallgattam a Sors szimfóniát. Erősen működött bennem, hogy az én életem az enyém. Ha nem tudok vele mihez kezdeni, az az én problémám. Akkor így jártam. Fel is akaszthatom magam, ha úgy gondolom, szabad a pálya, dönthetek bármiben."

A kötetben megszólaló férfiak: 

Gerendás Péter előadóművész, Haas György nagyvárosi serpa, Molnár András informatikus, 

Szabó Róbert táncművész, Gulyás Károly konduktor, Kovalszky Dániel fotográfus, Nyáry Krisztián író, Bálint István biológus, Kiss Tamás szociológus, Dr. Buda László pszichiáter, Nagy-Alpár Csaba lelkész, Juhász Péter közgazdász, Dr. Csókay András idegsebész, Hegedűs Csaba építész, Szaniszló Csaba az Apák az igazságért Egyesület vezetője, Gánti Bence szakpszichológus, Balász Áron asztalosmester, Gyulavári Béla coach.

Patik László - Anna, édes!

Patik Lászlótól eddig csak Az éjjeli lepkék hangoskönyvét ismertem. Emlékezetes találkozás volt, sokáig fogva tartott a hangulata. Ahogy most olvastam az Anna, édest hirtelen eszembe jutott mindez, és bár a két könyv egész másról szól, párhuzamot véltem felfedezni közöttük. Ezt a hasonlóságot a történetek kétszínűségével jellemezném. Ez nem a klasszikus értelemben vett kétszínűség, és mégis az. 

Ebben a könyvben  Annának az életét ismerhetjük meg, s ezzel kapcsolatban tanúi lehetünk egy bizonyos típusú embercsoport boldogulásának. Annak  a bizonyos, tündöklés és hanyatlás szoros élettársi kapcsolatának. A fiatal és csinos főszereplő előbb egy nála jóval idősebb iskolaigazgatóval  köt házasságot, majd sorra érkeznek életébe az izgalmasabbnál, izgalmasabb társak. Ezek a kapcsolatok mindig ugyanazt a sémát követik. Hasznosnak ígérkező szerető, kis szépséghibával, némi megalkuvással. No, de senki ne húzogassa formásra trimmelt szemöldökét, mert az élet már csak ilyen. 

Mindez rendkívül szórakoztató formában tálalva, s el is felejtkezhetnénk arról, hogy ez a valóság. Ebben áll a könyv kétszínűsége. Elolvassuk, nevetgélünk is közben, repülnek a lapok, cserélődnek a pasik, csak a fenemód bölcs "Anyu" és a szomszéd Márta néni örök. Addig, addig, amíg a fagyi vissza nem nyal. 

Igazán érdekes, mindenképp szórakoztató irodalmi kategóriás a könyv, csak ne lenne ekkora áthallás kicsiny kis országunk szánalmas mindennapjaiból. 

Hozott pontszám: 4/5

 

 

 

 

"Ötven, Leányfalu, egy szép feleség, három gyerek (mondjuk ők sem csúnyák). Úgy volt, hogy közgazdász leszek, doktoráltam is, aztán a kezembe akadt egy üres lap meg egy toll, szóval írok."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 "Anyu bruttó háromszázötvenezer forintért megtanulta egy karrierépítő tanfolyamon, hogy nem az elszalasztott lehetőségeken kell rágódni, hanem minden reggel meg kell fogalmazni az aznapi célt és azt, hogy minden ajtó becsukódásakor egy új világ is kitárul, csak észre kell venni." (14.oldal)

Szöllősi Mátyás - Simon Péter

Önkéntelenül elkövettem az idei év egyik legnagyobb hibáját.

Véletlenül egymás után  olvastam Kálmán Gábor - Janega Kornél-ját és Szöllősi - Simon Péter kötetét. Nem kellett volna. Nagyon nem.

Ugyanis a két könyv meglehetősen hasonlít egymásra. Mint két ugyanarra a témára beadott pályamunka. 

Simon Pétert megkeresi rég nem látott apja, aki most, hogy egészségügyi állapota rosszabbra fordult, be akarja vallani hajdani nagy bűnét, mely lelkét nyomja. Egy korábbi  szerelmi viszonyt, melynek gyümölcse is lett, Simon féltestvére. Simon Péter sincs abban a "hú de kicsattanó" állapotban. Felesége meghalt, diakónusi hivatása is kétséges. 

A történet elején szegény főhősünk éppen a pályaudvaron gyülekező  migránsok közé keveredik. Beavatkozik egy epilepsziás kislány rohamába. Olyan aprólékosan ábrázolja a szituációt a szerző, hogy az olvasó kényelmesen elterpeszkedik a témában, amikor rá kell jönnie, hogy mégsem arra visz az út. A következő jelenetben Simon már az anyjánál van. Ezek után kissé ködössé válik minden. Hogy tulajdonképpen mi történik, az ránk van bízva. Jelenetek váltják egymást. Simon egy házba keveredik, egy idegen vak asszonyhoz tér be, majd telefonálni akar a féltestvérének, aztán a lelki atyját keresi, egy befagyott tavon zarándokol, vagy nem is? Kórházba kerül, vagy nem. S végül egy tüntetésen köt ki, vagy valami gyülekezeten, ahol a saját lelki terhétől kíván bűnmegvallással megszabadulni. 

Valóság,  képzelgés és álom van összemosva, vagy még inkább nemezelve ebben a kisregényben. Mintha a megbicsaklott életben nem is számítana a dolgok valóságtartalma, hiszen csak az létezik, amit megél az egyén, és nem az, amit regisztrál a világ. Simon Péter egy újabb harmincas éveiben járó mai férfi, akinek élete látszólag sehová sem tart. 

A lehetőségek előtte is nyitva állnak. Az ő sorsa is jobbra fordulhat. A történet abban a pillanatban villantja vakuját, amikor épp a legmélyebben van, de lehet, hogy mire visszanézünk, már ismét összerendezte magát Simon.

A főszereplő lelki válsága  ugyan jelezve van, de állapotát nem a hitbeli válságra vezeti ki a szerző, hanem zavarodottságára. Kicsit féltem, hogy belemerülünk ebbe a hitbéli megingásba, de szerencsére nem. 

Szöllősi Mátyás nagyon élvezetesen tud írni. A tavalyi Váltóáram novelláit is szerettem, ahogy olvasom, annak az utolsó írása folytatódik a Simon Péterben. Ennek a tehetségnek ékes példájaként hadd emeljem ki a jelenetet, ami a migránsok között játszódik, illetve a befagyott tó körüli eseményeket. Itt bármerre el lehetett volna vinni a témát. Kicsit átverésnek is éreztem, hogy ilyen szépen kidolgozott jelenetek, és nem maradunk itt, hanem vágtázunk tovább a főszereplő zaklatott lelkével. A két tömegjelenetet sem lehet véletlennek nevezni. Valami okból fajsúlyos szerepet töltenek be. Mindkét szituációban a helyzet abszurditása erősödik fel. Nagyon nem arra a reakcióra számítunk, amit kapunk. Vajon miért? Aztán ennek a két tömegeseménynek a lezárása sem egyértelmű, hanem maszatos. Vajon elég annyi, hogy a tömeg gyakran nem úgy reagál, ahogy gondolnánk? 

Számos kérdést hagy maga után a könyv, mely inkább egy feldobott labda, mint egy játszma regénye.

Szöllősi Mátyás

A legjobb első prózakötetért járó Margó díjat, 2017-ben Szöllősi Mátyásnak ítélték oda a Váltóáram című munkájáért.

Hozott pontszám: 4

"-Nem, persze ne haragudjon! Tudom hogy maga nem ostoba. Csak jóhiszemű. De hogy lehet valaki jó hiszemű ebben a világban?
-Nem szoktam ezen gondolkodni, Erzsike. Egyszerűen ilyen vagyok.
– És mi tette ilyenné, András?
– És magát?
– Ezt hogy érti?
-Magát mi tette ilyenné? Ilyen bizalmatlanná?"


"– Nem az vagyok, akit várt – mondta Simon.
– Miért, szerinted kire vártam?
– Nem tudom, de ha várt is valakire, én biztos, hogy nem az vagyok.
– Miből gondolod?
Simon nem értette a nő értetlenkedését.
– Egy tévedés miatt vagyok itt.
– Miért olyan fontos számodra, hogy mások kinek látnak?
– Nem fontos, csak a nehézségek váltak azzá, amiket ez a tévedés okozott.
– Akkor oldd meg őket.
– De hogyan?
– Hagyd, hogy annak gondoljanak, akinek akarnak. "

Szeles Judit - Szextáns

"A szextáns navigációhoz használt kéttükrös szögmérő, amellyel égitestek helyzetét lehet mérni egymáshoz vagy a horizonthoz viszonyítva. Főként a delelő Nap horizont feletti magasságának mérésére, a földrajzi szélesség meghatározásához használatos." (wikipédia)

A hajózásban használatos helymeghatározó eszközről van tehát szó. Ezt a címet viseli Szeles Judit idén verseskötete. A kiadvány minden írása valamilyen formában kötődik a vízhez, az utazáshoz, a hajózás és utazás romantikájához.

A múlt hónapban részt vettem egy tréningen, amit egy dunai hajón tartottak. Igazából semmi köze nem volt a témának a környezethez, egy véletlen miatt történt, mégis ez az élmény segített nekem a költőnő kínálta életérzést átörökíteni. Lánykoromban hajósként szerettem volna leélni az életemet, de hamar realizáltam a lehetőségeimet. Az életérzés azonban még mindig bennem van, és sokszor előbukkan. De ezeknek a verseknek, sajnos most nem sikerült előhívnia őket belőlem. Holott teljesen szorosan kapcsolódnak a témához. Ennél összeszedettebb kötettel talán még nem is találkoztam, mégis ezek valahogy másmilyenek voltak.

A könyvben szereplő legtöbb vers pontos hely és időmeghatározással kezdődik. A szextáns megmondja hol vagy, és az utolsó sorok majd elárulják neked azt is, hogy vagy. 

Hozott pontszám: 3

Szeles Judit


Cádizi dal

A Thor 1. Japánban, Tamanóban épült 1978-ban
a Mitsui Engineering & Shipbuilding Company Ltd.-nél,
még frissen hajózott be, amikor jelentkeztél rá.
Általános kargót, konténereket és fagyasztott árut szállított,
mintegy tizenötezer tonnát
Kanada és Afrika között.
IMO-száma: 7619123.
A tulajdonosa a norvégiai sandefjordi A/S Thor Dahl volt 1996-ig,
utána különböző felségjelek alatt hajózott:
Libéria, Szingapúr, St. Vincent.
A hajóval többször jártatok Cádizban.
A város Spanyolország délnyugati részén,
az Atlanti-óceán partján, a Cádizi-öbölbe
benyúló félszigeten fekszik.
Eredetileg Gadir néven a föníciaiak alapították.
A név jelentése: „falakkal körülvett város".
Cádizban nagy kikötő működik.
Már ötvennégy éves voltál,
amikor megismertelek.
A cádizi utak is emlékek voltak,
az is, hogy a legjobb barátod meghalt.
Minden este elmesélted Terje halálát,
és a legszebb nőkről is sokat beszéltél.
A cádizi nők alacsonyak, mondtad,
nyelvük sós, mint a klippfisk,
a norvég sózott, szárított tőkehal,
amiből sokat exportálnak,
többek között a spanyolországi Cádizba is.
„De neked édes a nyelved,
mint a sűrített tej" – mondtad,
és tovább mesélted kalandjaidat.
Simogattad a hajamat,
és folytattad:
„Neked van a legszebb cuencád" –
ez elég nagy dicséret egy világjáró matróztól.

Kálmán Gábor - Jamega Kornél szép élete

Van valami taszító számomra az ilyen típusú főszereplőkben, mint ez a Janega Kornél. Nem tudom levetkőzni, egyszerűen képtelen vagyok. Telnek az évek, és én semmit sem változom. De milyen is ez a Janega úr? 

Egy felvidéki születésű fickó, akinek élete úgy tűnik merő sodródás. Szép életében egyre másra születnek a kudarcok. Apja elhagyta a családot  amikor ő még csak kisfiú volt. Csupán egyszer találkoznak a későbbiekben, valami útlevél kapcsán, s azt is gondolja, hogy apja már biztos halott. Egészen addig, amíg egy nap fel nem hívják, hogy él ugyan az apja, de halálán van, és látni akarja őt. Ő viszont nem kíváncsi rá. Van viszont két féltestvére. De a velük való kapcsolat sem képes bearanyozni napjait.

Na, akkor majd a nők. Nos, szerelmi élete is botrányos. Igazából nem az, de ő így éli meg. Hiszen az elmúlt negyven évében volt két hosszú kapcsolata, meg valami furcsa mellékzönge is, de az is zátonyra futott. Holott minden értelmezés kérdése. Így aztán jobb híján marad a munka és a haverok. Sejthetitek, hogy mily diadalban lubickol mindkettő. Minden balszerencse ellenére Janega Kornélban megvan úgymond a tartás, olyan kis macsó gyerek ő. Tesztoszteronban nincs is hiány, számomra túl sok is volt belőle. Mindennek ellenére megfeneklett főhősünk élete, és semmiképp sem érezhetjük, hogy most lenne a legboldogabb. 

Janega kimondatlanul, de az apjával való hiányos kapcsolatára vezeti vissza minden kudarcát azáltal, hogy bármi történik is, az apa alakja bukkan fel. 

Habár az antihősök nem túl népszerűek, de valljuk be, létezésük jól átérezhető. A kötet így önmagában nem is igazán tekinthető teljesnek, úgy kívánkozik hozzá egy folytatás. Mondjuk adhatna neki Kálmán Gábor egy esélyt!

Az idei év széppróza kiadványaira jellemző, hogy valahogy hiányoznak a nagyregények. A tavalyi évben sokkal több múltfeldolgozó családtörténettel találkozhattunk, idén pedig a novellák, illetve az ehhez hasonló kisregények szaporodtak meg. Az epizodikus élettörténetet sikerült Kálmán Gábornak olyan plasztikusan megjeleníteni, hogy olvasó legyen a talpán, aki szét tudja bontani a fikció és a valóság szálait. Annak ellenére, hogy a könyv nem az én igényeimhez igazodik, szerintem kitűnően érzékelteti a mai harmincas korosztály egy nagy részének zátonyra futását.

Hozott pontszám : 4 

Kálmán Gábor

Áfra János - Két akarat

"Úgy érzem, hogy a könyvön keresztül szeretkeztek velem." -írta róla valaki. Na erre én is felkaptam a fejem, hogy az már milyen lehet? Áfra Jánostól én is hoztam már verset, és a 2017-ben megjelent legjobb lírai Merítés -díjra a Rítust szavaztam (második lett). Az sem véletlen, hogy két hete egy önismereti biblioterápián ismét felmerült egy verse (ami akkor szerintem a csoportban egyedül nekem nem tetszett).  Minden a költő jobb megismerése felé ösztökélt. Nem bántam meg, a Két akarat kötet kedvenc lett.

Megdöbbentően kicsi könyv, ténylegesen akkora, mint egy CD tok, és a benne lapuló írások úgy is hatottak rám, mint egy velem nagyon összhangban levő zene darabjai.

Hat fejezetbe csoportosítva 56 verset tartalmaz a kötet. Én olvasás közben a fejezeteknek nem tulajdonítottam semmi különös jelentőséget, a témák nem különülnek kifejezetten élesen. 

Érzésekről, belső megtapasztalásokról ír Áfra. Nekem pont erre kellenek a versek, valami olyan kifejezésre, amit a költők  sokkal jobban meg tudnak fogalmazni, mint én. Áfra János képei pedig pont ilyenek. Amikor azt írta:

"A lehetőségek egy közös pozitúrán át ereszkednek alá..." (Uniform) teljesen megálltam az olvasással. Mi van? Hogy lehet ennyire pontosan összepakolni a szavakat? 

"...mikor kimondtad, hogy jól van, most már csak velem,

de úgy, ahogy nem lehetne mással vagy nélkülem,

hisz forró sínként éget a távolság, ha utunk kétfelé ível." (Mintha egyedül)

szintén egy olyan erőteljes kép, amit nem tudtam eddig így látni, hisz a távolság, a másik ködbe vesző alakja inkább hűvöset, homályt idéz fel bennem.

Többször éreztem olvasás közben, hogy ezek a szerzemények nem a jelenben élnek, valami jövő vagy múlt felé tekintgetnek. Sok bennük a megbánás és lehetőség kettőssége. Természetesen nem szerencsés ebben az életérzésben elmerülni, jól kicsinálhatjuk magunkat, de ha már kicsit keresgéljük azt, hogy kéne továbblépni, milyen pakkot vigyünk magunkkal, akkor egy röpke feltankolást remélhetünk a "Két akarattól".

Amit sajnálok, hogy akárcsak a Rítusban, itt is vannak festmények, képzőművészeti alkotások inspirálta versek, és ezek csak végjegyzetként vannak említve. Nagyon jó lett volna rögtön látni őket, és nem kutakodni utána.  

Hozott pontszám: 5

"Ami visszafordít

Igen, most ígéretre várnék, hogy majd jössz,
látlak, beszélünk, de nem ma, így, hanem akkor,
ha egyszer végre lehetünk együtt, ahogy kellene.
Másképp, mint amit most egymásra kényszerítünk.
Ölelést, csendes odafordulást, önfeledt nyugalmat
és beteljesülő ígéreteket várnék, de nincs mire,
pedig elvághatatlan köldökzsinór lett a vágy,
ami, érzed, valamit megint követelni kezd.
Te kirekesztesz, mint erekből káros kontraszt-
anyagot, de vajon létezhet ilyen steril szerelem?
Ha igen, én még próbálnék várni a kapuinál rád,
s ahogy állnék az áttörhetetlennek látszó fal előtt,
úgy néznél rám, mint kedvenc képemen. Nem is
rám néznél, inkább mellém, a tűzfal felé mutatva,
mintha találhatnék rajta valahol egy bejáratot,
pedig a titkos ajtó benned, mégis rejtve hagyod.
Aztán hirtelen látni szeretnél, tudni akarsz rólam,
nem bírod elképzelni nélkülem, vágyni kezdesz rám.
miután menekülésre kényszerítettél, majd hajszoljuk
egymást egy növekvő körben, ahol sosem érhetlek utol,
mert nem állnál meg semmiért, nem engednél közel
senkit, és én sem tudom többé nyugton remélni a dolgok
beteljesülését. Már túl késő, hogy leállítsam ostromom,
mert igenis hinned kell minket, ha másképp akarsz,
másként kell akarnod, ha még hinni szeretnél bennünk,
de viszályaink zavarából végül nem találunk kijáratot,
pedig senki sem hibás, mondjuk, és arcunk elsötétül.
Idegenek többé úgysem lehetünk, a barátoddá viszont
mégis hogy válhatnék, amíg szeretjük egymást, így, ahogy
szeretjük egymást, amíg vonzzuk egymást, így, ahogy
vonzzuk, amíg érezzük egymást, úgy, ahogy érezzük?
Próbáltad már? Ne akard tudni, hova vezet ez.
Azért nem voltál még ilyen helyzetben, mert nincs
ilyen helyzet. Elvesztesz mindenemmel vagy megtartasz
mindenemmel, az összes többi fárasztó kísérletünk
csak elnyújtja a szenvedést. Amiről sajnálkozva bár,
de lemondtál, el kell, hogy engedd, máskülönben
lassan beleég a gyűlölet a szeretet szerveibe."

A vonal kiengedése -Barta Lajos: Hullám (PÉCS -Káptalan utca 5. A Modern Magyar Képtár déli parkjában található)