Wharton, William-Madárka

"Megvan mindnyájunknak a maga privát bolondériája. És ha ez elég sok embernek szúr szemet, akkor bolondnak kiáltanak ki. És van az úgy is néha, hogy mi magunk nem bírjuk tovább, mi mondjuk meg valakinek, hogy bolondok vagyunk, és akkor attól fogva gondoskodnak rólunk."

Hányan és hányszor szeretnénk elmenekülni a világból, és vajon kinek és hogy sikerül ez? A könyv két szereplője -Madárka és Al- is menekül első sorban önnön maga elől, de a múltban megélt tragédiák elől is. 

   Madárka minden figyelmét a madarak kötötték le. Először csak csodás énekük, színük káprázata, majd repülésük és szaporodásuk. A szülők is lassan beadták derekukat, és  a nagy bevétel reményében, megengedték fiúknak, hogy a madarak szaporításával töltse idejét. Madárka igazi tudós lélek, aprólékos megfigyelő, elhivatott, türelmes. Hónapokig keresi első madarát, majd annak társát. A szaporodás megindul, minden mesésen alakul, csak Madárka válik lassan szenvedélyének áldozatául. Álmában madárrá változik ő maga is, megtalálja azt a megértést, amit a világban kellene megtalálnia társai között. Ennek a fiúnak egy igazi  nagy szerencséje van, hogy van egy barátja, Al, aki bár nem osztozik szenvedélyes madárimádatában, de valamelyest megérti őt. Persze az élet és a háború a két fiút messze sodorja egymástól, s a viszontlátás örömébe belekeveredik a valóság fanyar ténye. Madárka egy elmegyógyintézetben van, madárnak képzeli magát, guggolva szökdécsel, etetni kell, nem ad ki emberi hangot. Senki sem tudja mi történt. Édesanyja a frontról sebesülten hazatért  Alt kéri meg arra, hogy próbálja meg Madárkával felvenni a kapcsolatot. Al nem nyugszik bele, hogy barátja megtébolyodott, akárcsak a kómába esett embereknek, Al is egyfolytában beszél Madárkához a múltról, a közösen eltöltött időkről és a saját tragédiájáról, amit a háborúban kellett végigélnie. Feltárul valamiféle valóság, de hogy mi is a valóság, ki van a kalitkán belül, és kívül, ezt mindenki maga hivatott eldönteni. 

         Ennek a könyvnek olvasása biztos, hogy mindenki számára nagy élmény lehet, mert egyfelől nagyon szép, választékos az írásmódja, és a fordítása, más részről pedig a témája, annak aprólékos kidolgozása is nagy irodalmi élményt nyújthat. Könnyű magunk előtt látni Madárkát, vézna kis testét, melyet a végletekig soványított, hogy képessé váljon repülni, totyogó, cingár lábait, oldalasan elfordított madárszemeit, ahogy ott gubbaszt a szoba padlóján, és les ránk. Már nem része a mi világunknak, hiába ostromoljuk, ő már nincs itt. És szembe vele Al, aki legszívesebben maga is a rács túlsó oldalán lenne, ő is élvezné, ha etetnék, mosdatnák, nem kellene kilépnie a világba, nem kellene vállalnia a valóságot.

      Az irodalomtörténet során sokan próbáltak szabadulni a háborúkban átélt szörnyűségektől. Az ember nem tud mit kezdeni ezzel a borzalommal. Ez feldolgozhatatlan. Láthatjuk hogyan fogta történetbe Hemingway, Maugham, Remarque vagy akár Örkény István a megélt rettenetet, amit a háború zúdított rájuk. Számomra William Wharton könyve ugyanezt a próbálkozást jeleníti meg, összekapcsolva azzal a ténnyel, hogy nem feltétlenül csak a háború emlékei elől menekülhet az ember. 

Hozott pontszám: 4/5
Kedvenc karakter: Madárka 

William Wharton