Stefánsson, Jón Kalman - Hiányod ​maga a sötétség

Jón Kalman Stefánsson legutóbb megjelent könyvének számomra az a mondandója, hogy "ahol kezdődik, az nem a kezdet!" Bár mindannyian azt éljük meg, hogy létezésünkkel indult minden, valójában láncszemek vagyunk, akik a múltba kapaszkodunk és erős kötelékkel fog minket a következő generáció. Ez a kötelék és lánc pedig gyakran bánatból, lemondásból és halálból kovácsolódott, melyek meghatározzák életünket. A címadó hiányt pedig fél szemmel mindig látjuk, s ha alaposabban ránézünk, akkor szomorú valósággá válik. De talán ez nem is baj, hiszen a jelen realitása ugyanez. 

A közel másfél évszázados izlandi családtörténet felgöngyölítésében egy amnéziában szenvedő író és egy hasonlóan homályos szereplő, egy pap vagy buszsofőr beszélgetése ad lehetőséget. A múlt feltárásában segítenek még néhányan, akik a család ma élő tagjai, ismerősei. Izlandon járunk természetesen, ahol bár évszázadokat ugrálunk a történetben, mégis a regényre jellemző egy időtlenség, lelassulás. Itt mindenre van idő; mesélni, utazni, csak üldögélni a temetőben, senki nem siet, a kötelezettségek is foszlányosak. Mindez abban segít, hogy kiszálljunk a hétköznapok pörgéséből és a lényegre fókuszáljunk. A már eltávozott családtagok életében kiemelkedik és erős fénnyel sugároz a kapcsolataikban megélt szeretet és szerelem, illetve azok hiánya. A lassan összeálló történet mindegyik alakjának életében volt egy meghatározó szerelem, ami hajtóereje lesz a családregénynek. A szerző most is azzal a szépséges lírával dolgozik, mint korábbi műveiben. A zord időjárás helyett most inkább az izlandi táj kopársága és szikársága a hangsúlyos. Annak ellenére, hogy nagyon szeretem Stefánsson történeteit és írói stílusát, ez alkalommal már sokká vált számomra ez a rengeteg érzelem. Pedig nagyon izgalmas történetekkel mutatta be a felmenőket, bár a velük történt események olykor már paródiába mentek át. Hihetetlen voltuk azt emeli ki, hogy bármi megtörténhetett a múltban, s így a jelenben és a jövőben is. 

A méltóságteljes időbeli utazás könnyen követhető, a hirtelen ugrások nem hatnak zavaróan. Az olvasó is kap lehetőséget arra, hogy megalkossa a maga verzióját a  látszólag két szálon futó eseményekkel és a nem felismerhető figurákkal kapcsolatban. Érdekes volt megtapasztalni, milyen szépen rázódott helyre minden kis mozaik darabka. Nagyon érdekesnek találtam az amnéziás narrátor író alkalmazását, számomra ez megbillentette a történet struktúráját. A nyolcvan évvel ezelőtti események hitelességét állítja kontrasztba azzal, hogy a jelenben élő mesélő nem tudja még a saját kilétét sem.

Noha szívesen olvastam a könyvet, az egyik legszebben író kortárs szerzőnek tartom Stefánssont, sajnos volt egy mondata a könyvnek, ami eléggé leblokkolt egy időre és heves, negatív érzelmeket váltott ki belőlem. Ennek kapcsán elgondolkodtam azon, hogy vajon megbocsátható- e minden annak, aki tehetséges? Az ambivalens érzéseim miatt most nem pontozom az olvasási élményemet. 

 

 

Jón Kalman Stefánsson

 

 

Térey János - Átkelés Budapesten

Még valamikor októberben részt vettem egy Óbuda Gázgyári helytörténeti sétán, ahol megismerhettem ennek a műemlék komplexumnak, nevezetesen a víztorony, az óraház és a száraztisztító történelmével, s a tőszomszédságukban felépült tisztviselőtelep keletkezésével. Az egész bemutató nagyon izgalmas - egyébként ajánlom mindenkinek-, és ezen a sétán hangzott el egy részlet Térey János könyvéből, mely akár épp aznap is íródhatott volna. Térey azt a pillanatot ragadja meg a múltból, ami a csöndes vidékies városrészben a mai napig mozdulatlan. Az Anjou-liliom formájú rések között szobába szökő napsugár ugyanúgy járja végig a padló sávját, mint tette azt húsz vagy negyven vagy hetven évvel ezelőtt. És nem csak a falak burkolóztak az időtlenség ruhájába, hanem maguk az emberek is. Változhatnak az idők, de az ember öröme és bánata valahogy ugyanaz marad. Az Átkelés Budapesten tizennégy verses novellát tartalmaz, melyekre mind jellemző az időutazás és időtlenség párhuzama. A lazán, még inkább észrevétlenül kapcsolódó novellák Budapest egy-egy kerületébe lesnek be, ahol a házfalak mögött kisemberek élik egyszerű napjaikat. Puritánságában képes nagy lenni minden mozzanat, egy megcsalás, egy meg nem valósuló lakásvásárlás, egy horgászkaland vagy egy pornófilm forgatása. A kötet számomra a súlytalanságot idézte meg, az élet cirkulációját, azokat a mozzanatokat vagy tárgyakat kiemelve, melyek stafétabotok lesznek a jövőbe: például egy liftakna vagy egy szőlőtő. 

Budapesti lévén, a  könnyed olvasmány számos helységéhez személyes élményeimmel tudtam kapcsolódni, ami természetesen hozzáadott az olvasáshoz. 

Kicsit múltidéző, kicsit csatangolós kötet ez, kószál, mint az emberi emlékezet. Szeretnék még olvasni a szerzőtől a jövőben.

Hozott pontszám: 4

Térey János

Fotó: Bach Máté

 

 

Boldizsár Ildikó - "Hogyan segítsek én terajtad?"

Segítő kapcsolatok a mesékben

Magam is segítőként dolgozom jó ideje, így elsőre a könyv címe ragadott meg. Azt hittem, hogy a könyv arról fog szólni, hogyan tud segíteni a mese, mint eszköz egy kapcsolatban. Természetesen a szerző korábbi könyveiben sokszor van erről szó, tehát nem ért csalódás, amikor realizáltam, hogy nem egészen ez lesz a téma. 

Boldizsár Ildikó a kötetet az idén (2023) elhunyt Morcsányi Gézának ajánlotta, aki elsőként hitt mindabban, amit Ildikó elkezdett megalkotni, s így hozzájárult ahhoz, hogy a meseterápia szakmai fejlődése hazánkban is elkezdődjön, avagy folytatódjon, immár más oldalról is megtámogatva. 

A kötet első hatvan oldala bevezet a Metamorphoses Meseterápia módszertanába, kiemeli a kialakulás lényeges mozzanatait és gyönyörűen hozza csokorba azt a mára  sűrűn szerteágazó segítőrendszert, ahol tudatosan alkalmazzák a gyógyításban, rekreációban a meséket. Csodálatos érzés volt látni így egyben ezt  gazdagságot. Ezen kívül ennek a bevezetőnek volt egy lényeges eleme, amit mindenképp ki kell emelnem, mégpedig a mítoszok szerepe. Ez a rövidke fejezet épp csak bevezet a nagy kérdésbe, hogy mi a mítosz funkciója, és bár archaikus időkből származik, miért nem képes mégsem úgy gyógyítani, mint a mese. 

A következőkben pedig bele is vágunk a segítés témájába, a szerző végigveszi, hogy ki szorul segítségre a mesékben és kik állnak a mesehősök mellé. Ezek a mesebeli segítők meglehetősen sokan vannak, nem is mindig emberek vagy állatok, gyakran tárgyak, növények, transzcendens valóságok. Az emberi segítők is meglehetősen eltérőek tudnak lenni, módszereikre, szerepeikre, céljaikra is  a sokszínűség jellemző. A kötet részletesen vizsgálja meg őket, közismert mesékből hozva a példákat. Ha különlegesebb mesét választott a szerző, akkor röviden elmondta azt részletet, ami a téma szempontjából fontos, így nem kell az összes mesét végigbogarásznunk. 

A Metamorphoses Módszer három alappillére a morfológia, a hermeneutika és a beavatási szertartások rítusrendje. A szerző leginkább Vlagyimir Jakovlevics Propp orosz mesekutató (1895-1970) munkásságára hivatkozik. Fő művében, A mese morfológiájában kiemeli, hogy a hős és a segítő közötti kapcsolat kulcsfontosságú, ezt a gondolatot bontotta ki Boldizsár Ildikó. Többször hangsúlyozza, hogy nem a mese gyógyít, hanem a mesével való kapcsolat, az a szemléletmód és gondolat, amit a mese felajánl, hogy megértsük belső világunkat. "A meseterapeuta abban segíthet, hogy a mesét létrehozó, formáló és megtartó világképelemek (mesemotívumok) gyakorlati, tapasztalati úttá - lehetőségmezővé- alakuljanak." 

A mese létrejöttekor jellemző világkép a függőleges dimenzió volt, mely titkos és profán tanításokat is tartalmazott, a helyreállítási út (a rend) ismeretét és az élet, valamint a természeti erők tiszteletét. A népmesék tehát azt a tudást őrizték meg, melyben keletkeztek. Ez a tudás, hogy létezik  "a világ megtapasztalásának és megélésének egy olyan módja, amelyben Rend van: nincsenek ellentmondások a tapasztalás, a tudás és a gyakorlati megvalósítás között."

A szerző a kötet végére el kellett hogy hagyja nagyra becsült tanítóját, Propp-ot, amikor is megelevenedik a hatvanadik segítő, a táltos paripán mellett egy másik  univerzális segítő. Nem árul el, hogy kicsoda, micsoda ő, aki kíváncsi, járjon utána!

Egy jól olvasható, tanításban bővelkedő kötetet olvashattam, ami számomra inkább tankönyv jellegű volt. Boldizsár Ildikó a bevezetőjében el is mondja, hogy könyvei tankönyv szerepet is betöltenek a Metamorphoses Meseterápia Módszertanában. Ezt eddig nem éreztem ennyire erősen, mint ebben a könyvben. Sokszor strukturál, összefoglal és tematizál, ami természetesen nem baj, sőt egy tankönyv esetében igen hasznos, de ha csak egyszerű olvasóként olvassuk a könyvet, akkor nem hoz olyan erős élményeket. Ezeket az oldalakat át is lehet lapozni, ha nem kell vagy nem akarjuk megtanulni. A könyv igazi fontosságát a szakértők tudják majd értékelni. Kiemelném a kötet szép megjelenését, mely a Magvető gondozásában jelent meg, egységes képet alkotva a sorozat korábbi részeivel.

Hozott pontszám: 4

 

 

Boldizsár Ildikó 

fotó: Kecskés Kala

Jankovics Emília - Jóságpöttyök

Jónak lenni jó, de csintalankodni szórakoztatóbb. Legalábbis annak, aki a csínyeket elköveti. Megijeszteni a kis tesót, összekötni egy osztálytárs cipőfűzőjét olyan vicces - gondolja Andris, történetünk főszereplője. Egészen addig, amíg valaki meg nem mutatja neki, hogy amíg ő nevetgél, a másikban mi játszódik le. Ezt az utat már számos mesehős megjárta, leginkább saját bőrükön tanulva valamiféle bosszú miatt. A Jóságpöttyök történetében azonban ez másként alakul. 

Az iskola közelében ugyanis megnyílik egy csodálatos cukrászda, ahol minden képzeletet felülmúló sütemények, torták és nyalánkságok kaphatóak. A gyerekek alig várják, hogy megkóstolhassanak valami finomságot a roskadozó polcokról. Nincs ez másként Andrissal sem, aki hamarosan meglátogatja ezt a csodaboltot. Ki is néz magának valami hatalmas, színes tortát, de amikor fizetni szeretne kiderül, hogy nem tud, hiába van pénze. Ebben a cukrászdában ugyanis jóságpöttyökkel kell fizetni, ami a gyerekek tenyerén terem láthatatlanul, amikor valami jót tesznek. A boltocska kedves cukrász nénije varázsporcukorral hinti meg a vásárlók tenyerét, ami megmutatja, hány jóságpötty van a gyerekek tenyerén. Gondolhatjuk, hogy a folyton bosszúságot okozó Andrisnak nem sok jó terem kis kezein. A kisfiú elhatározza, hogy megváltozik, hogy neki is legyenek jóságpöttyei. De ez nem is olyan könnyű annak, akinek csak úgy a semmiből ugranak elő a másikat bosszantó rossz ötletei. Jónak lenni nem egyszerű, nem is igazán tudja, hogyan kell jó cselekedeteket végezni. Szerencsére lesz valaki, aki ezen az úton elindítja. 

A bájos kis történet leginkább a 4-10 éves korosztályt szólítja meg egyszerű nyelvezetével, jól követhető cselekményével. A történet legnagyobb erősségének azt tartom, hogy hallgatói szinte vágyják a jóságot. Maga a cukrászda mint menedék, mint egy varázslatos sziget jelenik meg, és bár először a sütemény megszerzése Andris célja, utána megváltozik ő is. A jóság, a jó cselekedetek megtapasztalása számára is meghozza azt az élményt, hogy milyen jó osztozni a másikkal, milyen jó mosolyt fakasztani anya arcára, jóban lenni a testvérekkel, békében lenni és nem a büntetéstől szenvedni. Az önerőből elért cél egyben a gyerekek önbizalmát és önbecsülését is erősíti. A láthatatlan jóságpöttyök láthatóvá válása egyúttal azt is megerősíti a kicsikben, hogy sok jelenben elvégzett munka később termi meg gyümölcsét. Ezért mindenképp ajánlom a könyvet és nem csak olvasásra! Sok társához hasonlóan, ez a kiadvány is alapot nyújt egy esti mese utáni beszélgetéshez. Mondhatnám, hogy egyfajta érzékenyítő kiadvánnyal van dolgunk, mely egyúttal az érzelmi intelligencia fejlesztésében is segítséget adhat a szülőknek, nevelőknek. Egy 8 éves kisfiúnak olvastam fel a mesét, akit egyrészt beszippantott a történet hangulata, másrészt rögtön utána saját élményeivel kapcsolódott a hallottakhoz. A mesélést követő beszélgetés arra kanyargott, hogy vajon egy olyan nagyfiú, mint ő, milyen másfajta jó cselekedeteket tudna kieszelni? Ezért gondolom, hogy még egy 10 évesnek is érdekes lehet például az, hogy megfogalmazza saját, egyedi ötleteit.

Az olvasási élményt Tremmel Hudik Katalin festőművész finom ceruzarajzai gazdagítják.  

Hozott pontszám: 5

 

 

Részlet a könyvből (saját fotó)

 

Roth, Joseph - Jób

Egy egyszerű ember regénye

 "Élt egyszer egy ember Zuchnówban, Mendel Singer volt a neve. Jámbor, istenfélő és teljesen hétköznapi ember volt, a legszokványosabb zsidó. Az egyszerű tanítói mesterséget űzte. Mindössze egyetlen tágas konyhából álló házában a Biblia tanait véste a gyerekek fejébe."

Joseph Roth (1894-1939) az Ótestamentum egyik legplasztikusabb történetét, Jób könyvét  helyezte  saját korának történelmi keretei közé. Az ószövetségi példázat már első olvasáskor is mély nyomot hagy az emberben. Az istenhívő Jóbot a balszerencse üldözi, s aki hiszi, hogy minden Isten jóságából adatott meg számára, a veszteségben is az isteni szándékot véli. A csapások csak jönnek és jönnek, de Jób kitart Isten szeretete mellett, barátaival szemben is megvédi teremtőjét. De eljön egy pont, amikor összeroskad a terhek alatt. Felesleges kutatni, hogy ki volt Jób, élt-e valaha, és megtörténtek-e vele ezek a dolgok, hiszen a történet valójában a hit belső harcának ősképe. Teljesen mindegy, hogy az ember hite miben gyökerezik, eljönnek azok a pillanatok, amikor megrendül ez a hit. Talán pontosan ezért tud mindenki jól kapcsolódni az ószövetségi történethez, ezért könnyű Jóbbal együttérezni. 

Joseph Rothot is megérinthette ez a kérdés, és aktualizálta azokat a veszteségeket, melyek a legjobban fókuszba hozzák a megrendülés okozóit. A betegség, a halál, a szenvedés, a szegénység örök, csak ruhái mások. Mendel Singer is lecsupaszodik a csapások alatt, míg ott áll mindenét elvesztve, kifosztva, nincstelenül, magányában elszigetelődve. Jelen kötetben a reménytelenséghez vezető utat Mendel Singer gyermekeinek rosszra forduló sorsa adja, egyikőjük betegen születik, másik katonának áll, harmadik könnyűvérű nővé válik, negyedik Amerikába menekül a katonaság elől. A túlélés reményében a család a cári Oroszországból útra kelve Amerikába hajózik. De a kezdeti gazdagság és bőség után érkeznek a megpróbáltatások. Mendel és felesége, Debóra érzik, hogy az Oroszországban hagyott beteg gyermek miatt váltak átkozottá. Nem szabadott volna ezt tenniük, hiszen még a gyermek születésekor megkapták az ígéretet, hogy a kicsi meggyógyul, csak nem hagyhatják őt el. Aki ismeri az ószövetségi történetet, az sejtheti a befejezést is. Az ember óhatatlanul felteszi magában a kérdést, hogy van-e szabad akarat, vagy minden eleve elrendeltetett? 

Nekem Jób könyve tökéletesen jeleníti meg a főkérdést, de a Bibliában használt sűrítés miatt talán hihetetlenné is válhat ez az ember számára. Joseph Roth a jelenben lassan kibontakozó cselekménye, viszont saját bőrünkön érezteti a főszereplő tragédiáját, akinek alakja számos művészt megihletett már az elmúlt évszázadokban. Számomra a kötet bibliodrámás élményeimet hozta be, ahol pont azzal dolgozunk, hogyan vagyok jelen, mivel kapcsolódom az adott szentírás történethez. 

Ahogy írtam, az alaptörténet esszenciája nagyon erős, mégis Roth képes hozzáadni még ehhez is. Nem csupán az aktualizálás révén, hanem írói eszközeivel. A jelenetek rendkívül pontosan hozzák be azokat a részleteket, amelyek a legtökéletesebben járulnak hozzá az ábrázoláshoz. Például a ruházatok leírása egyszerre képes jelképes és precíz lenni. Mindvégig éreztem, hogy a szerző határozottan vezeti a figyelmem: 

"Az alpakka gyertyatartóban álló olcsó gyertyák ki sem bírták, hajladozni kezdtek. Viasz csöppent a téglavörös alapú, kék kockás terítőre, és szempillantás alatt megdermedt. Kitárták az ablakot, a gyertyák erre megemberelték magukat, és békésen csonkig égtek." 

Alig bírtam elszakadni a kötettől, és nem azért, mintha annyira fordulatos vagy izgalmas lett volna, hanem a megteremtett atmoszféra ejtett rabul. A szerző által konstruált reménysugár pedig érzelmileg is a szeretet izzásában tartja azt, aki kísérőül szegődik Mendel Singerhez megpróbáltatásaiban. Egy igazán tehetséges íróvak ismerkedtem meg, és Jób esete még számos egyéb beszélgetés alapja lehet a felvetett kérdéseken túl.

Hozott pontszám: 5 

 

 

Joseph Roth (1926)

Győrffy Ákos - A csend körei

A jelenből hiányzik az, amit csak a jövő adhat meg a múltnak -válaszolom magamban a szerzőnek arra, hogy "a jelen hártyavékony felületén ugrabugrálunk a magunk ostoba módján, és szinte soha nem jut eszünkbe, hogy ez a törékeny jelen egy beláthatatlan és megismerhetetlen múltat fed el."

Egy csendes párbeszédben álltunk mindvégig; együtt léptük az utakat, együtt néztünk az emberek tekintetébe, együtt szembesültünk azzal, amire Győrffy Ákos rácsodálkozott, meglátott és megérzett. A találkozás különböző rétegeibe bocsát be  a szöveg, egészen az eksztatikus élményekig, aszerint, hogy ki mit járt meg a maga életében. Csak megyünk, visz a szöveg, rázódunk bele egy mély szemlélődő, kontemplatív állapotba, ahol minden tárgy valami sokkal összetettebb, magán túlmutató valósággal bír. A két-három oldalas témák sok kérdést, sok foszlányos választ tárnak fel. Nincs főkérdése, nincs követelése. Ami van, az a táguló csenddel felbukkanó és folyton bővülő üzenet, ami a megajándékozottság élményéből léphet csak elő. Miközben a szerző ősképekre bukkan, azt érezzük, hogy mi bizonyítjuk ezeket az ősképeket a magunk megélésével. 

Valahol egy végtelenül személyes és intim közegbe engedi olvasóit Győrffy Ákos, hiszen saját élménye a szöveg, nem mű-alkotás, nem fikció. Megérlelt, jól megdolgozott gondolatok ezek, talán ezért is válik felvállalhatóvá a legjelentéktelenebb apróság is számára. A sorok  valójában a mindennapi életben futó elmélkedések, amiket áthat a transzcendencia végtelensége. Hamvas Béla, Mészöly Miklós, Carl Gustav Jung, Ernst Jünger, Kafka, Fekete István, W.G.Sebald, H.David Thoreau idézeteinek a szerző önnön életében való megtapasztalása alkotja a szöveget. Míg az elején vissza kell vonulnia Pannonhalma bencés kolostorának csendjébe, addig ezek a csend körök lassan képesek átszőni a napokat, egyre terebélyesebben hatnak át mindent a szerző életében és talán kimondhatjuk, hogy ezáltal egyre szembetűnőbb lesz Győrffy Ákos boldogsága. Hiszen a kötet elején beidézett Hamvas szöveg azt mondja: "Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni." Ezek a körök képesek tágulni az olvasóban azzal az érzékeny figyelemmel és lelki igényességgel, ami átjön a  sorok között. 

Miközben összességében is képes hatást gyakorolni Győrffy prózája -számomra ez igazolja, hogy szépirodalmi alkotással van dolgunk-, emellett muszáj lesz visszatérni még soraihoz. Bár a kötet a Hegyi füzet folytatásának is tekinthető, sokkal kidolgozottabb és sűrűbb tartalommal bír. Eddig is nagyon szerettem Győrffy Ákos munkáit, szociális munkásként is megtapasztalom e területről születő gondolatait, de ez a kis könyv még közelebb került hozzám.

Hozott pontszám: 5* (kedvenc lett)

Győrffy Ákos

 Fotó: Valuska Gábor

Illés Endre - Szávitri

Volt valaha egy leány, Szávitri,  tündöklő égi szépség, kit, ha távoli országok ifjai megláttak, szívükbe be nem gyógyuló seb költözött. A férfiak amint beteltek ragyogásával, mind elmenekültek előle. Szávitri apja, Aszvapati király ezért arra kérte leányát, hogy menjen világgá, és keressen magának férjet. A leány befogatott kétkerekű aranykocsijába két fehér lovat, s nekiindult a világnak. Ment a vadonba, az erdőbe, vízért esengő bozótosba, perzselő melegbe, vihar áztatta pusztaságba. Ment éjjel és nappal, de nem lelte, amit keresett. Útja során, betársulva a természeti elemek ütéseihez, remeték és szerzetesek csiszolták fényesre jellemét. Így találkozik egy napon Szarjavánnal, aki trónfosztott apjával, Djumatszéna királlyal és a királynéval él az erdőben. A fiatalok szívében fellobban a szerelem lángja, de a boldogságukra árnyék vetül, egy titok keseríti meg a leány szívét. Szávitri kész harcolni kedveséért, szembeszáll akár a halállal is; okos, harcos, kitartó és merész.

Az indiai királylány történetét eredetileg a Mahábhárata eposzban olvashatjuk. Mindössze háromszáz sor ez a kétszázezerből, de Illés Endrét megragadta a lány alakja és megőrizve az eredeti mű hangulatát és költőiségét, megalkotja Szávitri meséjét. A Mahábhátra olyan költemény, amely vallási legendák, erkölcsi tételek és példázatok elegye, s így  Szávitri maga is példája az asszonyi alázatnak, hűségnek és küzdeni tudásnak. Ha kell lemond mindenéről, tanul a bölcsektől, de képes harcra kelni, hiszen ha szívében egyszer lángra lobban a szerelem, megállíthatatlanná válik.

Illés nem csupán az eredeti történet lényegét hagyta meg, de a közbeszúrt példázatok is végig indiai mesék. A keleti világ hangulatát nem csak a csodák, a  folyton megjelenő istenek idézik, hanem történetszövésének szerkezete is erre utal. Az úton levés, a találkozások fontossága, a ki nem mondott, de példázatokkal körülírt, egymásba fonódó rétegek együttesen hozzák létre azt,  ami az indiai történetek különleges zamatát adja. Végtelenül egyszerű, egyetlen síkban mozgó, de mégis  gazdagság és pompa jellemzi. Talán azért, mert itt semmi sem véletlen, minden apró részletnek jelentősége van.

A kötet eszembe juttatta a nem régiben olvasott Omair Ahmad könyvét, A mesemondó meséjét, ahol ugyanezt az egymásba gabalyodó, egymást magyarázó történetfűzért kapja az olvasó. Szávitri meséje olyan, mint egy simára koptatott kavics; jó kézbe venni, jó szorítani, jó vele bejárni ezt a spirituális utat, ahol a szarvas szemében felismerhetővé válik igazi valónk: 

"Szávitri odament a szarvashoz, a fiatal ünő nem futott el. Belenézett a szarvas barna, nedves szemébe...Egy fiatal lányt látott a szarvasszemben: magas volt ez a lány, a szeme kék, akár Visnu ege, a teste hajlékony, vékony és mégis erőt sugárzó, a homloka magas, a karja, a lába hosszú és formás - az egész lány olyan fiatal, üde és friss, mint egy virágzó tavaszi gyümölcsfaág. Ő maga volt az: Szávitri, az ég lánya. És Szávitri most megismerte magát." 

 

Hozott pontszám: 5  Kass János fekete-fehér rajzai sokat adnak a történethez